( meditor | 2018. 03. 26., h – 09:49 )

A következőt kell megérteni a sikeres/sikertelen integráció kapcsán. A jogrend alapja az erkölcs. Tehát, hogy egy társadalom mit tart bűnnek illetve erénynek, milyen anomáliát hogyan szankcionál illetve mi az amit jutalmaz. Ebből két dolog következik: az egyik az, hogy EGY jogrend alatt KÉT(több) erkölcsi norma nem egzisztálhat, a másik pedig az, hogy nincs kevésbé sikeres integráció. A kevésbé sikeres integrációt úgy hívják hogy sikertelen integráció. Gondolom eddig egyetérthetünk oldaltól függetlenül.

Nézzük mi következik ebből: Az egy jogrend - kettő erkölcsi norma típusú társadalmi berendezkedés egyenes út a polgárháború felé. Vagy az egyik, vagy a másik félnek fel kell adni saját normáit és a jogrendet ennek megfelelően kell felépíteni. Az olyan aszimmetrikus helyzetekben (ti: többségi szelídek és kisebbségi vadak), mint amilyen most Nyugat-Európa egyes országaiban is van a szelídek sorsa meg van pecsételve.

Az egyetlen dolog, ami vita tárgyát képezheti, hogy a migráció folyamata mennyire támogatott bizonyos körökből. Véleményem szerint ez teljesen mindegy, a folyamat spontán módon is végbemegy, amennyiben a befogadó fél nem mutat ellenállást.

> Sol omnibus lucet.