[pol] Az ukrán győzelmi terv

Hosszú nyugat európai haknizás után, V. Zelenszkij megosztotta Ukrajnával és a világgal elképzeléseit az Ukrán- orosz konfliktus megnyeréséről. A terv részletei még elnagyoltak, és helyenként sablonosak, de megvalósulása esetén egy olyan világ jöhet ami felteheti Ukrajnát a térképre. Megvallom, a sorok közt olvasva, még elnagyoltságukban is rendkívül távolra nézőek ezek az elképzelések.
A teljes beszéd leirata itt elolvasható.

Az alábbiakban pár gondolatot szeretnék megosztani a nagyérdeművel, annak kapcsán, mi is várható a terv megvalósítása esetén:
1.:  5-ös klauza alkalmazása, ez nem kérdés. Ukrajna NATOba történő felvételével egyidőben, megindulna a NATO-s hadigépezet Lengyelországon és Románián és keresztül Ukrajnába. Ezzel párhuzamosan legalább két repülőgép-hordozó hajózna át a kíséretével a Boszporuszon. Ez alaphangon egy cca. 100-150k fős kontingens lenne.

2.: A frissen érkezett NATO haderővel és fegyverzettel lecserélődne és menne a darálóba a teljes ukrán tartalék. A NATOs légvédelemmel légifölényt vívnának ki a teljes ukrán légtérben. Ezzel párhuzamosan, a valós idejű NATO műhold és hírszerzési információk segítségével, nagy hatótávolságú fegyverekkel lőni kezdenék az orosz honi katonai infrastruktúrát (természetesen, néha véletlenszerűen a civil és energetikait is). Az ukrán hadiipar, a külföldi támogatásoknak köszönhetően maximális fordulatszámra lenne járatva.
Ennek a pontnak van egy titkos záradéka, ami nagy valószínűséggel azt vázolja fel, hogy az oroszok ukrán területről történő kiszorulása után, az ukrán hadsereg offenzívába menne át cca. 50-100km mélységű "ütközőzónát" alakítana ki orosz területen. Valószínűleg a csomag része lenne ezzel párhuzamosan Fehéroroszország destabilizálása és a regnáló hatalom lecserélése egy EU/NATO barát kormányra.

3.: Ez szintén rendelkezik egy titkos részel, de ismerve az orosz állam felépítését és struktúráját és az ukrán mentalitást nem nehéz kitalálni. Ez nem más lenne, mint a, nem kooperatív orosz politikai vezetés célzott likvidálásán keresztüli manipulálása és destabilizálása az orosz államnak. Ez nagyjából megegyezik Izraelnek a Hezbollah-al szemben alkalmazott taktikájával. Tennék ezt úgy, hogy közben a NATO maximálisra erősíti meg Ukrajna védelmét.
Egyébként érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni. Ahhoz, hogy Oroszország világpolitikailag komolyan vegyen egy szomszédot, ahhoz a saját haderejével összemérhető, modern technológiával és felszereléssel rendelkező katonasággal kell szembetalálnia. Értsd, ez egy legalább 1 millió fős sereget jelent. A 2022-es ukrán jelentések szerint az ukrán hadsereg aktív állománya 700000 fő volt aminek a jelentős hányada sorozott állomány. Hogyan és miből lesz ez az állomány fenntartva? Kinek a költségén?

4.: Ellentételezés. Nagyjából egyenértékű Ukrajna és az eljárás során elfoglalt orosz területek teljes nyersanyagkincsének tálcán történő felkínálásával. A titkos záradék jó eséllyel az orosz Fekete-tengeri gáz- és kőolajmezők felosztásáról és kitermeléséről szól.

5.: Személy szerint, ez a kedvencem. Annyira jellemzően ukrán gondolkodás. Ez pedig nem más, mint a NATO csendőrszerepének felvállalása az EU területén belül. Az-az a háború után önként és dalolva felvállalnák, hogy a harcedzett, harctéri tapasztalattal rendelkező katonai kontingenseik az EUs, amerikai NATO bázisokban pihennék ki a nagy honvédő háború fáradalmait. Gyengébb értelmi képességekkel rendelkezők számára lefordítom. Ez azt jelentené, hogy a renitens tagállamok (Magyarország, Szlovákia) amerikai bázisain ülve demonstrálnák, hogy miért is helytelen szembe menni USA érdekekkel. Hasonlóképp a jelenlétükkel biztosítanák, hogy az EUban senki ne gondolkodjon egy orosz nyitáson.

Mi áll az útjában ennek a nagyszerű és mindenki számára előnyös tervnek? Egyedül az idő.
Az EU és USA érdeke a konfliktusban a kezdetektől fogva, az orosz állam meggyöngítése és megtörése volt, a nyersanyagforrásainak megszerzésének érdekében. Kérdés, sikerül időben döntésre jutniuk a NATO tagállamainak? Elég nagy-e a felkínált konc, hogy megjöjjön az étvágy? Sikerül-e az amerikai választások előtt elindítani a műveletet? Kitart-e az ukránok kurkszki offenzívája a NATO felvételig? Mi lesz Putyin lépése?

Szóval, popcornt...áh, hagyjuk...majd kipattog magától az atomvillanás hőhullámától.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 10. 16., sze – 22:35

nem ertek a politikahoz se a hadviseleshez, de mindig az az erzesem ezeket latva, hogy ha putyint sarokba szoritjak, akkor meg fogja nyomni a nagy piros gombot... es akkor nem csak a popcorn pattog ki

Szerintem a mindegymilyen színű gomb megnyomása előtt lesz még egy olyan, hogy leszedik az összes katonai és GPS, és Starlink holdat maguk fölül.

Amit persze követni fog az orosz holdak leszedése az USA által. Ezek után -jó esetben- leülnek komolyan beszélgetni. Műholdak nélküli hagyományos háborúban azért kicsit elfogyna a tech fölény, meg megnőne a várható emberáldozat is.

Persze, ha ez nem vezetne a várt eredményre, jönne a gomb.

Az a furcsa, hogy a sok okos nem kérdezi meg a szakértőket, hogy mi történik, ha valakit sarokba szorítanak.

Amúgy ha az oroszoknak csak feleannyi bevethető atomuk van, mint amivel számolnak, azaz kb 4000, és valami csoda folytán annak leszedik a 90%-át, az akkor is majdnem 400 becsapódás, és nem tudom azok közül mennyi kisebb, mint a hiroshimai. És akkor még a mondjuk 50%-nyi találatú amerikai. Mindez azért, hogy az ukránok belépjenek a NATO-ba. Pontosabban, hogy beleírták az alkotmányukba. Kis áldozat, tényleg. Kurvára megérte.

Az a furcsa, hogy a sok okos nem kérdezi meg a szakértőket, hogy mi történik, ha valakit sarokba szorítanak.
 

Mi történik, ha a Nyugatot sarokba szorítják?

Amúgy ha az oroszoknak csak feleannyi bevethető atomuk van, mint amivel számolnak, azaz kb 4000, és valami csoda folytán annak leszedik a 90%-át, az akkor is majdnem 400 becsapódás,

A NATO-nak szerinted mennyi van? És mennyire pontosan tudják azokat célba juttatni? Ruszkik nagyon jók marketingben, a nemlétező repülőik a YT videókon, de a T72-esek pörögnek most is…

Ez a debil eddig bármit elkezdett követelni, azt elobb-utóbb megkapta. Ne legyen senkinek semmi kétsége: ez már le van papirozva. A renitens országokban még majdan lesz egy kis majdan. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Olyan szinten omlik össze az ukrán front (értsd hullanak mint a legyek:(, hogy az lenne az igazan csoda, ha Oroszországot tárgyalóasztalhoz sikerülne ültetni.

 

Szerintem idén meglesz a Dnyeper, még pont időben privatizálták az állami titán feldolgozó cégüket.

(az indoklás az nem semmi mentális gimnasztika volt: azért kell privatizálni, mert akkor kevesebb a korrupció. Kb. azért kell eladni a kocsimat, mert akkor kevesebb az autoszereles költsége...)

 

Szerintem, ha a nyugat nem pörgeti fel a fegyvergyártást, akkor nem lesz itt különösebb Ukrajna.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"Szerintem, ha a nyugat nem pörgeti fel a fegyvergyártást, akkor nem lesz itt különösebb Ukrajna."

 

Ha felpörgetném, lassacskán megtartanám magamnak a produktumokat, hátha jól jönnek még.. kitudja.
Ui vajon lehet még kapni ebayen ajándék-drónt ukrán piacról?

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Ha felpörgetném, lassacskán megtartanám magamnak a produktumokat

Persze, fegyvergyár ami kizárólag raktárra dologzik? Ideig-óráig talán, de pont hogy folyamatos termelés és megrendelések kellenek neki /mint minden más gyárnak/; a készleteket meg ki kell pörgetni; erről szól a "forever war".

Csak félig jogos, hiszen eladásnak nem kötelező ukrajnai csatornába irányulnia, még közvetetten sem. Ha pedig az USA és szövetségi rendszere valóban az utolsó ukránig fog harcolni, akkor úgy lesz [új] nyugati fegyver az ukránoknál, hogy egy képletben lesz meghatározva meddig éri meg anyagilag. Szándékosan fogalmazok ilyen sarkosan, mert a képletből biza' hiányzik az emberélet. Itt nem számít Ukrajna, szóval a felpörgetett fegyvergyártásnak nem következménye eme állam további létezése.

Geci egy dolog a proxyháború, oda-vissza gecchi.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

Geci egy dolog a proxyháború

Üzlet. A kalkulációnak szükséges eleme az emberélet és tömegek megnyomorítása, mert ettől kerül anyagi forrás az "újjáépítés"-re. Lakatlan területek szétbombázása mögé mi lenne az indok, hogy -adófizetők pénzén- "újjáépít"sék? Kell legalább néhány sűrűn lakott központ amit legyalulnak, hogy kellő érzelmi töltet legyen amire hivatkozva az emberek hagyják magukat kizsebelni.

Ukrajna esetében ez nem teljesen így van: az adott terület újjáépítését úgy kellene előre kalkulálni, hogy az sem tudható hová fog tartozni az a régió. Az úgy elég nehéz.

Vélhetően csak ennyi a képlet: patikamérlegen van adagolva, hogy az orosz gazdaságnak milyen terhelési pontjáig van értelme tovább kardozni velük **, természetesen személyes tét nélkül. Hiszen kb. más faszával verik a csalánt, akik az ukránok mögött állnak folyamatos ellátással - ámde megszámlálhatatlan halottal. Én azt látom, hogy nagyon keveseket érdekel valójában az ukrán demográfiai katasztrófa, ami épp a szemünk előtt történik.

** Úgy értem az orosz gazdaság vélt vagy valós meggyengítésének szándékával természetesen.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

1. Ez egyben a Montreux-i egyezmény felrúgását jelentené török részről, amit 88 éve alkalmaznak.

5. Milyen jó is lenne 1991 után ismét ukrán katonákat látni Magyarországon!

1. Miért jelentené? Az egyezmény kimondja, hogy békeidőben civil hajók korlátozás nélkül, hadihajók korlátozásokkal mehetnek át a szoroson. Háborúban pedig, ha Törökország nem háborús fél, akkor nem mehetnek át, ha háborús fél, akkor pedig Törökország szabadon dönt, hogy kit enged át.

Hát ha V-ös cikkely van, akkor Törökország háborús fél, ekkor a Montreux-i egyezmény szerint saját maga dönt - és dönthet úgy, hogy más szövetségi kötelezettsége miatt minden NATO-hadihajót átenged. 

Nem fogja megsérteni a Montreux-i egyezményt egyáltalán. Akkor se sértené a Montreux-i egyezményt, ha NATO hadihajót nem engedne át, azzal az Északatlanti Szerződést sértené meg.

Milyen jó is lenne 1991 után ismét ukrán katonákat látni Magyarországon!

Most is vannak;

Szijjártó: Magyarország „létszámkorlátozás nélkül” vállalja sérült ukrán katonák magyar kórházakban történő ápolását

[..]

Magyarország egyébként az orosz inváziót megelőzően is ápolt már ukrán katonákat, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (azaz a Honvédkórházban) 2014 és 2019 között összesen 39, a kelet-ukrajnai harcokban sérült katonát ápoltak.

https://telex.hu/kulfold/2022/05/05/szijjarto-magyarorszag-letszamkorla…

Az ukrán győzelmi

             ^^^^^^^

Az értelmezés nálam itt elakadt. El nem tudom képzelni, hogy hogyan fog győzni Ukrajna, amikor

  • jelenleg az országa területén hátrál
  • az öngyilkos pancser kurszki bohóckodása a végórái felé közeledik
  • és az oroszok hallani sem akarnak semmiféle békéről, kizárólag a saját fogatókönyvük szerint, de az meg "Ukrajna veszített" véggel jár

Szóval értem, hogy a stand-upos szórakoztat, de kicsit több komolyságot várnék el.

trey @ gépház

A NATO máris lelőtte Zelenszkij győzelmi tervének legfontosabb elemét

A NATO egyelőre nem hívja meg Ukrajnát a katonai szövetségbe, rövid távon nincsenek ilyen tervek – jelentette ki Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-követe a Kyiv Independent cikke szerint.

Az állásfoglalás azért fontos, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap közzétette az úgynevezett „Győzelmi Terv” részletiet, melynek első és legfontosabb pontja az, hogy a NATO-nak meg kell hívnia Ukrajnát a katonai szövetségbe.

[...]

Ez a (Füstbe ment) Győzelmi Terv!

trey @ gépház

lehet az a titkos terv, hogy halalra rohogtetik putyint?

Sokkal nyugodtabb lennék, ha valóban ez lenne.. ..de továbbraa sem ismert a nyilvános közbeszédben, hogy mi a fészkes fenéről szól ez az egész a NATO ill. EU tagok számára. Nem racionális a beletolt pénz és egyéb erőforrás mennyisége.

Kitart-e az ukránok kurkszki offenzívája a NATO felvételig?

Elnézve a https://liveuamap.com -on látható kék paca zsugorodását, nem.

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
Jákub egy .
neut @

Kurkszhoz az utolsó ukránig fognak ragaszkodni. Sem az ukrán, sem az EUs közvélemény nem viselne el egy látványos kudarcot. Az oroszok kivárnak, mert őrlángon tudják ritkítani az ukrán haderőt. Szerintem, hosszútávon, az a tervük, hogy addig várjanak és lekössék az ellenfelet, hogy egy bekerítési művelet során látványos siker legyen belőle. Erre utal, hogy irgalmatlan mennyiségű haditechnikát lőnek ki, nehezítve az utánpótlást és a visszavonulást.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Sem az ukrán [közvélemény]

Le van szarva; nem tényező

sem az EUs közvélemény nem viselne el egy látványos kudarcot.

Szerintem meg simán: pont ahogyan a "nagy ukrán ellentámadás" utáni pofára eséstől sem omlott össze semmi: tudomásul vették és ment minden tovább: kerestek bűnbakot és tolják tovább ugyanazt a propagandát.

Az ukránoknak és az EUs közvéleménynek más a hangulata és a hozzáállása a korábbi offenziához képest.

Ezért kell, hogy ne tudják elsunnyogni a bukást, és ezzel tisztában vannak az oroszok is. Ezért akarják lekötni az ott harcoló alakulatokat és ezért kísérleteznek az ukránok újabb és újabb betörési kísérletekkel.

Ha csak simán  kiszorítják az ukrán haderőt annak nincs stratégiai jelentősége. Egy támadó sereg veszteségei 3:1-hez. Ha fenn akarják tartani a benyomulást az ukránok, akkor be kell ásniuk magukat, ehhez folyamatos utánpótlás kell. így is úgy is erőforrást vonnak el a front többi szakaszáról. És minden egyes kilőtt, utánpótlást hozó teherautó két helyen fáj.

Feltételezem, hogy amint elkezd fagyni és havazni, az oroszok északi és déli irányból elkezdik bezárni a területet. Gyakorlatilag egy második Sztálingrádot akarnak eljátszani. Egyetlen kockázati tényező az ukránok eredeti célja, a Kurszki atomerőmű.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Szerintem semmi értelme, hogy tartsák Kurszkot. Az egész jól indult, váratlanul betörtek, az oroszok letolt gatyával álltak, rengeteg veszteséget szenvedtek el. Most kéne visszavonulni, és máshol megismételni ezt. Állóháborút felesleges folytatniuk, azt az oroszok tovább bírják, viszont az ilyen dinamikus manőverező harcokban elég szarok.

Kurszk-i művelet értelméről sok verziót olvastam:
1. Erőket elvonni a Dél-nyugati offenzíva leállítása érdekében.
2. Elfoglalni a Kurszki atomerőművet és alkuként használni.
3. Üres PR fogás.

 A gyenge orosz védelmet, igen gyorsan visszavonták az erőmű övezetébe és szélvész gyorsan megerősített állásokat építettek ki az erőmű környékén. A donbaszi átcsoportosítás helyett az oroszok északon visszahozták a Wagner-csoportot a fehéroroszországi üdülésből (3 nap alatt!), délről pedig a csecseneket. Az Orosz hadigépezetben mindkét csoport nagy mobilitású,  könnyű fegyverzetű, jártas a gerilla hadviselésben. Felvonultatásukkal kellő időt adtak arra, hogy az orosz reguláris erők rendezzék a soraikat.
Az oroszok gyors visszavonulásával beleszaladtak egy másik problémába az ukránok, hogy túlnyerték magukat. Hirtelen túl nagy lett a terület amit az ellenőrzésük alá kellett vonni, ez szétterítette az kontingens erejét. Ez viszont mind a Wagner, mind a Csecsenek malmára hajtotta  vizet, lévén kiscsoportos foglalkozás keretében kellett ritkítani ellenséget. A másik fontos taktikai húzása az oroszoknak, hogy drónokkal nem az élőerőre koncentráltak, hanem a gépjárművekre. Egyes jelentések szerint csak csapatszállító járműből 900 felett lőttek ki a Kurszki behatolás során. Ez két szempontból fontos, részint lelassította az ukrán támadást, másrészt komoly dilemma elé állította az ukrán haderőt. Minden elveszített járműnél el kellett dönteni, hogy mi legyen vele és a személyzetével. Amennyiben műszaki mentés mellett döntenek, akkor fennáll a kockázata, hogy újabb járművet veszítenek, ha hátrahagyják a személyzet és az offenzíva mobilitását csökkentik.

Ha megvizsgáljuk a fenti 3 pontot, akkor látható, hogy az első nem teljesült, mert jóval kisebb erőt és jóval lassabban vontak el Donbaszból, mint amire számítottak.
A második megint nem jött be, mert az oroszok 10km-re az erőműtől beásták magukat.
A harmadik, iszonyat ember és anyagveszteségük volt. A kurszki műveletben az ukránok közel annyi embert veszítettek naponta, mint normálisan a teljes frontvonal mentén. Itt is jött a 3:1-es szabály.

Namost, közel két hónappal később úgy áll a helyzet, hogy az eredeti terület felét már elvesztették és nagyon úgy néz ki, hogy Malaja Lokija vonalában az oroszok  megpróbálják kettévágni az ukrán erőket. Ennek vagy az lesz a következménye, hogy felgyorsítják a Sudzha felé az ukrán erők visszavonulást, vagy irgalmatlan veszteségeket fognak elszenvedni.  Arról nem beszélve, hogy az utóbbi időben jött hírek alapján, az oroszok nem gondolkodnak "hadifogoly cserealap" létrehozásán.
A másik fontos kérdés, hogy meddig akarják tartani a területet az ukránok? Mert nem csak az oroszoknak kerül anyagi és emberi erőforrásba a dolog, de nekik is folyamatosan pótolni kell a veszteségeket, ha tartani akarják a területet. Eddig nem mutatták a jelét, hogy nagyon be akarnák ásni magukat, ami nincs túl jó hatással a veszteségekre.

Szerintem, a mundér becsületét mentendő az ukránok, Sudzha területén akarnak majd valami komolyabb védelmi állásokat kiépíteni.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Azt nem mondhatja, hogy rugalmas elszakadási terv. Ahogy Európa se pucsíthat be Vlagyinak, hogy gyere csak barátom. Arra megy a játék, minél tovább húzzák, annál kisebb területi következményei lehetnek. Sajnos közben az emberélet is kopik.

5.

Szerintem nem csak a "renitens" országokra gondoltak, hanem úgy általában az egész EU területére: az USA állampolgárok felé úgyis "költségeket akar csökkenteni", ukrajna pedig gyakorlatilag a US state dep. / CIA által tulajdonolt és irányított ország ami a legodaadóbb USA csatlós szerepre törekszik (eddig a románok törekedtek erre a pozícióra  leginkább NATO tagok között).

Aztán egy háborúban álló ország hogy fog csatlakozni a NATO-hoz, annak szabályainak felrúgása nélkül? Persze kétségeim nincsenek, Portugáliát is cserbenhagyta a NATO.

Kezd már ez rohadtul unalmas lenni. Adják meg magukat az ukránok, a Zselét küldjék vissza a balettba ugrálni, legyen végre egy rendes, oroszbarát kormány, az orosz kisebbségek kapjanak előjogokat, esetleg dolgozzanak aktívabban az ukrán "testvérállam" visszatereléséért ölelő medveanyácska kebelébe, népesítsék be a gyalázatos ukrán földet.

Ezután térjünk már végre rá az orosz "békeajánlatra", azaz a NATO takarodjon minden országból, amely 1997 után csatlakozott (csehek, lengyelek, mi, bolgárok, románok, lettek, litvánok, észtek, szlovénok, szlovákok, albánok, horvátok, montenegróiak, meg a macedónok), és vállaljon kötelezettséget arra, hogy ezekben az államokban semmilyen katonai tevékenységet nem végez a jövőben.

Aztán legyen egy kis szünet, de ne túl sok, nehogy Putyin idő előtt eltávozzon, és utána jöhet a következő lépés, amiért drukkolhatunk neki, hogy sikerre vigye.

Vagy talan a 3. vh kitoresenek es egy atomhaborunak a veszelyet ne ilyen csuszos lejtos szarkazmussal gunyolodd el peldaul.

2.5 ev utan ismerje be az osszes fel, hogy hulyeseg volt alairni a Budapest Memorandumot (amihez amugy EU tagorszagoknak semmi koze, de epp finanszirozzak a betartatasi kiserletet), de kozben a NATO erositgesse szepen a keleti hatarait.

de kozben a NATO erositgesse szepen a keleti hatarait

Pont ezt kell tenni. A NATO tagországok saját képességeit kellene tovább fejleszteni, korszerűsíteni. Ukrajna ugyanolyan külső fenyegetés mint Oroszország: csak éppenséggel a közvetlen szomszédunk (attól függetlenül, hogy az amerikaiak tulajdonolják és irányítják az országukat).

Az inkabb a kiindulasi alkualap. Legbelul meg az oroszok is tudjak, hogy irrealis elvaras, hogy majd 10 kelet-europai demokracia kinepszavazza magat a NATO-bol, mikozben USA allami szervek tulajdonoljak a sajtojuk nagy reszet.

Meg annal is irrealisabb, mint az, hogy meg a Krimbol is menjen ki az utolso orosz katona, hogy egyaltalan elkezdjenek az ukranok targyaloasztalhoz ulni.

Mindketto "messzirol kezdi az alkut", irrealis felteteleknel.

Az ujdonsag resze az, hogy Zelenszki most olyan mondott, mintha leszarna, hogy kitor a 3. vh (vagy szerinte mar kitort), meg azt is, hogy atomhaboru lesz-e. Eddig nem volt ennyire egyertelmu, hogy a Fold masik 200+ orszaganak a sorsa ennyire hidegen hagyja, miutan ebbol a 200+-bol 30+ szamolatlanul kuldte neki a penzt es a hadisegelyt.

Pont leszarom az ukranok sorsat, ezekutan vegkepp, de kozben pont elvarom az oroszokkal szomszedos NATO tagorszagoktol, hogy mutassanak erot a hatarokon. Katonailag. Ne legyen erdemes egy orosz repulonek se NATO hatart sertenie, 10 meterrel se.

De ami nem NATO, es igy all a vilag tobbi reszehez, azt a fasznak fizetjuk?

Adják meg magukat az ukránok

Ki mondta ezt? Csináljanak amit akarnak: saját dolguk, semmi közünk hozzájuk. Amihez közünk van az, hogy a saját erőforrásainkat mire költjük: az ukránok saját erőforrásaikkal ahhoz kezdenek amihez akarnak: ha a férfi népességük maradékát is húsdarálóba akarják küldeni: kik vagyunk mi, hogy megállítsuk őket? Csak éppenséggel nem kell hozzá finanszírozást és egyebeket nyújtanunk.

Az általad kívánt állapot mellett milyen más módon tartod lehetségesnek az Orbánok "tárgyaljatok, kössetek békét" mantráját?

Te magad ismered el a fenti mondataiddal, hogy vagy megadják magukat, vagy elpusztulnak, következésképpen a kérdésedre az egyik válasz, hogy te magad is.

Hol állna meg szerinted Oroszország, ha Ukrajnát kénye-kedve szerint szétszedné? Elég lenne, vagy még többet akarna (mint ahogy akar most is)?

Te magad ismered el a fenti mondataiddal, hogy vagy megadják magukat, vagy elpusztulnak, következésképpen a kérdésedre az egyik válasz, hogy te magad is.

Szó sincs róla. Fogalmam sincs, hogyan oldják meg az ukránok a helyzetet amiben vannak: szerencsére nem nekem kell ezt kitalálnom helyettük. Azt látom, hogy 2022 április végén lett volna lehetőségük egy módon rövidre zárniuk a konfliktust (szerintem enyhébb feltételekkel mint amire most kilátásaik vannak): amit választottak saját maguknak választották: nincs beleszólásunk és ráhatásunk (nem is lenne helyes, ha belepofáznánk), hogy mit csinálnak: saját szuverén kiváltságuk és felelősségük saját országuk védelme: oldják meg. Nem nekünk kell kitalálni, finanszírozni helyettük.

Mégis mi késztet Téged arra, hogy vindikáld magadnak a jogot, hogy az ukránok nevében, az ő pozíciójukból okoskodj? Fogalmunk sincs, hogy pontosan milyen erőforrásaik vannak, mit hogyan áraznak be, 1 km^2 -ért hány életet hajlandóak feláldozni stb: ez az ő belügyük. Az viszont a mi belügyünk, hogy a saját -igencsak véges- erőforrásainkat mire fordítjuk; pláne egy velünk évtizedek óta kifejezetten ellenséges ország kapcsán. Szerintem messze túlmenően túl sok gesztust gyakorolt már a magyar vezetés az ukránok felé, akik ezt a jóindulatot gyengeségként értékelték.

--

Hol állna meg szerinted Oroszország, ha Ukrajnát kénye-kedve szerint szétszedné?

Nézd meg a 2022 februártól mai napig eltelt idő alatt a térképet és vetítsd le, hogy szerinted meddig tud oroszország eljutni és mennyi idő alatt. A topográfiai térképet ne feledd.

Jelen pillanatban még Odessza megszerzése is csak nedves álom nekik.

--

Elég lenne, vagy még többet akarna (mint ahogy akar most is)?

Te olvastad a 2022 áprilisi szerződést ami kevésen múlt, hogy nem lett véglegesítve?

Fogalmunk sincs, hogy valójában mit akar Putyin, ahogyan arról sincs, hogy miért az irracionálisan nagy mennyiségű elégetett erőforrás a nyugat részéről.

"hogy miért az irracionálisan nagy mennyiségű elégetett erőforrás a nyugat részéről."

Ebben segíthetek: Elfogytak a gyarmatok és az erőforrások. A nyugat európai, rablógazdálkodáson alapuló jóléti rendszer romokban hever. A nyugati technológiai fölény szép lassan semmivé lesz. Az elmúlt 50 évben, két keleti ország is köröket vert rá EUra, nulláról indulva.

Az utolsó nagy nyersanyagkészletek közül az utolsó EU számára, olcsón,  könnyen elérhető Oroszországban és Ukrajnában van. 

Ez az egész, nem Ukrajna miatt van, hanem amiatt, hogy ki fogja birtokolni és lenyúlni ezeket a nyersanyagkészleteket.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Elfogytak a gyarmatok és az erőforrások. A nyugat európai, rablógazdálkodáson alapuló jóléti rendszer romokban hever.

Ezért durva, amit a Digital Services Act-tel művelnek főmuftiék.

The EU has warned Elon Musk that it may calculate fines against his social-media platform X by including revenue from his other businesses, including SpaceX, xAI and Neuralink.

https://x.com/visegrad24/status/1846858450091094131

Ez azért a pofátlanság legjava.

Nem mellesleg ha tényleg meglépik, hogy teljesen más cégeket is bevonnak a büntetési körbe, azzal olyan precedenst teremtenek, ami megöli a vállalkozó kedvet az EU-ban.

Tim Cook-nak már Trumpot kellett felhívnia, hogy csináljon végre már valamit az EU-val, mert nagyon durva, amit leművelnek ott Prüsszelben. Trump azt mondta, hogy előbb meg kell választódnia, de ha tényleg ő nyer, akkor az EU ingyen pénzének védelmi pénz harácsolásának vége.

https://x.com/joma_gc/status/1846914228864606354

Valaki más is írta, ahogy te is, hogy az EU gazdaság romokban hever. Ezekkel a mondvacsinált büntetésekkel próbálják úgy-ahogy felszínen tartani az EU-t, ahelyett, hogy végre megreformálnák a vízfejet, hogy tényleg versenyképes legyen.

Már Macron is feleszmélt, és azt mondja, hogy a túl sok szabályozás, és nem elég befektetés kinyírja az EU-t.

https://x.com/adriandittmann/status/1846319414700056953

Von Der Leyen-ék kivéreztetik az EU-t, és ez már baromira nem vicces.

Szerintem küldjük fiainkat harcolni Ukrajnáért! Kezdjük a besorozást a tieiddel!

(Naiv suckit, aki szerint majd a NATO megy harcolni :D :D amerikai stb. katonákkal :D :D :D Tán még Rambonak is szólnak, hogy jöjjön vissza a nyugdíjból!)

trey @ gépház

A kocsmában nem állok le pofozkodni a nálam nagyobbal. Különösen, ha a haverjaim csak adogatják a széklábakat és lelkesen buzdítanak. 

És emlékeztetnék mindenkit, hogy ez a konfliktus nem most indult, hanem több mint 20 éve!

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

hanem több mint 20 éve!

Jó lesz az 100-nak is. Ti. a nagy orosz ukrán ellentét kb az első világháború és a szovjet szocialista forradalom környékén indult, amikor az ukránok nem igazán szerettek volna közösködni velük.

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
Jákub egy .
neut @

1917 előtt nem létezett Ukrán állam.Volt Kievi rusz ami gyakorlatilag a  a mongolok előtt széthullott, utána 600 évig éltek úgy, hogy területileg minimum két ország közt volt a terület felosztva. Mikor sikerült is valamekkora egységes államszerűséget összerakniuk, akkor is nem a mai Ukrajna teljes területét uralták, hanem pár oblastnyi régiót. A mai ukrán állam területileg az I. vh. után jött létre. Krímet, pl. csak 1954ben kapták ajándékba.

Még, magát az ukrán nacionalizmust, identitást is csak 1920 után kezdték kitalálni. Jah, és a legviccesebb, hogy még ezt is a Szovjet Bolsevikeknek köszönhetik! Ha nincs a szovjetek identitáspolitikája, soha nem lettek volna ukrán nácik a II. vh.-ban.

Szóval van itt probléma dögivel...

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A mai ukrajna területén a 20. századig nem létezett olyan, hogy egységes ukrán nép. Voltak rutének, kozákok, tatárok, magyarok, lengyelek, oroszok, törökök, moldvák, akik felett vetésforgóban cserélődtek a különféle uralkodók. Magának az ukrán nyelvnek az első írásos emlékei a 18. század végére keltezhetőek. Kvázi olyan nyelvről beszélhetünk, amiben van minden, szerepjátékos kifejezéssel élve egy közös nyelv, amit eltérő népcsoportokhoz tartozó emberek használtak az épp aktuális közös ellenséggel szemben. (Nem véletlenül tiltották az oroszok a cári időszakban.)

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Minden népcsoport elkezdi valahol az államiságot és a nemzettudat kiépítését. Az, hogy az ukránok esetében ez csak pár száz éve kezdődött, az nem azt jelenti, hogy nincs létjogosultsága a létezésüknek. Nem lehet mindenki piréz, valahol el kell kezdeni. A kiirtott vagy leigázott / beolvasztott népeknek (pl avarok) is volt létjogosultsága.

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
Jákub egy .
neut @

Valóban. Kérdés, egy másik népcsoport tagjaként, akit idegennek, másodrendűnek, stb.-nek tart ez a csoport, miért kell támogatnom vagy épp tapsolnom?
Minden nép a saját érdekeit nézi és kell, hogy nézze, különben megszűnik létezni. És a nép létezésének megszűnése igen fájdalmas, több száz évig eltartó folyamat, folyamatos megalázással, szopással, fizikai és pszichológiai terrorral. Szeretnéd te ezt magadnak és a gyerekeidnek?

És ne hidd, hogy ez a folyamat lassan és észrevétlenül kezdődik és történik. Legtöbbször elég annyi, hogy egy az őslakosság arányaiban, 8-10%-nyi, eltérő kultúrájú, integrálódni nem akaró csoport érkezik és különféle módszerekkel maga alá gyűri az őslakosokat.  Ez volt Amerikában. A nyugat európai országok éppen ezt élik meg.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

És ne hidd, hogy ez a folyamat lassan és észrevétlenül kezdődik és történik.

 

Pontosan ez történik a magyarsággal már legalább 600 éve. Egy haldokló nemzet tagjai vagyunk és nem tűnik úgy, hogy ez változna.

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
Jákub egy .
neut @

Ha ezt sikerül belátni akkor, gondolom, az is egyértelmű, hogy nem tapsolunk olyan folyamatoknak amik ezt meggyorsítanák, és nem támogatunk olyan embereket és eszméket amik felerősítenék ezt? Igaz?

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Nem. Meghívom piára, leitatom a sárga földig és mikor részegen fekszik akkor belé állítom a kést, hogy többet nem kel fel. Vagy épp befagyállózom a piáját annyira, hogy többet nem kel fel. (Hint, soha ne akarj velem piálni.)
A kulcs, hogyha kicsi és gyenge vagy, akkor a kurva macsó bunyós megoldás helyett érdemes olyant választani amivel ugyanazt a célt lehet elérni.
 

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A fiaink Csádban, meg ki tudja hol vannak, nem érnek épp rá. :D

Mondtam: én tökre támogatom, hogy Putyin megkapja, amit akar (igaza van Orbánnak: teljesen felesleges harcolni vele), és őszinte kíváncsisággal várom a szavaidat, amikor ténylegesen nekikezd a vágyálma beteljesítésének: többek közt Magyarország vissza-KGST-sítéséhez.

Figyelembe ajánlom ezt az öreg kriptokommunistát, mert ismereteken alapuló, racionális bemutatását adja a helyzetnek. 

https://www.youtube.com/watch?v=UJ-BcnNJdYM

"Ukrajna nem volt soha az Európai Unió része, nem volt európai érdekszféra, nem volt a NATO-hoz tartozó struktúra. Ukrajna Oroszországból, ha akarom akkor a Szovjetunióból jött ki sok millió orosz emberrel együtt, akik Oroszországot vagy a Szovjetúniót tartották és tartják a hazájuknak. Ez egy specifikus terület, nem lehet úgy tárgyalni Ukrajnát, mint Magyarországot. Nem lehet úgy tárgyalni Ukrajnát, mint a Balti államokat. "

Annak idején az Ungváryval folytatott vitája idején nem képzeltem volna, hogy egyszer referenciaként lehet tekinteni rá.

Szerkesztve: 2024. 10. 19., szo – 12:26

Most, hogy Kazahsztán nemet mondott a BRICS-re, megint van egy háborús célpont a ruszkik szemében.

Kazah forrás esetleg? Amúgy vicces, amikor kiderul, hogy van jó diktatúra, hmm? Kicsit jobban utána kellene nézni annak, milyen ország is Kazaksztan. Pl. hogy nem a zöldségekkel lesz baja Oroszországnak. :)

Az orosz-kazah kapcsolatok bőven mást takarnak, mint ameddig a politico újságírói ellatnak; volt (?) orosz erdekszferaban elökent azért tovább kellene látnod az orrod hegyenel, kedves jaku... 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerkesztve: 2024. 10. 20., v – 11:32

Putyin jugen

Volt egy alacsony bajszos emeber, akinek sokáig pattogását nem vette komolyan a világ, aztán a végén egy hatalmas maflást kellet kiosztani egész országának. Csak közben sokmillió ember meghalt. Most van egy alacsony kpopaszodó ember, akit szintén nem vesz komolyan a világg, de a vége hasonló lesz: Alacsony kopaszodó embernek ki kell ostztani egy maflást...

Szerk: A képen látható fitt főtisztek vajon miként fognak háborút nyerni? Még a zubbonyukba sem férnek bele...

Nem céljuk megnyerni a háborút. De meg fogják. Mikor? Amikor az elveidet követő politikai erők rajonnek, hogy otthon kell választást nyerni. Ekkor vagy az lesz, hogy Ukrajna kitartotti státusza megszunik, mert senki nem tudja őket finanszírozni, vagy azért mert nem is akarja. Szerinted meddig lehet húzni ezt? Ha szigorúan vesszük, nekünk sem kellene őket semmilyen formában támogatni. Az áramot nagyrészt tőlünk kapják, közben meg azzal fenyegetőznek, hogy ilyen /olyan eroforrasokat elzarnak? Jakobinus kolléga, az ilyen csak neked jön be. Addig, amíg a taslaba tudsz villanyt pakolni. :D

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerinted meddig lehet húzni ezt?

