Mikor indokolt valóban a kijárási tilalom a vírusfertőzés esetén?

Fórumok

Nem az érdekel, hogy politikusok miket mondanak, hanem a valóban logikus és ésszerű időpont mikor következik be és minek kell hozzá történnie?

Hozzászólások

Epidemiológiai szempontból? Az első igazolt fertőzésnél (amit persze nem olyan teszttel állapítanak meg, amit csak akkor lehet megcsinálni, amikor cigánygyerekek potyognak az égből, miközben piros hó esik).

De ha minden csak szakmailag, egy szempontból optimális döntések alapján történne, már kihalt volna az emberiség.

A kormány? Semmikor. Ennek járványügyi döntésnek kellene lennie. Függetlenül a kormánytól, pont azért, hogy ne lehessen ilyen súlyos közegészségügyi problémát politikai kérdésként kezelni. A kormány dolga, hogy valahogy kompenzálja az ebből eredő problémákat.

Feltételezel valamit ami nincs.

Az első koron vírus fertőzött összes kontaktjának lekövetését. Könnyű volt begyűjteni a többi diákot na de abból mennyien jártak még otthon ki kapta el kitől. Merre jártak kivel utaztak BKV-n kiknek a telefonja volt közel. Olaszbol hazaszaladók szabadon mászkálhattak. 

Mikort azt az határozza meg mennyire kezeled jól, hogy működik az ország pl a sajtófigyelő közli vagy a titkosszolgálat hogy járvány van Iránban? Mindenkit tesztelsz aki onnan jött vagy csak akinek tünetei vannak? Egyszerűbb be sem engedni de ha a sajtófigyelő közölte akkor késő. 

a fertőzések exponenciálisan terjednek, ha nincsen korlátozva a terjedés, és nincsen gyógyszer

a terjedés korlátozása az vagy a fertőzöttek nagyon gyors kiemelése a nem fertőzöttek közül, vagy a fertőzési lehetőségek jelentős csökkentése

Szingapúr/Dél Korea az elsőt csinálta meg nagyon hatékonyan, és minimális  kijárási/mozgási korlátozásokkal elműködnek

Kina a másodikat valósította Vuhanban  meg nagyon hatékonyan 2+ hónapig tartó teljes kijárás tilalommal

ezek lehetséges eszközök /mint egy krimpelőfogó/, ha valaki jól használja őket, eléri a kivánt eredményt

ha szarul használják őket, akkor eredmény az nem lesz, ez látható a nyugati világban, ahol egyik módszer sem hozott látványos eredményt, pedig mindegyikkel megy a próbálkozás