Véleményem beépített provokátorok csinálták az egészet, a cél pedig az volt, hogy legyen jogi alap megágyazni az újabb impeachmentnek.
Nem lehet kizárni, de azért gondolkodj el a következőkön:
- állítólag már előre tudták, hogy valami érik 6-án
- ennek ellenére nem biztosítottak különösebb védelmet a Capitoliumnál
- ha előre lehetett tudni a balhét, akkor
- Trump fogalmazhatott volna finomabban, "fight" és hasonlókat kihagyva (biztosan értesítették róla, ő az elnök)
- nem mondja a tüntetőknek, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz
- Trump magasról tojt az egészre:
- ezt egészen világosan kifejezi a zavargások alatt készített videója, amit kitett a Twitterre. Nyoma sem volt az erőszak olyan határozott elutasításának, ami a tegnapi videójában szerepelt, holott már akkor így kellett volna fogalmaznia/beszélnie
- nem hívta ki a nemzeti gárdát, helyette Pence-nek kellett
És mint már többen írtuk, a 6-i zavargások nem 6-án kezdődtek. Hanem már nyár óta fűtötte az emberek agyát, a választások óta pedig még jobban.
Egy elnöknek lehetne annyi esze, hogy vannak esetleg olyanok, akik belobbantják a forró fejű tömeget. Sokféle tanácsadó stb van körülötte, hihetetlen, hogy ez előfordulhatott.