Putyin és Gyurcsány - egy szép férfiszerelem

Fórumok

Nem elég felszopni, szeretni is kell! Egy kép többet mond ezer szónál: 

Nem elég benyalni, szeretni is kell!

 

Az Óperencián Nagyasztalon innen és túl:

Az óperencián innen és túl

 

Tessék választani! 

Hozzászólások

Szerkesztve: 2023. 03. 01., sze – 21:27

Ez az igazi!

https://nepszava.hu/i/12/8/1/1357916.jpg

Valamelyik választások idején, sok-sok éve már, láttam valahol egy óriásplakátot, amin ez a két hatalommániás vigyorgott. A képre valami ilyesmi volt írva:

"Mindegy, melyikünkre szavazol, úgyis nekünk dolgozol!"

Mik azok a "BBC elvek" ? 

Hazudunk reggel, éjjel meg este?! :-) 

Hetekig hazudozunk "tényfeltáró"műsorokban egy arab diktátor nem létező tömegpusztító vegyifegyvereiről. Majd közvetítjük a háborút amely propaganda-előkészítésében a BBC rendesen kivette a részét. Majd miután sikerült az ott lakó szerencsétlenek számára egy, a diktatúránál sokkal élhetetlenebb országot otthagyni romokkal, mindennapi terrorizmussal, bűnözéssel, megélhetési problémákkal szépen leveszi a képernyőről úgy országostól a témát. 

Nos ezek a BBC elvek egyáltalán nem hiányoznak. Meg a BBC sem, egyik jelentésével sem. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Na most nem értem. Ha Putyin jó arc, akkor Gyurcsány Putyin-barátsága jó az országnak és nincs gond, GyF jóarc.
Ha meg Putyin szar arc, akkor Orbán Putyin-barátsága rossz az országnak, és gond van, Orbán rosszarc.

Melyik eset áll fenn? Gyurcsány a jófej, vagy Orbán a rosszfej? Lehet, hogy az MTVA most valójában nem is tudja, mi mellett kardoskodjon?

Ez az "Orbán Putyin-barátsága" dolog az, amire előszeretettel hivatkoznak az európai, mértékadó, demokrata, független és filantróp de főképp európaidemokratafüggetlenmagyarok. Nem igazán világos, miben nyilvánul meg.

De segítek: Gyurcsány egyértelműen rosszfej, sőt, a szektás pereputtyával együtt talán a legrosszabb. Orbán se jóságos grál-lovag, de a jelenlegi felhozatal bármelyike nagyságrendekkel rosszabb lenne, így gyakorlatilag nincs választási lehetőség. Putyin meg nem ide jár engedélyt kérni, tehát nagyjából irreleváns, hogy mi mennyit teszünk hozzá a hídon dübörgéshez.

 Nem igazán világos, miben nyilvánul meg.

Abban hogy:

  • Szövetségeseink ellenkezése ellenére, még az ellátás-biztonságot sem a legfontosabb dolognak tekintve építettünk atomerőművet velük
  • Nehezen magyarázható gazdasági ügyleteket kötünk velük (M3)
  • Helyet és diplomácia védelmet biztosítunk a közép-európai expanziót célként kitüző állami bankjuk számára
  • Valami érthetetlen okból kifolyólag lobbizunk az mellett, hogy a szankciós listáról lekerüljenek orosz oligarchák

Álnaiv. Ha a kormány megpendíteni a NATO-ból való kilépésünket, szerinted mennyi időn belül bukna? Pedig az garantálná Magyarországon a békét. Nem vagyunk nagyhatalom, a nagyhatalmi erőtérben annyi a szabadságunk, mint a járókerettel mozgó öregeknek. A kezük hossza.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Jelen helyzetben azt gondolom, Ukrajna nyugati érdekszférába vonásával az USA háborút kezdeményezett Oroszországgal szemben. Irreleváns, ki adta le az első lövést, a lényeg, hogy olyan helyzetet teremtett, amely nem volt tovább tartható. Azt is gondolom, hogy a NATO nem egy védelmi szövetség, hanem annak legalizálása, hogy az Egyesült Államok katonai támaszpontokat hozhasson létre idegen államok területén. A NATO egyre inkább mászik rá az orosz határra, s most elérkezettnek látja az USA a nyílt háború megindítását, de lehetőleg kevés amerikai katonát beáldozva, európai területen.

