[OT] Melyik karodon hordod az órát?

Címkék

Elsődlegesen használt analóg, kvarc, okos (kar)óra vagy akár fitnesz karkötő is játszik.

Tehát ha hordasz órát és fitnesz karkötőt is, akkor az óra. Ha csak fitnesz cuccot, akkor az. Hozzászólásban kifejtheted ha ettől eltér.

jobbkezes vagyok és a bal karomon
62% (854 szavazat)
jobbkezes vagyok és a jobb karomon
5% (64 szavazat)
balkezes vagyok és a bal karomon
8% (109 szavazat)
balkezes vagyok és a jobb karomon
3% (37 szavazat)
nem hordok semmit, egyéb, leírom
23% (319 szavazat)
Összes szavazat: 1383

Hozzászólások

Ketbalkezes vagyok es lofaszt sem hordok. :)

Én azt hordok :D Mindkét kezemen. Viccet félretéve, évek óta én sem hordok órát, mióta az embert körbeveszik mindenféle eszközök, amiken látszik az idő, legrosszabb esetben is mindig van nálam egy teló. Egyedül némelyik munkahelyen voltam rászorulva, ahová tilos volt telefont bevinni céges fütyiség miatt, ilyen kivételes esetekben viszont jobbkezesként a jobb kézen hordom, nem illik, de ez van. Tisztában vagyok vele, hogy a bal kézen szokásos, de azon meg idegesített világ életemben, nem bírtam megszokni.

Ezt leszámítva is azt veszem észre, hogy kb. senki nem hord órát, max. csak idősebb réteg, ők is csak kiegészítőnek veszik fel.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem igénytelen egyáltalán. Csak átlagos, tömeges gyakorlat, és mint ilyen, nem divatos. A másik, ami miatt nem vagyok a karórák híve, az az, hogy pontatlanok, és a huzogatásukkal kell szopni állandóan. Havonta nem tudom hány tizen másodperc, az már elég trének számít, mikor a legtöbb netes meg mobilos eszköz állandóan másodperc törtrészén belül tudja tartani a pontosságot, legalábbis amíg van honnan szinkronizáljon (GPS, NTP, stb.). Néhány karóra is tud rádión adott atomórás időszolgáltatással szinkronizálni, de 1) ezek ritkák, 2) indokolatlanul drágák, 3) általában modern, LCD-s órák, amik pont azok körében lenézettek, nem elég elegánsak, akik annyira órapártiak. Na, meg az okosórák, amiknél a hagyományos NTP, stb. játszik, de az utolsó két pont vonatkozik arra is.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Havonta nem tudom hány tizen másodperc, az már elég trének számít

:)
pont azt nézem milyen pontos az órám, mert amikor ránézek épp annyi perc van rajta mint amit a számítógép mutat. másodpercet nem nézem, hova nézzem? :D hol kell a hétköznapi életben, nemhogy a havi tizen-, de napi tizedmásodperc sőt másodperc pontosság?

nincs aláírásom

„Havonta nem tudom hány tizen másodperc, az már elég trének számít”
Nem.
One of the criteria for « chronometer »  certification is the average daily rate on the first 10 days of testing: from -4 sec to +6 sec., or up to 10 seconds per day.

Azért gondolj bele, egy ilyen kicsi, még kisebb mütyűrök százaiból összeállított mechanikai eszköz, négy-hatezred százalék pontossággal működik! Ráadásul az első chronometereket a hajózáshoz készítették, ezek segítségével tudtak igen pontosan közlekedni az óceánokon. A húzogatásukkal sem nagyon kell törődni, évszázadok óta vannak automata órák.

„de 1) ezek ritkák”
Már 20 évvel ezelőtt sem voltak ritkák, nekem ugyan nem kar, de ébresztőóra formában van rádióvezérelt.

„3) általában modern, LCD-s órák, amik pont azok körében lenézettek, nem elég elegánsak, akik annyira órapártiak.”
Ahogy a Toyota Corolla sem bír olyan presztízsértékkel, mint egy Bentley Flying Spur, pedig megbízhatóbb, ugyanoda elvisz, stb., stb.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

egy ilyen kicsi, még kisebb mütyűrök százaiból összeállított mechanikai eszköz, négy-hatezred százalék pontossággal működik!

érdekes a sok kis mütyür és még azt is kifejti, hogy a Rolex mitől jó.

My Friend Asked Me To "Check The Battery" On His Rolex...

nincs aláírásom

Belegondolok, finom mechanika, apró fogaskerekek. Jelentős technológiai szint volt, úgy egészen 50-60 évvel ezelőttig, aztán megjelent az atomórás meg a kvarckristályos, majd a tranzisztoros, digitális-VLSI-IC-s technológia, GPS, végül internet, és szépen állva hagyta technológiailag, mint a Tesla a lovaskocsit. Nincs is ebben egyébként semmi szégyen, a technológia az ilyen, halad előre, az új eszközöknek technológiai és árbeli fórja van. Nem csak karóránál. Régen, ha atomórás pontosságot akartál, a megjelenésekor 60 ezer dollárt kellett kipengeti egy céziumos atomóráért, ez pár évre rá lement 10 ezerre, de az is elérhetetlen volt átlagembernek, ma hasonló pontosságot ad 100 dollárból egy GPS-es óramodul, de már ez se nagyon kell senkinek, mióta NTP-n is elég pontosan tudják az eszközök tartani az időt, a hétköznapi pontossághoz ennyi elég, ennél jobb max. csak ipari-tudományos felhasználásnál kell.

Ébresztőóráknál bevett a rádióvezérlés, de karóráknál messze nem gyakori, és általában - a példáddal is élve - Toyota Corolla presztízsű karórákba teszik bele csak inkább. Én se értem, nincs rá igény, a gyártók nem bíbelődnek vele, pedig ott van rá a relatíve olcsó, kész technológia, alkatrészbázis, és nem építik be. Esetleg még okosórák tudnak ilyet, de azok nem rádión oldják meg, hanem mobilhálózat, NTP, stb., és azok dettó kb. Corolla-presztízzsel bírnak, egy órasznob azokat bottal se piszkálná meg.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Tudod, ez olyan, mint a Leicánál a digitális formátumra állás. Az analóg távmérős gépek a sarkkörtől a sivatagig korlátlanul használhatók évtizedek óta, csak filmet kell cserélni bennük. A fotós képességek szempontjából egyébként szuper LCD-kijelzős, akkus digitálisok szerinted mennyi ideig működnek −50°C-on? Igaz, van bennük mechanikus redőny is, de ha elfogy az áram, az hiába működik önmagában.

„mint a Tesla a lovaskocsit”
A Tesla a nem villanyautókkal összevetve miben hagyta állva a lovaskocsit? Mondjuk, soroljuk a digitalizálás előtti korszakok autóit is a lovaskocsik közé! A nagy tömegek számára mivel tud többet a Tesla? Ne kelljen felhozni a hatótáv és a töltési idő témát! 20-60 millka kicsit sok egy városi autóért.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Ja, pajtás, majd ha az oroszok lelövik az atomóra tornyot, vagy nem lesz áram, akkor nézd majd meg, hogy ezek a szarok meddig maradnak pontosak.

Nem pontosak azok önerőből, csak sokszor beállítják magukat egy napon belül. Remélem, érted mi a különbség. 😆

trey @ gépház

Azért egy jó kvarcóra is pontosabb a mechanikusnál is. Szerintem a Casio DCF karórám a DCF nélkül is megfelelne a kronométer elvárásainak (csak zavarna nagyon, hogy nincs ott a kis antennaikon, ahol lennie kellene). Szerintem a mechanikus órában nem az az érdekes, hogy pontosabb-e a kvarcóránál, hanem hogy sikerült elérniük azt a pontosságot, amit tud, pusztán mechanikusan, elem nélkül (és itt nem a kronométerről meg a tourbillonos óráról van szó, nem nagyságrendi a különbség ezek és egy 18 köves standard werk között), és egy automata órát még felhúzni sem kell.

„gondolom, az atomvillanás utánra gondolsz”
Szerintem bőven elég egy sima világháború. Szerintem egész Európában nincs gomb- és ceruzaelem gyártó kapacitás, sem az ezekhez kellő alapanyagok. A lítium aksikhoz sem lesz alapanyag. Meg mondjuk a töltéshez áram sem.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Igazából, nem is kell hozzá világháború. Már most is beszerezhetetlenek vagy csak óriási késéssel olyan dolgok, amikről korábban nem hittük volna, hogy így lesz. Ha a helyzet romlani fog, egyre inkább felértékelődnek olyan dolgok, amik önmaguktól is képesek működni.

trey @ gépház

Az elem az órámban, terhelve is kitart 5-10 évet. Szerintem egy használaton kívüli elem hűvösben (nem kell hűtő, lehet a pincében) simán eltartana 2-3-szor ennyit, szóval ha ezen aggódnék, eltennék egy tartalék elemet, ha a konfliktus eltart annyi ideig, de azalatt nem sikerül megteremteni az európai elemgyártást, akkor valószínűleg mást sem, aminek a hiányába simán kinyúlunk (pl. nem lesz antibiotikum vagy védőoltás sem, aztán elvisz valami, amit békeidőben simán kikezelnének).  Szóval ha prepper lennék, akkor sem gombelemmel készülnék, hanem konzervekkel, házipatikával, gépműhellyel és gőzgéppel.

