Azért ez durva, 45 perce áll az egész:
Fontos! A Váci úti adatközpont nem elérhető szerda 15:45-től
A kollégáink és szakemberek a helysznen dolgoznak a megoldás érdekében.
Érintett ügyfelek: leginkább szerverhoszting, fizikai szerverbérléssel rendelkező ügyfelek (a kimaradás általában nem érinti a tárhely- és VPS-szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleket).
Értesítjük, hogy Váci úti adatközpontunk jelenleg nem elérhető. Az érintett ügyfelek közé tartoznak a rackszekrényt használó, szerverhoszting- és fizikai szerverbérlés-szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek. A kimaradás túlnyomó többségében nem érinti a tárhely- és VPS-szolgáltatással rendelkező ügyfeleket, azonban néhány, ebben az adatközpontban elhelyezett előfizető kivételt képezhet.
Egy rutinszerű, speciális tűzvédelmi cég által végzett tűzvédelmi karbantartás során rendkívüli esemény történt: aktiválódott a patronos tűzvédelmi rendszer, ami jelentős szolgáltatáskiesést okozott adatközponti szinten. Ez a rendszer nem okoz vízkárt, azonban okozhat némely eszközben fizikai kárt a patron robbanása.
A helyzet felmérése és megoldása folyamatban van. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért, valamint a telefonos ügyfélszolgálatunk megnövekedett leterheltsége miatti lassabb válaszidőért.
- 3317 megtekintés
Hozzászólások
Akkor én ki is húztam a váci 188-at a saját DC listámról. Ez nem az első fura eset az utóbbi 1 évben sajnos :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kene itthonra is egy normalis DC brand, equinix, digital realty stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sose voltam nagy rajongója a Matávnak, de az egyik normális brand hosting területén itthon az "Adatpark" az Axelero (lánykori nevén Matávnet) időszak óta. A kezdeti időkben vicces volt a Petőfi Sándor utcában a bejutás is és az ottani páternoszteren felvinni az eszközöket is "érdekes" volt, de azóta elég komolyan kinőtte magát. Ráadásul az évek során a GTS/Datanet akvizícióval egy másik komoly szereplőt is felvásároltak (a GTS meg korábban az Interware-t, ami szintén nagy szereplő volt ezen a piacon). Egyik régebbi munkahelyemen nagyon favorizálták a másik nagy alternatívát (Elender, Euroweb, Pantel, Invitel összenövés eredményeként létrejött képződmény éppen aktuális nevén), ők is tudtak mindent nyújtani, de nekem az ügyfélélmény lényegesen rosszabb volt akkoriban. Hozzátenném, hogy 2011 környéki az utolsó élményem, azóta a "multik boldog rabszolgája" lettem, ahol azért mindig akad saját datacenter.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze fasza a dataplex, de egyreszt nem tul konnyu benne helyet talalni, illetve jo lenne masik hely is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szervert v szekrényt elhelyzni okoz gondot?
Illetve az Invitech DC10-el mi a gond - mint "másik hely" ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Téged rendesen utálhattak ott valamiért ha sosem árulták el hogy a páternoszteren kívül természetesen van teherlift is :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gepet amugy nem is engedtek bevinni a paternoszterbe szoval kifejezetten igyekeznie kellett, hogy ne szoljanak ra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esti idősávban a kutya nem foglalkozott vele, hogy mit csinálunk. Volt lent a biztonsági őr és fent az operátor, a kettő között emberrel sem találkoztunk. Ez még nem a Dataplexes agyonkamerázott, fémkeresős időszak volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre itt nyomnék egy (magamon) röhögős smiley-t, ha a HUP-on lenne :) Ha jól rémlik, kultúráltabb toronyházas gépekkel kezdtünk, én voltam a juniorabb ember a cégnél és így mutatta az idősebb kolléga, hogy itt megyünk fel. A biztonsági őr szerintem nem igazán foglalkozott vele, iratokat ellenőrizze és mehettünk a dolgunkra. Vagy 5 darabot tényleg felvittem :D Azután váltottunk bérelt HP vasakra ugyanott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az eszkozoket mindig a teherliften vittuk fel. Szerinted mikor az iwiw koltozott akkor azt a sok rohadas vasat ki be ugralva vittuk?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mennyire volna erre fizetőképes kereslet? illetve mikor mondaná szerint a saját lábon álló, hogy de jó lenne olcsón megvenni...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát én most pont keresgélek és az utóbbi pár incidensük (tudom h. nem mindenkit érint) eléggé törölte őket a shortlistről.
Ez nem jelenti azt h. máshol nem lehet baj, de rossz ómen azért. Volt valami nagyobb internet gond is, egyik partnerünknek vannak ott gépei, onnan tudom, aztán most ez is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van ott elég szolgáltató - vehetsz több helyről IS internet feedet...
ps: engem inkább az érdekel, h mikor "tisztul" meg a levegő a teremben...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekünk kb. 3 éve üzemelnek ott saját szervereink, amik egy ott üzemelő kisebb hosting cég egyik rack szekrényében vannak elhelyezve.
Ez idő alatt a DC hibájából nem esett ki semmi (internet elérési gondunk volt néhányszor, de csak pár perc jellemzően, és azt nem a DC-től vesszük), és ma is csak egy külön sima polcon elhelyezett dobozos egytápos NAS állt le (tápellátás hiányában) úgy 3 órára. Minden más működött és működik most is. A szervereink nem álltak meg semennyi időre.
Előtte a VH-ban voltak ezek a gépek, ugyan ennél a kisebb cégnél, ott sem volt semmi gond egyszer sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a körülmények, lehetett olvasni minden félét, hogy mik történtek ott :)
A hálózat sem állt le? Mert gerinchálózati eszközök álltak le elvileg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bevallom, hozzám nem jutott el semmi érdekesség. Igaz, nem is teszek semmi erőfeszítést, hogy értesüljek bármiről. Amíg a gépek mennek, elérhetőek, nekem igazából mindegy :-). De la tudsz linket vagy leírná bárki mik voltak ezek, most már érdekel!
Mi egy olyan cégnél vagyunk, akinek saját peering-je, vonalai vannak mindenfelé. A DC-től tudomásom szerint a rack szekrény helyet bérlik és a tápellátást/hűtést veszik, netkapcsolatot nem. Tőlük jött levél az incidensről, de az ő rendszerükre kötött gépeinken nem szűnt meg a kapcsolat, elérhetőek voltak tegnap. Azt nem tudom, ezen cég más ügyfeleit hogyan érintette az eset. Az egyetlen fizikailag más helyen (szinten belül) elhelyezett NAS állt le kb. 3 órára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
több cégnek, több irányból van optikai beállása az épületbe.
Az, hogy valakinek megállt a fenti esemény kapcsán routere, switche - egy dolog, attól még másnak nem feltétlenül áll meg.
Lehet ott passziv DWDM-et is igényelni másik DC-be, az sem fog megállni, ha elmegy az áram.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mazli, nekunk kb 20 leallasunk volt az elmult evekben, nem sajat hibabol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 nekünk sem volt semmi gond évek óta. Néha pár perc IP kapcsolat kiesés volt csak. Nekünk polcos gép van Drávanet hálózaton. A mostani esetből semmit nem érzékeltünk. Ma kaptunk egy tájékoztató levelet, hogy mi történt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
törölve
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
justforfun. https://imgur.com/a/n5LKugK
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugrott a gari? Ki fizeti a révészt?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mintha olyat csiripeltek volna a verebek, hogy felülvizsgálat után lehet új garit _venni_ rá.
ki fizeti a révészt? vélhetően uaz, aki el "elműködött" eszközök után fizet kártérítést....
ps: emlékeim szerint a Dataplex pl 1 éves bérleti díj mértékig vállal felelősséget...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet tudni valami konkrétumot is? Mennyibe kerül az extra garancia?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerinted ENNYI információból meg tudja mondani valaki? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni