Éppen erről írtam, hogy a zárt szoftver, valamiért a közösség ellenállásába ütközik, ami szerintem nem tesz jót a linuxnak. Pontosabban annak nem tesz jót amit én szeretnék. Nagyobb felhasználói bázist, ezáltal jobb hardware és szoftvertámogatottságot.
Mondok egy példát.
A hobbim a vetítés, filmnézés, ehhez célszámítógépet használok, és véleményem szerint nvidia alapon a linux alá implementált VDPAU, szerintem jobb mint a windowsos DXVA vagy CUDA. Továbbá az nvidia nyílt drivere szerintem soha nem lesz olyan jó, mint az nvidia által szállított driver. A gyártó tudja az eszközéhez a legjobb meghajtó programot írni. Én úgy gondolom a két elgondolás nyílét szoftver és zárt szoftver meg tud férni egymás mellett ezért a közösségi ellenállás, mint amit pl. a debian csinál nem jó.
Tehát itt bekövetkezett az, hogy a zárt és nyílt megoldás találkozásából jobb dolog született, mint a teljesen zárt megoldás.