( end | 2019. 06. 10., h – 13:18 )

"ugyanigy vagyok az orszag, bocsanat a haza megvedesevel. ha ket hulye kitalalja hogy marpedig egymasnak ugranak, engem ebbe ne keverjenek bele. felpakolom a csaladomat es elhuzok innen a francba. nem erdekel a megkeresett haz, nyaralo, semmi, majd megkeresem mashol is ugyanugy. az hogy kockaztassam barmelyik szerettem eletet valami tizedrangu ideologiaert, az kizart. (arrol nem is beszelve, - hogy kis politikat belevigyek - az orszag 2/3-a nem erdemli meg, hogy egy paraszthajszalat is keresztbetegyek erte, nemhogy megdogoljek) ja es ha ebben barki megprobalna megakadalyozni azt nyilvan lelovom, amit (valoszinuleg most mar kiderult) szinten nem a sorkatonasagnal tanultam meg."

Először is, ha van hová elhúznod a lassan globálisan elérhető világban, ahol szívesen látnak, és történetesen éppen nem akarnak rögtön valamilyen frontra küldeni ugyanúgy.., (vagy esetleg megenni családostól.) A világ ma már pillanatok alatt omolhat össze és nem lesz FB, FB Messenger, stb. Sőt menekülni sem lesz hova. Muszáj lesz ezen a "szemétdombon" amit sokunk szerint azért hazának hívnak.., - életben maradni, ebben segíthetnek a kiképzéssel szerzett tapasztalatok, valamint a többiek, akikkel együtt szívtál valamikor. A menekülés adott esetben nem opció...!