Az utóbbi 9 év adóssággörbéje nem általános, nem évtizedekre jellemző, másrészt két különböző okra vezethető vissza. Az első a 2002-2006-os túlzott osztogatás - ennek valóban vége van. De ezzel nem egy hosszú ideje tartó rendszernek lett vége - korábban is voltak megszorítások, és amennyi most szükséges lett, az nem nagyobb, mint amekkora megszorítások már korábban is szükség volt. A GDP-arányos államadósság (megszorítások ellenére is) emelkedésének a másik, 2008-2010-es felét a gazdasági válság okozta, a GDP csökkenése, a forint gyengülése és a kockázatok (kamatok) emelkedése okozta - ilyen válságok viszont ritkán vannak, az említett mostani hatások is megálltak már, és Magyarország sok országnál kisebb adósságnövekedéssel megúszta. Így ez az egyszeri hatás se jelent évtizedekre szóló, nagy mértékű változást.