Megakadt a nyílt forrású migráció Bécsben

Címkék

Egy, az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) egyik weboldalán található német nyelvű hír szerint Bécs városában megakadt a három éve indult nyílt forrású migráció. A város vezetése szerdán úgy döntött, hogy dobják majd' az összes eddig migrált rendszert és helyette 8 millió eurós Vista és Microsoft Office beszerzést szavaztak meg.

A város vezetése hivatalosan elfogadta azt a 8 milliós büdzsét amelyből a meglevő Windows 2000 rendszereket állítják majd át Windows Vista és Microsoft Office 2007 megoldásokra. A Vista migráció érint 720 darab, óvodákban működő rendszert is, amelyet már átállítottak a város IT-je által fejlesztett, Debian-alapú Wienux-ra.

"Ez egy nagyobb kudarc a város Linux migrációjában" - nyilatkozta Marie Ringler, a kerületi tanács tagja, a Zöld Párt egyik képviselője.

A ZDNet egyik cikke szerint a város döntésében kulcsszerepet játszott egy, az óvodákban használt, nyelvtanulást segítő program, a "Schlaumäuse". A program Internet Explorer igényel.

A "Schlaumäus" programot 2007 decemberében indították azzal a céllal, hogy a bevándorló háttérrel rendelkező gyerekek nyelvi képességeit fejlesszék. Az Osztrák Szövetségi Kereskedelmi Kamara (Austrian Federal Chamber of Commerce) szerint a "Schlaumäus" program fő támogatója a Microsoft.

A "Schlaumäuse" program Internet Explorer plugineket igényel. Próbálkoztak a Wine alatti futtatással, de rendszeresen összeomlott, nyilatkozta Erwin Gillich, a város IT-jének vezetője.

A "Schlaumäuse" gyártója 2009-re tervezi a szoftver Mozilla Firefox-szal kompatibilis verzióját.

A város nem kínált megfelelő ösztönzést a Linux-ra és a nyílt forrású OpenOffice.org-ra migráláshoz, amelyeket a felhasználók önkéntes kérésre helyeztek ki. - mondta Ringler.

Állítólag a város IT-je többször panaszkodott hardverdetektálási hibákra Linux alatt.

A Vista migrációt várhatóan a jövő évben fejezik be.

Az akadály ellenére a város hivatalnokai pozitívak maradtak a Wienux projekttel szemben. Az óvodákért felelős M10 nevű városi testület jelezte, hogy az iskolákban továbbra is folytatják a Wienux / Windows dual-boot rendszerek használatát. Emellett Christine Spiess, az MA10 vezetője elmondta az ORF-nek, hogy testületnek általában véve pozitív tapasztalatai vannak a Linux-szal.

A város továbbra is fejleszti a Wienux-ot, és városi tanács felhasználóinak kérésére, az önként jelentkezőknek továbbra is kínálja.

2005-ben Gillich "könnyed migrcióként" jellemezte a projektet, amelynek keretén belül a felhasználóknak lehetősége volt váltani a Microsoft-tol, a Microsoft Office 2000-ről a nyílt forrású OpenOffice.org-ra.

A ZDNet cikke itt olvasható.

Hozzászólások

Azon agyalok, hogy ez nem valami olyasmi-e, mint Birminghamben vagy hol.
"no video codec le a win32vel", de "Gentoohoz lehet meg tul fiatal vagy"

Azt hiszem, ez remek alkalom arra, hogy leszűrjük a tanulságokat:
- A retro-kernelnek (2.6.11) 2008-ban az informatikatörténeti múzeumban van a helye, nem az élesben használt desktop rendszereken.
- Nem találjuk ki, hogy mi saját disztrót fogunk fejleszteni, ha arra nem vagyunk képesek: 2005. októberében jelent meg a Wienux, azóta a distrowatch szerint hozzá se nyúltak. Ebben a két és fél évben azért nagyon sokat fejlődött a Linux desktop.
- Ugyanebből következik: csak azért, hogy szánalmas szóvicc lehessen egy disztró neve, nem okoskodunk: van rengeteg folyamatosan karban tartott, rendszeresen új kiadással jelentkező, értelmesen fejlesztett disztró (pl. Ubuntu, csak hogy ne menjek messze a házunk tájától). Ezek azért vannak, hogy használjuk.
- Nem lőjük saját magunkat tökön szögbelövővel, még akkor sem, ha először jó ötletnek tűnik: állami pénzből ne vásároljunk, fejlesztessünk már olyan szoftvert ("Schlaumäuse"), ami utána nem fog futni a gépeinken. Könyörgöm, dolgozzunk már ésszel, legalább saját magunkat ne szivassuk meg. Ez nem az ojjektum, hogy sikerül, ahogy sikerül, a kert végibe jó lesz...
- Az Open Source-ra átállás nem abból áll, hogy ész nélkül nekiesünk, mint Sanyi bá' biciklivel a kertkapunak: mérjük fel az igényeket, az eszközöket, csináljuk útitervet, és menjünk végig rajta.
- Úgy látszik, nem csak Magyarországon vannak hülyék odafent...

8 millio Euro-bol miert nem lehetett portolni normalisan azt a slaumauszt?
Meg kiigazitani a HW hibakat - akar kompatibilis HW-ekkel. Vista se fog annyira jol futni a SIS full integralt Celeron 2GHz-ken.

