nem tudod belőle megmondani, hogy fog-e nekik segíteni az állam a kisajátításban, vagy nem
Ebben igazad van. Én nem tudom megmondani.
Viszont abban mindenféleképpen egyértelmű, hogy ha több barackpálinkát szeretnék, és ahhoz még több fára van szükség, akkor ezzel az indokkal nem fogom tudni a szomszéd telkét megvenni.
Attól, hogy azt mondom, napelemet akarok telepíteni, és ehhez kell a szomszéd területe is, nem feltétlen adják meg. Nyilván vannak bizonyos feltételek, amiknek mindenféleképpen meg kell felelni, és ezek alapján dönt az illetékes hivatal. Ha a feltételeknek nem felelsz meg, borítékkal se fogsz megfelelni (max. hoznak egy kiegészítést). Ha megfelelsz, akkor is billeghet a dolog, hiszen a tulajt is védi a törvény (amit valaki idézett is, hogy ha csak ott lehet megvalósítani, vagy máshol csak sokkal rosszabb feltételekkel, stb.) - és ilyenkor jöhet jól (rossznyelvek szerint) néhány boríték (mindkét fél részéről :) ).
Ha minden törvény olyan egyértelmű lenne, ahogy te akarod ezt egyértelműen látni, akkor a bírósági tárgyalások jelentős része nem lenne :)
mégsem árulták el Csabának
Ezt nem tudom, hogy tényleg nem-e. Viszont nem tudom, hogy el kellett-e volna árulniuk.
potenciális invesztorok licitálnak rá
Értem, mire gondolsz. A példáddal ugye ott a gond, hogy aki vételi ajánlatot tesz a tulajoknak, esetleg néhánytól meg is veszi normál adásvétellel (mint ahogy itt is történt, ha jól értem), az el fogja bukni az egészet a licittel. Viszont piaci verseny: korábban is elkezdhet a "potenciális invesztorok" tömege ajánlatot tenni a tulajoknak :)