Változások a HUP életében

Címkék

A 2008-as év kisebb-nagyobb változásokat hoz a HUP életében. Hosszú idő után úgy döntöttem, hogy megpróbálunk a saját lábunkra állni, hobbioldalból valami komolyabbá válni. A döntés - amely lassan fél éve érlelődik - nem volt könnyű, hiszen nem könnyű, ha valaki olyan dolog felől dönt, amelyhez érzelmileg is kötődik. Nem könnyű a döntés, ha az ember tudja, hogy sokan számítanak arra, hogy helyesen dönt. Mielőtt döntöttem volna, kikértem azok véleményét, akik az oldal elindulása óta a legtöbbet tették az oldal fennmaradásáért, elolvastam az olvasók hozzászólásait és a döntés meghozatalakor igyekeztem a lehető legjobban figyelembe venni a kapott tanácsokat. A döntés nehéz volt és nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni, hogy így döntöttem:

A HUP a jövőben for-profit keretek közt folytatja működését.

Mielőtt még valaki mérgében belevágja a baltát a monitorba, hadd mondjam el, hogy mit jelent ez.

Az oldal működésének szempontjából lesznek a váltásnak látható és nem annyira látható jelei. Az olvasó által látható jelek kimerülnek annyiban, hogy lesznek az oldalon olyan területek, amelyek időnként értékesítésre kerülnek majd. Ezeken a helyeken reklámok tűnnek majd fel.

Milyen reklámok lesznek ezek? Szöveges álláshirdetések, Google AdSense, statikus kép szponzoráció/szponzorlogó.

Milyen reklámok nem lesznek? Agresszív reklámmegoldások: layer-ek, popup-ok, nagy méretű flash cuccok.

A reklámmegoldások kiagyalásánál maximálisan figyelembe vettük az itteni közösség érzékenységét az ilyesféle dolgokkal kapcsolatban.

Óriási változások nem lesznek. Az oldal marad ott, ahol van. Nem lesz új stáb, nem jön nagy multi, amelynek az a célja, hogy beolvassza az oldalt. Nem jön multi, amelynek az a célja, hogy tönkretegye az oldalt. Az oldal üzemeltetőinek az lesz a célja, hogy az oldal ugyanúgy folytassa az életét, ahogy eddig tette s mindezt fennakadások nélkül. Nyilvánvalóan az a cél, hogy az oldal előbb-utóbb profitot termeljen, de nem bármi áron. Éppen ezért próbálunk olyan bevételi forrásokat találni, amelyek a lehető legkevésbé zavarják az oldal életét.

A látható változások mögött lesznek kevésbé látható változások is. A háttérben megpróbáljuk megteremteni a feltételeit annak, hogy az oldal működödőképes üzleti vállalkozás legyen. Attilával (bra) beletesszük azt, amihez mi értünk, azaz folytatjuk az oldal üzemeltetését úgy, ahogy eddig tettük. Mivel az üzlethez kevésbé értünk, azt rábízzuk olyasvalakire, aki már bizonyította, hogy tudja ezt csinálni, de egyben átérzi, hogy ez egy közösség és ígéretett tett arra, hogy messzemenően szem előtt tartja a közösség érdekeit.

A HUP szorosabbra fonja együttműködését a HWSW oldallal.

Lehet, hogy lesznek olyanok, akik felteszik a kérdést, hogy miért nem folytatja az oldal tovább az életét úgy, ahogy eddig tette. A válasz nagyon egyszerű. A példák azt mutatják, hogy a korábbi felépítéssel nem lehet már hosszútávon üzemeltetni. Ha körülnézünk a világban, akkor azt látjuk, az összes hasonló témájú, népszerű oldal ezt az utat követte: Slashdot, LWN, OSNews. Mindegyik eljutott egy olyan pontra, amelytől kezdve a működéséhez biztosabb alapok kellettek. Ma mindegyik mögött egy cég áll, mindegyik igyekszik bevételi forrásokat találni a fennmaradáshoz vagy a boldoguláshoz.

