A ki hány éves téma után felbátorodva egy szerintem legalább annyira érdekes témát szeretnék feldobni.
Tehát a hupon beregisztrál név kitalálására gondolok, ha esetleg valaki többfélét használ más oldalakon az itt most nem érdekes.
Akik feltétlenül érdekelnek most így hirtelen:
csak az udvariasság kedvéért kezdem Trey-jel
de érdekes még pl: hokuszpk (van valami köze hókuszpókhoz? Bocs, de agyamra mentek a törpök)
vagy pl: m4k3r
A nagyon megszokott nevek mint pl tomi vagy zotya annyira nem érdekes. Elsősorban a borultelméjű és elvont nevek érdekelnének.
Nem mintha nekem érdekes nevem lenne, csak a korrektség kedvéért, mivel én vagyok a témanyitó elárulom de rettenetesen unalmas sztori. Azért vagyok csicsa55, mert István a második nevem, aminek egyik bece neve a csicsa, ezt nem azért írom le, mert hülyének nézlek benneteket, hanem vannak, akik nem tudják és elég sokan a környezetemben is. Az 55 meg onnét, amikor regisztráltam az egyik email szolgáltatónál már foglalt volt a csicsa@... aztán jött csics1, 2, 3, aztán öt után megelégeltem a totyorgást, mondom jó, akkor ugorjunk ötvenet, és az pont szabad volt.
- 17299 megtekintés
Hozzászólások
"István a második nevem, aminek egyik bece neve a csicsa, ezt nem azért írom le, mert hülyének nézlek benneteket, hanem vannak, akik nem tudják és elég sokan a környezetemben is."
pl. én se hallottam még soha. érdekes.
----------------------------------
feel the beat - it's everywhere!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en is csak pistarol tudok...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak? És mi van az Estvány, Isti, Iszi, Pityu, Pistván, Istók, stb. nevekkel? Egyik-másik azért csak ismerős. :)
--
No God, no peace. Know God, know peace!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kommentiras kozben az Isti nekem is eszembe jutott, kicsit rosszul fogalmazta, a lenyeg az h csicsarol nem tudtam es szerintem sokan igy vannak ezzel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pilu
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És mi van a bsh-val? :-{)E
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az titok! azt csak 1-2 ember tudja, és én nem vagyok közöttük! :D
legyen elég annyi, hogy ez egy rövidítése a régi c=64-es időkbeli programozói barbárságomnak, és azért 3 betűs, mert általában ennyit lehetett beírni játékoknál high score-ba :D
----------------------------------
feel the beat - it's everywhere!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor megvan: BASIC Script Hunter
:-{)E
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
basic? az mi? ja tudom már! azzal kellett betölteni a turbo assemblert! :)
----------------------------------
feel the beat - it's everywhere!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És én sem!
A szokás hatalma, nem hét!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint, ami túldíszitett, csicsás, az valójában istvános?
És a csicsa beceneve a csicska? Tényleg, becenevet becézünk?
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Istvan->Pisti->Pistike
Pityuka
Tehat becezunk beceneveket is.
(Jo kis 1 eves hozzaszolashoz irtam most latom)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan volt már róla szó, de legyen. Amikor a legelőször internet előfizetésem lett és felcsatlakoztam az internetre (valami 33.6-os modemmel) kellett egy nick név az IRC-re. Semmi sem jutott az eszembe. Éppen a Music Television ment a TV-ben, ahol volt egy VJ, akinek éppen akkor írták ki a nevét: Trey.
Ennyi.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey Gunn?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Sándor vagyok...", ezért hajdan angolórán Alex voltam a tancsinéninek, ez magyarba visszahallva lx - ami történetesen még a linux mnemonikja is, és jó rövid, ami loginnál nem hátrány.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey a hibás. Két alternatíva volt, két nevet adhatsz meg a reg e-mailben. Annyira biztos voltam benne hogy még nincs "kikke", hogy beírtam másodiknak hogy "brekeke". Ezért. És kurvára utálom. (Nzútl bylna grfmgfmninz ibyg nxxbevona n oerxrxr zvag záfaáy n cvan, yósnfm, fgo. Haviremáyvf fmgevat uvonxrerféfurm.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kikke=brekikke? :)
suckIT szopás minden nap! Brabusban meghalni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Blörcs... :S
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát az ugye attól függ, hogy angolosan, vagy amerikaiasan mondod a neved:
http://192.20.225.55/tts/speech/332b5e466dbf12259dbe5b79272459bd.wav
http://192.20.225.55/tts/speech/1a7eee26fb38c934b9ec26917d8dca9b.wav
Esetleg latinósan:
http://192.20.225.55/tts/speech/01b18fd962924a217538de4cc5da959a.wav
:)
suckIT szopás minden nap! Don't be evil
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a nevem, bár azt se tudják kimondani csak nagy nehézségek árán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó, a nicked.
suckIT szopás minden nap! Don't be evil
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogy jó. Bezzeg a tiéd! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
H, ím egy vessző! :)
suckIT szopás minden nap! Don't be evil
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nalam is trey a hibas ;). Ugy gyanitom volt egy nagggyon regi elfeledett regiszraciom ide, es azzal kerult osszetuzesbe a masodik regisztraciom elso neve.
Szoval a masodik regisztraciom masodik nevet hasznalom.
Hany eves a kapitany? (ja, ez benne van az elozo kerdoivben)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nevemből jött: Vörös Ákos
érdekesség: jóval később a nick választása után tudtam meg, hogy van ilyen rapper is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szeretnék csatlakozni, engem is Vörös Ákosnak hívnak
van még egy buddhista szerzetes is MO.n ilyen néven:-)
Egyéb helyeken FVR azaz eléggé össze keverve: Falcon von Roth:-)
De tényleg...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
taxonomy
Még a kezdetek kezdetén bővíthető link gyűjteményt akartam csinálni(amolyan startlap félét), de ott a kategorizáláson lett volna a hangsúly. Ehhez regeltem a freeweb-en (akkor swi). Aztán rám ragadt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kistestvérem nem tudta kimondani, hogy Zoli, rajtam maradt a Zizi. Nem egy izgalmas történet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ez gigalol :))
-nekem kicsit hoszabb:
1) elmondás alapján!; túl kicsi koromban nem tudtam kimondani a nevem és valami hasonlót gügyögtem: daaaaarrrrrrrrráááázzzs zzzzzzzzüüüüüüümmmmiiii; a darázs talált, de zoltánból lett zümi
2) intenyett korszak bejöve hálószoba zümi-->zümy
3) és ez a beszarás: asszonyjelöl a sakkversenyen 10 napja elkezdett "zizi"-nek szólítani :-s :P
zümy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első PC-men (valami magyar gyártmányú PC XT) egy DOS-os beszélő program hülyén mondta ki hogy: Szabi. Elkezdtem kisérletezni, hogy melyik stringre bír megbírkózni ezzel a problémával. A "saabi" nyert.
A FidoNeten szoktam rá az alant látható aláírásra:
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És az aláírásod eredete? Tényleg, hova lett a "lu lu lu I've got some apples"? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sírtak itt a népek hogy zavarja őket a header.
Az aláírásban az 'ave' római köszönés, amúgy az 'Asterix, a gall' c. képregényben értetlenkedett Obelix, hogy mit akarnak a rómaiak 'a vécézárral'. Ez hívta fel rá a figyelmem.Ha pedig az 'ave' köszönés, akkor köszönök vele. Csak én nem Caesart köszöntöm. A vessző valószínűleg hiba, de megszoktam.
A "lu lu lu..."-t pedig kedvenc South Park szereplőm, Butters dúdolta több részben.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Obelix ikertesójaként illendő dolog... :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem konkrétan van egy darázsi zoltán nevű ismerősön. szerinted mi a beceneve? :D
tomtyi: húgom és a volt sógorom jártak (azt hiszem) zalavalahol, buddhista sztúpánál. akkor ott egy koreai szerzetes volt a sztúpa őre. az ő neve volt (magyar kiejtéssel kb.) tyin-ó, és mivel én tamás, stb., ezért tomtyi
_____________
烏邦土 - 乾屎橛
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bah, csztunk. Lehettem vagy 13 eves es kitalaltam, hogy FairPlayer -> FP -> eFPe` (fonetikusan, ugye) -> efpe (idovel minden egyszerusodik). Jo, mi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyik haverom hasznalja demoscene csapatnevnek azt, hogy Enpera. Marmint en per a. Vagyis N/A. Ugyanis nincs csapata. :) Ugyanez a szisztema, de jok ezek. :)
-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ohh, régi szép idők, olyan boldogan ordítottam hogy "efpéééééééé, baaaajjj vaaaaaan!":DD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hujjujjuj, de regen volt az :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mindenhol bri: opeth ihletésével, itt meg azért blackrose, mert balf×sz voltam a regnél.
btw... Trey, hány sörbe kerül, hogy átírd? megtehető egyáltalán? nem vágom a drupalt.
:: by BRI.
:: config :: Acer TravelMate // Ubuntu Jaunty
:: tothab [a] gmail [pötty] kom
:: black rose immortal's weblog
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
átírható
-------
Honlapom és blogom: http://szabeeweb.extra.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Átírhatom. De ":" ne legyen benne.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az enyémet is?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ajjaj!
Lassan nikk átíró topikot kellesz nyitni.
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aha. Ketten kértük eddig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akinek átírási kérése van, az levélben jelezze, mert nem követek minden topikbejegyzést. A levélben legyen benne, hogy mit -> mire, kisbetű preferált, speciális karakterek, szóköz ne legyen benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a brekeke nagyon találó. Mindenbe belebrekegsz. :)
suckIT szopás minden nap! Don't be evil
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nevermore.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig nagy rajongód vagyok. :)
suckIT szopás minden nap! Don't be evil
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak egy szerep...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nee, brekeke, a fő-offer legenda
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor "bri"-re légyszíves :) észreveszem, ha ezzel nem tudok belejelentkezni :) majd kapsz érte sört köv. hup sörözésen (demagógia... muhaha). kösziii!
:: by BRI.
:: config :: Acer TravelMate // Ubuntu Jaunty
:: tothab [a] gmail [pötty] kom
:: black rose immortal's weblog
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
---------------------------------------------------------------------------------------
Unix is simple. It just takes a genius to understand its simplicity. — Dennis Ritchie
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszerű hétköznapi történet...
Még valamikor a kilencvenes évek közepén egyik nap a kollégám így szólított meg reggel: "Helló robyboy!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz, hogy az itteni "usernevem", nem az ami a becenevem, de nekem is az ismerosok adtak, megpedig fizikai adottdagaim miatt :D ...snoopy
Kitalaljatok miert az? :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1., Alacsony vagy es nagy feju.
2., Fekete foltjaid es fuleid vannak.
3., Nagy az orrod, es a haverjaid neveztek el igy.
4., Az elso baratnod adta a nevet. (Hosszu nyelv, kis farok. :)
Nem kivant torlendo... :)
-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindegyik nagyon jo.... =))
De a 3as a nyero ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" amikor regisztráltam az egyik email szolgáltatónál már foglalt volt..."
Nekem azt írta ki: az e-mail címben csak kisbetu adható meg.
Kipróbáltam...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már láttam olyat, hogy valaki levelezésénél a megjelenítendő név Pédául Tóth Béla volt. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én belefutottam egy Katalin Lastname -be :)
--
Keep it simple, stupid.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha tudnád, hogy a csoportos beszedési fájlok szerint hány embert kereszteltek LAFO-nak a szülei...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de idegesítő is a sok gyökér bank, aki ezt a _név_ rovatba írja! felháborító. jó, hogy nem simán csak egy szám van ott... (nem vicc, képeseknek tartom őket erre)
--
xterm
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D ez jó !
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
b+, ez üt! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arrrrrr! De jó, hogy a kollegáim kávéznak/nincsenek, hangosan röhögtem!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wazz... :D
Nem is te lennél... :)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én egy kétéves kislánytól kaptam a nevemet (az egyik barátom kislánya) és rajtam ragadt. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt/van ilyen roppant fantaziadus demoscene nickem hogy "Charlie", ami a keresztnevembol jon, de ez elterjedtsege folytan (nyilvan) mindig mindenhol es folyton foglalt, es altalaban egybol ravagjak, hogy "jeg dupla viszkivel".
Ezert (meg amugyis) anno vagy bo" 10 eve IRC-n, az egykori democsapatunk inicialejaval kiegesztive, es az egykori IRCNet-es kilenc karakteres nick limit miatt Cha_iNQ es hasonlo neveken nyomultam. Aztan valaki a csatin logo tagok kozul eszrevette (en ugy emlekszem, de mar nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy B1B of ABC, azaz Lengyak Balazs volt az, ha esetleg valakinek mond valamit ez a nev, hehe), hogy a "Cha iNQ"-bol ossze lehet vonni a "Chain"-t ertelmes angol szova. Igy lett belole Chain-Q, vagy Chain|Q, vagy Chain^Q, ahogy tetszik es eppen mikor mi van. A Q-nak tehat semmi koze a kvekhez vagy a Star Trek univerzum "Q"-jahoz, pedig sokan hiszik azt.
De mivel onmagunkon rohogni mindig egeszseges, amikor megkerdezik, hogy megis mi a Q mindig mondom, hogy az engem jelkepez. Nagy kerek objektum, kis farokkal. :P
-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Heh, eskuszom arra gondoltam, hogy a "Senki"-nek a leirasat probaltad angolositani...
---
Hey! Where'd my terminal go?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kb. 16 évesen Németországban három hasonkorú leányzó elnevezett guru-nak a viselkedésem és hozzászólásaim alapján, majd saját deriválással (l=little) rajtam maradt. Tehát nem volt köze a linuxhoz, azzal csak két évvel később találkoztam. Általában kevés ismerősöm tudja/használja, épp elég kacifántos az igazi nevem :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kami - születésem óta ez a becenevem, még ilyen mellényt is kötött nekem édesanyám :o)
911 - nem szeptemberben születtem, nem is novemberben, nem vagyok terrorista és Porschém sincs.
KAMI | 神
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor mi? Mármint a 911
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
segelyhivo ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyire nem lehet egyszerű... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert az ugy enyhen meredek hogy valakit Isten-nek szolitanak szuletese ota... :)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na, azért csak amolyan kis természetszellemecske! :D
_____________
烏邦土 - 乾屎橛
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az én becenevemet igazából 2 film is illette: a top gun és a maverick. Anno amikor első mailcímemet regisztráltam (még freemailra 2004 táján talán) a maverick nick foglalt volt, és így lett a mavericko. Azóta is megmaradt, bár kiejteni senki sem tudja :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
... a "Mavericko Topgun" meg kiraly pornoszinesz alias lehet egyszer, ha megszorulsz. :D
-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak nehogy igy jarjon :)
http://www.youtube.com/watch?v=ylRbo7WidLA
-------------------------------
“The 0 in Raid 0 stands for how many files you’re going to get back if something goes wrong” :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De nagy. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áh az már nagyonbeteg dolog lenne, de kitudja, bár így belegondolva már van ilyen nevem is. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
off
Hogy mik vannak?:) Jó olvasni, hogy ki milyen szempont szerint választ nicket:)
on
A vezetéknevem ékezet nélkül és "kisbetu"-vel. (Pörneczi)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nevemnek régebbi története van. Még az ezredforduló előtt mikor az első webes email címemet regeltem, a vezetéknevemből - Vas - szerettem volna képezni az azonosítót, de az ironman már foglalt volt. A steelman meg még nem. Később, mikor elkezdtem chatelni, akkor is már ezen a néven regisztráltam, mivel "kéznél volt" már az email cím is. Az évek során pedig hozzám nőtt, és sok helyre ezzel a névvel regisztráltam, többek közt ide is. :-)
--------------------
Tegnap beállított hozzám egy Tyrannosaurus Rex és Hamlet. Volt nagy dinóm-dánom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddie - Az Eduard-bol jon, az a keresztnevem.
303 - Anno underneten (IRC) az Eddie foglalt volt legtobbszor, igy kolcsonvettem akkori kedvenc scene/tracker zenevel foglalkozo alak nickjebol /keith303/
---
Hey! Where'd my terminal go?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
László vagyok -> Leslie -> Les
De foglalt volt regelésnél, úgyhogy jött még rá a kedvenc számom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
minden regisztrációs űrlapban van "Beceneved" mező, erre én mondom neki vandeminek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dwokfur egy harcos-pap hegyi törpe, akit sokáig játszottam AD&D 2nd edition-ben. Leginkább Forgotten Realms-ben. Gorm Gulthyn követője, Temple guard kitbe tartozik, láncos buzogányt használ. Elsősorban klasszikus, papíron történő játékot kell érteni. A Baldur's Gate I-et csak néhány éve vittem végig (!). Nem tudom, hogy a II-t mikor fogom végigjátszani. A nevének a szótagjait dobókockával dobtam ki, utána következett egy kis alakítás. Amikor először láttam internetet és becenevet kellett választani, akkor azt gondoltam, hogy elég egyedi. Eddig bejött. Sokáig az email címem is az volt, de aztán behódoltam és "normálisat" használok.
Üdv,
Dw.
"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Regen LG-kent irtam ala listas e-maileket. A hasonlo monogrammal rendelkezo 'Lucky Goldstar' marka miatt egy haver, majd a tobbiek is elkezdtek angolosan 'Eldzsi'-nek szolitani, igy gondoltam, az alairasomat is megvaltoztatom LG-rol LGee-re, hangsulyositva a kiejtest.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egy haverom, ugyanilyen becenévvel [bár ő LG-nek írja].
Nála az volt a logika, hogy ő bizony egy Lusta G*ci :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat, a Gee -t en dzsinek ejtem.. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszerü.. lakcim röviditve, és a mailcimem meg a lakcim+@
Remélem ezt nem fogom mostanában elfelejteni :)))
Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Zoli vagyok => Zolee
1988 => születésem éve
Mostanában több helyen használom a zolee-ka nevet is
Ált. iskolában voltam kiddzé (Kiss Z)
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És az alázírásod? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pokoli Operátorból van, csak az Operátort kicseréltem Admin-ra. Volt sulimban admin jogom volt, tudta mindenki, és mindig könyörögten, hogy "tedd fel a diablo2, kapsz két sört", stb. Voltak kérdések, amire rávágtam a választ, és kérdezték, hogy biztos? Ezekre ez volt a standard válaszom.
Egyszer rossz napom volt, és letiltottam mindent, ami nem a 80-as porton ment ki :D
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazi pocs lehetsz.
----------------------
while (!sleep) sheep++;
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
iskolai tanórán, ahol office-t tanulnak, nem kell lájv meszendzser meg szkájp
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ennek eldöntése az admin feladata. Persze.
Nem azért vagy pöcs, mert letiltottál mindenféle dolgokat, hanem mert megpróbálod úgy megmagyarázni, hogy a felhasználók a letiltott dolgok használatára nem is jogosultak. Nos, ennek eldöntése nem az adminisztrátor feladata. Az a neki kiadott munkát végzi el.
Ha mégis azt az utasítást kapja, hogy szűrje ki a hálózatból azt a kommunikációt, ami az oktatásohoz nem szükséges, nos ezt megfelelő értesítések után, tervezetten kell elvégezni. Nem pedig egy olyan napon, amikor rossz kedve van. Mert akkor nem a dolgát végzi, csak egy kisstílű pöcs.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-1
Es nincs kedvem fejtegetni.
Hint: nem a rossz naprol van szo.
Es nagyon is a dolgat vegzi, foleg amig nem erkezik igeny eme programok hasznalatanak szuksegessegere.
Tudod, default deny.. Az talan nem a feladata?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit szólán hozzá, ha egyszer treynek rossz napja lenne, és kihajítana? Mert "csak úgy", mert megteheti? Ha a munkáját végzi, akkor nem csinál ilyet, kivéve, ha ezt kiadják neki. No mindegy, fiatal vagy, bohó, egyszer talán majd megérted a dolgokat...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fiatal:D Bocs ismerjuk egymast?:D
Amennyiben policyt szegek joggal hajithatna ki ja..
Egyaltalan nem a "mert megtehetin" van a hangsuly.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig te is arra helyezted a hangsúlyt, hogy "megteheted".
A fiatalságod meg lerí a hozzászólásaidból. Ha mégis harminc felett vagy, úgy nagyon tudlak sajnálni, hogy elfelejtettél felnőni.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem fuss neki megegyszer.
"Es nagyon is a dolgat vegzi, foleg amig nem erkezik igeny eme programok hasznalatanak szuksegessegere.
Tudod, default deny.. Az talan nem a feladata?"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt nem volt a "deny" default, hanem egy rossz nap triggerelte. Ilyet felelősségteljes üzemeltető nem csinál. Vagy "default deny" és akkor sose működött, vagy "allowed" és akkor az üzemeltető rosszkedve ezt nem bírálja felül.
A "default deny" nem ismeri megengedő hozzáállást.
Viszont bocs, mert a fenti hozzászólásom elött nem ellenőriztem a neveket. Probléma elsősorban zolee1988 hozzáállásával van. Te csak figyelmetlen voltál mint én.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez meg nc, te akkor mi?:)
Vagy neked se tette fel a diablot?:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szeretek fotózni, és amikor kitaláltam, sok Rejtőt olvastam. Csak egy fotóst találtam a regényeiben, bizonyos Henry Firmin gyorsfényképészt. (akit Fülig Jimmy később megölt)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mert nem szep dolog a hazaarulas! (ooo, vagy csempeszett?:D)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eredetileg Zappa lettem volna...
Hosszú haj, villanygitár, nagy orr...
Aztán lettem Cappa, kicsit fonetikusan (bár ez német kiejtés szerint, de hát így esett a dolog...)
----
Hol van a kígyónak farka? Minek annak az a nagy karkötő?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Black Sabbath 4. lemeze 1972-ből: Vol 4
http://www.black-sabbath.com/discog/volume4.html
Egyben viszonylag moderált "hangerő" egy 10-es skálán, fórumozáshoz nagyon hasznos ... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az (is) jóóóóó....
----
Hol van a kígyónak farka? Minek annak az a nagy karkötő?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kleon -> Kl3on
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát asszem ehhez nem tudok sokat hozzászólni.
Más oldalakon a Konqueror vagy Koncsillag még a becenevem.
A Konqueror onnan jött, hogy amikor először szóltak, hogy találjak ki magamnak valami becenevet, akkor pont a konqueror nevű progi oldalán voltam, így ez lett a nevem. Ezt kedves női informatikus ismerősöm viszont nem tudta leírni, ezért "kon*"-nak írt. Innen jött a ma használatos nickem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régen az iskolában felhasználói nevet kellett választanom. Nagyon megtetszett a régi Microsoft Plus! 9x-ből ismert "Mystery" témának a háttere, mely a régi számtech-tanáromnak is volt a háttere sok-sok éven át. Így ezt a nick-nevet választottam magamnak (később tudtam meg, hogy mit jelent pontosan és még jobban megtetszett) :) Aztán az interneten sokszor találkoztam ugyanezzel a nick-névvel és gondoltam, hogy akkor hozzárakok egy magyar kicsinyítő képzőt és így lett MysteryKe (direkt nagy "K"-val, hogy jól el lehessen választani)... ilyet már nem találtam sehol a neten :)
Hát ennyi :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még régen regisztráltam egy email címet, amit se magán se hivatalos célokra nem használok. Viszont regisztrációkhoz, ilyen-olyan egyéb célra megadom fűnek-fának és az: szemet@... alakú.
Ha már úgyis ezzel a címmel regisztrálok mindenhová, nicknek is felvettem, és meglepő módon szinte sehol sem volt foglalt.
Egyébként egyáltalán nem vagyok szemét ám! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha helyesen ejted angolul, megkapod a nevem magyarul.
Vissza szoktak kérdezni, ha mondom a nevem, hogy y-nal-e, ilyenkor mindig mondom, hogy "elöl hosszú, hátul rövid".
És mellesleg nomen est omen, úgyhogy igyekszem rászolgálni az "arcátlan, pimasz" jelzőkre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Soha nem fogjátok kitalálni, honnan jött :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A theag3nt választása előtt pont Mátrixot néztem, és megtetszett a Smith ügynök angol elnevezése az Agent Smith. Természetesen ennek már mindenféle változata regisztrálva volt, aztán az oldal ajánlott fel alternatívákat, többek között azt, hogy TheAgentSmith. Kivettem a Smith-t, elhagytam a nagybetűket (kényelmetlenebb beírni), kicsit 1337-esítettem rajt és voilá: theag3nt
Másik használt nickem még az st91e4a. A nevem István (angolul Steve) innen az st, a 91 a születési évem, az e4a-t ne kérdezzétek... De ha megpróbáljátok angolul karakterenként gyorsan felolvasni, akkor tök jól hangzik :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még egyetem alatt barátaimmal nagyon sokat ökörködtünk, rendszeresen kitalált (és persze nem annyira kitalált) karaktereket bőrébe bújva osztottam az eszet, ezen karakterek egyike volt "A Nagyi", később "Nagyimami". Jó darabig így is szólítottak emiatt, s nem ritkán röhögtük könnyesre magunkat a baromságaimon :) Mivel épp akkoriban regisztráltam, hirtelen felindulásból ezt adtam meg. Csak itt használom, minden egyéb helyen "kgere" vagy "gerekari" becenévvel regisztrálok.
--
Nagyimami
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre a történetre különösen kíváncsi voltam, már csak azért is, mert egy folyosón melózunk. :)
Majd meghallgatnék egy-két ,,Nagyimamis'' agymenést :D
Az enyém - sokakhoz hasonlóan - IRC miatt (is) alakult így. Subchee kiejtve kb. ,,szabcsíí''. '99 táján voltam nagy IRC-őrült és akkor divat volt angolos hangzású neveket használni, meg menő volt kung-fu filmeket nézni is (a csí tehát a Kung Fu kultuszból [is] jön). Tehát a keresztnevem becézve, ázsiamerikaiasítva :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ez egy elég hosszú történet.
Apai üknagyapám még a 19. század végén született egy poros, alföldi tanyán, és [...] szomszédjára rálőtt, majd [...] fia született [...] az olasz fronton fogságba [...] paraszti lét keserves kenyerét [...] lókupec, és csak akasztott ember nem [...] "Vigyázz!" - üvöltötte, és a felrobbanó tank elől [...] "Háromszor veri azt kendnek a Sipos [...] az ügynökök már a sarkában lihegtek, amikor hirtelen [...] és a neveim rövidítéséből így lett siposa.
Upd.: bocs, a fórummotor kicsit tömörítette.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem tetszett a nickem forrásának tekinthető film címében levő szójáték, és külön szórakoztató, mikor Bambanőt várják és megjelenek én az adottságaimmal:)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert valasztottam ezt a nevet, mert:
* kortol, nemtol, nemzetisegtol, es barmifele 'skatulyatol' fuggetlen;
* mivel valodi 'jelentese' nincs (mint peldaul az Egy-nek, mint Isten, egysegesseg, a kivalasztott, Jet Lee :P), igy a sajat identitasom epitem e 'nev' moge;
* kifejezetten szamitogepes nev, mivel leirni konnyu (3 szam), kimondani mar kicsit tovabb tart (19 betu);
* de igazabol vizualis szampontbol tetszett meg, mert a 8-as olyan, mintha a 9-es epp atfordulna 6-osba, es a fordulas pillanataban kaptuk volna el :P
--
Azt akarom, hogy az emberek ne kenyszerbol tanuljanak, hanem azert, mert tudni akarnak.
Ui.: Kezdo Linux-os vagyok, emberi nyelven valaszoljatok! Koszi! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a gugli elég sok találatot köp porsche 986 kereső szavakra...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát attól lehet nem akarja magát elhatárolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"(19 betu)"
kilenc: 6 kar.
nyolcvan: 8 kar.
hat: 3 kar.
6+8+3=17
?
__________________________
Kinek a pap, kinek a chap.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kontra: kilenc[sz]áz[ny]olcvanhat
"kimondani... ...19 betu"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ny == két betű == 1 hang
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
== "(ki)mondott ... betű"
Valami ilyesmi logikát kerestem benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a) A mássalhangzókat jelölő betűk közül tizenhét egyjegyű: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z: pálma, fejtegetés, kér stb. Nyolc betűnk kétjegyű: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs: batyu, csökönyös stb.; egy betűnk pedig háromjegyű: dzs: lándzsa stb." (forrás: http://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1l… , de ez van a nyomtatott szabályzatban is.)
"10. Az ábécé a betűk meghatározott felsorolási rendje. A magyar magánhangzókat és mássalhangzókat jelölő 40 kisbetű hagyományos állománya és sora (a magyar ábécé): a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs." (az előbbi linkről szintén)
Tehát az ny az egy betű, amely két jegyből áll. Ha az "ny" nem betű, akkor hogyan jön össze 40 betűs ábécénk? A q, w, x, y a 44 betűs ábécé része!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rendben. Eszerint én tudtam rosszul.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De az úgy pocsékolás :D:D:D
__________________________
Kinek a pap, kinek a chap.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pínégyzet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
o_O Ugy nez ki az is... Ezt eddig nem tudtam. :D
--
Azt akarom, hogy az emberek ne kenyszerbol tanuljanak, hanem azert, mert tudni akarnak.
Ui.: Kezdo Linux-os vagyok, emberi nyelven valaszoljatok! Koszi! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem a radiocafe ugrott be a nevedről.
_______
Powered by Áram // Nem vagyok annyira kocka hogy, napfényt is csak HDR-Renderingen keresztül lássak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "kisfiam, milyen kutyát szeretnél?" kérdés eldöntéséhez megajándékoztak a Kutyakalauz c. könyvvel. Ami cseppet nyomdahibás volt, és az egyik kutya LILA színben tündökölt. Mondom bazmeg, ilyen állat nincs: kell egy.
Aztán a husky-ról kiderült hogy a farkas ősöknek köszönhetően szeret éjjel furulyázni, viszont cserébe megdöglik az itteni nyártól és nem is lila. Így végül random blöki lett a menhelyről, nekem meg fél évvel később kellett egy nickname. (Valami demófélét tákoltam GFA Basicben, Amigára.)
Ez 22 éve volt. Megmaradt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bírom a metált
Metalhead
----------------------------
"Root is a state of mind"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mein Führe^Wtrey! I can walk!
ami át van húzva, azt teljesen fölösleges elolvasni. az olyan, mintha ott sem lenne
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
*röhög*
Jó film. :-)
_______
Powered by Áram // Nem vagyok annyira kocka hogy, napfényt is csak HDR-Renderingen keresztül lássak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszer búvároktatáson a kelleténél messzibbre sodródtam a medencétől, és ekkor fennakadtam valamin, ami nagyot sikoltott, én meg ijedtemben rögtön valami fogódzó után csapkodtam, amiben megkapaszkodhattam volna végre. Sikerült két szilárdnak tűnő, ám erősen moszatos tárgyat a kezem közé kapni, de minduntalan lecsúsztak róla az ujjaim. Közben rengeteg oxigént [ejcsd: okszigént] kieresztettem, csak úgy forrt az óceán az úszónadrágom fölött. Egy komolytalan pörölycápát is elűztem a bugyborékolásommal, amiről később kiderült, hogy szelídített házicápa, és előrelátó gazdája pórázra kötötte, majd a korallzátonyra pányvázta. Tulajdonképpen szegény pára csupán együtt szeretett volna bugyborékolni velem. Ettől mérges lettem, mert néha a tenger gyümölcsének nézte a lábfejemet, ezért eszeveszetten kezdtem el püfölni az atoll egyetlen közeli bejáratát, közben a Bíró-féle golyóstollam is kicsúszott az úszónadrágom farzsebéből, pedig jó bő zsebekkel rendelkezik ám, és emiatt kétségbeesetten visítottam fel:- A toll, atoll...
Mire Pamela Anderson piros dresszben kimentett, már egészen kész voltam, annyira szorosan fogta a csípőmet, a sárga gumisapkám hátracsúszott a frufrumon, majd sejtelmesen ellibegett a nagy kékségbe. Azóta kék-fóbiás vagyok, és álmomban tovább viaskodom a gigantikus korallszirtekkel.
David Hasselhoff barátom mikor meglátogatott a menhelyen, rögtön el is nevezett Atoll-Darabolónak (még a hónom alól kilógott egy-egy jódarab korall+cápa), mire Pamela sejtelmes mosollyal szája sarkában, és csillogó fénnyel a szemében jelentőségteljesen kacsintott egyet felém, és csak ennyit susogott:
-Pici atdar-om.
G;-)
A fenti ábrán a "G" nem egy pontot jelez a fejem búbján, hanem egykori úszósapkám emlékét örökíti meg, amint huncut frufrum kikúszik alóla.
Felavatott sárga úszósapkám, nyugodj monoton lebegésedben felbomlásodig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez komoly?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem
enszerintem ez nem igaz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
le kellene jönni az anyagról :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Drugs are bad, m'kay?
Amúgy ilyet meszkalin okoz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezmekkora.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hihetetlen kreaivitás és ihlet szállt meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
letezik plastikman nevu kartoon hero, valamint musikal akt is. es amikor ircnet-en meg nem lehetett felvenni a "tizenotkaraker" nick-et, maradt a plastik. es nem, nem szeretem a mcdonci-s kajat (az masfele muhanyag), es nem, nincs blogom ;>
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak fel akartam dobni a késő esti hangulatot. Amúgy ez megtörtént. A nick is tanúsítja.
:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sosem fogjátok kitalálni az enyém :)
-------
Honlapom és blogom: http://szabeeweb.extra.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A dejo egyfajta monogram. A vezeték és a kereszt nevem első két-két betűje.
Ja és a feleségem találta ki nekem.
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még a BBS időkben használtam egy humoros írás írója után a Frank O'Yanco nevet, amiből megmaradt a Franko... IRC-n voltak ütközések, ezért tettem elé és mögé aláhúzást... :)
--
http://wiki.javaforum.hu/confluence-2.10/display/FREEBSD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikor a HUP-ra regisztráltam, akkor éppen a Lánchidat szegecseltem.
--
Én egy divathupper vagyok. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Holo a Holokauszt-ból jön. :) Igazából HK volt az elsődleges, amikor regeltem, de Trey ezt választotta.
A sztori: Mámoros hajnal a haverokkal, az egyik aki egyébként is mindenkinek neveket ad, rámnézett és megkérdezte: Mit nézel azzal a Holokauszt fejeddel? És rám ragadt a név.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Veres György-ből le tudjátok vezetni, ugye?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
beat a polgari nevem ket kezdobetuibol van, a null pedig mert maig is elborzaszt a /dev/null gondolata hogy ilyen hogy letezhet. fless.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sok ember ezt a nick nevet szomorkásnak látja, pedig technikai oka van. Akartam egy egyszerű e-mail címet, amit nem kell hatszor elmagyarázni. Az elso.hu domain már foglalt volt, ezért maradt az utolso.hu. (leg kukac utolso pont hu)
Korábban sokat airsoftoztam és ugyanezt a hívónevet használtam. Vicces volt: "Tehát, Utolsó megy elöl."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen, úgy tűnik a negatívabb hangulatú nevek, nagyobb eséllyel szabadok, legalább nem kell őket számozni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért nem as-ozol már? Cuccod megvan még? Milyen fegyvereid vannak? Mennyi időt játszottad?
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Küldtem egy privit. Ne zavarjuk itt a jó népet. :o)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egy ilyen nevű vágó a Paramontnál...
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meg vmikor 199X (eleje fele), amikor arenaztam, ott a lipi becenevet valasztottam. leven mar altalanos iskola alsotol lipi voltam. hogy ott hogy jott nem tudom.
aztan egyszer azon kaptam magam, h vki lenyulta a lipi nevet. nem nagyon lattam ertelmet leallni vergodni rajta, h most ki is a valodi lipi, gondoltam legyen neki karacsonya. lettem lipike. majd 1-2 ev mulva amikor irc-re kerultem, azt lattam ,hogy ott mar van egy lipike. megint nem lattam ertelmet vergodni, meg kulomboz irasjelekkel bonyolitani, ugyhogy valamelyik ejszaka kozepen jott a LipIQe, ami szinten lipike, csak szerenyen IQ-val :D ez igy megmaradt. marmar vedjegy :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
aréna... wow... :)
-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
IRC : )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mindig inkrementáltam 1-gyel, ha elfelejtettem a régi accountomat: bandie bandie1 bandie2 ... bandie9101-nél tartok.
itthon sysop vagyok, a BugOS-ból véve a terminológiát.
~~~~~~~~
De ezt az egy lépést ki nem tevé,
Az nem tett semmit, nem tud semmit is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kengyelfuto Gyalogkakukk a kedvenc mesem. Csak ez egy kicsit hosszu, igy idovel kukukk-ra rovidult. Csak a regi ismeroseim szolitanak a valodi nevemen. Mas mindenki kukukk-kent ismer.
Az egyik sraccal (szintem beceneve utan ismertem) kb jo fel ev ismerettseg utan (pedig hetente egyutt csocsoztunk) jottunk ra, hogy valojaban mindkettonk keresztneve Szabolcs :}}
Sic Transit Gloria Mundi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem egyszerű a magyarázat.
Ez a rádióamatőr hívójelem és biztos, hogy csak 1 van belőle.
Ezt használtam már akkor is mikor még HA-ban nem is létezett az internet csak a rádióamatőr pakett hálózat.
Az akkori e-amil címeim:
ha7jkf@hg5bdu.kfki.hu
hg7jkf@hg5ob.hun
hg7jkf@hg8gl.hun
Mellesleg a HG5OB Zoliék voltak akik HA-ban elindították a pakettrádiózást először, ha jól tévedek 1987-körül a BME-n.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
google:
A(z) "ha7jkf" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 14.100 találatból.
belelapoztam, szinte az összes hozzád kötődik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fura is lenne ha más is használná :)
Ez egy ugyanolyan hivatalos okmány mint a személyi, jogsi... csak ezt anno a HIF adta ki a sikeres vizsga után.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tök jó.
De nem zavar, hog a google-val mindenki megtudja, hogy te Kiss Ferenc vagy, és a címed pedig Nyársapát, ssssssssssss út xxxxx. (az utcát és a házszámot direkt nem írtam ki)?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát tudod... az én korosztályom még "őszinte emberek" nincs titkolni valónk.
Mikor elkezdtük a rádiózást, örültünk, hogy megtalál valahogy az ellenállomás, akivel QSO-ztunk és tudta küldeni a QSL lapot.
Akkor még nem volt internet, nem volt google, csak a pakett hálózat és az meg teljesen zárt volt. Csak a rádióamatőrök látták.
Azóta már jócskán megváltoztak a viszonyok. Lehet, ma már én sem "adnám ki" így magamat.
Egyébként a QTH locator alapján is idetalál a moszad ha akar :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem, csak mai szemmel már szokatlan ez.
Amúgy a legtöbb embert nicknév alapján könyű megtalálni, kipróbáltam magamon is, iwiw-en kb. 2 perc.
Mondjuk titkolnivalóm nekem sincs, meg bárki el is jöhet hozzám, ha akar.
"Azóta már jócskán megváltoztak a viszonyok. Lehet, ma már én sem "adnám ki" így magamat."
+1
"Egyébként a QTH locator alapján is idetalál a moszad ha akar :)"
Nem mennek azok, csak küldik a rakátét. :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem vagyok valami idős de a rádióamatőrködéshez volt egy kis közöm (ha3kgx égisze alatt hg3fqg tanárúr vezetésével) a pakett nem volt rossz dolog :) igaz annyira nem merültünk bele
hogy on is legyek: a családban lévő Károlyok közül a kisebbik vagyok és a nevemmel ellentétben közel 2 méter :) még i400 néven fordulok elő pár oldalon az pedig kedvenc autóm ralliváltozatának típusjelölése
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mire lehet használni az ilyen rádiókat? kivel beszélsz vele, mire használod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én úgy szoktam mondani, hogy szellemi sport, egy hobbi. Ha telefonálsz, akkor abban nincs izgalom, mert tudod, hogy ki fog csörögni. Itt viszont a terjedés nem mindig úgy alakul, hogy "kicsörögjön". Tehát addig mahinálsz az antennádon, a rádiódon, s a szaktudásodon (terjedések figyelése, stb.), míg el nem éred a hőn áhított, távolban lévő rádióamatőrt (akit nem feltétlen ismersz, mert ő is csak "csavargat" épp).
Egy téli estén rádiódat csavargatva, órákon át való kitartással egyszer csak tengerentúlról válaszolnak, sokszor alig érthetően. De létrejött az összeköttetés, nyugtázzátok mindketten szép "képeslap" szerű igazolólappal, aminek gyűjteménye, a legszebb darabok a rádiód felett egy faliújságon díszelegnek.
Mire lehet használni egy horgászbotot, mit fogsz vele? Szaktudással bármit :) Így van ez a rádióval is.
De itt egy oldal, melyen szakszerűen megfogalmazzák, mit is csinálunk mi rádióamatőrök:
http://www.mrasz.hu/fooldal/regoldalak/aradioamator.htm
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor én egész "úttörő" voltam ezen a téren, '88-ban 14MHz-en packetoltam először egy angollal. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gratulálok!
Az egész pakettozás ha jól emléxem 1985-ben indult el az USA-ban.
RH-n pedig az egyik kezemen meg tudom számolni, hányan műveltük, "szédületes sebességű" 300 bauddal :-))
Gondolom te is valami C64-el csináltad anno...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én sokáig nem műveltem, annyira nem fogott meg. Később még 2m-en BBS-eket használtunk (ez lehetett?), de az sem hozott lázba. Elértünk osztrák átjátszókat, ahonnan tovább lehetett menni :)
Igen, volt az az "MHSZ"-es világoskék modem, 300baud-ot tudott, és egy haveromnál kölcsön C64-el. :)
a.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez kb. olyan feeling lehetett, mint x.25-ön a hensa angol kapcsológépet buzerálni, hogy bejussunk az angol akadémiai x.25 hálózat szoftverarchívumaiba:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosabban AX25-t protokollt használtunk paketton. RH-n 300 bauddal, URH-n pedig 1200 bauddal. Hihetetlen nagy ugrás volt mikor már 70centin elértük a 4800, majd 9600 baudos sebességet.
Mi is próbálkoztunk, főleg Francia állomásokon keresztül, Jnos, Tnos átjátszókon keresztül már az USA-ba is kijutni 14Mhz-en.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
s023422351919169, ha jól emlékszem :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól emléxel :)
http://mek.niif.hu/01200/01290/html/navipl.htm
Bár mi nem ezt használtuk. Egy idő után már volt accom a KFKI-hoz, hivatalosan...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ja... Drótos Lacinál volt szerencsém "megfertőződni" az archívumok, bbs-ek, később a hypertext rejtelmeivel, a linkelt doksi, meg ami benne szerepel ma már technikatörténet. Egyik oldalrol jó érzés, hogy így vagy úgy, de ott voltunk, benne voltunk, abban, ami mára már történelem, másik oldalról azért elgondolkodtató, hogy ezen a téren (is) hogy rohan a világ előre...
"Szép idő volt, jó idő volt, kár hogy elmúlt, jaj, de kár..."
Egyetem előtt a rádióamatőrködés nálam is felbukkant, igaz, csak iránymérős/többtusás dolgokkal a ha9kol rádióklubban.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem az iránymérőzés meg a hadseregben volt: rh rádiófelderítő iránymérősként. hogy utáltam...
_____________
烏邦土 - 乾屎橛
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 :) A szakavatottnak 6 karakter is elég.
ui: Zoli már HA5OB.
--
"A herceg én vagyok."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy a hívójelemet nick-ként használjam :)
73 DX, HA7JKF DE HG7WHD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hehe! Jo hivojel! :)
73 DX de HG7WGD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
radix = gyökér
s tizenhat évesen valóban még gyökér voltam... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyira egyszerű a megoldás, hogy inkább el se árulom:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetemista?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
generált sztringekből ez tetszett.
később egoszörf során kiderült hogy egy török név:
"Naszuf aga: Zrínyi Miklós legértékesebb hírszerzője, a pécsi szandzsákbég helyettese az 1566-os magyarországi török hadjárat idején."
http://gyorkos.uw.hu/szotar/szotar2_5.htm
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a dexter nick a DeXTeR's laboratory sorozatbol jött, még abban a korszakomban, ami nem ma volt és nem is tegnapelőtt. tery kedveskedett, és az "e" betüket "3"-ra cserélte, tehát így lett a d3xt3r.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En is a dexter's lab miatt hasznaltam a pex nevet IRCn (a millio variaciobol ez volt szabad), de kesobb sok helyen meg ez is rendszeresen foglalt volt. Viszont megihletett a Cow'n'Chickenbol az ördög (Red Guy), amikor azt mondja ismerni akarja supercow titkat, hogy boldogan halhasson meg. A vilag legironikusabb hangnemeben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hm. Ez vajon az apt-os szupertehén? :)
"Egyre több informatikusnak van nemi élete. Hígul a szakma..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden bizonnyal :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán IRC-en (ricsi nick-el voltam) valaki megkérdezte, hogy te a(z) XYZ (már nem emlékszem a vezetéknévre) Ricsi vagy? Mondtam neki, hogy nem. Jött a válasz: -"Akkor melyik?". (Mintha ismerni-e kellene a nem tudom mennyi IRC-ezőből :D ) Nem ismertem, így csak annyit mondtam pontaz ("pont az" összevonva). Aztán legközelebb foglalt volt a ricsi nick és így lett belőle ricsi-pontaz vagy ricsipontaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anno nekem is IRCre kellett nick es epp' prodigy szolt. Kezdetben rendesen irtam, hogy prodigy, aztan roviditettem le. Miutan megneztem a jelenteset is tartottam tole, hogy kicsit bekepzelten hat, de mit csinaljak ha Qrva jo vagyok?! :)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, nem a cabal online
Clive Barker: Cabal <-innen (ez egy könyv)
de volt egy ilyen lövöldözős capcom játék is a 80-as évek végén (aminek volt c64 átirata is, minden elemet szét lehetett lőni a pályán, tetszett)
mikor olyan 1997 magasságában létrehoztam az első e-mail címemet, ezt adtam magamnak, ahová lehetett, oda ezzel is regisztráltam be. vagy valamilyen variánsával.
amúgy van jelentése is az angol nyelvben... (meg történelmi érdekesség is kapcsolódik hozzá)
"Egyre több informatikusnak van nemi élete. Hígul a szakma..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyszerű L gépelés még a(z) (h)ős korszakban + akkor még az ékezetek nem igen működtek ....
tamás>tamas>tamsa
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könnyen kideríthető a guglival, hogy az én nevemet mi ihlette :D
Középiskolában a kedvenc együttesem az In Flames volt, és nekik van egy "The Jester Race" című albumuk, ekkoriban kezdtem el netezgetni és kellett egy nicknév, hát Jester_Racer lettem.
Azóta már áttértem punk(osabb) zenék hallgatására de a név rámragadt, mindenhol ezt használom, de sajna elég népszerű, úgyhogy sokszor variálni kell a dolgon(JesterRacer, JesteRacer, Jester) :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
IRC-re kellett egy nick. Akkoriban épp zeneírással próbálkoztam ProTracker-ben és társaiban és gyűjtöttem a mod-okat. Vettem egy CoolCD-t (Cool magazin melléklete) mert azon jó kis gyűjtemények voltak. Volt köztük egy csapat aki Neongod néven nyomult, megtetszett :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyancsak IRC-n kellett nick, és akkoriban pipi-nek szólítgattak a haverok, ebből lett a chichken, persze +h-val, hogy más ne használja.
Ahogy elnézem google-t, sokan írják hibásan a chicken-t :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
törölve
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kitalálom: a telefonszámod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ja, még a 450MHz korból.
_____________
烏邦土 - 乾屎橛
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan.
Telefonszám => gmail-kompatíbilis kurtítás => hup.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bacsi -> Csabi összekeverve picit.
2 -> simán foglalt általában.
Amúgy IRL is sokan bacsinak hívnak, még középiskolában találta ki egy barátom.
+ Semmi köze a bácsi szóhoz, nem vagyok még vén. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még régen, ált. isk. 4. osztályban, amikor elkezdtem C64-en BASIC-ben programozni, jórészt autodidakta módon
Felfigyelt rám az egyik számtech. tanár (aki amúgy mai fejjel visszagondolva igazi hacker volt, jó értelemben*), és az iskolai 286-os gépeken megmutatta a pascal-t.
Kaptam tőle egy csomó programot, mindegyik copyrightjában az volt, hogy "Proxima Centauri Software", rövidítésként meg PCS-nek hívta magát.
4-es koromban kevés kreativitásom volt e téren, de azt éreztem, hogy kell egy nick-név. :)
Így a vezetéknevemből eredendően, a tanár nick-je által megihletve, lettem "Pataki Software Corporation" (nem röhög, általánosban negyedikes voltam! :)))) ), aminek a rövidítése PSC. Aztán ez valahogy nagyon megmaradt.
Valamikor később elkezdtem kisbetűvel írni. :)
* olyan dolgokat mutatott a számítógépen, amik teljesen elkápráztattak. Írt különböző kártyajátékokat pascalban, akkori szinten nagyon komoly grafikával, tele assembly betétekkel, volt egy programja, amit a Ferihegyi Reptéren használtak, repülőjegy-foglaló/nyílvántartó program volt, de a legnagyobb, amitől tátva maradt a szám, az az, hogy az iskolai gépről bejelentkezett az otthoni számítógépébe (akkor még csak azt sem tudtam, hogy ez lehetséges), karakteres felületen mutatta az emailjeit, stb.
(Szerintem amúgy talán valami kezdetleges linux lehetett az otthoni gépén, és mintha így távolról emlékezve a pine levelező felülete lett volna)
Szóval nagy hatással volt akkor rám, rengeteget tanultam a programjaiból is. (Sajnos akkoriban nagyméretű floppyk voltak, utána meg FAT fájlrendszerek, így ezek a programok azóta már az örök bitmezőkre vándoroltak valamelyik adatvesztésemkor, pedig emlékszem még ma is egy-két igen zseniális megoldására.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mikor kellett egy nick, épp fázott a lábam
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szasza: a vezeteknevembol, de ez mar mindenhol foglalat (mellesleg a munkahelyemen sokan nem is tudjak a nevem:-) Ebbol adodnak vicces dolgok. Multinal dolgozom, meg a japan fonokeim is igy hivnak... ja, a ceges email-em is keresztnev.szasza@cegnev.com (nem paranoias vagyok, csak egy idoben kb. 99% spam-et kaptam)
sza2: (sza) * (sza) = sza^2 -> kitevot (felsoindexet altalaban nam szeretik a regisztracios oldalak) -> sza2
sza2king: kb. 7-8 eve egy repuloteren ulve probaltam freemail-es logint csinalni. Egy tucat nevet kiprobaltam (de olyat akartam amire emlekezni is fogok) kiraly nem?:-)
ps: altalaban a sza2-t probalom elosszor, de sok helyen nem eleg 4 karakter...
/sza2
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a japan fonokeim is igy hivnak"
Csak beleolvastam, már azt hittem Szanyi-nak hívnak (Sanyi japánosan kiejtve :-), a 'ni' 2).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ha átírnád pj0tr-ra a Péter miatt, akkor hálám a halálig üldöz!
--
ρjФ†г@chariot
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem eredetileg lacoidx lenne, de a regisztráció során a durva kezelés miatt letörhetett az 'l', vagy nem tudom. lacoid, a laciból ered (~oid = ~szerű, ~féle, ha jól tudom), az x pedig a linux/unix kedvéért, mert riszpekt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Éppen ezt a számot hallgattam:
http://www.youtube.com/watch?v=_UdXbMyo1rU
http://www.lyricsfreak.com/f/foreigner/cold+as+ice_20054885.html
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a 22-es csapdája című remekműben, Yossarian a főszereplő. neki volt egy halott ember a sátrában. az ő neve volt Mudd.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1988 ősze, NME rádióstúdiója, Nagy Pali, sárga zakójában ült a forgófotelben, és (a söre mellett/közben) ízlelgette az új stúdiós nevét, aztán kibökte, hogy Zeller.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én eddig úgy tippeltem, hogy ránézésre! :-D
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudtam, hogy rád lehet számítani... :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Barlangászok - pontosabban egy - neveztek el így (Mászógép), egy erőnléti mászás alkalmával. Mikor már mindenki kihullott a vezetőnk mögül, egy ponton hátraszólt ("maradt még valaki talpon?") mire én "csak én mászok itt, mint a gép". Aztán rám ragadt.
Egy időben annyit jártam a solymári Ördöglyukba, hogy Solymárura Mászógép néven is emlegettek.
---
Mondd csak, százados... Ezek lajtam löhögnek...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor lehet, hogy arrafelé találkozhattunk, merthogy anno (1996-'97) elég sokat jártunk ki hétvégenként (MKBT Solymári Bizottság)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nabumm, én meg ott éltem évtizedekig (persze nem az Ördöglyukban, abban csak egyszer jártam), mégse onnan ismerlek. Tulajdonképpen nem is láttalak még barlangban. :-)
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könnyen lehet... Legfőbb jellemző, amiről emlékezni szoktak rám, hogy következetesen sisak nélkül mászok/másztam.
---
Mondd csak, százados... Ezek lajtam löhögnek...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sisak nélkül???!!!
Túravezető mit szólt ehhez?
Mátyáshegyi, bejárat. Még a vasajtó előtt szoktunk volt figyelmeztetni minden kezdőt, hogy belépés előtt tessen sisakot felvenni. Aki ezt nem tette meg és elindult befelé sisak nélkül, majd meg találta kérdezni a szabály okát, az rendszerint pillanatokon belül saját maga jött rá. Azonnal fel is vették a sisakot.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anno nekem az volt az alapállásom, hogy amíg mindenkin nincs rajta a sisak, addig nem indul a csoport.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Naon helyes hozzáállás is. Asszem a túravezetők soxor a létra tetejénél (bástya) számították a túra kezdetét, de addig is be kell menni egy folyosón, aminek a végében az öltöző padok vannak, odáig meg bekoppant egy-két kezdő fej az acél profilokba.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ÉN voltam mindig a túravezető:) Matyiba meg Bátyó külön engedélyével jártam sisak nélkül.
Solymáron egyszer volt egy valaki az ajtóban, aki kifogásolta a siaknélküliséget. Felajánlottam neki, hogy akkor most lámpa nélkül menjünk el a Fehér-teremig és vissza, hogy lássuk, ki ismeri jobban az utat. Nem élt a lehetőséggel.
Egyébként komoly, sisak nélkül sokkal jobban érzi az ember a barlangot. Tíz év alatt soha nem vertem be sehová a fejem barlangban. Esni sem sikerült nagyot, ahol esetleg számított volna a sisak. Kicsi esésekre (Zsebkürtő) meg nem adunk:)
---
Mondd csak, százados... Ezek lajtam löhögnek...?
szerk.: a kezdők sisakviseletével maximálisan egyetértek. Ott elég sokat koppanhat a fej.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bátyó? Ezen csodálkozom. Ha fogadni kellett volna, azt mondom Bátyó nem olyan.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Solymár ügyben valami rémlik, bár bő 10 éve volt :-)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így van, ahogy mondani szokás, hogy repül az idő vasfoga:)
---
Mondd csak, százados... Ezek lajtam löhögnek...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak fejen ne találjon :-))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor találkoztunk szerintem, mert valami rém-lik...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Életem első túrája ott volt. A pipánál harminc másodperc barlangi frász, majd kicuppanás és több bajom nem is volt lent többet. Bár egy kicsit furcsán néztem a szülőcsatornára, hogy hova lesznek az emberek abban a zsákutcában, de amikor belekerültem, rájöttem, hogy van kijárat, csak fentről nem látszott. Legkimerítőbb kunsztmászásom a Mátyáshegyi barlangban, a tűzoltó ágban az inga volt. Majdnem elhánytam magam, mire kimásztam.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig nem is a pipa a legnehezebb, sőt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja-ja. Csak az volt életem első pár métere barlangban. Később szorultam be igazából is egy picit. A Bete átjáróban. Le is ficcent az overálomból némi anyag.
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
xian = Christian = Krisztián
Az ötlet a Xmas = Christmas rövidítésből származik.
Később feltűnt, hogy jónéhányan használják, főleg külföldi site-okon. Kiderült, hogy van egy ilyen kínai város is: http://en.wikipedia.org/wiki/Xi%27an
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak a kiejtése kb.: hszian, kicsit pösze 'sz'-szel :)
_____________
烏邦土 - 乾屎橛
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szinhazban voltam nem sokkal elotte, megtetszett. Arlecchino-rol angolositva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
asszem az én történetem lesz a legrövidebb :)
A nap 24 órájából 20-ban quake2-öt toltam :D
Az egyik haver megjegyezte, hogy már úgy nézek ki mint egy strogg :)))
(belenéztem a tükörbe, és tényleg :DDDDDDDDD)
Rámragadt a strogg.
