Igen, a gyerekek, az nagy kérdőjel nekem is.
Amit én nem értek, az a folytonos veszélykeresés. Azt még úgy-ahogy megértem, hogy független emberként megmászik valaki néhány nyolcezreset, mert ... nem tudom, szereti, biztosan nagy élmény kikutatni a saját határainkat. Azt is megértem, hogy egy amputáció után még meg akart mászni egyet. De tovább? Talán tényleg egyfajta függőség lehet ez, amilyenje mindenkinek van, csak mindenkié más. Mondjuk adrenalinfüggő lehet az a kerekesszékes srác is, aki lépcsőkön gurul le, és közben tudja, hogy ki is törheti a nyakát :)
De továbbra is azt mondom, hogy nem a mi dolgunk ebben kinyilatkoztatást tenni.