Ez az áldozathibáztatás egy újkeletű szó, és engedd meg nekem, hogy elmerengjek az értelmén, mérlegre tegyem, s miután megvizsgáltam, eldöntsem, hogy ez sem egyéb liberális trollkodásnál, vagy valami fajsúlyos, komoly dolog. Úgy látom, hogy ez egy olyan kifejezés, amely sugall valamit, majd a véleménydiktátorok rögtön hozzáteszik, hogy az rossz, ez egy kész válasz, ne is gondolkodj rajta.
Ezzel szemben én úgy látom, hogy kettőn áll a vásár. Mindig. Az egy dolog, mi az, amihez valakinek joga van, az meg egy másik dolog, hogy valaki van-e annyira intelligens, hogy megérti a világ működését, s úgy dönt, nem kíván áldozattá válni. Szóval a magam részéről magasról teszek arra, hogy mit mond a liberálnáci véleménydiktatúra, azért én úgy vagyok vele, hogy aki baleset elszenvedője, igen sok esetben bizony tett azért, hogy azt a balesetet elszenvedje.
Hogy világosabban fogalmazzak, az vajon a véletlen szerencsém, hogy az azonosítójukat elhagyó rendőrök nem törték össze a bordáimat 2006-ban? Vagy esetleg képes voltam felfogni, hogy noha jogom van tüntetni, csak b.szhatom ezt a jogomat, ha az agresszív gyökerek megnyomorítanak, így aztán inkább elkerülöm a forró helyszíneket, amikor a munkahelyemről hazafelé tartok.
Na, melyik lehetett szerinted?
Ez az, amit a Charlie Hebdo szerkesztőségében dolgozóknak nem sikerült megérteniük. Mondjuk már a jogaikért sem tudnak harcolni. Engem amúgy cseppet sem zavar, ha a mártíroknak igazuk van, meg az sem, ha valaki ezt választja foglalkozásul.