Madarak a tanyán

Veréb - Verébből egy egész nagy család él nálunk, próbáltam megszámolni őket, de összevissza ficeregnek, úgy negyven-ötven darabig jutottam, a hangjuk alapján inkább több száz lehet. Állandóan jár a szájuk, elég komoly hangzavart képesek előadni. Egyszer kikaptam az asszonytól, mert nem átallottam cigánymadárnak nevezni őket. Nagy zajos család és tudnak idegesítőek lenni. Az asszony szerint ez nem vicces.
Viszont a verebek nagyon viccesek, kész valóságshow amit előadnak, mindig van valami dolguk.
Például a kutyák itatójában rendszeresen fürdenek. Szabályos sorba állnak, amíg ez egyik szépen megfürdik, utána meg jön a következő. Azon sem csodálkoznék, ha valamelyik jegyet szedne. A szerencséjük, hogy a kutyák ingerküszöbét nem érik el, talán még ízlik is nekik a verebes víz.

Füstifecske - A műrepülőbajnok. Olyan sebességgel manőverezik a levegőben, hogy alig látni, hogy merre repül. Több család is fészkel nálunk. Az egyik pár a tyúkólban, ott szoktam nézegetni a kicsiket. Hát nagyon rondák. Mindegyik egy hatalmas száj nagyjából semekkora testtel. Rakunk ki nekik lapos edényekbe vizet a terület homokosabb részeire, ott gyűjtik a fészeknek való sarat. Egy ideig raktam a tyúkólba ragacsos légyfogó szalagot, de ott egy szerencsétlen fecske beleragadt. Szegényt alig tudtam megtisztítani a ragacstól, ami nem tudom mi, de igen undorító. Csak a féktisztító tudta lehozni, azt hittem vége lesz csórikámnak, mert nem elég a benzin, olyan pici, hogy attól tartottam kárt teszek benne azzal ahogy fogom, a dörzsöléssel, meg a benzinnel, de valahogy túlélte. Azóta nincs ragacs az ólban.
Nagyon bátor madár, ha épp megyek az istállóba és ő is oda akar menni, nem érdekli, hogy egy tenyérnyi hely van a fejem és az ajtófélfa között, simán berepül ott. Már többször éreztem az arcomon a szárnycsapásának a légmozgását. Nem agresszív és nem támad, csak éppen nem érdekli, ha ott vagyok. Gondom valami igen lassú akadálynak tekint, mert elképesztő a sebessége. Semmi esélyem nem lenne elkapni.

Feketerigó - A jómunkásmadár. Egy párt szoktam látni. Megállás nélkül dolgoznak, brutális bogárpusztítók, simán kinyírják a lótetűt is. Többször szemtanúja voltam ilyen küzdelemnek, egy darabig el kellett bíbelődnie vele, mire sikerült elintéznie, a lótetű nem adta könnyen a bőrét, vagy páncélját, vagy mit. Bírom őket, mármint a rigókat, bár néha engem is megtámadnak, gondolom, hogy tudjam hol a helyem.

Széncinege - Belőlük is jó sok van, sokszor a verebekkel lógnak. Komoly kertészeti ismereteik vannak, mert mindenhová napraforgót ültetnek, bár lehet, hogy csak úgy esznek mint egy disznó. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy direkt dobálják mindenhová a napraforgó magot, vagy simán bénáznak és elejtik. Szerintem tudatosan próbálják elszórni, de persze lehet, hogy ez légből kapott elmélet.

Búbos banka - Csodálatosan szép madár. Az egyik nagy kedvenc. Repülés közben képes hipnotizálni, annyira szépen repül és a foltos szárnya valami elképesztő varázslatot képes produkálni. Eddig csak a gyümölcsösben láttam és sajnos csak ritkán, hetente egyszer-kétszer vendégeskedik nálunk.

Barázdabillegető - Nem véletlenül kapta a nevét, tényleg billegve jár. Szép kis madár és vicces is, ahogy intézkedik a kertben. Mindig van valami dolga. Elég kötekedő fajta.