Ezek az oldalak a mai napig üzemelnek, népszerűek és a látogatóik megértik, hogy bizonyos dolgok csak akkor működnek jól, ha biztos háttér áll rendelkezésre.

Bízom abban, hogy a HUP olvasói is megértik, hogy ez a lépés az oldal hosszútávú fennmaradását szolgálja, hiszen ha tudnánk, hogy nem ez a cél, akkor nem fognánk ebbe bele és nem mi csinálnánk tovább.

Egy biztos, igyekszünk, hogy az oldal minimum olyan legyen mint eddig, de akkor sem leszünk csalódottak, ha kicsit (vagy nagyot) jobb lesz :)

Hozzászólások

A donteshez gratulalok. Bar a HWSW kicsit meglepett.
Titok, hogy ki volt a tobbi erdeklodo?

----
Sooner or later you had to talk, even if it was only because you'd run out of things to throw. - Pratchett
honlap készítés

Korabban mar felmerult, akkor nem mondhattal semmit (a verseny miatt). Gondoltam rakerdezek most, hogy mar nem aktualis.

szerk: nem ide, nem magamnak valaszoltunk, mi skizofrenek :)
----
Sooner or later you had to talk, even if it was only because you'd run out of things to throw. - Pratchett
honlap készítés

Mindent bele. :))

Ha ez ebbe az irányba menne, hogy felvázoltad, akkor csak örülhetünk mindannyian neki.
Nekem napi olvásmányim közé tartozik az oldal pár éve.
Értékes infókat találok, remélem ez a jövőben sem lesz másképp.

Sok sikert, maradok továbbra is hű olvasótok.
Talisker
---------------------------------------------------
Talisker Single Malt Scotch Whisky aged 10 years :)

Úgy írod, mintha ez problémát jelenthetne, holott teljesen lényegtelen a változás.

APRILIS 1, ezert kar volt ilyen szivhezszolo postot irnod egy deface sokkal egyszerubb, senki se emlekezett volna mar az 5 evvel ezelottire :)

Ezt most nem ertem :)

Egy evvel (jo, valamivel kevesebb) ezelott, amikor megjelent az a bizonyos blogpost, egy bulira voltam hivatalos, ahol a HWSW-s ismeros nem nyilatkoz(hat)ott (masok nyilatkoztak nyiltan, hogy nem), sz'al elvileg a sztori tenyleg igaz.

De akkor hol az aprilis elsejei trefa?:) Vagy iden az a vicc hogy nem vicc?:)

Jo, bocs, ez volt az:

http://hup.hu/node/46529

Penteki volt a post, es asszem szombaton volt a buli az egyik ismert webes szolgaltato vezetojenek lakasan, szobatarsam pedig a masik ismert szolgaltatonal dolgozik, de ott voltak a kisebbektol is :)

Szoval ez egy csendben ismert dolog volt - de akkor hol az eves poenunk?:)

A fooldalon linkelt allasok kozt van java meg sap is, azok futnak unixon :) (Bar az eleje tenyleg MS)

Pedig azok az arcok biztos erdekesek lettek volna :)

"Te allitolag erdeklodnek a HUP irant.. tudsz errol valamit?"
"HE?? Mi biztos nem, arrol en is tudnek"
"Te allitolag erdeklodnek a HUP irant.. tudsz errol valamit?"
"A HUP irant? es megis hogy akarnak bevetelt a kockakbol?"
Egyik masik srac is elkezdi terjeszteni, egyszercsak HWSW-s figura:
"Te allitolag erdeklodnek a HUP irant.. tudsz errol valamit?"
"Errol most nem nyilatkozom, bocsi"

Nem volt feltuno :)

Szerintem ezzel így semmi probléma nincs. The show must go on.
Remélem trey, hogy megtalálod a számításod így, az oldallal kapcsolatban.
És köszi az eddigieket is.
Meg a továbbiakat is.
Na meg izé.
Na!
Minden komolyságot félretéve, köszi, és remélem bejön.
Amiatt nem aggódtam egy percig sem, hogy az oldal komolyabban meg fog változni.

Szerk.: bár az időzítés elgondolkodtató:) (ápril 1)
::sumo.conf::

Hú... Kíváncsian várom a folytatást!

