Az állam így-is úgy-is mindent tud mindenkiről.
Vagyis összességében az államnak minden adat birtokában van, azonban az állam egyes szervei, csak a rájuk tartozó adatokat kezelhetik.
már csak azért is mert ezek az adatok nem az ő tulajdonukban vannak. sőt a polgárok elidegeníthetetlen joga hogy ezeket birtokolja. márpedig ha ez így van, - elvileg az állam szavatolja a tulajdonhoz való jogot, ha ez esetleg nem lenne elég nemzetközi egyezmények is szavatolják, amiket még a régi rendszer alatt írtak alá (bár ők nagy ívben tettek is rá) - akkor az állam ezzel nem mehet szembe, nem használhatja arra amire csak kedve szottyan. ráadásul a mostani rendszer egyik alapelvéről beszélünk. - demokrácia piacgazdaság meg minden:) (erre meg az elmúlt 20 év kormányi tettek nagyívben) -
Nem tudom hogy Finnországban mi a helyzet, de gondolom ott sem az önkormányzat értesíti arról a polgárát, hogy szifilisze van, és nem a földhivatal, hogy adótartozása. - durván fogalmazva - vagyis az egyes kormányzati, igazgatási, mitto'milyen szervek a saját dolgukkal törődnek, a rájuk bízott adatokkal gazdálkodnak, és az engedélyezett adatokat gyűjtik.
Ellenben ha ezek az adatokat egy kalap alá vesszük, az a furcsa helyzet áll elő, hogy pl.: nagyon egyszerűen lehet összepárosítani a földhivatali adatokat, mondjuk a népességnyilvántartó adataival. ezzel megszüntetve azt, hogy a földhivatal adataiból csak hrsz alapján lehet adatokhoz jutni. - persze halandóknak:) - Az adóhivatalnak, a rendőrségnek, vagy épp az újraalakított avh-nak nem kell bírósági felhatalmazás, hogy kutakodjon a saját polgárainak adataiban. - mire is emlékeztet ez engem? megvan kádárkorszak? -
persze ez a legrosszabb eset forgatókönyve, elég valószínűtlen, de! nem lehetetlen, és ami nem lehetetlen azt előbb utóbb valaki(k) meg is teszi(k). végülis nem egy 20 fős üzem, és annak dolgozóiról van szó, hanem egy 10 milliós országról, és lakosságáról. - magán és államtitkokról, meg 80 évre titkosított akármikről:)) -