Elege lett Musk-nak a woke Kaliforniából, Texasba költözteti a SpaceX-et és a Twitter-t

Címkék

Musk egy éve megígérte, ha Kalifornia nem hagy fel a családokat és cégeket támadó törvényhozási gyakorlatával, cégeit elköltözteti az államból. Most szerinte eljött ez a pillanat, az utolsó szalmaszál szerinte az ottani új nemiidentitás-törvény volt:

Musk a törvény miatt jelezte, hogy mind a SpaceX, mind az X (Twitter) cégét Texas-ba helyezi át. Azt is hozzátette, hogy elegük van az erőszakos kaliforniai drogos bandákból is, amiket akkor kell kerülgetniük, ha ki és be akarnak járni az épületükből.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 07. 19., p – 08:15

Szóval, kiderült, hogy a sok kibaszott woke smoothie-készítő nélkül is fennmaradtak a cégei, ráadásul elege lett a demokrata vezetésű, Kalifornia pöcegödörből, ahol már fényes nappal is embereket rabolnak ki a drogosok a liberális állapotok miatt.

trey @ gépház

I did make it clear to Governor Newsom about a year ago that laws of this nature would force families and companies to leave California to protect their children

Ahogy írta, egy éve szólt. Elég hosszú lenne ez hisztinek. Már akkor kikelt a hugyos-szaros Kalifornia ellen, amikor megvette a Twitter-t és először tette be a lábát oda.

Ha azt nézzük, hogy Kaliforniában kb. nem létezik a rendfenntartás, teljesen érthető a lépése. És akkor a genderszart még nem is említettem.

trey @ gépház

Pedig biztos vagyok benne, hogy ő ezt végigszámolta, és kijött neki, hogy költséget takaríthat meg.

Twitternél is hogy bejött, azóta is vastagon veszteséges az egész... n+1 sztori van arról, hogy mennyire impulzív döntéseket hoz konkrét számolások nélkül, ami vagy bejön vagy nem.

Nem, akkor az elbújtatott szellemi és testi roncsot támogatná, akit már a saját pártcsaládja is szégyell, illetve maradna a szaros-hugyos, drogos junkiek lakta pöcegödörben, ahol mindenféle gendertörvényekkel szabályozzák a szép jövő felé vezető utat :D

Musk szerint a keddi bejelentést egy új kaliforniai törvény segítette, ami megtiltja az iskolai körzeteknek, hogy a tanárokat kötelezzék a szülők értesítésére, ha egy gyerek nemi identitása vagy szexuális irányultsága megváltozik.

Végül is, miért tartozna ez a szülőre, nem? Hisz csak ő tartja el 18 éves koráig és felel a testi és lelki fejlődéséért. Vagy Kalifornia állam már átvette a szülői kötelezettségeket is?

trey @ gépház

Látod, nem érted az egészet és pont ezért mondom, hogy nincs belekalkulálva "világ elbaszásának megállítása", hanem épp aktívan elbassza a világot. Amit te most természetesnek veszel, az ugyanilyen vitákat okozott 50-100-150-200 évvel ezelőtt, amit te most vitatsz, az 50 év múlva természetes lesz. Ez van, de nem kell hozzászoknod, mert úgyis meghalsz addigra, a világot meg viszi tovább a fiatal generáció, ahogy te is vitted tovább 30 éve, amikor fiatal voltál, aki alakította világot a fékező öregekkel szemben és nem egy öreg, aki most fékez. :)

Persze, persze. Én az előző generációval sosem pöröltem mert drogos létet, az utcára szarást, az emberek kirablását, a liberális káoszkormányzást, lébecolást, seggpinát stb. szerettem volna bevezetni a világban.

Inkább pont ezek ellenkezőjét hoztam tovább az előzőektől: a hagyományos értékeket, családmodellt, a "kemény munka meghozza a gyümölcsét" mentalitást, a precízséget és fegyelmet.

trey @ gépház

Jah, _Franko_ világ, bohócvilág. :D

Ahogy _Franko_ a világot látja ... Pontosan a hozzád hasonlók miatt tartunk itt, ahol. A 3. világháború szélén, egy demokrata Amerikával, amit egy szenilis roncs vezet. Frisco pedig a lenyomata annak, hogy hova tartunk, ha a kormányt valakik vissza nem tekerik :D

trey @ gépház

Ahogy _Franko_ a világot látja ... Pontosan a hozzád hasonlók miatt tartunk itt, ahol.

Jajaja, pontosan. Az hozzám hasonlók miatt nem vagy jobbágy egy földesúr birtokán... bár eléggé jól haladunk a feudális rendszer felé, ahol a helyi döbrögi mondja meg, hogy mit lehet és mit nem.

A 3. világháború szélén, egy demokrata Amerikával, amit egy szenilis roncs vezet.

Ahja, ahogy trey a világot látja, ahol Putyinnak semmi köze a dologhoz, hogy az utóbbi pár évtizedben az orosz medve a környező országokból falatozik. :D

Frisco pedig a lenyomata annak, hogy hova tartunk, ha a kormányt valakik vissza nem tekerik :D

Nyilván. És pont az a Musk beszél a családokról meg a hagyományokról, akinek 11/12 gyereke van 3/4 különböző nőtől... hagyjuk már ezt az álszent dumát. :D

Jajjmár. Egyes szülők azt se veszik észre, hogy a fiuk elnököt akar gyilkolni... másrészt meg vannak bőven olyan családok, ahol inkább konkrétan kínozzák a gyereket, mintsem megbeszélják vagy akár elfogadják, hogy nem tartozik a többségi heteroszexuálisok közé. Na, ilyen szülőnek a gyerek nem fogja megmondani, sőt, titkolni fogja az egészet. Viszont látszik ez már 11-12 éves korban is, amikor megindul a nemi érés.

Az ilyen trey félék ezt soha nem fogják megérteni, ez van... az 50 évvel ezelőtti trey félék a balkezesekkel művelték ugyanezt, ma azért a mai trey félék is már képesek elfogadni, hogy vannak balkezesek a világon, mert ebbe születtek bele, ez már természetes nekik is.

Egyes szülők azt se veszik észre, hogy a fiuk elnököt akar gyilkolni...

Hogy vennék észre, ha a titkosszolgálatok "se vették észre", amikor a hillbilly egy kettős létrával meg egy AR-15-tel a kezében mászott fel az elnökjelölttel szemben 120 méterre a fészer tetejére és egy tucat ember kiabálta, hogy "biztos úr, ott egy merénylőőőőő!!!!" :D :D :D

Haverjaid. A bohócok. Akit egy olyan ember vezet, amelyik összehugyozza magát állásában ... :D

trey @ gépház

Hogy vennék észre, ha a titkosszolgálatok "se vették észre", amikor a hillbilly egy kettős létrával meg egy AR-15-tel a kezében mászott fel az elnökjelölttel szemben 120 méterre a fészer tetejére és egy tucat ember kiabálta, hogy "biztos úr, ott egy merénylőőőőő!!!!" :D :D :D

Tudod, egy olyan államban történt mindez, ahol szabad a nyílt fegyverviselés. Az meg ezzel jár, tudod, attól, hogy valakinél láthatóan fegyver van, még nem lehet lelőni. A helyi rendőrök meg ugye a helyi republikánus vezetés emberei, a bohócok, a haverjaid, akik nem tettek semmit, meg se kérdezték, hogy hova-hova. :D

Ja, én meg azt hittem, hogy 4 éve egy fegyvertartás ellen kampányoló bohóc vezeti az USA-t, aki megígér behazudta a szigorítást (meg a migránskérdés rendezését stb.).

Úgy látszik Biden az USA KarácsonyGeli-je, aki meg a metró légkondicionálást ígérte be 5 éve.

Hát, ilyenek ezek a liberálisok ... ígéretből nincs hiány ....

Szar terelés volt ez a megbukott titkosszolgálat fiaskójáról 🤣

trey @ gépház

Ja, én meg azt hittem, hogy 4 éve egy fegyvertartás ellen kampányoló bohóc vezeti az USA-t, aki megígér behazudta a szigorítást (meg a migránskérdés rendezését stb.).

Tudod, ez állami hatáskör arrafelé, ahol a republikánus többségű államokban a bohóc haverjaid blokkolják a fegyvertartás szigorítását, sőt, a nyílt fegyverviselést is bátorítják, ahol tudják, annak meg vannak ilyen mellékhatásai, hogy nem lehet száz méterről eldönteni valakiről, akinél láthatóan egy AR-15 van, hogy rossz dologra készül, mert törvény szerint lehet nála ilyen fegyver. Áh, lófaszt tudod.

Szar terelés volt ez a megbukott titkosszolgálat fiaskójáról 🤣

Szar terelés ez a helyszínt biztosító republikánus vezetésű város által fizetett rendőrök munkájáról, akiknek jelezniük kellett volna, de szartak rá... :D

Ó, biztos vagyok a politikai beállítottságodban, így abban is, hogy lihegő nyelvvel lafatyolsz majd a George Soros által beajánlott Kamala Harris-nek is :D

aki egy mondatot nem képes hazugság nélkül kimondani

vs. Biden:

aki egy mondatot nem képes kimondani

:D

A hazugság minden politikus eszköztára.

trey @ gépház

Ó, biztos vagyok a politikai beállítottságodban, így abban is, hogy lihegő nyelvvel lafatyolsz majd a George Soros által beajánlott Kamala Harris-nek is :D

Ah, szarok én rá, röhögve nézem, ahogy lihegő nyelvvel lafatyolsz Trump seggét nyalók segge körül... :D

A hazugság minden politikus eszköztára.

Ah, ez nálad része a hagyományoknak és a tradícióknak, hogy a pofádba hazudnak és még tetszik is. :űD

Ah, szarok én rá, röhögve nézem, ahogy lihegő nyelvvel lafatyolsz Trump seggét nyalók segge körül... :D

Szemmel láthatóan, hiszen fejest ugrottál a woke szemét védelmébe :D Mit fejest! Seggest!

Ah, ez nálad része a hagyományoknak és a tradícióknak, hogy a pofádba hazudnak és még tetszik is. :űD

Nem, csak én veled ellentétben nem naiva, hanem realista vagyok :D

trey @ gépház

A kettőnek nincs köze egymáshoz... :D

Természetesen, az ég világon nincs :D Nekünk fogalmunk nincs arról, hogyan épül fel a woke szemétre épülő globalista hálózatotok, ami természetesen - 444-certified - nem létezik :D

Ah, furán írod az "elvtelen seggnyaló" szót... :D

Elvtelen? Szerintem messze én vagyok elvhű itt a sok forgó szélkakassal szemben :D Egyik nap DK-s, másik nap Kutyás, harmadik nap Összefosásos, negyedik nap MZP-s, majd most éppen MagyarPéteres. Szép ívű elvtelenség, felölelve magában a szélsőjobbot (Jobbik az Összefosásából), a posztkommunistákon (jelenleg EU-rajongók) át a Fidesz-koppintásig (Magyar Péti).

Ezzel szemben én vagyok aki voltam :D :D :D

trey @ gépház

Szerintem messze én vagyok elvhű itt a sok forgó szélkakassal szemben :D

Ha követted a Fideszt az utóbbi 25 évben - márpedig követted, akkor egy közép-liberális-zöld pártot követtél a szélsőjobb felé. A szélsőbalon kívül akkor mindenhol voltál, szélkakas. :D

Ezzel szemben én vagyok aki voltam :D :D :D

Csak hiszed, hogy az vagy, aki voltál. :D :D :D

Ja, népszerű balfaszság ez a berkeidből ... 

Oh, ez itt szépen az szemünk előtt játszódott le az elmúlt 25 évben, ahogy mentél a szélsőjobb felé. Csak te hitted azt, hogy ugyanaz vagy, pedig egy megkeseredett vén fasz lettél. Ki így, ki úgy öregszik, tudod. :D

Szerintem csak az történt, hogy fokozatosan kaptátok meg azt, ami vagyok.

Aki ismer IRL az csak röhög a megállapításaidon.

Szélsőjobbos sosem voltam, max. csak ellensúlyozom a ki- és elbaszott woke világot, ami jelenleg van. Nem én változtam, hanem a világ.

Nézz meg egy Beverly Hills-i zsarut '90-es évek szinkronnal. Majd rájössz ki lett más :D Az volt a normális, ti lettetek puhapöcsök.

trey @ gépház

Szerintem csak az történt, hogy fokozatosan kaptátok meg azt, ami vagyok.

Jah, fokozatosan mentél a szélsőjobb felé... most jön az, hogy mindig is szélsőjobb voltál, de akkor meg mi a faszé' lettél a 90-es években Fidesz fan? :D

Szélsőjobbos sosem voltam

Kac-kac-kac, nézd csak meg, milyen bohóc haverjai vannak a Fidesznek és mekkora átfedés van a világképed és a Fidesz jelenlegi világképe között... :D

Tudod, anno elhatárolódtál Gabuccino faszságaitól, most meg már nagyjából eldönthetetlen, hogy te mondtad vagy ő, ha feldobnánk névtelen kvízt. Megváltoztál, csak nem vetted észre.

Persze, hiszen te ismersz engem, ismertél mindig is, úgy is, hogy sose láttál. Maradjunk annyiban, hogy kb. 5-7 évvel ezelőttig azt sem tudtad ki vagyok, láttál egy képet, elhittél valamit amit akartál.

Mondom, veled ellentétben akik ismernek, kb. röhögnek rajtad. Meg azon is, hogy nem is láttad még a valódi oldalam. Lehet, hogy kell még ahhoz +20 év ;)

Amit te max. érzékelhettél, hogy bizonyos okokból akkor úgy gondoltam, hogy jobban meg kell válogatnom a szavaim, de aztán rájöttem, hogy nem, nem kell. Ahogy öregszem, egyre inkább vagyok független munkahelytől, kiadótól, HUP bohócoktól.

Hát, ez van ;) Ha tetszik nekik tetszik, ha nem nem ;)

trey @ gépház

Persze, hiszen te ismersz engem, ismertél mindig is, úgy is, hogy sose láttál. Maradjunk annyiban, hogy kb. 5-7 évvel ezelőttig azt sem tudtad ki vagyok, láttál egy képet, elhittél valamit amit akartál.

Elég azt látni, ahogy osztod az észt lassan 25 éve és közben mennyit változtál. :D

Ahogy öregszem, egyre inkább vagyok független munkahelytől, kiadótól, HUP bohócoktól.

Ahogy öregszel, úgy változol... ennyi. Belülről úgy néz ki nem látszik... :D

Ahogy öregszem és ezzel együtt, ahogy anyagilag függetlenedem, úgy tehetek meg egyre többet. Sajnos ez a nagy igazság. Én nem aranykanállal a számban születtem ... Régen meg kellett gondolnom kétszer, hogy leírjak-e valamit. Ma már leszarom. Mert ma már megtehetem.

Úgyhogy, nyugodtan lehet jelentgetni. :D Ahogy a legutóbb ... :D

Annyit kérnék csak, hogy ne fogalmatlanul, egy info@ listára, hanem keressetek, és azonnal megadom a kiadóvezető, meg a cégvezető közvetlen elérhetőségét. Nehogy megint egy cég röhögjön, hogy valaki a sales listára írta panaszos levelét, hogy a trey mint mondott a neten :D

Mert majdnem beszakadtam a röhögéstől :D

Igaz, @János? :D

trey @ gépház

Ne röhögtesd ki magad. Egy elnökjelölt védelme CIA hatáskör. Nagy nehezen le is mondott valami fejes, mert ezt a helyi vársi renddőrök bénák voltak szöveget még az USA-ban sem lehet eladni.

Az, hogy olyan női testőrök védték Trumpot, akik a pisztolytáskájukból sem tudták előhúzni a fegyverüket, pont a woke gyakorlati eredménye.  

Benny Hill show volt az egész produkció. Sajnos a szerencsétlen csávó(már mint az önkéntes tűzoltó) belehalt. Ha nem mond le a főnök, akkor pont e miatt nagyon gáz lett volna. Az volt a minimum.

A balfaszkodásuk miatt egy ember meghalt, kettő meg súlyosan megsérült.

Trump fülét mondjuk leszarom

Szerkesztve: 2024. 07. 19., p – 08:44

az alkalmazottakat is viszi? vagy mindenkit könnyedén le tud cserélni texas-ira?

akko most eleget egy csomo penzt, hogy a latinokhoz vigye a szarjait? :D

Amúgy miért nem költözik csak ő Las Vegasba? LA jó repcsivel fél óra :)

Majd ingázik, mint a többiek :D

Azt is hozzátette, hogy elegük van az erőszakos kaliforniai drogos bandákból is, amiket akkor kell kerülgetniük, ha ki és be akarnak járni az épületükből.

Hasonlo problemak az USA mas allamaiban nem leteznek?

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Texasban még van rendőrség.

Ez most azt jelenti, hogy Kaliforniaban nincs vagy azt, hogy a texasi rendorseg megoldotta a hajlektalansag es a drogfuggoseg problemajat? Jo lenne ha a(z iskolai) lovoldozesek aldozatainak szamat is tudnak csokkenteni, de ugy tunik arra mar nincs eleg eroforrasuk.

Milyen drog szabályozás van Texasban?

Kb. mint Magyarorszagon ahogy latom.

Mennyire liberális Texas?

Ennek nem neztem annyire utana, de ugy tunik kb. mint Magyarorszag?

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Amikor már a NY Times is erről ír?

 

Can San Francisco Solve Its Drug Crisis? Five Things to Consider.

San Francisco is in the middle of a drug crisis. Overdose deaths reached a record high last year, topping 800. Public drug use is widespread in some neighborhoods.

How did San Francisco get to this point? In part, it follows the national story: The rise of fentanyl, a synthetic opioid, and a destabilizing pandemic caused a spike in addiction and overdose deaths.

But San Francisco’s drug crisis has outpaced the country’s. In 2014, the city’s overdose death rate was roughly in line with the national average. As of last year, its rate was more than double the national average, and San Francisco was No. 4 for overdose deaths among U.S. counties with more than 500,000 people. The country’s overdose crisis worsened over the past decade as fentanyl spread, but San Francisco’s worsened much more quickly.

 

trey @ gépház

Ne játszd az értelmi fogyatékost, nem áll jól.

Public drug use is widespread in some neighborhoods.

Lefordítom: ezeket a drogosokat kerülgetik az utcán Musk-ék, amikor be akarnak menni az épületükbe

But San Francisco’s drug crisis has outpaced the country’s.

Olvass statisztikákat, hogy ez mit jelent.

trey @ gépház

Lefordítom: ezeket a drogosokat kerülgetik az utcán Musk-ék, amikor be akarnak menni az épületükbe

Ok, ez nem fordulhat elo mashol?

Olvass statisztikákat, hogy ez mit jelent.

Olvastam, foleg San Francisco erintett mint irtad is, Elon irodai nem ott vannak. Los Angelesben is problema ez, de szerintem ott valoszinuleg valamivel jobban kezelik. A Google irodainal is volt ebbol problema, nem koltoztek el, hanem megprobaltak kezelni a problemat.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

https://hup.hu/comment/3087905#comment-3087905

Megneztem a videot... Elismeresem a texasi rendoroknek. Kerdes: a kaliforniai rendorok nem csinalnak ilyesmit mert ok tul woke-ok ehhez? Szerintem minden allamban tiltottak az ilyen drogok, legalabbis a terjesztesuk biztosan.

A videoban hallottakat kommentalnam:
- “miert tortennek a betoresek a kornyeken? mert drogra kell a penz az elkovetoknek”
    - ez reszben igaz, de:
        - a rendorseg munkaja itt tuzoltas es nem a problema kezelese
            - az elkapott dealerekkel mi tortenik? gondolom par honap vagy ev borton, utana ugyanott folytatjak ahol abbahagytak, megoldottak barmit is ezzel?
        - a problema a szegenyseg, aluliskolazottsag es normalis egeszsegugy hianya vagy megfizethetetlensege, ezeken a rendorseg nem tud segiteni
- “a razzia utan 2 oraval ujra az utcan vannak a dealerek” (akkor mi is lett megoldva a texasi rendorseg altal?)
- “bunbandak, fegyverek, gyilkossagok, minden” (tehat nem csupan a droggal vannak ott problemak)

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

a kaliforniai rendorok nem csinalnak ilyesmit mert ok tul woke-ok ehhez

Tele van a net a kérdésedre adott válasszal. Csak ki kell tekinteni a 444/Telex bűvköréből.

Ja, meg ismerni kellene egy kicsit az USA történelmét, a tradicionális kaliforniai liberális hozzáállást a drogokhoz stb.

Szóval van mint bepótolnod.

trey @ gépház

Tele van a net a kérdésedre adott válasszal.

Megosztod a forrast? (nem egy LMGIFY linket, hanem ami szerinted lenyeges)

Csak ki kell tekinteni a 444/Telex bűvköréből.

Fent kerdeztem a forrast, gondolom nem onnan szarmaznak majd.

Ja, meg ismerni kellene egy kicsit az USA történelmét, a tradicionális kaliforniai liberális hozzáállást a drogokhoz stb.

Nem tanitottak az iskolaban, de ettol fuggetlenul nem hinnem, hogy a kaliforniai hozzaallas a kemeny drogokhoz mas lenne mint a tobbi allamban vagy a vilagon. Erre esetleg van valami forrasod ami mervado?

A texasi rendorseg "problemamegoldasat" firtato kerdeseimre nem irtal semmit. Akkor most ott meg van oldva a problema vagy csak tuzoltas tortenik?

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Ja, meg ismerni kellene egy kicsit az USA történelmét, a tradicionális kaliforniai liberális hozzáállást a drogokhoz stb.

Ezek szerint te nem ismered. A fű legális, a fentanil nem és könnyen találsz a texasihoz hasonló kaliforniai videót, ha keresel: https://www.youtube.com/watch?v=CsQ3Iuv21KM

Szóval van mint bepótolnod.

Neked is, főleg, ha nem nézel utána... :D

Ilyet en is tudok:

Expert: Why Drug Addicts Are Stuck in California’s Bay Area

This episode originally premiered on EpochTV on January 4, 2024.

Leighton Woodhouse is an investigative journalist, documentary filmmaker, and a native of Berkeley, California. He has been documenting the “street addiction crisis” engulfing the Bay Area, and the political culture and policies fueling it.

We don’t arrest people, and we certainly don’t send them to mandatory treatment. And what it means is that we’re just allowing the addiction to continue to consume them, because we haven’t forced them into that moment where they have to choose: Am I going to fight this addiction, or am I going to spend the next 10 years in prison? It takes that kind of a choice to break through the fog of addiction, and we’re not giving people that opportunity anymore,” says Mr. Woodhouse.

trey @ gépház

Elon pedig Los Angelesben kuzd a drogos hordakkal..

ROTFL, szerintem itt fejezzük be a beszélgetést, mert vagy troll vagy, vagy fogalmatlan.

San Francisco Investigating Giant X Installed At Twitter HQ

Milyen Los Angeles-ről hadoválsz itt? :D

https://en.wikipedia.org/wiki/Twitter,_Inc.

trey @ gépház

Milyen Los Angeles-ről hadoválsz itt? :D

https://en.wikipedia.org/wiki/Twitter,_Inc.

A SpaceX Los Angelesben van, de nem neztem meg mindket ceg kozpontjanak a helyet es a tweetekbol sem egyertelmu egyebkent.

Elege lett Musk-nak a woke Kaliforniából, Texasba költözteti a SpaceX-et és a Twitter-t

"SpaceX will now move its HQ from Hawthorne, California, to Starbase, Texas"

"And 𝕏 HQ will move to Austin"

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

A Twitter (X) building kapcsán írta, hogy kerülgetni kell a drogos hordákat. Ne terelj.

Musk: And 𝕏 HQ will move to Austin

                       | ___ Musk:  Have had enough of dodging gangs of violent drug addicts just to get in and out of the building

trey @ gépház

Ne terelj.

Ne magadbol(?) indulj ki... Nem hasznalok Twittert/X-et, igy nem vagyok hozzaszokva az ottani thread-ekhez es akarhogy kattintgatok a nyito bejegyzesben levo linkekre az altalad felvazolt kapcsolat nem latszik, ez a legkozelebbi amihez el tudtam jutni, de szamomra nem egyertelmu belole ami szamodra igen.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Segítek:

(belülről kifele, óramutató járásával ellentétes irányban olvasunk)

Szerk: hol a retekben látsz te itt Los Angeles-t?

trey @ gépház

A releváns részben ...

Folytatod még? Explicit le van írva, hogy Ki (Elon Musk), mit (San Francisco-t), miért (drogos bandák), mi előtt (X HQ épület - gy.k.: le is van fényképezve) ... Sigh ...

trey @ gépház

Ez egy saját bevallása szerint is elavult tapasztalatokon alapuló vélemény. Az viszont nem, hogy még a véleményt megfogalmazó is érdette, amin a haverod értetlenkedik.

Távolról lefényképezte. Hahahaha. Ebből aztán látszik amiről Musk beszélt: drogosok ki-bejárkalnak az épületben. Biztos nincs ilyen, ez jól látszik egy ÁLLÓ kepen 😆

trey @ gépház

Te beszélsz összevissza és hozol olyan posztokat bizonyítéknak, amiben arról van szó, hogy nincs igazad, de ezt úgy értékeled, hogy igazad van... gerinced már úgy sincs, tévedést nem tudsz beismerni, ideális Fideszes politikus lennél, nem akarsz Győrben indulni polginak? :D

Ó, jaj! Betalált? Miért nem voltál ilyen aktív kijavító, amikor a haverod Los Angeles-ről hadovált a Twitter HQ-val kapcsolatban?

amiben arról van szó, hogy nincs igazad

Barátom, lényegtelen, hogy szerinted nekem igazam van-e, mert az állítást Musk tette és te most nem velem, hanem vele vitatkozol :D Én csak adom alád a lovat és röhögök, ahogy mindenki számára nyilvánvalót (SF egy drogos pöcegödör) próbálod mentegetni. :D

Látom sikerült már reggel feltolnom benned a pumpát, hogy fogod a nap végéig ezt bírni? Pattints be egy Andaxint és rá egy sört ;)

trey @ gépház

pirate te vagy?

Mar bocs, de WTF? Szerinted veszem a faradtsagot es regisztralok masik user-t hogy mas neven irkaljak? El vagy te tevedve...

Twittert tovabbra sem hasznalok, igy nem igazan egyertelmu hogyan olvassam (egy annyira nem is izgat) 🤷

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

ertem, tehat mivel Elon megmondta hogy SF-ben drogos hordak (hordak bazdmeg!!!) tartjak rettegesben a varost (szerintem tobb kokain megy el egy bankban a noi wc-ben, mint az utcan) igy sehol mashol a vilagon nincs drog, foleg nem Texas varosaiban, ahova menni akar. Ott meg az alkoholista cowboyok is jozanok, a kereszteny buzik is heterok, a mexikoiak is spanyolok europabol :D

Kaliforniában is, ha leveszed a szemüveged, áh, nem fogod, mert nem illik bele a világképedbe... :D

Arra is amúgy kíváncsi vagyok, hogy Musk hogy fog tovább drogozni, vagy neki szabad Texasban is? Kaliforniában bárhol el tudott szívni egy spanglit, Texasban meg 180 nap börtön jár érte. Vagy majd mindig visszarepül, ha drogozni támad kedve? :D

Ez legyen az ő problémája. Egy biztos, nem Musk az első, aki a neten megénekelte az SF nevű pöcegödör problémáit. Állítólag az autósok már papírt ragasztanak a kocsik szélvédőjére a drogosoknak, hogy:

GYOGYIKÁM, NYITVA VAN AZ AJTÓ, NINCS BENNE SEMMI, FELESLEGES EZÉRT BEBASZNOD AZ ABLAKOT

A felirat meg egy féltéglával be van baszva :D :D :D

Tudod, amerre a BLM (intézményesített garázdaság és lootolás) meg a Defund The Police movement az irány, ott nem rend lesz, hanem kupleráj.

trey @ gépház

Ez legyen az ő problémája.

Jajj, hát igen, ő úgy megy Texasba, hogy közben nagyrészt Kaliforniában marad, csak a székhely megy oda, adózási okokból, de élni azért szeret ő is... a sok hülye meg kajálja a körítést és a mesét két kanállal. :D

Texas ilyen szempontbol eros ellenpelda, mert ott tenyleg az van hogy kijossz az irodadbol, eledugrik valami rosszarcu kessel hogy ide a tarcadat te meg keresztullovod mint egy kutyat, akkor a hatosagok kb. annyit fognak neked mondani hogy nice job.
Florida meg hasonlo hely.

Kalifornia sajnos a masik veglett lett mostanra, pl. par honapja jarta be a sajtot egy eset ahol egy csavo LA-ban amikor hazaert ket fegyveres bunozo atugrott a keritesen es ki akartak rabolni, lett egy kis lovoldozes mert nala is volt stukker, es a helyi hatosagok ebbol azt hoztak ki megoldaskent hogy elvettek a fegyvertartasi engedelyet...

A SpaceX meg ex-Twitter-X-ével együtt inkább az űrbe kéne kilőni Maszk Ilonkát, ott pont jó helyen lenne, valami Föld körüli, vagy azt elhagyó pályán, ellebeghet az űrszeméttel.

Azt is megmondom, hogy Texasból is elege lesz, az meg az ellenkező véglet, nacionalista, konzervatív, vallásos, falusi-ranch-cowboy kultúra, azzal sem lesz kompatibilis, se ő, se a cége. Még a drogos bandákat se ússza meg, mert Texas is tele van velük, még jobban is, mint Kalifornia.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Pedig nem hulye, csak rossz versenyszamban akarod megmerettetni. Musk baromi jol tud penzt osszehaknizni befektetoktol. Ettol meg lehet, hogy CEO-kent egy lyukas forintot nem er, mit tudom en, de amig az emberek sorban allnak, hogy odaadhassak neki a penzuket, addig a legkevesbe sem tartanam "komolytalannak".

Mi is érezzük a saját bőrünkön Kormányunk és Pártunk tevékenységét, akiket szintén Gyuri bá támogatott meg, csak ezt szeretik egyesek elfelejteni. 

Legyen Soros egy elrettentő példa, hogy a gazdagoknak talán nem kellene senkit megtámogatni, inkább kampányoljanak magasabb adókért, ha annyi felesleges pénzük van :D

Nem Musk egyik gyereke operaltatta at magat masik nemuve?

Igy kicsit kepmutatonak hat.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Pedig lehet, akkor meg emailt is kapott az iskolatol...:)

 

Egy ilyen nemvalto .mutet, es elotte a rengeteg gyogyszer, valamint utana a sok antidepresszans baromi draga. Azt valakinek fizetnie kellett....

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nyilvanosan hoborog a woke kultura ellen, maganban meg fizeti a gyereke mutetjet.

Ha valaki jobban kepben van beirhatna hogy mennyi egy ilyen nemvaltoztato mutet csomag (elotte pszichologus es hormongyogyszer felkesziteni, maga a mutet, utana szinten pszichologus aki felirja a szatyornyi antidepresszanst).

Szerinten egy ilyen kb. 2 eves orvosi sztori olyan 50-100e USD *alsohangon*.

Azt ott se lehet zsebpenzbol osszekuporgatni.

Csak azt ne mondjatok, hogy Musk barmelyik felesege dolgozik... A legutolso, amelyiket a majmos cegeben farkalta, az epp dolgozott, de csodalkoznek, hogyha azota is dolgozna, de ott a gyerek meg nincs egy eves se. De a tobbi asszonysag mit csinalhat?

 

Szoval jah, kepmutato.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

maganban meg fizeti a gyereke mutetjet.

Ezt honnan vetted?  A gyereke titkolta előle, hogy ő trasz, majd 18 évesen coming out után megszakított az apjával minden kapcsolatot, pert indított a bíróságon, névváltoztatás miatt és jelezte, hogy minden köteléket meg akar szakítani Musk-kal.

Ebben Musk részéről mi a képmutatás? Nem is tudott róla.

Meg milyen műtét?

trey @ gépház

idezem: "Meg milyen műtét?"
https://nypost.com/2024/07/23/us-news/elon-musk-says-trans-child-was-fi…

"The 53-year-old billionaire vowed to “destroy” the “incredibly evil” culture that allows the gender-reassignment surgery that his 20-year-old child Vivian Jenna Wilson, who was born Xavier, got in 2022."
FYI.

A ki olvasson mirol es mit erost visszanyalt. :)
Azt meg inkabb hagyjuk is, hogy elonkaneni olyan buta, meg annyi szert eltolt a kovid alatt _is_, hogy azt sem tudta, hogy mit adat a sajat gyerekenek... gyakolratilag telibeszarta a csaladot (es nem csak egyet, mar szamolni is nehez hanyadikon van tul).

Nyilvanosan hoborog a woke kultura ellen, maganban meg fizeti a gyereke mutetjet.

Nem ismerem Musk álláspontját. Szerintem van különbség az egyén döntése és a mozgalmi nyomulás között.

 

Csak azt ne mondjatok, hogy Musk barmelyik felesege dolgozik...

Ennek mihez van köze?

 

A legutolso, amelyiket a majmos cegeben farkalta, az epp dolgozott, de csodalkoznek, hogyha azota is dolgozna, de ott a gyerek meg nincs egy eves se. De a tobbi asszonysag mit csinalhat?

 

Szoval jah, kepmutato.

Ez milyen muski kinyilatkoztatásnak mond ellent?

:)

Ez egy állítás volt.

Nem. Ez egy magyarazat erre:

Kérlek, vezesd le, mi ebben a képmutatás.

 

En kepmutatasnak latom, ha nyilvanosan hoborog, privatban meg a lanya ezentul ferfi.

Mondjuk most utanaolvasva lehet nem is volt mutet. Igy a kepmutatast mashol kell keresnem, mert itt beneztem, es tevedtem.

Mondjuk eros amit mondott (es ez most idezet):

‘Can’t win em all’

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

En kepmutatasnak latom, ha nyilvanosan hoborog, privatban meg a lanya ezentul ferfi.

Tehát, a fia, aki ezentúl is fiúcska (férfinek nem nevezném, mert férfi nem visel női nevet) ...

En kepmutatasnak latom, ha nyilvanosan hoborog, privatban meg a lanya ezentul ferfi.

Vagy talán pont azért kelt ki ez ellen, mert szerinte a gyereke agyát kimosták az elit kaliforniai iskolában és most fiú helyett leánynak képzeli magát? Természetesen csak a fejében, mert a lábai közt péló van.

Mondjuk most utanaolvasva lehet nem is volt mutet.

O, rly?

trey @ gépház

Szerintem tragédiának éli meg, hogy mi lett a gyerekével és mivel törvényt nem tudja megváltoztatni így tiltakozik ez ellen.

Biztos voltak kemény viták a feleségével a gyerekről, de nem győzött és elengedte - nagyobb botrányt nem akart.

 

Mezőgazdasági példával éljek előfordul, hogy pl. a kukorica főhajtása mellett vannak mellékhajtások, amit rendszerint el kell távolítani ez a művelet a fattyazás és az eltávolított értéktelen hajtás a fattyú.

JUST IN: Elon Musk says his son is "dead" thanks to the woke mind virus after he was put on puberty blockers, says he vowed to "destroy the woke mind virus after that."

🔥🔥

"I was essentially tricked into signing documents for one of my older boys... This was before I had really any understanding of what was going on."

"There was a lot of confusion and you know, I was told, oh he might commit su*cide..."

"My son Xavier is dead, k*lled by the woke mind virus."

"I vowed to destroy the woke mind virus after that... and we are making some progress."

https://x.com/collinrugg/status/1815496170334204202

Persze, a woke miatt. Nem tudtam, hogy így hívják manapság az adókat. Csak épp a gyárat meg az irodát hogy-hogy nem, nem viszi, csak a céget papíron.

Szerkesztve: 2024. 07. 20., szo – 09:42

USA-ban általános tendencia, hogy cégek költöznek Texasba Kaliforniából.

törvények, közbiztonság, adózás, enerigai árak, lakhatás stb.. miatt

kicsit utána néztem:

Forune 500-ból a legtöbb cég Texasban jegyezve.

A Testa mellett, HP, Oracle, Exon Mobil, AT&T stb.

sőt saját tőzsdét visznek: TXSE - Texas Stock Echange

New York-al már a cégeknek tele van tökük pl. ilyen statisztikát is kérnek legújabban: div matrix

Aham... hát nézd, Delaware területén 8,7 százalék a corporate tax és bizony megosztja az IRS-el az adatokat. Offshore dolgokat nem érdemes ide keverni, offshore cég az, ami nem végez üzleti tevékenységet USA területén, ami nem mondható el az említett cégekről. Ennek ellenére ott van sok nagy cégnek székhelye, de szimplán csak azért, mert így adót lehet optimalizálni.

szóval megnézted.

meg nem kell az igazgatósági diverzifikációt csinálni (Lmbtq+ ás nonbinárs faszom)

Ha nekem lenne egy tőzsdei cégem és az állami törvény beleszólna, hogy buzit, niggert is kell felvennem az igazgatóságba biztos mennek olyan helyre, ahol adó is kevesebb és nem szarakszakan ilyen hülyeségekkel.

Te ukrán vagy, hogy egy magyar embernek azt mondod, hogy ugat ?

nem tudom és nem is érdekel azt se tudom melyik a szivárványhónap - elég baj hogy ilyen van.

talán majd egyszer lecseng ez az egész woke/gender és visszatérnek normalitáshoz - apa férfi, anya nő.

2 biológiai nem van -- aki egyik sem, az beteg vagy deviáns - előfordul a természetben, hogy hiba keletkezik.

Te ukrán vagy, hogy egy magyar embernek azt mondod, hogy ugat ?

Jajj, már, egyem azt az érzékeny lelked. :D

nem tudom és nem is érdekel azt se tudom melyik a szivárványhónap - elég baj hogy ilyen van.

Én egy listát kértem azokról a Fortune 500 cégekről, amelyek nem tartják, ha már szerinted ideológiai okokból mennek - hogy-hogynem, véletlenül pont optimális adózási környezetbe.

talán majd egyszer lecseng ez az egész woke/gender és visszatérnek normalitáshoz - apa férfi, anya nő.

Ah, visszatérünk a normalitáshoz, hogy a jobbágy az jobbágy és az úr az úr. Ja, várj, ez gondolom nem tetszene, a normalitás az, amibe beleszülettél.

2 biológiai nem van -- aki egyik sem, az beteg vagy deviáns - előfordul a természetben, hogy hiba keletkezik.

Aham, a kérdés itt azt, hogy ez az 5-10 százalék szenvedjen vagy hagyjuk élni. A balkezesek léte is deviáns hiba, gondolom, ezek alapján. Vagy abba már beleszülettél és a normalitás része az, hogy vannak balkezesek?

1. most aktualitása volt a kutyadalog - nem hagytam ki.

2. persze hogy pénz/adó határozza meg - kapitalista ország "még" az USA, de biztosan a közbiztonság is belejátszik és semmi kedvem nincs tanulmányt, kutató munkát végezni ez ügyben alátámasztani - 

én így gondolom vagy igazam vagy nem, leírtam.

3. normalitás - én nem jobbágy/úr vonatkozásban írtam - de hidd el jelenleg is működik -- szólj, ha gyereked svájci bentlakásos iskolába jár - mert megteheted - jelenleg is vannak urak.

4. 5-10% az kurva sok, vége az emberiségnek ilyen selejt termelés esetén nincs reprodukció, szerintem 0.01%-ról beszélhetünk, mint selejt és ehhez képest túl sokat foglalkoznak velük.

tőlem élhet, nem akartam őket megsemmisíteni - a selejt úgy is kevésbé életképes és nem reprodukció képes.

most aktualitása volt a kutyadalog - nem hagytam ki.

Vagy csak nem ismerted fel a pénz beszél, kutya ugat mondást. :D

persze hogy pénz/adó határozza meg

Ennyi. Minden más a képzelgésed.

normalitás - én nem jobbágy/úr vonatkozásban írtam

Pedig alig 250 éve a normalitás része volt, hogy a társadalom fel van osztva jobbágyokra és urakra.

szólj, ha gyereked svájci bentlakásos iskolába jár - mert megteheted - jelenleg is vannak urak

Ah, ez öröklődő kiváltság? Vagy csak pénzed nincs rá?

5-10% az kurva sok, vége az emberiségnek ilyen selejt termelés esetén nincs reprodukció, szerintem 0.01%-ról beszélhetünk, mint selejt és ehhez képest túl sokat foglalkoznak velük.

Hát, pedig 5-10 százalék, ahogy az állatvilágban is. Könnyen lehet, hogy evolúciós előnye van, különben nem maradt volna fenn így évmilliókon keresztül. Csak valami újkeletű kétezer éves vallási hülyeség alapján mondasz faszságot a témában.

tőlem élhet, nem akartam őket megsemmisíteni - a selejt úgy is kevésbé életképes és nem reprodukció képes.

Alapvetően nem öröklődik és nem örökölhető, akárcsak a balkezesség, viszont lehet ugyanúgy gyerekük.

Te is ott vagy a tervező bizottságban?

https://index.hu/fomo/2024/07/23/barbie-baba-mattel-down-szindroma-vaks…

Tudod, mert az xy% az fontos, hogy mindenhol képviselettel rendelkezzen…. mert hát fontos, hogy semmiképpen ne feledkezz meg róluk, mert az fontos. És a down-kórnak is könnyen lehet, hogy van evolúciós előnye, mert nem létezne… tudod?!

sok hülyeség mellett egyet szeretnék pontosítani és tisztázni és dorsy is téved a reprodukció kérdésében:

- Ha egy fiú lánynak képzeli magát és kap hormonkezelést - attól még nem fog benne pete lenni, se pete érése max. emlői duzzadnak meg és lesz némi teje (de ezt el tudja érni, ha sok hormonkezelt tehén tejet iszik).

vagyis nem fogja reprodukálni magát - nem lesz korcs utódja - ezért nem szabad ilyen pároknak gyereket adni - mert abba nevelik bele a buziságot.

 

És nem, nincs olyan hogy túlnépesedés az európai fehér ember fogy - az hogy Afrikába a majmok túl szaporodnak az tény, de nem nekem, mint fehér embernek kellene visszafogni magam.

sok hülyeség mellett

Hirtelen micsoda szakértő lettél... :D

És nem, nincs olyan hogy túlnépesedés az európai fehér ember fogy - az hogy Afrikába a majmok túl szaporodnak az tény, de nem nekem, mint fehér embernek kellene visszafogni magam.

Na, kábé erről van szó, amikor azt mondom, hogy a Fidesz elment a közép-liberális-zöld-szekuláris indulásától a valláskárosult-szélsőjobb szélére, aki végig Fidesz-hívő volt, az bizony ezt végigjárta és forgott, mint a szélkakas.

Köszönjük _Franko_, hogy ez a terved a tieiddel, hogy örömöt fakasztasz a szívükben. Köszönjük, hogy te gyűlölöd az álnokságot, a rablást és a hazugságot, de szereted a bűnöst, és nem akarod bűnében, bűneiben hagyni. Köszönjük, Urunk, hogy pont ezért jöttél, hogy szabadulást hirdess, és nem az ítéletet. Köszönjük, hogy ezen a délelőttön is átélhetjük a te szabadító szeretetedet, irgalmadat, bocsánatodat. 

Kérünk, légy itt velünk Szentlelked által áldj meg bennünket, hadd nyíljon ki végre a szívünk, lényünk, tudatunk előtted. Fogadjunk be, és formálhass más emberekké minket.

Szivárványhónap - ezt én se értem.

Szivárvány = esik az eső/vízpára és rá süt a nap vagy polikromatikus fény megvilágítja azt.

Ez bármelyik hónapban előfordulhat - vagy abban az évben statisztikailag legtöbb előfordulás után nevezik annak azt a hónapot - pl. esőhónap -amikor legtöbb csapadék esett ?

Szerkesztve: 2024. 07. 26., p – 11:38

_Frankó_ edukáld magad:

Gavin Newsom kormányzó végrehajtói rendeletet ad ki a kaliforniai hajléktalantáborok megszüntetésére

Az Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériumának 2023-as jelentése szerint Kaliforniában él a legtöbb hajléktalan az országban, a becslések szerint 653 000 emberből több mint 180 000 él Golden State-ben. A hajléktalanok száma 2022-ről 2023-ra 12%-al nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 6-3 arányban Oregon város javára döntött a "kempingellenes" rendelet ügyében - mivel jogvédő szervezetek megtámadták a városi rendeletet, amiben meg tiltották, hogy az utcán élést.

Newsom - demokrataként nem akart belenyúlni, meg hát a liberális dolgok, hogy ne korlátozzuk az utcára sz@rás jogát.

Most viszont érzi - a büdös mellet - ezzel megnyerheti, hogy újra válasszák. Pedig már egyes demokraták már sipítoznak.

szóval nem Karigeri tesze-tosza, ha karrierről van szó tudja mit kell tenni.

Gavin Newsom kormányzó végrehajtói rendeletet ad ki a kaliforniai hajléktalantáborok megszüntetésére

Most az a bajod, hogy az történik ott is, mint máshol vagy az a bajod, hogy vannak hajléktalanok?

2023-as jelentése szerint Kaliforniában él a legtöbb hajléktalan az országban, a becslések szerint 653 000 emberből több mint 180 000 él Golden State-ben.

Vajon miért nem Alaszkában vagy valamelyik északi alig lakott államok egyikében van sok hajléktalan? Hm-hm... meg vajon miért Texas a negyedik helyen lévő állam ezen a listán, miért épp Florida után? Ja, várj, ezek is déli államok, valami lehet a levegőben délen... lehet, hogy ott meleg van? :D

Azért van ott annyi hajléktalan, mert San Francisco rohadt nagy programokat indított a segítésükre, így más városokból is megérte odaköltözni. Aztán úgy jártak, mint minden szegénysegítő balos woke faszság, a segélyezéssel csak a hajléktalanok  önállótlanságát erősítették,  aztán most csodálkoznak, hogy nem lehet visszalapátolni a szart a lóba. 

És Texas meg Florida miért van benne az első négy államban a hajléktalanok számát tekintve? Tényleg érdemes lenne kicsit néha gondolkodni, hogy az hideg és északi államokban miért alacsonyabb a hajléktalanság, mint a déli meleg és óceánparti államokban...