Szerintem nagyon sokág. Egyrészt nem támogatásként kell felfogni, azt hogy a leszerelt régi fegyvereket átadjuk az ukránoknak, hanem spórolásnak. Mert nem kell költeni a szétszerelésre, nem kell háborúb a mennünk, mert a frontot távol tartjuk, és majd az esetleges újjáépítésből bőségesen lehet profitálni...

Az áramot nagyrészt tőlünk kapják

Használd az “importálják” formát, mert egyesek még félreérthetik amit mondani akarsz! Az üzemanyagnál is az export/import formulákat kellene használni!

Addig, amíg a taslaba tudsz villanyt pakolni. 

Ma gondolkoztam rajta, hogy dízelemmel indulok el. Aztán megláttam, hogy tankolni kéne... és meggondoltam magam. Tesla elindulás után mindig "tele van". Azzal kezdjem az utazást, hogy elmegyek tankolni? Nekem old fashioned érzés.

Import? És mivel fizetnek? Merthogy az ottani kozszfera fizetései és a nyugdijak nagy része is az EU adofizetok pénzéből megy. 

Ez a spórolás dolog amúgy az évezred cinizmusa. Már többször is hallottam róla, de tudod a veszélyes hulladék megsemmisitesehez nem kell sem embereknek meghalni, sem országokat szetbaszni.

Lehet pl éles hadgyakorlat, etc. De nem, zelenszkijnek van győzelmi terve. Mondjuk egyik nyomorult féreg sem a loveszarokban várja a halált. Zelenszkij meg putyin is az ágyikóban szenderegve almodoznak a naaaagy győzelemrol. A "fejlett newgat" meg pont annyira tomi csak az ukránokat, hogy nehogy nyerjenek. Az összes donteshozo helye a frontvonalban van. Mint a középkorban. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Akkor szokott így lenni, ha telefonon próbálkozok írni. A SwiftKey sajnos már nem a régi. Ekkor általában at/visszajavitok szavakat, ahogy esik, úgy puffan alapon. A telefon mérete nem esik kézre így igyekszem kihasznalni az automatikus kiegészítést. Laptop /asztali gép esetén 99%-ban ékezet nélkül írok. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Úgy gondolom, hogy ezt nem az ukránok fizetik ki, különösen azért, mert nincs miből.

Természetesen nem jól tudod!. Egy 1ft-odba sem kerül neked semmi, még ha ezt is sugallják neked, de ezt még a kormánymédia sem állítja. Mindennel elszámolnak a kereskedők egymással, máshogyan nem is csinálhatnák. Most nem az ukrán erőműtől vásárol az ukrán energia elosztó, hanem importál...

Hogyne. Tudod, ha egy ország gazdasága megszűnik termelni, akkor nincs pénz. Ha ez nem igaz, akkor kérdés, miért kell EU pénzből fizetni kb. mindent. Mert akkor a fejlett ukrán gazdaság röhögve megoldja ezt, nem?

Az, hogy ezt a kormány nem kommunikálja, azért van, mert ütközik a szokásos kommunikációval.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ja, értem, napi két-hat órás áramellátással, meg a donyecki banya- és iparvidékről származó nyersanyagokkal, a fronton lévő katonák maszekolásával, meg az elmenekült nők távmunkajaval. Ezt nem mondta vitya.

Amúgy seems legit.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Nem azért vonyítottatok, hogy az ukrán mezőgazdasági termékeket ne engedjék be? A "nem létező" ukrán termékek valahogyan mégis manifesztálódnak...

Tudjuk, hogy melyik oldalon állsz az ukrán honvédlő háború kérdésében, de nem kéne túltolnod a marhaságokat!

Ez 2023-as.
Plusz, az államadósság 2021 és 2024 között háromszorosára nőtt. Szeptemberben a külföldi államkötvény tartozások 1/3-át el kellett engediük a hitelezőknek, az államcsőd elkerülése végett. Ez nem tűnik, nekem egy sikertörténetnek.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Kinek a pénzéből nyújtottak hitelt az EUs államok? Miből és honnan van ez a pénz?
Mindaddig, míg nincs a hitel visszafizetve, addig a hitelező pénzéből van fizetve. Ez a hitel lényege, nem? Hogy nem a saját pénzeddel fizetsz valamiért az eladónak, hanem később a hitelezőnek.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Magyarország, 2022 február 24 és 2023 október 31 között, 0,99 milliárd eurót fizetett ki Ukrajnának, amit az EUval közösen vett fel hitelként és 2030 tól tagállami befizetéseken keresztül lesz törlesztve.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Az a pénz elvesztette közpénz jellegét! Ahogy Lőlő pénze is! Vitya nem hülyegyerek! Minden pénz amit befektet, az jó helyre megy! Csádban, Ukrajnában mind fialni fog! Isten áldja meg a kedves, géniusz Doktorminiszterurat, és őrizze meg jóhúsban nekünk sokáig!

EU eddig ~120mrd ráfordítás (sosem látjuk viszont, de csicskák vagyunk belefér)
USA eddig ~ 170mrd $ ráfordítás (sosem látják viszont, de bizonyosan lesz némi mélytorkos kompenzáció)

Még nincs vége, + az emberéleteket nem is lehet a képletbe tenni. A világ talán valaha volt legdrágább "békéje" készül, reméljük ennyiért jó békét kapunk... nehogy garanciális ügyintézés legyen belőle következő vásárlás igényével. BTW elég reálisnak tartom, hogy a Win10 calc.exe okossága tudományos módra állítva belátható időn belül skálázás nélkül nem fogja tudni megjeleníteni a forintosított végösszeget. Immár foglalt minden digitje, bár még csak egyessel kezdődik, amikor JMF-ben számolok. Okés, hogy az amerikai államadósság lassan 40.000 x mrd(!) dodójához képest ez a szám még bemelegítés, de azért mégiscsak fasza.

Ügyes, ügyes! Kár, hogy nem én találtam ki az ilyesmi "befektetést", mert akkor biztosan nem Skodával járnék. Azt nem tudom elképzelni még, hogy a kínaiak milyen szögben döntik hátra a székeiket, amikor kezüket összedörzsölve röhögnek eme katasztrófának a pénzügyi beszámolóját olvasva.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

EU eddig ~120mrd  ráfordítás (sosem látjuk viszont, de csicskák vagyunk belefér)

USA eddig ~ 170mrd $ ráfordítás (sosem látják viszont, de bizonyosan lesz némi mélytorkos kompenzáció)

Szerintem ennek már sokszorosát viszint látták! De ha már ennyire garasoskodsz, akkor áruld el hogy a csádi pénzeket mikor látod viszont? Meg hogy mennyibe is kerülne, ha neked kéne harcolnod az oroszokkal, mert a frontvonal valahol Budapestnél húzódna?

Ha mar Csad: elobb te magyarazd el sajat szavaiddal, hogy szerinted mit keresnek pontosan magyar katonak Csadban? Csak mert en is kidobott penznek sejtem, de nincs eleg informaciom ahhoz, hogy ezt megallapitsam, mikozben az ukranok eseten ez nekem meggyozodesem, hogy penzkidobas. 

Meg tovabbra is: nem vagyunk az oroszokkal hatarosak, es amig ez igy van, lehet nagyobb a szank. En szemely szerint annak orulnek, ha a Karpataljaval szomszedos megyeket ugy hivnak, hogy Lengyelorszag (ez etnikai osszetetelt tekintve se ordogtol valo gondolat), es vedjek a lengyelek a NATO hatart erosen, ahogy eddig is tenniuk kellett, csak mostmar tobb negyzetkilometeren. Ehhez az "otletemhez" meg ugy kezdeskent abba kene hagyniuk az ukranoknak az eladosodott kisemmizett orszagukert USA-ert meghalni akarast. Jelenleg epp azert harcolnak az ukran kisemberek, hogy meg az unokaik is hadihiteleket torleszthessenek, mikozben nagybefektetok felvasaroltak minden erteket es telket, es ok akarnak nyerni az ujjaepitesen is.

Ez a csádi izé szerintem egy másik szálat kíván, ebben a témában nem látom relevánsnak - még akkor is, ha nem látnám viszont.

A garasoskodás olyasmi nekem, mintha elmennék a másik boltba, mert ott a mosószer 8Ft-10Fillérrel kevesebb. Vagy egyszerűen nem vennék meg valamit, mert 3Ft-20Fillérrel több lenne, mint amit előre kalkuláltam. Itt amit te tulajdonképpen lekicsinylesz, az egy olyan brutális összeg, amit rutinból ki sem tudok mondani azonnal, mert gondolkodnom kell amikor számolom a nullákat a végén. Nem hiszem, hogy bármit is viszont láttak belőle, hacsak az új végfelhasználó a TB2-ket nem értékesítette még Alin, ami annyira nem lenne nagy túlzás az eddigieket tekintve.

Nem kell harcolnom az oroszokkal, szerencsére sosem kellett. A felmenőimnek annál többet. Bár az ilyen feltételesre tekert (kerülNE, HA, húzódNA) mondatokkal én igazából nem tudok mit kezdeni. Nálunk a programozóinknak van ilyen IRL betegsége alkalomadtán, hogy IF elágazásokat tesz oda is ahova nem kéne. A mindennapi életébe.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

EU eddig ~120mrd € ráfordítás (sosem látjuk viszont, de csicskák vagyunk belefér)
USA eddig ~ 170mrd $ ráfordítás (sosem látják viszont, de bizonyosan lesz némi mélytorkos kompenzáció)

Ez a két összeg így nem hasonlítható össze.

Az USA a dollárból annyit nyom, amennyit akar, mert a dollár világpénz. Az euró nem világpénz, nem nyomtatható tetszőleges mennyiségben.

A 170 mrd $ nagyjából teljes egészében amerikai magánszemélyek zsebébe vándorol, többnyire fegyverszállítások ellenértékeként. Azt a pénzt az ukránok többnyire nem is látják, csak a fegyvereket, amiket kapnak érte cserébe és amik révén ezrével elpusztulhatnak a frontvonalakon. A 120 mrd € ezzel szemben nagyjából teljes egészében amerikai magánszemélyek zsebébe vándorol, többnyire fegyverszállítások ellenértékeként. Európának ugyanis nagyon gyenge, alacsony a fegyvergyártó kapacitása és az európai államok is főleg amerikai fegyvereket vesznek. Az euró nem nyomtatható tetszőleges mennyiségben. Az egész ukrajnai háború szinte teljes egszében Amerikában lesz jövedelem. Amerika gazdagodik, Európában meg a mi hozzájárulásunk el lett ill. el lesz égetve, Európa csak szegényedik és pusztul ezen a dealen. 

Kivan ez találva kérem.

És miben fog megtérülni ez a béke? Mit kapunk viszonzásként? Egy szelet Uráli cinkbányát? Occsó Fekete-tengeri kőolajat?

Egy évvel ezelőtt még keringtek ukrán fórumokon olyan térképvázlatok, ahol a békére áhitozó nép, az oroszok legyőzése után, behúzta volna Nyíregyházáig és a Tiszáig az Alföldet kárpótlásként. (Szlovákok és a Lengyelek  sem jártak volna jobban, a Fehéroroszokról nem is beszélve.) És hidd el nem voltak ott sem komolyabb mentális gimnasztikák, mint Z. gyôzelmi tervében

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Haha,én támogatom az ukrán honvedő háborút. Szoktam venni Tibi csokit is! Nahh,ezt hogy übereled? :D Javaslom, mutasd meg, hogy valóban kiállsz az ukrán hazafias népfront élére!

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

nem olvastam végig, ott romlik el a terved, hogy amig tart a háború ( tehát béke, van nem csak fegyver szünet) , a nato szabályzat szerintem nem lehet felvenni a NATO-ba háborúban álló országot. ez igy oroszországnak pont jó is. Ezért nem is fognak békét kötni. 

“Luck Is What Happens When Preparation Meets Opportunity" - Seneca

Szerkesztve: 2024. 10. 22., k – 15:04

A csádi misszió helyett akár a letöltendő börtönbüntetést is bevállalná egy magyar katona, akit 9 hónapja nem engednek leszerelni

Gábor 2017-ben végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Hosszú évekig jól érezte magát a honvédség kötelékében, amit az sem befolyásolt, hogy neki és a társainak évek óta veszélyhelyzetekben kell helytállniuk.

[...]

A veszélyhelyzetre tekintettel négy és fél éve leszerelési tilalom van érvényben a Magyar Honvédségnél. A katonák csinálhatnak bármit, nem engedik el őket az állományból, még a szerződésük lejárta után sem. Gábor főhadnagyként lassan egy éve próbál leszerelni, de azóta sem érte el a célját, holott a kötelező éves fizikai alkalmasságin megbukott, és pszichiátriai szakvéleménye is van arról, hogy nem alkalmas katonának, csak a légierőtől tanácsolták el.

Tisztakezű fidesznyikkek lehet magyarázkodni!

Szóval a győzelmi tervetek, amit a kokainossal gründoltatok, csődbe ment. Hogyan tovább? Ha menni kell megdögleni a kokósért, mész? Miért nem vagy már ott?!?!?

(rám nem hatnak a gagyi, 0.1-es elmetrükkjeid, nyugodtan tartsd meg magadnak őket :)

trey @ gépház

Nem válaszoltál a kérdéseimre ... amik itt ontopikok ... futsz?

Mi a következő terv? Két csík kokó közben a Zelenszkij otthon fog piszkos bombát gyártani és azzal fenyegetni a világ legnagyobb atomhatalmát? :D :D :D

trey @ gépház

Ma, a strasbourgi plenáris ülésen az Európai Parlament elfogadta az Ukrajna Kölcsönös Együttműködési Mechanizmus létrehozásáról és Ukrajna számára rendkívüli makrofinanszírozásról szóló rendeletet.

[...]

Annak ellenére, hogy határozottan elítéljük az orosz agressziót, és meggyőződésünk, hogy az agresszornak meg kell fizetnie az okozott károkért, és az ukrán népnek segítséget kell nyújtanunk, a parlamenti határozat bizonyos, a fegyverbeszerzésekre és -szállításra vonatkozó pontjai miatt a TISZA Párt delegációja az Európai Parlamentben a tartózkodás mellett döntött

Gumicsont a fajtádnak!?

Tehát, nem szavazta meg. Ez tudod mit jelent? Hogy NEM SZAVAZTA MEG!

A haverod. A stexet az ukránoknak 🤷‍♂️

Azt jelenti, hogy nagy volt a pofája, de rájött, ha megszavazza, egy csomó rajongó megy a kukába. Vagyis: BESZART, BECSICSKULT, olcsó poltikai ÉRDEKBŐL nem szavazta meg.

trey @ gépház

Tehát, nem szavazta meg. Ez tudod mit jelent? Hogy NEM SZAVAZTA MEG!

Még mindig tartózkodtak. A fekete-fehér világképedbe nem illik bele, az 1 bittes agyad nem képes ezt az állapotot leképezni. Ami a te agyadban van az egy káosz. Magyar valaha is megígérte, hogy konkrétan ezt a javaslatot meg fogja szavazni?

Másrészt az amit ti megszoktatok, hogy a képviselők nem önálló entitások, hanem gombnyomogató biorobotok, az normális helyeken nem szokás. Minden képviselő saját lelkiismerete alapján szavaz. Az egy fidesz szokás, hogy mindenki vezényszóra nyom gombot! Ha egy képviselő nem szakértője a témának de nem szeretne sem pro- sem kontra- beleállni pártutasítás alapján, akkor joga van tartózkodni!

Az európai parlamenti határozatok jelentős része, sajnos, karácsonyfaszerűen épül fel. Sok olyan pontja van, amely jó szívvel támogatható és több olyan, amely kétségeket vet fel.

Tehát ha van sok dolog amivel egyetértesz, de egy valami amivel nem, akkor egy becsületes ember tartózkodik...

Szerinted miért engedte meg neki Weber?  Politikai érdekből, hogy Orbánt lecserélhesse. Ha megszavazza, holnaptól fele annyi Tiszás van és a maradék is visszamegy a  DK-hoz. :)

 

Remélem az ország vezetésétől is tartózkodni fog! :)

Szerinted miért engedte meg neki Weber?

Magyar és minden képviselő is autonóm "szavazó". Mióta kell Weber engedélyét kérni? Az más kérdés, hogy megbeszéli vele, de a döntést minden képviselő maga hozza meg. Még a gombnyomás pillanatában is dönthet úgy egy képviselő, hogy gombot nyom! És így van ez a Fidesz frakciójában is!

Nana! Ezt kiemelted a szöveg környezetből és eltrozítod az állítást!

Többet utazik, több ülésen kell részt vennie, felügyeli a delegáció működését, meghatározza, hogy az adott szavazáson van-e választási lehetőség, vagy frakciófegyelem van. Tehát meglehetősen sok és széles körű feladatról van szó, sok adminisztrációval, további pluszülésekkel és -munkával.

Érzed ugye, hogy más értelmet adtál az elhangzottaknak!?

Az uj partoknal van csak igazan partfegyelem/"frakcio"fegyelem. Mert a publicitast nyero vezeton kivul meg senki se eleg fontos es senki se eleg potolhatatlan (talan az egyetlen kivetel valaki, aki hozzafer a Meta algoritmusahoz, ha van ilyen egyaltalan). Sok uj part utolag "megprobalja demokratizalni a belso folyamatait" utolagosan kesobb.

Közép-Afrika egyik legnagyobb kiaknázatlan nyersanyagkészlete, amit szívesen odaadnak annak aki nem franciául beszél, kicsit befektet az országba, és picsánrúg pár dzsihadistát. Pillanatnyilag, magyar geológusok dolgoznak az országban uránt és kőolajat keresnek.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Nem vagyok teljesen naprakész, de emlékeim szerint a kormányoldalon: Franciaország, Románia, Oroszország van jelen ilyen vagy olyan formában. A dzsihadisták oldalán meg USA és Ukrajna. Az utóbbiak, természetesen csak "tanácsadói" szinten.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Oroszokkal es franciakkal osztozkodva tartok tole, hogy a nyersanyagokbol nem fogunk sokat latni.

Egy masik katonai hasznat viszont latom: elso kezben ralatunk, hogy a NATO-s francia hadvezetes es az orosz hadvezetes mit oszt meg egymassal. Fel tudjuk merni mi mennyire titok es ahhoz kepest "mi" mit tudunk.

Franciák elég csúnyán el lettek hajtva gazdasági vonalon. Tíz évvel ezelőtt még azt mondogattàk, hogy fogtok még utánunk sírni és mostanra kezdik belátni, hogy ahhoz kicsit többet kellet volna nyújtaniuk az ország lerablásánál. Pillanatnyilag, az Idegenlégiónak egy Tesco gazdaságos gyakorlótelepe. Kb. a helyiek jobban rühellik a dzsihadistákat, mint a franciákat, az utóbbiból kevés van, úgyhogy win-win szituáció.

Az oroszok az uránban érdekeltek, de a jelenlétük inkább jelzésértékű, leginkább jó kiképzési terep.

Amennyire látom a magyar elképzelést, az bartelezés. Mi adjuk a bányaipari és geológiai knowhowt, a helyiek a humán erőforrást, a kitermelt ércért meg megőgazdasági termékekkel fizetünk. Ez nekünk előnyös, mert nem kell az EUs gazdákkal, az EUs piacon, EUs szabályok szerint versenyezni. Nekik előnyös, mert üzleti partnerként vannak kezelve és nem gyarmatként.

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Politico: hét ország ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását

A Politico szerint nem Németország és az Egyesült Államok az egyetlen akadálya Ukrajna NATO-csatlakozásának; Magyarország, Szlovákia, Belgium, Szlovénia és Spanyolország is ellenáll – írja az Ukrajinszka Pravda.

Végre kibújt a szög a zsákból, és a bujkáló trógerek is előálltak: Z stand-up művész bajban van.

trey @ gépház

Z helyében megállapodnék a ruszkikkal, hogy megkapnak mindent, de Berlinig ne álljanak meg... Elôvehetnéd az uttörô nyakkendôdet az unokádnak... Nagyit meg megkefélné néhány Szerjózsa. Mondjuk lehet, hegyneki lenne egy jó napja...

Arra azért mondhatnál valamit, hogy ha a NATO nem akarja felvenni Ukrajnát, az EU meg nem akarja felvenni őket szintén, és a ruszkik legfőbb érvük a háború mellé, hogy sem NATO sem pedig EU szomszédot nem akarnak maguknak, akkor miért nincs még béke? Ez nekem némi hibát jelent a mátrixban! Neked nem furcsa?

Mert idáig nem volt világos, hogy háborúban álló országot nem akarnak felvenni? Ez csak neked meglepetés?

Most majd "Trump" behúzza a győzelmet, aztán olyat tweetel, hogy Putyin leül tárgyalni azonnal.

Valami érdekesség Petidről? Mert ez már unalomba fullad...

Szerinted amúgy mi a valóság, mi történt volna az elmúlt két évben, ha Zselé megfogadja a kis Orbitron tanácsát, és az első illegális orosz határátlépésnél kifüggeszti a barna foltos fehér alsót?

Illetve mi lenne várható, miután Putyi lecserélte a faszhelikopterezőt egy jó muszkára? Szeretné tovább vinni a tervét, vagy megelégedne az orosz-ukrán bábkormánnyal, meg hogy megint egy kicsit nagyobb lett a birodalom?

Ha esetleg ránk kerülne a sor, megadnánk magunkat?

Te személy szerint inkább élnél egy remastered KGST-tagállamban, vagy azért valamennyire jónak tartod az EU-t, nyugati világot?

Nem láttam. Mi megy a "petimre"?

Itt pontosan kikről beszélsz? Kifejted?

A magyar politikai vezetésről, ami itthon ugye Orbán Viktort jelenti.

Válaszolnál? Ha Ukrajnában, vagy Magyarországon élnél, mit szeretnél inkább? Nyugat, vagy Oroszország-párti elköteleződést?

Ha Ukrajnában, vagy Magyarországon élnél

WTF? Én itt élek. Elköteleződés helyett pedig teljesen megfelelne nekem a semlegesség, de nem az cigánysemlegesség (a nyugat faszának szopkodása bő nyállal) amit az osztrákok és a svájciak csinálnak!

trey @ gépház

Imádom Zelenszkij-ben ahogy képes bizonyos dollgokat megfogalmazni és nyilatkozni. pl. most amit a Financial Times-nak mondott: "Hajlandóak lennénk tárgyalni az oroszokkal, az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadások beszüntetéséről, ha megkeresnének minket..."

Komolyan, mintha nem az ő energetikai rendszerük lenne az összeomlás szélén ...

"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "