Index írta:
Kitűzték az LMBTQ közösség szimbólumát, a szivárványszínű zászlót a Városháza homlokzatára, és Karácsony Gergely főpolgármester is szivárványos feliratú profilképet állított be. A Városháza épületén a rendszerváltás óta most először lobog a szivárványos zászló, mivel az előző főpolgármesterek, Tarlós István és Demszky Gábor nem engedélyezték a kitűzését.
- 1197 megtekintés
Hozzászólások
Végre valami fontos dolgot sikerült Karácsonynak összehoznia! Kár, hogy nem fér ki mellé már egy BLM zászló is.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs rajta sapka, az a baj. Máskor meg többször is számon kérted, hogy mikor fogja már megvalósítani az XY választási ígéretét.
16. oldal:
Támogatjuk a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét és az elfogadást erősítő civil szervezeteket, felvilágosító programokat és rendezvényeket. Prevenciós programokat és mintaprojekteket indítunk a kerületekkel történő együttműködésben.
Tehát ez egy programpontja volt, amit éppen valósít meg. Akkor arról is meg kéne emlékezni, hogy mit valósított meg, nemcsak arról, amit nem. A többség rá szavazott, tehát meg kell valósítani a programot, amire az emberek szavaztak.
Ha nem tette volna ki a zászlót, akkor írhattad volna: "Benne volt a programjában hogy védi a kisebbségek jogait, erre még a zászlót sem teszi ki a városházára!".
Én nem vagyok meleg és nem is kívánom terjeszteni a meleg propagandát, de 1000-szer inkább ez, mint hogy Orbán döntse el egy személyben, hogy kinek mit szabad tenni, kinek hogy szabad viselkedni és kinek mit szabad leírni, vagy mint Putyinéknál amikor rohamrendőrök verik szét a Pride-ot.
Civilizált EU tagországban élünk, nem Oroszországban (nagy szerencsénkre).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, teljesen más, ha nem Orbán, hanem egy hasznos idióta dönti el, hogy éppen milyen divathullám szerint kell gondolkodni.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy mint Putyinéknál Macronéknál, amikor rohamrendőrök verik szét a Pride-ot Sárgapólósokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amikor székelyföld tartománya lesz bp.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert most a Melegfront tartomanya, azert kellett a Pride-zaszlo? Jo tudni, hogy "meg lettunk hoditva".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig nem tudtad?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem is tudtam, hogy a melegeknek is van gyarmatuk v. hazájuk, mint a székelyeknek :))
de most hogy mondod...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi lesz velük, ha ősszel jön a Hidegfront?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy fest, nem okozott osztatlan elégedettséget:
https://index.hu/belfold/2020/08/15/szivarvanyos_zaszlo_budapest_varosh…
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez most a régi, v. ez az új index?
vajon mikor kerül majd indexre a zindex? :)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes, legalább 40-en felmondtak, mégis észre sem lehet venni az oldalon.
Egy termelő vállalkozásnál se lehetne észrevenni, hogy ennyivel kevesebben vannak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes, legalább 40-en felmondtak, mégis észre sem lehet venni az oldalon.
Segítek a rejtély megfejtésében:
Az Index.hu tartalmát a következő napokban/hetekben még a távozó szerkesztőség készíti. Ennek egyszerű oka van: a munkaviszonyunk megszüntetése egy jogszabályok által szabályozott folyamat. Bár a felmondásukat benyújtó munkatársaink többsége kérte, hogy a munkáltató mentesítse őket a munkavégzés alól, a szerkesztőségi dolgozók jelentős részénél várhatóan nem járulnak hozzá ehhez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
felmondási idő?
A kürtőskalács egy nagy lyuk, tésztával faszán körbetekerve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
N0v3mb3r
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hamarosan lehozza a lakájmédia, hogy ennek következményeképpen gyorsult a koronavírus terjedése Budapesten. (Vagy a Lánchíd amortizációja, ez még döntésre vár.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg lennél lepve, mekkora hülyeségeket képesek elhinni azok, akik a lakájmédiákat fogyasztják. (Ezek hiszik el, hogy örökké élhetnek, ha betartják a tízparancsolatot.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat ezt tobb milliard kereszteny hiszi, nem hiszem hogy a fidesz miatt
persze ha evilagi orokeletre gondolsz, azt persze senki sem hiszi, csak a hozzad hasonlo 444serult Orban derangement syndromeban szenvedo felcedulasok szeretnek ilyeneket hiresztelve okosabbnak kepzelni magukat
let's go Brandon!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szsvsz itt az ideje, hogy szappannal kimosd a szádat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Melyik kifejezese miatt gondolod igy?
Meg miert az a vitakulturad politikai temakban, hogy aki nem ert egyet a politikai velemenyeddel, arrol automatikusan azt kepzeled, hogy a legbutabb 80-as IQ-ju te jelolted ellen szavazo peldany, mint az osszes tobbi aki nem arra szavazna, mint te? Es miert ugatod le ilyen folenyesen ezt a hupon amugy legtobbszor nemletezo (Facebook kommentszekcioban amugy sokszor valosagkozeli) szalmababot?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak a hozzad hasonlo 444serult Orban derangement syndromeban szenvedo felcedulasok
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nyomdafestéket nem tűrő szavak ezek valóban!!
let's go Brandon!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez ilyen moslékkoalíciós bödőcs""humor"" ?
hozzad hasonlo 444serult Orban derangement syndromeban szenvedo felcedulasok
miert ugatod le
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te lattad mar tompos, kilvadi, valamint az iment ontorlest kero 952-es user ( https://hup.hu/comment/2512675#comment-2512675 , https://hup.hu/comment/2510730#comment-2510730 ) kommentjeit? Az a stilus messze alulmulja ezt, pedig kizart, hogy ok Fidesz szavazok.
