Egészségügyi dokumentumok listájának lekérése - Breakglass

Az EESZT-ben tiltottam mindenféle illetéktelen lényeknek, hogy az egészségügyi adataim között csemegézzen. Szúrópróbaszerűen belenéztem, s nem is régen egy orvos szépen lekért rólam mindent - talán évekre visszamenőleg - annak ellenére, hogy azt kifejezetten megtiltottam. Nem voltam rosszul, nem szállított mentő, nem kellett újraéleszteni, tehát jelen pillanatban azt gondolom, hogy elég markáns jogsértés történt.

Mi ilyenkor a teendő? Ügyvédet kell szereznem, és pereljem az orvost, majd úgyis kimagyarázza, hogy COVID, meg vészhelyzet, én meg buktam egy rakás pénzt és időt? Forduljak a betegjogi képviselőhöz? Ti mit tennétek? Azok véleménye érdekel, akik számára fontos a privacy, szóval akit nem érintene meg, nem dúlna fel, hogy szenzitív személyes adatai között turkál egy idegen, azok véleménye nem érdekel.

Hozzászólások

Mindenképp ügyvédet javaslok, mert ha véleményed szerint jogsértés történt, akkor ő tudja képviselni az érdekeidet a megfelelő jogi farbákkal. És mert tudja hogy mit kell beadni és hova. Ha már ügyvédhez fordulsz, akkor érdemes általa arról is infót szerezni, hogy miként működik az általad említett breakglass, milyen esetekben van erre lehetőség. Nekem van egy sanda gyanúm, hogy be kell írni, ki kell választani a jogcímet, ami alapján break van. És talán ott lehet olyat is választani, hogy az adatgazda/tulajdonos kérésére történt. Az ügyvéd kevesebb pénzbe fog kerülni.

@BCsabaEngine

És talán ott lehet olyat is választani, hogy az adatgazda/tulajdonos kérésére történt.

Ezt nem teljesen értem. Én biztosan nem lehettem, mert az orvost nem ismerem, és tőlem kb. 200 km-re praktizál. Sok éve jártam abban a kórházban, tehát olyasmit tudok elképzelni, hogy oktat az egyetemen, kellett valakinek a betegéletútja, majd random rábökött a nevemre. A gond csak az, hogy ehhez nem kért engedélyt, ezeket az eseteket kifejezetten megtiltottam, amelyet látnia kellett. A breakglass arra az esetre van, ha valakit baleset ért, fetreng a földön, és azonnal ki kell deríteni, hogy a szer, amit belenyomnak az életének megmentése érdekében, nem fogja esetleg egy allergia miatt épp megölni. Tehát kb. a mentőorvoson kívül senki sem használhatja ezt az opciót szerintem, de a mentős is csak indokolt, sürgős esetben.

Szerk.:

Az ügyvéd kevesebb pénzbe fog kerülni.

Mihez képest? Mi a másik alternatíva?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Amúgy visszanéztem a logokat, és olyan is volt, hogy egy gyógyszertárost zavarta a limitáció, megoldotta okosban, sürgősként hozzáfért. Ott viszont úgy tűnik, balfácánság, nemtörődömség volt csupán, mert nem turkált az adataim között. A fent említett orvos viszont kilószámra nyúlta le azokat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hivd fel, és kérdezd meg tőle.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Ha nem akarod a teljes jogi arzenált a kérdéses orvosra szabadítani, akkor az idevágó hivatal a sokat emlegetett NAIH, ahová küldhetsz beadványokat magánszemélyként, hétköznapi nyelvezettel is. A hivatal malmai lassan őrölnek, most kb. 4 hónap egy standard válaszidő az átlagos halandóknak. Ez nem kerül semmibe, viszont ki kell várnod. A NAIHnak vannak csatornái a többi kormányhivatal felé, ezért az EESZT adatokhoz is talán könnyebben hozzáfér.

Ügyvédi megkeresés, polgári peres eljárás is opció, de ez sem gyors, plusz pénzedbe is kerül. Mivel ezt a NAIH ügy lezárta után (vagy az alapján) is el tudod indítani, ezért nem siettetném.

Az EESZT egyébként nem hibamentes. Vannak anomáliák, pl orvosok más betegek adatait látják, stb. Lehet hogy nincs a naplóbejegyzés mögött valódi cselekmény, de nem árt, ha egy kicsit megpiszkálod az ügyet.

A NAIHnak vannak csatornái a többi kormányhivatal felé, ezért az EESZT adatokhoz is talán könnyebben hozzáfér.

Akkor már egyszerűbb lenne az összes leletemet, rólam keletkezett egészségügyidokumentumomat kinyomtatni, majd a kerület fáira felragasztgatni. Az nem tűnik privacy-konform megoldásnak, ha beavatok még egy sereg semmirekellőt az egészségügyi adataim bogarászásába, miközben épp az volt a probléma eredetileg, hogy illetéktelenek hozzáfértek.

Az EESZT egyébként nem hibamentes. Vannak anomáliák, pl orvosok más betegek adatait látják, stb. Lehet hogy nincs a naplóbejegyzés mögött valódi cselekmény

Azt elég nehezen hiszem el. Ugye nem azt akarod mondani, hogy az adatbázisban inicializálatlan record, RAM-szemét kiadja, hogy ki kért le és mit, időponttal együtt, tiltás ellenére sürgősséggel. Ráadásul kb. talicskázható mennyiségben, ami alatt azt értem, hogy úgy nagyjából mindent vitt, mert ásznak képzelte magát.

A NAIH-s tippet köszönöm, de ez a 4 hónap, meg az, hogy esetleg még egy entitás olvasgatná, ami nem rá tartozik, eléggé elriaszt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ahogy fentebb is írták, a NAIH nem a személyes adataidat böngészné nagy valószínűséggel, hanem az EESZT belső naplóit vagy fel tudja őket szólítani belső vizsgálatra, esetleg más. A NAIH gárdában vannak egészen jó szakemberek is (meg néhány akinek lenne hova fejlődni), önmagában a NAIH bevonása nem hiszem hogy aggodalmas. Az ügyintézés ideje az sajnos adott és a 4 hónap az még csak az első postaforduló. Vannak ügyfeleink akiknek az ügye 2+ éve megy a hivatalnál.
Ha lejár az ügyintézési határidő a NAIHnál és nem végeztek, akkor kaphatsz 10.000 forint kárpótlást :)

engem ortopediai csodaszerekkel/terapiakkal kerestek 2/3szor az elmult felevben. mivel az utobbi 20egynehányévben a kotelezo orvoslatogasokon kivul (pl. jogsi) csak 2 ortopediaval

kapcsolatos mutetem/vizsgalatom volt, ezert elkonyveltem hogy valakik bizniszelhetnek az adatokkal. de nem nyomoztam melyebben utana.

