[HK] Carnivore életképek - 1

E sorozatban a carnivore életmóddal (ételmóddal...) kapcsolatos apró szösszeneteket teszek közzé, nem is titkoltan azért, hogy felszínen tartsam a témát, mert hiszek benne ezzel nagy jót teszek embertársaimnak, hozzásegítvén őket szerény lehetőségeimtől telve az általam közreadott információkkal egy egészségesebb s így örömökben teljesebb élethez!

Na tehát. Tegnap (ez az én időzónám szerint szombatot jelent) megérkezett egy újabb ételszállítmányom. Volt benne egy rakás marhaszív, fagyasztva, meg egy csomó marhamáj. Mind nyersen természetesen.

A máj NAGYON olcsó volt, talán ha másfél dollár fontja mindössze. Ez azért lehetett így, mert amolyan „visszamaradt” készlet volt, valaki visszamondhatta a rendelést, vagy amikor levágták a teheneket hát több lett a máj mint tervezték, aztán ezeket nem lehet akármeddig tárolni... És ilyenkor gyorsan körbeküldi a cég az értesítést a fontosabb vevőinek, hogy van extra adag, olcsón, kinek kell... szóval kissé hasonlít ahhoz mint amikor valahol végkiárusítás van vagy rendkívüli leárazás.

Így jutott el az értesítés ahhoz a hölgyhöz is aki nekem mindig megrendeli nagykeráron amit akarok. És persze azonnal szólt nekem hogy tudja hogy szeretem a májat, most van olcsón, kell-e! Mire én hogy naná, ez egy „no-brainer decision”, rendelje meg gyorsan, az egyetlen bajom az ajánlattal hogy túl kevés mert ennek az ötszörösét is habozás nélkül átvenném... De csak ennyi volt ugye.

Na szóval tegnap megjött, és komolyan, ez volt „the best quality I ever seen”! Még a szeleteléssel se kellett tökölődnöm, fel volt mind szeletelve vékonyra, bezacskózva külön-külön, nagyjából 1 fontnyi mennyiség volt bepakolva mindegyik zacskóba...

De az rögtön világos volt előttem, miért nem kellhetett az eredeti vevőknek. Egyrészt, ez nem borjúmáj volt hanem felnőtt tehén mája, ezt én már látom a SZÍNÉBŐL, első pillantásra, komolyan ennyire szakértő vagyok már benne, ezt minden túlzás nélkül állítom... és errefelé valamiért az az emberek mániája hogy a borjúmáj sokkal finomabb. Nos, ÉN PONT FORDÍTVA VAGYOK VELE. A borjúmáj, az nekem egyszerűen TÚL ÉDES... Na nem aztmondom hogy meg ne enném ha nincs más! Persze hogy megeszem. De igazából nem nagyon szeretem. A felnőtt tehéné igenis sokkal jobb! De még a közönséges disznómájat is többre becsülöm. Mindenesetre ha tehetem, én a felnőtt tehén máját választom, nem mellékesen az sokkal olcsóbb is. De e szállítmány még a szokásos felnőtt tehén májaknál is olcsóbb volt.

A másik gond az volt a szállítmánnyal, hogy azok a zacskók bizony nem csak a felszeletelt májat tartalmazták, hanem jelentős mennyiségű VÉRT IS...

Légmentesen zárt zacskók voltak, de akkor is ott lötyögött bennük a máj mellett a sok vér is. Majdnem mint azok a zacskók amikbe véradáskor az emberi vért fogják fel, úgy néztek ki, csak nagyobbak voltak. Na és sejtitek remélem, errefelé a jónép már annyira kényes hogy ilyesmit látni se bír... Itt az emberek szeretik a húst, de elvárják hogy ne hasonlítson a látványa nagyon az igazi húsokhoz, hogy becsaphassák a lelkiismeretüket, úgy téve mintha nem állatot ennének... A vér látványa meg, na az aztán...!

Na de remélem sejtitek azt is, ez NEKEM nemcsak nem volt akadály de egyenesen extázisba jöttem már a látványtól is! Óvatosan felvágtam mindegyik zacskót, majd féltő gondossággal belecsorgattam egy edénybe az összes vért... AZTÁN MIND MEGITTAM!

Csak úgy, „nyersen”, forralatlanul!

Volt vagy egy liter. Illetve, nem mértem meg, így inkább úgy mondom, LEGALÁBB egy liter, de szerintem közelebb lehetett a mennyisége a két literhez mint az egyhez.

És Ó DE FINOM VOLT!

Már percekkel utána messze energiadúsabbnak éreztem magamat, sőt még ma is ezt éreztem, és éhes se voltam ma! Ma egész nap csak egy jó pohár üres húslevest ittam, ennyi volt az egész kajám, gyakorlatilag tehát böjtöltem!

Nyilvánvaló a helyzet: a vér tele volt egy rakás olyan nyomelemmel és vitaminnal amire nagy szüksége volt és van a szervezetemnek! Ez is azt igazolja hogy a „nose-to-tail” elv HELYES, hogy az állatot igenis meg kell ennünk teljes egészében, beleértve ebbe természetesen a vért is! És igen: remélem tudjátok, a ragadozók is miután megölték a prédát, elsőként a vért nyalják fel...

Igaz, nemcsak a vért ittam meg a szállítmányból, de legalább egy font májat azon frissiben be is falatoztam. Igen, nyersen. Pompás minőség! Üzentem is a beszerző hölgynek, hogy ez a legcsodálatosabb minőség amit valaha is kaptam, ha lesz még ilyen azonnal csapjon le rá, meg se kell előre kérdeznie engem, csak rendelje meg mielőtt más elhappolja...

Ez igen, azóta is ha csak rágondolok, szinte újra kitör rajtam az extázis. A FRISS, még VÉRES májdarabok, amint ott lötyögnek a vérben, szinte mintha most vágták volna ki a még gőzölgő állattetemből... Ó, ó, ó, egyszerűen szavakat se találok rá...

Hiába vagyok író, de úgy érzem minden tehetségem ellenére is elégtelenek most a képességeim ahhoz hogy átadhassam e fenomenális élvezet legalább egy kis részét Nektek, Olvasóim, az írott szó szánalmasan szűkre szabott eszköztárával...

Komolyan, ezt olvasni, az majdnem semmit se ér. Ezt át kéne élnetek... mert EZ az igazi „Vissza a Természethez!” életérzés!

Hozzászólások

Jó, hogy boldog vagy. Javaslom viszont, hogy fél évente csináltass egy teljes vér és vizelet vizsgálatot. Az értékeket szervezd diagramba, nézz tendenciákat az egyes értékeknél, olvass utána mi mit jelenthet. Ezt le is blogolhatod. Többet érne, mint ez a vallásos megközelítés, ahogy most megosztod. Persze ez csak tanács, amit tudom hogy nem fogadsz meg, mert félsz hogy nem fogja igazolni azt amiben hiszel. Azt azért remélem elismered, mint alkotó ember, hogy amit javaslok az objektívebb, tudományosabb prizma alá helyezné a hitvallásod. Nem utolsó sorban lehet az életed is megmentené, ha látná egy orvos ezeket, amikor kórházba kerülsz. 

Javaslom viszont, hogy fél évente csináltass egy teljes vér és vizelet vizsgálatot. Az értékeket szervezd diagramba, nézz tendenciákat az egyes értékeknél, olvass utána mi mit jelenthet. Ezt le is blogolhatod.

+1, valszeg tanulságosabb lenne, minthogy Amerikában hogy rendelik a nagyker hentesárut

Most a Covid idején cseppet se egyszerű efféle vizsgálatokat csináltatni...

De különben se érnének sokat. Csak a trollkodás menne ezerrel ha megcsinálnám s közzé tenném az adataimat mert tuti azzal jönnének egyesek hogy ez vagy az a paraméterem nem esik ilyen meg olyan határértékek közé, holott annak úgy kéne lenni ha egészséges volnék!

Pedig hát frászt. Azokat a határértékeket a CUKORZABÁLÓK számára lőtték be, de nekem minthogy folytonosan ketózisban vagyok, teljesen más a metabolizmusom.

Csak egyetlen triviális példa: Tegyük fel megmérik a vér keton szintemet. Nem tudom most ez mennyi, de az egészen biztos hogy ha a doki semmit se tud rólam csak ezt az egy adatot, azonnal azt kezdené el sikoltozni hogy kórházba velem mert halálos veszélyben vagyok, mert IRTÓ MAGAS a ketonszintem!

És tényleg az... Olyan magas, egészen biztosan, ami valóban rém súlyos betegséget jelentene... egy CUKORZABÁLÓNÁL. Nálam azonban abszolút normális, mert én egyszerűen nem eszem cukrot, sőt más szénhidrátot se, nálam MUSZÁJ hogy magas legyen a ketonszint, hiszen ez az én üzemanyagom (legalábbis az agyam üzemanyaga).

Szóval lényegében teljesen mindegy mit mutatna egy ilyen vérkép, mert egy tetszőleges paraméter ott vagy normális és akkor kár volt megnézetni is mert minek; vagy olyan értéket mutat hogy mindenki aggódna miatta, csakhogy ekkor meg nem tudhatjuk hogy valóban kell-e aggódni miatta vagy ez még normális a KETÓZISBAN LEVŐK esetén!

De, ha ez a hülye covid mizéria kissé alábbhagy, csináltatok majd ilyet, s ha meglesz, kőzzéteszem, megígérem. Nem mintha engem kicsit is érdekelne, de a móka kedvéért.

Ja hát __rendszeresről__ meg pláne ne álmodj a covid időszakában. Gyakorlatilag minden le van állítva ami nem létfontosságú, és különösen a kórházakban. Itt még arra se találtam megoldást hogy a két kis kvarcórámban kicseréltessem a gombelemeket, mert azok a kis műhelyféleségek amik vannak e célra az áruházakban, azok is mind bezártak. Szóval vagy veszek új kvarcórát, vagy kinyitom magam, megnézem milyen elem kell bele, rendelek, beteszem... amivel csak az a baj hogy semmi szerszámom nincs a szakszerű felnyitáshoz, szóval esélyes hogy tönkretenném.

Most erre amúgy persze lehet trollkodni milyen balfasz vagyok meg fakezű. Oké. Csak nem ez a lényeg mert csak azt akartam megvilágítani, ilyen szinten van leállva minden. És ez tuti csak rosszabb lesz ha Bident beiktatják. (Ennek ellenére, örülök neki hogy ő nyert!)

Bocs de mit értesz testalkat alatt? Nem kibúvóként kérdem, de most mit mondjak erre? Szerintem amolyan átlagos, bár a hasam (a köldököm) táján még mindig van „valami”, habár szerintem az már rég nem háj csak vastag bőr. Nyilván persze a korábbi pocakom maradványa. De lehet hogy félreértem amire gondolsz.

Az ektomorf egy metal együttes...

De komolyra fordítva a szót, tényleg nem tudom mit jelentenek e fogalmak, sőt azt se mit jelent a „testalkat” szó. De ezalatt hogy „nem tudom”, ezalatt NEM azt kell érteni hogy fogalmam se lenne róla! Ezalatt azt kell érteni hogy amikor látom az internetes oldalakon azokat a képeket (vagy inkább skicceket...) amikhez viszonyítani kéne az „én” úgymond „testalkatomat”. akkor halvány fingom nincs róla melyikhez hasonlítok én. Mert van ami szempont szerint az egyikhez, van ami szerint meg a másikhoz, és így tovább.

Sőt, még mások esetében is csak a legnyilvánvalóbb esetekben tudom ezt eldönteni, például ha teljesen nyilvánvalóan, első pillantásra látható hogy betegesen elhízott, vagy hogy egy csupa izom ketrecharcos. Egyébként azonban nem tudom eldönteni.

Ez azért lehet, mert általában véve az efféle mondjuk „vizuális ítélőképességem” gyenge. Az általános iskolában is rajzórákon ketteseket kaptam jegyként, de már azt is kegyelemből.

Ez a besorolás tehát hogy ektomorf stb, ez a számomra nem elég konkrét. Tehát valóban NEM TUDOM hogy mire gondol az aki ezt kérdezi tőlem, de azt se tudom mire gondol az aki az efféle rajzokat közzé teszi a neten, mert hiába van ott pár minta, ez nem egy bináris döntés a számomra hogy igen/nem. Túl sok lehetőséget ad a szubjektivitásra.

Teljesen hasonló a helyzet számomra azt illetően is amikor kis képecskék vannak hogy hasonlítsuk magunkat ezekhez hogy ennek alapján saccoljuk meg a testzsírszázalékot. Némelyik ábrán van akár harmincvalahány ilyen képecske is. HIÁBA. Nem tudom eldönteni én melyikhez állok közelebb. A legszélen levőklet nyilván ki tudom zárni hogy azokhoz biztosan nem hasonlítok, de azután rekordsebesen megnő a bizonytalansági ráta.

Ez tehát nálam vizuális vagy mondjuk esztétikai probléma. Ettől azonban még tökéletesen valós lehet amit a táplálkozásról írok, s annak biokémiai, enzimatikus meg más vonatkozásairól.

Arról hogy ki melyik képecskéhez hasonlít jobban egyszerűen nem engem kéne megkérdezni hanem valamelyik híres festőművészt vagy grafikust. Ez a szememben ugyanis nem tudományos kérdés, mert nem elég objektív.

Amikor efféle kérdésnél segítséget kérek hogy a kérdező ezt hogy érti, akkor arra gondolok, szeretném ha adna valami konkrét támpoontot aminek alapján ezt el lehet dönteni. Például tegyük fel BMI lenne az egyik adat amit ugye ki lehet számolni pontosan. Nyilván ez önmagában nem lenne elég, de hátha található mellé valami más is még. És így tovább. De az hogy látok egypár képet s majd akkor én eldöntöm RÁNÉZÉSRE hogy én melyikhez passzolok jobban, na az nekem nem megy.

Mondok más példát is. Mindig meglepődök amikor azt olvasom hogy Kamala Harris állítólag afroamerikai lenne egyesek szerint, vagy „szinesbőrű”, vagy hindu vagy valami más jelzőt látok mellette ami arra utal hogy ő tulajdonképpen nem „fehér”. Ugyanis fogalmam sincs róla miért mondják ezt a hölgyről. Mert SZÁMOMRA ő egy teljesen közönséges hétköznapi, „európai” nőnek néz ki! Soha a büdös életben nem gyanakodnék arra hogy volt bárki nem európai is az ősei közt ha ezt az infót nem nyomnák állandóan a pofámba a médiák. Lehet hogy ez MÁSNAK kiszúrja a szemét ha Harris fotójára pillant de NEKEM nem. Oké, az nekem is világos első pillantásra hogy Harris jóeséllyel nem svéd szülők gyermeke. De ettől még közönséges európai a szememben, csak nem észak-európai. Mondjuk, Budapesten fel se tűnne, simán elfogadnám magyarnak akármikor, már persze ha tudna magyarul, és ha beszélgetek vele eszembe se jutna megkérdezni hol született, mert (ismétlem ha a kiejtéséből ki nem derül hogy nem magyar az anyanyelve) akkor még csak gyanakodni se kezdenék rá hogy hátha nem magyar. A külseje miatt nem gyanakodnék. Értitek?

Na érted már mi a bajom az ilyen kérdésekkel hogy „testalkat”?

Ha utódaink visszatekintenek majd, akkor tisztán fogják látni, hogy mi volt Magyarország legnagyobb tragédiája ebben a korszakban. Nem az MSZP, vagy a FIDESZ. Hanem az, hogy bezárták az OPNI-t. :(

-pilisig-

Carnivore életképek - 9999

Kedves naplóm! Ma megettem a szomszédomat. Eszméletlenül FINOM volt. Álmomba sem gondoltam volna, hogy a táplálkozási gyökereinkben VALÓBAN ott lapul - JOGOSAN - a kannibalizmus. Bizony mi ősmajmok elszakadtunk gyökereinktől, hogy mindenféle mesterséges szénhidrátot, vagy feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, miközben a mai napig ott szunnyad bennünk az a MÁMORÍTÓAN felszabadító gyilkos ösztön. Hallani az áldozat sikolyát, ahogy késemmel kivágom belőle a máját, figyelni ahogy a még nyers ÉLETERŐ belém áramlik, miközben fogatlan ínyemmel ott csócsálom előtte.... elmondhatatlan. MEGÉRKEZTEM.

[új] - No rainbow, no sugar - [új]

egy jo kis falusi disznotornal megvalosul a nose-to-tail elgondolas. de ott van annyi eszuk az embereknek, hogy nem nyersen fogyasztjak a belsosegeket.... pedig meg palesszal is fertotlenitenek, belsoleg;)

Szerkesztve: 2021. 01. 18., h - 14:03

Egy ketogén sztorival kedveskedek nektek! Lazán kapcsolódik csak, de remélem Harold Király menedékjogot biztosít eme kommentemnek!

Történt, hogy egy 80+-os bácsi komoly betegségbe esett, és rák miatt elvégzett műtét után úgy döntött, hogy visszautasítja a kemót és ketogén étrenddel próbálkozik. Valahogy túlélte a rákot, és hogy hogynem javult a vérnyomása, a cukra és a koleszterinje is. (Ami ebben a korban hagyományos kezelés mellett csoda számba menne ugye.) De nem is ez a lényeg, hanem a reakciója. Írt egy levelet a fiatalabb 70+-os ismerőseinek a ketogénről! (Egy ilyen 70+-os ismerősétől hallottam én a sztorit.) Mit írt a levélbe?

Azt, hogy a ketogén étrend nagyon durva, nagyon nehéz betartani, és csak végső esetre javasolja kipróbálni! :-)

Steve Jobs is elküldte maga mellől az orvosokat és nyomta a természetgyógyász szarságot. Ő is viszonylag bolond volt. Ahogy az várható volt, tökéletesen hatástalan volt a májrákja ellen.