Hajrá HuP.
---
Powered by Áram

Az a furcsa színű "Állás" felíratú doboz a főoldal jobb szélén már ennek köszönhető? Ilyesmit várhatunk?

Egyébként sok sikert, legalább mint eddig, csak most lényegesen több pénzzel. :)

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

"chuck norris, urigeller"

Egyszer régebben töröltem egy ilyen topikot. Erre kaptam egy levelet olyantól, aki nagyban nyomja, hogy óriási baklövést követtem el. Állítólag az ilyen topikokat vétek törölni. Csak vessek egy pillantást a keresőkbe. Gondoltam, kipróbálom.

Úgy magyaráz taki, hogy ez olyan mint a sztaki-n a "pinarágó" alias pussy chewer.

--
trey @ gépház

Emlékszem, hogy nagyon régen (2002) körül, nagy balhé volt arról, hogy a LinuxToday-en Microsoft hirdetések voltak. Voltak, akik azt mondták, hogy "Király, az MS hirdetések segítenek fenntartani a linuxos oldalt. Hadd költsék csak a pénzüket."

Minden nézőpont kérdése :)

--
trey @ gépház

Nyilván én is így látom és egyben egy jó jelnek találom, ha egy oldalon már az MS is hirdet. :)

Az álláshirdetésekkel meg legalább kicsit objektívebb és életszagú képet kaphatnak azok, akik úgy gondolják, hogy kizárólag Linux ismeretekkel könnyedén boldogulhatnak a szakmában...

Mikortól várhatóak a látható változások?

Igen egy ideje van jobboldalon pl. álláshírdetés. Ez nem is zavaró. Ilyen jellegű és főleg formájú hírdetések jöhetnek bátran. Amíg nem a hírdetések uralják az oldalt, addig nem probléma, sőt rá is kattintok némelyikre érdeklődésképpen is.
--
Intelligens ember itt nem dohányzik! A többinek meg Tilos!

Sztem ez jó döntés. :)
A reklámokat pedig mindenki ki foga bírni. Amugy majd nem már reklám hiányérzete van az embernek itt a HUP-on. :D
Vagy ez csak egy kis előzetes a holnapi napra? (ápr.1)

Minden gépem minden böngészőjének kezdőoldala a HUP. És ez így is marad. Sok sikert a profitszerzéshez, majd néha megkattintok egy-két reklámot, ha az segít :)
-------------
I don't want to achieve immortality through my work... I want to achieve it through not dying. - Woody Allen

Itt a tavasz csúcspontja, a sokkoló HUP-hírek ideje :D
--
"my mind had skipped town and left me behind to pay the rent"

be akartam írni, hogy ez április elsejéhez tartozik-e, de mondom, hogy áh, nem rontom el mások örömét idő előtt. de úgylátom már más megtette előttem. :)

oké, bízunk bennetek. szurkolunk nektek. Hajrá, és köszönjük. Legjobbakat!

hehe, idén korán megírtad :)))

--
xterm

Ha nem ez az idei tréfa, akkor sok sikert ehhez (meg különben is sok sikert).
Az idei ápr. 1. tréfa meg érdeklődés "hiányában" elmarad? :)
---
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra

Szerintem nem kamu. Volt nem olyan regen HWSW, HUP kozos interju a MySQL-el. En a HWSW-t olvastam mielott elkezdtem nezni a HUP-ot szoval en mindket oldalt szeretem.

Csak így tovább, teljesen megbízom a döntésedben.
És amint Sztálin is mondta a jó kapcsolat alapja két dolog:
1. Feltétlen bizalom
2. Folyamatos ellenörzés.
:)

Őszintén szólva régóta furcsálltam, miért nem raksz ki legalább 1-2 google hirdetést.
Ciki ingyen dolgozni, ha amúgy lehet vele keresni is...
Ráadásul nem semmi érzés, ha az embernek fizetnek azért, mert a hobbijával foglalkozik :)

Ha áprilisi tréfa, ha nem, a hup.hu-n kikapcsoltam az adblock-ot. Sok sikert továbbra is, és köszönöm az eddigieket. Nagyon sokat tanultam itt, remélem fogok is még :).