(azt hogy pontosan mit ajanlanak nem tudom mert el szoktam kuldeni oket a busba.)

A mi a teendő attól függ, hogy mi a cél? A felvázoltakon túl még tényleg, lehet, hogy van értelme beszélni a betegjogi képviselővel, elvileg ez is a dolga (legalábbis én bele tudom hallani). Az persze más kérdés, hogy mivel ő is a kórház alkalmazottja, és tudjuk, hogy nagy általánosságban mi szokott történni az orvostársadalomban, ha véletlen rossz lábad vágják le.. szóval én sok reményt nem fűznék hozzá, de gyakorlati tapasztalatom nincs, lehet, hogy működik ez.

De egyébként NAIH, egy normálisan működő országban egy ilyesmiből még bizony az is kijöhet, hogy lesz arról egy generikus állásfoglalás, hogy a sürgősségi hozzáférés használatát lesz kedves további kontrollokkal ellátni a jogalkotó/felügyelő szerv. Itt is vannak kétségeim. :)

Illetve, tényleg nem bántó szándékkal, hanem azért, hátha a saját példád mentén egy kicsit tud finomodni a világképed. Szóval nem tudok elmenni amellett, hogy te mindig a ronda guglitól, mstől, és egyéb amcsi multiktól és titkosszolgálatoktól félted a privacydat, a magyar államtól meg nem. Hát kérem, ez itt a magyar állam, ettől nem félted. Ráadásul úgy, hogy ez itt ebből a szempontból a magyar államnak egy előremutató szelete: az EESZT egy privacy, önrendelkezés, kontroll tekintetében egy egészen átgondolt rendszer. Effektív komoly bürokratikus baszás nélkül tudsz értelmesen nyilatkozni arról, hogy ki és milyen körülmények között fér hozzá, és még logot is látsz, hogy mi történt. A számtalan más állami adatbázis túlnyomó része, amik szintén tele vannak érzékeny adataiddal, ilyesmit nem tudnak, szóval az állambácsi alkalmazottai leginkább úgy turkálnak benne, ahogy nem szégyenlik, és soha a büdös életben meg se fogod tudni.

Nem világos, a hozzászólásod második felében mire akadtál kilyukadni. Ahogy te is írod, az EESZT ebből a szempontból viszonylag normálisan van megcsinálva. Egyébként épp az egészségügyi adatok a legérzékenyebbek, így ez helyes is.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ahogy te is írod, az EESZT ebből a szempontból viszonylag normálisan van megcsinálva. Egyébként épp az egészségügyi adatok a legérzékenyebbek, így ez helyes is.

El tudom képzelni amúgy, hogy pont ezt a részt nem implementálták kellő gondossággal, amikor jönnek a határidők és élesbe kell tenni, akkor ezeket a részeket lehet viszonylag kockázatmentesen kihagyni a projektből, hogy majd utólag implementálják, mert kevéssé látványos az, hogy nincs megfelelő jogosultságkezelés, mint az, hogy nem működik.

Ez biztos, hogy nincs így. Az ősszel köhögtem, mint vadszamár, nem COVID, nem is dohányzom, elmentem tüdőgyógyászhoz, és az asszisztens elsőre nem értette, miért nem fér hozzá az adataimhoz, aztán felvilágosítottam az okáról. Szóval nem a logolás van implementálva jogosultság kezelés nélkül, hanem mind a kettő megvalósításra került. (Egy antibiotikum elmulasztotta a köhögést.)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Fel. Ettől még elég megmosolyogtató, hogy ha másképp nem megy, akkor egyszerűen úgy csinálsz, mintha lényegtelen volna, miközben tisztán látszik, hogy nem az. De mondom, lelked rajta, én nem erőltetem neked, elmondtam, amit elmondani érdemesnek gondoltam erről.

A politika meg nem tudom hogy jön ide, amiről írtam, az eléggé független attól, hogy épp ki van kormányon. Tény, hogy szerintem az értelmes jogorvoslati lehetőségeid mostanában szarabbak mint korábban lettek volna, de egyrészt készségesen hajlandó vagyok elismerni, hogy ez a saját benyomásom, és nem követem mélyrehatóan a témát, de ami fontosabb, hogy a felvetés tekintetében ez egészen marginális a jelentősége.

Beszéltem betegjogi képviselővel. Két utat javasolt. Az egyik a NAIH, a másik a klinikán egy belső vizsgálat kérése az ottani betegjogi képviselő közvetítésével.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Már tudom, hol dolgozik az orvos, csak épp nem elérhető.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Írj a TASZ-nak stb. hátha politikai ügyeken kívül ilyet is vállalnak.

trey @ gépház

Hát, a témával már foglalkoztak (az indulásakor, nem a mostani változásokkal, mostanában az egészségügyi dolgaik leginkább covid-központúak):

https://ataszjelenti.blog.hu/2018/01/23/kell-e_aggodnunk_az_egeszsegugy…
https://tasz.hu/egeszsegugyi-adatok
https://tasz.hu/elektronikus-egeszsegugyi-szolgaltatasi-ter-eeszt-1x1

 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

hátha politikai ügyeken kívül ilyet is vállalnak

Csak politikai ügyeken kívűli ügyeket vállalnak: Miben tudnak segíteni

 

A TASZ védte és azon belül is személyesen Schiffer András 2007-ben Orbánt, illetve Thürmer Gyulát is.

a TASZ pártoktól független jogvédő szervezet, amit az is bizonyít, hogy tevékenységére még soha nem fogadott el egyik kormánytól sem közpénzt

Szerkesztve: 2021. 12. 22., sze – 12:53

1.: EESZT-ben orvosként bárki adatát meg tudom tekinteni, még azokét is, akik nem jártak nálam vizsgálaton. Bár ez tilos, emiatt nem is élek vissza vele.

2.: Amennyiben az illető él a Digitális ÖnRendelkezés (DÖR) jogával, úgy csak akkor tekinthetem meg ténylegesen, ha életveszélyben van az illető, hiszen az mindent felülír ( még a szülői akaratot is! Ha tudom, hogy mi kell a gyermeknek az SBO-n, ITO-n, akkor megteszem kérdés nélkül, erre van egy ügyeletes bíró az adott körzetben ( ált megyénként 1), akit fel lehet hívni és vázolni az esetet és felhatalmazást ad. Még nem kellett kérjem 1x sem, akkor sem, mikor SBO-ztam. 

Ha DÖR aktív, akkor be kell írni, hogy mi miatt nézted meg. Érdekesség, ha valakinek daganatos BNO kerül bevitelre a rendszerbe, akkor a DÖR autómatikusan aktívvá válik.

A DÖR-ről: leletezéskor, mikor a beteg pucér picsával érkezik a vizsgálatra, mert nagy a baj, rákos vagyok doktorúr, RÁKOS, de nem hoztam az előző vizsgálataimat, a DÖR meg megállít, akkor olyan jó lenne megírni azt a kurva leletet, hogy előzmény nem található, EESZT DÖR miatt nem elérhető, a beteg meg rohadjon meg, hadd csússzon az onkoteam-je vagy 1 hónapot, az idő alatt majd rendesen progrediál, de nem. Ekkor beírok valamit és megnézem.

 

A TASZ nem fog csinálni semmit, max elkezd majd politikázni a dologgal, hogy a fidesz által kitalált eesztben a mocskos jobboldali orvos a békés, baloldali rokonokkal bíró beteg adataiban turkált.

 

Az ilyen eseteket minden esetben az Országos Kórház Főigazgatóság vizsgálja ki (tényleg, nem úgy, ahogy egy átlagos baloldali médium beállít egy állami intézményt), aki levelet küld a felhasználónak, és záros határidőn belül válaszolnia kell, hogy mégis mi a búbánatos faszért kellett megnéznie azokat az adatokat. Te ezt a választ nem biztos, hogy egy az egyben megkapod, de nyugodt lehet, elporolják az orvost, ha csak a tudományos munkájához kellett az előzményed, vagy tényleg a leleted akarta megírni, és kellett egy előzmény. Nekem sem mindegy, hogy találok előző labort, CT-t, képalkotót, vizsgálatot, akármit, amiből lehet következtetni dolgokra. Ezek nélkül sokra nem megyünk ( vagy megkapod az átlagos negatív leletet, vagy a nesze semmi fogd meg jól: Nem típusos erre vagy arra, akármi is lehet, további vizsgálata javasolt, vagy 3 hónap múlva kontroll)

Főoldal - Országos Kórházi Főigazgatóság (gov.hu)

 

UI: ne vedd magadra, az elején én is be akartam állítani a DÖR-t, de beláttam, nem sok értelme van a DÖR-nek, ha valaki rendesen akar beteget ellátni, akkor a DÖR csak lassít, esetleg akadályoz.

Köszönöm, hogy orvosként írtál erről.

Az 1-es pontot gondolom arra az esetre írtad, amikor valaki nem tiltotta a hozzáférést.

Ahhoz az indokláshoz, hogy az orvos mi miatt nézte meg felhatalmazás nélkül, hogyen férek hozzá? Bár gondolom, technikai értelemben az indoklás akár egyetlen szóköz is lehet.

Jelen esetben azt kell tudni, hogy jártam az adott egészségügyi intézményben, de ezzel az orvossal nincs kapcsolatom, nem kezelt soha, így nem írt leletet, terápiát, semmit. További problémám, hogy mindenbe beleláthat, mert nyilván semmi köze ahhoz, ha nővé operáltatom magam, miközben mondjuk asztmával kezeltek ott, ahol dolgozik. Ráadásul ő konkrétan nem is kezelt. Az idétlen példa fikció, még mielőtt bárki ezzel szekálna.

A TASZ komolytalan, trey ötlete volt, mert ezek a politikai motiváltságú szervezetek csak akkor tesznek valamit, ha azzal a konzervatív kormányon ütni lehet, szóval most ez mellékszál.

Azt mondod, az OKF-nek írjak?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

OFFOFF: Megtudtam, hogy Schiffer András a TASZ ügyvivője volt. Mondom én, hogy politikai témákat szeretik!

A TASZ jogvédő civil szervezet elvállalta Orbán Viktor védelmét

Én is szoktam trollkodni. 1% beszedési időszakban minden ilyen bulvár jól tud jönni, hogy a név forogjon a médiában.

trey @ gépház

1-es pont: Igen, alapértelmezetten mindenkiét láthatjuk, akinek nincs daganatos BNO-ja, vagy nem állította be a DÖR-t.

 

A kérdéses orvos egyébként magas, kvázi 80.000 fölötti pecsétszámú? Mert akkor sanszos, hogy az egyik leletednél a rezidens megnézte, előleletezte, a szakorvos meg beírta a leletet (rezidens önálló munkát nem végezhet, még jogilag akkor sem, ha 1 nap múlva szakorvos lesz, mindent konzultálnia kell!) és a leleten nem látszik majd csak a szakorvos aláírása (A gépben is. Tudom, kettős leletezés már kb 20-30 éves dolog, de az elérhető egyik legnagyobb kórházadatbázis rendszer a MEDWORKS, és csődből újjáéledő klónjai ezt nem kezelik).

 

Másik: valaki a te TAJ-oddal vett volna fel vizsgálatot, és amikora taj alapján megnézték, akkor kiderült, hogy nem is a megjelent beteghez tartozik.

 

Sok változós lehet a dolog. Pl anyum EESZT-s adatai között szerepel egy Ajkai asszony negatív COVID tesztje. SZóval az orvosok is pontosak, precizek.

A TASZ komolytalan, trey ötlete volt, mert ezek a politikai motiváltságú szervezetek csak akkor tesznek valamit, ha azzal a konzervatív kormányon ütni lehet, szóval most ez mellékszál.

Mellékszál, a TASZ alapvetően szabadságjogokkal foglalkozik, ez van a nevükben is, anno ugye simán védték Orbán Viktort, amikor nem volt kormányon, pont szabadságjogokkal kapcsolatban... nyilván a szabadságjogokat a mindenkori kormányon lehet számonkérni, mert a mindenkori kormány és az államhatalom szokta nyirbálni.

Ha létrehozok egy céget, aminek az a neve, hogy Nemzeti Pénzverde Kft, akkor már nemzeti lesz? (lásd FED).

Ha létrehozok egy céget Katolikus Iskoláslányok Kft néven akkor nem csak katolikus iskoláslányok fognak benne dolgozni, és nem lehet "leányközvetítő legénybúcsúkra" ? a TASZ egy politikai szervezet, mint a sok nemzetközi "International" cégek, melyet egy alapítvány támogat, elég erősen.

 

A TASZ olyan dolgokkal foglalkozik, amire a megbízói megbízzák. 

Bármelyik civil, téged is beleértve, azzal foglalkozik, amivel csak szeretne. Ez a jó a demokráciában.

Ha egy civil másoknak segíteni akar, azt is nyugodtan megteheti. Te is, a TASZosok is. Még akkor is, ha ez a segítség másoknak erős butthurtot okoz.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

a TASZ egy politikai szervezet, mint a sok nemzetközi "International" cégek, melyet egy alapítvány támogat, elég erősen.

A TASZ egy jogi szervezet. A politikai szervezet például a CÖF vagy ℲÖƆ, attól függően, hogy adják a kezükbe a logót.

A TASZ is, még akkor is, ha a politikai beállítottságod miatt tagadod.

 

Ha jogi szervezet lenne, jogásszal, akkor 2020 áprilisban nem szálltak volna bele, hogy miért írják ki nyilvánosan, hogy kik haltak meg koronavírusban. A törvény úgy szól, hogy vészhelyzetben ezt kötelező, és jogállamban élünk.

 

Az oltások amikor elérhetővé váltak, akkor amiatt partogtak, hogy nem kaphat senki kedvezményt, ha beoltja magát. 9 hónapra rá Ausztria meg bevezeti az általános kötelező oltást. 

 

 

Nem politikai szervezet, neeeeem. Jogi. Csak a joghoz nemritkán lófaszt sem értenek. 

Attól, mert egy adat a birtokomban van, még nem biztos, hogy én vagyok a gazdája. Pl. van nálam néhány céges adat. Odaadhatom neked, vagy nem? Vagy csak akkor, ha erre valaki felhatalmazást ad (tudom furcsán hatnak az ilyenek, és nincs "rend" az országban, de a baloldalnak eléggé furcsa elképzelése van a "rendről")

Ennek fuss neki még egyszer. Ha elmondja nekem a szomszéd egyetem rektora, hogy az elsős fiúk az egyetemen mind 18 éves,  majd ezt elmondom nyilvánosan. 

Ezjtán jön Betti, és hivatalosan megkérdez, hogy tényleg a szomszéd egyetemen az elsősök tényleg 18 évesek?

 

 

Ha a szomszédod elmondja, hogy 20 milliója van a bankban, majd tőled kérnek hivatalos dokumentumot, hogy mennyi pénze is van a szomszédnak. 

 

Tényleg Merkelynek kell nyilatkoznia, hogy a másik 3 klinikán kik vannak az ITO-n? Mert a többi klinikaigazgató azt mondta, de a negyedik nyilatkozzon róla hivatalosan... 

Attól, hogy kijelent valamit, nem biztos, hogy őt kell megkérdezni, hogy hogyan is van az pontosan. Betti behúzta a csőbe, mondjuk magas labda is volt. 

Ha Bettit tényleg érdekelné az adat(nyilvánvaló, hogy nem), akkor megkérdezi a 4 klinikavezetőt külön-külön, mondjuk egy hétre terjedő időszakra, és erre válaszolniuk kell. Ott már az adatgazdát kérdezik. 

Érdekes kérdést feszegettek, de először azt kéne eldönteni, hogy:

1. milyen adatról van szó?

2. ki az adat gazdája?

3. mi az adat minősítése?

4. ki minősítette / mi alapján?

 

Az én tippem:

1. aggregált, deperszonalizált adatokról van szó amik jellegük miatt nem minősülhetnek személyes adatnak.

2. a klinika - és így a rektor - az adatgazda az azon a klinikán keletkező adatoknak -> szerencsésebb lett volna azt mondani, hogy nem én vagyok az adatgazda, de a SOTE számai ezek meg ezek

3. passz

4. passz

Ki az a Betti? Egyébként nyithatnátok a politikai szálnak egy másik topikot, engem továbbra is az érdekel, milyen jogérvényesítési lehetőségek vannak, ha egy orvos teljesen invalid módon, a digitális önrendelkezést megkerülve, sürgős esetre hivatkozva fér akaratom ellenére az adataimhoz, holott nem álltak fenn a sürgősség feltételei. A sürgősség akkor kell, ha eszméletlenül heverek az úttesten, mert elütöttek. Most viszont nem tudom meg nem történtté tenni az adataim lenyúlását és a megalázásomat, így kártérítésre van szükségem. Ami nem érdekel, hogy egy belső vizsgálat megállapítja, a kórház szerint nem történt jogsértés. Az sem érdekel, hogy megállapítja, ugyan jogsértés történt, de okkal tették, ezért elnézést kérnek, uttörő becsület szavukra ilyen nem lesz többet. Az sem érdekel, hogy ehhez hozzáteszik, megdorgálták az orvost.

Az érdekelne már, ha eltiltanák a foglalkozásától, mert aki ilyet tesz, az alkalmatlan orvosnak, alkalmatlan bizalmas információk ismeretére, mert kipletykálja. Az is érdekelne, ha egy csinos kártérítést fizetne. Nem a kórház, hanem az orvos.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

a megalázásomat

Csak akkor tudna valaki megalázni az egészségügyi állapotoddal, ha az teljes egészében tőled függne. De nem így van. A gondolataid függnek tőled, a tested kevésbé. Persze tényleg nem pálya, hogy ismeretlen orvosok olvassák az adataidat, de lehet csak véletlen. Viszont, ha ezen rugózol évekig, az biztos nem vezet semmi jóhoz.

Hát, akkor viszont pereld be a dokit.

Arra azért készülj, hogy csak emiatt szinte biztosan nem fogják eltiltani a foglalkozásától, olyat ennyi miatt azért igencsak aránytalan lenne tenni (az ennyit értsd jól, nem bagatellizálni akarom, csak hogy azért gondold végig objektíven), és a csinos kis kártérítés, amire esetleg van reális esélyed, sem biztos, hogy egy eget verő summa lesz.

Arra is, hogy bizony még az is kiderülhet (hiszen fingunk sincs, hogy mi történt), hogy a bíró úgy fogja érezni, hogy ez maximum egy ejnyebejnyét ér (sőt, akár azt is, hogy azt sem). És az sem biztos, hogy segíteni fog a szándékaid megítélésében, ha kihagyod a kórház kört.

Kihagyni nem fogom, belső vizsgálat kell azért, hogy legyen egy fokozatosság egyben, meg hallgattassék meg a másik fél is, hogyan látja ezt az egészségügyi intézmény. A foglalkozástól eltiltást magam sem gondoltam komolyan, bár tegyük hozzá, az csak egy rossz gyakorlat, hogy ezért nem járhat ilyen büntetés, pedig racionális volna. Ugyanis a munka nem csak abból áll, hogy biológiai értelemben helyrehozzuk a pácienst, miközben akár tönkretesszük az életét a társas kapcsolatai, a munkája vonatkozásában.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Egyrészt nincs olyan, hogy céges egészségügyi adat, amiből Merkely bármilyen engedély nélkül publikálhat, de egyébként nem a gazdája, sőt, a SOTE se a gazdája, másrészt a környező országokban ezek a statisztikai adatok publikusak.

Ráadásul ott van a hungarikummá is jelölhető halálozási lista, ahol a minden egyéb statisztikai adat titkolása közben magas ívben szarnak rá, hogy akár már halál megközelítő dátuma és az életkor ismeretében bárkiről publikusan kiderülhet, hogy milyen betegségei voltak. DÖR és breakglass ide vagy oda.

Azért, mert szudánban gyilkolják a buzikat törvényesen, nálunk még más a törvény, éy jelenleg jogállamban élünk. 

Ha ausztriában az a törvény, akkor az. Nálunk más. Költözz oda, ha ott jobb. Vagy a románokhoz. 

Olyan okos van, mondd el, hogy hogyan kellene mindezt. 

 

Mármint anyádat elcsapja egy autó, és kontrasztanyag érzékeny. Öntudatlan. Behozza a mentő. Van 10 perc eldönteni, vagy elvérzik. Honnan tudom meg, hogy kontrasztanyag érzékeny? Vagy nyugodtan öljem meg, csak hogy védett legyen az eü adata mindenkitől?

 

Majd a szocik megoldják ezt is, megnyugszom. Visszajön még a floppyn leadandó jelentés :) 

Az egészségügyi adat szenzitív személyes adatnak minősül. Nem tartozik senki olyanra, akinek nincs közvetlenül dolga vele, pláne egy olyan országban, ahol a kormányzó párt politikai tőkét kovácsol a melegek, a nemváltoztatás témakörében, ahol egy érzékeny adat nyilvánosságra hozásával a felelősségre hozás veszélye nélkül le lehet járatni egy politikai ellenfelet.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Mert olyan sok buzi bal oldali politikust járattak le íhy, a kitalációd alapján. 

Lásd: eresz. Pont akkor., pont kamerával, pont kiderült, semmi titoktartás. Mondjuk azt, hogy ez baloldali stratégia. OV fia is buzi, azt mondtha Márkizaj. Hány baloldaliról derült ki, hogy buzi? És ha kiderülne, akkor mi lenne? Semmi. 

Látom érted mi a lényege a DÖR-nek és annak, bogy orvosként miért is olvashatok bele a rendelkezés ellenére. Gratulálok!

Onnan indultunk, hogy egy ilyen lista hungarikum: https://koronavirus.gov.hu/elhunytak

Látom, nem érted, hogy a kérdésemnek semmi köze nem volt a DÖR-höz, se a sürgősségi ellátáshoz, pláne nem a kontrasztanyag érzékenységhez. Vagy egy-egy szót olvasol csak el vagy játszod a hülyét, a harmadik opció igen nagy szégyen lenne, de nem is lenne különösen kirívó.

kemeny ez a dor dolog. ertem a jogi szitut korulotte, meg minden. de alapfoku darwin dijas a dolog, ha letiltok mindent, es a doki meg nemlatja mi volt elotte a bajom, aztan talalgasson. utana jon a hoborges hogy felrekezeltek...

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Meg van a másik lehetőség, amikor orvos lusta gondolkodni, egy hülye egyszer félrediagnosztizált, majd mivel a jelenlegi ötlettelen, megerősíti az előzmények alapján, hogy tényleg az a baj. Holott akkor korrekt a mérés, ha nem befolyásol minket korábbi mérési eredmény, nem élünk prekoncepcióval, továbbá nem próbáljuk belemagyarázni a jelenlegi mérésünkbe, hogy az biztos mérési hiba, ha más jött ki, mint amire számítottunk az előzmények alapján, mert lehet, hogy az előzmények hibásak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

 

Ajánlom figyelmedbe ezt a csoportot

Tiltakozunk egészségügyi adataink feltöltése ellen

 a facen, itt egy friss bejegyzés:

"Hetekkel ezelőtt megszűnt az önrendelkezési beállítás lehetősége az EESZT eProfiljában. Lényegében megszűnt mindenféle önrendelkezés lehetősége. A betegek hiába állítanak be bármit, a rendszer az figyelmen kívül hagyja. Ezért aztán folyamatosan töltenek fel jogellenesen adatokat (az orvosok) és természetesen nem lehet megakadályozni a lekérdezéseket sem!
Az OKFŐ tud a programhibáról de semmit sem tesz, nyilván nem is jelentette be incidensként a NAIH felé. Ráadásul még az is felmerült bennem, hogy valójában ez nem is programhiba - hanem szándékosan kötötték ki, mert "valakinek" kellenek az e-Profilból az adatok. Ennyit a magyar törvényes adatkezelésről. Valójában az EESZT egy peep-show, amiben a meztelen betegeken élvezkednek, kéjesen sóhajtoznak.
A csoport tagjai mit tehetnek:
1. Ellenőrizzék le, hogy valaki töltött-e fel valamit az eProfilba. Ha igen, akkor tegyenek panaszt az OKFŐ Help Deskjénél, vagy Adatvédelmi Tisztviselőjénél. Kérjék a jogellenesen feltöltött adatok azonnali törlését, és az eProfil lezárását.
2. Tegyenek panaszt a NAIH-nál, a legjobb tértivevényes ajánlott levélben, vagy az epapir.gov.hu oldal segítségével.
3. Nagyon gondolkodom, hogy sérelemdíjas pert indítok az aljasság miatt az OKFŐ ellen."

 

https://www.facebook.com/groups/NagyTiltakozas/permalink/45076307826676…

Ajanlom figyelmedbe a "Hetekkel ezelőtt megszűnt az önrendelkezési beállítás lehetősége az EESZT eProfiljában. Lényegében megszűnt mindenféle önrendelkezés lehetősége. A betegek hiába állítanak be bármit, a rendszer az figyelmen kívül hagyja."

Itt a "az figyelmen kívül hagyja" a lenyeg...

egy dontes akkor jo, ha minnel tobb informacioval rendelkezunk (nyilvan vannak kivetelek, de az edgecase). ha te lezarod a szakorvos elott a kortortenet infokat, akkor ne vard el hogy helyes dontest hozzon. Egy 3 evvel ezelotti foggyulladas is kihathat egy betegsegre, es ha nem tudja az orvos hogy neked volt ilyen, akkor tanacstalan es elkuld vervetelre/rontgenre/CT-re, aztan remenykedsz hogy nem lesz keso....

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Viszont, ha egyszer egy ostoba félrediagnosztizált, akkor az megvezeti a következő dokit is. Ilyenkor azt mondom, kezdjük elölről, nincs múlt, mérjünk, gondolkodjunk. Meg ott van az én esetem. Ez az orvos úgy nyúlta le az összes egészségügyi adatomat, hogy nem kezelőorvosom, nem jártam nála soha. Egy idegen, akinek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy teszem azt, mi lett egy STD szűrésem eredménye. Megint csak példa.

Aztán lehet ellenérdekeltség. Engem simán diagnosztizáltak olyan betegséggel, amim nincs. Volt, hogy nagyon köhögtem, még hörgőtágítót is felírtak, de azért antibiotikumra néhány nap alatt elmúlt az igen goromba köhögésem, amelytől aludni sem tudtam. Nem dohányzom, nem veszem nehezen a levegőt, tavasztól őszig kerékpározom, s nem fuldoklom közben, de azért remekül képesek voltak - gondolom, jobb ötlet hiányában - beírni asztmát. Marha „jó” lenne, ha például emiatt magasabb biztosítást kellene fizetnem, ha változna a TB, holott teljesen nyugodtan veszem a levegőt, csak akkor épp benyeltem valami baktériumot, ami miatt ez történt. Már az szörnyű, hogy orvosok ilyen abszurd diagnózist beírhatnak, s megjelenhet az ember életútjában, de az mindennek a teteje, ha ezt még láthatja is idegen, vagy más orvos.

Ha legközelebb benyelek egy baktériumot, nem fognak kezelni, csak legyintenek, hogy maga asztmás, használjon hörgőtágítót. Csak attól nem múlik el a bakteriális fertőzés, és károkat okoz a kórokozó a szervezetben, meg jelentősen romlik az életminőség.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Kár, hogy csak 1-szer lehet +1-et nyomni.

Ez a hörgőtágítós eset akár rólam is szólhatna, pedig akkor még nem volt EESZT, csak papír alapú karton, amikor felírtak egy asztmapipát. Van olyan orvosi alkalmassági, ahol az alkalmasság megállapítása ilyen esetben további vizsgálat függvénye, ha nem eleve kizáró ok. Ott aztán lehet magyarázni, hogy tévedés történt, csak kevés az esélyed, mert írva vagyon Dr. X.Y. által, hogy márpedig te asztmás vagy.

Tapasztalat: Mindegy, hogy ember, vagy gép a "beteg", az ismert "kórelőzmények" könnyen visznek tévútra. Máskor is használt a "páciensnek" az "A" módszer, próbáljuk meg, hátha... Lazán kapcsolódik: jó pár esemény vizsgálaton vagyok túl, minden alkalommal kialakul egy kép, a miért-, hogyan- történtről. Viszont ha előtte "képbe" helyezi magát az ember, máris ott motoszkál a korábbi esemény "képe", ettől kezdve nem annyira a tényeken alapul a vizsgálat, hanem a korábbi események ismerete viszi a vizsgálat fonalát és ez hiba.

gy

Igen, az ember hajlamos prekoncepciókon alapuló logikai láncot felépíteni magának, s előre eldönteni, milyen mérési eredményt vár. Ha nem azt kapja, abba is belemagyarázza, hogy ez tulajdonképpen a várt eredmény, csak kicsit nagyobb mérési hibával, és elsikkad, hogy gondolkodni kellene, mert hibás a prekoncepció.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

A másik oldalon viszont ott van az, hogy ha 5-10 perced van eldönteni, hogy mi lehet a baja annak, akit épp behoztak magatehetetlenül, akkor azért hasznos lehet, ha nem kell megvárni azt a pár órát vagy pár napot, amíg különböző vizsgálatuk után kiderülnek az ott fekvő emberben lévő "ismert hibák".

Szóval vélhetően nem az lenne a megoldás, hogy találják ki újra és újra a meglévő betegségeket és egészségügyi problémákat, hanem legyen lehetőség javítani a múltbeli téves diagnózisokat a betegéletúton.

megkell mondani az orvosnak hogy ne nezze meg/vegye figyelembe az elozo erdemenyeket. vagy orvost kell valtani :)

ugy lenne jo, hogy ez a dor, hogy "mindenkinek tiltva, kiveve X, Y, Z". igy nem tud senki turkalni az adatokban, de akinek szuksege van ra az latja.

amugy jok ezek a jogi csatarozasok! mindenkinek jar a jog, csak sajna neha kovetkezmeny is van vele, persze az mar sokaknak nem tetszik :)

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Ugyanonnan magyarázat

 

"Ha az eProfil Adatkezelés gombra kattintanak, akkor itt látható az önrendelkezési beállítások képernyője. Itt hiába állítom be az Adatbeküldés tiltása vagy a Teljes tiltást - az nem lesz érvényes (ha újból visszajövök a képernyőre), láthatom, hogy a beküldés és lekérdezés engedélyezve - beállításra áll be. Bár a program "A beállítások mentése sikeresen megtörtént." - üzenettel jól félrevezeti a felhasználókat. Eszembe jutott, hogy nem véletlenül azért kötötték ki, hogy a terhesség-adatokat mindenkiről fel lehessen tölteni, mivel az Adóhivatal jogot kapott arra, hogy terhesség-adatokat igényeljen az EESZT-ből.  (Ha a polgárok élhetnének az önrendelkezési jogaikkal, akkor ez a lekérdezés nem lenne valid..."

Lehet, hogy tévedek, de szerintem ez nem pont úgy működik, ahogyan írjátok / írják. Érdemes elolvasni ezt.

Ahogy én értem: Amit pl. az Önrendelkezés -> Rendelkezéseim kezelése -> Egyszerűsített rendelkezéssel szabályozott állapot menüpontban található modulokban tiltok, az nem jelenik meg a eProfilban, még akkor sem, ha fel van töltve oda. Tehát csak azt látják, amit én nem tiltottam le onnan. (Amit nem tiltottam le, az pedig nagyon hasznos lehet az orvosoknak extrém esetekben.)

A NAV-os dologról a terhességi adatokkal kapcsolatban nem tudok semmit, de így első olvasásra elég rosszul hangzik. Mi szüksége lehet a NAV-nak a terhességi adatokra? Ha valaki terhes, nemigen kap még állami juttatásokat, csak ha a gyerek megszületik.