(Bocsánat, gyorsan elolvastam a sztorit, ez igy nem egészen korrekt, de rák ellen tökéletesen hatástalan volt, annyi igaz :)

Nekem amúgy most sikerült a feleségemet meggyőzni arról, hogy tartsunk egy rövid ketogén kúrát a karácsony hatásait ellensúlyozandó. Együtt könnyebb tűrtőztetni magunkat mint külön-külön. Vett is egy zsírszalonnát, amit kockákra vágva kisütött. Annyi zsírja lett hogy le kellett önteni róla (csatosüvegbe eltettük ínségesebb időkre), de még úgy is tocsogós maradt, gyengébb idegzetű vegánok a kisujjukat sem mernék belemártani.

A kockák pedig csodálatosan finomak lettek! Az átlagos töpörtyűnél sokkal zsírosabbra hagytuk, puha rezgős lett. A hajszálvékony húsréteg pedig megkaramellizálódott benne. Komolyan mondom a sült húst is édesnek éreztem ebben a kajában! És még volt mellette (HK ne figyelj ide) egy kevés hagyma és gomba is. A gomba hihetetlen állagúra sült a forró zsírban, életemben nem ettem még ilyen finomat.

A legjobb a ketogén kajában az, hogy az ember rájön milyen jóllakni! A zsírtól hirtelen jön a jóllakottságérzés ám! Nem az van, hogy csak eszel-eszel-eszel, és még megkóstolsz ezt meg azt, aztán jöhet a desszert! Nem ám! A zsír beüt, és akkor a következő kanalat már nem veszed a szádba, mert inkább taszít, mint vonzana. Komolyan mondom, a mai zsírfóbiás ember már nem is tudja, hogy mit jelent jóllakni! Pedig végtelen mennyiséget megzabálnak, de sosem laknak jól! Három napig ettük, beletettük rántottába, nyalogattuk magában is, májjal, hallal, mindennel! Isteni jó volt! Alig várom a következő disznóvágást!

Az élelmiszeripar pont kiszámolta, hogy csak annyi zsír legyen a kajában, hogy ne lehessen jóllakni tőle soha! És legalább annyi szénhidrát legyen benne, hogy soha ne tudjunk meggyógyulni se!

Ez így igaz ahogy írod!

Note: A gombákkal sokkal megengedőbb vagyok mint a növényekkel. A gombák rendszertani értelemben se növények egyrészt, másrészt, kémiai és szövettani értelemben is közelebb állnak az álaltokhoz mint a növényekhez.

És tudtommal nincs bennük szénhidrát... Mármint, egy minimális kis mennyiség akadhat, de egész kevés, és akkor se édesek, azaz nemigen fenyeget a hozzászokás veszélye.

Ha egyszer majd polgárpukkasztásra adnád a fejed, fotózd már le a kajáidat és linkeld be ide kérlek. Ha mozognak, akkor videót :)

Vortex Rikers NC114-85EKLS

De hiszen boldogan megtettem volna már rég, ha lehetne a HUP-ra legalább állóképeket feltölteni, mondjuk png vagy jpg fájlokat...

De ilyesmiért nem regisztrálok valami külön képfeltöltős oldalra.

És igen, tudnék olyat is ahol mozognak. Például amikor fél marék élő lisztkukacot tömök a számba, aztán nyám-nyám...

Bár most épp nincs olyanom, kifogytam belőle, de csináltam már. De akármikor rendelhetek a móka kedvéért. De hiába, mert képeket feltölteni nem lehet, videót meg aztán pláne nem.

Ugyan már... ilyesmihez RENGETEG követő kéne! És nem lenne elég egy vagy két videót csinálnom. Az ilyesmi egy életforma. Minimum heti egy új videót kéne feltenni. Aminek az elkészítése nemcsak annyi hogy megeszem a bogarat vagy megiszom a vért vagy akármi és ezt felveszem, hanem kellenek még az utómunkálatok is. Ami pláne nehézkes akkor, ha angolul is el akarom sütni a dolgot, mert az angolságom még finoman fogalmazva is, szóval, mondjuk hogy „kihívásokkal küszködik”. Pláne ami a kiejtést illeti...

De még a magyar változat mellett maradva is, mindez sok idő. És amikor már megvan, akkor is az van hogy nincs igazi szabadidőm mert azon kéne törni a fejemet miről készítsek műsort legközelebb. Állandó hajtás lenne az életem. És magánéletem se nagyon volna, mert az újabb meg újabb „szenzáció” iránti nyomás miatt akaratlanul is egyre „intimebb” dolgokról számolnék be, na nem kifejezetten szexuális dolgokra gondolok, de végeredményben mégis az lenne hogy a magánéletem lassanként a net-re költözne, „publikus” lennék...

És legfőképp: semmi időm nem maradna ÍRNI! Hogy a programozásról ne is beszéljek...

Szóval nem. Talán belevágtam volna húsz évesen, de most már ehhez túl öreg vagyok. Lehet hogy az éveim számát tekintve nem, de most már én elkezdtem egy másik dolgot, az írást, ahol a hatvanvalahány regényemmel már annyira előrehaladtam hogy nem látom érdemesnek ezt feladni s egy másik vágányra áttolni az életemet.

na nem kifejezetten szexuális dolgokra gondolok

Ezt valahogy sejtettük.

magánéletem lassanként a net-re költözne

Most is idehányod kéretlenül a szarjaidat, miről beszélsz?

semmi időm nem maradna ÍRNI! Hogy a programozásról ne is beszéljek...

Se írni, se programozni nem tudsz, szóval...

a hatvanvalahány regényemmel már annyira előrehaladtam hogy nem látom érdemesnek ezt feladni

Mennyiség != minőség. És akkor ez még egy finom célzás volt, ha érted.

-pilisig-

Nem félsz, hogy betámadlak? Bögyömbe kerültél a leautistázásoddal. Van egy új ásóm. Ki szertném próbálni. Megmutatnám egyik örökölt erdőmet a pusztában. Ne félj. Én nem csinálok veled semmit. Maximum nyomokat tüntetek el. A kutyusom okos sarplaninac. Kérés nélkül Teszi a dolgát. Gyere. Vidéki táj, szép erdő az ország szélén. Madárcsicsergés, a Te és én meg a kutyusom, hmmm. És egy bitangjó ásó.

Ez azért nem vicces, mert gyszer egy kiránduláson egy 27 éves barom elkezdett dobálni párunkat kutyaszarral. De nem az volt a baj, hogy egyszer, hanem folyamatosan kereste és mivel látta, hogy totál be vagyok szarva jó mókának találta és direkt engem kezdett szopatni. Az a tudat, hogy folyamatosan szarveszély leselkedik rám, aktivált bennem valamit, amit nem szabadott volna. Fogtam méretes bazaltköveket, amit elbírtam annyira, hogy el tudjam hatótávon belül hajítani (szerencsére kurvára nem voltam akkor jó kondiban, hála egy hülye ötlettől vezérelt extradurva szénhidrátmegvonásos diétával) rohadtúl le voltam gyengülve. Ez volt a srác mázlija, mert a harmadik kővel találtam térden, ami aránylag kicsi volt, de olyan zúzódásai lette, hogy három hétre lesántult az a barom. Szerencsére le tudtak állítani. Azért úsztam meg feljelentés nélkül, mert a kirándulás egy zárt haveri kör volt, ahol én voltak annyiban a kakukktojás, hogy két befolyásos jogász kuzinom haveri köre volt a csapat, én meg valahogy belekeveredtem. Csak mondom az egyiküknek volt több közös cége Czeglédy Csabával, tehát nem olyan jelentéktelen emberek. Ennyi volt a mákom. Nem akartak balhét. Ha fejbe találtam volna hamarosan szabadulnék.

Alapjaiba véve nem szoktam embert ölni szándékosan, és nem is nagyon akarok. De van egypár dolog, amire kattanok. Nemcsak tett, egypár vezérszó is. A balfasz nem az, akkor mak az önérzetem szól, de a leautistázásra kattanok. Akkor nagyon kipattant a szemem. El kellett mennem sétálni. Mázlid, hogy nincs rólad infó az oldalon. Jobb így hidd el.

Szerkesztve: 2021. 01. 19., k - 12:59

El se hiszem hogy kiittad a nyers hússal együtt lötyögő húslevet, vért, bármit. Egyrészt kibaszottul undoritó, de ez végülis izlések és pofonok kérdése, de valószinűleg rohadtul veszélyes is. Disznóvágáskor sem eszünk semmit nyersen, a vért megsütik, a bőrkét pedig lepiritják.

A tenyésztett állatok körében folyamatosan felbukkan mindenféle fertőzés, ezt azért tartsd fejben.

szerk.: második nekifutásra látom a nyers májat is elcsócsáltad, hát, egészségedre. Nem is strapálom magam.

"mert EZ az igazi „Vissza a Természethez!” életérzés!"

A nagy francokat. Ipari húst vettél, azért azt tegyük hozzá.

Ipari húst vettél, azért azt tegyük hozzá.

Igen, amennyiben ez alatt azt érted hogy nem vadhúst.

Na de elárulom, vadhúst nem is mernék megenni nyersen még én se, kivéve persze ha egyedül kóborolnék a dzsungelben és nem volna tüzem, szóval valami vészhelyzetben. S ennek oka nem az hogy a fertőzésektől félnék, mert az a veszély elhanyagolható ha friss a hús. Ellenben mégis veszélyes lenne a paraziták miatt. A vaddisznó például elég gyakran tele van „borsókával”. De akadnak más cifra dolgok is olykor.

Hanem épp az „ipari” húsok esetén ennek veszélye megintcsak elhanyagolható, mert ott azért vigyáznak az ilyesmire.

Ezalatt azt értem hogy olyan húst vettél amit fél-automatizált folyamat keretében vágnak le, és csak a jóisten tudja, hogy mennyire fertőzött. Ha te magad vágod le az állatot - sőt hovatovább te magad neveled fel - akkor kontroll alatt tudod tartani az esetleges fertőzéseket, de igy nem.

Nyilván előnyösebb lenne ha magam nevelném fel majd vágnám le az állatot, ezt eszem ágában sincs tagadnom, ebben teljesen igazad van!

Épp csak azt nem értem ez mennyiben volna ellenérv arra, amit csinálok. Mert tudod, a Tökéletesség akár csak a táplálkozás szűk területén is, egy elérhetetlen álom a világunkban. Kompromisszumokat kell kötni.

És hát szerinted mégis, mi volna jobb annál, amit én teszek most, hm?

Mert a visszatérés a SAD diétához, azaz a hagyományos „nyugati”, „civilizált” táplálkozáshoz nem alternatíva. Hiszen azon híztam el, amiatt lettem depressziós, ingerlékeny, életunt, energiátlan, gyenge, stb.

Te azt mondod, a mostani étrendemnek lehetnek kockázatai. Oké, biztos. De vannak annak is ha konzerveket ennék, például az azokban levő transz-zsírok és mindenféle vegyi adalékok.

Vagy legyek vegán? Eltekintve attól, hogy úgy nem jutnék hozzá egy rakás olyan fontos vitaminhoz és nyomelemhez ami csak az állati termékekben van, ezzel az erővel nyers zöldségeket és gyümölcsöket se ehetnék, mert ki tudja mivel fertőzödtek meg amíg szüretelték, tartósították és szállították őket. Ott is el lehetne mondani, csak az a biztos amit a magam kertjében nevelnék fel, termelnék meg. Ráadásul ezek még génmódosítottak is lehetnek...

Vagy arra gondolsz, oké, egyek húst de nyerset ne? Ez se megoldható. Igenis egy egész rakás olyan vitamin meg más izémizé létezik, ami kizárólag a nyers húsban/agyvelőben/májban/belsőségekben van meg, vagy legalábbis azokban van meg elegendő mennyiségben. Ez NEM azt jelenti hogy CSAK nyerset együnk, ezt újra kihangsúlyozom! De kell az IS.

Az nem megoldás hogy ezeket szedjük be vitaminkészítményekből. Kipróbáltam ezt az utat. Mindenekelőtt, ROHADTUL DRÁGÁK. Belesápadnál ha tudnád, mennyi pénzt költöttem ilyesmire. Ráadásul HIÁBA. Bár kétségkívül segítenek valamennyit, de messze nem eleget. És még e keveset is csak akkor ha NAGYON észnél vagyunk mit veszünk mert rengeteg a csalás, trükközés e készítményekkel!

És miért nem segítenek eleget? Mert egyszerűen nem lehet MINDENT megvenni. Túl drága még annak is aki az USA-ban él (hacsak nem milliárdos), aztán meg minden ilyen kutyulmány maga is tartalmaz egy rakás adalékot ami nem egészséges. És egyáltalán, nincs szer MINDENRE. Rengeteg dolgot nem ismerünk még ami kell a szervezetünknek. Mindezen anyagokat a legegyszerűbb magából a táplálékból beszerezni, ehhez szoktunk hozzá az évmilliók alatt.

Mert íme egy példa: tegyük fel, egy vegyülethez ami nekünk kell, s a szervezetünk képes is előállítani, kell az A, B, C, D összetevők mindegyike, egyforma mennyiségben. Te vérvizsgálattal megállapítod, neked a B-ből kevés van. Beszedsz belőle százszor annyit ami a „napi ajánlott mennhyiség”. HIÁBA, ha emellett kell még a D is, amiről azonban fogalmad sincs, jelenleg senki nem is ismeri azt az emberiségből (és amennyi millióféle anyag kell nekünk ez simán lehetséges!), emiatt a vérkép se szól róla neked. Mégis kevés van belőle a testedben. Ez lesz a „szűk keresztmetszet”, így hiába pótolod az A, B, C vegyületeket akár fölös mennyiségben is, továbbra is hiánybetegséggel fogsz küszködni!

A természetes források tehát most is a legmegfelelőbbek. Nem valami misztikus okból, hanem mert azokban jóeséllyel minden benne van ami nekünk kell, vagy legalábbis jobban megközelítik ezen „minden” fogalom eszményi tökéletességét, mint a mindenféle ipari pótlékok.

Szóval én elismerem amit csinálok kockázatos, és nem tökéletes, de még mindig ez a legjobb szerintem, amit tehetek, ez a legkevésbé kockázatos illetve ártalmas.

epa,dha a szervezet atalkitja a novenybol nyert ALA-bol.

koleszterint az emberi szervezet allitja elo nem kell plusz kivulrol bevinni.

k2 fermentalt etelekben jelenvan mivel bakterium allitja elo.

d vitamin napozas

karnitint szinten a szukseges mertekben a szervezet allitja elo ha kell..

 

es vmi tudomanyos forrast adj meg legkozelebb mert a szektad lazalmai nem erdekelnek..

Az ugye megvan, milyen kicsi az ALA -> EPA, DHA konverzió hatékonysága? Továbbá, ha mégis ezt választod, fogyasztasz egy rakás növényi olajat is, ami tele van Omega-6 -tal, így az egészségtelen túlsúlyba kerül benned az Omega-3 -mal szemben.

K2: Igen, fermentált ételekben jelen van. De megintcsak elenyésző mértékben, és így ráadásul ki vagy téve az azon éltelekben levő mindenféle (növényi) mérgeknek is. Pláne mert ez a „fermentált étel” legtöbbször szója alapú, amiről már rég bebizonyosodott hogy nemcsak nem egészséges, de jócskán káros.

D vitamin: menj ki és napozz télen! Holott épp akkor lenne a legnagyobb szükség rá a járványok miatt! De gyakorlatilag nyáron se megoldható hogy eleget napozzunk, se a szélességi körünk, se az életmódunk nem teszi lehetővé hogy annyit napozzunk amennyi kell a D vitaminhoz.

Koleszterin: Az agyad szárazanyagtartalmának jelentős része (nem emlékszem a pontos számokra de úgy 30 vagy 40 százalék) ebből áll. Egyszerűen nem hiszem el, ha ez ennyire fontos, akkor jó ötlet kihagyni a táplálékunkból, azzal a felkiáltással hogy „majd a szervezet úgyis előállítja”. Épp az hogy elő tud állítani belőle valamennyit, azt igazolja a szememben hogy ez rendkívül fontos, ezért van valamennyi kapacitásunk hogy előállítsunk egy minimumot belőle, VÉSZHELYZETEKRE. E vész-üzemmódunkat azonban nem helyes permanensen túlterhelni, hogy állandóan csak ere szoruljunk rá, mert megfosztjuk a testünket a táplálékban található efajta vegyülettől.

A karnitinnek utána kéne néznem, most nem emlékszem rá fejből és pillanatnyilag lusta vagyok hozzá, bocs.

Nem. Nem gondoltam bele. Az értelmemhez próbáld felmérni a dolgokat. Sajnos nem vagyok olyan okos, mint Te vagy Gelei Mate Desktop Environment, aki mégsem Londonban él.

Amúgy tudok normális is lenni. Ha nem tudnék trey nem engedett volna vissza. De úgy vettem észre itt nem éri meg megpróbálni se nagyon normálisnak lenni.

Nem sürgetlek, engem sem sürget az idő, csak attól tartottam, hogy annyira sem veszel komolyan, hogy megmond lóf. a s. be.

Treynel is ott basztam el, hogy egy hétig nem válaszolt bannelésem után és kínomban aktiváltam a kamunickjeimet.

Szóval annak tudatában, hogy foglalkozol a témával, ráérsz. Dolgozd ki, ha van hozzáfűzni valód, akkor írd meg.

Hasonlóba kezdtem január óta, csak nem nyersen, bár a borjú és kacsamájat megkóstoltam nyersen, de azért meg nem enném az egészet így. 

 

Én viszont tervezek labort , fél év múlva. Utoljára szeptemberben volt. 

“Luck Is What Happens When Preparation Meets Opportunity" - Seneca

Akkor üdvözöllek a „törzsemben”! Vagy a „hordámban” ha úgy tetszik! :)

Ne aggódj. Megírtam már, én is FOKOZATOSAN nőttem bele ebbe. Eleinte én se ettem nyerset. Egyáltalán nem. Azaz nagyjából úgy kezdhettem talán mint Te.

Kell egy kis idő, míg a korábban megevett rengeteg édes szarral elrontott ízlelőbimbók visszanyerik normál érzékenységüket. Addig persze hogy nem érzed majd okésnak a nyers kaják ízét.

A kacsamájhoz nem tudok hozzászólni, bevallom azt még nem ettem nyersen - szimplán mert nem is vettem még olyat. Egyáltalán, még semmi kacsát nem ettem amióta e diétát követem. Annyi biztos, elismerem, a baromfik húsát veszélyesebb nyersen fogyasztani, mert több a fertőzés amit elkaphatunk úgy, de ez amúgy nem a baromfi hibája, hanem a körülményeké ahogy feldolgozzák. Ennek ellenére, a csirkehúst megkóstoltam már nyersen, de nem ízlik... abból tehát nem csinálok én se rendszert, ne aggódj ha neked se megy, nem kell hardcore-bbnak lenned e téren neked se mint én vagyok...

A borjúmáj esetén, mindenki agyondicséri és nagyon drága, de én nem vagyok oda érte. TÚL ÉDES. Nem lehetetlen hogy neked is emiatt nem ízlik. FELNŐTT tehén máját próbáld, ha teheted! Az keményebb, és egészen más az íze, mint a borjúé! Nekem az a kedvencem... Persze ettől még simán megeszem a nyers borjúmájat is ha más nincs. Csak nem az a kedvencem.

Emellett, kipróbálhatod egyszerűen a sertésmájat is. Más az íze mint a többié, de szintén nagyon egészséges, és hátha neked az jönne be.

Amúgy, nem kell egy egész májat megenni naponta, mit is gondolsz! (bár lehet hogy félreértettelek). Ha minden nap megeszel 10 dekát, az épp elég.

Ha végképp nem nagyon akaródzna, vannak trükkök rá. Például egészen vékony szeletekre vágod, beteszed a szádba, és gyorsan, rágás nélkül lenyeled. Minthogy a máj egészen sima, puha, ez könnyedén megoldható, „jól csúszik”. Vagy összeturmixolod vízzel, és gyorsan leslukkolod.

Ha még így se megy semmiképp se, hagyd a fenébe, s először a nyers disznóhússal próbálkozz. Abból is csak 10 vagy 20 dekát naponta. Azt is lehet úgy hogy húsklopfolóval laposra vered, majd egyszerűen lenyeled egészben. Nyilván akkora darabokat csak hogy a torkodon ne akadjon. Én így kezdtem. Körülbelül 1 hét után voltam vele úgy, hogy nem éreztem már a nyers hús fémes ízét, sőt megszerettem. Nálam a nyers máj csak ezután kezdődött. De még akkor is rém fura volt a nyers máj íze eleinte, talán úgy 3 napig, bevallom! Szóval ebbe bele kell jönni. Tetszik vagy se drága barátom, de tudomásul kell venned hogy BETEG VAGY, legalábbis az ízlelőbimbóid okvetlenül betegek: elrontotta őket a sok cukros szar amit eddigi életedben ettél! És a gyógyulás nem megy egyik napról a másikra. Türelmesnek kell lenni. Nem szabad azonnal a legmagasabb tökéletességet rájuk erőltetni, de azért következetesnek kell lenni, és minden nap szoktatni őket egy kicsit. Nem kell aggódni, idővel belejössz!

Mert hát hogy a fenébe is így ne lenne... Ez a mi TERMÉSZETES táplálékunk, erre „teremtődtünk” az evolúció által, teljesen lehetetlen hogy képesek ne lennénk nemcsak megenni de még élvezni is!

Épp csak születésünk óta mindenféle undoksággal mérgeztek minket táplálék címén, igazi kaja helyett, így elrontották az ízlelőbimbóinkat, de még az agyunkat is: megfertőzték az ízlésünket! Te jelenleg még ahhoz a sok junk food-hoz vagy szokva. Még szép hogy ahhoz, hiszen azt írod január óta csinálod, de még most is január van... ennyi idő alatt semmi esetre se váltál még zsírégetővé, kezdő vagy. Ezt nem bántásként írom. De az vagy, egy hónapja sincs hogy erre az útra léptél, előtte meg évtizedekig szénhidráton éltél. Naná hogy van bőven kijavítandó a testedben...

És semmi esetre se érezz lelkifurdalást ha még nem megy a nyers máj! Elárulom neked a titkot: én lényegében fél éve már carnivore voltam, s csak akkor kezdtem el a nyers hússal barátkozni! S még akkor se a májjal csak a hússal... Érted? ÉN MAGAM, és csak fél év után! Ehhez képest hogy te már az első hónapban megkóstoltad, az a részedről egy NAGYON BÁTOR TETT VOLT, gratulálok érte, le a kalappal előtted! Ezzel tulajdonképpen leköröztél engem bizonyos értelemben. Ha minden nap csak egy kis falatkát megeszel belőle, hogy szoktasd magadat, már teljesen oké, mert máris fél évi előnyben vagy velem szemben... A lényeg hogy az irány jó, a mennyiség meg majd szépen beáll a megfelelő szintre, idővel.

Az egyetlen amit mindennél komolyabban kell venend, hogy SZÉNHIDRÁTOT NE! Azt nem, nem, soha, sehol, semmiképp! A legkisebb szénhidrát is amit megeszel, pláne ha édes, megakadályozza hogy zsír-adaptált legyél, és késlelteti hogy visszatérjen a normális íz-érzékelésed!

Az nekem semmit nem mond hogy „nagyon minimális”. Kinek mi a minimális ugye, ez teljesen szubjektív. Azt mondd meg, hány gramm naponta! Tudom hogy nyilván ez változó, de egy tól-ig határt talán tdsz mondani. Tudod mit, segítek, azt mondd meg melyikbe esik leginkább a felsorolt tartományok közt (grammban értendőek a számok):

0 - 5

5 - 10

10 - 20

20 - 30

30 - 50

50 - 100

100  felett

Jó ha tudod, az emberi szervezet nagy átlagban úgy kb 50 ás 80 gramm közti szénhidrátmennyiséget tud biztonságosan megemészteni naponta. AMI TEHÁT ENNÉL TÖBB, AZ MÁR KÁROS!

Egyes szupermenek képesek mintegy 120 gramm megemésztésére is baj nélkül, de ezek egyrészt rém kevesen vannak, másrészt olyan illetőkre gondolj hogy Rambo is meggondolná hogy kötekedjék-e velük mert úgy néznek ki mint egy gardróbszekrény, és fél kézzel felborítanak egy pótkocsis kamiont. Gyakorlatilag tehát itt a profi testépítőkről van szó, súlyemelőkről, pankrátorokról meg más effélékről. Minthogy elég sanszos hogy te nem efféle vagy, ezt az értéket nem veheted alapul magadra.

Az általános tapasztalat az, hogy ahhoz hogy ketózisba kerülj, 50 gramm alá kell csökkenteni a napi CH bevitelt. Egyes mázlistáknak összejön már akkor is ha 80 gramm alatti, de nem ez a jellemző. Akadnak viszont olyan peches illetők akiknek 30 gramm alá kell menni, sőt, ehhez még csak nem is kell nagyon pechesnek lenni, csak épp egy picikét. Igazság szerint ha tutira akarsz menni akkor 10 gramm alá kell csökkenteni a CH-t. Mondjuk még így se annyira tuti, mert lehetnek egészen extrém ritkaságú genetikai faktorok amikkel rendelkezve még így se sikerül, csak teljesen mesterséges körülményeket teremtve laboratóriumban... de ennek esélye oly csekély hogy ebből megint nem indulhatunk ki. Mindenesetre egy mondjuk úgy „normális”, „átlagos” illetőnél elég biztosra mondhatjuk hogy ha 10 gramm alatti a CH bevitele naponta, akkor ketózisba fog váltani.

Sajnos az nem működik hogy csak „átlagban” kevés a szénhidrátbeviteled. Hiába nulla NÉHA, ha közben meg magas. Mert ekkor az úgy lesz hogy nem tudsz ketózisba kerülni, mert amikor épp nulla vagy nagyon kevés a CH beviteled, akkor a glikogénraktárakból használja fel a cukrot a szervezeted, mire meg ez elfogyna és ketózisra váltana a szervezeted, már jön az újabb cukoradag a kajából amit megeszel...

A ketózishoz az kell hogy tartósan kevés legyen a CH beviteled. Hogy mit jelent e mondatban a „tartósan” és a „kevés”, az egyénfüggő, de megmondom őszintén, az 50, az nekem nem tűnik kevésnek. Nem lehetetlen hogy így is sikerül, mert ez épp egy „határ” amire azt mondhatjuk „vagy bejön vagy nem”, de mérget venni rá nem lehet. Ha mázlista vagy, sikerülhet, de ez a szememben akkor se keto, nem is carnivore, csak egy sima „lowcarb”. Nyilván persze így is egészségesebb mint a SAD diéta, ezt nem tagadom.

Viszont ha ketózisba is lépsz, jó ha tudod, ez olyasmi ahol a „csalás” nem megengedett. Abban a pillanatban hogy több a CH beviteled mint ami a te egyéni biokémiád számára megengedett a ketózishoz, kilépsz a ketózisból. Ezt egy életformának kell tekinteni inkább, nem diétának.

Vagyis ezzel azt akarom mondani, még ha ketózisba is kerülsz amikor nulla vagy nagyon pici a CH beviteled, jó esélye van annak hogy amikor meg 50, akkor kikerülsz a ketózisból. És minden ilyen alkalom amikor kikerülsz belőle meg amikor aztán újra belemész, sokkolja/stresszeli a szervezetedet ami nem biztos ám hogy előnyös. És az meg tutibiztos hogy így nem tud hozzászokni a ketózishoz rendesen, azaz nem élvezed a ketózis hosszútávú előnyeit.  Na de te tudod... Végülis a tapasztalat kell kimondja a végső ítéletet. Amennyiben az eltelt idő alatt tapasztaltál nyilvánvaló pozitív hatásokat, akkor nem lehet azt mondani hogy rosszul csinálnád, legfeljebb annyit hogy lehetne ennél is jobban.

Vita se lehet afelől hogy valóban nagy eredmény! Még ha soha nem is lenne olyan napod amikor 0 a CH beviteled, hanem minden nap konstans 50 gramm lenne, az is ÓRIÁSI eredmény és haladás volna a SAD diétához képest! Azért, mert ez még legislegrosszabb esetben is mondható legalábbis egy „jó erős” lowcarb diétának!

Egészen bizonyos hogy ez már önmagában véve is jót tesz az egészségednek. Itt csak arról van szó, hogy lehet ezt ennél jobban is. De én már annak is örülök hogy eddig eljutottál. Mert ez tényleg óriási előrelépés.

Mégvalami. Írod hogy böjtön vagy. Ez nekem olyan, hm... disszonáns érzéseim vannak miatta.

Ugyanis: A böjt természetesen HASZNOS, méghozzá nem is egy szempontból! Néha én is csinálom. Ez tehát ilyen szempontból nagyon oké.

Másrészt viszont minthogy te még csak most kezdesz erre a táplálkozásra átállni, tehát ABSZOLÚT KEZDŐ vagy e téren (hiszen három hete se lehet hogy belevágtál!) ezért NEKED a böjt még nem való!

Leírom, miért nem.

Azért nem mert a legfontosabb ami MINDENT kell űbereljen prioritásban, az az hogy ÁTÁLLJ ZSÍRÉGETÉSRE. Méghozzá masszívan, tartósan. Ez már önmagában véve is jókora stressz a testednek. Teljesen felesleges (sőt még talán veszélyesnek is mondhatom...) azzal is stresszelni a testedet ilyenkor hogy böjtölsz.

Nem beszélve arról hogy ha eddig a szokásos nyugati táplálkozást követted, a SAD diétát (így nevezik röviden), akkor szinte százszázalék hogy eleve hiányod van egy rakás nyomelemből és vitaminból. Ha böjtölsz, annak megvan ugyan az az előnye hogy ezalatt nem mérgezed magadat tovább minden szarral ami a SAD diétában benne van, ugyanakkor viszont nem is veszel magadhoz semmit ezekből az anyagokból amiből pedig úgyis kevés van neked, ellenben megtalálhatóak bőven a húsban és pláne a májban!

És ne csak azokra gondolj amiket emlegetni szoktak. Biztosra veheted, egy egész sereg ilyen anyagról még nem is tud a tudomány.

Én semmi esetre se javaslom tehát a böjtölést a carnivore diétára átállás (vagy akár a sima keto-ra váltás) elején! Nem, nem, semmi esetre se!

Persze ettől még nyugodtan ihatod a csontlevest, azzal nincs semmi baj. De ne böjtölj! Most még ne!

Majd ha már masszívan zsírégető lettél, akkor utána már persze nyugodtan, én is azt mondom!

Hogy ez mikor lesz, nos az jó kérdés. Úgy nagy általánosságban azonban az mondható el hogy kell hozzá legalábbis fél év, és még ennyi idő is csak akkor elég ha tényleg istenbizony nem csalsz közben.

A zsírégetésre átállás ugyanis nem azonos azzal hogy ketózisba léptél. Az megvan szerencsés esetben már három nap alatt is. Na de az csak az első lépés az úton...

A böjtöt , időszakos böjtöt , már jóval korábban kezdtem, tavaly márciusban, az első itthoni lezárások alatt. mivel nem lehetet nagoyn sprotlni , edzeni ( kültéri street workout pályák is le voltak zárva, félem hogy elszálok a kajálással. az időszakos böjt és  a havi 1-2 hosszabb böjt tökéletesen bevált. megszoktam, rutinszerű. nem hiányzik a reggeli, sokszor délután 2-3 körül eszem először. és volt szeptemberben hogy 24 órás böjt közben túráztam 37 km-t. Táskám tele volt kajával a biztonság kedvéért , de nem volt rá igényem hogy egyek, csak amikor megérkeztem.

 

kérdés, ha már beszélgetünk: te alkoholt se fogyasztasz sose? 

“Luck Is What Happens When Preparation Meets Opportunity" - Seneca

Na akkor gratulálok, eszerint a böjtölés neked már simán megy épp annyira mint nekem, sőt, könnyen lehet hogy talán még profibb is vagy benne! Mármint, gyakorlottabb! A reggelit különben én is ki szoktam hagyni. Sőt nemcsak „szoktam” kihagyni, de kifejezetten az a tipikus nálam. Idejét se tudom, mikor reggeliztem utoljára.

Nem, természetesen nem fogyasztok alkoholt. Soha, egy cseppet se.

Jó ha tudod az alkoholról, lényegében az is szénhidrátnak tekinthető. Épp csak még sokkal ártalmasabb is mint a sima szénhidrát. Igazából egy ketózisban levő valaki számára simán életveszélyes is lehet. Ugyanis a helyzet az, hogy azt hogy az alkohol méreg, azt nemcsak én mondom meg a dokik, de a tested is tudja, amire bizonyíték hogy amint alkohol kerül a testedbe, a májad AZONNAL annak lebontásába kezd bele, minden más tevékenységét jószerivel teljesen abbahagyva, mert abszolút prioritásnak tekinti az alkohol lebontását! Ilyen veszélyes méregnek tekinti! Na és ez amiatt gáz, mert aki ketózisban van, az ugye ketonokon él (mármint az agya él azon), miközben vércukra majdhogynem nincs is semmi. (a cukorzabálók vércukorszintjéhez képest). A ketonokat pedig a máj állítja elő az agyadnak. Ha tehát ketózisban vagy, s alkoholt fogyasztasz, a májad rááll hogy az alkoholt bontsa le, de eközben nem gyártja a ketonokat. Emiatt az agyadnak csak azok a ketonok maradnak amik korábban lettek legyártva, s ott cirkulálnak a véráramban. Ez azonban rém kevés. Ha túl sok alkoholt ittál, és sokáig kell emiatt a májadnak ezen alkohol lebontásával veszkődnie, akkor sokáig nem gyárt ketont, a korábban megtermelt ketonmennyiség elfogy, a vércukor eleve minimális, és ott áll az agyad bármiféle üzemanyag nélkül... A következmény simán lehet ájulás, kóma, sőt halál is!

Szóval bocs de az alkohol egyszerűen nem egyeztethető össze SEMMIFÉLE olyan diétával, bármi legyen is a neve, aminek a lényege a ketózis!

Még akkor se ha korábban akármilyen jól bírta is az alkoholt az illető. Amint ketózisra váltott, onnantól kezdve neki az halálos méreg. Ez nem azt jelenti hogy esetleg egy kupica akármit meg ne ihatna, mert LEHET hogy még épp elviseli azt. Ez attól függ épp milyen mély ketózisban van, s attól is az az alkoholmennyiség amit megivott milyen gyorsan szívódik fel benne. Ami sok tényező függvénye. Szóval lehet hogy megússza. De erre semmi esetre se mernék nagy pénzekben fogadni... Iszonyú kockázatos az biztos!

Tetszik vagy se, de ez a diéta teljesen nyiltan bevallva azt igyekszik utánozni ahogy a sokszázezer évvel ezelőtti őseink táplálkoztak, s ennek nemcsak előnyei de hátrányai is vannak (bár ami engem illet én nem tartom hátránynak ha nem ihatok szeszt...), és akkoriban egyszerűen nem voltak még alkoholos italok. Akkoriban az ősember alkoholhoz legfeljebb olyan kis mennyiségben jutott hogy esetleg nagy ritkán talált valami olyan hullott gyümölcsöt ami félig már megerjedt. Ez tényleg nagyon ritka lehetett, de, ebből még feltehetően nem lett neki baja. Ami azonban ennél több alkohol, az csakis káros lehet! Különben is, nézz utána, a keleti embereknél az alkohollebontó enzim is messze gyengébb mint a nyugati embereknél, egy hétköznapi fehér ember ötször annyi szakét is megihat mint ami akármikor kifektetne egy erős japán férfit! Mindez arra bizonyíték hogy egyáltalán nem alkalmazkodtunk tökéletesen az alkoholhoz. Az igenis méreg. Ki jobban bírja ki kevésbé, de azért annak is méreg aki jobban bírja. Aki azonban ketózisban van, az az életével játszik ha komolyabb mennyiséget fogyaszt belőle.

És NEM LEHET ELŐRE TUDNI, mennyi az amennyi még biztonságosan fogyasztható neki...

Legyek őszinte, én egyetlen krigli sört se mernék meginni. De egy kupica pálinkát se.

No offense, de nekem ez igy első olvasatra inkább macsószagról szól, nem empirikus, kisérletező hozzáálásról árulkodik.

Űzöl-e valamilyen teljesítménysportot versenyszerűen ami többórás, teljesítőképesség határán mozgó erőkifejtést igényel?
Azért kérdezem, mert kíváncsi vagyok, hogy vannak-e olyan kutatások ami ilyen igénybevétel (és a hozzá tartozó felkészülés) esetén vizsgálják az anyagcserére gyakorolt hatást.

2. Tőled kérdezték, hogy jövök én a képbe?

De tökéletesen igazad van, dicséretet kapsz a példás megfigyelésedért. A szóhasználatod irányomban viszont meglehetősen lekezelő, ezt - bárhogy szeretné a jó énem - nem tudlak megdicsérni.

Hijába, no, fejlődnöm kell még, hogy a nyomodba érhessek.

Normális ember már nem kommentel sehol.

Úgy jössz a képbe, hogy bár valóban tőlem kérdezték a „sportos témát”, de mégis te tolakodtál oda, hogy megválaszold helyettem. Nem tudom milyen apropóból, minthogy fogalmad se lehet a napi tevékenységeimről. Ráadásul ha már a lekezelésnél tartunk, épp hogy ezen válaszod amiben kifejtetted hogy szerinted mit sportolok, ez volt olyan lekezelő hangnemben megfogalmazva - szerintem direkt - hogy más célja se lehetett csak hogy „arcomba kergesse a vért”. Ennek ellenére, ez utóbbi nem sikerült. Gyanús viszont hogy ahelyett hogy megjavulni igyekeznél, inkább dúlsz-fúlsz magadban, s az irántam érzett haragodat pátyolgatod, mintha valami kedves kisded volna akit óvni kell, ahelyett hogy felismernéd érzelmi hulladék mivoltát, s képletesen szólva kidobnád a kukába!

És nem, a szóhasználatom az irányodba nem lekezelő, mindössze őszinte. Ki merem mondani hogy gonosz vagy, s ez neked nem tetszik. Ahelyett hogy magadba szállnál, s e tényt hogy gonosz vagy elismernéd, ehelyett állandóan kibúvókat és kifogásokat keresel. Például ezt is hogy én „lekezelő” volnék!

Még ha talán, netalán, netántán és netalántán igaz is volna ez valamennyire, akkor is legfeljebb olyan éttelemben hogy a gonoszságot teljesen nyilvánvalóan kevesebbre becsülöm mint a jóságot, az a minimum hogy nem tartom se érdemnek, se dicsérendőnek!

És ez sért téged. Nézd, én bevallom, nekem olyan elképzelésem van rólad hogy te valami nyugdíjas öregúr lehetsz, valami mindentől megcsömörlött, magányos nyárspolgár, egy hosszú, fekete ruhában járkáló, fején fekete kalapot viselő kiszikkadt, örömtelen agg, aki egész életében farizeusi gőggel igyekezett valamiféle szabályrendszert követni - hogy ez mi volt nem tudom, ez a magatartás a vallásos buzgómócsingokra jellemző leginkább, a „valláskárosultakra” ahogy nevezni szoktam őket, de te mintha nem lennél vallásos. Ennek ellenére, a világhoz és az emberekhez való hozzáállásod a legtipikusabban ugyanaz mint a vallási fanatikusaké: hisznek egy szabályrendszerben, azt követik, a legapróbb eltérést is attól halálos bűnnek tartják, s legszivesebben kiirtanának mindenkit aki azt megszegi akárcsak picit is! És nem létezik előttük, a szemükben enyhítő körülmény, elnézés, s azt se ismerik el hogy más körülmények együttes fennforgása esetleg olyan helyzetet teremt amikor igenis lehetséges kivétel sőt ez szükséges is, mert nem mindig annak a szabályrendszernek van prioritása!

És rém büszkék közben a fanatikusságukra, hogy ők mennyire „tökéletesek”, csak mert ennyire vakbuzgóak.

Te épp ilyen vagy, még ha nem is vallási vonalon. (bár lehet hogy azon is mert nem vagyok biztos a hitbeli nézeteid felöl). Egyik kirívó példája ennek a nyelvtannáciságod. Nem éred fel ésszel, hogy nem mindenki ezen rugózik. Bár néha én is összevonom a szemöldökömet a legkirívóbb tévedéseknél, „szabályszegéseknél”, de fel kéne fognod hogy egy fórumpost nem annyira maradandó „művészi alkotás”, mint egy regény. De még regényeknél is az a helyzet, hogy nem minden helyesírási vagy központozási hiba egyformán súlyos, de még ha nagyon súlyos is, akkor se olyasmi ami veszélyeztetné embertársaink életét, egészségét vagy hatalmas anyagi kárt okozna! Te azonban minden ilyesmiért olyan maró gúnnyal reagálsz, mintha ez lenne a legfontosabb dolog az életben!

Csak tudnám mi a francért, amikor saját bevallásod szerint olvasni sem szeretsz...

Rém büszke vagy a saját állítólagos tökéletességedre, tulajdonképpen az ERKÖLCSEIDET értve ezalatt, gondolom olyan kép lebeg a szemed előtt önmagadról hogy te bezzeg sose szegsz meg semmilyen törvényt, szabályt, vagy legfeljebb elenyészően ritkán, emiatt te tökéletes vagy, de BEZZEG MÁSOK! Hohó! Mások erkölcstelenek, rosszak, silányak, tanulatlanok, gondatlanok, ésatöbbi! Sehol sincsenek hozzád képest! Mert Te, te igenis JÓ vagy, mert a jóság semmi más nem lehet mint egyszerűen az örök és Igaz Szabályok követése mindhalálig!

Holott nagy büdös frászt.

De te ezt hiszed, s emiatt bánt téged amikor gonosznak nevezlek. Ez nem fér össze az énképeddel.

Épp elég intelligenciával kell rendelkezzél ahhoz, hogy tudd, ha valaki szépen, lelkiismeretesen, kimerítően válaszol neked, azzal megtisztel téged. Ha erre te azt közlöd vele - akár a legudvariasabb szavakkal is - hogy el se olvastad amit írt, akkor ezzel a LEGDURVÁBB MÓDON MEGSÉRTED ŐT. Erre nincs más szó mint hogy kibaszottnagy pofátlanságot művelsz ellene! És mert nem hiszem hogy ezzel tisztában ne lettél volna magadtól is, nyilvánvaló hogy szándékosan művelted.

Tehát megsértettél. Nem, nem foglalok össze neked semmit, ott van fentebb, olvasd el!

És tudod mit? Sértésre sértés a válasz: SZARJÁL EGY HÉTIG MINDEN NAP SÜNDISZNÓT!

Note: Ha még egyetlenegyszer a jövőben olyasmit írsz hogy nem olvastad el amit írtam neked, letiltalak. Örökre. Mert mi a búbánatos francért is olvassam el amit te írsz nekem, ha a neked írt válaszomat te nem olvasod el! Ilyen körülmények közt nincs értelme a társalgásnak!

Nézd, én készségesen elismerem az igazadat - FÉLIG. Azaz, bevallom hogy igen, van ebben az életérzésben valami „macsó feeling” is! De miért lenne baj ez? Ki ne szeretne, vagy legalábbis szeretett volna gyermekkorában „nagy és legyőzhetetlen Csúcsragadozó” lenni?!

Talán még a lányok egy része is, a fiúk meg talán mind egy szálig!

És ez a carnivore diéta ezt biztosítja is, igaz csak bizonyos mértékig, de akkor is megadja, egyrészt ideológiai értelemben, hiszen igazolja hogy mi, az emberi faj tényleg és igazán ragadozók vagyunk és CSÚCSragadozók mert lényegében félhet és retteghet tőlünk minden más teremtmény (hogy a Bibliából idézzek, ha talán nem is teljesen pontosan) mert megesszük őket; másrészt teljes mértékben gyakorlati módon igaziból is biztosítja, hiszen bizonyított tény hogy a ketózisra átállás után erősebbek leszünk, nő a teljesítményünk!

S itt kapcsolódok a kérdésedhez.

Nem, én nem űzök semmiféle versenysportot vagy teljesítménysportot, de azt tapasztaltam, amióta e diétára áttértem, a bicepszem majdnem kétszeresére nőtt csak úgy magától, ismétlem annak ellenére hogy semmi sportot nem űzök, s nem változott más szempontból az életmódom se!

Viszont ne keseredj el, mert bár én nem űzök ilyesmit, de tele az internet olyan - habár főként angol - cikkekkel, amik épp azt vizsgálják amire te kíváncsi vagy, azaz, hogy e diéta milyen hatással van a sportra meg ilyesmikre. Én bevallom, ezekben nem nagyon mélyedtem el mert ez olyan terület ami meglehetősen hidegen hagy engem, nem is titkolom ugyanis, nálam az ezen étkezési stílusra áttérés fő motivátorai azon dolgok voltak hogy mindenekelőtt a fogyás, aztán meg hogy megszabaduljak a depressziómtól. Szóval a sport rém távol állt és áll tőlem. De annyit azért tudok, e cikkeket átfutván (bár felületesen olvastam csak el őket, s nyilván nem is mindet) hogy abban teljes egyetértés van, hogy e diéta hihetetlenül hasznos minden olyan sportban, ami a KITARTÁSSAL kapcsolatos. Tehát például hosszútávfutás, távgyaloglás, meg effélék. Fontos tudni azonban, ez csak akkor igaz ha már teljesen zsír-adaptált lett valaki! Az elején amikor cukorzabólóként épp csak áttér rá, még nem igaz ez, sőt ekkor jelentős nála a teljesítménycsökkenés. Még szép, ezen nincs is semmi csodálkoznivaló, az átmeneti időszakban naná hogy nem fog jól teljesíteni, egy autó se fog gyorsan futni miközben javában épp átépítik...

Szóval rendesen át kell állni zsírégetésre, erre idő kell, legalábbis 3 hónap, de talán fél év is. Utána azonban egészen drámai javulások szoktak bekövetkezni teljesítmény terén.

Ami a hirtelen és nagy erőkifejtést igénylő sportokat illeti, mint például a súlyemelés vagy a sprintereké, ott ellentmondásos adatokra bukkantam. Vannak akik szerint ott is előnyös ez a táplálkozás, mások szerint semmi változás nincs, megint mások szerint ott az a jó ha nem tiszta carnivore vagy keto diétát űz valaki hanem csak sima lowcarb-ot, megint mások szerint meg oké ha valaki hosszú távon ketózisban van, de IDŐNKÉNT jó ha beszed némi szénhidrátot, a komolyabb edzések (vagy versenyek) előtt, mert az kell ahhoz hogy legyen benne némi inzulin, az inzulin meg ahhoz kell hogy jobban nőjenek az izmai.

Nos ha ezek után azt mondod ez így elég zavarops és ellentmondó, IGAZAD VAN. De lehet hogy csak én nem értettem meg teljesen mert kevés figyelmet fordítottam a témára. Mondom, ez a rész nem nagyon érdekel(t) amúgyse. Annyi az tehát ami teljesen bizonyos, hogy az állóképességet igénylő sportoknál ez a diéta KIFEJEZETTEN ELŐNYÖS. Minél inkább az állóképességre épül a sport, annál inkább, de ismétlem, csak azután hogy tényleg teljesen átállt rá a szervezet. Amíg át nem áll, addig számolni kell időszakos teljesítménycsökkenéssel.

A nem ebbe a kategóriába eső sportoknál a helyzet bizonytalan szerintem, nyilván még nincs elég tapasztalat ezügyben. Tudok róla amúgy, akadnak egészen profi súlyemelők és testépítők is akik a saját bevallásuk szerint lényegében semmi szénhidrátot se esznek, például MD. Shown Baker aki könyvet is írt épp "The Carnivore Diet" címmel, ez megrendelhető az Amazontól ha jól emlékszem (nekem megvan a könyv csak arra nem emlékszem már honnan szereztem be), a kérdés csak az hogy mennyire lehet egy-két ilyen példa alapján általánosítani. Mert lehet hogy e sportolók egészen kivételes génekkel rendelkező szupermenek... Szóval maradjunk annyiban hogy az állóképességet igénylő sportoknál szerintem bizonyított a diéta előnyös volta, a többi meg még afféle „kutatás alatt álló” vagy egyenesen kikutatlan terület egyelőre.

Különben meg ez szerintem logikus is. Az ősemberre nem volt jellemző hogy gyakran kellett volna több mázsás súlyokat emelgetnie. Az ellenben annál gyakoribb lehetett nála hogy órákig kellett rohangásznia a vadat űzve, vagy ha nem is rohannia utána órákon át, de tartósan követnie a nyomát, tehát gyalogolnia, órákon át, és mindenféle úttalan utakon, néha kisebb meredélyeket is megmászva, aztán meg vállára venni az elejtett vadat ami lehetett legalábbis harminc kiló és hazacipelnie. Ami jókora súly de nem több mázsa (ha nagyobb állatot ejtettek el nyilván többen voltak és szétdarabolták a barlanghoz cipelés előtt...), viszont e súlyt sokáig kellett cipelnie, stb. Az ősember nem kellett hogy szupererős legyen (akármilyen erős is volt úgyis gyengébb maradt mindig fizikailag mint a bölény vagy a tigris...), ellenben muszáj volt kitartónak lennie. A testünk tehát olyanná alakult hogy e diéta mellett kitartóak lehessünk.

Ez nem jelenti okvetlenül azt hogy a nagy erőt adó izmok kifejlesztéséhez e diéta alkalmatlan lenne, egyszerűen nem ez volt a prioritás az evolúció során.

Ne haragudj, de az okfejtésed teljes mértékben hit alapú és több helyen olyan sületlenségeket állítasz ami összeegyezhetetlen a modern táplálkozástudománnyal.
Az elmúlt 5-10 évben rengeteget fejlődött, elsősorban a sportolók igényei miatt.

Őszintén szólva kétlem, hogy én hosszútávfutóként a saját heti 12 óra vagy élsportoló csapattársam 25-30 óra edzésmennyisége mellett egy ilyen diéta ne lenne egyenesen életveszélyes.

Ez az MD. Shawn Baker orvos egy ismert troll, már nem praktizálhat, bevonták az engedélyét. Nem biztos, hogy ő a hiteles forrás ezügyben.

Researchgate-en van fent pár reprezentatív tanulmány, nem lövöm le a poént pozitív elég ijesztő eredmények is vannak közöttük. Én a helyedben inkább ezekre alapoznék.

A laborvizsgálat meg egy jó támpont, hogy milyen irányba változnak az értékeid. Nekem a saját, évek alatt kikísérletezett étrend egy olyan laboreredményt produkált, amiből az orvos szerint ötévente látnak egyet.

1. Amennyire ismerem a sztorit, bár a dokinak valóban bevonták az engedélyét, de perre ment, amit megnyert és visszakapta az engedélyét.

2. Ne haragudj, de bár abban igazad van hogy amit állítok az összeegyeztethetetlen a modern táplálkozás„tudománnyal”, de amikor ezt írom nem véletlen az idézőjel a „tudomány” szó körül: a szememben ugyanis az amit te így nevezel bár nyilvánvalóüan modern, ellenben cseppet se tudomány... Te némileg jogosan állítod hogy amit én írok az hit-alapú, mert bár nem teljesen az, de elismerem, van benne némi olyasmi is, amennyiben hitnek tekintjük azon teljesen logikus következtetéseket, melyeket őseink életmódjáról megfogalmazunk. Nyilván, ez tényleg hit olyan értelemben hogy nincs időgépünk visszamenni abba a korba és konkrét megfigyeléseket végezni rajtuk. Ellenben mégis tudományos, mert az őslénytan, paleoantropológia, evolúció, biokémia és más hasonló tudományágak eredményeire épül. Elismerem, ennek ellenére is van benne némi „hit”, de még mindig jobban járunk HITEM SZERINT ha erre alapozunk, mint ha arra amit te nevezel táplálkozástudománynak. Az ugyanis nemcsak nem tudomány de még csak nem is hit! Hanem tudod mi?! KORRUPCIÓ! Az a táplálékpiramis meg egyéb baromságok amit hirdet, az nemcsak nélkülöz minden igazi tudományos alapot, de még a hitet is, az őszinte meggyőződést is, ugyanis az ajánlásuk összetétele egyetlen dolgot reprezentál: hogy mekkora az adott típusú élelmiszert megtermelő érdekcsoport lobby-ereje! Mennyire tudták lepénzelni vagy más módon korrumpálni a döntéshozókat, és a kutatási eredményeket meghamisító fehérköpenyes ál-tudósokat, sarlatánokat!

szerencsetlen hosszutavfutok tomege..hozzajuk nem jutottottak el a jo oreg  bakerdoki faszsagai es ok meg mindig versenyek elott szenhidratbol taraznak be, hogy birjak a tobb ezer meteres tavokat.. :DDD

pedig ha tudnak, hogy birka szemek es malacfarokkal meg gyorsabbak lehetnenek :D

En nem hiszek ebben a betarazasban, a folyamatos kiegyensulyozott taplalkozas felkesziti az anyagcseret, nem kell kulon betarazni. Nekem gyomorproblemakat okozott mindig.

Legutolso maratonomon este ettem egy tonhalas salatat, verseny napjan reggel 3 db feltenyernyi ketszersultet natur mogyorokremmel. Verseny kozben az asztalrol vettem banan darabokat, hogy ne alljon le a zsiranyagcsere, osszesen nem adtak ki ket egesz banant. Vizbol is 3-4 decit tudtam csak menetkozben belocsolni. Tudja ezt a test, csak hozza kell szoktatni.

Nem sikerult megfogni a lenyeget, egyszerusitek:

40 ev felett vagyok, ezzel a dieraval fizikai keptelenseg 4 percen beluli ezrekkel maratont futni.

Ez a “tudjukkik”-esed mar csaknem serto, remelem csak tetteted. 

HK miért lett kivágva? 

Ha jól látom ő írta ezt a Dr. Hannibal Lecktorosra sikerült blogbejegyzést, de gondolom nem ezért.