A Harry Potternél a hálózati hatás működött. Egyszerűen menővé vált az a könyv és az iskolában pár menő csávó felkapta és onnan kezdve a _nem_akarják_ körülmény megszűnt. Elkezdték olvasni, és rájöttek, hogy a hp elég jó ahhoz, hogy bár külső kényszerből fogott hozzá, de a könyvet magáért olvasta végig. És a következő kötetet már elolvasta anélkül, hogy menőzni kelljen vele.
"Ne ess a lokális szűk mintából generalizálás hibájába.": nem lokális szűk minta, szerencsére a lokális szűk mintával lehetett azt játszani, hogy nagyon korán a kezébe adtam olyan könyveket, amik felkelthették az olvasás iránti vágyát (pl. Két Lotti, Emil és a detektívek), így az rögzült a "lokális szűk mintába", hogy olvasni jó. Mostanában az Asimov univerzum könyveiért már közelharcot kell vívni... Azt gondolom, az itthoni helyzet messze sokkal jobb, mint az országos átlag. Azt pedig, hogy a HP miatt sokan elkezdtek olvasni, angol statisztikák mutatják, nem MEK-es polemizálások.
Azt elfogadom, hogy középiskolában más az irodalom szerepe (amellett, hogy a középiskola nem alkalmas arra, hogy megváltoztassa a diákok berögzült szokásait, aki olvasott addig, az gimiben is olvas, aki meg nem, az nem), azt is elfogadom, hogy az irodalom fontos műveiből kell összeválogatni a kötelezők listáját. Amit még mindig nem akarok elfogadni, az az a szemlélet, hogy az irodalom fontos művei feliratú halmaz 100-150 éve kőbe van vésve és abból se ki se be.
Hogy lehet-e kényszeríteni valakit arra, hogy olvasson? Akkor már azt is megkérdezhetnéd, hogy lehet-e kényszeríteni valakit, hogy tanuljon. A válasz pedig igen, van oktatási törvényünk. Egy 6-7 éves iskolakezdő nem alkalmas arra, hogy megmondja, neki mi a jó (nyilván ő még tologatná az oviban a csattogós lepkét), neki meg kell mondani, hogy mi a jó neki és itt lép be a szülői meg a politikai felelősség.