Megnéztem, s az eProfil esetében valóban nem működik az új adat beküldésének tiltása és a teljes tiltás sem, így az önrendelkezés részben álságos, nem létezik.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2021. 12. 23., cs – 10:34

Picit alaposabban utánanéztem. Tényleg mindent vitt ez az orvos. Olyan adatokat is, ami nem tartozik sem a szakterületéhez, sem ahhoz a talán több, mint 10 évvel ezelőtti kórházi látogatásomhoz, ahol ez az orvos dolgozik, és amivel kapcsolatben esetlegesen el tudom képzelni, hogy érdekes lehettek számára az akkori vizsgálati eredményeim. Feldúlt vagyok, megalázottnak érzem magam, és azt gondolom, ez következményekkel kell járjon. Az, hogy egy belső vizsgálat kapcsán esetleg elmondják neki, hogy legközelebb picit óvatosabban, nem következmény.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2022. 01. 15., szo – 11:36

https://hirklikk.hu/kozelet/botrany-az-eeszt-mukodeseben-nem-elhetunk-t…

"...Mit tud tenni az állampolgár az – vélelmezhetően törvénytelen – állapot megszüntetésére? – kérdeztük a szakértőt. „Szerintem csak azt, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.” Illetve van egy további ötlete is: a kormányablaknál írásban, személyesen is lehet rendelkezni a tiltásról, de tart attól, hogy a kormányablakban sem tudnak segíteni az ügyben, ha egyszer központilag állították le az önrendelkezés lehetőségét."

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Dr.Alexin Zoltán:

"Visszakapcsolta az OKFŐ az eProlfilban az önrendelkezési beállításokat ma reggel (2022. január 15.). Azt még nem lehet tudni, hogy a NAIH beavatkozására vagy pedig már minden szükséges adatot lementettek maguknak az eProfilból, de mindenesetre úgy látszik, hogy visszaáll a korábbi rend.

Szeretném megköszönni a csoport tagjainak az aktivitását, és a bátorítását. A nyilvánosságnak egyelőre még van ereje. Egy kisebb csatát megnyertünk(?). De el kell takarítani a csatamezőt.

1. A korábbi rendelkezése kinek-kinek érvénytelenítésre került, tehát most ismét MINDENKINEK ÚJBÓL meg kell tennie az Önrendelkezését, mert a visszaállítás az alapállapotra (Beküldés és lekérdezése lehetséges) történt.
2. Meg kellene nézni, hogy kinek milyen sérelmeket, károkat okozott a leállítás: vittek-e fel adatokat a kikapcsolás ideje alatt (naná, hogy jogellenesen). Ha igen, akkor írni kell a HelpDesk-nek és kérni a törvényellenes adatkezelés megszüntetését (az adatok törlését).
3. Meg kellene nézni a hozzáférési naplóban, hogy történt-e jogellenes megtekintés (hozzáférés) a kikapcsolás miatt. Ha igen, akkor lehet panaszt tenni a NAIH-nál, és sérelemdíjat követelni az OKFŐ-től.
4. Az OKFŐ továbbra is adós a magyarázattal, hogy mire kellett neki a 10 millió magyar ember teljes eProfilja, mi volt a célja ennek az elsajátításával (szétrabolnak bennünket).
5. Jellemző, hogy a naplófáljlban az EESZT nem igazolja vissza, hogy milyen Önrendelkezési beállításra kapott tőlem utasítást, és hogy azt beállította-e. Csak annyi van benne, hogy önrendelkezési funkció használata (ebből semmi sem derül ki), és utóbb lehet azt mondani, hogy az állampolgár éppenséggel arról rendelkezett, hogy megengedte a hozzáférést (és nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy nem)."

 

Forrás: https://www.facebook.com/groups/NagyTiltakozas/permalink/45959823804991…

4. Az OKFŐ továbbra is adós a magyarázattal, hogy mire kellett neki a 10 millió magyar ember teljes eProfilja, mi volt a célja ennek az elsajátításával (szétrabolnak bennünket).

 

Mármint az az adat, amihez hozzáfér? azzal rabol szét? Vicc ez a csávó. A biztosítódnak ismernie kell az adataidat, és a betegségeidet. Végülis, ha nem ismeri a biztosító a betegségedet, hogyan tudja eldönteni, hogy jogos volt-e a felírt, akár milliós gyógyszerelés, vagy nem?

Ha magánbiztosító irányába terelnének, akkor kellene nekik, de jobb lenne ez továbbra is bevallásos alapon, nem pedig úgy, hogy átnyúlnak fölöttem. Annál is inkább, mert az EESZT-ben van olyan diagnózisom, ami nem igaz, s erről írtam is. Ráadásul olyan is van szerintem, amikor a doki magának írt gyógyszert, de nálam könyvelte el, ennek bizonyításán fáradozom épp, de egy tábla Milka csokiban mernék fogadni, hogy igazam van. A bizonyítás sajnos jelentősen drágább a tábla csokinál, de bevállalom.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azért üres, mert az aktuális, azaz mai nap a default szűrésed. Állítsd át mondjuk tavaly november 1-re a kezdődátumot, s látsz csodát. Én is beléptem, át tudtam állítani az eProfilt tiltott írhatóságúvá és olvashatóságúvá.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Úgy látszik, én nem voltam érdekes számukra, mert a napló szerint az elmúlt években nem történt semmi. Szóval tíz millió mínusz egy.

Ha a Fidesznek kellenek az adatok, egy emberük a TEK kíséretében odamegy a szerverhez és lementi floppyra. Legalábbis az ellenzék és a hangos civilek narratívája alapján a Fidesz kb. ennyire lenne arrogáns. :D

:)

igen, valszeg az adatok ellopasahoz ideglenesen ki kellett kapcsolni az onrendelkezes funkciot, atallitani mindenkit engedelyezo allapotra, es ugy leszivni az adatokat. nyilvan mashogy nem is lehet!

ertem en hogy Mancika igy kepzeli el ez a lopas dolgot, de aszittem hogy itt infosok vannak akik tudjak hogy mukodik egy program es egy database... :/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Váratlanul tönkrement az USB-s hajlékonylemez-meghajtó (az adatlopással megbízott illető pornófloppykat másolgatott rajta), a B tervet Orbán ellopta, így át kellett állni a C tervre, melyet egy nem sztereotip, igazi Mancika dolgozott ki, aki sokat takarított a magát független, objektív sajtónak kikiáltó entitások irodáiban, ahol eleget hallott az informatikáról ahhoz, hogy meg tudja kompótolni az adatlopást, és mivel olcsón dolgozott és olcsón hallgat, megbízták a melóval, és most egy szép budai házban lakik, az adatok meg mind jól el lettek lopva.

:)

Január 5-én is járt „nálam” az arc, s mintha bejegyzett, majd törölt volna valamit. A logban megvan minden, de úgy látom, képernyőképeket kell készítenem, mert itt még visszamenőleg is eltűnhetnek bizonyítékok.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ez nem ilyen természetű lesz. Itt nem ennyire idióta, infantilis orvosról beszélünk szerintem, csak egy agresszív baromról, aki úgy gondolja, nem megy elsőre, csak egy kattintással több, és megvan erőből, amit akart.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezért nem örülök annak, hogy a digitalizáció fejlődésével adatbázisba kerülnek a betegadatok. Hülyék mindig lesznek, s a károkat elhárítani, meg nem történtté tenni akkor sem lehet, ha a károkozót felelősségre vonják. Jó volt az úgy, mint régen, hogy a beteg viszi a leleteit papír alapon, ha meg nem, akkor legalább tiszta lappal indul, az előzmények, korábbi félrediagnosztizálások nem befolyásolják az újabb diagnózist, terápiát.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Azért van ennek a másik oldala is, édesapám most van túl műtéttel járó körön, aminek az elején nyilván kérdezték, hogy "voltemár a családban", ő meg mondta, hogy nem. Aztán később jött a doki, hogy de, mikor ~4 éves tetszett lenni, akkor az apukájának volt ilyenje, ami azért változtat meg dolgokat. Szóval van ám ennek előnye is.

Elvileg ez van, de mivel van egy kivétel, hogy amikor nem vagyok túl kommunikatív hangulatban betört koponyával, akkor megnézheti a doki, hogy mi van, így lényegében bármikor megnézheti, s mint az esetemben, meg is nézi.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Értem -- és megint, nem kicsinyíteni akarom a problémád -- de engedd meg kérlek, hogy én maradjak annál, hogy élek ezzel a kockázattal, hogy valaki esetleg megnézi akkor is, ha nem kellett volna, cserébe meg tudja, mikor kell, ne vedd el tőlem ezt a lehetőséget azért, mert te rászaladtál valamire.

Elvenni akkor sem tudnám, ha akarnám. Ez így van, és nagyon rossz, hogy így van, mert sérti a privacy-t. Bár, ha kipusztulna a Föld lakosainak azon része, akiknek nincs igényük a szabadságra, tehát van Facebook fiókja, sokkal élhetőbb lenne a világ, s az ilyen kérdésekben sokkal jobb döntések születnének. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nyilván azt fogom írni, amit jónak látok. Egyrészt nem élünk diktatúrában, másrészt ez is csak szükséges feltétel lenne, tudniillik ráadásul nem én vagyok a diktátor, szóval nem áll jól a szénám, ami az érdekérvényesítést illeti. :)

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én amúgy ezzel ki lennék békülve, inkább tudja meg az egészségügyi előéletemet, ha épp nem vagyok abban az állapotban, hogy elmondjam, de a visszaélési lehetőség miatt tudjam meg ezt email vagy SMS formájában azonnal kiküldve, hogy csak úgy titokban ne éljenek vissza és legyen szankciója, ha visszaéltek ezzel a lehetőséggel.

Az Ügyfélkapun meg lehet nézni, bár igaz, hogy nem eseményvezérelt, hanem pollingolni kell. :) A baj az, hogy semmire sem mész azzal, hogy tudod, mi történt, mert nem automatikus a számonkérés, hanem neked kell belső vizsgálatot kérni az intézményvezetőnél, illetve polgári pert indítani, vagy állásfoglalást kérni a NAIH-tól. Bár fogalmam sincs, mire megyek, ha van egy bármilyen állásfoglalásom, mert az nem viszatartó erő az elkövető részére. Ha fizetne nekem legalább néhány százezer forintot, az már tekinthető valamiféle következménynek, ami nem földbedöngölés még, de már visszatartó erő lehet.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Az igaz, ha eseményvezérelt lenne, s lehetne kérni az automatikus értesítést, akkor talán már ennek is lenne visszatartó ereje.

Fura szerzet a betegjogi képviselő. Kicsit süketek párbeszéde. Pontokba szedve tettem fel kérdéseket, egy részére kaptam is választ, de amúgy önjáró, mint úgy általában a hatóságok. Valamit kérdezel, ha törvény kötelezi válaszra, kapsz választ valami egészen másra, s vedd tudomásul, hogy az a válasz. Valahogy éreztem, hogy ez az intézmény nem a betegek jogait, hanem sokkal inkább az orvosok jogait védi, s a betegek felé időhúzásra, kifárasztásra játszik. Sebaj, megyek tovább, nem akadok el azon, ha valaki gáncsoskodik, villámhárítónak képzeli magát betegjogi képviselő helyett.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mindamellett, hogy valóban lehetne jobb kontroll a folyamat, azzal szerintem továbbra sincs baj, hogy ha valaki valami érdeksérelmet követ el, akkor neked az után igenis menni kell. Mármint persze, csodás volna, ha a világ magától orvosolna mindenféle igazságtalanságot, de nem ilyen. Ha betörtnek is ki kell hívni a rendőrt, ott kell lenni, míg helyszinel, be kell menni kihallgatásra, adott esetben elő kell túrni számlákat. Ha valaki összetöri az autódat, akkor kell menni szerelőhöz, beszélni a biztosítóval, faszódni az egésszel, miért lenne ez itt másképp.

És az elv maga jó, ha tudnál értesítést kapni, meg lenne mondjuk belső processz, ami rendszeresen átnézni, hogy jól van-e használva, az az esetszámot ugyan csökkenti, de alapvetően arra való, hogy az elvek mentén működjön az egész, nem vagyok meggyőződve arról, hogy az automata bünti jó irány.

Általában tényleg nem jó, mert vannak speciális helyzetek. Lehet, hogy át kell rohannod a piros lámpán, hogy elkapj az elgurult labdájáért úttestre kiszaladni szándékozó gyereket, s nem volna jó, ha megbüntetnének azért, mert megmentetted őt.

Ugyanakkor ebben az esetben szerintem ez egy fal. A felhasználó úgy nyilatkozott, neki fontos a privacy, abban az adatbázisban intim titkai vannak, az adatbázisnak léteznie sem lenne szabad. Ha valaki oda belenéz, az olyan, mintha akarata ellenére bementek volna a lakásába, nyitogatták volna a fiókjait.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE