> Na várj, akkor ezek szerint te szépen
Lényegében igen. De mint említettem mi csapatunm a UI komponensek fejlesztésén dolgozik, így a mi fogyasztóink egy kicsit speciálisak.
Ezzel együtt már mondtam neked, hogy nem csak egy azaz egy drab márványb véset megoldás létezik a UX poroblémákra. Kisebb nagyobb módosításokkal lényegében felsoroltad azt a common sense-t ami alapján már 93-ban is csináltunk UI-t. Az pedig nem tegnap volt :) és akkoriban még nem voltak színes sálas, slim-fit nacis dizájnerek.
> hasonlóan kötött, mitől Scrum valami és mitől nem az
Na, látod... meg is van, hogy mi adj a nézeteink közötti különbséget. Én nem a címkében hiszek és nem is a kemény fedelű ngykönyvekben leírt és szentségként tisztelt processzekben. Én abban hiszek és úgy dolgozom, hogy a processz az a feladatot és a célt szolgálja. Ha kell simán kivágok egy részt a SCRUM-ból, mert úgy látom jónak. Projekt mangementet is csináltam már vagy féltucat félét... és igen, mindig is voltak akik csillogó szemmel tűzbe mentek volna az aranybetűkkel írott definíciókért. Én meg a common sense-et többre becsülöm.
> egész jól meg lehet mondani, amit csinálsz, az beleillik-e az UCD definíciójába, vagy sem, azaz csak azt állítod, UX-et csinálsz, vagy megfelelsz-e ennek az ISO-szabványnak,
Engem nem a szabvány és nem definíció érdekel. Engem a végeredmény és az ahhoz vezető út érdekel. Az, hogy erről sokan írtak érdekes könyveket és sokan csináltak menő bizniszeket :) az nagyon ügyes, de igazán nem ezen múlik.
> Csak nem szoktam látni, hogy a fejlesztők maguktól usability teszteket csinálnának meg egymás tesztjelentéseit átnéznék.
Rossz helyen nézelődtél. Nálunk ez alapvető követelmény. _DE_ hangsúlyozom, hogy ne vedd elő a te biznisz alapú, biznisz templétedet és ne kezdj el szörnyűlködni, hogy hát hol van az ISO pecsét, meg hol van az UCD definíció és hát-hát-hát...
Énb azt mondom, hogy a te prpcesszeid és a kóder végigklikkel között szép nagy átmenet van.... és nem kéne lenézni a kódert és áhitatos rajongásal nézni a _BIZNISZ_ szabványokat. Mert ez nem így megy. Lehet kevésbé karót nyelt módon csinált usability study-kat és igenis tud egy jó UI fejlesztő is precízen UX-et csinálni.
Némi respektet ha kérhetnék a fejlesztők iránt.
> Lehet, hogy kicsi a cég, és a UI fejlesztők is csinálnak UX-et, én olyan környezetekben szoktam dolgozni, ahol ők már egy végiggondolt rendszert kapnak.
A mi cégünk kicsi, de még mi is végiggondolt rendszereket kapunk a dizájn csapattól. Nem értem, hogy miért feltételezed, hogy nem...
> Én amit te véleménynek vettél, azt study-nak vettem.
Semmi gond, én egy tudományos kutatást vártam és nem egy véleményt. Az is valami, de azt hittem, hogy van valami veretes kutatás az OS-ek multitaszkjáról. Mármint nem okos cikkek, hanem valódi kutatás.
> UX régóta van.
Nem is azt mondtam, hogy nincs. Hanem azt, hogy elképesztően sok jó szoftver született fesenacis-színessállas megmondóemberek nélkül és mindenféle ISO szabvány szerint megírt dokumentumok nélkül...
Én nem hiszek abban, hogy a civilizáció többerez éve alatt a nagyválllati szoftevres cégeknél találták fel azt, hogy "mi is jó az ügyfélnek" :)
> ha az emberek amit akartak, csak egy (vagy kevés) adott eszközzel tudták megoldani, akkor nyilván annak függvényében, mennyire kellett, megoldották,
Erről van szó... szóval nem kéne úgy csinálni mintha a karótnyelt hiperdokumentált, iso szabványos UX processzek nélkül megállna a világ. Nem áll meg, sosem állt meg, eztán sem fog.
> pedig van egy ubuntus desktop gépe is, immár 10 éve, csak azt ritkán használja, szinte fél tőle, mostanában be se kapcsolja
Nekem az óvónő anyukám használ ubuntu-t napi 3-4 órán át. Durva túlzás azt mondani, hogy anyukám informatikus beállítottságú :) és nem fél a számítógéptől. Ez is use case kérdése. Ha csak böngészésére használja az ember akkor a tablet mindenre elég...de gondolom édesanyád nem akar office doksikat szerkeszteni, mert ha akarna akkor a tablettől jobban félne.
Szóval ez nem usability kérdése, hanem use case kérdése.
> és őszintén hiszek benne, a FOSS világnak is kell, hogy ilyen szemlélete legyen.
Ha van aki kifizeti akkor lesz is... de egyelőre nem áll fényesen a helyzet.
> A felhasználók csak annyira adaptívak, amennyire azt az alternatíváik megkívánják.
Na, ez egy nagyon fontos és bölcs kijelentés. Tökéletesen egyetértünk. Vagyis a UX problémák csak addig problémák ameddig a megoldás nem kerül túl sokba. Ha sokba kerül akkor a felhasználó alkalmazkodik helyzethez. És innentől már rideg biznisz kérdés a dolog... ha te OS-t csinálnál aminek mondjuk 10 dollár a darabonkénti licensz ára akkor bevállalnál-e 200 slimfit-zakós, színes sálas, londoni dizájnert, hogy megcsinálják az OSX killer UX-et és felvinnéd ezzel a 10 dollárt 25 dollárra, vagy nem?
Nem mondom, hogy nálunk ez a helyzet, de érteni fogod az analógiát. Az ár és a költségek igenis fontosak.
> a többi disztróhoz képest szokatlanul nagy és erős UX csapat
Azért lássuk be :) hogy ha egy fős lenne a UX csapat az is szokatlanul nagyobb és erősebb lenne mint ami a többinél van :D Az Ubuntuban egy árnyalatnyit fontosabb a UX és a dizájn mint a többi disztrónál. Ez teszi népszerűvé é használhatóvá... de ez a UX csapat még mindig kisebb mint az Apple, Microsoft, Google, Samsung UX csapatában a szanszkrít tolmácsok csapata.