OK, akkor maradjunk 10 évnél. Szerintem azzal is megáll az érvelésem, tehát egy kvarcórát és 5-10 elemet (arra az esetre, ha Trey rajta felejti a stoppert) eltéve 10 évre jó vagy. Addigra a mechanikus órát is szervizelni kellene, szóval azzal sem vagy beljebb, legfeljebb, ha két egyszerűt veszel, és ütött-kopott Poljot(ok)on begyakorlod a szervizelést magad.

Érdekes. Most tényleg találtam hivatkozást, ami szerint 0 fok körül felére csökken az önkisülése a lítium-elemeknek,  és olyat is, amelyik szerint nem számít. De azt írják, hogy a fő faktor a környezet páratartalma, és azt nehéz a hűtőben alacsonyan tartani. Ennek alapján, ha el kellene tenni, akkor egy nagy befőttesüveget teletennék szilika géllel, abba bele a becsomagolt elemeket, és lezárva mehet a pincébe.

Jaja, nekem is van évi 10 sec pontosságú, elemes kvarcórám (Certina DS Sport). Tudja is ezt a pontosságot akár 2-3 évig is egy minőségi (mondjuk Renata) elemmel. Kivéve, ha véletlenül rajta felejtem a stopper funkciót. Akkor 2-3 hét alatt 0-ra merül :D :D :D

Na, most egy pont ugyanezt a tudást (1/10 sec stopper) adó Rolex Daytona mechanikusan tudja mindezt, akár 100 éven keresztül, úgy, hogy az első kötelező szervize 10 év után esedékes.

trey @ gépház

Viccet félretéve, évek óta én sem hordok órát, mióta az embert körbeveszik mindenféle eszközök, amiken látszik az idő, legrosszabb esetben is mindig van nálam egy teló.

Nem értem, mi köze van a karóra-hordásnak a pontos időhöz. 

No sarcasm intended.

kb. senki nem hord órát, max. csak idősebb réteg

Hooogyne :D 

Bár én sem hordok évek óta (tök jól elvagyok a telefonommal), de azzal nem értek egyet, hogy "kb. senki nem hord órát, max. csak idősebb réteg". Pont hogy manapság már azok is, akik régen láthatóan csak ékszerként viseltek valami szép órát (pl. elegánsan kiöltözött nők, vagy akár üzletemberek), manapság már mind a drága, de bumfordi, elegánsnak meg végképp nem nevezhető okosórákkal (rosszabb esetben fittness-karkötőkkel) a kezükön virítanak.

"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

Fizikiailag kiráz a hideg a karórától, undorom tőle. Mélységesen befolyásolja a másokról alkotott véleményem a karórája. Egy szakember kielemezhetné :)

Anamnézis: látszólagos óra- és embergyűlölet, az idő tagadása, rendszeres késés

Status: A beteg rosszul érzi magát órák és órát viselő emberek látványától, függetlenül attól, hogy önként vették azt fel, vagy csak rájuk esett a kérdéses eszköz.

A diagnózis szempontjából kifejezetten beszédes tünet, hogy állítólagos óraiszonya ellenére önként regisztrált egy olyan informatikai portálra, ahol az órák kifejezetten központi szerepet töltenek be a tárgyalt témák között.

Szintén szabadon választott nickneve mindössze egyetlen betűben különbözik egy híres óramárkától (Cartier).

Mivel elmondása szerint az embereket órájuk alapján ítéli meg, az órákat azonban gyűlöli, ezért egész viselkedését egyfajta antiszociális attitűd jellemzi. Ő maga órát nem hord, ami rejtőzködő magatartásra, súlyos szégyenérzetre utal: azt hiszi, ha nincs órája, a többiek nem látják és így megítélni sem tudják.

Diagnózis: Órafétis súlyos elfojtással kombinálva. A beteg valójában rajong az órákért, de ezt képtelen önmagának bevallani.

Terápia: Hordjon órát, lehetőleg valami méregdrágát és ezt beszélje meg őszintén másokkal is.

Javasolt a csoportterápia, különösen a hup.hu portálon működő "Anonim Órabuzik" önsegítő csoport.

Nem is tudok, mert az én szememben mindegyik csak műanyag, és fém. Kivitelezési minőségben lehetnek nagy eltérések, de azért nem jár 1-2 luxuscikk gyártó annyival előrébb a többiekhez képest, hogy okot adjon nekik rá, hogy százezrekkel legyenek drágábbak mások hasonlóan jó termékeinél. 

Ami gagyi arról szemmel láthatóan is leír, hogy gagyi. Bár nem minden esetben. Az én okoskarkötőm egy Mi Band utánzat, amit bolhapiacon vettem 2500 Ft-ért. Igaz 4000-et akart kérni érte az eladó, de hát piacon kötelező alkudni és lehet is!
No de mik a tapasztalataim vele: Szép; Jól működik; Tudja amit kell; Célnak megfelel
Miért vettem volna százerekért valamit ami ugyanezt tudja? Jah hogy villogjak vele? Én nem az a fajta ember vagyok szerencsére. 

Btw. 30 dollárért már lehet venni agyon jó dolgokat, amik nem gagyik! Pl. Xiaomi Mi Band 5

A luxuscikkek azoknak valók aki felvágni akarnak, többnek látszani mint mások, valami kompenzálni vele, vagy csak feltünési viszketegségük van. 
Ezeket az embereket pár gyártó jól ki is használja, mert tudják, hogy léteznek ilyenek és őket bizony jól meglehet fejni. 

Korlátozott darabszám, fáradhatatlan marketing, irracionális árcimke -> tetszőleges luxuscikk piac. Rolexnél az hogy mutatja az időt, másodlagos funkció, az elsődleges az értékképviselet - már akik szemében ezeknek a vackoknak van értéke.

"A luxuscikkek azoknak valók aki felvágni akarnak, többnek látszani mint mások, valami kompenzálni vele, vagy csak feltünési viszketegségük van. "

Pontosan. Hiszen mit is érne egy Rolex, ha sosem vennéd elő, akkor kinek tudnád mutatni? :)

Hát a piacon van egy x értéke - a kollega viszont 30 ezerből vesz egy olyan órát, ami hasonlóan (természetesen azért egy kicsit máshogy) néz ki és ugyanannyit vagy még többet tud (ficsőrök tekintetében).

Egyébként én is ebbe a körbe tartozom: lefosom a rolexet meg a herendit meg az aranylófaszt, ha véletlenül kapnék egyet, eladnám - vagy legalábbis eldugnám a fiók mélyére. Óraként nem érdekelne. Befektetéslként, értékőrzésként mást vásárolnék (mondjuk állampapírt, azt a hülye se tudja elrontani).

 

A luxusóra egy speciális piac - fent jellemeztük. Nem ugyanaz a piac, mint egy átlagos casio.

Életemben nem vennék Rolexet de azért ez a 20-30 ezer forint elég durva kijelentés... kicsit kezd ez az egész szál elmenni abba az irányba, hogy az a fránya számitógép is csak luxus-homok.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Pontosan. Hiszen mit is érne egy Rolex, ha sosem vennéd elő, akkor kinek tudnád mutatni? :)

Röhögnek most a "safe queen" darabokat, tartó gyűjtők ... 

BTW: miért ragadtok le a Rolexnél? Kb. a középkategória a komolyabb órapiacon. Vagy csak eddig terjed az ismeret?

trey @ gépház

mit nem adtak nekünk a rómaiak? :)

rattrapantre chrono, flyback chrono, perpetual calendar, day komplikáció nem csak arany(ár)ban, járástartalék, panorama date (hej egy Glashütte kéne), skeleton, open heart, fordított plate, regulator, titánium vagy bronz használata, zafír caseback!, a-magnet, egy normális pilot watch, víz alatt működtethető chrono :)

nincs aláírásom

Nem merültem bele az órák világába, a Cartier-k pedig kifejezetten nem tetszettek, elsősorban a külcsín miatt. Mindig a számomra ízléstelen ékszereket láttam csak az óráikban is. Ezek szerint csicsa nélkül is tudnak extrém jó órát csinálni. Vagy a csicsa is a misztikus köd része.
Ahogy nézem, nem ma kezdték a titokzatossággal. Karórában is csinálták már tourbillionnal.

„hogy húzza fel és hogy mozgatja”
Nagy eséllyel a felhúzás és a mutatók állítása alatt a szerkezet rögzíti a belső részt. 7:23-nál látszanak a főrugó körül lévő és az azt mozgató fogaskerekek. Zseniális.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

az ékszergyártó Cartiernek az óra egy mellékes, de ha már csinálják akkor néha kiadnak egy ilyen tech demot -amit Rolextől még soha nem láttál-, 30 darabot 250e horribilis pénzért (feljebb linkelt video). nem tudom, hogy fogja-e hordani bárki vagy csak mennek széfbe, de ezt kitalálni, ilyen szinten megvalósítani, nem semmi.

nincs aláírásom

A hétköznapi életben (nem munkában) mikor volt utoljára, sőt, hányszor volt egyáltalán szükséged másodperc mutatóra? A skeleton elég régi „csicsa”. Karórában a Patek Phillipe kezdte 40 éve, de asztali órákban már 220-230 éve van.
A leolvashatóság feltétele a jó kontraszt.
Az étel a legritkább esetben pusztán a hiányzó, szükséges tápanyagok bevitele, a lakás és a ruha ritkán pusztán az időjárás elleni védelem. Miért pont az órának kellene csak műszernek lennie?

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

rattrapantre chrono, flyback chrono, perpetual calendar, day komplikáció nem csak arany(ár)ban, járástartalék, panorama vagy big date, skeleton, open heart, fordított plate, regulator, titánium vagy bronz használata, zafír caseback, a-magnet, egy normális pilot watch, víz alatt működtethető chrono

álljék itt az érdeklődő úri közönség számára

nincs aláírásom

Szép litánia, egy pszichológus biztosan ki tudná elemezni, de én mindössze arra akartam rámutatni, hogy valószínűleg nem az mutogatja, akinek értékes órája van, aki pedig neked mutogatja (????? nem értem ezt én sem hogyan kell elképzelni), valószínűleg valami gagyit hord.

De mivel neked lövésed sincs, hogy mit látsz, fals véleményed alakulhat ki emberekről.

Bár, hogy te hol találkozol luxusórát hordó emberekkel, ha nem mozogsz olyan körökben, azt nem tudom.

Hol?

trey @ gépház

Hát, bár megszólítva nem voltam, de ezzel nem értek egyet. Nekem mindig voltak karóráim, egyikben sem volt műanyag alkatrész a vízállósági tömítőgyűrűn kívül. Egyik sem volt több, mint a fizetésem negyede. Nem is lehet, nem is szeretnék vele villogni, csak megnézni rajta, hogy mennyi az idő. Mindet kb. 10 évig hordtam, kiszolgált. Számomra egy eszköz, amit arra használok, amire tervezték, és nem kell nyomorultul a farzsebben kotorni ahhoz, hogy tudjam hány óra van.

Imádom amikor pixelesitesz egy egész generációt :)

Nem kell ehhez semmilyen generációba tartozni, csak mondjuk időnézésre pont nem kell karóra, akárhova nézel, ott van az óra. A telefon csak az egyik, ott van a laptopod, a konzolod, a tévéd, a faliórád, a mikród, az autód, még a nyomorék BKV busz is kiirja vagy 5 helyen.

Nem hiszem hogy ez generáció kérdés, inkább divat- és megszokás kérdése. Én úgy nőttem fel hogy odamentünk emberekhez az utcán megkérdezni hogy mennyi az idő, szóval tudom hogy miről beszélek.

Majd mondjuk kutyasétáltatás közben a parkban keresek egy faodúba épített kakukkos órát legközelebb.

Én úgy nőttem fel hogy odamentünk emberekhez az utcán megkérdezni hogy mennyi az idő, szóval tudom hogy miről beszélek.

Igen, ezt ismerem, hozzám szoktak odajönni a parkban, hogy:

- Látom van órád, meg tudnád mondani, hogy mennyi az idő?

:D :D :D :D

trey @ gépház

Jah az is, vannak ilyenek hardware foronton is: 
Bent vagyok pár gamer csoportban. Kedvencem amikor valaki kérdezi, hogy szerintetek ez a játék elfut a gépemen? És akkor leírja a 2 millió forintos konfigjának részleteit. Egyértelmű hogy elfut és csak felvágni akar vele.
 

’90-es évek második felében volt kollégám brókercégnél előbb osztályvezető, majd vezig helyettes pozícióban, akkor kb. félmillás fizuval és sok milliós éves jutalommal kétdolláros thaiföldi hamis Breitlingjával „villogott”. Szerencsére kis Boss-cetlit azért nem rakott a hamis Boss-öltönye ujjára.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Jobbkezes vagyok és az elsődlegesen használt (változó kvarc, digitális, automata vagy kézihúzós időmérőt) a bal kezemen hordom, a fitneszkarkötőt meg a jobbon de időmérésre nem használom ( alkalmanént visszaszámolni időt)

Az egyetlen dolog, a karóra, amiből az analóg a menőbb szerintem :)

Menőbbnek lehet hogy menőbb, de nekem mindig is fóbiám volt az analóg óráktól. Már talán egy kicsit jobb a helyzet mint régen.

Nekem a digitális tökre egyértelmű.

Amiből viszont szerintem egyértelműen az analóg a jobb az is óra, csak a kilóméteróra :) És eléggé feldühített, hogy vezettem már olyan autót csoda LCD műszerfallal, ahol nem volt ilyen opció.

A háttér meg minden állítható volt, de az óra az csak számkijelzést tudott.

Érdekes ez az eltérő viszony a karóra-sebességmérő óra pároshoz, különös tekintettel arra, hogy a karórák számlapján a beosztás nagyjából egyforma, emiatt mindegy, melyiket látod, egy szempillantás alatt felfogod, mennyit mutat, míg az analóg sebességmérő órák beosztása márkánként, típusonként eltérő. Utóbbi esetben éppen a számjegyes kijelzés  praktikusabb, mert a 130 km/h egy Škoda Fabia 1.0 MPI-ben és egy Mercedes-AMG GT 63 S E Performance-ban is ugyanazt a sebességet jelenti, míg az analóg óra esetében ami a Fabiánál 110 km/h-t, az a Merdzsónál meg mondjuk 180 km/h-t.

Jó pár éve olvastam egy cikket a hagyományos óralapos és a számkijelzős óra leolvasási idejével kapcsolatban. Az emberek az előbbit látva átlagosan sokkal gyorsabban felfogják, mennyi az idő. Még úgy is, hogy számkijelzős karórák is már 50 éve megjelentek. Apám kamionozott, neki már a ’70-es évek vége felé volt ilyen piros LED-es rója. Tök menő volt. 😃

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Az analóg mutató a gyorsulásról is ad könnyen értelmezhető információt, ez egy autóban releváns (egy karórán meg nem, érthető okokból, bár lehet, titkon ez zavarta a facebookos mérnököket múltkor), és a hiánya akkor is tud zavaró lenni, ha egyébként valójában nincs is rá szükséged. 

a karórák számlapján a beosztás nagyjából egyforma, emiatt mindegy, melyiket látod, egy szempillantás alatt felfogod, mennyit mutat

az egyik órámon téglalap indexek vannak, a másikon arab számok jelzik az órákat és ez lehet az én bénaságom, de az utóbbin "jóval" gyorsabban, akár mintegy fél másodperccel hamarabb leolvasom az időt. bár gyerekként mutatós órán tanultam meg az óra használatát, de csatlakozom Carohoz, nekem a digitális tökre egyértelmű. pl. fél négy? hát az kettő, nem? 15:30? azt értem.

nincs aláírásom

"Nekem a digitális tökre egyértelmű."

Nekem van digitális karórám ami bináris módban jelzi az időt, apró LED-ekkel. Se mutató, se számjegyek.
Eddig még nem volt olyan ember aki megtudta volna mondani róla, hogy mennyi az idő! :)

Ilyesmi az enyém

Csak a szíja már tropa, ki kellene cserélnem újra. 
Ha valami, akkor ez nagyon geek! Csak hát olyan ritkán kell nekem óra, hogy évek óta a fiókban szunnyad csak.. 

Eddig még nem volt olyan ember aki megtudta volna mondani róla, hogy mennyi az idő! :)

Nagyon kigyó! Tulajdonképpen, miért hordod? Időt nem lehet róla pillanatok alatt leolvasni, meg hát arra úgyis ott a telefon, nem? Ez ilyen geek büszkeség?

trey @ gépház

"Tulajdonképpen, miért hordod?"

Írtam, hogy nem hordom, fióklakó évek óta :)
Anno (15 éve talán) megvettem mert geek, meg mert én jobban szeretem a formabontó dolgokat, mint az átlagosakat. De aztán használtam talán 1 évig, mert nem igazán volt rá szükség. 

Btw ha használod egy ideig, már pillanatok alatt kiszámolod az időt róla, mert rááll az agyad. 

Nem értem, mi a francnak rajta ennyi led? Ugye az óra 0-23-ig megy, tehát már 4 led is elég neki, a perc 0-59, tehát oda 5 kellene, ezen meg van 16. Milyen mértékegységben dolgozik? Vagy mit mutat még az óra percen kívül?

Sőt, egymás mellett lenne szép, például a kar irányában hosszában :)

Kieg: a legfelső bit segítene azért, ami habár nem egyenlően ossza fel a napot, de némelyik "elérése" segít:

 0=>0.000278,
 1=>0.000556,
 2=>0.00111,
 3=>0.00222,
 4=>0.00444,
 5=>0.00889,
 6=>0.0178,
 7=>0.0356,
 8=>0.0711,
 9=>0.142,
 10=>0.284,
 11=>0.569,
 12=>1.14,
 13=>2.28,
 14=>4.55,
 15=>9.1,
 16=>18.2

Tehát kb:

15. bit -> 9 óra

16. bit -> 18 óra

Reggeli meg vacsora idő leolvasása menne :)

Két analóg szerkezetet ismerek, az egyik a Seiko Spring Drive, a másik a Bulova Accutron. Ezek elég "menők", de szerintem nem erre gondolsz. A megszokott mechanikus szerkezetek kijelzésben biztosan nem analógok.