Hozzajuk kepest bra-ket mindenkeppen uriemberekehez hasonlo stilusban szolalt meg. Vagy netan nem ertesz egyet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(Bocsánat, de hadd ne legyen ez az én problémám. Nem vagyok senkinek sem a szóvivője vagy pártfogó felügyelője.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ezek hiszik el, hogy örökké élhetnek, ha betartják a tízparancsolatot.
itt az ideje hogy pszichiátert keress fel ha ezt komolyan állítottad, ha meg vicceskedni próbáltál akkor add be a CVd fajkasházi tivadajnak, vagy más hasonló kvalitású baloldali humorheroldnak
let's go Brandon!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen a híren még gondolkoznak: https://index.hu/belfold/2020/08/17/novak_elod_mi_hazank_mozgalom_zaszl…
Mondjuk lehetne megint az, hogy „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezte ki a véleményét”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi Fiókpártunk
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elbaszta Novák, egy sarló és kalapáccsal ékesített vörösre kellett volna kicserélni, vagy Sztálin kép is jól mutatna ott.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikor indul a "legyen a városháza zászlótartókkal burkolva" című projekt?
Így az általuk hangsúlyozott egyenlőség jegyében az összes bármilyen módon diszkriminált csoport jelképét ki kellene tűzniük! A starwars fanatikusokat a startrek fanatikusok egy része időnként kiközösíti, szóval kezdjük a fontos és életvitelre közvetlen kihatással levőket. De, ha korrekt módon nyúlnak bele az identitáspolitikába akkor ráadásul starwars berkeken belül is vannak lázadó párti, vannak birodalom párti, vannak disney era frakcikók szimpatizánsai is, ezek zászlait mindd ki kellene tűzni!
Ha telerakták a városházát zászlókkal utána jöhet a következő kör, hogy kié van fentebb-lentebb-sarkon, épphogycsaknemaföldön stb.
**
Csak mindig legyen min rinyálni, mert szájtépésből remekül meg lehet így élni anélkül, hogy bármi értelmeset tevőlegesen kellene csinálni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a 444 megint hozta a formáját és szerintem jól megfogta ezen jelenség furcsaságát. Szerintem ez választ az arra is, hogy érdemes-e ilyen topikokat nyitogatni :-)
"Olyannyira nem értjük mi sem, hogy egy 40 éves, 4 gyerekes családapa miért szaladgál egy szivárványos zászlóval a Belvárosban, hogy angolul is kénytelenek voltunk beszámolni az aggasztó jelenségről. "
https://444.hu/2020/08/17/exclusive-hungarian-man-with-lgbt-pride-flag-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a disclaimert az elejére tették volna, még oké is lehetne, főleg, hogy az átlag külföldi olvasónak fogalma sincs az elmúlt napok történéseiről. Így, a végén eldugva egyszerűen csak gusztustalan, csak a hangulatkeltésre jó.
Hiteles tájékoztatás, az :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Raadasul evek mulva ezt linkeli majd par barom, aki szerint "Magyarorszagnak demokracia export" meg "intervencio" kene. :(
Miert kell ezt mutatni kifele? Miert kell ereztetni, hogy masoknak is foglalkoznia kene kulfoldon a mi belugyeinkkel?
A 444 tenyleg azt szeretne, hogy ha bemutatkozok kulfoldon, hogy "I'm from Hungary", akkor azzal kezdjek, hogy "ah, the fascists"? Mire jo ez nekik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem "túlaggódod" a dolgot. Egy 444 olvasó nem így gondolkozik szerintem.
Nekem pl meg sem fordulna a fejemben, hogy a Novák egy ilyen miatt fasiszta és szerintem itt nem is erről szól ez a történet. Az hogy egy hülye, az már sokkal inkább eszembe jut. Ezt jól kifejezi a cikk angol címe és és az is, amit a 444 mellé írt, hogy " egy 40 éves, 4 gyerekes családapa miért szaladgál egy szivárványos zászlóval a Belvárosban ". Na de most tényleg, ez nem óvoda?
carlcolt, ne már... Ilyenek vannak a cikkben: " It is reported that the man, who got scared of the brutal show of force ". me ilyesmik: " There are speculations, that Novak was forced to flee immediately and leave his ladder behind, as fear in Hungary grows day by day, since the supreme leader of the country, Viktor Orban is silent in the middle of the political crisis of his dictator friend, Alexander Lukashenko, president of Belarus. "
Nézd meg hozzá a videót...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem a bajom a cikk cime. Kulfoldi "vendegek" jelentos resze csak azt fogja elolvasni.
Olyan kepet fest az orszagrol ez az angol nyelvu cikk(cim), hogy a feluletes hirbongeszo usernek ebbol az marad meg, hogy Magyarorszagon a rendszerorseg uldozi a melegeket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A monty python-t is félre lehet érteni. Ha valaki nagyon akarja, persze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az onion.444.hu-n jelent volna meg, akkor igazad lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A monty python-t is félre lehet érteni. Ha valaki nagyon akarja, persze. A gyalog galoppot pl. Akkor ne legyen ilyen? Mert azért lássuk be, hogy jogosan teszi fel valaki a kérdést, hogy mi a fene, hogy Novák elszalad a rendőrök elől egy homo zászlóval? Szerinted ez normális??? Én egy ilyen a monty pythonban tudnél elképzelni.
De nekem van barátom, aki régen a magyar vándor c. filmről is azt gondolta, hogy az megalázza a magyarokat. Megvolt erről győződve. Aztán évek múlva, megértette, miről is szól. Mondjuk már nem fideszes, az tény, lehet, hogy ez segített.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jajj, Zuzu...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyébként nem tűnt fel,hogy ez a stílus(?) valamennyire áthatja a 444-et? Persze ezt lehet nem szeretni, de azért nem kéne félreérteni :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egy dolog, hogy a magyar olvasó már hozzászokott a folyamatos elütéseikhez, a hiányzó szavakhoz, az értelmetlen mondatokhoz, a felsőbbrendűen, eltartott kisujjal való ironizálásukhoz (csak tudnám mire fel).
Ezek egy ideig viccesek voltak, mostmár inkább kínosnak érzem őket.
De ez nem egy magyar nyelven írt cikk, nem a magyar nyelvű olvasóközönséget targetálva.
Amúgy melyik volt az utolsó angol nyelvű cikkük, amelyik valami jó hírről tudósított az ország kapcsán, meg tudnád nekem mondani?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a 444 ugyanaz a szemét, mint az Index. Nem tényeket közölnek, hanem a saját véleményüket. Ami nem lenne baj egyébként, ha nem tényként tálalnák.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyébként nem tűnt fel,hogy ez a stílus(?) valamennyire áthatja a 444-et? Persze ezt lehet nem szeretni, de azért nem kéne félreérteni :)
Ahogy mondod. A libsi stílus a fajtájára jellemzően jellegzetes, a gyűlölködésen és a cinizmuson kívül más értékrendje nincs, így összetéveszthetetlen és lehetetlen félreérteni.
bede márton a 444-től megmondja a tutit: Az Országos tisztifőorvos fasiszta mert az Országos tisztifőorvos szerint az illegális határátlépők potenciális veszélyforrások a betegségek (covid19) terjesztésében.
A fajtára jellemző stílus összetéveszthetetlen. Olvassál sok 444-et, neked való.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell ilyen hópihének lenni. Röhögjetek ti is a hülyéken, és boldogabb életetek lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell ilyen hópihének lenni. Röhögjetek ti is a hülyéken, és boldogabb életetek lesz.
Nyilván nem fogom telesírni a párnámat a hülyék miatt de szerintem ha mindig ráhagyjuk azzal két probléma van.
(1) A libsik az élet minden területét megmérgezik. pl. a hupra is idehordja a 444 szemetét és mentalitását ezért lépten-nyomon azt a szart kell kerülgetni.
(2) Valahol határt kellene szabni ennek a gyűlölködésnek mert attól nem lesz boldogabb az élet ha ennek a hangos kisebbségnek az értékrendje szerint felforgatják a világot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a (2) pont itt inkább Novákra illik, ebben a zászlós sztoriban ő a gyűlölködő hangos kisebség...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a (2) pont itt inkább Novákra illik, ebben a zászlós sztoriban ő a gyűlölködő hangos kisebség...
A buzizászló eltávolítása a többség reakciója a kisebbség akciójára. Ugye nem gondolod komolyan, hogy a szexuálisan aberráltak száma nagyobb mint a normálisaké?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ugye nem gondolod komolyan, hogy a szexuálisan aberráltak száma nagyobb mint a normálisaké?"
Én azt gondolom, hogy akik le akarják azt onnan tépni, jóval kevesebben vannak, mint akik nem.
Miért gondolod, hogy szexuálissan abberáltnak kell lenni ahhoz, hogy szimbolikusan kiállj egy kisebbség jogaiért? (vagy csak hogy ne akard letépni azt a zászlót, még ha magadtól nem is feltétlenül tűznéd ki)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én azt gondolom, hogy akik le akarják azt onnan tépni, jóval kevesebben vannak, mint akik nem.
Amilyen társadalomrombolást (bűncselekményeket) elkövettek az aberráltak, biztos sok normális szeretné látni a buzizászlót mindenütt...
Miért gondolod, hogy szexuálissan abberáltnak kell lenni ahhoz, hogy szimbolikusan kiállj egy kisebbség jogaiért? (vagy csak hogy ne akard letépni azt a zászlót, még ha magadtól nem is feltétlenül tűznéd ki)
Normális, szellemileg ép ember nem támogatja az aberrációt és annak terjesztését, propagálását.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért gondolod, hogy egy csoport pár tagjából annak egészére lehet általánosítani?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért gondolod, hogy egy csoport pár tagjából annak egészére lehet általánosítani?
Nem látom az elhatárolódó buzik tömegét...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te akkor mindenkitől, akivel nem értesz egyet, mindig hangosan el szoktál határolódni, hogy ez az infó mindenkihez eljusson, vagy csak valamiért másoktól várod?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te akkor mindenkitől, akivel nem értesz egyet, mindig hangosan el szoktál határolódni, hogy ez az infó mindenkihez eljusson, vagy csak valamiért másoktól várod?
Nézzél már szét a világban, hogy milyen rombolást végeznek a szexuálisan aberráltak. Ha vannak "normális" (mérsékelt) buzik, akkor a saját jól felfogott érdekükben is fel kellene szólaljanak a káoszcsinálás ellen, mert egyre jobban megutáltatják a fajtájukat a normálisakkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát csak másoktól. Ügyes.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát csak másoktól. Ügyes.
Tehát akkor én vagyok a hibás mert a tomboló buzikat nem állítják le a mérsékelt buzik? :) LOL
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, ilyet nem írtam. Bár az érdekelne, hogy ezt hogy vezetted le.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha vannak "normális" (mérsékelt) buzik, akkor a saját jól felfogott érdekükben is fel kellene szólaljanak a káoszcsinálás ellen
Gondolom otthon nézik éppen a tévét, vagy vágják a füvet, mert szarnak az egészre. Mivel mérsékeltek, ezért nem mennek békés tüntetésekre kirakatokat zúzni. Ahogy a mérsékelt heteroszexuálisok jelentős része is szarik az egészre, mert sokkal jobb szórakozást talál magának, minthogy más férfiak szexuális életéről gondolkodjon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehát ez máshol is így van, a jobboldaliek se azzal szórakoznak, hogy éjjel-nappal elhatárolódjanak a náciktól, a balosok se irogatnak egyfolytában arról, hogy az Antifa túl primitív, meg én se írok túl sokat arról, hogy milyen informatikusoktól határolódom el épp, mert nem tetszik amit csinálnak :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként ne értsd félre, nekem nincs bajom azzal, ha valaki FB-os kommentháborúzással tölti a szabadidejét (lényegtelen, hogy pro/kontra), de azt érdemes észben tartani, hogy az emberek nagy részének nem ez a hobbija, hanem a bélyeggyűjtés, moziba járás, focizás, stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te jó isten, mennyire képben vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hasonlóan a homoszexualitáshoz, a homofóbia kérdését is komoly viták övezik. A fogalom használatának ellenzői szerint a -fóbia szó használata azt a képzetet kelti, mintha egy pszichiátriai betegség lenne, valamint hogy a valódi fóbiákhoz hasonlóan minden esetben irracionális. Véleményük szerint a homofóbia emlegetése a homoszexualitás erőszakos társadalmi elfogadtatásának, valamint a homoszexuálisok pozitív diszkriminációjának megalapozására irányuló stratégia része."
https://hu.wikipedia.org/wiki/Homof%C3%B3bia
Ahogy látom, arról, amit képviselsz, a homofóbiáról ugyanúgy nem tisztázott még, hogy normális(???) dolog-e vagy pszichiátriai betegség, szóval szerintem jobb lesz, ha csöndben maradsz, mert lehet, hogy kiderül, hogy abberált vagy. :-)
Ha vannak még kétségeid arról, hogy érdemes-e hirdetned a szexuális beállítottságod eme formáját, akkor ajánlom ezt figyelmedbe (kiemelés tőlem):
A homófóbia okairól számos történeti, pszichológiai és szociológiai elmélet létezik. A történeti magyarázatok elsősorban a homofóbia vallási gyökereire összpontosítanak. A pszichológiai magyarázatok olyan egyéni jellemvonások segítségével magyarázzák a homofób beállítódást, mint a látens homoszexualitás,[1] az autoriter személyiség a változó nemi szerepekhez való alkalmazkodási képtelenség vagy az egyén által vélt természetellenes cselekedetnek az elítélése (egyszerűen azért, mert a természet szabályait kijátszani önös érdek). A szociálpszichológiai magyarázatok az előítéletek, a stigmatizáció és a címkézés általános (tehát nem kifejezetten a homoszexualitáshoz kapcsolódó) fogalmaihoz kapcsolódnak. A szociológiai elméletek a társadalmon belüli hatalmi viszonyok, így például a patriarchális család, a kapitalizmus termelékenységi-termékenységi kényszere, a bürokratikus szervezetek vagy a modern tudományok tudásvágyával magyarázzák a homofóbia modern formáit.
Ezek után alig várom a további hozzászólásaidat ehhez a buzizászlós témához :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha félretesszük a prekoncepciókat, akkor azt látjuk, hogy a homofób zászlótépők a hangos és agresszív kisebbség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha félretesszük a prekoncepciókat, akkor azt látjuk, hogy a homofób zászlótépők a hangos és agresszív kisebbség.
Persze ha neked az aberráció az alapállapot akkor láthatod ezt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igaz, hogy a homofóbiát a lélek betegségének tartom, de az nem, hogy az lenne szerintem az alapállapot. Ellenkezőleg, nem volna rossz átnevelőtáborokat létesíteni az érintettek számára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igaz, hogy a homofóbiát a lélek betegségének tartom,
Akkor szerinted az egészséges ha egy férfi egy másik férfi végbelében keresi a boldogságot, és az meg beteg aki szerint ez nem normális? :)
de az nem, hogy az lenne szerintem az alapállapot. Ellenkezőleg, nem volna rossz átnevelőtáborokat létesíteni az érintettek számára.
Ezzel a véleménnyel nem leszel népszerű liberális körökben...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még számtalanszor próbálkozhatsz, akkor sem lesz igaz a heteroszexuális=homofób egyenlet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még számtalanszor próbálkozhatsz, akkor sem lesz igaz a heteroszexuális=homofób egyenlet.
Én nem próbálok semmit. Fentebb írtad, hogy aki szerint nem normális a szexuális aberráció az beteg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Halmazosan mondva, a homofóbok egy részhalmaz az aberráltak között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyelőre a tudomány nem tisztázta, hogy mi az oka a homoszexualitásnak, tehát az, hogy normális vagy nem normális, az még kérdéses (persze mit is jelent a "normális"...). Az azonban tény, hogy az állatok között is előfordul, szóval ez cáfolni látszik a természetellenességét. De még biztosat nem lehet tudni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy teljesen korrekt megállapítás. Viszont én nem látok az állaltok között pride-ot és gender ideológiát.
Gondolom belátod, hogy ha egy fajban valamiféle propaganda hatására eluralkodna a homoszexualitás, az a faj rövidesen kihalna. Ugyanez igaz emberi közösségekre is. A szexuális abnormalitás az egyén szempontjából magánügy, viszont a közösség szempontjából betegség, ezért kizárólag a hálószobában a helye.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Viszont én nem látok az állaltok között pride-ot és gender ideológiát."
A homofóbia is egész ritka...
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A homofóbia következmény. Ha nem került volna ki a hálószobából a szexuális identitás, akkor nem lehetne homofóbia. Persze ha valaki büszke akar lenni a másságára, akkor viselje a következményét.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ha nem került volna ki a hálószobából a szexuális identitás, akkor nem lehetne homofóbia."
Hát ez a logika tényleg minden gyűlöletnél felhasználható... ha nem létezne a gyűlölet célja, akkor maga a gyűlölet sem létezne... ez ilyen önbizonyító, de igazából végtelenül értelmetlen dolog.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ez jó. Ne vizsgáljuk a gyűlölet kiváltó okát, hanem tiltsuk be a gyűlöletet. Tipikus bolsevik hozzáállás.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem bolsevik, hanem szelsosegesen liberalis hozzaallas - csak hogy pontositsak. Bolsevikkent kotelezo gyulolnod: a "gazdagokat" (a valodi gazdagok ezt ugyesen raharitjak a kozeposztalyra a kampany alatt). Szelsoseges liberaliskent meg meg a visszaeso bunozoket is tilos gyulolnod, vegkepp tilos barmilyen artatlanokat is tartalmazo csoporthoz kapcsolnod. A bolsevikok hittek a kemeny bortonokben es a "taboroztatasokban", a szelsoseges liberalisok kozt pedig mar sokan magat a borton letezesenek hasznossagat is kerdore vonjak - egesz addig, amig ra nem jonnek, hogy valaki "nem eleg tolerans". De a szelsoseges liberalisok buntetesi otlete altalaban a "rugassuk ki a munkajabol, amiert nem eleg tolerans" es a "bojkottaljuk azt, aki ilyen intoleransnak munkat ad" szokott lenni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Hát ez jó. Ne vizsgáljuk a gyűlölet kiváltó okát, hanem tiltsuk be a gyűlöletet."
Te ezt direkt csinálod, hogy olyanokra reagálsz, amit nem is írtam? Miért jársz egyáltalán fórumokra, ha teljesen ignorálod az elolvasott szöveget?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Írni!
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez egy vélemény, ami persze lehet, hogy igaz de lehet, hogy nem és melyet a tudomány jelenleg nem fogad el. Addig ez kb annyi, mintha azt mondanánk, hogy szerintem a homofóbia oka a látens homoszexualitás. Tudtommal ez sem bizonyított teljesen bár ezzel legalább a pszichológusok foglalkoztak valamennyit.
Ja és az állatok többnyire egymás előtt élik a szexuális életüket, nem tudom, hogy ott akkor még ennél is nagyobb lenne a homofóbia? Mert az elméleted szerint így kellene lennie.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valami eszembe jutott... van arról infód, hogy az állatoknál a homoszexualitás milyen arányban oszlik meg a nemek között?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nincs, de a gugli biztos segít. És ha ilyen egyszerű lenne az összefüggés már csak rájöttek volna :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem segített, nincs százalékos kimutatás a buzi-leszbi arányról, legalább is én nem találtam. Viszont van rengeteg maszatolás és véleménycikk.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Gondolom belátod, hogy ha egy fajban valamiféle propaganda hatására eluralkodna a homoszexualitás, az a faj rövidesen kihalna "
persze, ha...
ha valami propaganda hatására eluralkodna a linux üzemetetés akarása a társadalomban, akkor éhen halnánk, mert senki nem termelne búzát... gyuri23 erre azt mondaná, hogy ez a https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab hiba.
Nem tudjuk pontosan, hogy mi a homoszexualitás oka de valszeg az evolúció szinten tartja, ahogy tette eddig is. Én megvárnám a tudósok eredményeit ezzel kapcsolatban, nem látom, hogy ez komoly veszélyt jelentene az emberi civilizációra. Ha jelent is veszélyt, nem hinném, hogy az első 100 legfontosabba belefér.ne..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" viszont a közösség szempontjából betegség "
nem feltétlenül. Valszeg van valami evolúciós előnye, hogy ez így alakult. Pl a homoszexuális emberek jelentősen ritkábban van utóda vagyis segíthetett más utódjának felnevelésében, esetleg szülő nélkül maradtak felnevelésében vagy több energiát tudott a csoport fennmaradásába fektetni, mert nem kellett a saját gyerekeivel foglalkozni vagy a pártalálás is reménytelenebb volt számára, ezért abba sem fektetett annyi energiát, mert rájött, hogy sajnos neki itt nem igazán osztottak lapot. Ezzel egy csomó ideje, energiája felszabadulhatott, amit a csoportba fektethetett. Ezek mind-mind evolúciós előnyök lehettek egy csoport számára. Vagyis egy buzikat bizonyos százalékban tartalmazó csoport, társadalom stb sikeresebb is lehetett akár a túlélés szempontjából, mint egy csak heterókat tartalmazó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" ezért kizárólag a hálószobában a helye "
Ezzel egyetértek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ezzel egyetértesz, akkor összes előző hozzászólásodra értelmetlen válaszolnom.
Azért a fene nagy tudományba vetett meggyőződésedre... kapcsoljunk le a világban mindent amit a tudomány nem ért vagy nem fogad el, marad a világból valami?
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem pontosan értelek, miért írod ezt?
Ha jól értem, akkor ez amit írok magyarázat, ha nem, akkor segíts légyszi:
Ami ellen én itt szót emelnék az a butaság. Nem a buzikat próbálom védeni, hanem a buták ellen próbálok beszélni. Most épp ez a kettő dolog, úgy tűnik egybeesik.
Szerintem aközött, hogy kimegy valaki a pride-ra ordibálni ellentüntetőként és aközött, hogy kimegy a pride-ra, mint szimpátiatüntető van pár fokozat.
Nekem nincs semmi bajom a buzikkal, az hogy évente egyszer felvonulnak nem nagyon érdekel. Úgy értem, hogy nem ellenzem és nincs is az érdeklődésem középontjában de talán még a szélén sem. Sok más felvonulás is van, ami még nem érdekel, tehát ez nem ellenük szól. Az meg, hogy megbélyegezzük őket, azt butaságnak tartom és úgy gondolom, hogy nem igazságos, hogy önhibájukon kívül kevesebb joguk és nehezebb életük van, mint érdemelnék. Azért nem baj, ha az emberbe szorul valami szolidaritás vagy empátia. (lehet, hogy mégis ballib vagyok??? :-) ) Főleg hogy nem látom indokoltnak ezeket a megbélyegzéseket, mert nem látom a problémákat, amelyeket állítólag okoznak. Túl van ez lihegve. Meleglobbi, persze... Kicsit azért legyünk már észnél :-)
De ez nem azt jelenti, hogy benéznék a hálószobájukba. Sok mindenki más hálószobájába sem néznék be. A tiedbe sem. Nyilván persze ha mindenképpen be kéne nézni valamelyikbe, akkor egy nőket nem tartalmazó hálószoba az utolsó helyen lenne. De ha téged valami igazságtalanság érne és itt a hupon topikot nyitnál róla, valószínűleg úgyanúgy elmondanám a véleményemet.
Az meg hogy a homofóbia egyik lehetséges oka a látens buziság az szimplán csak vicces, hogy pont az lehet látens buzi, aki kimegy ordibálni ellenük. Azért ez mondjuk úgy érdekes. A Novák futása meg tényleg monty pythonos...
A buzi szót nem elítélőleg használom, szimplán csak Nádasdy Ádám után.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert ez a megoldás, vissza kell vinni a szexuális identitást a hálószobába. Akkor nincs homofóbia, nincs pride, nincs lmbtq, nincs ellentüntetés, nincs ez a szál és mindenki boldog.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mert ez a megoldás, vissza kell vinni a szexuális identitást a hálószobába.
És a heteroszexuálisok házasságkötése is legyen tilos? Vagy engedélyezed, de szigorúan titokban, zárt ajtók mögött?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Mert ez a megoldás, vissza kell vinni a szexuális identitást a hálószobába. "
Ez mit jelent pontosan? pl hogy nem lehet ezentúl férfiasan vagy nőiesen öltözni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben a szálban egy bizonyos csoport szexuális identitásáról volt szó.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az alkotmány izé alaptörvény - magyarország már nem alkotmányos demokrácia de még csak alkotmányos monarchia sem - szerint, amit egyedül és csakis a fidesz fogalmazott - a metrón ipodon tákolta össze valamelyik nagyképű fatökű :)) - és szavazott meg, mindenféle megkülönböztetés tiltott, tekintet nélkül rasszra, nemre, nyelvre, vallásra, fogyatékosságra, politikai vagy más véleményre, nemzeti vagy társadalmi származásra, vagyoni, születési helyzetre, de a felsorolás nyílt végű, az egyéb helyzet kategóriába számos más megkülönböztetés is beletartozhat. Így például az alkotmánybíróság a több esetben is egyéb helyzet szerinti diszkriminációnak ítélte a szexuális irányultság szerinti megkülönböztetést.
szóval neked - mint magánembernek - lehet ilyen véleményed, de a hatóságoknak, kormánynak minisztériumnak rendőrségnek, stb nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felőlem. Pofozhatjuk az okozatot is, akár törvényileg is, de az senkinek nem jó.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
talán panaszold be a fideszt az eu-nál :))
vagy nyújts be egy lex-buzeráns törvényjavaslatot képviselői indítványként.
ha nem megy semjén biztosan bevállalja egy két disznóól, az anyukája nevére írt tulajdonjogáért:))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez mit jelent pontosan? A heteroszexuálisak öltözhetnek, ahogy akarnak, a buziknak meg szabja meg valami törvény és/vagy hatóság? (most tekintsünk el attól, hogy a jelenlegi törvények miatt ez nem lehetséges, arra lennék kíváncsi, hogy szerinted, mi lenne a megfelelő ilyen esetben)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sárga csillagot kell hordaniuk a kabátjukon ://
vagy ilyesmi..
:))))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mármint annak aki nem homár és előre akar jutni :). Lehet más ütőkártyája is, lényeg hogy meg tudja indokolni, hogy milyen szakmai hozzáértéstől tökéletesen független matrica alapján kell figyelembe venni a kiválasztáskor..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom belátod, hogy ha egy fajban valamiféle propaganda hatására eluralkodna a homoszexualitás, az a faj rövidesen kihalna.
Már az ókorban is voltak melegek bőven, most meg vagyunk vagy nyolcmilliárdan. Jobb lenne, ha többen lennénk?
Mielőtt jönne a "de csökken a magyarság!": esetleg a melegeken kívül ennek az is lehet az oka, az átlag heteró párok sem vállalnak 1-2 gyereknél többet. Úgy nehéz gyarapodni, hogy 2 nemzőképes egyed <2 nemzőképes utódot hoz létre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nem volna rossz átnevelőtáborokat létesíteni"
Aztakurva
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye? Pedig ha a homofóbok belátnák, hogy a lelki betegségük veszélyes a társadalomra, már boldogabb világban élnénk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye? Pedig ha a homofóbok belátnák, hogy a lelki betegségük veszélyes a társadalomra, már boldogabb világban élnénk.
Tényleg átnevelő táborokba zárnád a szexuálisan aberráltakat? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Velem lehet alkudni: ha a homofóbiájuk miatt explicit bűncselekményeket követnek el, akkor mehetnek börtönbe is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megnyitottad a Gondolatrendorseg altal uzemeltetett ablakok nelkuli Szeretetminiszteriumot.
Aki nem all kello toleranciaval a transzokhoz, annak egy ferfi mutott mellet kell majd szopkodnia a 101-es szobaban? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A transzok nem szemetek, miért lenne bajom velük, a homofóbok szemetek, a szemétséget nehezebben tolerálom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem neked volt ez most valasz, hanem a Tevenevu atnevelo tabor otletere.
De akkor megkerdezem toled is direktben ha mar erre jarsz:
Jo otletnek tartanad, hogy a homofobokat atnevelo taborokba tegyuk?
Ha meg a lentebbire akart ez valasz lenni: szerinted csak a hopihek nem akarjak azt, hogy agyonverjek a transzfobokat es a homofobokat egy atnevelo taborban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, ha szemét lennék, akkor jó ötletnek tartanám, de a homofóbok szerencséje, hogy nem vagyok olyan, mint ők.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye nem gondolod komolyan, hogy a szexuálisan aberráltak száma nagyobb mint a normálisaké?