Az európai top politikusok háborút nyíltan támogató nyilatkozataiból leszűrhető, hogy a NATO bele fog keveredni a háborúba, bár ez így eufemizmus, mert helyesebb azt mondani, hogy nyíltan be fog lépni a háborúba. Amennyiben Magyarország NATO tag, úgy Magyarország nyíltan fegyveres hadviselő féllé, egyúttal célponttá válik a hamarosan kitörő harmadik világháborúban. Azt majd a maradék túlélő történészek kitalálják, mi volt a kezdő dátum, azt nem tudjuk, hogy már tart, vagy csak el fog kezdődni, ez most lényegtelen.

Amennyiben nem lennénk NATO tag, sokkal nagyobb eséllyel maradhatnánk ki ebből az egészből, bár provokációs kísérletek akkor is lennének. NATO tagként ellenben akkor is belevisznek a háborúba, ha nem szeretnénk.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mert egypólusú világot akar. Ez tettenérhető, amikor a kisebb országokat saját érdekszférájába vonja, demokráciát exportál. Ez történt Magyarországgal is 1989-ben, szerencsénkre vérontás nélkül, de Romániával is, ott azért volt fegyveres összetűzés, de az USA-t ez nem zavarja. Oroszország nagyobb falat, most jött el az ideje, hogy legyőzze. Meg Kínát, ott Tajvan az ürügy, a gyújtószerkezet.

Meg persze kell neki az európai piac az LNG miatt, útban volt az orosz gáz. Biztos ami biztos alapon megoldották a kérdést az NS 1 és 2 kiiktatásával.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Oroszország Jelcin utolsó ciklusában volt a leggyengébb. Miért most látta idejét, amikor Oroszország viszonylag erős és ráadásul a világpolitikában aktív is?

A rendszerváltás szerinted USA beavatkozás volt? Most komolyan, te ezekben hiszel, amiket leírtál? 

Persze, csak vannak technikai, társadalmi feltételei ennek. Sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy épp Oroszország erősödése triggerelte a folyamatot, mert később esetleg már nem tudnák legyőzni Oroszországot. Itt a legyőzés nyugatias, liberális társadalmi, gazdasági berendezkedést, majd a társadalmak gyökértelenítését, végül a nemzetállamok megszüntetését jelenti véleményem szerint. Ennek a bevándoroltatás csak egy eszköze, a személyes szabadság felszámolása, a totális megfigyelés, kontroll egy másik eszköze.

Igen, a rendszerváltás USA beavatkozás volt. Lehet, hogy csak nekem tűnt fel - bár kétlem -, hogy Varsói Szerződés tagállam voltunk a NATO-val szemben, majd pár évvel később már NATO tagország lettünk. Tudom, átaludtad.

Miért írnék mást, mint ami a meggyőződésem?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Te meg valóságtagadó. Azt sem hiszed, amikor már történik, amikor már dörögnek a fegyverek, amikor vér folyik, de azért küldjünk mééég fegyvereket, mert attól lesz a béke nyilván. A fegyvertől bizony vérontás lesz, nem béke, de azért küldjünk, hadd legyen még több szenvedés, még több halott mindkét oldalon, s legyen minél nagyobb esélyünk bekapcsolódni a háborúba, szétlövetni az otthonainkat és magunkat. Konteó. Az, hát hogyne.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem vagyok valóságtagadó. Csak úgy értelmezem a dolgokat ahogy vannak. Ez a kormánypárti legyen béke, úgy hogy a megtámadott felet hagyjuk gyorsan kifeküdni, ez undorító gondolat. Legyen béke, igen. Úgy hogy támogassuk a megtámadottat, hogy az agresszornak ne legyen kedve többet erővel szomszédos országokat legázolni. Ha hagyjuk Oroszországot bedarálni Ukrajnát, akkor sosem lesz béke. A következő Moldova lesz. Aztán Grúzia. Aztán a baltiak, aztán ... Hazug és gyáva hozzáállás ez, hogy ne segítsük az ukránokat, hogy az orosz gyorsan lenyomja őket és akkor béke lesz. Beteg gondolat. A fiaimat arra nevelem, hogy ha azt látják, hogy az oviban suliban a nagyobbak bántják a kisebbeket, akkor védjék meg őket, ne tűrjék és főleg ne álljanak az erősebb agresszorok oldalára. Büszke vagyok rájuk, még ha néha kikapnak ők is a köcsögöktől. Gerinc. Ma már ritkaság sajnos. Sőt, ma már az az erény ha valaki kétszínű gyáva féreg.

Látod, ebben egészen másként gondolkodunk, ezért nem is érdemes egymást győzködnünk. Úgysem fog sikerülni, elfecsérelt idő lenne.

Szerk.: Te egyébként nem békét akarsz, hanem azt, hogy Oroszország veszítse el a háborút. Nem ugyanazt jelenti a kettő.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nyilván nem fogunk közös nevezőre jutni. De tévedés az hogy azt akarom, hogy _Oroszország_ veszítse el a háburút. Én azt akarom, hogy az agresszor erősebb ország, amely azt hiszi, hogy belefér, hogy a gyengébb szomszédos országot lerohanja, _az_ veszítse el a háborút. Jelen esetben ez az ország Oroszország. De ha az USA gondolná azt, hogy neki Mexikót le kell rohannia, mert $_bármilyen_indok, akkor Mexikót kellene támogatni és az USA veszítse el a háborút.

_Soha_ nem lesz béke, ha hagyod hogy Oroszország elérje amit akar. Egyszerűen el lehet akkor felejteni a békét, mert visszakerül az eszköztárba a szomszéd ország lerohanása. 

Volt kiút? Volt. Garanciát kellett volna adni arra, hogy Ukrajna nem lesz nyugati érdekszféra, nem lesz NATO tag, és nem ad helyet amerikai katonai bázisoknak, valamint az orosz és más kisebbségek tanulhatnak saját anyanyelvükön.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

legyen béke, úgy hogy

Pont az undorító amit Te magyarázol; legyen béke *a te feltételeid szerint*. Holott arról a két(vagy több?) harcoló fél tud megállapodni.

Külső szemlélőként azt tudod mondani, hogy legyen béke. Az, hogy hogyan meg a harcoló feleken múlik.

Az, hogy ha valahova fegyvert küldesz attól több lesz a halott nem egy nagy matek. Azt pedig, hogy a semlegesség azt jelenti, hogy egyik félnek sem adsz fegyvert nem kell feltalálni: svájc erre hivatkozva továbbra is tiltja saját eszközei re-exportját. (igen ukrajnába is tiltják). Szerintem ez morálisan legalább annyira elfogadható álláspont mint valamelyik oldalon háborús hergelőnek lenni.

Kancigányok verik az iskola előtt a kisebb gyereket, szedik el az uzsonnáját. Te azt mondod, ne álljon ellen, ne avatkozzon be senki, adja oda az áldozat amit akarnak, mert akkor hamarabb vége lesz a verésnek. 

Na, ez a hozzáállás az undorító. Csavarhatod, forgathatod, akkor is gerinctelen, gyáva szar féreg hozzáállás.  :köpés:

Úgy érted hetekig kérik a kisebb gyereket különböző módszerekkel, hogy esetleg ne verje a még kisebbeket de az dacból csak nevet rajtuk majd végül megelégelik és amikor elcsattan az első pofon akkor mindenki a kancigányokra néz, hogy mit képzelnek magukról?

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Hogy megtudjam miért van igazam, vagy miért? Még ha nem is olvasnék semmit, akkor is sokat elmondana Ukrajnáról az, ahogy a kárpátaljai magyarokhoz állnak évtizedek óta.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Viszont nem lesz megverve a gyerek. A rendőrség is azt ajánlja, add oda a pénzt a kasszából, ha fegyverrel kérik. Bízd utólag szintén fegyveres szakemberekre a gazember hatástalanítását. Ha helyben arcoskodsz, ki tudja, talán még az is meglehet, hogy elered az orrod vére, hogy borzalmasabb dolgokra ne is gondoljak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az áldozathibáztatás egy liberális dogma, engem nem érint, hiszen nem vagyok liberális. Ezzel máshol házalj! Jegyzem meg, az áldozatnak a legtöbb esetben igenis van felelőssége abban, hogy áldozattá vált. Persze hülyének lenni alanyi jog.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Kancigányok verik az iskola előtt a kisebb gyereket, szedik el az uzsonnáját.

1. Nem áll meg a hasonlat. (Azon túl pedig, csak eljátszva mégis a rossz hasonlatoddal:a rendfenntartás pedig elsősorban a rendőrség dolga.)

2. Miért érdekes a gondolatkísérleted szempontjából, az hogy férfiak és miért érdekes az, hogy épp cigányok?

--

Na, ez a hozzáállás az undorító.

?? Mármint azt akarod mondani, hogy két fél háborújában semlegesnek lenni számodra undorító?

Nem vagyok valóságtagadó.

Pedig eléggé valóságtagadás szagú, hogy csupán a rendelkezésre álló információk egy szűk hányadát veszed figyelembe.

úgy értelmezem a dolgokat ahogy vannak.

Úgy értelmezed a rendelkezésre álló információkból kicsemegézett csomagocskát, ahogy sikerül.

támogassuk a megtámadottat, hogy az agresszornak ne legyen kedve többet erővel szomszédos országokat legázolni.

És akkor miért nem nyújt rendes támogatást a fajtád?

Ha hagyjuk Oroszországot bedarálni Ukrajnát, akkor sosem lesz béke.

Miért hagyjátok? Nem akartok békét? Miért hagyjátok?!

A következő Moldova lesz. Aztán Grúzia. Aztán a baltiak, aztán ...

Ilyen óriási a veszély, és a fajtád rábízza az ukránokra a semlegesítését?

Hazug és gyáva hozzáállás ez, hogy ne segítsük az ukránokat, hogy az orosz gyorsan lenyomja őket és akkor béke lesz.

És miért nem segítitek tartalmasan az ukránokat?

A fiaimat arra nevelem, hogy ha azt látják, hogy az oviban suliban a nagyobbak bántják a kisebbeket, akkor védjék meg őket, ne tűrjék és főleg ne álljanak az erősebb agresszorok oldalára. Büszke vagyok rájuk, még ha néha kikapnak ők is a köcsögöktől.

A gyenge lábakon álló szöveged befogadásának útját a gyerekeid mögé bújva, érzelmi ráhatással próbálod egyengetni?

Gerinc. Ma már ritkaság sajnos.

Akkor ezért nem fedeztem fel belőle semennyit a hozzászólásodban.

Sőt, ma már az az erény ha valaki kétszínű gyáva féreg.

Mint pl. az, aki az ukránok Európát lerohanni készülő oroszokkal szembeni támogatásáról szövegel a HUP-on? Az oroszok le akarják gyakni egész Európát, te meg a HUP-on posztolgatsz ahelyett, hogy küzdenél az orosz invázió ellen?!

Tán a propagandarészlegen dolgozol az oroszok legyőzésén? Ez a te komoly szerepvállalásod a győzelem érdekében?

:)

Ezzel felesleges áltatni magunkat.

Magyarország nem fog tudni kimaradni egy NATO - Oroszország nyílt háborúból -  aminek szerintem semmi realitása - akkor sem, ha adott esetben nem lennénk NATO tagok.

Ellentétben Svájccal, mi a két hatalom ütközőzónájában, felvonulási területén vagyunk (1921 után egy védhetetlen katlanban), egyik félnek sincs értelme tiszteletben tartani egy önmagát megvédeni képtelen ország szuverenitását.

Van egy lényeges különbség. Semleges államként nem lennénk dedikált célpont, legfeljebb hol erről, hol arról az oldalról áthaladnának járművek, amelyeket néha kilőnének. Áldozatul esne néhány tíz polgárunk, ami fájdalmas ugyan, de nem összevethető azzal, mint amikor konkrét hadviselő félként várhatóan teljes városok kerülnek lerombolásra százezreket földönfutóvá téve, egy rakás halootat, sérültet okozva, s várhatók a kényszer sorozások is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A nagyhatalmak pont leszarják a semleges államokat, ha a felvonulásukban érintett - lásd Belgium esetét az első világháborúban. Semleges ország volt, a németeknek viszont kellett a franciák ellen felvonulási terepként, hát elfoglalták.

Svájc azért más ilyen téren, mert a hegyvidék egyik hadsereg számára sem jó vonulási terep - míg a magyar alföld erre tökéletes.

Kevésbé rossz, igazából a népség csak éhezik, mert a megszálló hatalom a saját ellátását tartja fontosnak, meg ha kell neki valami infrastruktúra (vasút, közút, bármi), azt lefoglalja és használja. Plusz ha úgy érzik, hogy a civilek hátráltatják őket, akkor nem fognak szarakodni, lelövik őket. Ez mindig a megszálló hatalom belátásán múlik. A belgáknál is volt pártízezer halott, hiába csak felvonulási terület volt: https://en.wikipedia.org/wiki/Rape_of_Belgium

 

Ja és nézd meg, az 1944. március 19-i magyarországi német katonai megszállásnak mennyi magyar áldozata volt - pedig nem álltunk háborúban a németekkel, sőt, a szövetségesünk volt.

Nem, a következtetés az, hogy a nagyhatalmi érdekek számára édesmindegy, hogy te semleges akarnál maradni, ha éppen a területi viszonyaid szükségesek a háborúikhoz. Azzal, hogy NATO tag vagyunk, pont azt tudjuk kivédeni a kölcsönös védelem miatt, hogy kevésbé akarnak minket felhasználni háborúskodáshoz nem NATO tagok. Ha semlegesek lennénk, ezt leszarnák. Nekünk a méretünkből és elhelyezkedésünkből adódóan nem jó semlegesnek lenni, mert akkor mindkét harcoló fél számára érvényes hadi terep vagyunk. Míg ha nem vagyunk semlegesek, akkor máris más a helyzetünk.

Pontosan ezért léptünk be a NATO-ba.

NATO tagként NATO katonát csinálhatnak belőlünk, semlegesként nem. De mondom, az szerintem jóval kisebb probléma, ha használják a területet, mintha aktívan nekifeszülünk valamelyik félnek.

Tömegverekedésben sem jó részt venni. Az sem jó, ha az ember közelében történik, de beszállni ostobaság.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mondom, ha semleges vagy, akkor mindkét harcoló fél leszarja, hogy semleges vagy és bármelyik megszállhat. Ekkor két lehetséges megszálló erőd is van. Ha meg nem vagy semleges, akkor a nem NATO-fél nem akar megszállni, mert azzal az egész NATO-t támadja meg. Ezzel kiiktatod az egyik lehetséges megszálló erőt. Melyik a jobb?

Szerintem a semlegesség. Ha NATO fél vagy, már át is kell adnod az infrastruktúrádat, embereidet. Rosszabb, mint a megszállás, mert nem is ellenkezhet a kormányzat, nem védheti meg az embereit. Csak annyi a különbség, hogy eufemisztikusan nem megszállásnak nevezzük, mondván, azok egyúttal mi magunk vagyunk. Épp mint az EU kapcsán a szuverenitási kérdés. Hajlamuk van egyeseknek EU-s diktátumok, a szuverenitásunk sérülése esetén azt mondani, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen az EU mi vagyunk.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Miközben példádban Putyin lehetséges megítélését megváltoztattad, hogy, s hogy nem, megváltoztattad azt is, melyik politikushoz kötöd. Ha változtatod a koordinátarendszert, akkor a hatás-ellenhatásból is kijön, hogy az erők eredője nulla, tehát senki nem megy sehova. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Vagy az vagy, hogy Putyin szararc és akkor mind Orbán, mind Gyurcsány Putyin-kapcsolata rossz (de a Fideszesek szerint Orbán Putyin kapcsolata jó dolog), vagy Putyin jóarc, és akkor mind Orbán, mind Gyurcsány Putyin kapcsolata jó (de a Fideszesek szerint Gyurcsány Putyin kapcsolata rossz).

Melyik eset áll fenn?

Nézzük meg ezt alaposabban! Nem az a baj, ha valaki igyekszik Oroszországgal, így Putyinnal jó kapcsolatot ápolni. Ez akkor sem rossz, ha Orbán teszi, és akkor sem, ha Gyurcsány. A gond azzal van, ha a ballib oldal, különösképp a DK, még inkább Gyurcsány ekézi Orbánt azzal, hogy jó kapcsolatot ápol Putyinnal, miközben megfeledkezik arról, hogy ő szintén jó kapcsolatot ápolt vele. Tehát, ha Gyurcsány azt mondja, Orbán sz.r alak, mert Putyinnal jók a kapcsolatai, akkor fogalmazzon már úgy, hogy ja, mellesleg én, Gyurcsány Ferenc ugyanezért szintén sz.r alak vagyok. Csak hát ezt elfelejti hozzátenni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azt tegyük hozzá, hogy más történet két ország diplomáciai kapcsolatait ápolni és más dolog pl személyes magánéleti szinten bratyizni. Az egyik a saját személyes kapcsolatod a másik meg a szerepkörödből adódó. Ha voltál már üzleti ebéd/vacsorán akkor érted.

Gyurcsány ekézi Orbánt azzal, hogy jó kapcsolatot ápol Putyinnal, miközben megfeledkezik arról, hogy ő szintén jó kapcsolatot ápolt vele.

Feri féltékeny, mert most a tigirissimogató macsó nem az ő fülébe szuszog. Klárika meg messze van Vlagyimir Vlagyimirovics sármjától.

Szerkesztve: 2023. 03. 24., p – 17:54

A youtube törölte a PS tv-t. Egy szeméttel kevesebb.

Elsőre teljesen értelmezhetetlen az offtopic agymenésed. Szerencsére Freud bácsi írásai rávilágítanak a belső folyamatokra a zagyvaságaid mögött. Szóval "férfiszerelem" téma ezeket a kulcsszavakat asszociálja a tudatalattidban. Érdekes! Rendszeresen szoktad molesztálni a gyerekedet vagy csak alkalmanként? Mindkét esetet bünteti a törvény és a fajtádat speciális fogadtatás várja a böriben. :-) 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Megértem a belső késztetésedet önvallomásod folytatására. Szóval csak nyugodtan, folytasd! Ha szeretnél beszélni róla írd ki magadból. Az sem probléma, hogy még az offtopichoz sem kapcsolódik az offtopicod. Ami természetesen nem lesz ontopic. :-)

“Az ellenség keze betette a lábát”

A fogyatékos gyerekedet molesztálod szexuálisan? Hát ez igen gáz! 

Egyébként is láthatóan annyira komoly problémák vannak a kognitív képességeiddel, hogy valószínűleg tőled örökölte az értelmi fogyatékosságot. Szóval amikor őt gyalázod, magadat gyalázod. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Meg mindig nem ertem ezeket honnan koltod ide, vagy mire tolod oket. Ma kulonosen furcsa vagy :D Valami tripben benneragadhattal :D

Ha viszont nem, akkor sztem ebbol pont az jon le, hogy a te fejedben mi jatszodik le es te min szoktal agyalni :) Ez van.

Ha te fogyatekos gyerekek molesztalasara gondolsz, akkor lelked rajta. Teged igy neveltek a szuleid, buszke lehetsz rajuk. :) Te ezt hoztad otthonrol.

Igen rossz mentális állapotra utal, hogy még saját korábbi hozzászólásodat is képtelen vagy értelmezni! 100% bizonyossággal kijelenthető, hogy "gyerekpornot" semmilyen Youtube csatornán nem találsz, mert mesterséges neurális háló dolgozik a youtube mögött, ami azonnal felismeri az ilyen tartalmat és automatikusan tiltja a videót és felfüggeszti az accountot. Emberi moderátor meg sem nézi ezeket a tartalmakat. Ha korábban előfordult volna ilyen eset már azóta nem létezett volna a csatorna. Szóval vagy tudatosan hazudozol, de ilyen nem feltételezek rólad, vagy csak szokás szerint vetítesz és saját pedofil bűneidet írja ki magából a tudatalattid. Az utóbbira tippelek. 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Elso talalat guglibol: https://media1.hu/2023/03/24/megszolalt-a-google-a-ps-tv-youtube-csator…

"A Google szerint a PestiSrácok szerződést szegett azzal, hogy megkerülve a YouTube szabályait a néhány évvel ezelőtti pedofilvideója miatti tiltás után trükkösen újra regisztrált a videómegosztóra. "

 

Tehat attol, hogy volt-e tenyleges gyerekporno/pedofilia, attol meg azert lettek kibaszva.

Első találat a gugliból: Lapos Föld bizonyíték

Ők meg pedofilellenes videót töltöttek fel a Youtubera, amire ugrott a hamarosan pedofilokkal kiegészülő lmbtq lobbi és letiltották a csatornát. De a laposföld az rendben van a youtubeon. Hát gratulálok! 

“Az ellenség keze betette a lábát”

Laposfold hol erdekel engem? :D Nem neztem meg linkelt videod, de attol, hogy hisz laposfoldben es terjetszi is videos attol meg nem basszak ki a youtuberol hazugsag miatt. Van egy lista mi miatt kapod a bant. Gyerekporno is a listan van valoszinu. PSTV osztotta meg a kozonsegevel, hogy miert basztak ki oket.

Tehat en csak azt mondom amit ok mondtak anno.