Sztem itt is kaptak valakik azert penzt, nem keveset, hogy ilyen dontest hoztak.

:D vs :E

tök egyértelmű a sztori. kemény feladatuk lehetett a srácoknak a migráció során, ha a ciszta és az offisz majd mindent megold... :P

nekik csak ~2 milliárd Ft-ba kerül a sok m$-cucc -- egy számjeggyel jobban/olcsóbban nyomják nálunk...
vajon így van-e? -> míg nálunk sima ügy bejelenteni egy 25-35 mrd Ft-os állami pénzkidobást, addig azért a bécsieknek műbalhézniuk kell 3 évig, h ne legyen közfelháborodás (~2 mrd Ft-on)

Ebből is látszik, hogy Bécs milyen közel van Magyarországhoz :-D.

" Megakadt a nyílt forrású migráció Bécsben" helyett inkább:
Megszűnik a nyílt forrású migráció Bécsben
______________
Aláirás

Hamár egyetem. Egyetemi gépteremben meglátom, hogy Debian-os háttér van néhány gépen, felcsillan a szemem, leülök elé és egyből meg is törik a varázs. 2.x-es kde van fent, a gép pedig olyan piszok lassú, hogy egér mozdításon is gondolkoznia kell. Több gépen is ezt tapasztaltam, valamint a könyvtárban is ez volt a helyzet.
Így meg pláne nem terjed, ha normálisan fel se tudják telepíteni.
--
"my mind had skipped town and left me behind to pay the rent"

Sajnos ez egy hibás gyakorlat, hogy a régi gépeket újakra cserélik az aktuális Windowsszal és megengedik, hogy a régi gépre Linuxot tegyenek. Ha már annyira akarják egyesek ott van a lehetőség a Linuxra tessék! Aztán egyértelmű hogy a Windows sokkal jobb!
--
не закурится!

Kiváncsi lennék, mely városi képviselők vettek az utóbbi időszakban új, nagyértékű gépjárművet...
Politikai alapszabály: Minden politikus megvesztegethetetlen, de megfelelő összegért örömmel változtatnak ezen hozzáállásukon.

--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Ez a Schlaumäus dolog a szegény gyerekekkel elég szomorúan hangzik. Egyből megérti a bécsi polgár, miért kell kifietni 8m eurót.

Ez nekem nem elég világos. Egy vacak Schlaumause miatt miért kell "majd' az összes" programot ejteni?

Ennek a hirnek nagyon erősen FUD szaga van... :O

Jó sok pénz fizethetett a Microsotf valakiknek, hogy meghozzák ezt a döntést...

Csak néhány dolog szerintem:

- Nagy kiterjedésü szamitogepes halozaton nem fognak hibakat meg custom kerneleket forgatni a gepekre.
- Bécs egymagaban komolyabb mint nallunk egész magyarorszag, nem hiszem hogy hülyék kezében van az irányitás mint itthon.

Akarmennyire is támogatom a linuxdesktop dolgot, van egy érzésem hogy sohasem fog az MS termékei elé lépni, vagy felvaltani azt...

egykisafterrengés: Van itthon egy Vistas gép, illustrator, photoshop, C#, minden online dolog, 24/7 ben 3 hete egyszer nem fagyott még meg...

Nem is az a kérdés, Vista fagyik-e, hanem hogy ugyanazt meg tudod-e csinálni opensource környezetben?

"sohasem fog az MS termékei elé lépni, vagy felvaltani azt"
Illustrator, Photoshop, mióta MS termék? Amúgy szerintem: de.

Majd ha már kipróbáltad a linuxot és rájösz, hogy ez a kernel forgatás dolog csak városi legenda... ;) Amúgy meg pont hogy akkor van értelme foglalkozni ilyen testreszabással, ha sok azonos felépítésű gépet kell karbantartani. És ha ekkora ráhatásuk volt a dologra és eljött már egy géppark fejlesztés ideje, akkor simán hozzáigazíthatták volna a gépeket a linuxhoz, de ez az egész arról szólt, hogy a linux szar... Egyszerűen a vezetés elbaszta, mert valószínűleg nem kaptak elég támogatást mégfentebbi szintekről.

Az mennyire utal értelmes vezetésre, hogy csináltak egy saját disztrót, aztán azt nem tartották karban és emiatt persze, hogy nem volt megfelelő a linuxos rendszer?

Szerintem meg éppen most bukik az ms, mert nem skálázható a rendszere. Ugye azzal számoltak a longhorn fejlesztésekor, hogy majd 10GHz-es procik lesznek, de minimum 5GHz lesz az alja kategória mire ők kijönnek vele, aztán félúton rádöbbentek, hogy ez nem jött be és kezdhették elölről (meg még sok más dolog miatt). Ilyen hozzáállással ne operációs rendszert fejlesszenek, hanem fűnyírót! XD

Csak addig fog az ms nyeregben lenni desktop téren, amíg a hw gyártóknak is az az érdeke, hogy MINDEN vacak gép, amire windows kerülhet a legerősebb procikkal készüljön meg 2GB rammal azért, hogy meg lehessen vele azt csinálni, amit korábban egy sokkal szerényebb cuccal is.

"Majd ha már kipróbáltad a linuxot és rájösz, hogy ez a kernel forgatás dolog csak városi legenda... ;)"

Valószínűleg az is városi legenda volt, mikor kernelt kellett fordítani, hogy felismerje a hálókártyám. Mennyivel egyszerűbb drivereket telepíteni, ha már nem megy out-of-the-box.. :)

"Ugye azzal számoltak a longhorn fejlesztésekor"

Fene a frakkjukat, miért hittek ilyeneknek, mint az Intel. Nem is értem.

"meg lehessen vele azt csinálni, amit korábban egy sokkal szerényebb cuccal is"

Linuxnak is ugyanúgy növekedik a gépigénye. Lassan, de folyamatosan. Windows esetén ez az időszakos kiadás miatt látványosabb. Egyébként meg a mostani ram árak röhejesek, prociból meg átlag felhasználsára a 10-15k forintos belépő szintű procik is elegendőek. Igen, Vista-hoz is. Ha valaki olcsón akar gyors gépet, az sok ramot és gyors lemezt vesz középkategóriás proci mellé, többet ér, mint egy jóval erősebb proci.

Kinek mi egyszerűbb.. =)
Ha az ember nem a kocsonyaszerűen remegő horizontú majdhogynem gitből forgatott kernelekre akar drivert írni, akkor nem sok olyan dolog van, ami ne lenne beleforgatva a kernelbe ami kellhet neki (driverasszonyságnak).
Akkor meg egy cd driverneve/ ./configure make make install modprobe driverneve nem egy agyhalál.
Egy r=1 nem szopja ki a kisujjából, de más a learning curve, meg a marketshare, meg a target audience ugye =)
(Nem az óvónőnek kell ezt megtenni, hanem a város gondos nyilvántartásai alapján felmérni az igényt, és ahhoz hegeszteni a kernelt. Különben mitől Wienux, és nem Anyeuropecityyoucoulthinkux)

A hardverigény valóban ha lasabban is, mint a winek esetében, de folyamatosan nő. Ezért is "nem ér" összehasonlítani egy ubuntu alaptelepítést például egy xp-vel, mivel előbbit egy a vista-korban megszokott hardverek ismeretében állították össze, utóbbinál még csak perverz gondolat sem volt még a dual-core.
De ez csak a mainline desktop disztrókra, és asztali környezetekre vonatkozik.
A kernel maga nem lassult számottevően, max hízott picit
(5éve még 900kb körül összehoztam egy cakkunpakk kernelt, ma ez 1,5mega körül mozog)
A minimalisták továbbra is verhetik a <10s bootidőkre, stb.

viszont ha a linux kernelbe bekerül egy hw támogatása, akkor az attól kezdve támogatott. a windowsok esetében viszont újra és újra meg kell küzdeni a problémával. láttuk már xp esetében is, most újra vista esetében.
egy régi hwt tartalamzó pc esetében egy linux rendszer valószínűleg jobban boldogul.
itt nem olyan problémára gondolok, hogy nem megy a régi scsi kártya, vagy hangkártya, arra még meg megoldás a vegyél helyette másokat általános jótanács.
de egy CNC kártya esetében ez már nagyon kellemetlen probléma.

viszont ha a linux kernelbe bekerül egy hw támogatása, akkor az attól kezdve támogatott.

Vagy nem. Lásd megannyi kártya, amelyik 2.4-es kernellel jól működött 2.6-al meg nem, de tudok ilyet 2.2 vs. 2.4 esetében is... Pl. Eicon Diva ISDN kártyák bizonyos fajtái.

a windowsok esetében viszont újra és újra meg kell küzdeni a problémával. láttuk már xp esetében is, most újra vista esetében.

Én Vista esetében azt látom, hogy amit nem is támogat alapból (pl. Nvidia Geforce kártyák, különféle RAID vezérlők, TV-tuner kártyák), ahoz is már teljesen automatikusan a Windows Update-n keresztül képes letölteti drivert a gyártótól, ha a felhasználó engedélyezi neki...

Vagy nem. Lásd megannyi kártya, amelyik 2.4-es kernellel jól működött 2.6-al meg nem, de tudok ilyet 2.2 vs. 2.4 esetében is... Pl. Eicon Diva ISDN kártyák bizonyos fajtái.

Most hogy mondod... a jo edes felmenoit annak aki ezt muvelte. Anno rendesen es kemenyen megszivattak vele.

---
pontscho / fresh!mindworkz

gond akkor szokott lenni, ha időközben megdöglött a gyártó. GUS kártyáknál már a win95 driverekkel is baj volt, használható xp driver már nem is készült. aureal vortex2vel is hasonló a helyzet. bár itt jó pont a Ms fejlesztőknek, hogy ők mindent megpróbáltak. az első xp driverek támogatták a vortex2 spec funkcióit, spatialized sound. lehetett egy vortex2 rajongó az xp fejlesztői között. sajnos instabil volt a driver, ezért az első update során kikapcsolták az extra funkciókat, és csak dummy sound hwként kezelte attól kezdve az xp. lehet, hogy csak a whistler bétákban volt volt fullfunkciós driver, már nem emlékszem. vistaval már nem is próbáltam. tv és videodigitalizáló kártyákkal is voltak ilyen gondok. cnck esetében is voltak problémák. az újabb linux kernellel viszont probléma nélkül mentek azok a cnck, amelyekkel találkoztam.
ha isdn kártyák drivereit elbaszták az gáz. az biztos, hogy én is a picsába küldeném linuséket ha velem történne ilyen. a forráskód birtokában azért legalább van remény általában a megoldásra. a devfs kinyírásakor pl sok problémát oldottak meg a régi devfs forrás vissza haxolásával. bár tény, hogy az ilyesmi messze nem ideális.

viszont ha a linux kernelbe bekerül egy hw támogatása, akkor az attól kezdve támogatott. a windowsok esetében viszont újra és újra meg kell küzdeni a problémával. láttuk már xp esetében is, most újra vista esetében.

