"Na, még egyszer lassan, kieresztett turbolatoral, nehogy átessünk."
Úgy érted, turbulátor, ugye?
"Ez eredményez egy az áramlásra, vagy a haladó test sebességvektorára merőleges áramlást. Ebből alakul ki a test mögötti turbulens áramlás."
Így van és ez rohadt nagy veszteség, minél kisebb turbulencia a cél, lásd csepp forma például.
"A kerékpáros ugyanúgy megkapja ugyanazt a mennyiségű levegőrészecskét, mint az előtte haladő autó, de ezek sebességvektorának nagysága és iránya nem egyezik meg az autóéval találkozóval."
Nem, nem kap ugyanannyi részecskét, mert a haladási irányában mozognak vele együtt a részecskék. Áll már kérlek egy haladó kamion mellé és mondd meg, hogy merre fúj a szél mögötte, amikor elhaladt; aztán mérd meg, hogy hány százaléka ennek a huzatnak a sebessége a kamion sebességének. Megvárom a kísérleted eredményét.
"Pl. ezen a képen is látható, a kamion körül kialakuló lamináris és turbulens áramlás képe."
Hogyne, itt azzal játszanak, hogy milyen alak okoz kisebb turbulenciát a kamion mögött.
"Ha az autó mögött lamináris áramlás lenne, akkor a mögötte haladó a sajátjával közel azonos áramlással találná magát szemben."
Nem, mert a lamináris áramlás azt jelenti, hogy az egyes rétegekben eltérő sebesség van, amelyek nem keverednek.
"Ez igaz is lehetne nagyon áramvonalas szerkezet esetében, és épp ezért szeretik a sebességi kerékpáros rekordokat mindenféle szögletes paravánok és kocsik mögött tekerni."
Hogyne, mert ezzel tudod a legjobban a haladási irány felé mozgásra bírni a levegőt, ami csökkenti a légellenállást. Nem a turbulencia segít, az csak egy melléktermék.
Egyébként komolyan úgy gondolod, hogy beteszel a kamion mögé egy turbinát, ami még turbulensebbé teszi az áramlási képet, ebből energiát nyersz ki és még több energiád lesz a rendszerben?