--
A linux felhasználóbarát. mindössze megválogatja a barátait...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na nem mintha túl különleges lenne, de évekkel ezelőtt a kételyeket kellett
eloszlatnom itt-ott, ahol megfordultam ezzel a nick-el.
baromi sokan úgy gondolták, hogy th is meg y is, akkor csak b*zi lehetek.
a helyzet, hogy igen sok lakodalomba való részvétel során (úgy 6 éves koromtól)
szerelmes lettem a muzsikába, a szintetizátorba, s valamikor ~7 éve össze-
találkoztam egy igazi vérbeli muzsikussal (tőlem fiatalabb 4-5 évvel), s
nem midiről játszott, az ő mail címe volt thomyka. nos innét az ihlet.
kellett egy nick az akkori levélcímemhez ezért odabiggyesztettem mellé
a vezetéknevem kezdőbötüjét.
gyakorlatilag minden általam terelgetett masinán ezzel a nick-el futok,
az évek során megszoktam, pedig csak egy mailcímnek indult.
a saját domain-emre is fabrikáltam egy ilyen levélcímet, úgy látszik, végig
kíséri az életemet.
--
Sony Vaio &
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vezetéknevemből jött, valamelyik osztálytársam egyszerűsítette még általánosban. Jól meg is maradt, mára már szinte másra nem is hallgatok. :)
Regisztrációnál eddig sose volt foglalt (gondolom más nyelvekben ritkák az n-y és a z-s betűk egymás mellett, magyar embernek meg honnan jutna ilyen eszébe), úgyhogy a hupos regisztrációkor nem is adtam meg másodikat.
--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kb '91-től közel 10 éven keresztül triatlonoztam, egy nagyon jó amatőr egyesületben. Volt (talán van is) a Nike-nak az "Air" családja, jellemzően futócipők: Nike Air Huarachi, Nike Air Pegasus, ...
Abban az időben volt egy F1-es vesenyző: Eddie Irvine. Leánykori nevem Ervin, következetesen mindenki "örvájn"-nak ejtette, amit rühelltem.
Egyik triatlonos őrültködésen egy barátunk összefirkálta a bicikliket filcekkel, az enyémre azt írta: Comput Air Win - vagy valami ilyesmit, mindezt összekombinálva a Nike családból, az akkori hobbimból és a nevemből. Innen egy lépés volt a végleges, amit főleg az "örvájn" gyűlölet pörgetett fel, mert az "airween"-t nem lehet másképp ejteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az itt hasznalt nickem egy regi radios musor utan van (Est FM, mai neven Radio Cafe, azon belul is a 60Hz cimu musor, ami eloszor prezentalt drum & bass-t)
Mindenhol mashol snicore vagyok, ami a nevembol szarmazik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ment anno a Pink Panther cimu rajzfilm az osztrak teven. Javithatatlan rajongoja voltam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jo par eve trey kotelezove tette a regisztraciot, azaz megszunt az anonymous hozzaszolas. na akkor reggeltem be anonymus (o nelkul) nickkel, mintegy tiltakozasul. nem sokaig mukodott, egy ido utan nem tudtam belepni vele (maig nem derult ki miert, trey azt allitja nem o torolte), ezert ujra kellett reggelni, na akkor mergemben faszom-at irtam a nevhez.
aztan az egyik "faszom kuldte be a hirt: ..." hirnel valaki nagyon sirt miatta es vegul trey atirta arpi_esp-re.
(az arpi ofcoz foglalt volt, bar azota se lattam hasznalni, az esp pedig a regi ESP "csapatbol" jott, 90-es evekben foleg DOS-os progikat adtunk ki ilyen neven: http://thot.banki.hu/esp/
az ESP nevet egyebkent az elso "nagy dobasunkrol", az ESP nevu tomoritorol kapta, ami anno gyorsabb volt a zip-nel es jobban tomoritett a rar-nal).
A'rpi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régi emlékek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nickemre kattintva találsz egy Youtube-linket, előtte a dal címe...
--
No God, no peace. Know God, know peace!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kb 2 éve, amikor először raktam fel OpenSUSE-t, a felh.név-hez a gábor-ra a gbor-t írta. csak fórumokon, neten használom :) :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem a fősulin egy cimoborám nevezett el a hosszúhajam miatt Puli-nak.
Az előtag meg a Steppenwolf egyik leghíresebb nótájából van. De ez utóbbit egy csajszi akaszotta rám itt a virtuális világban (akkor még csak(?) Puli voltam), gondolom elég "borntobewild" feelinget tükrözhettem neki. :-) És azóta igyekszem mindenhol lefoglalni ezt a nevet magamnak. :-)
---
BornToBePuli
Software is like sex! It's better when it's free! ;-) -Linus Torvalds-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1xű.. családnevem rövidítve óvodás korom óta ez a bece nevem:veszi.
Amikor DCzni kezdtem ez a nick foglalt volt szal így lett vessy (86 óta Misfits rajongóként (jerry only a basszeros/ének most már)kézen fekvő volt;)szal vessy only:D
"olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó..!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mekkora topik, fél óra mire az ember átrágja :)
részemről a yorkee név valamelyik fawcett sci-fi-ből ered, ott egy lusta és kiemelkedően okos 6kezű földönkívülit jelölt, nekem ez megtetszett, de elég népszerű külföldi oldalakon, szinte mindenhol foglalt, és amikor valami technikai demot akartam feltölteni még ezeréve valami visual basic (sic!) portálra, minden szarba belekötött a regisztráció, igy kínomban mögéraktam a tech szócskát, ami aztán jól ott is ragadt.
----------------
mepis8-x86_64
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Joco részt gondolom kitudjátok találni. A szám rész az 25 éves kb. C+4 en programoztam és mixeltem a Basic-et és a gépi kódot anno. Amikor átváltottam gépi kódra a 8192 es számú tárcímmel kezdtem. Egyébként 16 os számrendszerben 2000. Ezt a Nicket erősíti a wincsi formázás is amikor a cilinderek számát írja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem 3 okom is van enyémre, egyrészt egyik kedvenc sorozatom a Csillagkapu és abban ugye felbukkant Freyr, másrészt mindig is kedveltem a mitológiákat, a harmadik pedig talán sejthető, Feri a keresztnevem, ami kissé hasonlít talán rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a gépem neve freyr - kicsit meg is rémültem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiss Balázs --> kssblzs
Ez igen ritkán foglalt. Ha igen, akkor kssblzs79, a születési évből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
scorpion-grass - mocsari nefelejcs. Idonkent egy betu ++ ill. --. Egy gyonyoru, tulelo virag.
Peter Von Poehl
Scorpion Grass lyrics
You give, you get.
Sometimes forget.
A lot of things,
no second strings.
It's just that everything bends,
it just depends
on weight.
You give, you get.
Sometimes forget.
Is it the truth you have in mind.
An explanation of some kind.
It's just that everything bends,
it just depends
on weight.
You give, you get.
Sometimes regret
a lot of things,
no second strings.
It's just that everything bends,
it just depends
on weight
---------------------------
Az információ egysége a bit, nagyobb egysége a megabit, kisebb egysége a mikrobit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem anno volt egy másik nickem, amit a nevemből alkottam. Egész pontosan egy betű megváltoztatásával 3 értelmes magyar szót kaptam. Aztán később rájöttem, hogy ez nem tetszik, ezért újra elkezdtem a nevem átalakításával kísérletezni, persze az a kritérium megmaradt, hogy értelmes szót kapjak. De mivel a BaT túl kommersz, ezért ahol lehet, B@T vagyok, általában nem foglalt ez a nick. Sajnos ahol nem lehet, oda marad a BaT, ami viszont gyakran foglalt.
Játékokban külön vicces, amikor azt hiszik, bot vagyok. :) Egyvalami viszont nem vicces, ha batman-nek hívnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Egyvalami viszont nem vicces, ha batman-nek hívnak."
Kár BaT, tudod, ha nő lennék, akkor egyből rácuppantam volna a nickedre, mint Catwoman.
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Épp azon agyaltam hogy milyen nicket válasszak mikor tekintetem az asztalon lévő Nokia típusú telefonra esett. Hát így történt...
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó kedvemben voltam és két nevet jelöltem meg: afonya, medvetalp
Egyik sem nyert, trey pedig lazán módosított: afonya -> 4fonya
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en magam se tudom miert ez a nevem:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Apám család és keresztneve együtt a Polesz, sokáig én voltam a kis Polesz most már csak Polesz vagyok, a nagy Polesz meg nem fórumozik :-)
--
Elméletileg nincs különbség elmélet és gyakorlat között. Gyakorlatilag van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én pl azt hittem Trey a szósz park kreálójáról vette a nicket:trey parker..de tévedtem ..egy álmot öltél meg:))
"olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó..!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az enyémre kíváncsi valaki?
... Nem? ... Senki?
No sebaj azért elmondom :)
Történt még anno a C=64 -es idők hajnalán ... én is mint minden rendes ember a monogramját használta. A gyerekkori becenevem (bagoly) helyett; JZs vagyis stílszerűen jzs.
Abban iz időben sok minden cocom-listás volt és ezért természetes volt, hogy a "védett" lemezeket is megpróbáltuk lenyúlni, másolni. Amikor az ember fia már nagyon magabiztos volt a dolgában akkor a programban lévő (C) jelet is átírta (a francia vagy spanyol anyanyelvű kollegák egy farkincás c betűt használtak erre a célra :) Ez nálam (is) inkább csak egy (q)betű lett és persze a monogrammom. (q) jzs
Valamikor A '90 -es években egy Tamás nevű kollégámmal éppen egy clipper programhoz készült lib-et és segédprogramot próbáltunk "adoptálmi" :) Minden ment símán csak amikor a kész művünkbe Tamás belerakta, hogy Copyright [TOM], tennem kellett valamit :D
Hexa editorral beírtam hogy [JZS]. Erre az volt a válaszlépés, hogy összehasonlitotta a [] zárójelek között lévő stringet a letárolt "Tom" stringgel... Erre nekem csak 2 helyen kellett beírnom hogy "Q JZs" igaz a novel serveren nem volt olyan egyszerű hexa editorozni de végül meglett az is :)
Tamás kb. másnapra kitalálta, hogy jobban fogja védeni a szellemi "tulajdonunkat".
A "TOM" string ascii összegét letárolta és azzal hasonlította össze a képernyőre kiírt és onnan visszaolvasott értékkel... és ha nem egyezett akkor letiltotta a program futását :)
De mit ad ég a "TOM" és a "QJU" stringek összege azonos.. :D Sőt a "Tom" = "Qju" :D
Így maradt meg nekem a Qju ... és igen sokáig ezt a három betűt szinte senki sem használta a világon.
Persze valami légitársaság, ifjúsági szervezet, andokbéli nép nyelve, egy délamerikai srác, egy vietnámi katona és több "tucat" kínai is viseli mint kiderültazóta.
A Skype-on is található néhány lengyel gyerek akinek a neve végén ott a _qju :)
Hát ennyi lenne az én történetem. Kicsit unalmas, kicsit hétköznapi és nagyon hosszú.
Sokan sokféle képpen olvsssák és ejtik.