---------------------------------------------------------------------------------
Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

+1
Hupon egy ideje nálam már ki van kapcsolva — nem érdekelt, hogy nem voltak hirdetések, ez számomra szimpátiagesztus.

Örülök trey döntésének, még akkor is, ha pont ápr. 1 előtt postolta... most nincs meglepi :-/ (naaaa, legyeeeen!)

int getRandomNumber() {
return 4;	//szabályos kockadobással választva.
	       //garantáltan véletlenszerű.
}	      //xkcd

Akár tréfa, akár nem, az első bekezdés eszembe juttatta, hogy omg holnap április 1, ezért már megérte benézni lefekvés elött :)

Sok sikert!

Meg sört!

Meg rákenrót!

kepregeny is lesz?

--
Segmentation violation -- Core dumped blues

mennyibe kerül ott fent az a rész az FSF banner helyett? Meg kihagytad, hogy hol lehet érdeklődni. Már régen is hirdettem volna, ha lehetett volna.

A Google Ads-al semmi bajom (elég diszkréten tolják), flash-es reklámok ugyanúgy kimaradnak, mint eddig (powered by Adobe), a HWSW kicsit furcsa ugyan, de ezek szerint tényleg nem változik semmi.

Kicsit korai kérdés: a Java mikulás ugye azért megmarad? ;-)

ÉLJEN ÁPR. 1. LOL

------

Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy...

En is csak tamogatni tudom a torekveseidet. Tulajdonkeppen majdnem barmilyen megoldas erdekel, amivel az oldal elkerulheti az Rm foldjere valo szamuzetest. Ez viszont egy nagyon jo es korrekt megoldas, es szurkolok hogy tenyleg osszejojjon a dolog.

Sok szerencset.

En nem latok valtozast, hol kell latni?

Azert nem semmi igy elokesziteni egy aprilis 1-jei trefat... Vagy az osszes eddigi ilyen jellegu hir/iras/szavazas/blogbejegyzes tenyleg komoly volt es nem csak ezt a mai aprilis 1-et hivatottak elokesziteni? :}}

Figyeled a bejelentés időpontját?

( trey | 2008. március 31., hétfő - 23:43 )
Bő negyedórával megelőzi az ominózus ökörködő napot!

Szerintem ez így renonce lenne!

Bezzeg a Linuxfórum. Az igen!
:-{)E
Ilyen béna rencergazdádt...! :-{)E

--
Intelligens ember itt nem dohányzik! A többinek meg Tilos!

Most akkor nem szűnik meg az oldal, mint előző évben?
Miért a HWSW, miért nem a pcforum???

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

A pcforum-ról már régen bannolt Sting... Az utolsó csepp: azt mondtam rá, hogy ő a magyar Rob Enderle! Az egészet ezért sem értettem annyira, hiszen Rob Enderle hasonló sületlenségeket, hasonló stílusban terjeszt. Szóval elvileg Sting-nek büszkének kellett volna lennie arra, hogy a nagy mesterhez hasonlította valaki.

Az angolul kevésbé tudóknak íme egy hanyag fordítás a szócikkből:
"Rob Enderle tanácsadó, író, az IT ipar gyakran idézett technikai elemzője és az Enderle Group megalapítója. A Microsoft, az AMD, az SCO Group, az IBM, a Hewlett-Packard, és a Dell: néhány vállalat a jelenlegi (vagy egykori) megrendelői közül.
Enderle nemcsak az Apple-t és a Linux-ot kritizálja, hanem a Unix-ot és nagy általánosságban a nyílt forrású/szabad szoftver mozgalmat is. Konkrétan a Linux-ot “szabad szoftver csalás”-ként írta le és a Linux néhány szószólóját terroristához hasonlította, miközben azt jövendölte, hogy “valaki közülük - vagy inkább néhányan - túl messzire fognak menni, és jelentős mértékű kárt okoznak majd a szabad szoftver mozgalomnak, az (akkor még folyamatban lévő) SCO pernek vagy a dolgozóiknak.”

Remek fickó. Az ilyenek nélkül nagyon egyhangú lenne az élet.
Tudtátok, hogy a Linux csak egy mítosz? :)

Üdv,
Dw.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

De (remélem) nem lesz olyan reklam, mint a HWSW foruman? (invitel reklam, keymedia)

Maximálisan támogatom. Ne ingyen dolgozzatok; adblock -ot meg nem lövök a HUP-ra.

kötöjelkötöjel
//:wladek's world

Az adlbock az url-ek alapján szűri a reklámokat. A reklámokat jellemzően nem a látogatott oldallal megegyező domain alól szolgálják ki. Így ha a hupon egy fizetett reklámot látsz, az valószínűleg nem a hup.hu-ról jön, hanem ad.adverticum.net vagy hasonló serverekről. Ezért ha a hup.hu-t beteszed a whitelistbe, akkor az annyit segít, hogy az oldalhoz tartozó scriptek és képek nem lesznek kiszűrve más szűrők által, viszont a külső adserverről linkelt reklámok ugyanúgy blokkoltak maradnak.
--
HUP Firefox extension

nemtudom, nekem tiltva van a különbözö reklám szerverek, de ha white listre teszem az oldalt, akkor itt megjelennek a reklámok, mer nem szur. neked melyik adblock van?

(meg a menube is igy ajanlja fel: szüres tiltasa itt: hup.hu meg van egy olyan, hogy Szüres tiltasa csak ezen az oldalon)

Hajrá,előre!
Az én "judeobolsevista" felfogásomtól addig is messze állt, hogy egy ilyen komplex dolgot, mint a HUP ingyen toljak...:D

Már pl. novemberben is [HUP/HWSW] szöveggel jelentek meg egyes hírek a hwsw.hu -n. Egyébként a keresőbarát URL melyik oldalon volt hamarabb? :)

Nagyon sajnálom, hogy a HUP-on aktiválni kell az adblockot a jövőben. Gondolom, Ajansz már készíti is a definíciós állományt. (Majd segítem a munkáját a naprakészségben.)

Ja, és Éljen Április 1.!

jajj, most az a néhány reklám...

trey.advertisement.hints:

"Milyen reklámok lesznek ezek? Szöveges álláshirdetések, Google AdSense, statikus kép szponzoráció/szponzorlogó.

Milyen reklámok nem lesznek? Agresszív reklámmegoldások: layer-ek, popup-ok, nagy méretű flash cuccok. "

szerintem ez az abszolút kultúrált megoldás.
Az oldal for-profit lesz, és lesz néhány diszkrét reklám. Szerintem túldramatizálod, ha mondhatok ilyent.

/mazursky

Nem értek veled egyet. Egy, a szabad szoftverek megléte miatt nagy látogatottságú oldal nem tartalmazhat fizetős reklámokat. Már el is indítottuk a hupadblockerfilter projektet. A projektnek már most számtalan multinacionális vállalat támogatja.
Tudom, hogy most Trey az Index mintájára perrel fog fenyegetni, de ilyen ez az Április elseje.

Már gyűjtök az ügyvédre, pláne, hogy a hupper pofátlanul belenyúl a HUPba. Így duplán vétkeztem, ami a BTK szerint 10 évig tartó börtönbüntetés mellett további 5 évig tartó számítógéptől való eltiltást is jelenthet, mert egyes módosítások miatt a reklámok hatékonysága jelentősen csökkenhet. Ebből az következik, hogy a hirdető kevesebb pénzhez jut, ami azt jelenti, hogy közvetve megkárosítottam és megloptam őket. Ha hozzá tesszük, hogy valószínűleg számtalan oldalbetöltés alkalmával tettem ezt meg, akkor csak egy elég számban lehet azt kifejezni, hogy hányszor vétkeztem a HUP, a felhasználók és a hirdetőkkel szemben. Ha nincs szerencsém, akkor kiadnak az USA-nak, ahol a büntetés időtartamát akár meg is sokszorozhatják. Szóval nem áll valami jól a szénám. :)
--
HUP Firefox extension

Basszus, mi lesz azzal a raklapnyi titkárnővel, akiknek feltelepítettem az adblockot, no meg a tengernyi másikkal, akiknek a hupper default greasmonkey? Vajon - mit gondolsz, Ajnasz -, őket is érheti megtorlás Trey és a mögé sorakozó másik multi cégek (reklámozók, um.: Pécsi Kesztyű, Pilisvörösvári Nemesvakolat, Tejfölös Túró zRt-k, kecskeméti Kötöttárúgyár ÁV. stb.) részéről. (Bocs Trey, a kiszivárogtatott cégekről, az egyik barátom lánytestvére, aki a HVG-nél melózik, adta ki az oknyomozó riportjának szereplőit. Persze a vicc az egészben, hogy ő a Financial Times és a New-York Times Mo.-i külsős tudósítója is. -------------------------- Ja... méghogy szolíd Google reklámok. A Pécsi Kesztyű reklámját láttam: elég legyen annyi: width: 1280*800 -> továbblépés a hup.hu-ra.

Hajra, remelem sikeres lesz.

--
"Tedd vagy ne tedd, de ne probáld"

Mar majdnem elhittem, amikor lattam, hogy aprilis elseje van :) Legabbis a hwsw resz eleg valoszinutlennek tunik.

A HWSW és a HUP szerintem jól kiegészítenék egymást.
A HUP-on koncentrálva jelennek meg olyan témák, amelyek a Unix és Unix-szerű oprendsezrekkel valamint legalább részben a szabad szoftverrel kapcsolatosak. De látod a HUP-on is jelen van a Windows, a Mac, és szinte minden oprendszer.
A HWSW általánosabb annak aki nem specializálódott (legalább érdeklődési körében) az itteni témákra.
Egy laza együttműködés sohasem árthat.
--
Intelligens ember itt nem dohányzik! A többinek meg Tilos!

Én majdnem komolyan vettem.:d meg jo h szoltak h 04.01 van:D

Így van!
Ez az egész teljesen hihető és valóságszerű. Én elhiszem.
Trey szerintem direkt éjfél előtt egy kicsivel küldte be, hogy misztikus legyen a dolog és most élvezi a találgatásokat.
Szerintem sokkal jobb mint egy április elsejei HOAX! Én szúrkolok neki és szívből kívánom, hogy megtalálja a számításást. Engem nem zavar némi reklám, csak nem tudom, hogy mennyit tud ez hozni a konyhára. Ha Treynek megéri, remélem meg fogja érni, akkor csak üdvözölni tudom. Ha csak a fentartási kültségeket és egyébb járulékos kiadásokat fedezni tudja már az is több mint a semmi!

--
Intelligens ember itt nem dohányzik! A többinek meg Tilos!

Sok sikert!

Mert
- aki csak szerelemből csinál valamit N x 365 napon át, minden nap, az egy idő után hülyének érzi magát, hogy mident ad és semmit sem / keveset kap
- a közértben senki nem ad semmit ingyen, mert máshol segítesz sok száz emberen
- ez is megmutatja majd a honlap értékét

;))

Számítottam valami bolondos bejegyzésre és megkaptam :) Örülök, hogy ez is csak ilyenkor jön elő, soha máskor :)

hát, remélem hogy a tűréshatáromon belül maradnak a reklámok, különben adblockolni fogok! amúgy a flasheket utálom leginkáb, utána a képek, a szöveg még úgyahogy elmegy, de van hogy azt is írtom :)
de ezen kívül sok sikert!

I hate myself, because I'm not open-source.

Tfh nem tréfa a hír, de akkor is minek kell problémázni a reklámokon?

Milyen reklámok lesznek ezek? Szöveges álláshirdetések, Google AdSense, statikus kép szponzoráció/szponzorlogó.

Milyen reklámok nem lesznek? Agresszív reklámmegoldások: layer-ek, popup-ok, nagy méretű flash cuccok.

Ezzel mi a baj? "Tűréshatáron" belülinek tűnik.
--
"my mind had skipped town and left me behind to pay the rent"

Én támogatom trey döntését, és szerintem az oldal ugyanolyan jó lesz a reklámokkal együtt is. Engem pl biztos nem fognak zavarni azok a linkek vagy néhány extra kép. (Még a netet sem eszi sokkal jobban... :D )

Szerintem a lényeg hogy az oldal folytathassa működését, és maradjon együtt a már kialakult jó közösség, legyen továbbra is naprakész a tartalom...

Lemaradt a legfontosabb: Csak így tovább!!! :D

Szerintem a Velvet jobb lett volna, mert akkor több nő olvasná a HUP-ot. Így meg továbbra is csak a kockák lesznek itt.

nem is tudom hany eve ez a poen aprilis elsejen...

elöbb utóbb így szokott lenni :D
várható volt
:D

--
Xiluka

Azt hiszem a Treynek járna már egy céges autó HUP-001 rendszámmal.
Ha abban egyetértünk, hogy eladjuk a HW infrastuktúrát (+ a reklámpénz), akkor abból megvehetné a járgányt.

"It took six days for the god creating this world and see how many bugs it contains! "

Egy igazi áprilisi tréfa jobb szokott lenni ennél. Elmúlt elseje, sehol nem volt egy tréfa ma, max ez. Vagy az a vicc, hogy nincs vicc? Trey, ennél azért jobb a humorod! :)

A HTTP szerver bannerét hamisítani könnyű, a TCP fingerprintinget viszont nehezebb átverni:
http://uptime.netcraft.com/up/graph?site=www.hup.hu

Valójában már 2007. novembere óta Windows 2k3-on fut a hup, csak a nép haragjától tartva ezt eddig nem mertük bevallani. De most, hogy Bush közbenjárásával a Microsoft megvette az oldalt, már elmondhatjuk.

Mondjuk nem vagyunk maradéktalanul elégedettek. Mikor váltottunk a Microsoft azt ígérte, hogy a csúnya fekete alapon szürke ablakokban való gépelés helyett ezután nyugtató háttérképek előtt mindent el fogunk tudni intézni pár kattintással. Ez teljesen jó volt nekünk.
Most viszont jönnek ezzel a Windows Server 2008-cal, amelynek az egyik legnagyobb újdonsága, hogy sokat lehet és (sajnos) kell is gépelni abba a fekete ablakba.

Ezért most OS X-re szeretnénk váltani, de az Apple még nem válaszolt...

Nincs a váltással semmi baj. A linux ismerete és használata nem azt jelenti, hogy éhezésre kényszerítjük a programozókat, és az opensource-iparában (szerintem már lehet ilyet mondani) dolgozókat, és megígérem hogy a hup.hu-ra kikapcsolom a reklámblokkolót, mert aki a linuxot (és az opensource-ért dlgozókat) támogatja az rossz ember nem lehet.

ez most apr.1. trefa volt, amirol lemaradtam, vagy csak az adblock+ miatt nem latok semmi valtozast? :)
mind1, csak az eredmeny szamit, az meg valtozatlan :)

A'rpi

amennyiben lenne lehetőség paypalon keresztüli donate "támogatásra" én speciel szívesen segítenék mindenféle (hwsw) reklámon felül (is) [- mint ahogyan azt a Gimp stb esetében meg szoktam tenni havi szerény 5-10$ erejéig]. szerintem nem vagyok egyedül.

ui. ha van ilyen lehetőség, és eddig nem láttam - akkor bocsesz (valószínűleg vak vagyok).

--
senki földjén, senki fia

ugye ez a graftonos reklám már az átalakulás következménye?
Nem akarok ünneprontó lenni, de én utálom a graftont. Magát profi informatikusnak ámde az angolt nem felsőfokú szinten beszélő programozóknak nem javaslom a graftont, mert csak a hülyeséget beszélnek bele az ember fejébe. Be is szóltam nekik, hogy mit képzelnek, amiért olyan stílusban leócsárolták az angol nyelvtudásomat, ahogy azt tették. (Sorry felsőfokú nyelvizsgám németből van...)

Azt értem én, hogy ezek után a HUP főoldalán van egy HWSW doboz, de a HWSW oldalán miért nincs erről az egészről egy szó sem?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."