Ezert szoktak olyat csinalni egyes adminok, hogy moddolt installokat keszitenek, amibe bekerulnek az ismert es mukodo driverek. Igy nincs mivel kuzdeni, mert mar install alatt felkerulnek a szukseges komponensek. Az persze mas kerdes, hogyha az adott eszkozhoz nincs rendes driver, akkor ijb van. De ez mas - tetszoleges - OS-sel sincs maskepp.

---
pontscho / fresh!mindworkz

"Akkor meg egy cd driverneve/ ./configure make make install modprobe driverneve nem egy agyhalál."

Ez még nem. A probléma ott kezdődik, ha valaki a "stable api nonsense" címszó alatt elkezd átnevezgetni egy-egy függvényt és emiatt nem fordul valami. Biztos jó móka lehet az ilyeneket követni pl. egy vmware fejlesztőnek.

Mint írtam, a kernel.org a devek játszótere.
Az, hogy egy hálózati eszköz nem megy out-of-the box, sajnálatos, de példád mutatja, megoldható.

Biztos jó móka, de nem dolga :)
Hivatalos supportot is csak "hivatalos" disztrókhoz adnak.
Nem viccből nincs bubuntu .deb, csak rpm, de vmware fejlesztőkre amugy sem jellemző, hogy
ne érdeklődnének az os-ek változó lelkivilága iránt. Felük operációs rendszereket
kutatott egyetemen.
Érdekes, hogy pl talán a legtöbbet gányoló gentoo-n, is megoldják, hogy működjön.
Konklúzió: Nem kell hetente kernelt cserélni. Havonta sem:) Amíg működik, és van hozzá lts, használd.
Így van idejük a fejlesztőknek is alkalmazkodni az újdonságokhoz.

Az oké, hogy ha működik, ne piszkáljam. Csak ott kezdődik, hogy ha egyszer nulláról össze kell hozni egy új rendszert, akkor nem az n évvel ezelőtt összereszeltet fogom kopizni, hanem építek az aktuálisból egyet, mert lehet kellenek az új funkciók, javítottak/optimalizáltak ezt-azt, stb.

Chain-Q kezdett el ez ügyben egy jó sorozatot

Új funkció = teszteletlen.
Tesztelés = van idő javítani a regressziókat.
Tesztelt = az n évvel ezelőtt összeszerelt. mi ezzel a baj?
Lásd Linus kedvenc disztrójának, és a RH fejlesztési modelljének kapcsolatát =)

Ha az a gond, hogy régebben nem voltak ilyen .. idegesítő.. láma szájízű problémák..
Először is, szélesedett a piac, bonyolódott a világ, én meg túl vagyok egy szakításon és van egy új kapcsolatom. Istenem..
Új fejlesztők jönnek, és régiek szívódnak fel. Avagy a gnome idióták új nemzedéke például. Lesz ez még ígyse.

Érdekes, hogy míg a Vistára panaszkodó, és a panaszkodókat lamerező hozzászólásokat hasonló arányban találni, mint Linuxot szidó, és.. szóval érted, addig Xp-vel már aránylag mindenki meg van elégedve.
Mikor is jelent meg? 2001 Október?
Irónikus, hogy az XP az eXPerience rövidítése akarna lenni.

Chain-Q írását pedig elolvasom, kösz:)

"de vmware fejlesztőkre amugy sem jellemző, hogy ne érdeklődnének az os-ek változó lelkivilága iránt."

Az addig rendben van, csak nem mindegy, hogy azért kell túrni a kernel forrásást, hogy amit már 100x megcsináltak, az működjön újra, vagy azért, hogy jobban működjön.

Azért kernelben talált remote exploit nem gyakori, vmware-es hoston local user meg nem igazán van jelentős számban (ha igen, akkor el van ...ve a dolog). A gond egyébként a fatware/featureware őrület itt is -- nem tudom, kinek lenne attól gyereke/sérve/hascsikarása/szélgörcse/hígf0sasa, ha mondjuk egy-egy release előtt 2 hónapig bugfix menne csak és kizárólag, nem pedig futkorászás a friss hardverek után?

Azért kernelben talált remote exploit nem gyakori

Kernelben nincs is exploit, de exploitálható kernel bug annál több... :)

Persze remote kernel exploit ritka (legalábbis ami publikálásra kerül ;), de nem is csak attól kell félni... Desktop esetén épp elég egy böngésző vagy levelező/chat/akármi kliens sebezhetőség (van belőlük elég) és onnan már csak egy ugrás a root. Server esetén meg a futó szolgáltatásokban lévő hibák (pl. féreg/spam szűrő programok hihetetlen sok kihasználható biztonsági hibát tartalmaznak). Onnantól kezdve pedig hiába fut az adott program korlátozott jogosultságokkal, ha a kernelben lévő sebezhetőségek kihasználásával könnyedén megszerezheti a privilégiumokat.

vmware-es hoston local user meg nem igazán van jelentős számban

Nem láttam mondjuk eddig, hogy VMware host+guests felállás lett volna emlegetve, mint alapfeltétel, de ott is csak abban reménykedhetsz, hogy megfelelő az izoláció és nem lehet kitörni a vendég oprendszerből. (Az eddigi auditálások eredményeire alapozva, ebben sem biztos, hogy érdemes bízni...)

egy-egy release előtt 2 hónapig bugfix menne csak és kizárólag, nem pedig futkorászás a friss hardverek után

Jó lenne, csak nyilván nem akarják, mert akkor lassabban fejlődne a kernel. Nem is a friss hardverek támogatásával van egyébként a probléma (mert azt lehetne anélkül is csinálni, hogy szétbombáznák állandóan a kernelt), hanem a mélyebb, architektúrális változtatásokkal. (Csak a memóriakezelés olyan sokat változik egyik rilizről a másikra, hogy már azt épp elég követni. Lásd PaXTeam problémáit az újabb verziókra való portolással...)

Értsd jól. Kihasználható hibára gondoltam, csak röviden tömören írtam le. A vmware-es móka onnan jött, hogy a hozzá kapcsolódó egyik modul 2.6.24-en fajintosan megy, a 2.6.25-ön meg oops-okat generál. Szerveren, megfelelően gondos konfigurálással és odafigyeléssel nem kell, sőt, nem szabad(!) a legfrisebb "stable" (ejtsd: legutolsó működőképes) kernelre frissíteni, csak akkor, ha sk. tesztelte az ember az adott kiszolgálón futó kritikus alkalmazásokat, és utánajárt, hogy másnak sincsenek-e velük mélytorokra csúszós problémái.

A mélyebb, architektúrális változásokat meg mi a ...ért kell a verziószámozás harmadik szintjén elkövetni? Még az API-n történő kotlás/matatás sem oda való szerintem...

Szerveren, megfelelően gondos konfigurálással és odafigyeléssel nem kell, sőt, nem szabad(!) a legfrisebb "stable" (ejtsd: legutolsó működőképes) kernelre frissíteni

Erre írtam, hogy ekkor viszont meg kell bíznod abban, hogy a kernel szállító minden napvilágra került kritikus hibát javít (és megfelelően javít) az általad követett ágban.

A probléma (és a tapasztalat) az, hogy sokszor javítanak ki úgy kritikus biztonsági hibákat a fejlesztői forrásfában, hogy nem is tudják, hogy az (mielőtt valaki belémkötne: ez nem Linux specifikus probléma, mindenhol előfordul ilyen). Ha viszont aki javítja a hibát nem tudja, hogy kritikus, akkor nagy valószínűséggel ez a javítás nem fog bekerülni egy korábbi stabilizálásra kiválasztott kernel (adott esetben a szállítód által kiválasztott verzió) frissítései közé, akkor sem, ha érintett.

Ezért ördögi kör ez.

Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan igazolva leszek megint...

"The stable team has released the 2.6.25.6 kernel. It has a whole pile of bugfixes, with none that are specifically called out as security related."

CHIKAMA masaki (1):
cpufreq: fix null object access on Transmeta CPU

Is trivially exploitable.

[...]

Users of any Linux distribution should be upset with this situation. When bugs aren't
properly marked as security-relevant or are silently fixed, they don't get backported to the
kernels provided by your distribution. So even though you're using the latest "secure" kernel
for your distribution, you can still be compromised by a number of silently fixed
vulnerabilities for which a patch already exists, but no distribution will know to apply.

Az lts nálad mit jelent? =)

Egy afrikai kifejezés arra, hogy megpróbálják javítani a kiválasztott szoftvereikben a napvilágra kerülő kritikus hibákat. ;P

Csak sajnos semmi sem garantálja, hogy minden bug esetén megfelelően feltudják mérni, mennyire kritikus...

Nem csak szemezni kell a security patchekkel, alkalmazni is kell őket.

Tehát mégis csak kell kernelt cserélni. :)

Preemptív biztonsági megoldásokról már beszélni se merek.

Kernel sebezhetőségek ellen nem sok preemptív biztonsági megoldás létezik. PaX jár talán legelőrébb ebben, de az is csak bizonyos típusú kernel bugok kihasználása ellen tud védelmet nyújtani, nem minden ellen.

Egy afrikai kifejezés arra, hogy megpróbálják javítani a kiválasztott szoftvereikben a napvilágra kerülő kritikus hibákat. ;P

Ez ütött =)

Tehát mégis csak kell kernelt cserélni. :)

Nem upgradelni kell, és szívni az esetlegesen nem működő driverekkel/akármivel.
Ez volt a thread indító problémája:)
Csak felrakni a frissítést. Ha nem bízol a disztribútorban:
-Keress kézzel patcheket, és forgass saját kernelt
(Két fajta ember van. Aki szerint ciki 2008ban kernelt forgatni, és aki szerint nem, mert modern hardveren egy patch alkalmazása és az újraforgatás két perc)
-Keress új disztribúciót
-Keress szakosodott anonim paranoiások csoportterápiát.
(Megj.:It-security terén a paranoia mondjuk előny, de mértékkel.
Attól még, hogy a biztonsági problémát a userek jelentik, nem a headshot a secfix)

PaXra gondoltam konkrétan, de mint mondtam, nem kell hetente legújabb prealpha kiadásokra frissíteni, egész 2.6os PaX ág még experimental, legutóbbi amit támogat a 2.6.24, azt is csak i386on.

Sajnalatos.

Errol csak ez: http://hup.hu/node/55308#comment-560248 jut eszembe.

Bar ott nem a technikai oldalrol beszeltem es ott is lehordtak mindennek, de valahogy megsem ugy szalad az opensource szeker a kozigazgatasban mint ahogy kellene neki.

Ezzel nem karorvendeni akarok, csak itt a pelda, ami valamennyire igazol par kijelentesemet abban a fenti topicban :)

udv
-krix-

Az a gond, hogy nem a technikai oldaláról beszéltek Bécsben sem.
Ezt hívják parasztvakításnak.
Bécsben jóval erősebb a "zöldek" befolyása, szervezettsége, mint itthon
így keresztül tudták vinni a javaslatukat a szabad szoftveres migrációról.
Azután az illetékesek nagy kínban a zegészhez biztosítottak megfelelően
elcseszett technikai hátteret és hozzáértést, majd lett mire verni a mellüket
hogy mégis a win a jobb. (És még így se teljes a sikerük, mivel amugy mindenki
tök jól megvan vele a nyilatkozatok alapján, csak ie4linuxot akartak napi szinten
élesben használtatni óvónőkkel, amit a fejlesztők is max tesztelési célra ajánlanak
webfejlesztőknek)

Ha valaki csak egy teljes munkanapot ráfordított volna, hogy felmérje az igényeket
(ha a bécsi közigazgatás annyival jobb, csak van egy nyilvántartásuk a gépparkról)
akkor "hardverfelismerési problémák" se lettek volna.

Egyébként a linkelt hozzászólásod alatt rögtön egy példa, ahol mégse haltak bele
a migrációba.

Üdv :)

Azért Bécs nincs olyan nagyon messze Budapesttől. Nem tudjátok, Ballmer merre felé ment haza egész véletlenül?

Mmmivan? Vistára migrálnak az óvodákban? Nem hiszem hogy nem lehet írni egy krumpli bácsi szintű programot Linuxra. Vonul a korrupció nyugat felé...
--
the tide is turning

A "Schlaumäuse" program Internet Explorer plugineket igényel. Próbálkoztak a Wine alatti futtatással, de rendszeresen összeomlott, nyilatkozta Erwin Gillich, a város IT-jének vezetője.
ha ez a "Schlaumäuse" egy saját osztrák fejlesztés, akkor csak "gratulálni" tudok az osztrák fejlesztőknek.

érdekes, még magyarországon 40milliós állami támogatás elég volt az UHU linux elkészítéséhez, ott 1.1 millió euró sem volt elég. ráadásul úgy, hogy a német nyelvi támogatás a susenak köszönhetően, már egy évtizete tökéletes.
most vagy legalább olyan korruptak bécsben a politikusok, mint budapesten, vagy az osztrák egyetemi oktatás szinvonala messze alatta van a magyarnak. ebben az esetben lehet, nem az egykor igen szinvonalas magyar felsőoktatási rendszert kellene lezülleszteni a lajtán túli szinvonalra a felesleges reformokkal.

a wienuxal felszerelt óvodák számára a legmegfelelőbb külsős fejlesztő a Microsoft Deutschland GmbH. :) ehhez csak gratulálni tudok. :D
egyébként ha a software üzlet az annyit emlegetett szabadpiaci rendszer szerint, valódi versenygazdaság talaján állna,
ez az eset hatalmas égés lenne a Microsoft Deutschland GmbH számára. ui nem voltak képesek egy adott rendszer beszállítójaként működőképes kóddal előállni.
természesesen tudjuk, hogy valójában a software üzlet gyakorlatának köze nincs a "csodálatos" szabadversenyes piacgazdasághoz.

Ezt most ugye nem mondják komolyan? Megakaszt egy ekkora migrációs folyamatot, mi is?:
"az óvodákban használt, nyelvtanulást segítő program"
Hogyhogy?
"A program Internet Explorer igényel."
Értem. De ha migráció van, meg Firefox akkor miért nem azzal kezdték:
"2009-re tervezi a szoftver Mozilla Firefox-szal kompatibilis verzióját."
Addig nem lehetne várni? Mióta készül az a program?
"A "Schlaumäus" programot 2007 decemberében indították"
Tehát nagyjából 6 hónapja. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy kútba essen a dolog.
Mit csináltat ez alatt a város szakemberei?
"Állítólag a város IT-je többször panaszkodott hardverdetektálási hibákra Linux alatt."
Aha. Panaszkodtak. Ennyi?
"a "Schlaumäus" program fő támogatója a Microsoft."
Világos. Akkor végül is mennyibe került 1,5 év a bécsieknek?
"összes eddig migrált rendszert és helyette 8 millió eurós Vista és Microsoft Office beszerzést szavaztak meg."
Hmmm.... vista, ofisz, elengedhetetlen kelléke az óvodások nyelvtanulásának. Nincs több kérdésem.

Innen üzenem a sógoroknak, hogy én 1 millió eruróért megcsinálom a slamőszt Firefoxra....

Fedora is a cutting edge distro that tests new and bleeding edge software.

Nekem ennek erősen vesztegetés szaga van. (Feltéve ha tényleg ennyi oka van). 8 mill euróból olyan hiperszuper firefox plugint lehet csinálni hozzá, hogy csak úgy füstöl. Sőt 8 milla euróért én is vállalom 3 hónapon belül. Felveszek vagy 20-30 profi bedolgozó programozót "idénymunkára" utána a karbantartáshoz már elég 2-3 is.

sokan gondolták errefelé is, hogy sikerülhet ez a münchauseni mutatvány. bár nem lehetetlen, csak ahhoz hogy működjön is, arra a bizonyos kapcsolati tőkére is szükség van.
anélkül az ilyen próbálkozások a felderített korrupciós ügyek számát növelik. jól jön a rendőrségnek. valamit nekik is kell mutatniuk a kirakatukban. :)

Három vállalkozó meglátogat egy múzeumot. Észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.
Az első (mondjuk,Béla) megméri centivel a kerítést, felír néhány számot, majd közli:
- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére, és 10.000 lesz az én hasznom.
A következő, (Endre) szintén méricskél, számolgat, aztán:
- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok, és 10.000 nekem.
A harmadik odanéz zsebretett kézzel, és foghegyről odaveti:
- 270.000 forint.
A múzeum munkatársa teljesen elhűlve:
-Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!
- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem, és a munkával megbízzuk Endrét.

Nekem ez nem vicces. Nem az, mert

1.) Ha én köthetem az üzletet, úgyis csak Endrét hagyják jóvá.

2.) Ha a fónököm, akkor úgyis a harmadik a nyerő, és nekem megint Endre jut.

3.) Endrével különben semmi bajom, csak Béla kicsivel jobb minőséget ígér, de mindig hiába.

+) Ja! Nekem a harmadik -- talán az első három pont miatt -- ezt föl sem ajánlaná.

-) Vagy ha mégis, észre sem venném... :(

Most lehet röhögni.

Alatta narancssarga ing vagy nyaklanc van? Mert akkor megvan. :)

Akkor megnyugtattál, mert már 10 perce egymásra mutogatunk IRC-n! :)

ezt a viccet nem ertettem, de teny, hogy a szabad forrasu szoftverek kis lepesekben de biztosan fejlodnek, es egy nap lehet meg fog torni a microsoft monopoliuma (ahol van neki). van aki tesz ezert, van aki csak drukkol, van aki masert tesz, van aki masert csak drukkol, es van aki lesz@rja az egeszet. de azert lehetunk baratok, foleg ha majd leszalsz a magas lorol.

- Use the Source Luke ! -

Az derek (viszont zarojelben hozza kell tennem, hogy ha kozben a microsoft szekeret is tolod, az kisse erdekes - biztos oka van, de nem ram tartozik (es nem is akarom tudni ;) )).
(szerk: en nem linkelem az e-penisemet, de rakereshetsz a nevemre az mplayer vagy az ffmpeg forrasaban).
szerk2: amugy en is ezt a debian mirrort hasznalom :)

- Use the Source Luke ! -

na jo szabad a gazda, ffmpegben csinaltam meg kis sse2 optimalizaciot, ultrasparc vis optimalizaciot, es ogg vorbis dekodert (aminek azt hiszem en vagyok a maintainere is).
nyilvan nalam sokan - itt a HUP-on is - sokkal tobbet tettek a szabad szoftverekert, es vannak akik kevesebbet (még).

- Use the Source Luke ! -

csodalkozom hogy veszed a batorsagot h olyan embereknek szoljal be akik 100000x tobbet tettek mar le az asztalra free software(!GPL) ugyben mint amit te valaha is fogsz

szted az h valaki a microsoftnak dolgozik kizarja h hasznos tagja legyen az opensource vagy free software kommunitiknek?

ne legyel mar ennyire egybites GNU harcos

http://weho.st
never happen if you never try
MD_Update(&m,buf,j); /* purify complains */

"csodalkozom hogy veszed a batorsagot h olyan embereknek szoljal be akik 100000x tobbet tettek mar le az asztalra free software(!GPL) ugyben mint amit te valaha is fogsz"

az te vagy? :) bra-nak nem hiszem, hogy nagyon beszoltam volna.

"szted az h valaki a microsoftnak dolgozik kizarja h hasznos tagja legyen az opensource vagy free software kommunitiknek?"

nem (szerk: mint a mellekelt abra is mutatja), de megneheziti

amugy bekaphatod!:)

- Use the Source Luke ! -

Miért nehezíti meg? A Microsoft a belépéskor aláírat veled egy nyilatkozatot, miszerint semmilyen nyílt forrású cucchoz nem lehet közöd (beleértve a sajátjait is)?
Miben másabb a Microsoft, mint bármely más szoftver, vagy hardvercég?
Nehezebb lenne az ember dolga, mint ha például a Ciscónál, vagy -ne adj isten- a BitMovernél dolgozna?

"Miben másabb a Microsoft, mint bármely más szoftver, vagy hardvercég?"

Mint ahogy mondogatjak, hogy a Microsoft legnagyobb konkurenciaja most mar a szabad forrasu szoftverek, ez szerintem forditva is igaz. A szabad forrasnak vannak mas konkurenciai is, de a Microsoft - mar csak meretenel fogva is - a legnagyobb.

En azt irtam megnehezitHETi. Annyiban, hogy bizonyos ertelemben maga ellen dolgozik az ember, ha mindket "oldalon" besegit. Mindegy, ez az en velemenyem (most), valaki egyetert vele valaki meg nem.

- Use the Source Luke ! -

"Mint ahogy mondogatjak, hogy a Microsoft legnagyobb konkurenciaja most mar a szabad forrasu szoftverek"

rogton egy peldaval tamasszuk ala akkor: pl. a zunenak a linux kernel mint konkurencia?

igy ertetted?

vagy esetleg fogalom nelkul vagy megint es nem tudod h a microsoftnak milyen uzletagai vannak?

http://weho.st
never happen if you never try
MD_Update(&m,buf,j); /* purify complains */

hat eleg egyertelmu volt, mert te nem vagy hulye gyerek, es nyilvan te sem gondolod, hogy a Microsoft raszorulna a te onkentes segitsegedre amit it trollkodas formajaban tudsz nyujtani. De ha ok biztositjak az egzisztenciad, akkor persze ennyit meg tesz az ember a cegert. Teljesen ertheto. Viszont en visszavennek a pofambol a helyedben, mert nem vet jo fenyt a munkaltatodra amit itt muvelsz. De ez csak barati jo tanacs, nem kell megfogadni.

- Use the Source Luke ! -

Ez kicsit bicskanyitogatóra sikerült, szmájli ide vagy oda.
Azért, mert én a valódi munkám alapján számlázok, fizetek adót, már nem tartozok ebbe az elitbe(amely mellesleg ki is viszi az általa befizetett adó tízszeresét az országból)?

kötöjelkötöjel
//:wladek's world

tudjuk mi az a GDP. a felreertesek elkerulese vegett, nincs azzal gond, ha valaki a microsoftnal dolgozik. azzal sincs gond, ha teletrollkodja a HUP-ot - legfeljebb "a helybeliek kicsit furcsan neznek rad, majd rovid toprenges utan meglincselnek a varos foteren" (lasd NIGHTMARE IN CoVCITY itt es itt ).

- Use the Source Luke ! -

Vannak emberek, akik kihagyva az offshore játékokat, nem lopják ki a pénzt az országból.
Vannak olyan emberek, akik ide fizetik az adót, amiből a Microsoft elvisz 25 Mrd-ot. (Minimum) Ennyi adót szvsz. nem fizet be az államkasszába. Ennyi pluszt sem tesz le, sem az oktatsban, sem máshol.
Gondolom, fel tudod mérni a különbséget a GDP, valamint az ÁFA, társasági adó, elvárt adó, osztalékadó, adózástmegnehezítő adó, fingadó, zacskóadó, stb között.

kötöjelkötöjel
//:wladek's world

a Microsoft nemcsak magyarországból viszi ki a pénzt, de az EUból is. nem véletlen, hogy az adóparadicsomnak számító Írországban van a Microsoft európai központja. az európai licencdíjak is itt jelennek meg profitként. a nemzeti leányvállalataik gyakorlatilag csak marketingirodák.

Csak így tovább! (Náluk is érződik eszerint a magyarokkal való testvéri egyetértés.)

kötöjelkötöjel
//:wladek's world

Most mi a gond? A kicsit is meg kell becsülni. Még sok ilyet akarok olvasni. Pl.:

Keljfel János gergelyugornyai székhelyű, derítő-ürítő vállalkozó Ubuntura váltott.
Már 10 éve használta a DOS-os FOS nevű számlázó és készletnyilvántartó számítógépes vállalatirányítási rendszerét, amikor egyik reggel a gép nem akart elindulni. Hirtelen felinulásból a szomszéd kisvárosban beruházott egy új, sokkal nagyobb teljesítményű PC-be.
A PC-re János fia a 15 éves Jancsika telepített Ubuntut. Most ezen fut a vállalkozásához nélkülözhetetlen FOS rendszer, DOS emuláció alatt. Jancsika a jól elvégzett munka díjazásaként mehetett egy kört a teleken a szippantóskocsival.
Mindenki elégedett. János most egy számlát 2 perc helyett 10 másodperc alatt el tud készíteni, és Jancsika régi vágya is teljesült.

Rakd be a hírolvasóba az ubuntu.hu-t. Ártani nem árthat. :)
--
the tide is turning

Hogy történhetett ilyen? Egyálalán mi történt? Ennek az egésznek semmi értelme. Idő-töltelék. Hogyan bízzunk így egymásban? Mi lesz velünk? De komolyan, kit érdekel a Microsoft és az osztrákok vagy a politikusok, velünk mi lesz?! Vajon elég felkészültek vagyunk a változásra? Megérdemeljük, hogy ne raboljanak ki, ha mindenkiben a rablót látjuk? Elnézni vagy megbocsátani a bűnöket - ugyanaz? Lophatnak-e tőlünk anélkül, hogy többet vesztenének, mint mi? Egyáltalán, raboltak valakik valamit, vagy mi adtuk oda nekik? Vajon bolond vagyok vagy találtam egy szép képet egy lányról, és azt nézegetem ahelyett, hogy gondolkodnék?

:)

Bécs városában megakadt a három éve indult nyílt forrású migráció.

Tehat az egesz projektet 2006 korul kezdtek...

A "Schlaumäus" programot 2007 decemberében indították

Ezek utan nem ertem... ha tudjak elore hogy linuxot fognak hasznalni akkor
kesobb miert vesznek olyan alkalmazast ami biztosan nem fog futni rajta?

--
maszili

A mai User Friendlyben leleplezték a Linuxra panaszkodó bécsi rendszergazdák motivációját! :)