( gergov | 2018. 10. 03., sze – 22:33 )

"Talán valaki még emlékszik rá, hogy egy időben 100km/h volt a megengedett sebesség lakott területen kívül, 60km/h pedig lakott területen belül. Ebből lett (majd' 40 évvel ezelőtt 80 és 50, majd később a 80-ból 90"
Az feltűnt, hogy fentebb a kollégával azért vitatkoztál, mert pontosan ugyanezt az érvelési technikát alkalmazta? Mármint hogy régen megengedett volt, akkor most miért nem?
Szvsz a sebességkorlátok megállapításánál is valahogy úgy lehetett, hogy megsaccolták, hogy egy átlagos ember mekkora sebességgel tud biztonságosan közlekedni bizonyos körülmények között, ott meghúzták a felső sebességhatárt, és azt mondták, hogy aki ennyire sem érzi képesnek magát, menjen lassabban. Aztán később változott a tudás, vélemény, akármi, és az épp aktuálisan elfogadott nézeteknek megfelelően tologatták ezt a határt ide-oda, pont mint a fent hivatkozott szabványok esetében. Egyszerűen gyönyörű, ahogyan az egyiket szentírásként kezeled, a másikra meg gumiszabályként tekintesz.

"Te nem tudod, hogy mire vagy képes?"
Dehogynem. Vagy legalábbis azt gondolom. De gondolhatnám akár azt is, hogy lakott területen belül 200km/h-val is biztonságosan vezetek. Az az 50 csak a balfasz nagyikra vonatkozik, nem?