Intesa Sanpaolo Bank "élmény"

Most itt vagyok Olaszországban és bementem a bankomban, aki minden hónapban levon tőlem 7 eurót "Az én választásom" címen. Gondoltam megkérdezem, hogy ez mi. Hamar kiderült hogy 1 euró a számlavezetés és 6 euró a kártya használat havidíja vagyis évi 84 euró (azt hittem az "Én választásom" valamiféle biztosítás amit aláírattak velem tavaly). Ez amúgy még itt is sok. Kérdésemre, hogy van-e olcsóbb megoldás a válasz az volt, hogy nincs.

Mivel épp itt voltam kapóra jött az ügyintézőnek aki elkérte az útlevelem, hogy lemásolja. Kérdeztem tőle, hogy a számlát tavaly csináltam ekkor lemásolta, az útlevelem 10 évig érvényes, be kell hoznom minden évben hogy lemásolja? :) Azt hiszem ezzel megalapoztam a barátságunkat. Én itt egy keleteurópia kitugggya miféle gyüttment vagyok, amit percekkel később érzékeltetett is velem. El kezdett faggatni a tranzakcióimról. Ez mi, az mi. Kezdte a sógornőmmel, aki olykor amikor otthon forint kell neki utal nekem eurót ide, én meg neki forintot oda. Ez nem jó. Ha egyszer-egyszer utal az oké, de sokszor nem. Idén 3x utalt összesen 6500 euró értékben. Vagyis ez a faszkalap szerint, ha a sógornőm kivenné az olasz lakásomat akkor nem tudna nekem átutalással fizetni, mert az rendszeres és az gyanús. Kérdezte a cégemet is, mert onnan is jött egy kis pénz (osztalék és tényleg kicsi ~7-8e euró nem emlékszem, azt hiszem forintban indítottam 2,5M-et). Az jó, mert az az én cégem, bár bizonytalan volt, hogy ez vajon igaz-e, de szerintem megnézte valahol. Mivel sokáig nem értettük egymást (kommunikáció amíg egyszerű volt angolul ment, amikor nem értettük egymást akkor google fordító párbeszédmód olaszul), így inkább úgy döntöttem felhívom az olasz sógoromat, aki nagyon kiakadt, hogy mi a faszt képzel magáról ez az ügyintéző. Családon belül utaltunk és itt még az ajándék is adómentes (nálunk csak egyeneságon azt hiszem). Kb másfél órát dumáltam az ügyintézővel és kurvára kiakadtam. Minden érvem lepattant róla, majd idővel átváltottam alázóra. Elmagyaráztam neki, hogy ami itt van nekem az számomra apró. Nem értem mit játszik nyomozókutyát, nem gondolom hogy hatásköre. Igazoltam magam, uniós polgár vagyok aki szeretné az union belül szabadon mozgatni a pénzét. Úgy tudom ez egy fontos tulajdonsága az uniónak. (Ő egyfolytában az olasz törvényekre hivatkozott, de nem konkrét jogszabályra)

A vége az lesz, hogy lehet elviszem a pénzem egy másik bankhoz. A lehet amiatt van, hogy az Enelnél most adtam megbízást csoportos beszedésre amire 3 órát vártam. kb 2 hónap mire tőlem vonják majd a páros hónapokban 2 havidíjat, amikor ez aktív lesz, akkor már tudom mozgatni a számlát, mert itt már van PSD2, és még egyszer nem akarok várni 3 órát az Enelnél.

A PSD2 egyik előnye a bankszámla migráció, ami segíti a beállítások költöztetését is.

Hozzászólások

"A kriptovalutáknak nincs létjogosultsága a nyugati fejlett bankrendszerben." :)

Szerintem inkább túlfejlett, túl nagy hatalommal. Lépten nyomon lehúzás az apróbetűs részekkel és örülj annak hogy egyáltalán megengedik, hogy rendelkezz a pénzed fölött. Ide vezet a túlszabályozott, innovációra alkalmatlanná tett piac.

"Külföldön minden jobb."

Ja, csak külföldön kutya vagy és kutya is maradsz. Itthon meg kinyalják a picsámat, ha bemegyek az OTP-be.

--
trey @ gépház

Bankszámla nyitásnál majd leszopott ez az ügyintéző, úgy kellett vigyáznom ki ne kapja a farkam. Persze akkor még tudta, hogy veszek itt egy lakást ahhoz kell a számla. A cipőmig lehajolt a kis faszszopó. Itt délen a GDP kb budapesti, de a gazdag és "gondtalan" ember ritka. Nem értik az egész sztorimat. Idejövök, veszek egy lakást, jó kocsi (ide a V-Class-szal jövök, ami itt ritka), itt vagyok 2-3 hónapot. Miből élek? Gyanús. Nagyon gyanús. És minek vagyok itt? Itt nem szoktak venni külföldiek ingatlant. <- Ezt a mondatot eddig két ingatlanostól is hallottam.

Szóval valami nem stimmel nálam. Gyanús vagyok. :)

Az, hogy a banki ugyintezo egy szemetlada volt, es akozott hogy minden stimmel nalad, nincs osszefugges:)

Veletlenul ratappintottak, hogy kellokeppen lokott vagy (jo ertelemben, ha van ilyen), de nem azert es ugy ahogy ok gondoljak:)

Azt hiszik, hogy penzt mosni jarsz a a tengerpartra, arra egyik se gondol, hogy a maffia kozelsege nyugtat meg ejszaka.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nagy mosás ez. :) Nyaranta elkúrok kb 10.000 eurót itt (évente 12-15 ezret). Sohasem veszek fel pénzt és nem utalok tovább senkinek. Tankolok, közértbe és étterembe megyek, talán néha mást is veszek, de egy egy vásárlás átlagosan 50-100 euró.
A számlámra meg jön a már említett 4 helyről pénz.

Ha pénzt mosnék azt nem magánszemélyként tenném, mert úgy nem lehet. Kell egy cég aki kiszámlázza a dolgait és beszedi a pénzt. Az ilyen cégek jellemzően hatalmas árréssel és közel azonos profittal dolgoznak. Persze, ha be lennék jelentve egy ilyen céghez akkor annak a cégnek csökkenne a profitja és én meg kaphatnék nagy menedzseri fizetést, na akkor minden oké lenne. Én lennék itt a csodatévő Lőrinc. Sikeres külföldi zseni.

nem sertodtem en meg, csak meg nem ereztem itt a sok ev alatt hogy auslander lennek - legfokepp nem a bankomnal :) ok orulok, hogy viszek penzt, bar igaz, hogy 500k CHF alatt az ember meg a vagyonos kategoriaba se tartozik.

ha pedig barmelyik ugyintezo elkezdene igy faggatni hamar ugy talalnak, hogy panaszt tettem a felugyeletnel es nem ott lesz a penzem...

Svájc és a svájci bankrendszer egy kivételes példa. Az az ország abból él(t), hogy a bankjai olyanok voltak, amilyenek. Csokiból és mechanikus óra gyártásából nem lehet kizárólag megélni. A háborús bűnösök pénze is megfelelt nekik. Állítólag újabban már ők is finnyásabbak lettek.

A megállapításom nem kizárólag Svájcra és nem kizárólag banki ügyintézésre korlátozódott.

--
trey @ gépház

mar fent leirtak elottem, kb ugy :D

landlordok sincsenek, mert (legalabbis Zurich kornyeken) szinte minden cegekhez tartozik, igy van 4-5 nagy ceg, aki kiad lakasokat, viszont nekik van akar tobb ezer ingatlanjuk is; a mi foberlonk az AllReal pl meg a tozsden is kint van, akkorara hizlalta magat. (en egyebkent jobban szeretek cegtol berelni 40 oldalas szerzodessel mint kezetrazni a tulajjal. igy egyertelmu, hogy mit lehet, es mit nem.)

azt meg hozzatennem hogy a kaja szar (persze, van jo nemzetisegi etterem a varosban eldugva par helyen), nem Pest, ahol kimegyek a koruton es 50 hely kozul lehet valasztani, vagy ha este megehezel, felcsapom a netpncert, es 200 hely szallit... sajnos :'(

Ez valami helyi/regios paranoja lehet a ceges penzmozgasok figyelesere, nem?
Olaszorszagban ceges uton ceges szamlat kertem a szallodaban. Elore szoltak a rendezok, hogy ilyenkor kell ceges adoszam. Es a recepcios el is kerte a magyar ceg adoszamat es addig nem adott cegnevre szamlat amig jol le nem ellenorizte valami EUs adatbazisban. Azt hittem ledobom a szijat mert elotte (es azota sem) sehol nem lattam ilyet (pedig par helyen megfordultunk mar elotte).

1000 euro felett utalni kell mindent a cégeknek. Mi magánszemélyként is így tettünk. Automatából is nevetséges összeget vehetnek fel naponta kp.

Sok szabály van a pénzmozgásra, de amit ez a pasi művelt az nettó cretino. Négy helyről jött pénz a számlámra:
- saját magyar számlámról
- a magyar cégemtől
- sogorómtól
- sogornőmtől

Mindet ott helyben tudtam igazolni. Ráadásul a jelenlegi olasz lakcímem megegyezik ez utóbbi kettőével (még nem jelentkeztem át a saját lakásomba)

Intesa Sanpaolo Bank

Elég volt idáig elolvasnom és már tudtam, hogy ügyfélszopatásról fog szólni a történet :D

--

Ha már olasz bank, akkor UniCredit*. Az Intesa egy szutyok.

*A világ összes UniCredit ATM-jéből ingyen veszel fel pénzt, csak konverziós költséget számítanak, ha eltérő a valuta.

Egy masik magyar banknal (mar bezartam a szamlamat naluk).
Altalaban megjott, de valamelyikrol neha nem.
Nem volt egy bizalomerosito a szolgaltatas, na.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Azt hittem, hogy csak Magyarországon akasztanak le a népekről egy valag havidíjat. Angliában minden ingyen van, a magyar számláért, kártyáért, üzenetért, készpénz felvételért meg fizetni kell, eszem f.szom megáll.

Ez eleg erdekes uzleti logika. Te is sarcoljad a legnagyobb megrendeloidet :P

Komolyra forditva a szot
HCBC-nel ha £50K-nal tobb van a szamladon akkor kulon ugyintezod van nincs sorbanallas vip varoban kave tea seggnyalas kulon biztositas (automatikus 5K kamatmentes credit kartyankent) etc Imadtam

Miert lenne barki szamlajan 1Eurnal tobb, amikor van hitelkartya es fizetes havonta?

Otthon se penzt ad az allam a babavaroknak, hanem jelzaloghitelbe szall be.

Sztem neked is hitelekbol kellene elned, maris felnyilna a szemed.

Vasarolj tobbet, hogy sokat sporolhass. Vagy valami ilyesmi.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Itthon kevés értelme van, mert alacsony, korlátos a visszatérítési ráta. Plusz engem eleve idegesítene, hogy plusz egy dologgal kelljen törődnöm. A kedvezmények kimaxolásához egy rakás dolgot fejben kéne tartani (mit, hol és mikor kell vennem, hogy bónusz jóváírást kapjak, vagy egyéb kedvezményt). Szóval egy csomó effortot bele kell tolni, hogy kapj évi pár tízezer forintot - nekem nem éri meg, inkább pihenek addig amíg ezek után rohangálnék :)

Meg az itthoni életvitelhez nem elvárás sehol. Legalábbis így 32 éves fejjel eddig még soha senki nem mondta, hogy hitelkártya nélkül no-go. Autóm van, külföldön még nem béreltem. Ahhoz talán kellhet.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Kerlek, nehogy azt mondd, hogy az atlag hupper, pl. Gyuszk, evente <15 perc befektetessel megkeres 50-100k forintot, mert jo esellyel nem.

Amugy ezt mar egy masik threadben megbeszeltuk, neked is addig nem lesz hitelkartyad, amig bele nem futsz az elso olyan autokolcsonzobe/hotelbe, ahol nem fogadjak el a blackcardodat. :)

> evente <15 perc befektetessel

a) vasarolj tobbet, hogy tobbet sporolj.

b) csak lemondani 2 honap. Igaz csinalhatsz mast is a 2 honap alatt, de semmi esetre sem 15 perc.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Tudom. Felháborító, hogy nyugaton nem az számít mennyid van, hanem mennyit adnának neked. Ezt a problémát jelenleg céges kártyával orvoslom. Az tény, hogy a debit felirat megrémisztí a kölcsönzőket, legalábbis elsőre. Ugyanis amikor látják, hogy működik meglepődnek.
A működés egyetlen titka, hogy van rajta pénz. Na ez az ami szokatlan.

Ja, hogy 1500 euro az a nagy penz, amirol beszelunk? Ne mar. :D

Akkor fussuk le ugyanazokat a koroket, mint a linkelt threadben: 1500 dollart is tudnak zarolni rajta (USA), vagy csak euroval probaltad? :)

Ertem, hogy olasz autokolcsonzoben elfogadjak, de amikor 14+ ora repules utan allsz a repteren ‘Murricaban, es megbasz az ideg, mert a debit kartyat nem fogadja el a terminal, akkor hiaba mondod, hogy 1500 euro, meg black card, a POS terminal _nem_fogadja_el_. Az ugyintezo neni meg mutogat a pulton a tablara, hogy “Only credit cards” Es amikor elsetalsz a legkozelebbi ATM-ig, felveszed a debit cardoddal a kp-t, es azzal visszabattyogsz a kolcsonzoig, akkor gyorsan megtanulod, hogy abban az orszagban rohadtul kelleni fog. Hotelnel lejatszod ugyanezt a kort, majd itthon az elso dolgod, hogy igenyelsz egy credit cardot.

Hat akkor szard le. ¯\_(ツ)_/¯

Nekem meger havonta kb. 1 percet, hogy kapjak plusz 50-100k-t minden evben. Ha neked is apropenz, az szuper, orulj neki, hogy ilyen jol megy a biznisz. Oregonnak meg nyilvan az, de nem veletlenul irtam a thread elejen, hogy az o helyzete nem biztos, hogy 1:1 megfeleltetheto az atlag hupper anyagi korulmenyeivel.

az embernek mindenkepp vannak koltsegei. kaja, repjegy, utazas, nyaralas, akarmi. amennyiben csak ezeket attolja hitelkartyara es csoportos beszedest rak ra, akkor effektive nulla munkaval kap vissza x%-ot.

en meg mindig nem ertem, hogy miert ne csinalna ezt az ember? nem hallottam ellenervet azon kivul, hogy 2 honap felmondani, ami meg valljuk be kit erdekel.. az ember nem valt bankot havonta :)
szoval meg mindig szeretnek ilyet hallgatni, ha van, figyelek.

foleg hogy bizonyos csomagoknal a hitelkartya ingyen van pluszban (pl az UBS-es csomagban amit fo bankkent hasznalok mindegy, hogy kerem-e a hitelkartyat vagy nem, az nem kerul pluszba, csak ha arany/platinumot akarok)

Fogyasztásom nominálisan jelentős részét a cégem fizeti (utazás, műszaki cikkek). Nekem marad a rezsi+öltözködés, feleségemnek az étel+öltözködés. Nálunk 10e huf azt hiszem egy hitelkártya per év, mi nem kapnánk annyi visszatérítést. Nem szeretek nulla forintért dolgozni. Ezért nincs. Én megértem, hogy neked miért van.

https://bankmonitor.hu/hitelek/hitelkartya/

Érdemes végigfutni rajta. Találtam olyat, ami maximum évi 98 ezer forint visszatérítést ad, de nem nyitottam ki a termék részletes ismertetőjét. Nyilván benne lesz hogy nyiss folyószámlát, oda menjen a jövedelmed, kérj biztosításokat, meg a bánat tudja még mit.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Magyarországon szerintem lehetetlen úgy szerződni egy bankkal, hogy a végén ne bassz rá. Egyszerűen tele vannak rejtett költségekkel illetve a reklámból kifelejtett dolgokkal, valamint az általuk kreált ideális fogyasztói szokások alapján vették a költségszámítást. Arról meg nem is beszélve, hogy menet közben változhatnak a költségek.

Hát attól függ mit tekintünk rábaszásnak. Ha havi mondjuk ezresből megvan a bankolásom (folyószámla + kártya + netbank + app) akkor én azt pozitívnak értékelem, mert kapok szolgáltatást a pénzért. Mondjuk a bankomat csak arra használom hogy begyűjtsem a jövedelmet, aminek a felhasználásra szánt részét már tolom is át a revolutomra.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

ah, ez svajcban sincs mashogy. foleg a kulfoldi tranzakciokon huznak le: ha nem CHF-ben fizetek a kartyammal (mindegy, hogy hitel vagy nem!) akkor ~1.75% jon ra.. nem hiaba revolutozok a nem-CHF koltesemre :-)

ettol fuggetlenul lehet, hogy rad nem igaz, amit leirtam, viszont az tuti, hogy az emberek tobbsegenek nem a ceg fizeti a koltsegeit ;-)

keyclub pontokat kapsz, ami 1:1-ben valthato CHF-re; ha nem latod a keyclub menut e-bankingban akkor gondolom nem sign upoltal keyclubra amikor szamlat nyitottal :-)

btw a lakbert hogy fizeted hitelkartyarol? nekem utalni kell vagy LSV; illetve 8k az nagyon sok szerintem kiadasra, mire megy ennyi, ha nem vagyok indiszkret?:) akar privatban is.

Ahhha mindig tanul az ember (van rajta kb 100 pont) :D

Hat nekunk ugye az ovi is eleg combos kiadas 2400/honap (ezt harom havonta fizetem egyben)
Kertes hazat berelunk (ez valami 3K)
Harmunkra a biztositas 950
Ceges Garazs 258
2 telefon elofizu 80
Internet 99
Kaja valtozo 1000-1200
Benzin 2-300 mikor mennyit megyunk

Sajnos a legnagyobb kiadasokat nem tudom hitelkartyaval fizetni (mondjuk gondolkodtam mar azon ,hogy transferwise-ra attolom (ott lehet hitelkartyaval is fizetni igaz az plussz zseton) de nem tudom mennyi a visszaterites igy meg kell neznem hogyan kapok en klub pontokat :D

tokon dofnem magam ha ennyi kiadasom lenne havonta.

Ilyen massziv szivargassal allandoan nyomni kell a mokuskereket, hogy a fejed a viz folott legyen.

Ez nem szabadsag, ez galyazas.

Remelem nem erted felre, mert nem rossz szandekkal irom.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nyilvan nem 8001 CHF a bevetelunk sem.
Ebben nincs semmi luxus ennyibe kerul itt az elet. Tescos pastetomon meg nem akarunk elni abbol mar kinottem eleg volt mikor iskolaba jartam...

A hazon tudnank egyedul "sporolni" megprobaltuk nem jott be. Nekem kell a kert mert a kislanyom szeret ugralni es rohangalni es a shared gardenrol itt svajcban masok az elkepzelesek (lemehetek es nezegethetem de egy szaros homokozot/kis csuszdat nem rakhatok ki csak ha mindennap elpakolom (ez kb no comment kategoria)

Amugy meg nem kell felteni bennunket rakunk felre eleget ;)

nem is az ar amin megakadtam, hanem, hogy ennyi fele megy a penz. De lehet csak en nem szoktam nyilvantartani a koltesemet, mert hazbol sajatjaim vannak, biztositasban nem hiszek (eddig meg egy se fizetett), es ovodaert nem fizetek (egyelore).
Ceges garazs megint ingyen biztositott, ha megis foglalt lenne, helyettem beparkolnak utcan.

Raadasul en mindent eves alapon szamolok. Nem hiszek a havi kiadasokban, mert elaprozza a figyelmet.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Hat itt svajcban hinned kell mert ugye kotelezo egeszsegugyi biztositast fizetned :D
Az ovodaval vagy vartunk volna plusz 1 evet es akkor kitaba berakhatjuk fele ennyiert de addig meg vagy en nem dolgozom vagy a parom szoval az nem jo. Igy nemzetkozi oviba/suliba jar (nemet,angol,francia nyelven tanulnak)
Miert te nem fizetsz a telefonert meg az internetert? Kajara nem koltesz?

Ez nem elaprozas hanem egy jo koltsegvetes alapja. Ha nincs minden beirva akkor uszik igazan a penzed es nem lehetsz tisztaban azzal ,hogy mire koltesz/kolthetsz

Hazbol nekunk is van sajatunk az eppen ki van adva :D

Garazs meg kell a munkahelynel (svajcban minden penzbe kerul es raadasul nem olcso :D )
Johetnenk mindketten villamossal 80 CHF/fo egy honapban az mar kapasbol a fele a garazsnak viszont rohanhatnek a gyerekhez hogy le ne kessem az ovi zarast (ha lekesem akkor 40 CHF buntetes) szoval inkabb nyugiban elgyaloglunk a kocsiig gyerkocot se kell stresszelni ha o akarja felvenni a cipojet es csak 5 perc alatt sikerul neki.

Nekem ezek fontos dolgok.

"biztositasban nem hiszek (eddig meg egy se fizetett)"

Azért remélem az ingatlan(ok) biztosítva vannak. Jön valami istenverte vihar, villám, betörés, vagy bármi, akkor sok-sok millió úszhat. Pedig ehhez képest aprópénz fizetni a biztit.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Viharkarra van 1.5millio allampapirban kulon erre a celra. Jovore 1.8millio lesz plus amit hoz maganak.

Betoresnel konkretan definialni kellene, hogy milyen karokat fizetne a biztosito, ingosagokat alig.

Villamra van elsodleges es masodlagos villamvedelem.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Én azóta hiszek a biztosítókban hogy egyszer, 2000km -re Budapesttől két államhatár közti senki földjéről trélerezték be a kocsit 1,5-2 órával odébb, a szállásra kijelölt városban, egy szerviz bejárata elé :) A biztosítás az utazás időtartamára kb. 10-es volt. Egyszer trélereztek engem negyed órát, az volt 20 ezer. Képzelem, hogy ez mennyibe fájt volna.

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

en hetvegen probaltam hivni a biztositot amikor motoros baleset ert kulfoldon, de csak hetfotol pentekig volt ugyfelszolgalat.

Az utolag bemutatott szamlakat pedig kb. 6 honap csamcsogas utan azt mondtak, hogy gyogyulni mentem oda.
(sebosszevarras meg ilyesmi)

Masodjara meg az auto csomagtartobol loptak el ezt-azt (feltortek). Biztositas a csomagtartoban tarolt dolgokra nem vonatkozik (hatso abalkot tortek be es elorehajtottak az ulest).

Szoval aszem kinek mi a sajat tapasztalata.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Betoresnel konkretan definialni kellene, hogy milyen karokat fizetne a biztosito, ingosagokat alig.

Milyen betörésbiztosítás az, ami nem fizet az ingóságokért? Akkor mit térít? A betört ablak újraüvegezését? A befeszített ajtó cseréjét?

Nekem olyan ingatlanbiztosításom van, aminek két része van: 1) az ingatlan újraépítése (ha megsérül, megsemmisül) 2) az ingóságok.

Az ingóságokra kellett adni egy becslést, hogy mondjuk 5000 font. Ha bármit ellopnak, újat fizet a biztosító. Szóval a 16 éves bicaj, a 8 éves TV, a 9 éves laptop helyett vehetnék újat. Mondjuk nem hiszem, hogy egy betörő épp egy 9 éves laptopot vinne el a 16 éves bicajjal. :-D

A bicikliket kellett külön felsorolni, meg valami értékhatár fölött lévő tárgyakat (gyémánt nyakék, festmény). Az értékhatár olyan magas (talán 1500 font?), hogy semmi nem került erre a listára.

Es hogyan lesz summa-d egy haztartasban (elvegre arrol beszeltunk) ha nem irod be mire koltesz? Neked valoszinuleg nem szamit ha itt ott tevedsz 100K-t

Meg ugy allitjatok be mintha a bevasarlasrol teteles listat irtam volna ,hogy mennyi fogkefet hasznalok el egy evben...

Szerintem ez teljesen normalis ,hogy tisztaban vagyok vele ilyen szinten mivel ezek a fo kiadasok:

Ingatlan
Rezsi
Kommunikacio
Gyerek
Egeszsegbiztositas

Ezeket nyilvan tovabb lehetne bontani de jelenleg olyan kiveteles helyzetben vagyunk ,hogy nincs ra szuksegem. Ha nezegetnem kellene ,hogy mibol faragjak akkor le kellene asni minden kategoriaban egy vagy ket szintet.

Sokmindennek köszönhető ez egyszerre (növekvő gazdaság, elhalasztott vásárlások (poszt-válság), növekvő jövedelmek, nem létező állami bérlakásrendszer, építőipar gyenge teljesítménye, állami ösztönzők/támogatások, ingatlan mint befektetés vonzóbbá válása (airbnb)...)

--
arch,ubuntu,windows,android
zbook/elitebook/rpi3/motog4_athene

Es amikor elsetalsz a legkozelebbi ATM-ig, felveszed a debit cardoddal a kp-t, es azzal visszabattyogsz a kolcsonzoig, akkor gyorsan megtanulod, hogy abban az orszagban rohadtul kelleni fog.

Ha neked ez működött, akkor mázlid volt. Én több olyan helyen voltam, ahol az only credit card az pont ezt jelentette. Se debit, se cash, se csekk, se letétbe hagyom trey rolexét... csak hitelkártya.

Szerencsés voltál.

Illetve az, hogy debit vagy credit, nem mindig azt jelenti, hogy hitelkártya vagy bankkártya.

Volt olyan hely, ahol a dombornyomott bankkártyámat nem fogadta el a terminál, hiába volt nagy betűkkel ráírva, hogy debit, mert a terminál úgy gondolta, hogy ez bizonyára credit (fogalmam sincs, milyen feltételrendszer alapján, automatikusan csinálta, a kezelő nem tudta befolyásolni).

És pont így a másik irányba is. Ha a program beállítja, hogy a terminál credit kártyát eszik, akkor lehet 150 ezer euro is azon a debitkártyán, el se jut odáig a folyamat, hogy ez kiderülhetne. Beletolod, a terminál meg kiírja, hogy nem támogatott kártya típus. És akkor a személyzet azt mondja, hogy Mr Oregon, legyen szíves egy hitelkártyát adni.

ezert irtam, hogy bankot valasztani tudni kell :) a svajci bankjaim mindegyikeben angolul van a szerzodesem es az osszes kondicios listam is angol. nem rocket science, csak lehet, hogy 7 EUR/honapert nem fer ez bele (az UBS-es szamlam 30 CHF/honap-tol indul, amibol le lehet faragni feltetelekkel, de a minimum azt hiszem 15 CHF/ho...)

Ennek a számlának az elsődleges és alapvető célja, hogy az évi kb 1200 euros rezsimet kifizessem.
Így már másként néz ki a 84 euro ugye?

Még egyszer: hiába olvasod el angolul a szerződésed (szerencsés ország ahol van ilyen) attól még az ország hivatalos nyelvén lévő szerződés az érvényes. Itt nincs angol nyelvű szerződés. Örülnöm kell, hogy egyáltalán szerződtek velem, mert alá sem írhatnám úgy, hogy nem beszélem a nyelvet.

Szerintem jobb, ha az itteni kártyámat megszüntetem, így marad a havi 1 eurós számlavezetési díj. Annyit rakok ide amennyi a rezsire kell. Szlovákiában nyitok egy euros számlát kártyával, ami egyben a proxy is, ahonnan időnként, ha kell átrakok ide pénzt. Ekkor ugye minden pénz tőlem érkezik.

Jó megoldásnak hangzik.

Transferwise is megfontolandó, bár évi 12 EUR kibírható költség.

Én Brüsszelben egy olasz csajtól bérelem a lakást. Vagy Transferwise-zal utalok az ő olasz bankszámlájára eurót az angol font bankszámlámról, vagy az angliai euró számlámról simán egy ingyenes SEPA átutalással utalok neki.

Szlovákiában olcsóbb a számlavezetés, mintha Magyarországon lenne egy euró számlád is a meglévő számláid mellé?

Nekem pl. a magyar Erste számlacsomagom havi 0 forintos költségén nem változtat az, hogy EUR számla is van a forint meg a font és a dollár számla mellé. Az ingyenes debit kártyámat bármelyik számlához hozzá tudom rendelni, így amikor Brüsszelben kezdtem melózni, az Erste debitkártyát hozzárendeltem az EUR számlához, és az első két hét alatt a magyar debitkártyával fizettem az ebédért minden nap.
Aztán amikor a valamikori nyaralásból megmaradt kevés euro elfogyott, abbahagytam a magyar kártyával fizetést. De ha nem lenne angliai euro számlám, simán használnám tovább.

Nekem tavaly telt be a pohár itt Németországban, mikor a párom visszavitte az 5 kiló aprót, amit az autómata megszámolt és jóváírt a számlámra. Ennek a műveletnek 7 euró kezelési költség volt az ára úgy, hogy ember nem ért a pénzhez. Már régóta érlelődött bennem a váltás, mert 4 év leforgása alatt teljesen elkanászosodtak, saját autómatából való készpénz felvételen kívül, kártyás fizetéstől internetes utalásig mindennek 25 cent volt a díja. Ha akartál Visa vagy Mastercard típusú "hitelkártyát" (a németeknél minden kártya amin e két lógó valamelyike látható hitelkártya) akkor évente további 25 euróval rövidítettek meg.
Váltottam egy fiókmentes bankra, számlanyitás 5 perc, iratok ellenőrzése további 5 perc videochat-en keresztül. Azóta nincs gond, abszolút díjmentes minden szolgáltatás. Az internet banking most tér át a kétlépcsős azonosításra, lesz egy app, de van SMS és TAN generátor lehetőség is. Azt hiszem az utóbbit fogom majd választani, még ha ki is kell fizetnem a készüléket, mert valahogy nem bízok a mobilos megoldásokban.

A hitelkártyáról jut eszembe, hogy régen ment a hitelkártyára való szoktatás az évi néhány százalék visszatérítéssel Magyarországon - állampapír vásárlással jól lehetett trükközni néhol. Ez itt nem nagyon megy a UK-ben, kivéve ha valami fizetős extra accountod van. Egyébként nem értem, hogy a kártya biztonságán és a credit score építésen kívül mi ösztönzi a népet itt. A németeknél van ilyen visszatérítéses dolog?

Volt olyan konstrukcio, ahol nem volt limit a visszateritesre. Szoval kertel egy - mondjuk - felmillios hitelkeretet, ellatogattal a megfelelo oldalra, a kosarba tettel felmillionyi 3 napos allampapirt, a hitelkartyaddal fizettel, megkaptad erte az 1% visszateritest, es a 3 nap leteltevel visszatoltotted a hitelkeretedet. Es igy tovabb.

--
When you tear out a man's tongue, you are not proving him a liar, you're only telling the world that you fear what he might say. -George R.R. Martin

Pont ezert. Van a kornyezetemben, akik ezt jatszottak, ugy 25 kartyaval, es ok voltak a kishalak.
A 3 napos is amatoroknek valo, mivel van olyan technika amit egyszeruen ugy nevezhetunk, hogy "meggondolod magad" magyar oldalon ha megfeleloen csinalod ennek 0 dijja volt, es a chargeback ebben az esetben is jart.
25 x 1 guriga 1%-a naponta egesz jo bevetel. Mire rajottek mar ugye eleg vastagon megvolt a zsiroskenyer.
Uzleti kondicioknak megfelelt, max. egy polgari peres eljarasban kerhettek volna visza a bankok a penzuket. Nem tettek.
Profit.

Hogy lehet 25 hitelkártyát igényelni?

Van 25 különböző bank Magyarországon? Vagy egy banktól több kártyát is?

Itt, Angliában, ha hitelkártyát igényelek, megnézik a hitelképességemet, és ha azt látják, hogy ebben a hónapban már igényeltem 2-3 kártyát más cégektől, akkor az red flag.

Illetve nem tudom, pontosan hogy működik az algoritmus, az biztos, hogy a kereséseket számolják (akkor is, ha sikertelen volt az igénylésem), de lehet, hogy pl. az teljes hitelkeretemet is nézik, és ha elér egy bizonyos összeget, akkor már túl kockázatos vagyok, stb.

Én használok hitelkártyát befektetésre, de itt ügyesek, és ezen nem tudok nyerészkedni.
Fizetek az egyik hónapban pár ezer fontot, kapok néhány száz Amazon pontot, aztán következő hónapban a befektetésből kiveszem a pénzt, vissza a hitelkártyára, akkor meg levonják a pontokat.
Persze nem is a pontokon nyerészkedem, hanem az a pár ezer font hoz egy pár száz fontot.

Nincs vagy nem tudok róla, de van egy payback nevű akármi. Pár boltban, benzinkúton, stb. pontot kapsz minden elköltött 2 euróért. Kb annyit lehet összegyűjteni, hogy évente 1-2 alkalommal vesz az ember a DM-ben sampont, szappant, borotvahabot stb. vagy egyszer jól lakok a burgerking-ben.

Ez a "rendes pénzügyi kultúra" léte vagy nem léte jó kérdés. Számok most nincsenek előttem, de szerintem a hitelkártya használók töredékére jellemző csak a pénzügyi fegyelem legyen szó akár az USA-ról, akár Európáról. Amit pedig a késve fizetők megfizetnek kamatot, abból egy kicsit vissza lehet osztani.

8 éve használok magyar hitelkártyát, a jövedelmem és a fogyasztásom folyamatosan nőtt, de a visszatérítések egyre gyengébbek lettek. Le még nem mondtam, de új kártyát már nem váltanék ki.

Ez itt nem nagyon megy a UK-ben, kivéve ha valami fizetős extra accountod van.

Mire gondolsz?

Egy csomó olyan hitelkártya van UK-ban, ami valamiféle visszatérítést ad.

Pl. az Amex kártyám British Airways pontokat ad (és a weboldalon minden bejelentkezéskor írják, hogy ha beajánlok valakit, akkor én is és a haverom is kapunk plusz pontokat).
Van Amazon kártyám, ami amazon gift card egyenleget ad, a legtöbb szupermarket (Tesco, M&S, Sainsbury's biztosan) ajánl olyan hitelkártyát, amivel náluk kaphatsz vouchereket.
Mostanában ritkán nézek TV-t, de pár éve pl. a Santander hitelkártyáját reklámozták sokat, ott is a visszatérítésen volt a hangsúly (mi máson lenne, amikor ezer cégtől lehet bármiféle díj nélkül hitelkártyát kérni)

Én csak azt nem értem, hogy az első kérdések után miért nem álltál fel és köszöntél el. A banki ügyintéző nem nyomozó.