"De furcsa nekem az, hogy egy fél órás buszútból 1 órás lesz.."
Remekül előrejelezhető:
Indulás-érkezés
6:30-7:00
6:45-7:30
6:50-7:50
6:55-8:15
Tehát ha időben indulsz, akkor odaérsz egy fél órával előbb, de ha kicsit késel, rögtön elkéstél egy fél órával...
A buszok kb 3-4 percenként mennek, de a 3. megállónál már nincs ülőhely.
(Kaptam pár képet Japánból. Ott mi van... :) )
"Nézd tr3w kimondom/leírom azt amit ezek szerint még TE nem látsz... A múltunkban van a közös.. ezért vagyunk mi összhangban..
[...]
Mindketten gyerekkorban lettünk felnőttek."
A dolog nem ilyen egyszerű.
Velem nem történt ekkora trauma, illetve nem is lett a felnövésem teljeskörű.
Kezdek biztos lenni benne, hogy némileg téves kép alakult ki benned rólam, az viszont biztos, hogy közelében sem jársz annak, hogy milyen voltam 4-5 évvel ezelőtt.
Egész egyszerűen interneten/levélben nem lehet megismerni a másikat. Lehet azt hinni, hogy ismerjük, de valójában nem.
Írás közben az ember szűri magát, van ideje végiggondolni a mondandóját, és cenzúrázni azt.
A teljességgel hiányzó metakommunikáció csak tetézi a dolgot.
Könnyebb szerepet játszani, mint a való életben, és ezt meg is tesszük tudat alatt. És nehezebb leleplezni a másikat.
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o