Feltételezem, van egy jelentősebb tömeg, aki leszarja az egészet, legfeljebb világnézettől függően a megfelelő cikk olvasása közben elismerően bólint egyet, majd éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Ők most hova álljanak? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ők most hova álljanak? :)
Szorosan Novák mögé!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A buzizászló eltávolítása a többség reakciója a kisebbség akciójára. Ugye nem gondolod komolyan, hogy a szexuálisan aberráltak száma nagyobb mint a normálisaké?"
a többséget ez nem érdekli. Van egy hangos kisebbség, aki csinálja a cirkuszt ezzel kapcsolatban. Ez tény, hiszen Novák Előd kb 5 társával volt ott és nem tömegek követték. Itt a hup-on is van, aki ezzel kapcsolatban csinálja a cirkuszt de a többséget ez nem érdekli vagy elfogadja, hogy vannak "buzik" és kész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ez a (2) pont itt inkább Novákra illik, ebben a zászlós sztoriban ő a gyűlölködő hangos kisebség..."
Én is így látom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha lehetne pofon temat javasolni az eletnek akkor: Deruljon ki a fiarol par ev mulva, hogy meleg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rohogok, amig magyarul irjak, es nem egetnek minket kulfoldon.
Meglepoen sok kulfoldi hiszi azt emiatt a hozzaallas miatt, hogy itt par honapja olyan veszhelyzetet vezettek be, hogy 2022-ben mar valasztasok se lesznek. Szinten ugyanezen idiotaknak koszonhetoen.
A hopihek meg inkabb ti vagytok, nektek serti az erzeseiteket meg egy olyan aprosag is, ha valaki nem akar beengedni egy transzgendert kukival a noi oltozobe. Meg ti szoktatok lebuzizni azokat, akik nem toleransak a melegekkel. El se tudjatok viselni, ha valakinek mas a velemenye, mint nektek. Mi meg tudjuk kezelni, meg ertelmes vitapontokat is osszeszedunk, es napokig mosolygunk a gyenge tereleseiteken. Szoval nem akarsz te hopihezni mert nagyon hamar kiderul, hogy te vagy az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre az a helyes válasz, hogy nem kell hülyének (szemétnek) lenni, és akkor a külföldiek nem fogják ezt látni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 444 ujsagiroinak angol nyelvu cikk cimadasakor miert kellett hulyenek lennie?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert a Novák egy nevetséges hülye volt, ezt tükrözi a cím is és a cikk stílusa is. Ezt azért szerintem illene érteni. Szerintem tök megfelelő a cím.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez hatalmas (2:32-től):
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát én is megnéztem már párszor... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a magyar ellenállás akcióban :) : https://444.hu/2020/08/19/fekete-ruhas-rendzavarok-hoborogtek-a-budapes…
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ők a hangos kisebbség, ugye? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nagyon remélem, hogy kisebbség, mert ha a többségre is igaz lenne, hogy 20 felnőtt ember együtt nem tud megtalálni egy rendezvényt, ésl egyiküknek sem tűnik fe, hogy valami nem passzol, mikor végül máshová másznak be hőbölögni, az nagyon rossz fényt vetne az országra.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Kedd este egy közösségi irodaházban, zárt térben rendezett, szivárványcsaládokról szóló beszélgetést próbált megzavarni egy kb. 20 fős szélsőjobboldali csoport a Budapest Pride-on – számolt be az RTL Híradó.
A „magyar ellenállás” felirattal ellátott, fekete ruhába öltözött rendzavarók először tévedésből egy másik, ugyanabban az épületben megrendezett eseményen, egy egyetemi kurzus zárórendezvényén hangoskodtak, egy szemtanú szerint „nyomdafestéket nem tűrő stílusban kezdték el kifejteni a saját politikailag abszolút inkorrekt véleményüket”. Végül rendőrök tették ki őket az épületből."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jól értettem, hogy a covid jegyében giga felvonulás helyett egész hetes programsorozatot csináltak, természetesen aug20-at is belevéve?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nők, buzik előre"
Miben is volt ez? Ja megvan! Berlin mondta a La Casa de Papel-ben.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://444.hu/2020/08/23/katolikus-pap-buzizott-a-hir-tv-ben
Katolikus pap buzizott a Hír TV-ben
na, mikor lesz egy sorban a vatikáni a buzizászlóval? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Off: érdekes, hogy a katolikus egyház szerte a világban elismeri, hogy hát bizony előfordultak gyerekzaklatási ügyek az egyházban, de nálunk szerencsére nem volt ilyen. Vagy csak titokban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a mi kommunistáink jó kommunisták,
a mi zsidóink jó zsidók,
a mi pedofiljaink jó pedofilok,
a mi buziaink jó buzik,
viszont
a ti kommunistáitok rossz kommunisták,
a ti zsidóitok rossz zsidók,
a ti pedofiljaitok rossz pedofilok,
a ti buziaitok rossz buzik...
:))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Egyre több embernél szakad el a cérna és nem csak, hogy buzizik, hanem - most hogy már nem csak elfogadni 'kell' a devianciát, hanem méltatni is - a tolerancia is megszűnik. Nem kellett volna kiengedni a szellemet a palackból.
Én, mikor a deviáns propagandával találom magam szembe, akkor a csíra szót szoktam használni. Ettől úgy általában epét hánynak és reménytelennek minősítenek.
Remélem még több deviáns propaganda lesz. Már most látszik, hogy az agresszivitása miatt kontra produktívvá válik.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Már most látszik, hogy az agresszivitása miatt kontra produktívvá válik."
Ez hol látszik? Pont hogy elfogadóbbak az emberek, egyre többen vesznek részt a Pride-on, és egyre kevesebben tiltakoznak. Ez így pont ellentéte a kontraproduktivitásnak.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont hogy elfogadóbbak az emberek, egyre többen vesznek részt a Pride-on, és egyre kevesebben tiltakoznak.
Ilyen a divat. Azt hiszed, a négerjogi, nőjogi stb. jogi mozgalmak is most kezdtek felfutni a történelemben először? Ezek már egyszer megtörténtek. Aztán normalizálódott a helyzet.
Aztán, ahogy a divattal lenni szokott, miután lecsengett, újra jön egy generáció, amelyiknek minden vicc új és újra el lehet majd sütni.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vidéki közbeszédben látszik. Lehet mucsaizni a vidéket, de a választást ők döntik el. Ehhez arányaiban a általad említett embercsoport elenyésző.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezért van a mi kormányunk/kormánypártunk tele mucsai taplókkal :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem volt éppen polkorrekt;) Talán mondjuk úgy, hogy az EQ és IQ alacsonyabb régiói is bőségesen reprezentálva vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a tudjukgi felszólította a magyar embereket, hogy mondják ki a zigazságot, és a politikai korrektség csak bolsevista trükk.
hát legyen igaza!
:))))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont erről beszéltem, csak így tovább.
Érdekes választás lesz a 22-es. Nagyrészt (a hívők kivételével) nem valamiért fognak szavazni az emberek, hanem valami ellen. Az egyik csoportnak mindegy, hogy mi csak ne Orbán. A másiknak mindegy, hogy mi, csak ne a bolsevik moslékkoalíció. A kulcs a Mi Hazánk lesz.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miért kivételek a hívők szerinted?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt most komolyan kérdezed. Sarkosan megfogalmazva... a hívő akkor is valami mellett van, ha már a nyakát vágják.
Ha ebből azt akarod kihozni, hogy a kormánypártoknak 2.5 millió hívője van, attól még azok szavazata is egynek számít. Ugyanúgy mint a pl. bármely értelmiséginek kikiáltott szofisztikáltan fogalmazó, magasröptű gondolatokat megfogalmazó művésznek.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A vidéki közbeszédben látszik."
Hol látszik a kontraproduktivitás? Nőtt a melegek elleni támadások száma? Még kevésbé tolerálják őket? Kevesebben jönnek föl Budapestre a Pride-ra vidékről, mint eddig?
Nem csak a buborékodban van így?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Remélem még több deviáns propaganda lesz. Már most látszik, hogy az agresszivitása miatt kontra produktívvá válik."
Ez megvan?
A homófóbia okairól számos történeti, pszichológiai és szociológiai elmélet létezik. A történeti magyarázatok elsősorban a homofóbia vallási gyökereire összpontosítanak. A pszichológiai magyarázatok olyan egyéni jellemvonások segítségével magyarázzák a homofób beállítódást, mint a látens homoszexualitás,[1] az autoriter személyiség a változó nemi szerepekhez való alkalmazkodási képtelenség vagy az egyén által vélt természetellenes cselekedetnek az elítélése (egyszerűen azért, mert a természet szabályait kijátszani önös érdek). A szociálpszichológiai magyarázatok az előítéletek, a stigmatizáció és a címkézés általános (tehát nem kifejezetten a homoszexualitáshoz kapcsolódó) fogalmaihoz kapcsolódnak. A szociológiai elméletek a társadalmon belüli hatalmi viszonyok, így például a patriarchális család, a kapitalizmus termelékenységi-termékenységi kényszere, a bürokratikus szervezetek vagy a modern tudományok tudásvágyával magyarázzák a homofóbia modern formáit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megvan, de nem érdekel. Mára mindenre van elmélet, meg az ellenkezősére is. Saját véleménnyel bírok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hallgatok meg másokat, sőt.. Viszont csak azért mert valamiféle címzetes tekintély mondta nem fogadom el.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát hogy őszinte legyek, nem is vártam most itt tőled egy coming out-os beismerést :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig gondolkodtam azon, hogy közhírré teszem az általam kreált gender identitásomat, de egyelőre elvetettem. :-)
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem nyitok új topikot ennek, de a két bohóc a magyar zászlóval megvan?
https://www.vadhajtasok.hu/2020/08/21/szegyen-videon-ahogy-a-lanchidrol…
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komoly, hiteles oldal ez, különösen az impresszumuk alapján... Engem meggyőztek. Minden szavukat elhiszem kérdés nélkül. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán az Index megfelel, de ott neked kell a monogramokat a teljes nevekkel összeegyeztetned.
https://index.hu/belfold/2020/08/22/leszedtek_egy_magyar_zaszlot_a_lanc…
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemsokára az index is ilyen komoly és hiteles oldal lesz :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem konkrétan magát a hírt vonom kétségbe, hanem a körítését, linkelnek mindenféle személyes Facebook profilt a cikkben, ami vagy igaz, vagy nem. Ha igaz, akkor sem lenne szabad linkelni. Ha mondjuk a te profilodat linkelnék mert trógerek és mellényúltak, annak örülnél? Milyen jogorvoslati lehetőségeid lennének nem létező impresszum esetén?
Ennek ellenére a fideszmédia imádja az oldalt: https://444.hu/2020/06/22/a-rendorsegnek-nem-mindig-vilagos-hogy-bede-z…
A fideszes média kifejezetten szimpatizál a kormányellenes tüntetőket és újságírókat veréssel fenyegető Vadhajtásokkal: a Pesti Srácok és a 888 Bedét jobboldali tudósítóként emlegette, az Origo meg a Vadhajtásokra hivatkozva szemlézett még egy HVG-s Fekete-Győr András-interjút is, Bayer Zsolt pedig a tévéműsorában arról beszélt, amikor Bede Zsoltot mutatta be, hogy „imádom a palit”, és „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”. A Vadhajtások rendszeresen fenyeget és uszít, legutóbb már „mocskos nigger banánzabáló fekete szarokat” emlegetett, ami miatt Tordai Bence parlamenti képviselő panasszal élt az NMHH-nál, de elhajtották.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni