Neowin: A Microsoft telefonhardver üzletága halott

A Neowin szerint a Microsoft telefonhardverekből származó bevétele az utolsó negyedévben 5 millió dollárra zuhant. Két évvel ezelőtt, 2015 harmadik pénzügyi negyedévében ez a bevételi forrás még 1,4 milliárd dollárt termelt a redmondi vállalatnak...

Hozzászólások

Az ismeretségi körömben volt két, az "utolsó véremig kitartok a hülyeségem mellett" Windows Phone huszár. Éppen a napokban rendeltek új telefont. Egyik iPhone 7-et, a másik egy Android-ost.

Jut eszembe. Ha komplett beszántja a Microsoft ezt a témát, akkor a cég melyik konkurenciája termékére fog váltani? Mert ugye egy időben (vagy még most is) a saját termékeit adta a dolgozóknak.

--
trey @ gépház

nalam is volt par 1.0-as ismeros valami lumia teloval: facebook szolt nekik hogy nincs tovabb wp 8-as tamogatas frissitsenek wp10-re. ms szolt hogy sorry nincs tovabb wp10 tamogatas arra a telora, vegyen masik telefont. es vettek. persze az mar nem wp-s telo lett.

--
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

A fent említett kolléga is így van valahogy. Most azon parázik, hogy anno ezért mennyi pénzt kiadott, most meg semmit nem ér. Ráadásul lassan már telefonálni sem lehet vele, mert valahogy mindig "leesik" a hálózatról, aztán nem talál vissza. De nem is csodálkozom, windows, újra kell indítani :)
Egy hétre kölcsönadtam neki a ZUK-ot, akkor még azt hiszem az utolsó CM volt rajta. Mikor visszaadta, hasra volt esve, hogy milyen zsír, de azóta is inkább a félig működő WP10-es Lumia 930-at használja.

A mivel mellett az sem mellékes kérdés, hogy MIKOR érkeznek. Bár ezt a mivel kb. determinálja is. Ugyanis:
Hozzám legutóbb androidos telefonnal jött a csávó. Csütörtökön.
Valahogy így zajlott a beszélgetés:
Picipuhaember: Hello, megjöttem. (asztalhoz leül, telefont kirak az asztalra, míg kabátot levesz)
Én: Szia! Nocsak, új telefon? Ez ugye nem ringyóz?
PPE: Nem, képzeld, már lehet választani más terméket is, csak ne Apple legyen, meg ne Google. Tegnap kaptam meg.
Én: Akkor ezen mi megy?
PPE: Android.
Én: Dehát az Google.
PPE: Jó, de nem a Google ZRt szerepel a számlán, mert Samsung, szóval a vállalatirányítási rendszerünk feketelistáján átcsúszik, és elutalja a számla összegét.
Én: Áh értem. Tök jó.
PPE: Aha, tényleg az, bár kurva sok dolog idegesít benne már most, pld. hogy annak ellenére, hogy ilyen baszott nagy péklapát, a nyüves böngészőnek fent kell megnyomni a címsorát, ha valamit be akarok írni, de odáig nem ér el az ujjam, meg ilyenek.
Én: Hát ja, az Androidban sok átgondolatlan faszság van. De amúgy mi a jóúristent keresel itt?
PPE: ??? Hát mára beszéltük meg, nem? 31-e van. Péntek.
Én: Lófaszt. 30-a van, csütörtök.
PPE: (felveszi az asztalról a telefont, unlockolja, mutatja ujjal a calendar ikont, amin kék alapon ott virít a 31-es szám). Kizárt. 31-e van. Péntek. Látod?
Én: Te tökkelütött konzumidióta, az a nyomorék szar google calendar app MINDIG 31-ÉT MUTAT!
PPE: (ránéz a telefonra, aztán rám, majd megint a telefonra. Ezután csendben feláll, kibassza az ablakon, visszajön). Értem. Szóval akkor ráérsz éppen? Folytathatjuk? Vagy jöjjek HOLNAP?

Ez nem Android user kérdése. Ez egy technikailag ronda megvalósítás, ami javítható lenne. Ez minden valamirevaló műszaki ember szemét kellene, hogy bántsa.

A fenti történet - hacsak nem kitalált - pedig jól mutatja, hogy a Windows usereket pedig rá is szedheti. Vagyis hiba.

--
trey @ gépház

Az "időjárás" ikon miért mutatja, hogy épp hány fok van, és a telefon gyári "naptár" ikonján miért 02 van ma, és nem 31?
Szóval miért kellene statikus ikonnak lennie? 2017 van, ennyit csak megoldhatna a google.
Mondjuk olyan bejelentésekkel sem tud mit kezdeni, hogy a google photosban nem lehet profilképet állítani az arcfelismert albumokhoz (persons)...

Nem mutat rossz datumot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mindig ugyanazt mutatja. Azaz ha mar ketszer ranez az ember akkor tudja. Amugy mint mondtak van ra widget, ami ikon meretu. Ha az kell, hat rakja ki azt. Aztan majd az lesz legkozelebb, hogy a jatek ikonjan lehessen jatszani??????? Hogy mivanmaaaa???

(az alkalmazas indito ikon az legyen alkalmazas indito ikon es ennyi)

aztakurva :DD

hmm kéne egy alternatív lock képernyő ahol írja, hogy warning - idegméreg vagy hasonló finomság van a levegőben. hátha nem venne több levegőt aki nem akar. jippíí már csak egy kicsit kell jobban beépülnie a zseniális technikának a mindennapokba; már csak kicsit kell hülyíteni az erre fogékonyakat és nem is lesz annyira "utópisztikus" az ötletem.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

nem számít ki követte el: az a lényeg, hogy aki tisztán egy gépre alapozza a napi életvitelét az nem az én térfelemen játszik. kíváncsian várom kik és mikor ismerik fel a függő oldal gyengeségeit. szerintem akkor lesz a legjobb kihasználni, amikor ennél is többen lesznek és még ennél is kiszolgáltatottabbak. áttekerem az idő megjelenítését egy órával korábbra és elkésik pár kiválasztott egy versenytárgyalásról. tekerek egy napot, más árakat látok egy számlán. ez jó, ez tetszik :)

egyébként hogy a toszba' lehet elnézni egy megjelenés napját? aznap amikor elmegyek valahová elhaladok egy rakat újság mellett, nálunk a busz és villamosmegállókban félméteres digitális táblák vannak információkkal, a főtéren egy méteres digitális tábla, hallgatom a rádiót, esetleg nézem/hallgatom a TV-t, akármilyen eszközön híroldalakat olvasva mindenütt van élő fejléc, megnézem a leveleimet, sokszor szóba állok hús-vér emberekkel. nem színészkedésből írom, szerinted hogy lehet átcsúszni ilyen szűrőkön? egy szórakozott valaki volt a delikvens akit nem is érdekelt miért megy a célterületre? vagy mi?

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

vicces eljátszani a gondolattal, de viccen kívül azért megnézném a saját fejem is egy ilyen helyzetben, amikor valaki pont így beállít hozzánk. szerintem nagyon kiröhögném, utána meg nagyon nem röhögném ki. szóval tényleg jó kérdés, hogy akarnék-e valamit ilyen előzmények után. talán igen, de ezért át kellene gondolnom még egyszer :)

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

a kérdése arra vonatkozott, hogy értelmi szinted nem engedi-e meg számodra összetett mondatok értelmezését (vö. "tisztán egy gépre"), vagy csak unalmadban úgy teszel

én persze tudom hogy ez nem kérdés - erre hatékonyan emlékeztet egy bizonyos - nicked mellett álló - unicode glyph, és az utána zárójelben szereplő 20-as szám

--
már 21

1.,
-én tudom hanyadika van, a tegnapihoz adok egyet fejben
-tudom milyen nap van, a hét napjait is ismerem
-de ha nem tudnám, a gyerek úgyis benyomja a rádiót reggel, ott mondják
-a budin híreket olvasok a telefonról, ott is virít
-a telefonon ott a naptár ott is virít
-a karórámon is ott van
-az asztali naptáron is megnézhetem
-ha akarom a kocsi kiírja
-belépünk az óvodába, ott egy baszott nagy naptár a falon
-bemegyek a bolta kajáért, ott a pultnál egy rakás újság
-bejövök a céghez, másik asztali naptár
-levelezést nyitom, látom a dátumot
-általában még azt is tudom, melyik hónap hány napos
-illetve ha pl. kedd másodika volt azt is tudom mondjuk kilencedike mi lesz. tehát azt is tudom mi lesz, ha tizedikén vagy tizenegyedikén megyek valahová

szóval sok helyen látom, amellett, hogy tudom is. ha nem tudom, akkor nem bízom rá magam egy forrásra, ami ráadásul kétes. btw fentebb dupla tévesztés írtak, még a nap sem stimmelt nem csak a dátum :D

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

> szóval sok helyen látom, amellett, hogy tudom is. ha nem tudom, akkor nem bízom rá magam egy forrásra, ami ráadásul kétes.

Sok helyen látod, eddig rendben van. Nyilván az ipse is látja sok helyen.

Arra irányult a kérdésem, hogy amikor meg szeretnéd tudni (soha nem volt még ilyen hogy direkt szükséged lett volna?) milyen módon teszed.

Hogyan és hány független forrásból.

ha a világom nem tudnám, akkor a dátumot reggel a rádió akaratom ellenére is elárulná és az asztali naptárral összecsengene. ezt tudtom nélkül is látnám a telefonon. itt lenne a vége. de ha valami komoly dogunk van, arra napokkal korábban készülök és akár félálomban tudom az időt is ~fél<->háromnegyed óra eltéréssel fejből. az elmúlt 25-30 évben én nemigen késtem semennyit és nemigen érkeztem 30 percnél korábban sehová. bocs, hazugság - egyszer tacskó koromban egy órával korábban mentem dolgozni egy átmulatott éjjel után, 18 éve.

azt továbbra sem tudom elképzelni, hogy valaki lebeg a semmiben, nincsenek őt érő ingerek és információk. nyomkodja a szarát, ami hazudik neki. végül csupán a nyomkodás alapján odateleportál a célterületre (szinte biztos, mert menet közben sincs információ, tehát nincs "menet") - majd amikor rájön mekkora gyík volt, kidobja a szarát az ablakon. amivel nálam mondjuk semmit nem érne el, tudnám hogy telibeszarta az egész meetinget és kurva nagy színész. mivel cs/p napot is tévedett, napokkal előtte is leszarta az egészet + burokban élt |vagy| szórakozott + zakkant semmirekellő.

de igazából cefetül unom ezeket leírni, jobban mint te olvasni. mire vagy kíváncsi, mivel jellemezzem a szellemi fogyatékos telefonbuzi élettelen szarokat? ha tudnám, a mátrixba kötném mindet, a valós javaikat meg magamhoz rendelném. mindenki örülhetne.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Nem nehéz ezt úgy összehozni, hogy az elmúlt 2 évben nem adtak ki lényegében hardvert. Most úgy tudom, a Surface phone-tól várják a megváltást, ami legutóbbi információm szerint early 2018, de lehet, hogy majd még tovább csúszik, és dokkolható félig desktop gép telefonnak szánják.

De ha nem lesz WP, akkor előbb veszek iPhone-t, mint bármilyen droidot, bár a dual sim hiányozni fog, dehát ez van. Egyelőre jól elvagyok a Lumia 640-emmel, semmi gond vele.
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Van egy T céges előfizetésem, és egy voda feltöltőkártyás aranyszámom, amit a család ismer, és használ. A kettőt szeretem függetleníteni, a családban egyelőre még nem általános a viber, de ki tudja, még az is lehet, hogy jövő év végére, mire lejár a hűség a céges telón az lesz, meglátjuk.

Ettől függetlenül a vodás kártyától nem akarok megválni, mert aranyszám (könnyen megjegyezhető) még bármire jól jöhet bármikor. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Végy egy 3000ft-os GSM voice modemet és egy RPi-t, aztán kábé 10 sornyi Asterisk konfiggal használhatod a SIM-et VOIP-vel (Androidon Zoiper app). Nekem is így vannak szétválasztva a számaim, teljesen kényelmes. Az SMS <> SIP MESSAGE átjárás is frankón működik. Én RPi helyett a routeremen futtatom, így plussz kütyü se kellett miatta.

http://www.raspberry-asterisk.org/
http://www.raspberry-asterisk.org/documentation/gsm-voip-gateway-with-c…

Sajnos a szokásos taktikát vettették be a sorvasztásra. Nem adtak ki új verziót de mivel van mobilos céljuk ezért a szoftveres részt meghagyták valamennyire.

Sajnálom mert már majdnem jó lett és el lehetett volna adni a cégek részére mint vállalati telefon és a felhővel, valamint a pc vel együtt komplett mint megoldás. Szerintem a legnagyobb gond, hogy nem adtak ki új telefont, amit kiadtak az is 1Gb rammal nyűglődött, kritikus alkalmazásik csak későn érték el a majdnem android szintet amit át tudtak volna hidalni az android kompatibilitással.

Egy ideig próbálták is ezt a cégeknek corporate telefonként eladást, amennyire láttam, de ha jól sejtem belefutottak a BYOD trendbe, a dolgozók meg otthonra utálták, vettek android-iOS eszközöket, és a cégek kikoptatták. Onnantól meg, hogy heterogén környezetet üzemeltetnek a cégnél már nincs is előnye a windows specifikusságnak, minden másban meg lemaradt a windows phone, ez van.

Már majdnem jó lett? Mitől? Elkezdtek rá milliószám appokat gyártani?

Mert egy smartphone attól jó, hogy mindenre van legalább egy app, aztán a júzer megtalálja közülük azt, ami neki a legjobban bejön. Ehhez kell egy kritikus tömeg mind user, mind app darabszámot tekintve, mert ha nincs elég user a kutya se fejleszt a platformra appot, és ha nincs elég app akkor a kutya se vesz ilyen telefont.
És ettől a kritikus tömegtől a ms nem csak hogy mindig is messze volt, de az elmúlt években egyre inkább távolodott ettől.

hál istennek...

--
GPLv3-as hozzászólás.

Érdekes, hogy az egyik első komolyan vehető mobilos OS-t gyártó microsoft ugyan úgy esett ki erről a piacról, mint pl. a Sony az okosórák piacáról (liveview volt az első értelmes próbálkozás szerintem), de egy időben sok ilyent láttam, hogy az adott piacon elsőként ottlevő, egyébként ötletes és fejlődőképes termék vagy megtorpant (lehet üzletileg nem indult be), vagy nem lett elég ismert, vagy valami a vevőknek kulcsfontosságú hiányzott (ami legtöbbször technikailag egyébként "órák" alatt megvalósítható), ...

Gyakorlatilag úgy esett ki, ahogy a Nokia is: a régi handheld rendszerű telefonokat jól tudták vinni, az új módira viszont nem éreztek rá (szerintem kb. ugyan ez a BlackBerry is). Nem éreztek rá arra, hogy az Apple az iPhone megtervezésekor újra definiálta az okos telefon fogalmát. Az Android (OHA) és a Google még időben lépett és nagyjából át tudták alakítani a koncepciót erre, a Microsoft és a Nokia viszont elment a lehetőség mellet. (Emlékszünk még a Balmer féle kinevetjük az iPhone-t megmozdulásra?)
Ugyan akkor sajnálom, mert ezáltal csak feleslegesen szűkül a piac. Ráadásul ez volt az utolsó olyan okos telefon rendszer, amely még elég sokat megőrzött a telefonos hagyományokról. Így áttérést biztosíthatott azoknak, akik nem telefon/számítógép guruk. (Ugyan ez volt a Samsung Bada rendszere is, amit már évekkel ez előtt zártak.)

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn.

A HTC nem jutott eszembe előző comment-ben, ők is ott voltak az okostelefonok előző lépcsőjében, gyakorlatilag a HP, talán ACER-ASUS is velük gyártatott, előre a jelenbe, és látjuk ahogy épphogy nem dől össze a cég, mindig féléves jelentésekről szóló cikkekben írják, hogy hát, majdnem.

Nem hiszem, hogy végleg feladták, nem tehetik meg. Mert azzal, hogy jönnek ezek a teló dokkolók, mint a dex az új samuval veszélyben lesz az egész jelenlétük az otthonokban. Vagy lesznek csak munkàra hasznàlt rendszer. Szerintem akkor lesz új telefon, ha teljesen egyesítve lesz az asztali és a mobil rendszer. Ha képesek lesznek erre. Ha nem, akkor viszont az nagy törés lesz.

„Szerintem akkor lesz új telefon, ha teljesen egyesítve lesz az asztali és a mobil rendszer.”

Egyesíteni két meglévő dolgot/rendszert lehet. Ha a mobil megszűnik, akkor az asztali rendszert nem lesz mivel egyesíteni.

Nekem úgy tűnik, hogy az MS a mobil platformot főnixként képzeli el, ami időnkét újjászületik a hamvaiból.

Szerintem amiatt nem teljesen vicc a dolog, mert ez szerintem tényleg kényszer pálya az ms-nek, ha nem akar hatványozottan bukni. Ha a telefonok elég erősek lesznek, hogy az otthoni dolgokat futtassák (nem munkára vagy tartalom előállításra gondolok), akkor könnyen lehet, hogy nem lesz szükség a hagyományos otthoni számítógépre. vagy ha lesz, akkor az valami beépített dolog lesz, ami elviszi az otthon automatizálós dolgokat. Itt nem IT-sokra gondolok tényleg :D És látva ezt a samszung Dex-et szerintem ez nagyon-nagy közel van. Ha a google is meglép egy ilyet, akkor az nagyon sokaknál jelentheti azt, hogy nem lesz szükségük windowsra. Ami elég radikál lehet. És itt az Ms-nek kell valami válasz. Nem tudom kész e feladni az otthonokat és maradni a cégeknél. Szóval szerintem nyomni fogják ezt valamilyen formában.

WP 8.1-ig tényleg szerettem, jó volt. Aztán az MS bemutatta, hogyan kell tönkre vágni az egészet. Azóta iPhone van.
--
http://naszta.hu

Nyilván Pistike eszmefuttatása Kelet-Európából, de én megmondtam előre.

1) Nem kellett volna az első launch előtt már eldönteni (és világgá kiáltani) hogy a Windows Phone 7 nem frissíthető majd 8ra és az appok sem lesznek (teljesen) kompatibilisek. Hát ez mekkora öngól, f*ck me. A usereket és a fejelsztőket is olyan szinten megzavarták, hogy csak ilyen tébláboló érdkelődők volt az egész nagyközönség.

2) Content is king. Nem hiszem el, hogy a cég, ami sikerre vitte az Xboxot és a Windowst ezzel a módszerrel, elhanyagolta ugyanezt a telefonján. Nem szorul gondolom részletezésre az store-juk, amiben még a Microsoft cuccok sem voltak 100%-osak.

3) Az OS fejlesztői sz*rtak az egészre kb, de legalábbis nagy részészére. Hónapokon, éveken át néztem, hogy ott állnak a Microsoft oldalán a kérések, pl hogy legyen már lécci elforgatásgátlás. De nem lett.

Halálra volt ítélve az egész, látszott az első évben.

Egy egykori WP6, 7, 8 és 10 felhasználó.

kívülről megfigyelve én azt mondom, hogy fékezni is lehetett volna a zuhanást. nem eltúlzott rosszindulattal élve nem új Windows logóra kellett volna energia, nem felesleges agresszivitásra, nem kellett volna annyi embert átbaszni, a Google Playen terített legnépszerűbb szoftverek Windows Mobile portjaiért lehetett volna kilóra fizetni a megfelelő helyeken. be lehetett volna drótozni a vállalati infrastruktúrákba a mobil eszközöket, hamár ott úgyis fajsúlyos a Windows. sokkal jobban is lehetett volna kommunikálni a végfelhasználói szektorral. műszakilag kevésbé problémás rendszereket is lehetett volna publikálni, ami mindig idő kérdése volt. kevesebb (szó szerint) használhatatlan tesztrendszert kellett volna tömegeknek felkínálni. ezeken a vonalakon zajos törekvéseket én nem hallottam, pedig már ez a harmadik saját Windows "telefon" a kezemben. de javítson ki aki ebből többet vagy jobbat tapasztalt.

egyébként amit Nadella leadott Budapesten, amiket olvashattál a közeli- és távoli jövőképükkel kapcsolatban az igazából logikus. csakhát az ördög a részletekben rejlik: a céloknál csak az ahhoz vezető megoldások fontosabbak. szóval ha a Windows Mobil átállásoknál hasonlók voltak a célok, akkor természetesen a megoldásokon vérzett el a dolog, és mielőtt bárki legyintene, hogy le van szarva a smartphone, PC-n máshogyan van még időben szólok: egy kicsit baszogatni kell az üzleti szférát is és jelenlegi formájában már recsegni fog a gépezet.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

Rengeteg mindent lehetett volna.

Én két embert is ismerek, akinek hívás közben fagyott le a Wp8.1 a Lumia 530-on. De annyira, hogy a telefont az egyik bevágta a pincébe, a másik as szekrény mélyére, mert amíg le nem merült, nem lehetett mit kezdeni vele: csörgött.
(Az egyik kérdezte, hogy ha ilyen lenne, mit kezdenék: mondom kiveszem az akksit a Samsung S2-ből, de sose volt ilyen. Ő meg csak nézte a gyönyörű unibody házat.)

Lehetett volna, de az amúgy szép, de kurvadrága Lumia 930 minden minor vagy major upgrade heteken át tartó anyázásba fajult a havernál.

Hogy amikor egyszer besokalltam az Android upgrade/frissítési policy-ktől és ránéztem, hogy az S2 helyett milyen más platform van...
Nos bakker akkor már az MSphone ugyan haldoklott, de hogy volt:
[5-9][123][05]-ből minden, rengeteg különféle telefonnal és az égvilágon _senki_ sem tudta megmondani, hogy melyik telefon kapja meg a WP10-t.
S hát ez éppenséggel nem segített Windows Phone felé terelgetésemet.

Nehéz bevételt termelni telefonokból ha nem adsz ki telefonokat.

nehéz elbaltázni az egészet, amikor nem is a hardveren van a hangsúly, hanem az OS szolgáltatási- és szoftverdisztribúciós platformnak megfelelő értelmezésén, ahol minden résztvevő érdekelt. a "régi" hardverek csak azért érdekesek, mert mondvacsinált indokkal lettek kizárva miután puszira betesztelték a csettintésre inkább mégsem alkalmas OS-t. piti ügy!

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

próbáltál már samsung gt s6790n-re android 7-et telepíteni?

egy gyártó se mondja, hogy nem támogatott, DE nem támogatott.
ha neki állsz otthon 6-os 7-es droidot fordítani rá, - hiszen semmi akadálya - biztosíthatlak, nem lesz jó. használhatatlanul lassú lesz.

nem akarom védeni a windowst ebből a szempontból, de ha egyszer nem megy, akkor nem megy.

valójában az m$ akkor cseszte el, amikor nem hitte el az apple-nek, hogy lehet nagyon okos okostelefont csinálni, és ezért lemaradt, nem úgy a google.

csak ez az oka hogy nem az m$ szemlélete a mérvadó, ahogy ez a pc-k piacán van. - mostmég -

> ha neki állsz otthon 6-os 7-es droidot fordítani rá, - hiszen semmi akadálya - biztosíthatlak, nem lesz jó. használhatatlanul lassú lesz.

driverek megvannak 7-es ala? Mert szoftveres renderelessel kb. minden lassu...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Fos volt a UI, az SDK egy webböngésző kapacitását hozta, a telefon alapszolgáltatásaiban sem tudott mindent amit kéne; az alapconcepteket (pl. FB integráció módja) az egységsugarú userek nem értették, amire elindultak a piacon már az alapfelállás adott volt. Innen nem lehetett nyerni.

Azért a fos UI-val vitatkoznék. Én bizony visszasírom a WP8-t. Most egy Huawei P9 Lite-t használok a csodás saját felületükkel. Van négy asztalom, de minek, ebből 2 töküres (még PC-n se használok több asztalt). A másik 2-ből meg simán kijönne 1 WP felület. Mivel a csempék olyan ikonok, ahol nincs az ikonok között hely, sokkal jobban kihasználják a helyet. Azaz mondhatjuk úgy, hogy a csempék a továbbfejlesztett ikonok. Telefonon szerintem a csempe legjobb felület, a legjobban illeszkedik a kisebb kijelzőhöz. PC-n nem kellett volna erőltetni. Szóval kár érte. Ja és persze igazából a kezelése is egyszerűbb volt. Az Android néha bonyolultabb mint egy PC. A funkciók, alkalmazások hiányával egyet értek.

Az ikonokra a szabály a Fitts-törvény, azaz az érinthetőség az logaritmikusan terület osztva távolsággal

Abban igazad van hogy a maximális kihasználtság az az ha nincs margó, a gyakorlatban azonban senki nem mondta, hogy az az ikon akkora érintési területen van amekkorát kirajzol.

Próbáld ki, elvileg az ikon közelében üres területre kattintasz, akkor is jó vagy.... amúgy meg van csempés launcher a nosztalgiásoknak.

(És nem a csempékkel volt a legnagyobb baj hanem a brutál headerekkel, meg az alacsony kontrasztokkal)

Próbáld ki, elvileg az ikon közelében üres területre kattintasz, akkor is jó vagy.
Kipróbáltam. Nincs igazad. Simán tudok 2 ikon vagy 4 közé "kattintani", és nem történik semmi.
Ekkora kijelzőn simán elférne a 4 helyett 5 nagyobb csempe, és még maradna is köztük hely. Pocsék a helykihasználás.
Csempés launcher jó lenne, de céges telefon.

Az implementációs hiba akkor a launcherben, bár valamiért az ios is így működik ahogy nézem (mikrointerakciós szempontból nem ezt tanítjuk)

Esetleg ha appot lehet rá rakni csak launchert nem akkor ez:

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.gabetaubman.gigantico…

A csempe szerintem határozottan nem volt baj. Helyenként kicsit döcögött, de egy alapvetően jól működő koncepció.

- Az androidban szerintem iszonyatosan gyász, hogy ahány program, annyiféleképpen kinéző widget. Ha használni akarod őket, úgy néz ki a telefon, mintha ráhánytak volna. Ennél sokkal jobb az alapvetően ugyanúgy kinéző csempék. (Persze helyenként szar volt az api, meg hiányzott a hosszabb függőleges cucc, ilyesmi). Bónuszként nekem személy szerint jobban be is jött az emiatti alapvetően minimalistább info design, a materialos jellegű widgetek szerintem nem esztétikusak.
- A lenyíló folderek szerintem jobbak, mint amit androidon eddig láttam
- Személy szerint a lefele folyamatosan scrollozódó launcher is jobban bejött, mint a droid általános jobbra balra asztalai.

A nagy headerek elsőre furik voltak, de in practice nem zavartak, a "van még tab" jelzésére használt belógó negyed betű egész jó volt. Az app lista is egyébként jó volt, a könnyen elérhető betűrend választó miatt tök gyorsan lehetett használni (az más kérdés, hogy ha nem angol volt a bevitel nyelve, akkor nem sikerült megoldani, hogy az összes betű kiférjen egy screenen, az gyász volt).

A telefonok minosege nem volt egyaltalan rossz, a win10 phone is jo, de elcsusztak nehany dolgon.

Mindenki elejetol fogva panaszkodott, hogy sok app nincs ra, szinte semmi, igy ez hosszu tavon nem mukodhet.
Sot, meg az a keves ami volt, meg az is megszunt.

Igy aztan persze, hogy csak az lehet a vege, hogy mindenki megunja, hogy ez sincs, az sincs, amaz sincs, semmi sincs.

Vegere mar azt mondom, hogy vehet valaki inkabb ilyen fapados symbian vagy milyen telefont is a windows phone helyett, mivel mar az is eppen csak arra jo, hogy telefonalj vele vagy kuldj sms-at arra meg jo egy fapados akarmi, ahhoz nem kell smarthone es legalabb nem kell csak hetente egyszer tolteni.

A windows phone egy fail, sajnos, pedig a konkurencia jo lenne.

Ez olyan, mintha ma a ms autot kezdene el gyartani, ugy nezne ki, mint egy bmw, a motorja is olyan szinten lenne, de a belter meg olyan, mint egy orosz zsiguli a 80-as evekbol - nulla kenyelem, ronda, se klima, se tempomat, se automata, se semmi, csak futes.

Nekem van windows-os telefonom, jo lenne, ha... de nem igy es nem is csodalkozom, hogy becsodoltek, csoda lett volna ha nem.

En mar csak azon csudalkozom, hogy hogyan lehettek ennyire balfekek, hogy toltak a nagy semmit nem figyelve a felhasznalok elvarasaira.

A MS most elkezdhetne CRT tv-ket gyartani 4:3 keparannyal, csak 8k felbontassal, az lenne a kovetkezo "sikeres" termek. Az meg mindegy mire van igeny, ok ez adajk, oszt ez van, ezt kell szeretni.

Hogyan lehetnek ennyire balfekek?

"Hogyan lehetnek ennyire balfekek?"

Ahol szar van, ott veréb is van. Kell ehhez egy szemellenzős vásárolói réteg is. Itt is volt, mert ha nem lett volna, akkor már az elején kuka lett volna. Lásd Microsoft Kin.

A történelem megmutatta, hogy ugyanazt a lehúzást x időnként simán el lehet sütni. És biztos vagyok benne, hogy a Microsoft telefon lehúzásának itt még nincs vége.

Kár, hogy az utolsó lehúzási kísérlet magával rántott egy nagynevű mobilvállalatot is. Sajnos arról nem beszélnek, hogy ennek a csődnek hány polgári áldozata (elbocsátott dolgozója) volt.

--
trey @ gépház

A Windows Phone-ra (vagy mi a rák a héten a neve) megjelentek nagyobb appok is, csak a gyártói sorra dobták egy idő után a platformot, mert az nyomorúságos volt.

Szóval ők bíztak a Microsoftban, gondolták, ha egy ekkora szoftvercég áll valami mögött, ott legalább az alapszoftver (gyk. OS) rendben lesz. Tévedtek.

Szóval itt a róka fogta csuka, csuka fogta róka nem igen áll, ezt elkefélték.

--
trey @ gépház

A 8-as SDK-ja a korabeli HTML5 feature készletét hozta, ebben egyetértünk (se background taszk, se valamiféle menedzselt IO hozzáférés, cserébe reszponzív UI ha valaki van olyan hülye hogy mobilra tervezett appot desktop winen akarjon futtatni)

De azért az első két platformnak tagadhatatlanul előnye van, iOS volt az első, android meg az első nyílt, boldog-boldogtalan posztolhatott bele kódot, ha lefordult, kiment.

Azert nem kellett volna ennek igy vegzodnie, ha korulneztek volna, hogy mi is a helyzet, mit lenne erdemes csinalni.

Konkretan pl. a google megvette a waze-t, azota nulla fejlesztes winphone-ra ami nem is csoda, de epp az ilyeneket kellett volna megelozniuk vagy nekik is megprobalni tenni valamit a google ellen, de csak vartak a nagy semmire, vagyis vartak a csodre. Volt meg a here+ vagy mi volt a neve, online navi, az is dobta a win phone-t. Stb, stb. Biztosan lett volna valami, amivel legalabb valami elonyre tehettek volna szert, felmutatni valamit. A semmivel nehez versenyt nyerni.

A vegso stadiumban mar reklamozhattak volna azzal, hogy de legalabb telefonalni es sms-t kuldeni lehet vele es ez is valami.

Pedig ms-nek van penze amivel ha masnem megfizethette volna, hogy csinaljanak mar ra valami ize appot, ha mar nem volt nyereseges ra fejleszteni, amig "beindul" a biznisz.

Ezerert kar volt felaldozni a nokiat, most mar se nokia se telefongyartas se semmi, kuka az egesz, volt ennek igy ertelme?

Az EU-nak vagy Finnorszagnak kellett volna ezt megakadalyozni, USA se engedi, hogy csak ugy kibelezzen ott valaki valamilyen ceget es eldobja, mint a hasznalt wc papirt, foleg ha valami fejlett technologiarol van szo. Legalabb valami volt az EU-ban amivel elvileg lehetett volna konkuralni a mobilpiacon USA es Kinanak.