Vannak apróbb gondolataim. Ha nagy jelmeredekséggel kapcsolgatjuk azokat a lámpákat, úgy megszórja a környéket a felharmonikusok sugárzása, hogy a hatóságok is összehúzzák a szemöldöküket, valaki meg nem tudja majd hallgatni a Mária Rádiót, s akkor armageddon lesz. :) Ha limitálod a slew-rate-et, akkor meg nagy lesz a veszteség, a kapcsoló MOSFET-ek disszipációja. Tehát marad az a változat, hogy soros induktivitás - sponsored by OSF ;) -, valamint a lámpák felőli oldalon kapacitás a GND felé. Arra külön figyelni kell, hogy az így kapott soros rezgőkör rezonancia frekvenciája mindenképpen jóval kisebb legyen, mint a PWM kapcsolási frekvenciája, úgy értem, alapharmonikus frekvenciája. Ugyanis, ha sikerül akár csak valamelyik harmonikusnak beletrafálni a rezgőkör rezonanciájába, abból lehet baj.
Viszont, ha így csináltunk egy D-osztályú végfokot, akkor kecske is, káposzta is: analóg DC feszültségünk lett a kimeneten, nem kínozzuk a lámpák izzószálait, nem sugárzunk egy csomó rádiófrekvenciás zavart, s a hatásfokunk is jó marad, nem disszipálunk el egy rakás hőt feleslegesen.
Olyan mikrokontroller kell, ami tud hidat illetve fél hidat hajtani, azaz, amikor kikapcsolja az egyik félvezetőt, a másik bekapcsolásával vár egy kicsit, hogy azok ne nyithassanak egymással szembe rövidrezárva a tápegységet egy-egy pillanatra másodpercenként sok tízezerszer.