"" Az első – a Sólyom emblémáival ékesített, Álmos névre keresztelt – gép augusztus 18-án szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren, ünneplés, vízágyúk, szivárvány és a sajtó jelenlétében. Akkor még csak kevesen tudták, és csak később került nyilvánosságra, hogy a lízingcég csupán hat órára engedte el a gépet Magyarországra, mivel a Sólyomnak erre volt fedezete. Azt azonban a Hetek közli elsőként, hogy a gép visszareptetéséhez szükséges kerozint is baráti kölcsönből fizették ki. Időközben kiderült, hogy a tartós bérletbe vett (venni szándékozott) gépek 1990 és 1992 között készültek, és volt köztük olyan, amit korábban már kiállítottak a forgalomból, illetve bontásra ítéltek. Informátorunk szerint egyébként a Sólyom Airways a brit lízingcéggel szembeni kötelezettségét sem tudta maradéktalanul teljesíteni.""
(http://www.atv.hu/belfold/20131018-igy-szallt-el-a-solyom-airways-paras…)
--
God bless you, Captain Hindsight..