Egy komoly névadó-szavazás úgy kezdődik, hogy _előbb_ összeülnek a nyelvészek, földrajzosok, stb; kiötlenek 10-20 lehetséges és elfogadható
elnevezést, majd _utána_ erről meginterjúvolják a népet. Ez demokrácia.
Amit most csináltak az anarchia. Ha ezt akarják, hát kapják meg. Persze nem fogják, hiszen nyilvánvaló hogy nem fogják pl.
"Igen! Megcsináltuk! -híd"-nak nevezni. Kicsit félreértelmezte Kóka úr és Demszky a demokrácia fogalmát. Amit csináltak az vicc.
Persze meglehet, hogy nincs igazam; nem is a "frankót", csak a véleményemet pötyögtem be. :)
Bővítmény:
Jah, és ha már szavazás: még sms-ben való szavazás esetén is komolyabb
esélyt látnék rá, hogy nem egy anon proxy, egy script meg pár zombi-gép szavazza meg valamely' nevet.
Ráadásul az internethez hozzáférni nem tudóknak demokráciailag kuss van? (Költöi kérdés volt. :) )
Illetve:
Komolyabbá tehették volna akár azzal is, ha az e-magyarország portálon keresztül lehetne szavazni. Így legalább népszerűsíthetnék az egyébként méltán háttérbe szorult elektronikus ügyintézést is.
Dióhélyban ennyit szerettem volna mondani. :)