Azért ugrottam át, mert nagyjából az volt az az időszak, amikor még lehetett találni NetWare cuccokat (mindjárt jön a fél HUP, hogy pont múlt héten volt valahol ahol még ma is fut :) ). A 2000 után kezdődött el az, hogy mindent nagyon integrálunk (és az MS elleni tröszt-ellenes perek is).
A Joel Spolsky írt egyszer egy blog posztot a Fire & Forward stratégiájukról: valamit állandóan változtatni kell, hogy a versenyben a többiek előtt legyenek; ez az, amit semmilyen cég, ami MS-hez kapcsolódó rendszerhez készít helyettesítő terméket nem tud megtenni, mivel a klienseket, a kiszolgálókat és a köztük használt protokollokat/formátumokat is az MS specifikálja. A hozzám hasonló (vagy nálam még elvakultabb :) ) alternatíva-keresők többnyire ezért mondják, hogy a teljes software stacket kell cserélni szabványos, cserélhető elemekre, mert tényleg szépen minden integrálva van a Windows stacknél, de nagyon nehéz egy-egy elemet teljes értékűen cserélni, az összes kapcsolódó elem nélkül.
Egyébként meg majd az idő eldönti. Ugye EU-s nyomásra most már legalább publikálják a specifikációkat (sőt, el kell ismerni, hogy egy ideje teljesen korrekt az MS hozzáállása a nyílt forrású fejlesztőkhöz, SambaXP pl. pár éve tele van azzal, hogy hogy segítettek), lassan bejönnek a gyakorlati tapasztalatok a nagy váltóktól (München) stb. Ha akár egy évtized múlva eljutunk oda, hogy a négy-öt nagy software stack (MS, GNU, Apple, Google) eljut oda, hogy kényelmesen és problémamentesen tudnak egymással kommunikálni, kialakul egyfajta egyensúly (60-40% piacfelosztás MS - mindenki más arányban már szerintem korrekt lenne), akkor én már boldog leszek :)
Szerk.: typo javítás.
BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)