Hogy mi "menő", az a közönségtől függ. Gyerkőcök szemében az óráim közül a Mudmasterem a legmenőbb. :)

$ grep -c egy$ word.list
100

ez igen, az ínyenc :) és mondjuk egy másodperc mutató nélküli óra? mikortól számít folyamatosnak a film 24p vagy 25 Hz? ki látja szabad szemmel a 4 Hertzes vagy 5 Hertzes óra másodpercmutatója mennyit ugrik egy másodperc alatt vagy a Bulova 262 kHz? :)

nincs aláírásom

Az efféléken meg pláne nem látszik: https://lacotedesmontres.com/en/The-Jaquet-Droz-Grande-Heure-Onyx-watch… , de ezeket azért analógnak emlegetni, mert szabad szemmel nem észleled a lépéseit, szerintem félrevezető. A Spring Driveot azzal promózzák, hogy a himbálózva kieresztő szerkezetek az idejük nagy részében nem időt mutatnak. :) 

A 4 Hz-es lépéseit központi mutatón én simán látom. Segédszámlapon már nem biztos.

$ grep -c egy$ word.list
100

Már csak azért is a jobb kezes-bal kar opció az egyedüli, mert mechanikus órát hordok, ha hordok. Utolsó elektromos órámat kb. 30 éve hordtam utoljára, az „okos” órák nem bírnak számomra szükséges vagy vonzó extrával.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Szerkesztve: 2022. 08. 27., szo – 15:26

Maradona, Fidel Castro nem tudom hogyan szavazott volna ezen:

(x) Mindkettőn

trey @ gépház

az apropója a szavazásnak az, hogy az aktívabb karon több karcot tud az óra összeszedni.
egyébként biztos megszokás kérdése, de eleve nehezen tudom a "nem órás" karomra feltenni, nem is jó mert szűkebb és hülyén érzem hogy ott van, nem természetes.

nincs aláírásom

Én sokszor nekiütöm a radiátornak vagy falnak, mert vannak a lakásban szűkebb ajtójú átjárók. Karc nincs egy szem sem rajta, mert zafír kristály, ha nem ez lenne szerintem már kuka lett volna rég :)

A szavazásban a jobb kezes bal karon 161 szavazaton áll, a többi meg összesen 30, és erősen szignifikáns a különbség. Ez statisztikailag erős bizonyíték a fórum halmazából mérve. Gondolom így megkaptad a választ.

és a szíj vagy a csat nem karcolódik?

%-osan még csak csak, de szignifikánsnak akkor lehetne mondani az eredményt, ha 10x vagy 100x válasz lenne. itt kb max 500-an szoktak szavazni, ha jön még ugyanennyi ellenkező, máris nem szignifikáns ez se. valamint az én szempontomból a balkezes, jobb karon is beleszámít. arra ugyanis nem voltam kíváncsi ki milyen kezes, hanem hogy a kevésbé aktív kezén hordja-e.

nincs aláírásom

A szíj és a tok nikkelezett, nulla karc érdekes módon. Ez egy automata Doxa, pozitívan csalódtam a strapa bírásában.

Most az összes szavazat 318, az első opció szavazata 197, ez statisztikailag erősen szignifikáns (kumulatív binomiális valószínűségi függvény szerint). 185-nél nagyobbnak kell lennie az egyiknek, hogy erős bizonyíték legyen a különbségre.

Jó ezt megnézni, azért szoktam beírni szavazásokhoz, mert ha nem mérünk szignifikanciát, akkor gyakorlatilag értelmetlen a szavazás. Mert ha nem lehet szig.-t kimutatni, akkor nem garantált, hogy a többi értéknél a nagyobb érték nem csak véletlen hatások eredője-e és így a nagyobb igazából lehet hogy kisebb. Fontos hogy statisztikai erőt mérjünk.

Lehet olyan, hogy 300 szavazásból 135 az egyik (45%), itt még nincs bizonyíték statisztikailag, tehát nem jelenthető ki, hogy a másik opció a 165 szavazattal több, hiába nagyobb az érték. Ez azért van, mert mindig van véletlen fluktuáció mindenben.

Egyébként javasolnám a fórum motorhoz fejlesztésnek megjeleníteni a szavazásoknál minden egyes válasznál, hogy szignifikáns-e. Eldöntendőnél binomiális eloszlást használva (kumulatív-ot), több opciósnál pedig multinomiális-t. Így minden opcióhoz lenne egy nagyon fontos információja mindenkinek, mely azonnal és könnyen leolvasható.

Van egy fitneszkarkötőm, amit speciális esetben hordok, kb, 2-3 havonta.
De főleg nyáron, strandon, vízben, mert az bírja. Meg em is sajnálom, mert óccsó volt :)
Ezekben az esetekben a bal kezemen.

Szerkesztve: 2022. 08. 27., szo – 18:38

Héten rendeltem egy új karórát. Szerintem senki nem találná ki az értékét. :) Jöhetnek a tippek! 

nincs ízlésem 

Ez attól is függ hova/mikor hordod. Mindennapi tevékenységhez el is megy, mert kinek mi tetszik az szubjektív, viszont templomba nem ezzel mennék.

csak egy gagyi szar.

A divatórákat sose kedveltem. Mondjuk nekem is van SKAGEN órám ami szintén hasonló, de annak annyi mentsége van, hogy hybrid/okos óra ...

Fedora 38, Thinkpad x280

Több órám van. Kb minden alkalomra. A legdrágább 1.200 euro. A kedvenceim ezek az olcsó órák. Vicces, hogy miattam többet gondolnak az óráról és nem fordítva.

Sztorim:

Elözőleg is volt egy hasonló órám mint ez a kék, bolt, márka is ugyanez. Meglátja a haverom és kérdezi: 

- Új? Mennyi volt?

- 22.500

- Euro?

Röhögtem, majd mondtam huf és a westend aluljáró szinten vettem.

Erre ő:

- A te szinteden nem szabadna ilyen szarokat felvenned.

Erre a felesége:

- Az Oregon megteheti, hogy olcsó órája legyen.

 

Azóta ez az egyik kedvenc sztorim. ;)

Mindenkinek mást jelent az óra.

Valakinek divatkiegészítő, valaki befektetéstként tekint rá, vannak szimplán csak gyűjtők, vannak akik mint műszaki terméket értékelik.

Én is ez utóbbi vagyok. Amióta az eszem tudom mindig volt valamilyen órám. Sőt kicsi gyerekként  a család összes óráját szétszedtem/tönkretettem.

Praktikus tárgy, ugyanis mindig erről nézem az időt, pedig egész nap "óra" előtt ülök, mégis a kezemre pillantok, ahelyett a panelről, kocsi műszerfaláról stb nézzem az időt. Emiatt nekem egyik elsődleges szempont egy óránál a leolvashatóság. Fenti órád nagyon nem az :D

 

Az árról meg annyit, hogy  Bill Gates-t is többször látható 60 dolcsis Casio-ban, gondolom neki is csak az a lényeg, hogyha ránéz lássa az időt, erre meg az a casio is bőven megfelel. Mert akár saját óragyára is lehetne ha akarná :>

Fedora 38, Thinkpad x280

A te szinteden nem szabadna ilyen szarokat felvenned.

ez a sznob, akinek mutatni kell :)

voltam a Silka szalonban, ahol azzal akarta eladni a bespoke öltönyt, hogy olyan ebben üzletet kötni, csak meglátja a szabását, megfogja az anyagát az üzleti partner és nem kérdez semmit, el van döntve, meghozza a sikert. há' mondom magamban, sztem meg a siker hozza meg azt az 1,2 millát amiből telik ilyen öltönyre.

nincs aláírásom

Nekem is van még egy sztorim erről az óráról. 

2017 - Mercedes szalonban vagyunk hárman (társam és az operatív igazgató)  és a kedvezményekről érdeklődtem (E Coupe,  full). Az értékesítő mutat egy valós példát, ami átadásra vár.  Az autó gyönyörű. Kedvezményekkel 35M-t mondott. Mondom az rengeteg, mert 2-3 évesen megveszem max 50e km-vel ennek a 40%-ér*t, és én türelmes vagyok. Erre a riposztol az értékesítő:
 - A Mercedes vásárlóknak nem gond ez a fajta veszteség, mert a presztízs kárpótolja őket. Vásárlóink többsége kp-re vásárol ennél drágább autókat is. Akinek ilyen drága órája van, mint önnek az könnyedén megengedhet magának egy ilyen autót. 

Na itt kezdtünk el, mind a hárman röhögni. Ő sem hitte el, hogy a Westend aluljáróban lett véve. Azóta a kollégáim, ha kérnek valamit, arra szoktak hivatkozni, hogy akinek ilyen drága órája van annak ez nem lehet gond. :)

A családban vannak modell lányok. Náluk látom, hogy bármit felvehetnek, rajtuk drágának és értékesnek fog tűnni.  

BTW: Megjegyzem a Mercedes vásárlók 95% vesz igényben finanszírozást. 

*Így is lett. A Covid második hónapjában, amikor minden zárva volt, 33e km-rel kb pont olyat vettem, mint amit mutatott. 15m-t fizettem érte, kp .... mint minden rendes Mercedes vásárló. hahahaha.

A Mercedes vásárlóknak nem gond ez a fajta veszteség, mert a presztízs kárpótolja őket.

Amikor a sales-es nagyságrendekkel kevesebbet keres, mint az ügyfél, az tud vicces beszélgetéseket szülni. Még csak kocsit sem kell venni hozzá, elég, ha bemész egy bankba. :)

Amióta az első "Zaria" karórámat megkaptam, azóta bal csuklón karóra az alap nálam. Az utóbbi ~2 évben ez annyiban változott, hogy nem karóra, hanem telefon, de ugyanúgy a bal csuklón - ízlés szerinti számlappal :-P

Szerkesztve: 2022. 08. 27., szo – 23:50

Szinte folyamatosan van előttem valami, ami mutatja az időt: munkában a képernyő sarka, odafele menet a kocsi műszerfala, szóval nagyon ritkán hordok órát. Leginkább, ha prezikét kell bemutatni, akkor bal kézen. Jobbkezes vagyok. Baromi régóta megvan egy DCF-es Casio, ha jól emlékszem, kaptam vagy szülinapra vagy karácsonyra, és már legalább 20 éve. Ha olyan helyen kellene, ahova nem ér el a DCF, akkor van egy mechanikus (automata) is (de nem drága fajta, ugyan nem újonnan vettem, de nem volt 20 000 Ft, és legalább nem kell rajta aggódni, hogy ütött-kopott lesz, mert már az, rondának meg újonnan is az volt, úgyhogy sajnálni sem kell, az időt viszont mutatja).

Mindkét kezemet egyformán használom (ballal tanultam meg írni anno, erőszakkal át szoktattak a másikra, közben ezt el törtem, ismét bal, gipsz le vág ismét jobb...) és bal kézen hordom az órát. 

Balkezes vagyok*, jobbon hordom, de szerintem azért mert apám azon hordja, pedig jobbkezes, csak allítólag ot kevesebbet kap, mint a másikon.

*igazából ilyen kétbal, nem tudom :) Írni ballal, egerészni jobbal, kanál "rendesen", kés-villa fordítva, dobni jobbal, ütős sportok egy része fordítva, squash ütő pl jobban, de szívbaj nélkül veszem át, ha lemaradok a fonákról :D

Kétkezes vagyok és felváltva hordom, pontosabban futáshoz balkéz (a stoppergombok miatt), minden máshoz jobbkéz.

> Sol omnibus lucet.

Férfi karórát bal kézen kell hordani, tökmindegy milyen kezes vagy.

Mivel nem a bal kezemen hordom, ezért tudom. Viszont elég ritkán szoktam felvéve felhúzni :)

És szép mondás, de bizonyára a balkezes vitéz is úgy volt vele, mint a parasztbácsi a sassal. Nem fogom azért ott hordani, ahol nekem kényelmetlen, mert valaki szerint (akinek épp jó a konvenció) ott kell.

Még a jegygyűrűt is bal kézen hordom, jobbon baromira zavarna.

huszonpár éves korig bal kézen, majd egy sérülés miatt át kellett szoknom a jobb kézen hordásra. próbálkoztam később visszaszokni de sajnos nem ment a fájdalom miatt.

Annak idején úgy tanultam, az órahordás szabályát, hogy mindig azon a kezeden hordod, amivel nem írsz, mivel az ember általában azzal a kezével tudja ügyesebben ezt megoldani, így a másik kézre kerül az óra.

Amúgy én CASIO fan vagyok. Az újabbak már elmennek akár 10 évet is egy elemmel.

És azért hordok egy DB-36-ost, mert annak idején kb. másfél-két év volt, mire összegyűjtöttem az első CASIO DB-55-ösömre.

Így nem csak az időt tudom hamar megnézni, ha nincs a telefon a közelemben, hanem emlékeztet a régi időkre, amikor akár éveket kellett gyűjtögetnem valamire, amit szerettem volna megvenni.

Elgondolkoztam...
1985 korul kaptam az elso oram amire emlkeszem, a 7 zenes
1987 korul szoktam at jobb kezre, mert balkezes vagyok
1992/93 korul vettem meg az oram amit aztan tobb mint 10-15 evig hasznaltam szinten egy Casio
2007 korul rakhattam le a karorat, illetve csak olyankor hordtam amikor vmi esemeny volt.
2015 Eljott az az ido amikor mar az orat ekszerkent hordod, mert a nok nyuznak vele, lett egy acel doxa
2019 elso okosora napi hasznalatban vmi honor band foleg mivel a telefont mar szinte mindig lehallkitva hasznalom nem csipogjon, kezen remeges jo megoldas.
2021 Lecsereltem egy huawei gt2 re kihangosito funkcio miatt HO-ban halas dolog.
2021 Doxa szerviz mert az az evi par alkalom is betett neki, 27e javitas
Minden oram kvarc, de mindenkepp lesz egy analog(felhuzos), mert atomvillanas utan mar csak az fog mukodni. :)
temaba vagoan pedig nem is tudnam mar bal kezen hordani, es fontos hogy konnyen leolvashato legyen.

Hordok órát, digitális bizbaszt ami értesít ha hívás van, vagy jött SMS. Ezen kívül tud vérnyomást és minden hülyeséget mérni, de az annyira nem érdekel.

Sok drága luxus dolgot tudnék venni, csak nem akarok!
Számomra mindennek van egy maximális értéke, ami felett az adott dolog már nem ér annyit amennyit kérnek érte. Illetve tudom, hogy közel ugyanazt megkaphatom annak töredéke árán is. Most mert egy órára rávan írva, hogy Rolex, vagy egy autóra, hogy Lamborghini az nekem csak annyit jelent, hogy ez egy ár szorzó. 
Nem mondom, hogy mindenki aki Lambot vesz, az nem azért teszi, mert álmai autója és tetszik neki, de azért  legtöbb emberben benne van a nagyzási vágy és azt hiszi, hogy ezektől a dolgoktól Ő kivételes. 

Én jobban szeretem a különleges, nem hétköznapi dolgokat, amik nem féltétlenül jelentik azt, hogy csilliókba kerülnek! Sőt, szeretem magam megvalósítani, vagy átdesignolni a dolgokat, mert nekem inkább az önkifejezés a fontos, mintsem a márka amit rányomnak a tucatdolgokra. 
Sok ember azt hiszi, hogy attól egyedi, hogy vesz egy tucat luxusdolgot amit magára aggat. Az inkább csak sablonos, unalmas és max. annyit fejez ki vele, hogy van pénze lóvére. 

A minőségi óra vásárlása sok szar helyett nem luxus. Ezek generációkat szolgálnak ki. Van olyan magyar fórum, ahol a tagok 100+ éves Schaffhausen vagy A. Lange & Söhne órákat hordanak a mai napig. Hány generációt szolgáltak ki?

A luxus a 3-5 évente 100 ezer forintos új gumi/műanyag okosóra vásárlása, ami a szemétben végzi néhány év után. Az tényleg luxus. 

Vagy, ha már BlinTux-nál maradunk, akkor a 10+ éves WoW előfizetés és az in-game vásárlások (ismerek olyant, aki az életét elköltötte erre), na, az luxus :D :D :D

trey @ gépház

A WoW-ra nem jellemző az in game vásárlás, legalábbis régebben igy volt, és remélem hogy nem baszták el azóta sem. 1-2 tárgyat lehetett csak megvenni, a többi kismillióért a játékon belül kell megdolgozni.

A luxus a 3-5 évente 100 ezer forintos új gumi/műanyag okosóra vásárlása, ami a szemétben végzi néhány év után. Az tényleg luxus. 

Egyetértünk - egyrészt az okosóra szerintem egy faszság - minusz sportolók - másrészt az e-waste rossz.

A WoW-ra nem jellemző az in game vásárlás, legalábbis régebben igy volt, és remélem hogy nem baszták el azóta sem.

Sikerült megfogni a lényeget.

World of Warcraft Shop

https://eu.battle.net/support/en/article/32549

Ismerek olyan felnőttet, aki az életet elköltötte WoW-ra, a felesége (részben) emiatt el is vált tőle. Sajnos nem vette észre, hogy elváltak, mert éppen egy boss ölésben instázott.

trey @ gépház

Majd legközelebb nyisd ki és értelmezd is amit belinkelsz: ahogy emlitettem, a WoW-ban nem lehet a tárgyakat megvásárolni, leszámitva néhány hátasállatot.

Ha olyan játékot keresel ami lehúzza az embereket a játékon belüli vásárlással, akkor a WoW esetében rossz példát választottál.

Az hogy gyenge akaratú embereknél egy jó játék függőséget okoz, nem meglepő. Száz másik játékra is igaz ez.

Ne terelj.

Nem terelek, csak ha leirsz egy raklap marhaságot, akkor azt ki kell javitani, bocs.

Ez egy luxus. Semmit sem ad az élethez.

Ezzel az erővel az olvasás is luxus.

 

Szóval szerinted havi 13 euró luxus (ismétlem: nincsenek valódi in game vásárlások), de a 2,5 milliós ora nem az. Furcsa gondolatmenet.

LOL

Most komolyan el akarod magyarázni? Hogy a számítógépes játék nem luxus? Eleve, több százezer (nem ritka a milliós) forintos gépek kellenek hozzá, villany, előfizetések, licencek, op. rendszer ára. BlinTux esetén VR szemüveg.

Ne tedd már magad komplett hülyének :D

trey @ gépház

Ha a pénz részét nézzük (havi 13 euró) akkor nem, nem luxus. Esetleg az afrikai éhezőknek. Egy átlagos magyar család még ki tud fizetni a gyereknek havi 13 eurót játékra, bár ha a forint folytatja az évtizedes vesszőfutását, még ez is veszélybe kerülhet.

Most komolyan el akarod magyarázni? Hogy a számítógépes játék nem luxus? Eleve, több százezer (nem ritka a milliós) forintos gépek kellenek hozzá, villany, előfizetések, licencek, op. rendszer ára. BlinTux esetén VR szemüveg.

A WoW-hoz nem kell sem VR, sem többmilliós gép, sem oprendszer licensz (elfut Windows Home-mal). Az hogy BlinTux úr meg a többi rajongó hogy szór el milliókat mindenféle gaming dolgokra, az tök jó, de én nem arról beszéltem. Az, hogy te odaterelted, az a te dolgod.

Én évek óta nem léptem be, szóval fingom sincs miről beszélsz.

Pusztán zavarni szokott, amikor a nem túl részletesen átgondolt és utánajárt véleményed kifejtése közben tévedéseket, hibákat látok. Ezeket megchallengelem. Részemről ennyi.

Jah, mert BlinTux úr előadja magát, hogy ő nem költ luxusra és tulajdonképpen megveti azt, aki arra költ. Innen indultunk.

A WoW-os erőlködésedet nyugodtan hagyhatjuk, mint említettem, ismerek embert, aki belerokkant a WoW-ba anyagilag. Akkor itt is legyen relatív a luxus, aki keveset keres, annak a játékra szánt számítógépgép ára, a villanyszámla, a wow előfizetés, a karaktervásárlás (egymástól, igen, pénzért), az in-game purchase egy LUXUS.

A ruhákkal kapcsolatban is kiderült, hogy lehetne folyamatosan second hand ruhákat hordani a turiból, de te jöttél, hogy a minőségi ruha nem luxus. Azt tudod, hogy a turi nem azért turi, mert ott csak szarok vannak? Vannak ott minőségi holmik is.

A te tévedéseid ^^^

trey @ gépház

Szerintem neked komoly gondjaid vannak. Ki mondta, hogy a WoW-ban vásárolják a karaktereket? Számos haverom van, aki vett már/adott el WoW karaktert, te meg el akarod magyarázni, hogy ez sem létezik?

Neked súlyos szövegértési problémáid vannak :D

Direkt számodra kiemeltem, hogy egymástól. Te meg terelsz, hogy nem lehet a játékban :D :D

trey @ gépház

Létezett, de vagy 10 éve letiltották.

Nincs semmi problémám, a világ ezernyi részletből áll, amik változnak. Akkor ird le, ha biztos vagy a tudásodban. Ha meg nem vagy benne biztos, fogaddd el ha jön valaki és kijavit, ne kalimpálj és ellenkezz.

To transfer a character to another Battle.net account, both accounts must be registered under the same account holder name.

Ez annyira igaz, hogy még házastársak között sem engedélyezik a karakter mozgatást, még akkor sem, ha papirokkal, video chattel bizonyitod be, hogy te meg a másik együtt élő házasok. Kizárólag akkor lehet karaktereket accountok között mozgatni, ha mindkét accountot hivatalosan ugyanaz a személy regisztrálta.

https://eu.battle.net/support/en/article/34787

Ezt pont azért tiltották le, mert rengeteg problémát generált a játékosok között. Azóta mindenki a saját karakerét kell hogy felépitse, semmilyen szin alatt nem vihetők át más személyek accountjai között.

Szivesen, és továbbra is állok rendelkezésedre.

Tehát akkor a példa, hogy valaki ilyesmire bassza el a pénzét, teljes mértékben helytálló a részemről, amikor a luxust feszegetjük, a problémád mindössze az, hogy egy, a téma szempontjából teljesen lényegtelen vagy marginális jelentőséggel bíró részletbe belekötsz.

Mondjam, hogy minek hívják ezt, vagy utánanézel magadtól?

trey @ gépház

Ennyiből a cigi is luxus, hiszen abból is van aki sokat vesz.
Sőt, a kenyér is luxus, hiszen abból is rengeteget veszünk. 
Vagy a moziba járás is, hiszen az sem ad semmit az élethez. 

A WoW nem luxus, havi 4500 Huf-ba kerül. De még ez sem igaz, mert lehet teljesen ingyen is játszani, ha ingame goldbol fizeted. Ez esetben max. az időddel fizetsz. Én már vagy egy éve nem fizettem a WoW-ért semmit, goldbol van a havielőfizetésem. 
Ahhoz, hogy tudj játszani és bármit elérni a játékban semmit nem kell venned a shopból. Lehet, de nem kell. 

VR fejest sem nevezném luxusnak. Olcsóbb mint egy okos TV. Vagy mondjuk úgy, hogy egy árban van a hétköznapi elektronika termékekkel: mosógép, porszívó, TV...
De ami nekem van, azt is Hardver aprón vettem, legalább 30%-al bolti ár alatt! :)
Kb. sosem veszek újonan HW-t, max SSD-t, mert az azért rizikós használtan. 

Luxus az, amit az emberek kisebb része engedhet meg magának és csak egy bizonyos réteg van azon a szinten, hogy nem fáj nekik kipergetni. De ezzel még nem is lenne baj (és itt meg félre a szál), hanem hogy azzal felvág valaki, hogy Ő bezzeg megengedheti magának és Ő akkor most mekkora valaki...
Tőlem aztán űrrepülőt is vehet valaki, csak ne arcoskodjon vele látványosan! És ez az amit elítélek, nem az, hogy valaki luxus dolgokat vesz. 

Ennyiből a cigi is luxus, hiszen abból is van aki sokat vesz.

Mindenképpen. Nem dohányzom.

Sőt, a kenyér is luxus, hiszen abból is rengeteget veszünk. 

A kidobott és a feleslegesen bezabált (szükséglet feletti) mindenképpen. Nem dobok ki ételt, nem vagyok elhízva.

Vagy a moziba járás is, hiszen az sem ad semmit az élethez. 

Akár is lehet.

A többire:

coping

Tehát, ez nem luxus, csak én másra költök. A bagó, ételpazarlás, feleslegesen nagy ház(ak), úszómedence, ezek rezsije stb. helyett én mondjuk órákat veszek. Szerintem luxus:

  • akkora házban lakni, amire semmi szükség
  • akkora autóval járni, amire semmi szükség
  • úszómedencét ásatni
  • fentieket üzemeltetni, majd sírni, hogy mennyi a rezsijük
  • bagózni
  • drogozni
  • stb.

Ezek a luxusok.

trey @ gépház

egyrészt az okosóra szerintem egy faszság 

Dehogyis, én szeretem őket, igaz a hybrid fajtákat azokból is inkább az olyat ami elemről megy. Mert ha már kvarc akkor inkább okos legyen. Mivel értelemszerűem aktívabb dolgokhoz (hegyi kerekparozas stb) , nem a mechnikusakat veszem fel.

Fedora 38, Thinkpad x280

Abból indulok ki, hogy a kvarc órát és az okosórát igazából egy applikáció választja el. Így ennek az applikációnak az élettartalmától is függ az óra élettartalma. 

A legrégibb okosórám a 2014 ben megjelent Motorola Moto 360. A mai napig működik, android wear még kezeli. Igaz már én nem használom mert elég viseltesnek néz ki 2 akksicsere után, és esedékes lenne a 3. ...

Többek között ezért is tértem át az elemmel hajtott hybrid okosórákra. 

Fedora 38, Thinkpad x280

Vannak jó nevű iparosok a szakmában (ha Rolex, akkor pl. Hantos). A probléma ott szokott lenni, hogy a Rolex nem lát el hivatalosan alkatrésszel független szervizeket. Vagyis, ha csak karbantartás (szétszed, tisztít, kenőanyagoz, összeszerel), addig ok. Ha már alkatrész-igénye van, akkor kérdéses. Nem ezen kell spórolni, ahogy autón sem a szakszervizen.

trey @ gépház

Egy pontig. Egy agyonpolírozott óra szemmel láthatóan sem tartja meg a gyári méretet és az éleket. Ez főleg olyan óráknál látszik, ahol nagyon komoly élek vannak. Nézz meg egy új Submariner-t vagy GMT Master-t. Olyan éle van, hogy elvágja az ujjad. Azokat nem lehet a végtelenségig polírozni. Ugyanez a csaton a kidomborodó korona. Ha többször volt polírozva, az már nem lesz ugyanolyan.

Nyilván, odafigyelve lehet egyszer kétszer, de az a legjobb, ha sosem volt.

trey @ gépház

"kronográf teljes szétszedése, ultrahangos tisztítása, tok- és szíjpolírozás, alkatrészek vizsgálata, összerakás, kenés, beállítás, tömítéscsere, nyomáspróba"

Ebben a fentebb finomított formájában igen, nem lehetetlen. De nyilván nem egy komplikációról beszélek és az alacsonyabb árán ragadtad meg, ami amúgy nem általános. Az alkatrészek vizsgálata csak helyfogó tétel szerintem, ezt nemigen vizsgálják át egyenként. Mit kellene vizsgálni amúgy, komolyan kérdem: billegőt, hajszálrugót, motorrugót vagy mit? Ahogyan szétszednek egy (amúgy működő) órát, a megelőző vibrográfos vizsgálat simán megmondja ha baj van, én csak akkor vizsgálnám - ill ha szétszeded akkor a motorrugó problémája is látszik már szemre, a csapágyazás problémája is látszik szemre, a kilincs problémája szintén meg sok minden egyéb. Legfeljebb egy hangvillás óra mikro-fogas kerekét és a villák hegyét vizsgálnám át mindenképp mikroszkóp alatt, mert azt ránézésre megmondani annyira nem egyértelmű.

A nyomáspróbát azért húztam ki, mert nem mindenkinek van 30+ atmoszféráig húzható hitelesített tartálya. Tehát a nyomáspróba a független szervizekben szerintem nagyon ritkán ilyen komoly, valahol 10 körül megáll.

Vortex Rikers NC114-85EKLS

A minőségi óra vásárlása sok szar helyett nem luxus. Ezek generációkat szolgálnak ki. Van olyan magyar fórum, ahol a tagok 100+ éves Schaffhausen vagy A. Lange & Söhne órákat hordanak a mai napig. Hány generációt szolgáltak ki?

Akkor azok a Schaffhausenek és A. Lange & Söhne órák nem luxusórák voltak, hanem az egyetlen megoldás a pontos idő mérésére. Ma ez nem így van: nincs nagyságrendi különbség pontosság terén egy Rolex és egy rendesen megszervizelt Vosztok között (mp/nap nagyságrend), és ami kölönbség van a Rolex és egy Casio kvarcóra között, az a Casio előnyére van. Karbantartás terén is hasonlóan rossz a helyzet (amúgy nem teljesen világos, hogy miért kerül sokkal többe egy márkás óra szervizelése, mint egy régi vagy nem márkás, de hasonló bonyolultságúé, az egyetlen ok az lehet, hogy tudják, hogy van rá pénzed), a mechanikus órát 10 évente darabokra kell szedni, mosni, kenni, a kvarcban pár száz forintért elemet kell cserélni. A mechanikus óra luxus, de lejjebb leírtam, a luxus jó dolog. Aki nem hiszi, próbáljon meg párizsis kenyéren élni: ha tesz rá szeletelt uborkát is, akkor a vitamin és a kalória is megvan benne, tehát a funkcionalitás okés, az, hogy más kaja finomabb, luxus. Ha valamiben kritizálni akarnám a mechanikus órák gyártóit, akkor azt hoznám fel, hogy helyben topognak: csak drágábbak lesznek, de nem igazán lesznek manapság jobbak, sem a pontosság terén (tourbillon ide vagy oda), sem abban, hogy mennyit mennek egy felhúzásról, sem abban, hogy hány évente kell karbantartani (egy HDD csapágya sokkal többet elmegy karbantartás nélkül).

Szerintem egy 2,5 millió forintos óra luxustermék, de megértem ha más anyagi helyzetben levők ezt másként látják. Magyarországi átlagos családi kasszát figyelembe véve ez legalább fél évnyi munkabér, és akkor csak órát vettél.

Az más kérdés, hogy ezen csak röhögünk.

Min is?

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/ker/ker2206.html

2022 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt.

Nagyon nem lőttem mellé. Havi nettó 340k -ból hogy veszel 2,5 milliós órát? Hitelre?

Értelmezésem szerint amit az átlag nem tud megvenni (mert nem tud), azt nevezzük luxusnak. Nem tudom miért rágatod ide a baloldalt. Egyáltalán mit szeretnél mondani? Hogy a baloldal hazugsága az, hogy a legtöbb család középosztálybeli, vagy onnan is lecsúszott?

Én leragadtam ott hogy szerintetek a 2,5 milliós óra nem luxus, de közben a KSH szerint egy átlagos magyar család maximum nettó 600 ropit visz haza havonta, vagyis ha kenyérmorzsát se esznek, akkor is is legalább 4-5 hónapig spórolnak rá -> luxus.

De már kezdem unni ezt a szélmalomharcot - ez kötekedés, és nem beszélgetés, rendes vita.

Egy fikarcnyit se kerültünk közelebb ahhoz hogy végülis válaszolj valami értelmeset itt. Bár fent már megmutattad hogy trollkodni jöttél :)

Érdeklődne várom a válaszaidat, már ha lesz értelmük vagy tartalmuk. Én próbálkoztam..

Szerintem a luxusnak nincs egzakt definíciója.

Azt csak el tudod dönteni, hogy neked mi az. Nekem is vannak költéseim, amiket nem csak extrának, hanem kifejezetten luxusnak tartok. Én pontosan tisztában vagyok azzal, hogy melyek ezek. Nem értem, hogy más erre miért nem képes.

$ grep -c egy$ word.list
100

Van egy motorom, ami tényleg luxus.

Csak azért tartom, hogy évente 5-10 alkalommal gurulok vele egyet. 3 éves, összesen van benne 3000 kilométer.  Áll benne 4+ millióm, fizetem a kötelezőt 12 hónapban, a gépjárműadót és az éves szervizeket. Plusz, csak prémium benzint tankolok bele. Na, ez luxus hobbi.

trey @ gépház

Mert egyébként az evés, iváson (fizikai szükségletek kielégítésén) kívül mi az, ami nem luxus, ha így nézzük? Nem lehet hajléktalanszállón lakni? De. Akkor luxus a saját lakás. Nem? De. Lehet ezt fokozni a teljes hülyeségig.

trey @ gépház

Ha ez igaz lenne, a fiatalok nem vennének órát és már mi sem vennénk. Javaslom nézz be a Facebook órás fan és adok-veszek csoportjaiba. Meglepődsz.

A feljebb említett Moonswatch pont a fiatalokat vette célba. Sorokban állnak érte, mint az iPhone-ért:

https://www.ft.com/content/37deb2c5-d257-49dc-a8c6-67a0ad0f0deb

trey @ gépház

Nem attól lesz luxustermék, hogy sokan vagy kevesen tudják-e megengedni, hanem attól, hogy nincs rá szükség: vagy nem funkcionális, vagy a funkcionalitást megkapod olcsóbban is. Egészen olcsón (100 EUR alatt) kapsz olyan kvarcórát, ami pontosabb, mint egy kronométer. Szóval luxus. De természetesen minden művészet, zene, festészet, gasztronómia, ugyanígy luxus. A luxus jó, gazdagítja az életet. Ami nem jó, az a rongyrázás. Amikor valaki nem azért veszi, mert neki tetszik, hanem hogy mutassa, hogy neki fussa. Vagy amikor olyanok veszik, akiken múlik, hogy másoknak is teljen luxusra, és esetleg korrupció nélkül nekik nem tellene rá (nem mutat jól a Panerai - pedig szép-  szegény országok diktátorainak a csuklóján).

Nem attól lesz luxustermék, hogy sokan vagy kevesen tudják-e megengedni, hanem attól, hogy nincs rá szükség: vagy nem funkcionális, vagy a funkcionalitást megkapod olcsóbban is.

Tehát, akkor egy WoW előfizetés luxus, mert létezik hasonló számítógépes játékélményt adó játék, amiért egy fillért sem kell fizetni, ha nem akarsz.

trey @ gépház

Nem. Az nem rongyrázás, ha olyan emberek írnak róla egymásnak, akiket ez érdekel, hasonló hobbijuk van, vagy csak tudják, hogy érdekli a másikat az életük. Szerintem a rongyrázás az, amikor bedörgöli valaki, aki (valamennyire) megengedheti magának, valakinek, aki nem. Nem rongyrázás, ha két hasonló beosztású ember tárgyal, és valamelyikük csuklóján van egy Rolex. Rongyrázás az, amikor egy szarul menő ország elnöke csuklóján jól látható egy Patek Philippe, amikor nyilatkozik. Vagy a lakótelepi lakásba venni olyan tévét, ami mellé kocsit adnak ajándékba. Amikor nem neked szól, nem az a célja, hogy élvezd, amit vettél, hanem hogy megmutasd valakinek, hogy futja rá.

Az nem rongyrázás, ha olyan emberek írnak róla egymásnak, akiket ez érdekel, hasonló hobbijuk van, vagy csak tudják, hogy érdekli a másikat az életük

Ha ebben a közegben, ahol emberek milliós fizetéssel rendelkeznek, medencés|napelemes|full automatizált családi házról írogatnak a fórumban, 20+ milliós elektromos autókkal járnak, egy topikban, ahol órákról van szó, két ember között, akiket szemmel láthatóan érdekelnek az órák, szóba kerülnek néhány milliós órák, az rongyrázás?

Szerintem nem. Szerintem a belepofázás ebbe, hogy ez rongyrázás, nem más, mint frusztráltság (ezt nekem az asszony sosem engedné meg, leverné a derekam) vagy irigység (nekem ilyen sosem lesz, rohadjon meg, hogy neki van).

Az meg, hogy valaki a HUP havi több ezer kommentje közt pont kiszúrja ezt a néhányat (véletlen mindig ugyanazok botlanak bele, ráadásul olyan topikokban, ami őket nem is érdekli :D :D) az meg egyszerűen a full szánalom kategória.

trey @ gépház

Én nem gondolom rongyrázásnak az órádat. Bevallom, engem nem érdekel (leírtam valahol, hogy miért nem: mert túl régóta nem fejlődik, nem látom benne a teljesítményt, nagyobb eredmény volt az ötvenes években a Poljot - egy lerobbant, civilizálatlan országban, ahol addig ahhoz sem voltak hozzászokva, ha valaminek méterre stimmelnie kell, nem hogy tizedmilliméterre - mint ma egy kb. tizedakkora napi hibájú Rolex), de attól még nekem tökmindegy, ha valakinek ez a hobbija. Azt viszont jobb tisztán látni, hogy ez hobbi (prepperkedésnek nem jó, befektetésnek talán), és hogy luxus (tudnál nélküle élni), de azt is, hogy a luxus egy teljesen normális dolog. Ha nem pont az a hobbid, ami a munkád, akkor miért dolgoznál akkor is, ha az alapszükségleteid már megtermelted?

Feltéve, hogy olyat tudsz venni annyiért, aminek nincs lényeges hátránya (tör, nem szellőzik, lúdtalpat okoz, másnap szétesik, etc.), igen. Attól függetlenül, hogy én sem a kínai boltban veszem a cipőmet (sőt, adott márkát szoktam elsőként megnézni, mert annak a kínálatában szoktam kényelmeset találni, de tudom, hogy ez luxus, meg az is, hogy azt is nézem, hogy hogy néz ki, a túrabakancs meg pláne, mert a túrázás eleve szórakozás, nem szükséglet).

Jó, hát órában sem jó mindenkinek az alja, van akinek a bőre érzékeny a nikkelre stb. 18K arany alatt kár is próbálkoznia, mert csak azt viseli el, különben ekcéma stb. 🤷‍♂️

18K arany óra elve nem két forint. Ha abban van egy rendes szerkezet, már simán 1-2 milliónál vagyunk, még egy Breitling vagy Omega esetén is, ami azért nem egy komoly szint.

trey @ gépház

Jó, hát órában sem jó mindenkinek az alja, van akinek a bőre érzékeny a nikkelre stb. 18K arany alatt kár is próbálkoznia, mert csak azt viseli el, különben ekcéma stb. 🤷‍♂️

:) Műanyag? (Tudom, nem örökéletű. Az első megfizethető árú DCF karóra az Eurochron volt, műanyag tokkal. Apámnak volt, és a tok sarkai kb. 20 év után egyszerűen szétmállottak. De akkoriban volt valami lenyűgöző a mindig tökéletesen pontos DCF karórában, megérte, nekem is megtetszett, de addigra már nem lehetett kapni, így lett a Casio. Annak a tokjában is volt műanyag rész, olyan 15 év után, amikor még hordtam minden nap, ki is kellett cseréltetni a tokját, 10 000 Ft (kb. az óra árának a fele) volt.)

Lúdtalpat megelőző betét? Esetleg némi odafigyelés, nem elhízás, lábtorna? Olcsó cipő+ez olcsóbb, mint egy jó bőrcipő. Ami szellőzik? A legtöbb bőrcipő igen rosszul szellőzik, még annyira sem, mint a Gore-tex és hozzá hasonló fóliák.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Okés, ezért javasoltam a pilóta szíjat. Akkor a tok nem ér hozzád, nem? Ha a bőrrel is baj van, akkor simán lehet varratni egy olyan pilótaszíjat, aminek a belső rétege valami olyan anyag, amivel nincs bajod. Esetleg ötöt, ami valami textil és még mosható is, és akkor szinte tökmindegy, hogy az óra miből van.  És akkor még mindig nem kell aranyórát venni, ami drága, nehéz, karcolódik, és ha mindennap hordod, tuti, hogy előbb-utóbb ellopják (nem olyan erősek a szíjat tartó stiftek, hogy ne lehetne simán letépni).

Onnan indultunk, hogy ami nem irritálja egy érzékeny bőrű ember bőrét. Vagyis, lehetőleg nem ócska fémből van.

Nemesfémben van?

BTW: a Seiko-nak is van komoly vonala, a Grand Seiko. Hja, kérem, az is több milliótól indul. A kézzel csiszolt mutatók (Zaratsu csiszolás) előállítása nem 2 forintba kerül. És van nemesfémben.

trey @ gépház

megfizethetőbb, azért az acélnál egy kicsit drágább vagy ha ugyanazt a modellt adják acélban és titániumban is ugyanazon az áron, akkor az acélon nagyobb a % :)
baromi ritka, de van aki titániumra és van aki aranyra allergiás, annak régebben problémás volt a fogpótlás, ma már talán a kerámia megoldás erre.

nincs aláírásom

Akkor gondolom, sosem ennél kobe vagjút, helyette inkább parizert piros arannyal.

„Sok ember azt hiszi”
Ettől még sok, luxusnak nevezett dolog lehet extra jó minőségű. Pl. sokan luxusnak mondják a Miele mosógépeket, csak mert 300000 Ft-tól kezdődnek az árai és a 70-80000-es Indesithez és Candyhez mérik. Pedig 40 éve a mára „legendássá” és hírhedté lett Mini/Energomat az akkori fizetésekhez képest kb. kétszer drágább volt, pedig messze nem volt a korabeli Mielék műszaki színvonalán.

Attól, hogy az egyediséget, a különlegességet, az átdizájnoltat szereted, még ugyanúgy villogsz, csak te más tulajdonságodat, képességedet villogtatod.

"The vision of Christ that thou dost see
Is my vision’s greatest enemy."

Pontosan mire lennek irigy? Csak nem szeretem a rongyrazast. Van 4 olyan baratom/ismerosom is akinek 10-11 szamjegyu a vagyona, toluk nem latom ezt, pedig 10-20 eve ismerem oket.

Nekik is van fórumuk, ahol a tagok néha órákról beszélgetnek csak az a különbség, hogy ők nem szólnak hozzá? 😮

Tudnek en is venni ilyen Rolexet, tobbet is, de az mas, ertelmes dologtol vonna el a penzt.

Ne áltasd magad! Akkor tudnál venni, ha bemész és veszel. A "tudnék venni, de .." és a "tudnék venni, ha ..." csak kifogáskeresések.

trey @ gépház

jó, de legtöbbet Datejustot adnak el, az meg 5-10e€.
ennyi pénzből meg vehetnél egy normális órát is :D

legyen kettő, egy GMT meg egy Chrono amire jutott date :)

btw, ma beszéltem valakivel akinek van egy Daytona és 2019-ben iratkozott fel egy másikra, de még semmi hír.

nincs aláírásom

én is így vagyok az aranyórával, olyan sár nehéz scratch magnet nekem ugyan nem kell. ;)
bár az Hublot félig már kibaszott velem, mert a kerámiás aranyuk nem karcolódik és ez a színárnyalat még is bejön. mit tudok ilyenkor mondani? ja, 45-ös, az biztos nagy, phű.
amúgy érdekesség, a Daytona nem tudom milyen lehet, de úgy általában egy chrono -legyen az Breitling, Omega, Zenith- gombjait elég nehéz megnyomni (hogy emögött technológiai indok van-e vagy a véletlen megnyomás kikerülése, nem tudom), viszont az Hublot esetében ezek nagyon finoman működnek.

nincs aláírásom

Igen, volt egy óraméret növekedés trend, de ez szerencsére megállni látszik. Még a konzervatív Rolex is belement évtizedek után a Submariner-rel a 40 -> 41  váltásba, de nem hiszem, hogy ez a trend folytatódni fog.

Tény, hogy nem mindegy, hogy "hány kiló" és milyen magas az, aki az órát viseli. Egy 100+ kilós 180+ cm magas ember csuklóján vicces lehet egy 36-os vagy 40-es óra, de egy 150 cm-es, 70 kilós emberen is a 46-os ... Így kell ezt nézni szerintem.

trey @ gépház

Én pont így nézem, az én karomon a 40-41 gyerekjáték, és renkívül ostobán mutat, nem is a magasságom, hanem a karvastagságom miatt. Jelenleg legtöbbet egy 47 divatórát hordok (tudom, nem óra), fémszíjjal, az kb a jó, a kisebbik, elegánsabb darab asszem 45-ös. Ha elég magas, akkor valószínűleg egy 44 még elmegy, alatta nem az igazi. 

Tudom, de az akármilyen márkás és jó órák bármelyike annyiba kerül, amennyit én biztosan nem fogok adni óráért, mert nekem ez felesleges luxus, a bennük levő műszaki teljesítményt bár dijazom, de nekem biztosan nem ér ennyit. Őszintén szólva még a normálisabb divatórók árától is vakarózhatnékom van egy kicsit. Szóval csak arra akartam reagálni, hogy tudom, hogy nem kell mindenkinek bazi nagy óra, én konkrétan tudom, hogy nekem kell, mert különben randa.

Ez egy kicsit olyan, mint a viccben Honecker hallókészüléke (Egyeztet Honecker és Kohl, és a tárgyalások során Honecker mindig cipel egy baromi nagy hátizsákot. Kohl egy idő után nem bírja tovább, és megkérdezi, hogy mi az. Mire Honecker megmondja, hogy már nem hall olyan jól, ezért kell neki hallókészülék. Erre Kohl megmutatja, hogy az övé be van építve a szemüvege szárába. Honecker: -Igen, régen nekem is volt olyan kicsi, csak az energiaválság miatt át kellett mindent állítanunk barnaszén-üzemre.)

Ha jól látom, a szavazók 77%-a hord karórát.

trey @ gépház

A bokámon válaszlehetőség kimaradt.

Miért? Egy kis miniatürizálás, összeépíteni mágneses iránytűvel, vízmértékkel és máris kész a napórás karóra mint a Flintstones családban!
https://www.instructables.com/Sundial-Watch-3D-Printing/
https://flintstones.fandom.com/wiki/Timepieces/Gallery#Sundials
https://flintstones.fandom.com/wiki/Timepieces#Watches
https://lite.qwant.com/?q=sundial+watch&t=images