Srácok, egy csomó hozzászólásban más infók alapján akartok dönteni, pl. hogy aki szabályosan közlekedik, meg ilyenek, de ez csak szőnyeg alá söpri a kérdést.
Én is tudnék ilyet mondani, hogy pl. azt a manővert hajtsa végre ami kevésbé változtatja meg a menetirányt, lévén az nagyobb valószínűséggel vezethet újabb balesetveszélyes helyzethez, vagy hogy úgy üssön el embert hogy az a többi közlekedőt a lehető legkevésbé késztesse hirtelen irányváltoztatásra, de ezek most nem szempontok.
Minden más ismert körülmény már fel lett dolgozva, és az értékelésben a legkevésbé rossz manőverből kettő van, és ezek egyforma pontszámúak.
Én ebből indulok ki, és a randomot jelöltem meg.
Miért? Nem moralitásból, hanem a hekkelhetőség csökkentése miatt.
Ugyanis, ha a gyereket védjük, - mert köztudott, hogy aki nem őket védi az minimum szociopata, - akkor egy kellően szemétláda 8 éves kisköcsög poénból betoppanhat a kocsik elé, tudván, hogy ő nem fog megsérülni, aztán röhöghet hogyha valaki másnak nekimegy.
Jelen helyzetben az ilyen hülye kisköcsögök hamar halnak, mert N számú emberi vezetőből biztos lesz egy, aki elcsapja.
Ez egy jó visszatartó erő a gyerekeknek, mert ha nem érzik magukat biztonságban, akkor jobban odafigyelnek.
Véleményem szerint ezt nem szabad érzelmi irányból megközelíteni, hanem csakis a hosszú távú hatásokat szabad figyelembe venni.
Márpedig az építkezésen sem válogat a gerenda ha leesik, leszarja hogy a diplomás művezető vagy a félrészeg napszámos van-e alatta, nem a gerenda dolga válogatni, hanem az alatta tartózkodóknak. Ergo, az építkezésen mindenki felsandít ha látja a darut.
Amelyik gyerek jobban vigyáz, azt kevésbé ütik el. Aki jobban vigyázott, és már felnőtt lett, annak miért lenne kevesebb joga az élethez valaki olyannal szemben aki kevésbé vigyáz jobban?
Ha a két manőver két teljesen szabályosan haladó ember közül az egyiket teljes bizonyossággal elüti, akkor az random történjen. Mint egy balesetben. Nincsenek egyenlőbbek, mindenki nézzen körbe ha élni akar.
BTW, két gyerekem van, a nagyobbik 3+ éves, és futóbiciklivel csapat. Agglomeráció, nem falu, de nem is belváros. Kevés szabály van, de azokat be kell tartani, különben sírva megy haza.
1, Kereszteződésnél megállsz, benézel, és ha nem látsz közel mozgó autót az úton, akkor mehetsz át. (Nem megyünk át az úton csak úgy, lendületből.)
2, Ha azt mondom, hogy állj, akkor nem mehetsz tovább. (szinte sosem mondom)
3, Ha azt mondom, hogy gyere, akkor idejössz. Pont, vita nincs. (ez sem sűrűn fordul elő)
Sebességkorlátozás nincs. Néhányszor már esett pofára, így saját magától megtanulta, miért nem jó túl gyorsan menni. Távolságkorlátozás sincs, de látótávolságban kell lennie, ergo nem fordulhat le. Volt, hogy ezt megszegte, akkor kicsit arrébb beültem egy bokor mögé, és vártam. 5 perc múlva már félve, sírva jött vissza, hogy merre vagyok.
Lehet mondani, hogy gec1 vagyok, és hogy csak frusztrációt okozok szegény kölyöknek, satöbbi, de valójában elértem azt, hogy a legfontosabb dolgokban ne egy kívülről ráerőszakolt szabályrendszer szerint döntsön, (attól vélve, hogy nyakonvágom ha rájövök (meglát a rendőr, elkap a kaller, ismerős?)) hanem már belülről fakadjon neki az a szabályrendszer, (ha tovább megyek, az rossz érzés lesz, mert nem tudom, merre van apa.. inkább megvárom a sarkon!) ami alapján dönt. Igazából, néha belököm a kis rosszba, hogy rájöjjön, miért van az a szabály, mire való, és miért fontos.
Elég értelmes, hogy megértse mi miért jó neki, az én dolgom az, hogy megvilágítsam a számára hasznos cselekedeteket, és nem az, hogy tüneti kezelésként belé verjem a szabálykövetést, - vagy nekiálljak kipárnázni egy olyan világot, amit lehetetlen kipárnázni...