Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Fórumok

A Honvédelmi Minisztérium szombat reggeli sajtótájékoztatóján adtak bővebb információt a történtekről, Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója avatta be a részletekbe a sajtó helyszínen megjelent képviselőit. 

Somogyi azzal kezdte, hogy a pénteki, kormánytisztviselők számára rendezett önkéntes kiképzésen ketten megsérültek. Az eseményt a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága szervezte, a Böszörményi Géza csapatgyakorlótér-parancsnokság kiképzőterén 

ÉLES KÉZIGRÁNÁTTAL VÉGREHAJTOTT DOBÓGYAKORLAT ALATT A FELADATOT VÉGREHAJTÓ EGYIK KORMÁNYTISZTVISELŐ KEZÉBEN A GRÁNÁT FELROBBANT.

„A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést szenvedett” – mondta a vezérőrnagy. Emellett lágyrész- és arcsérüléseket is szenvedett. Életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, majd életmentő műtétet végeztek rajta. Jelenleg stabil az állapota.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2025. 03. 23., v – 09:07

“A vezérőrnagy továbbá megkérte a nyilvánosságot és a politikusokat, hogy a sérültek és hozzátartozóikra való tekintettel tartózkodjanak a baleset körülményeinek további nyilvános elemzésétől."

Nyilvánvalóan nagyon kínos a szituáció a kormánynak, de a Tiszának is - lévén 2023-ban indult a Kormánytisztségviselők képzési programja - mellyel a Műveleti Tartalékos kiképzést akarták gyorsított eljárásban elvégeztetni.

Akkor pedig még Szendi, a Tisza jelenlegi szakpolitikusa volt a Honvédség főparancsnoka.

Kimaradt egy nagyon fontos dolog a rantodból:

A felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre vett részt.

Aki nem akar megsérülni, ne menjen kézigránátot dobálni. Aki elment, aláírta a felelősségnyilatkozatot (kötelező minden lőtéren), annak STFU. Vállalta a rizikót. Maradhatott volna a fakanál mellett is a konyhában.

trey @ gépház

Önkéntesen sem adhat a honvédsereg olyan emberek kezébe kézigránátot, akik erre nincsenek felkészülve vagy nincsen szüksége rá - már csak azért sem mert ezzel nem csak saját magában hanem másokban is kárt okozhat, ahogyan a konkrét esetben is megtörtént.

Egészen undoritó hogy a mindkét kezét elvesztő lánnynak azzal kell szembesülnie hogy a Honvédség őt teszi felelőssé a tragédia miatt, mert Magyarországon a hatalom semmiért nem hajlandó felelőséget vállalni és semmit nem hajlandó kivizsgálni.

A katonaság alatt mielőtt éles kézigránátot dobattak velünk, előtte hetekig vagy közel egy hónapig majd' minden nap gyakoroltuk a lőtéri mozgást és a gyakorlógránát dobását.
Azt gyakoroltuk, hogy mikor ki hova mehet, a fedezék elfoglalása és a biztonságos távolság tartása, a dobógödör elfoglalása, a kézigránát határozott fogása biztos tartása, a dobás végrehajtása. A töltet nélküli gránátot szétszedése és összerakása. Pedig az éles gránáttal ilyet már nem kellett tennünk, de ismernünk kellet az eszközt. A gyakorlógránátot ami egy fa krumplitörő bunkó aminek a feje vascső burkolatban van és a súlya nagyjából megegyezik az igazi gránátéval, eldobtok legalább ötvenszer vagy lehet, hogy majdnem százszor. Ugyanúgy mint ahogy később a gránátdobó lőtéren kellett.
Annak a mozdulatait is több szakaszra bontva begyakoroltuk. A szakaszokat vezényszavakkal utasítva hajtottuk végre. Szóval nagyon komolyan vették.
Pedig én egy építő alakulatnál szolgáltam. A 18 hónap alatt volt három egy-egy hónapos kiképzésünk, a három időszak elején.
Nem hiszem, hogy egy-két nap alatt biztonságosan fel lehet készülni az éles kézigránát dobásra, sem fizikailag sem mentálisan.

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Nálunk nem volt hosszabb előkészület, szerintem maga a dobás művelete nem is igényel különösebb gyakorlást. Ami nagyon fontos az a fegyelmezettség és a megfelelő állapot. Többször is figyelmeztettek bennünket, hogy aki fél vagy bizonytalan az ne menjen a gödörbe. Persze ügyetlenkedés előfordulhat mint ahogy hibás gránát is kerülhet kézbe. 

https://youtube.com/watch?v=cwxzb_zRXis&si=8h4Bq0bZl9Z23nEI

+1

Amikor annak idején (~35 éve) a tartalékos tiszti képzés részeként kézigránátot hajigáltam a (román) hadseregben, mi sem gyakoroltunk előtte különösebben. Elmondták, hogy ez egy támadó kézigránát, aminek a repeszei ~10 m-es sugarú körben szóródnak szét, szóval melegen ajánlott legalább 10 m-re eldobni... Biztosítószeg kihúz, eldobod, ~5 másodperc múlva robban. Kb. ennyi.

Mondjuk annak idején a társadalomban még az volt a default, hogy mindenki vigyáz saját magára, nem elsősorban mástól várja el... ;-)

Akkoriban ugye a kiképzés azon alapult, hogy a katona egy barom, aki nem képes magától felfogni, hogy mit csinál. Többnyire helyesen, hiszen a sorkötelezettség miatt mindenfélék is voltak velünk, meg ugye a katonától el is várható, hogy ne gondolkodjon, hanem tegye a dolgát. Meg azért is helyesen, mert ha az ember nincsen felkészülve, akkor csinálhat hülyeséget, leblokkolhat vagy pont egyszerűen azt csinálja, amire koncentrál, hogy mit nem szabad csinálnia. Teli van a TikTok ilyen videókkal. Sajnos a felkészítő katona nem árt, ha nagyon bunkó, mert akkor a felkészítés alanyát is hülyének nézi és mint látjuk, ez lenne a helyes. Szerintem egyszerűen felkészületlen volt a katona arra, hogy a hölgy mit fog tenni, valószínűleg elpróbálhatták már korábban a tennivalókat és nem számított arra, hogy az éles helyzet az más, mert az éles helyzet és az ember éles helyzetben néha kiszámíthatatlan. Baleset. Jó lenne, ha magát az ötletet (a tisztviselők kiképzését) nem öntenék ki emiatt, de a kiképzés módszertanát alaposan át kell gondolni.

Nyilvánvalóan nagyon kínos a szituáció a kormánynak

Miért is? Viktor vagy a Romolusz adta a kezébe kihúzott biztosító szeggel? 

Tudom, kérték ne csámcsogjunk az okokon, de szinte biztos, nem azért volt mert bravúroskodott. Valószínűleg végig rettegte az egészet, aztán lefagyott.

Hogy mégis miért vállalta önként? Biztos nem akart kimaradni, mint a másik topikban a 11 éves gyerekek a telefonos chat csoportból.

Nem tanulta meg gyerekkorában, hogyan kell nemet mondani, ha a fősodor olyanba akarja belerángatni, ami nem neki való.

És bocs az off-ért.

"Kormányzati körökben terjengő pletykák szerint közvetlenül Orbán Viktortól származik az ukáz, hogy a közigazgatás is vegye ki a részét a haza szolgálatából, és ez a folyamat tavaly el is indult. Ismerve a miniszterelnök rajongását a katonáskodás iránt, ez egyáltalán nem meglepő, ahogy az sem, hogy eredetileg állítólag azt akarta Orbán, hogy az államtitkárok kötelezően vonuljanak be önkéntes tartalékosnak. Ez végül nem így lett, de tavaly március-április folyamán így is több, nagyon elkötelezett államtitkár/helyettes államtitkár is megkezdte a speciális kiképzését, amit most folytattak Újdörögdön."

Link

- Ormester ur, a Bela kiugrott ejtoernyo nelkul!
- Mar megint?

Én a lányaimnak nem engedném, hogy fegyveres kiképzésen vegyenek részt. Ez valami huszonegyedik századi perverzió lehet.

Nézd, tudom fura, de ha egy kicsit kinyomtatod ezt az oldalt és a papírral a kezedben kimégy az udvarra, akkor ott meglátod a valóságot. Nincs nálad telefon, nem bizeg az órád, nem megy az okosgyűrűd, semmi, csak te és az udvar.

Gondolj bele, hogy a háború véres dolog. A háborúban az a feladat, hogy megöld azt az embert, aki rád, országodra, a csapatodra, a zászlóaljadra, a civiljeidre, a foglyaidra támad, vagy éppen azt az embert, akit a feljebbvalód parancsol. Érted te ezt? A katonának a feladata, hogy megöljön, harcképtelenné tegye az ellenfél katonát: leküzdje az élőerőt, vagy manapság hogy hívják (drónokat, stb).

Ehhez gyakorolni kell éles eszközzel is. Nem olvastam sehol, hogy előtte gyakoroltak volna, de nem is tudom, hogy előtte gyakorolni kell-e? Honnan tudod, hogy most mi az eljárás éppen? Bevett kiképző vagy, aki épp akkor ott tartózkodott és belső információkkal tudsz szolgálni?

A csaj éppen egy ilyen önkéntes kiképzésre jelentkezett, ahol történt valami. Te meg vered itt magad, hogy minek engedték éles lőszerrel gyakorlatozni, de:

- kibaszottul semmit sem tudsz a dologról, otthonról röfögsz a monitorod előtt és ontod magadból a ganét.

- azt képzeled, hogy mindenki más hülye és megetethetsz minket is a marhaságoddal.

- egyéb

ÖTT vagyok, hosszabb kiképzésen vehettem részt mint a lány - és még így sem kaptunk éles gránátot.

El nem tudom képzelni hogy miért gondolták jó ötletnek rövidebb képzésen gyakorolni éles gránáttal, mint a műveleti tartalékosok.

Kár készülni, mi békepártiak vagyunk, rögtön megadjuk magunkat.

BTW: mielőtt rátoljuk a hölgyre a dolgot, én bizony elvárnám, hogy legyen egy alapos vizsgálat. Pl. ha simán felrobbant a gránát a lány kezében, mert még 1970-ből való, amikor a prágai tavasz után feltöltötték a készletet (tehát több, mint 50 éves), akkor bizony jár ott a sitt egy csomó vezetőnek is. Vagy ha a katona pajtás vagánykodott a csajnak és így sikerült. Rohadtul a körülményektől függ, hogy ez tényleg a lány hibája e…

Én vittem éles lövészetre lányomat.

ismeri a varrógépet, sütőt is tudja kezelni, de egy kézi lőfegyvert is ki tudja biztosítani, meg tudja nézni, hogy a tárban van-e töltény és a csőbe NEM a végéről néz bele. 

Istennel a hazáért és a szabadságért !

Na jó, ha kell kifejtem, hogy hogy kell érteni amit mondtam:

A szkíta őseinknél állítólag a lányok is tudtak bánni az íjjal. Ha egy vadállat rájuk támadt meg tudták védeni magukat. Sőt, ha egy ellenség rátámadt volna a szkítákra (többnyire nem mertek és aki megpróbálta az többnyire pórul járt), akkor a nők is visszalőttek, ha épp nem volt ott férfi. Ez rendben van, rendben volt. De a nők nem lettek harcosok! Csak értettek hozzá annyit, amennyi ésszerű volt. (Ezt persze nem tudom bizonyítani, de ha lettek volna női harcosok, akkor az minden bizonnyal bekerült volna a szkítákról szóló beszámolókba, ezért feltételezhető, hogy nem voltak. Abból is feltételezhető, hogy a szkíták még a természet rendje szerint éltek, és a női harcos fogalma a természet rendje ellen van. Épp ez a lényeg, amiért nem kellene.)

A mai analógja az lenne, ha kiképeznénk a lányokat is a lőfegyverrel való bánásra önvédelmi célból, és minden magyar ember tarthatna fegyvert, sőt kvázi az volna a társadalmilag elvárt. Ez is rendben lenne. Persze fel kellene nőni a feladathoz, de genetikailag alkalmasak volnánk rá, nyilván ha az egész nevelésünk így történne.

Ami nincsen rendben - szerintem - ha egy nőnek az _a hivatása_, hogy fegyveres legyen. Ha az ország összes férfija egyetértene velem ebben, akkor beszüntethetnénk ezt a perverziót. Mivel nincsen így, ezért kisebbségi véleményemet csak kifejtem, de mindenki azt csinál amit akar.

Az éles lövészetnek is van veszélye, de arra még a legtöbb ember alkalmas. Nekem se lenne kifogásom ellene, hogy az én felügyeletem mellett a lányaim is éles lövészeten vegyenek részt. Azt, hogy fegyveres kiképzésre nem engedném őket, azt úgy értem, hogy nyilván aki kiképzést kap, az felelősséget is kap mellé, valamilyen tartalékos lesz, vagy mittudomén, akinek fegyveres hivatása lesz, vagy adott esetben behívhatják katonának. Na ezt nem engedném a lányaimnak. Azzal önmagában semmi bajom nem lenne, ha megtanulnának kezelni egy lőfegyvert.

A gránát kiképzésről tudvalévő, hogy a legveszélyesebb azok közül amit a sorkatonák csinálnak. Éles gránátdobásra nem engedném a lányaimat, az biztos. Az alapvető önvédelemnek nem része a gránátdobás, a hivatásuk meg ne ez legyen. Ahogy mások is írták, még férfiak esetén is előfordul lelki eredetű alkalmatlanság, nők esetén pedig istenkísértés gránátdobást gyakorolni.

Tudjuk, hogy mennyire ritka a súlyos gránátos baleset, és hogy még mindig kisebb a nők részaránya ezeken a kiképzéseken. Most mégis pont egy nő járt pórul. Plusz tudva, hogy a katonaságra mind szellemi, mind lelki értelemben a férfiak messze alkalmasabbak, pusztán statisztikai alapon sokkal nagyobb a valószínűsége az emberi hibának, mint a műszakinak. De ha véletlenül kiderül (vagy behazudják), hogy műszaki hiba volt, akkor is továbbra is azt állítom, hogy nem való a nőknek ez. Modern perverzió.

Ezt persze nem tudom bizonyítani, de ha lettek volna női harcosok, akkor az minden bizonnyal bekerült volna a szkítákról szóló beszámolókba, ezért feltételezhető, hogy nem voltak.

Ő vajon csak királynő vagy harcos királynő? Egyébként van róla film is.

/* bocs az esetleges helyesirasi hidakert */

Tragikus baleset. Amikor én voltam több szerencsés eset is volt. Az egyik a tűzakadálypályán a másik az éles gránát dobáson. Az elsőnél egy másodpercen múlott, hogy a lángoló termit nem hullott a nyakába a srácnak. A másodiknál a nyelesgránátot nem sikerült kidobni a gödörből de szerencsére a rossz dobás miatt nem "csettent" így nem is élesedett. Ezen kívül lőgyakorlaton volt olyan srác aki rosszul lett amikor megkapta az éles lőszert és az AK-t betárazta. Lesápadt, remegett majd átadta a fegyvert. Nyugodt ember volt egyébként amíg csak vinni, szétszedni és összerakni kellett addig jó barátok voltak. A gyilkoló üzemmódtól már urrá lett rajta a félelem. 

A pénteki tragédia tanulsága, hogy nagyon komoly döntést hoz aki önként ilyet vállal. 

Szerintem most már más gránátot dobnak. Akkor amikor te dobáltál, meg én is, még a nyelest dobáltuk. Ha jól néztem 48M volt. Erre lehetett repesznövelő burkolatot rakni, attól lett védő kézigránát.

Szerintem most már másfajta van rendszeresítve. S ahogy nézem, könnyebb vele bajt csinálni.

Szerkesztve: 2025. 03. 23., v – 19:59

Mennyire életszerű h egy nő önként jelentkezik kézigránát dobásra? Hacsak nem zsidó az illető...eléggé életszerűtlen. Szóval inkább hagyjuk az önkéntességre való hivatkozást, abszolút nem valid!

Valójában mi történt sosem tudjuk meg! Lehet h az eldobott, de fel nem robbant gránátért küldték ki - miért ne? 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Úgy, pontosan. 
Nézd az '50-es években ártatlan emberek a legsúlyosabb bűnöket vallották be.Ma is meg vannak a módszerek amivel egy militari tréningre ráveszik a hivatalnokokat, bár a hátuk közepére nem kívánnák egyébként. 
Mi az h "önkéntesen" és "saját felelősségre"?  Ez semmi más, minthogy a valódi felelősök nem hajlandók vállalni a felelősságet. Ennek ez a funkciója - értsük már meg! Az a kérdés, hogy teremthető-e olyan szituáció amikor az alany rávehető h a saját érdeke elleni cselekedetre? Igen teremthető - nagyon is könnyen -, és azok felelősök akik az ilyen szituációt kialakítják. Hogy gondolod, a hivatalnok hölgynek kéne felmérnie a kockázatot valmivel kapcsolatban, amiről halvány fogalma sincs, ami a lehető legtávolabb áll tőle? Ezt a szituációt elfogadjuk validnak? Én nem fogadom el! Hiába mutogatnak valami alárásra, annak NINCS jelentősége. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Én antifeminista vagyok, szerintem egyáltalán nem helyes, hogy a nők a családon, háztartáson kívül munkát vállalnak pénzért. Természetesen libertárius is vagyok annyira, hogy akikért nem én vagyok felelős, azoknak az életébe nem szólok bele, tőlem azt csinálhatnak amit akarnak, vagy az apjuk vagy a férjük vagy az államjuk megenged nekik. De attól még ez elvi szinten nem helyes.

De az szerintem teljes képtelenség, hogy ha már azoknak a szegény nőknek jogilag megengedtük (nyilvánvalóan a kárukra, de ezt kimondani is eretnekség), hogy katonsdit játszhassanak, akkor ha cselekvőképesnek ítélve aláírják, hogy önkéntesen részt vesznek kiképzésen, akkor utána mást tegyünk ezért felelőssé. Ha kényszerítették, akkor azon a ponton kellett volna feljelentést tennie. Ha meg nem tett, akkor úgy járt, hogy hagyta hogy kényszerítsék, bűntárs lett a saját kényszerítésében.

Eleve a Covidkor legkésőbb rá kellett volna jönni, hogy az állam nem szimpla munkaadó, hanem inkább olyasmi mint egy maffiavezér. A kísérleti vakcinákra kényszerítés teljesen ővön aluli volt a részéről, nyilvánvalóvá vált, hogy nem megbízható. Sajnos az állami alkalmazottak akkor sem lázadtak fel - amikor ésszerű és szükséges lett volna - úgyhogy hallgatólagosan elfogadták, hogy az állam ilyen.

Ettől függetlenül persze nem lettem állampárti, és talán lehet valami abban is amit mondasz. De szerintem sokkal valószínűbb, mert sokkal több ilyan esetet látok, hogy a nő bizonyítani akarta, hogy férfibb a férfiaknál is és ezért katona, vagy ilyesmi akart lenni. Megtévesztés áldozata lett, de nem az állam részéről, hanem lassan 100 éves feminista propaganda által.

Te azt gondolod, h kormánytisztviselők valóban jókedvükből vesznek ilyen baromságon részt? Ahol ilyen sérülést szenvedhetnek el? Kalandvágyból v. mi? 
Sok összetevője van ennek. Pl az állami alkalmazottakat a legkülönbözőbb módokon folyamatosan megalkuvásra kényszerítik, éppen azért h könyebben kiválaszthatóak legyenek azon alkalmazottak akiket a legközelebbi kötelező létszámleépítésnél elküldenek majd. Ez egy hosszú folyamat, évtizedek óta tart. Persze ez a megalkuvásra kéányszerítés mindig le van öntve valami mázzal, h ne legyen egyértelmű a nyilvánvalóság: tehát tanfolyamok, vizsgák nem azért vannak valójában, h jobban dolgozzanak, hanem h tudják kit kell majd kirugni. Ebbe a sorba illeszkedhet ez a kézigránát dobás is. Nincs itt semmiféle önkéntesség, meg saját felelősség. Ez egyszerűen nem valid! Érvénytelen erre hivatkozni. 

Általánosságban egyet értek azzal amit írsz csak nem gondolnám h a feminista szál jelen esetben érvényes lenne. Vagy h ilyen motiváció lett volna a dolog mögött és h ezek az un. képzések valóban önkéntes alapon szerveződnének. 
És azzal is egyetértek, h rohadjon meg aki azzal állt elő, h ne legyen erről közbeszéd! Össze kéne szedni az összes szemétládát aki ezt megszervezte felrakni a teherautóra és akkor irány velük az ukrán front, lehet szaladgálni a drónok elöl,  mi meg majd nézzűk a yt-on, h megkorrát villannak! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Van egy csomó manusgádzsi, akinek az élete a férfiakkal való állandó versengés. Én is ismerek személyesen ilyeneket. Alul szoktak maradni, de állandóan beleállnak.

Ismerek olyat, amelyik a fasítófejszét majdnem a saját lábába baszta, mert meg akarta mutatni nekünk, hogy jobban hasogatja a tuskókat, mint a férje.

🤷‍♂️

trey @ gépház

Szerkesztve: 2025. 03. 24., h – 19:53

Sokkoló baleset az újdörögdi kiképzőtéren!

Egy kormánytisztviselő kezében robbant fel egy éles kézigránát a Magyar Honvédség gyakorlóterén. Az áldozat mindkét kezét elvesztette, állapota életveszélyes volt. Miért kerülhetett civil tisztviselő egy ilyen veszélyes helyzetbe?

⚠️ A program jogszabályi háttere ⚠️
A kormánytisztviselők katonai kiképzési programja az elmúlt években lett bevezetve azzal a céllal, hogy a civil állami alkalmazottak alapvető katonai ismereteket szerezzenek.

A programot az alábbi törvények és rendeletek szabályozzák:

  • 2021. évi CXL. törvény – A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
  • 614/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet – A Honvéd Vezérkar feladatai
  • 534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet – A katonai vezetői alapképzés szabályozása
  • 23/2024. (IX. 30.) HM rendelet – A kormánytisztviselők katonai kiképzésének részletei  (jav. ez hülyeség. teljesen másról szól a video leírásában jelölt jogszabály)

💣 A videóban kiderül:

  1. Hogyan történhetett a tragédia?
  2. Miért kapnak éles fegyvereket civilek?
  3. Hogyan működik a kormánytisztviselők katonai kiképzési programja?
  4. Politikai döntés vagy valódi honvédelmi reform?

Hogy kerül éles kézigránát egy kormánytisztviselő kezébe?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Az a baj ezzel az egésszel, hogy nem mismásolni meg kamumegoldásokat kellene csinálni, kormánytisztviselőket ilyen helyzetbe kényszeríteni, hanem vagy visszavezetni a sorkatonaságot vagy legalább valami alapkiképzést (vagy hasonlót) kötelezővé tenni.

Azt kellene elintézni, hogy az emberek értelmét lássák az ilyennek és akkor nem lenne gond, hogy kötelező lenne és be kell vállalni egy kb 3 hónapos kiképzést mindenkinek.

Láthatóan politikai okokból nem lép ebbe az irányba a kormány, és ez a mostani eset sem segíti a dolgokat.

Van ez a tartalékos program. Arra lehet jelentkezni, valami pénzzel is jár. Már h fizetnek érte, nem a jelentkezőnek kell fizetnie :-D Bűnözők és kettős állampolgárok is jelentkezhetnek! A végtaghiány azonban kizáró ok! 

De ez valami egészen beteg gondolat, h a tisztviselőket kényszerítik ilyen helyzetbe! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Budapest ostromára? 
Nem tudom. Mint ahogy azt sem, h h törli ki a seggét valaki wc-zés után ha nincs keze? Szóval debilkedhetnek a tisztviselőkkel - de a kurva anyjuk egészségével, testi épségével  játszanak! Gondolom ideje lenne lemondania az illetékes mniszternek - persze nem fog, nincs ezekben tartás! 

 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Titkárnőként dolgozik a miniszterelnökségen az a 29 éves nő, aki mindkét karját elvesztette, mikor felrobbant a kezében egy kézigránát a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – adta hírül az RTL Híradója. A csatorna megjegyezte, információik szerint az áldozat zongorázott és felsőfokú tanulmányai mellett egy fitnessiskolában is képezte magát. A balesetben a kiképző is megsérült, ő lágyrészsérüléseket, valamint csonttörést szenvedett.

https://index.hu/belfold/2025/03/25/miniszterelnokseg-honvedelmi-minisz…

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"