A kujon féle értelmezést kéretik mellőzni, mégha az látszana is a leg helyénvalóbbnak. ;)
* te tudod hogy qju vagyok ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Qju, ez hatalmas történet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy elegge illuminalt allapotomban az iskolaban ala kellett irnom valami dokumentumot, de valahogy a "Robi" leirasakor a "b" es "i" karakterem "asszimilalodott" egy "y" - ra. Eredetileg a poen az lett volna, hogy a dokumentbe nem Róbert fog szerepelni, hanem Robi, de aztan ezen a poenon tudtomon kivul dobtam meg egyet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első számítógépem az Enterprise volt, amit a mai napig is imádok. Neki köszönhetem, hogy érdekelni kezdtek a számítógépek. Ennek a rajongásnak köszönhető a nickem is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az enyém is igen egyszerű.
János a keresztnevem, gyermekkoromban az egyik igazi hosszú regény amit elolvastam a Kincses sziget volt, abban a főkalóz neve Long John Silver volt. A legtöbb helyen neelix vagy ha az foglalt doctor_neelix vagyok a Star Trek Voyager-ből a két kedvenc karakterem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anno még általános iskolában DOS-t tanulgatva számtech órán könyvtárakat kellett létrehoznunk, Hárman ültünk egy gépnél: Oszkár, Geri, meg én (Ákos). Valahogy, máig se tudom hogy, hirtelen jött az "Oszion, Gerion, Akion". Nekem megtetszett a nick, és azóta is használom. Geri azóta is ha be van baszva, vagy csak ha vicceskedni akar, szokott is így szólítani :D
----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszer a NatGEO-n láttam egy műsort a neutrino részecskékről és megtetszett :D
Az élet csak a halál előjátéka...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem az Útikalaz azonos nevű szereplője után lett. :)
__________________________________________________________
Az életben csak egy dolog a szép, de az épp nem jut eszembe.
Slackware Linux 12.1 | 2.6.26.7-janos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nos ha már megszólítottál, akkor megpróbálom összefoglalni a történetet.
Annó ( 1997 táján ) a bankban cseréltük a hálóról bootoló 486SX -eket az akkor igen korszerünek számító Pentium / Pentium Pro konfigokra. Érdekes módon a napi zárás ( clipperes móka fúj ) az új gépeken sokkal tovább tartott, mint a régi hulladék vasakon. No ekkor kezdtek a számlavezető lányok gonosz varázslónak hívni, mert elrontottam az estéiket. Sokáig kellett bentmaradniuk. ( -- tankérem nem is én voltam, központilag hoztak döntést, és szerezték be ~200db gépet, én csak egy mezei fiókrendszergizda voltam -- ) Később némi időráfordítással rájöttünk, hogy a központilag összeállított,konfigurált és telepített os ( msdos + novell khm. os ??? ) konfigbol hibádzik az ems, ezért lassú. Clipper5 szereti ha van ems. Viszont nem adtak rá engedélyt, hogy újrakonfigoljuk a gépeket. "Nincs tesztelve" mondták. Igy aztán kaptak a lányok egy "varázsfloppy"-t, amiről zárás előtt bebootoltak, és pik-pakk hamarabb mehettek haza, mint a gépcsere előtt. Lefokoztak sima varázslóvá. Viszont magam is megállapítottam, hogy az egész számítástechnika gyakorlatilag nagyrészt hókuszpókusz.
Ebből az egészből úgy lett hokuszpk, hogy amikor itt :
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9012409&la=93789033
az idióta golyós varázsló ( Golyós Toll ) mellé kellett egy segédvarázsló, akkor regeltem az indexre, gondoltam, ha már idióta varázsló mellé kell idióta tanoncvarázsló, meg amúgyis hókuszpókusz az egész, ( lasd fentebb a levezetest ) akkor legyen az a nick is. Csak éppen a "hokuszpokusz" és a "hokuszpok" nickek mar foglaltak voltak, kihagyott "o" -val megnyertem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
6 éve rábasztam mérgemben a billentyűzetre és kijött: "dgzt" és mondom ilyen tuti nincs senkinek és egyedi. Az évek alatt a d megnőtt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudom szánalmas, de a chat.hu-hoz kellett ezer éve... :-((
Ugyanúgy, mint Trey-nek, nekem is szükségem volt egy nick-re, és egy .nfo-ban láttam azt, hogy hybrid... Itt a hybrid már foglalt volt.
A szokás hatalma, nem hét!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt, a HuP-on teh_crossing néven regisztráltam, de átírattam trey-el. Annak a nicknek a története Andrew Sega (másnéven Necros) The Crossing (azaz e-29812.s3m) című száma, amit szeretek hallgatni. A the-ben a teh felcserélése csak leetspeak miatt volt, és tehcrossing sincs sok a neten.
A mostani nickem régebbi, mint a teh_crossing, már ezt használom szinte mindenhol:
Valamikor 2003 környékén, frissen vett Quake III-al akartam játszani, kellett valami nicket kitalálnom. Egyik környékbeli ismerősöm pulóverére ezt volt nyomtatva: Birdhill Thug
Gondoltam senki nem használja ezt a nevet, (nem is használta senki) így ezt használtam sokáig online játékokban. Az idők során (meg a MTA-VC-ben lévő karakterlimit miatt) lerövidült. B.Thug, vagy csak simán Bird lett. Kimondani sem volt egyszerű a nevemet, így simán birdként kezdtek el hívni, ami végül rámragadt. A PC World fórum volt az első hely, ahova még régen regisztráltam (de ez csak érdekesség).
_______
Powered by Áram // Nem vagyok annyira kocka hogy, napfényt is csak HDR-Renderingen keresztül lássak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Durva ekkora hibát véteni aláírásban :D Azt a vesszőt rakd már át a hogy elé :)
--
Keep it simple, stupid.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz, vessző nélkül nem hogyozunk. Köszi!
_______
Powered by Áram // Nem vagyok annyira kocka, hogy napfényt is csak HDR-Renderingen keresztül lássak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Huhh... Középiskola első osztályában vállig érő hajam és barna keretes SZTK-szemüvegem volt - az egyik végzős csaj meg Woody Allen rajongó volt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régi "szép" időkben, amikor még nem volt Internet, a BBS-eken (1200 meg 2400 baud-os Modemekkel!!!) betárcsázás után mindig az volt az első tisztázandó kérdés, hogy mi a felbontásod? How many Rows and how many Cols. Ebben a júrai korban egyszer tanácstalanság okán account name-nek is ezt írtam be: RowCol. Elég silány, tudom, de a kérdésre válasz. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kellett egy n+1* nicknév, amihez van szabad gmail account, ezért elvettem, kicseréltem néhány betűt a Hawking-ben (bevált módszer, mindig egy ismert, népszerű kifejezést, nevet használok ehhez).
Az Ewkins elvileg egy kizárólag informatikai portálokra (meg az egyetemhez mérnök informatika szakra) dedikált nick kellett volna legyen.
Azóta már létrehoztam egy a jelenlegitől elszeparált, de univerzális nicknevet, ami mögött a valós személyazonosságom is publikus (Facebook), mostanában már azt használom, az Ewkins lassan megkapja a deprecated flaget (nem fog hiányozni :-)).
* ahol n számossága 10 felett van, köztük 2 helyi alteregóval, igaz, ma már egyiket sem használom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én megse szólalok :}
Home: Ubuntu 8.04 LTS
Server: Debian Lenny
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akartam kérdezni valamit a hupon, de nem voltam regisztrálva. regisztráltam hát a kérdésem egyik témájával.
--
xterm
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sztem nem kell magyaráznom a nickemet
elég egyértelmű :-]
"Attól, hogy kinyomtatták, még nem szentírás..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anno akartam egy mail-címet egy ingyenesnél, mert regelni akartam valahova, de nem az állandó címemmel (nem pornóra, mielőtt valaki benyögi :P ).
Próbálgattam a nevem összes verziójával (Horváth Dávid), mind foglalt. Na, gondoltam, angolosítom (David Croat). Az is foglalt volt. Erre gondoltam egyet, DAvid CRoat -> DaCr. Tetszett, így azóta mindenhol így vagyok.
A vicces az egészben, hogy a cégem is ezt a nevet kapta, s jókat kacagok, mikor az ügyfelek próbálják kimondani, majd megkérdik, hogy kell, én meg vonogatom a vállam, mert fogalmam sincs :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olyan igazi szlávos. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Paris-Dacr
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
IRC-n időnként szoktak Dacar-ozni, meg amitől hülyét kapok, az a Darc... :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a vezetéknevemből képzett szójáték, ami, ha megfelelő eszközt használsz, visszadja a keresztnevemet is. :)
Mellesleg kiejtésre hasonlít a "szobor" szóra, az meg tetszik. Biztosan mert egy szobor időtálló, vagy merev és fafejű, tudja a rák.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
huu, sokat gondolkodtam ezen a nevemen, mert egyszeruen meguntam az elozoket es ujitani akartam. szoval:
Varga a vezeteknevem, ami ugye egy foglalkozas volt anno (mostis?) es munka = work angolul, de az milyen egyszeru mar, szval megforditottam rekcah-hoz hasonloan aki egy hires hacker (rekcah visszafele hacker :) ). es igy lettem krow, de az meg nemvolt eleg mert minden magara ado irkelo neveben van egy szam, ettol 1337-es :). tehat legyen kr0w, amibol neha elhagyom a nullat es emiatt neha krw vagyok (=
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsi korodban meg te voltál a krowka :-))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Régen sokat szerepjátékoztunk, akkor keletkezett keresztnévből és némi Asterix hatás eredményeképpen Sir Zolix.
De mára kiléptem a lovagrendből, egyszerű bugris vagyok, így a Sir előtagot elhagytam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az enyém merő képmutatás:
Olyan nevet kerestem, ami némi kultúrsznobságot és enyhe übermensch életérzést kölcsönöz. A névválasztást a jól bevált Bakos szótárral támogattam meg, a szóval egyébként emlékeim szerint egy Poe novellában találkoztam először.
Jelentése teremtő (gyakran isteni, esetleg panteista) erő, akarat, láthatatlan kéz.
Én kreatív erőként interpretálom önmagamnak, ilyen kvalitásaim mindenkori mértékeitől független permanens aspirációként, valamint a problémákhoz való hozzáállásomat is tükrözi bizonyos mértékig :)
—-—-—
int getRandomNumber() {
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...illetve expozéját!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csoporttársaim Terminek becéztek, mert azt mondták hasonlítok a Terminátorra (pedig még csak napszemüveget sem hordtam).
Később az IRCNet hálózaton külföldről sokszor használták a termi nevet, ezért tettem utána egy "h" betűt. Azóta bevált nick.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én máshogyan ejtem a vezetéknevem ahogyan írom, és ezt mindig ki kellett hangsúlyoznom hogy helyesen írják le. Így jött a ch. Azután a Freemail-nél 3 karakter kellett, akkor raktam oda az x-et mint általános változót (ugye az x-et használjuk a legtöbbször).
Amúgy sok mindennek a rövidítése, hála az égnek nem tűnik ki a tömegből, mint ahogyan én sem kedvelem a feltűnősködést.
__________________________
Kinek a pap, kinek a chap.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
cosinus hyperbolicus x? :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
aki nem tudja, járjon utána.
--
nincs aláírásom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De igen. :)
__________________________________________________________
Az életben csak egy dolog a szép, de az épp nem jut eszembe.
Slackware Linux 12.1 | 2.6.26.7-janos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit felhozom a topikot.
A Garam folyo szlovak neve Hron, ebbol, meg a sosem hasznalt 3. nevembol lett a Hron Gyorgy, ezt roviditettem, meg hozzaraktam ket szamot.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ferenc lévén nickjeim: Frankie, Frenki
HUP-ra regeléskor foglaltak voltak, egy elmebeteg osztálytársam Frencsájz-nak hívott anno, ezért lettem HUP-on Frencsajz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hattori Hanzo - aki tudja tudja, aki nem az nezze meg....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még 1994 -ben első unix rendszerem (UNISYS) a nevemből ezt a login nevet állította elő: gyrmur. HUP -ra regisztráláskor nem fogadták el, ezért lett gyr.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Máj ném íz Tóth Krisztián László...
László lemarad a többi rövidül, összeolvad, nemzetköziesedik mivel sok helyen nem lehet szóköz a nick-ben ezért bejön helyette a "_" jel így lesz belöle -> T_chris
Még a WapInForum-on választottam ezt a nevet...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vezetéknevem első és utolsó 2 karaktere.
pch
--
http://www.buster.hu
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pötzsch? :D (viccen kivul, telleg ismerek ilyen nevu embert, szerencseje van, hogy nemet)
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen nevűre mindenki emlékszik, hála Gyulainak, aki Anett Pötzsch-t meglátva imigyen szóla: "Mekkorát nőtt tavaly óta a kis Pötzsch!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az en ismerosomet Christian-nak hivjak es Sun... ize... khmm... Oracle alkalmazott.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annak idején ... 23-24 éve.
Jani nevezetű jó barátommal úgy gondoltuk mi kemény csávók vagyunk és mit megannyi ősi magyar nemesi családnév végén lévő "y" betűt megirigyelve, a Gabi és a Jani végén kicseréltük az "i" betűt.
Volt nékünk egy havernőnk is őt álltálában Huginak hívtuk. Így hárman lógtunk együtt. Aztán egyszer leírta ő is "y"-nal a kistestvéres becenevét. Volt belőle visítás... :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:DDDDDD
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vavyan Fable: Mesemaraton. Minden kiherélt lovat és lovast átneveznek benne "y" végűre. Ekkor hagytam fel a "Szaby" becenévvel. :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valami rémlik... Az egy nagyon beborult könyv... :D
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tordek a törpe a dnd-ből
http://www.wizards.com/default.asp?x=dnd/cc/20000626d
nagyon régen a játékokban csak ilyen béna neveket adtam meg hogy asd, valami... stb és rám lett szólva akkor választottam ezt és rajtam maradt
-----
http://kepkeret.enerla.net/
http://enerla.net/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
E-mail cimet regisztaltam olyan jo 10 eve es a "foto" mar foglalt volt.. aztan ramragadt olykor meg irl is, mostanaban probalok rola leszokni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha már György, adjuk meg a módját:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy
Régebben gyakran módosították "sarkanynyalo"-ra a kedves beszélgető partnerek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy lépés angol neve a sakkban (en passant), magyarul anpassz :-), vagy menet közbeni ütés.
A legtöbb ember nem hallott róla, ahogy rólam sem. :-)
Részletek a kozsakk.doc-ban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Hírközlési Főfelügyelet (akkor még így hívták, ma Nemzeti Hírközlési Hatóság) HG8LHS-nek keresztelt. A HG8LHS a rádióamatőr hívójelem 2013-ig.
Fuszenecker Róbert
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megint új neve van: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mert ez a nevem :)
de nem vagyok 22 éves, és nem is 1922-ben születtem!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
eddig_regelt_oldalak_szama++;
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekel a haditechnika is, egy dél-afrikai harci helikopterről, a Denel AH-2 Rooivalkról vettem, vörös vércsét jelent afrikaans nyelven.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
DC++: [HUN] elotag kotelezo, [HUN]nantőcsem voltam. "itt van ez a fajl, há hunnan tőcsem le?". Vegul ismerkedtem meg ott emberekkel, akikkel ma is napi szinten bveszelek, voltak engem eloben ismero szemelyektol jovol vallalhatatlanabb beceneveim is, melyek kozul meg tenyleg ez volt a leghasznalhatobb, (foleg "nan" formajaban) valamint teljesen kiirva, hogy nantőcsem/nantocsem nincs az az oldal, ahova ne tudnek regisztralni foglalt nick miatt. Hupon valahogy ereztem, hogy legalabb egy picit meg kene probalnom leroviditeni, mert a tobbieke se ilyen hosszu, de nanto, mint olyan az egyedul itt vagyok
------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szilveszter: A rendes nevem
Sly: Szilveszter angol becézése
sly007: Sly általában túl rövid, vagy foglalt. Kellet valami utána.
Mondjuk sok helyen ez is foglalt, ezért inkább hunsly-ként lehet megtalálni. :D
sly @ w3m.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nevem Markó Donát, és a donat meg az mdonat meg a dmarko unalmas volt már,
ezért lettem Donatus :)
A suliban is így hívnak.
A Linux felhasználóbarát, de megválogatja a barátait.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1995-ben egy tavoli rokontol _ures_ _kazettat_ kaptam ajandekba. A nagybatyjam ekkor gyakran jart Ausztriaba dolgozni, ott osszeismerkedett valami zenegyujto kollegaval, akivel rendszeresen masoltak a legjobb techno meg house kiadvanyokat egymasnak. Namarmost nekem volt egy kazettam, ami ures, hat meg kell tolteni, igy atmentem hozza, osszevalogattam jofele zeneket, aztan azt hallgattam a walkmanen. Aztan elkezdtem venni a kazettakat. Az osztalytarsak ekkor ilyen kozhelyes "valogatas 1", "valogatas 2" kazikra gyujtottek a radiobol felvett szutykokat, szoval en kitalatam magamnak egy DJ nevet (mert babettám van - es mert ezek egymas utan rakott notak).
Nem merem felvallalni, szoval legyen csak DJ Felvallalhatatlannevu.
Aztán mivel elég hosszú is volt, elkezdtem elhagyni a DJ utáni részt. Aztán, hogy ne két betű legyen, leírtam angol fonetikusan, deejay. 1998-ban próbáltam reggelni a matáv-chatre (#kozter, ugye? :), de ez mar foglalt volt, hozzacsaptam egy ipszilont.
Na, igy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elsősorban a borultelméjű és elvont nevek érdekelnének.
Nincs becenevem. Kedvenc számom a nyolcas. Kevés esély volt rá, hogy egy ilyen generált karakterlánc foglalt legyen.
array_merge ( range ( 'a', 'z' ), range ( 0, 9 ) );
Miért ne!?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az én nevem nem bonyolult „dnlco” . A dnl a Dániel magánhangzók nélkül a co-t a billentyűzeten átsétáló macskámnak köszönhetem. A macska neve RADAROS. :)
Debian Lenny, Ubuntu *
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egymást kereszteltétek hülyeséggel :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oscon: Egy régi C64-es szöveges RPG játékból (The Bard's Tale II) származik.
Egy őrült varázsló, aki egy csapdákkal teli 4szintes erődítményben (Oscon's Fortress) lakik.
Borzasztó kellemetlen, és nehéz volt átkecmeregni a 4 szinten,
iszonyat szemétségeket találtak ki a játékmenet alkotói itt.
/ Szigorúan mazochistáknak ajánlott a BT trilógia így utólag visszagondolva,
már a BT1 ben is jellemzőek voltak ez elmebeteg stratégiák, ha az ember nem akart csalni. /
Évekkel ezelőtt valami agyament tűzfalbeállítás során jutott eszembe,
hogy a kaszni akkor legyen osconsfortress,
én meg akkor lettem oscon.
--------
Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kilencvenes évek végén, gondoltam tengerre szállok, mert olyat még nem csináltam. :) (ifjú voltam és bohó)
A teherhajó, amin egy rövid ideig szolgáltam a Pomeránia (Pommern) nevet viselte. Később, sok helyen ezzel a névvel (pommern) regeltem, mert mindenhol szabad volt (e-mail, fórumok, chat, irc, stb...), aztán a 2001-2002 körül a chat.hu-n elkezdték rövidíteni pomm-nak. Hát így...
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig en Pom-pom-ra tippeltem :-)
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagy vele egyedül. :)
De, íme:
http://farm6.static.flickr.com/5187/5692264859_c65ffab463.jpg
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az árulkodó részleteket kiretusálni csúf dolog. :P
int getRandomNumber() { return 4; } // ← aláírás
//szabályos kockadobással választva. garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Touche. :D
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - -> Kérjük a humoros aláírást itt elhelyezni. <- - -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen visítottam! :)
üdv: pomm
A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
még általános iskolában kezdtek Vizslának hívni, fogalmam sincs miért, aztán rajtam ragadt. Sok barátom, sőt még a barátnőim is így hívtak sokáig. Már a bbs-es időkben is ezzel regeltem mindenhova. Mostanában már h-t rakok a végére, mert a vizsla gyakran foglalt, a szó végi h pedig néma. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
based on my initials :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért, a város jobb lenne?
--
[ Falu.me | Tárhely | A Linux és én ]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gordon Freeman
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az én nevem Forrest Gump, és úgy szólítanak, hogy Forrest Gump!"
Na szóval, 1995-ben kaptam e-mail címemet a munkahelyemen. Akkor egyszerűen a névből képezték, nem volt szokás pontot tenni, 8-nál több karaktert használni, így lettem "horvatha" (Horváth András). Aztán ez öröklődött a newsgroup-okba, mert nem tudtam, hogy lehetne máshogy, aztán így maradtam.
Nem túl fantáziadús, de megszoktam. Annyi Horváth nevű van az országban, de Győr környékén különösen, hogy a "horvatha" önmagában alig szűkíti le, ki is vagyok, így nicknek is megfelel. (A valós életbeli beceneveimet nem vállalom!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy regebbi baratnom (ma mar ex) hivott Nyosnak, egy masik (ma mar szinten ex) meg Gombinak/Gombocnak. Hupon mar volt egy regi, nem hasznalt accom nyos-kent (jelszo mar nem tudom mi volt, sose hasznaltam), ugyhogy hozzacsaptam a masikat, igy mar szabad volt.
A legtobb helyen csak nyos vagyok, de ha hosszabb felhasznalonev kell, akkor kiegeszitem.
--
Always remember you’re unique, just like everyone else.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kellett valami nick hirtelen, es pont Judas Priesttol ment a The Ripper, aztan j4ck.th3.r1pp3r lettem. Kesobb ezt egyszerusitettem r1pp3r.j4ck-re, aztan amikor ide regeltem, akkor a pontnal levagodott a nevem, szoval r1pp3r lettem. Kesobb irtam treynek, hogy akkor legyek inkabb r1pp3rj4ck. Azota mindenhol a r1pp3rj4ck-et hasznalom pont nelkul, rajottem, igy szebb. Viszonylag gyorsan meg lehet talalni, ki vagyok a valosagban, szoval vannak helyzetek, amikor mas nevet hasznalok, nyilvan nem irom le most ide :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy tanulmány készült egyszer erről és egyszerűen valaki rosszul gépelte le, Volvex Globatornak és rajtam maradt....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az ezüst vegyjele AG, a monogramom meg ÁG, de hát kicsire nem adunk, ezért lettem argentum
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kellett egy nick a MUD-os karakteremnek( Elveszett Vilag ), akkoriban eppen a diablo2 volt a kedvenc jatekom.
itt hupon foglalt volt, regebben tobben hasznaltak, illetve most hogy jon a dio3 megint egyre tobben.
altalaban ha foglalt, akkor leetesitem: Tyrael -> Tyra3l -> Tyr43l -> Tyr431 bar a legutolso formara eddig csak egyszer volt szukseg.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni