Válasszuk ketté az ipari céllal előállított valamit a művészettől. Teljesen más értékmérője van az egyiknek meg a másiknak. Az ipari "zene" értékmérője a bevétel, csak a bevétel, az, hogy a mögé tolt reklámköltség hányszorosát hozza be a tervezett nem túl hosszú élettartama során. Lényegtelen, hogy zeneileg, szövegben igényes, időtálló alkotás-e, vagy sem, a bevétel, pontosabban a nyereség a fontos.
Az ipari fost annyira értékeli a közönség, amennyire sikerül a reklámoknak (igen, a mainstream zenét játszó rádiók nagyrészt fizetett hirdetésként adják le a "legfrissebb" terméket) az agyukba férkőzni, hogy "ezt edd/vedd/hallgasd, de holnaputánra felejtsd el, mert jön a még újabb/jobb/coolabb".
Ha sznobériának tartod azt, hogy a szórakoztatóipari tömegtermékekről nincs jó véleményem, és nem tartom maradandó értéknek, csak egyszer használatos terméknek, mint egy papírzsebkendőt, vagy épp egy darabka wc-papírt, ám legyen, ez a te véleményed. Fogyasztani egyre kevésbé fogyasztom ezeket az "egyen" termékeket, mint ahogy anno volt időszak, amikor szerettem a gyorséttermek hamburgereit - de már elmúlt. Szerencsére.
A "másik", a művészetként történő alkotás lehet öncélú, lehet egyszeri és megismételhetetlen, ahhoz, hogy értéknek lehessen tekinteni, ahhoz az kell, hogy egyedi és időtálló legyen. A művészet célja valamit akkor és ott kifejezni a jelennek és a jövőnek, valami olyat alkotni, ami időtálló alkotásként a jövőben is elmondhatja azt, amit a művész gondol, érez, amire később is odafigyel, emlékezik majd az utókor. Ez az ipari méretű zenegyártásban csak ritka kivételként fordul elő.