Tengelic - A kedvenc. Meseszép madár, olyan élénk színekkel, ami mellett a legpuccosabb papagáj is szürke kisegér. Brutális uv citromsárga és piros színei vannak, ami szerintem a holdról is látszik. Egy párt szoktam megfigyelni dolgozni a kertben, együtt csinálnak mindent. Nagyon óvatos madár, amikor az egyik a földön keresgél a másik egy magas pontról figyel, aztán cserélnek. Amíg nem láttam a saját szememmel, el sem tudtam képzelni, hogy Magyarországon ilyen színes madár is él. Amikor csak ül az is egy csoda, de amikor repül az maga a vizuális kábítószer, egyszerűen nem tudja levenni a szemét az ember róla. Imádom. Ha több lenne a kertben tuti leszoknék a piáról, mert csak őket bámulnám elkábulva.

Rozsdafarkú - A maffiafőnök. Örököltünk egy párt, az előző tulaj szülei a kazánház eresze alá kötöttek egy nagyon pici, talán játékvödröt és abban költenek. Gondolom ezért, úgy gondolják, hogy övéké az egész udvar. Ha bárki más bogarakkal „üzletelni” próbál a területükön, annak annyi, azonnal neki mennek. Persze az egyik legkisebb méretű madár, de ezt kellő agresszióval ellensúlyozza. Már ha sikerül neki. A főellensége a barázdabillegető, rendszeres a „nézetelérés” közöttük.

Balkáni gerle - A rossznyelvűek szerint a galamb egy szárnyas patkány. Hát nekem sem a kedvenceim, az meg részletkérdés, hogy minden gerle galamb, de nem minden galamb gerle. A balkáni gerle viszont galamb. Na jó ebbe belebonyolódtam, de ez nem számít, csak az, hogy több száz költözött hozzánk. Tényleg brutális mennyiség, reggel kimentem a gyümölcsösbe és nem értettem mitől szürke a föld. Hát a gerléktől, akik a csirkékkel mentek ölre a reggeliért. A csirke brutális agresszív állat, meg nagyobb is sokkal, nem kell félteni, de komoly túlerővel küzdöttek. Szokásos reggeli programom volt a madár pankráció nézése.
A túlerőt végül a nehéztüzérség győzte le, pontosabban a Bodza nevű kutyám. Ő egy ötven kilós szelindek szuka, aki kifejlesztette magától a galamb vadászatot. Nem tudom, hogy csinálta, sosem láttam, csak a végeredményt, de egy-két hét alatt hat galambot kapott el és egészítette ki velük a reggelijét. Erre már vették a lapot és odébb álltak, két párt kivéve, akik még néha még bosszúból leszarják a kocsim. Remélem őket is kinyírja majd a Bodza.

Fakopáncs - Néha látom, illetve hallom kopácsolni. Nem sok vizet zavar, aranyos madárka.

Kuvik - A halálmadár. Hát jón nagy marha volt aki szegényre ráaggatta ezt a nevet, mert ez egy pici, labda alakú, gömböc bagoly. Nagyon aranyos és irtó mókás feje van, rettentő bután tud nézni. Nálunk simán repkednek nappal is, elég gyakori vendég és még mindig élek.

Füleskuvik – Újnépiesen, tolató bagoly, vagy szonármadár. Nálunk idén van először. Pár hete, a párom elkezdett szórakoztatni azzal, hogy szóljak a szomszédnak, hogy kapcsolja ki a gépét ami sípol éjjel. Mellesleg a szomszéd kétszáz méterre lakik. Kimentem sötétedés után és tényleg sípolt valami, ami addig fel sem tűnt. Elsőre azért a szomszédot gyanúsítottuk, mert nemrég szerelt fel napelemes világítást a juhainak és azt hittük az a rendszer csinálja valamiért. Na fogtam magam, egy bazi nagy elemlámpát, meg a kutyákat és elindultunk keresgélni a hang forrását. Hamar kiderült, hogy alaptalan volt a vádaskodás, mert az erdőben találtam magam és némi, pontosabban jó sok keresgélés után megtaláltam a tettest, ami még véletlenül sem gép volt, hanem egy füleskuvik. Pontosabban sok füleskuvik, mert ahogy sétáltam az erdőben többet is hallottam beszélgetni. Némi olvasgatás után kiderült, hogy egész komoly mennyiségű ember haragított már magára, a monoton gépszerű sípolásával, amiben igen kitartó, mert alkonyattól pirkadatig nyomja. Frankón metronómot lehet igazítani hozzá. Engem nem zavar, sőt megnyugtat a hangja, de ezzel kisebbség vagyok, mert van aki szerint egy tolató teherautó is megirigyeletlené amit művel.

Gólya - Na gólya nem annyira cuki mint a mesékben, legalábbis akik náluk laknak elég bunkók. A konfliktus, úgy kezdődött, hogy a gyöngytyúkjaink, mivel szabadtartásúak, a gyümölcsösünkben szokták múlatni az időt. Van ott bozótos, magasabb fű, szóval élvezik nagyon és ha nem veszem észre fészket is raknak és ott próbálnak költeni. Viszont, ha a gólya előbb figyeli ki, megpróbálja kifosztani a fészket, de szerencsére ott van a félelmetes őrseregünk, amit a tyúkok pontosan tudnak. Egy ilyen esetet volt szerencsém végignézni.
Érdekes, hogy a kutyák valahogy tudják mikor van baj és mikor nincs, mint ha értenék a tyúknyelvet, mert ha csak egymással perlekednek a tyúkok, a kutyák le se szarják őket. Szóval éppen a kertben néztem ki a fejemből, amikor éktelen sivalkodásba kezdek a gyöngytyúkok. Mondjuk ezt rendszeresen csinálják, de most az egyik kutya fekvésből ugrott száznyolcvan fokot és mint akit ágyúból lőttek ki nekiindult. Mire odafordultam egy másik kutyánk viharzott el mellettem, kis híján elgázolva engem és teljes pályás letámadást indítottak, bár akkor én még nem láttam mire. A kutyák teljes gázzal száguldottak egy bozót felé, már hárman is. Elöl a Lina nevű szuka volt. Már csak pár méterre volt amikor a bozótból kiemelkedett egy fej, egy gólya feje. Ahogy meglátta a kutyát azonnal felröppent, gondolkodás nélkül.
Ekkor lelassult minden és mint ha egy filmben lennék, a gólya csapott kettőt, emelkedett, a kutya pedig ugrott felé. A harmadik szárnycsapásnál már a kutya is levegőben volt és gólya felé repült. A gólya csapot még egyet, a kutya már tátotta száját és gólya lába alatt egy centivel csattant össze ez állkapcsa. Szó szerint egy centin múlt a gólya élete. Azt hittem ilyen csak a filmekben van.
Zárásra persze odaértem én is és akkor láttam, hogy egy gyöngytyúk fészket próbált kirabolni a gólya, viszont azok riasztották az őrséget.
Azóta a kutyáim és a gólyák között nem éppen baráti a viszony. A gólyák és tuti biztos vagyok benne, hogy a kutyák hergelésére, mint egy bosszú gyanánt, gyakran egy méter magasan húznak át a területünk felett, miközben a kutyák őrjöngve rohannak utánuk. Majd csak hibáznak egyszer...
Persze engem is meg szoktak találni, rám csapnak, lenyűgöző amikor egy másfél méter fesztávú madár centikre repül el az ember feje felett. Szóval jó nagy bunkók.

Fácán - Reggelizni járnak hozzánk, a csirkékkel elégsz jól elvannak, a kutyákkal viszont nem. Ha meglátják őket akkor menekülhetnek egyből.

Zöldike - Tényleg zöld, nagyon szép színei vannak. Nyugodt, pici madár, ő sem sok vizet zavar, de jó nézni.

Kócsag - Pár száz méterre lakunk a Tiszától ezért néha kócsagok is benéznek hozzánk. Nem tudom mit akarnak, csak ücsörögnek egy kicsit, aztán továbbállnak.

Csúszka - Vicces madár, tényleg olyan mint ha csúszkálna a fákon. Nagyon mókás ahogy mozog, szórakoztató nézni.

Rétisas - Ő Dezső, de ne szaladjunk előre. Éppen a kapát támasztottam a kertben, amikor a csirkék visítva, mint akiket a puskából lőttek ki, száguldani kezdtek a tyúkól felé. Szabadon vannak, úgy másfél hold területen, ahol vannak fák, bokrok és gyep is. Szóval a csirkék száguldottak az ól felé egy félkegyelműt kivéve, aki pont az ellenkező irányba, egy szabad területen rohant elfelé. Mire felfogtam volna mi történik, a csirke elérte, és leszegett fejjel nekiszaladt a terület szélén levő drótkerítésnek amiről, mint egy labda, visszapattant, hanyatt vágódva. Abban a pillanatban ahogy földet ért, egy brutális méretű réti sas is becsapódott a kerítésbe a csirke fölött fél méterrel. Na az is hanyatt vágódott, pont mint a csirke. Rohantam oda, hogy segítsek a csirkének valahogy, de az egy pillanat alatt felpattant a porból és viharzott vissza az ól felé. A sas lerázta magáról a port, meglátott és kényelmesen elröppent. Én meg álltam seprűnyél vastagságú kis kapámmal a kezemben és elsötétült az ég felettem. A réti sas brutális méretű, 2,5 méter is lehet a szárny fesztávolsága, a súlya pedig elérheti a 7 kilót. Ez nekem még ennél is nagyobbnak tűnt, mintha nem is madár, hanem egy hatalmas sárkány lenne. Egy ilyen vad madár fél méterrel az ember feje felett letaglózó élmény. Szerintem én húztam volna a rövidebbet, ha nekiállok arcoskodni vele.
Az egyik szomszédom vadász, meséltem neki a kis akciónkat a csirkével. Nevetve mondta nekem, hogy az Dezső volt, ott lakik, és mutatott nem messze Tisza partján egy nagyobb facsoportot. A madarászok ismerik, gyűrűzve van és mellesleg másfél millió is lehet ez eszmei értéke, úgy, hogy ne nagyon csapkodjam fejebe. Hát ez eszem ágában sem volt. Az akcióban, valószínűleg a csirke és sas is annyira egymásra figyelt, hogy nem vették észre a drótkerítést, de mindkettőnek szerencséje volt és nem sérültek meg.
Viszont a csirkék megtanultak együtt élni a veszéllyel, márt látom rajtuk, hogy Dezső a közelben jár, mert akkor nem látom őket. Elbújnak. A rétisasokat sokszor nézem távcsővel, Dezsőt már megismerem és a párját is, mert rendszeres vendégek a légterünkben. Többször láttam halászni is a Tiszában, sőt voltak már vendégeim is akiknek szintén szerencséjük volt vele.
Egy természetfilm csak a töredékét tudja visszaadni egy halászó rétisas vadászatának, amit néhány méterről lát az ember. Élőben érzékelni lehet az erőt, a jelenlétet, a hangok is egészen mások, ez egyszerűen leírhatatlan.

Zárásul még egy érdekes dolog, legalábbis nekem. Az egyik kutyám egy székely pásztorkutya, középhosszú szőrrel. Télre megnöveszti jó vastagra, tavasszal ledobja. Amikor vedlik úgy néz ki mint egy csöves hajléktalan, csomókban hullik a szőre. Hatvan kilós a kutya, akkora bundával, hogy egy birka is megirigyelné. Először fogtuk a fejünk, hogy mi a bánatot csináljunk, majd bokáig kutyaszőr lesz az udvaron a ház előtt, mert persze ott tanyázik a legtöbbet.
Hát ezt a problémát megoldották a madarak. Akkora adagokat visznek a szőrből, mint a saját testük. Barom vicces, ahogy egy veréb egy ököl méretű szőrkupaccal küzdve repülni próbál.
Ismerek pár fészket, ott láttam, hogy kibélelik vele a madarak. Gondolom kényelmesebb mint az ágak. A kutyát Duhajnak hívják, az asszony elnevezte a fészkekben Duhaj kanapénak a madarak műveit. A környékünkön kivétel nélkül mindegyik fészekben Duhaj kanapé van.