Használt, selejtezett számítástechnikai eszközöket és Nyílt forráskódú softver megoldásokat keresek Alapítvány részére.

Tisztelettel fordulnék azokhoz akiknek lenne lehetőségük, hogy segítsenek .

Ahhoz, hogy kérni lehessen előbb adni kell .
(Megkérném azokat akik nem tudnak segíteni vagy nem értenek egyet az Állatvédelem támogatásával a fölösleges "beírásokat" kerüljük el.)

Az alapítvány kiadta a rendelkezésére álló eszközöket - jelenleg 16 MFt nyilvántartási értéken - így folyamatosan szükség lenne használt, feleslegessé vált, selejtezett, hibás számítástechnikai és irodatechnikai eszközökre.
Minden eszköz bevizsgálás/javítás/felújítás után kerül pályázati kiírás alapján kihelyezésre.
A maradék ami használhatatlan azt egy újrahasznosító cég díjmentesen elszállítja.
Az alapítvány igazolást tud adni az átvett eszközökről amivel cégek esetében az átadott dolgok kivezethetők a leltárból.

Amire szükség lenne : számítógép, szerver és alkatrészei, hdd, memória, alaplap, videokártya, odd, tápegység, egér, billentyű, monitor, lapolvasó, fax,nyomtató avagy multifunkciós nyomtató, mobiltelefon, fényképező illetve ki mit tud felajánlani.

Segítséget kérnék azoktól akik értenek nyílt forráskódú rendszer kiépítéséhez.
http://elutottek.hu/Alapitvanyokirat.htm
foglaltakban keresek megoldást szerver és munkaállomásokhoz.
Akik segítenének a munkájukért díjazást nem kap(hat)nak, de eszközöket díjmentesen igényelhetnek .

Az Alapítvány tartós céljai és az ezek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenysége:
A.) Az Alapítvány célja:
Állatvédelemmel foglalkozó egyesületek, alapítványok és egyéb közösségek részére, egy közösségi kommunikációs szoftver, honlap, levelezőrendszer, fórum, chatprogram elkészítése és használatának biztosítása.

B.) Az Alapítvány célját az alábbi konkrét tevékenységekkel valósítja meg:
Egy nyílt forráskódú kommunikációs szoftver kifejlesztése és átadása állatvédelemmel foglalkozó egyesületek, alapítványok és egyéb közösségek részére és igény esetén ennek működtetéséhez szükséges számítástechnikai eszközök biztosítása.
Az alapítványt eszközzel támogatók által átadott eszközök használatának átadása állatvédelemmel foglalkozó egyesületek és alapítványok részére, illetve a pénzbeni adományokból számítástechnikai eszközök beszerzése és a cél szerinti juttatásban részesíthetők részére ezen eszközök átadása.
Az alapítvány ezeket a szolgáltatásokat az azokat igénybe vevők részére ingyenesen biztosítja.

Első körben munkaállomás és szerver- tűzfalmegoldásra lenne szükség.
Másodsorban a drupál alapú portál szerkesztésében segítségre...

Az alapítványi eszközök nem csúcskategóriásak, de alkalmasak levelezésre, internetezésre, dokumentumok,szórólapok nyomtatására ha kerül rájuk amivel használhatók lesznek ( IBM = Suse de bármi )
Cél az, hogy ne a szemetet termeljük, hanem próbáljuk meg a még használható eszközöket újra hasznosítani.

Akik kértek és kaptak az eszközökből :

http://www.allatmenhely.gportal.hu/ Püspökladány
http://www.allatkucko.hu/ Derecske
http://www.allatsegelyszolgalat.hu/ Hatvan
http://ozdi-gazdikereso.gportal.hu/ Ózd
http://www.budaorsiallatmenhely.hu/ Budaörs
http://soproniallatvedok.hu/ Sopron
http://gallery.site.hu/u/Gyorimenhely Győr
http://www.sos.dogmania.hu/ Eger
http://www.egrimenhely.gportal.hu/ Eger
http://retitanya.hu/ Balaton község
http://www.karcagiallatvedok.hupont.hu/ Karcag
http://www.mudimento.hu Örkény
http://www.koborka.hu/ Lovasberény
http://www.csomoriallatvedok.hu/ Csömör
www.bonyhadikutyusok.blogspot.com Bonyhád
http://www.fuzallatvedelem.hu Füzesabony
http://www.bbme.hu/allatvedo_fooldal.htm Budepest
http://www.pacsikutya.hu/ Hajdúböszörmény
http://www.arvacska.hu Szentendre
http://www.spanielmentes.hu/ Tököl Elek-Ágh Alapítványnál
http://gallery.site.hu/u/Gyongyosi_Kutyak/ Gyöngyös
http://www.zoldmenedek.hu/ 2012.05.15
http://www.ksm.hu/ Salgótarján 2012.05.26
http://www.kutyasegelyszolgalat.hu/ 2012.06.24
http://allatmenhelycegled.hu/ 2012.06.28
http://gazdikeresoksolt.blogspot.com/ Solt 2012.06.29
http://kutyamentoangyalok.hupont.hu/ Bp 2012.07.17
http://kezamancsert.hu/ Szolnok 2012.07.17
http://www.nyau.hu/ Bp 2012.07.22
http://www.csabaiallatvedok.hu/ Békéscsaba 2012.08.10
http://www.pelsoallatvedo.hu/ 2012.10.10
http://www.tvallatvedok.gportal.hu / Tiszavasvár 2012.10.27
http://allatmentoszolgalat.com/ Budapest 2013.07.26
http://www.leleklanc-allatvedok.hu/ Őrbottyán 2013.11.10
http://www.hmvhelyiallatvedok.eu/ Hódmezővásárhely 2013.11.11
http://kisallatmenhely.uw.hu/index.php Budapest 2013.11.19
http://www.alexallatvedok.hu/ 2013.12.28
www.amerikaibulldog.hu (honlap nincs kész ! ) -> hu-hu.facebook.com/HungariaAmerikaiBulldogKlub 2014.07.19
http://femaallatmentok.hu/ 2014.07.24
http://www.szentferenc.hu/ 2014.07.27
http://herendote.hu 2015.03.14
Herend ÖTE Állatvédelmi Szolgálat - Lakos György
http://www.allatmentok.hu/ 2016.08.28 - Tetovált Állatmentők
https://uromimenhely.hu/ 2020-21 Üröm

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagy Zoltán
Házi Kedvencek Állatvédő Egyesület egyesületi elnök
Állatvédelem Informatikai Fejlesztését Segítő Alapítvány, alapító
Számlavezető bank: Budapest Bank , Számlaszám: 10104105-39493400-01001001
Végzés, Fővárosi Törvényszék Budapest - 13.Pk.60.300/2010/11.
70-219-6160
1028 Budapest, Leshegy u 7/a.
http://elütöttek.hu/
és állatvédelem jogi szemmel
http://jogiforum.elutottek.hu/

Hozzászólások

Köszönet a felajánlásért.
A gyakorlati részhez vigyetek el egy komplett szettet amin élesben is kilehetne próbálni az alkalamzásokat.
Ez mellett e fejlesztőknek van pluszban Ibm Xseries 205 server (4db) és IBM Netfinity 5000 szerver ( 2db)
Az alapítvány bővítésre fog kerülni Lexmark C510 A4-es szines laserekkel elsőkörben.

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

Miután láttad, hogy valóban megvannak az eszközök, elmondhatod azoknak a " kételkedőknek" aki azt mondják, hogy a papír mindent elbír :)
Ha a vékonyt klienst kivesézed, és lesz rá ötleted elképzelhető, hogy pár darab alapítványi szinten is érdekes lehet.

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

A Novell Magyarországtól kaptunk OpenSuse 12.1 Dvd-t.

Mi a feladat kiadáshoz követéshez stb. RT-t használunk sok éve már. Nem csak hiba, hanem általános feladat kezelésre is alkalmas. Ha gondolod segíthetünk nektek üzembe állítani, megtanulni.

Mi fontosabb, hogy nyilt forraskodu legyen, vagy ingyenes..? :^D

----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"

Elsősorban ingyenes legyen vagy térítésmentes, mivel senki nem tud fizetni érte semmit pluszban akik megkapják használatra szintén térítésmentesen kapják a gépekkel együtt.
A nyílt forráskód azért merült fel, mert így több lehetőség lenne például személyre szabott telepítőt készíteni, gondolok a Suse Stúdióra.

Open Suse 12.1
Ez mint desktop oprendszer kiválóan működik IBM X200 1,1Ghz 512 ram -akár RAID 1-5 - alapon és a régi ATI Vga kártyákat is támogatja 1024*768 felbontáson.
A gond az, hogy DVD kell a telepítéshez ami nem áll rendelkezésre de utána nem igen van rá szükség a működéshez.(használt ide dvd olvasókat felajánlásként elfogadunk)
A másik amit nem tudok megoldani a hálókártya - netkapcsolat beállítása mivel minden szervezetnél más -más szolgáltató van, ezek mellett még a Lexmark nyomtatókat is fel kéne tenni hogy az alapban rendelkezésre álló Libo-val kilehessen nyomtatni pár oldalt...

Van egy ajándékba kapott .eu domainem amit még 3 napon belül be kell regiznem vagy elvész a kupon. Tárhellyel ( LAMP környezetben, levelezéssel ) felajánlanám. Kliens oldalon is segítek beállítani, még valami weboldal összehozásában is tudok segíteni.

E-mail:proci@procinet.hu

Szaktudással (a szoftver fejlesztése kapcsán) tudok hozzájárulni a dologhoz, illetve ha szükséges, rendszergazdai (lamp, levelezés) témakörökben is tudok segíteni (akár üzemeltetési szinten).
Ha van konkrét elképzelés (pl a szoftver kapcsán), vagy már született valami belőle, várom az infót:)

Egy visszajelzés : http://kezamancsert.hu/2012/07/koszonjuk/
Ibm Raid xSeries200 és xSereies 205 szerverek Suse 12.1 Linuxal telepítve.
A nyomtató Lexmark C510 és C912 kellékanyaggal feltöltve.
A gond ott lesz, hogy nem fog érteni senki hozzá mivel "mindenki Win alapon működik", a hardverek alkalmasok szabad szoftver futtatására a nyomtatókhoz a Lexmark honlapján van támogatás.
Ahhoz, hogy szabad szoftverek fussanak továbbra is az eszközökön szükség lenne hozzáértő segítőkre országszerte.

Hali!

Látom, hogy a zalaegerszegi Bogáncs-nak lenne szüksége valamilyen segítségre, de nem világos számomra, hogy milyenre?

Szevasztok!

Rendszerüzemeltetésben szívesen segítek továbbra önkéntesen, főleg, ahol kutyákról van szó!

Bármiben segítek, apró, kulimunkákban is, csak szóljatok, hogy mi az a bármilyen pici apróság, amiben segíthetek!!! Kösz: Attila

Szervác Attila - http://321.hu/sas

Honlapkészítésben (elsősorban Drupal), üzemeltetésben, linuxos infrastruktúra kiépítésében tudok segíteni, elsősorban Érd és környékén.

Van 2 db Lexmark Optra 1200 A3 színes laser aminek ugyan az a hibája lett. A piros szín eltűnt.
A gépkönyv a lasermegvílágitó illetve a szállítószalag hibáját említi, eseteleg vezérlőpanel.
A fényhenger új a kazetta tele és másik nyomtatóban működik rendben.
Gyakorlatban van e valaki aki nálam jobban ismeri e típust vagy lenne valami használható ötlete ?

Lexmark laser nyomtató driver telpetési útmutatót kaptam Suse alá.
Esetleg van e valakinek kedve és megmutatni ezt a gyakorlatban is ?

start menü\alkalmazások\rendszer\adminisztrátori beállítások (yast)

yast: hardver\nyomtatók\hozzáadás\illesztőprogram csomagjai\tallózás

Itt hozzá kell adni ezt a pdd fájlt amit alapértelmezetten ha letöltöd gmailröl, suse alatt home\fióknév\letöltésekből lehet kitallózni.

Ma vittek el eszközöket és Ibm X205 Raid 3x36Gb 512Mb ram servert amit szeretnének üzembe helyezni. Jelenleg Suse van telepítve. Akinek van ötlete vagy tud segíteni keresse meg az alapítványt.
http://www.pelsoallatvedo.hu/

Támogatási szerződés keretében a SZTE ÁOK Fül-, Orr-, Gége Klinikáért Alapítvány a Állatvédelem Informatikai Fejlesztését Segítő Alapítvány alapítványi szabadon felhasználható keretéből használt Epson 2 db LQ 670, 1 db LQ 570, 1 db LQ 870, FX 880 Higscreen MP600 mátrix nyomtatókat kapott térítésmentesen.

Köszönjük a felajánlást!

Így mostmár a klinika minden emeletén tudnak majd "etikettet" nyomtatni (ez tkp egy matrica a beteg adataival, amit a kórlap fejlécére/vérvételi csövekre/ahova kell ragasztanak)
Eddig volt egy Citizen 120D (!!), ami az ambulancia forgalmát viszi (szegény kis 100 éves nyomtató...!), meg egy másik (Epson LQ 570) a felvételi irodán, de 2 szakrendelésen, illetve a 3 osztályon már nem volt... És persze informatikai beszerzés-stop (is) van ez egyetemen...

Tehát ez most nekünk nagyon nagy segítség volt, köszönjük még egyszer!
<-------
You can't grep on dead trees.

Szívesen :)
Az alapítvány is kapott "leselejtezett" akármiket Ti meg olyanokat amit remélhetőleg jó pár évig tudtok még munkára fogni.
Sokkal jobb megmenteni és újra használni mint "ledaráltatni" mint veszélyes hulladékot..

Update 2014.03.13. : Van még 3 db LQ-570 A4-es nyomtató amit elvihettek a többi mellé.

Nekem lenne egy-két régebbi szerver elfekvőben. Próbáltam eladni, de eddig nem ment el. Ha esetleg tudnátok hasznosítani és persze jó helyre kerül, akkor szívesen felajánlom.
Egy-két weblap és e-mail kiszolgálására tökéletesen megfelel.
Ha kell a telepítésben, adminisztrálásban segítek.

Részletek:
http://hardverapro.hu/apro/hp_proliant_szerverek_2u

Ha érdekel, akkor hívj és megbeszéljük. Elérhetőségeim itt privátban vagy a lenti linken van telefonszám, illetve e-mail is.

http://www.redphoto.hu

Régi SPARC gépekkel is tudtok mit kezdeni? :)

--
„Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!”

én tárhelyet tudok felajánlani (egy FreeBSD jail-t), akár több domain kiszolgálására is. Email-t Zarafa fiókokkal (az ésszerüség határai mellett).

Emberek, egyébként Lsh7 (Zoli) idöt és raktárhelyet nem kímélve gyüjti a cuccot, volt szerencsém már jó párszor használható dolgokat átadni. Nem csak az állatvédés de a környezetvédelem miatt is fontosnak tartom a munkájukat!

Üdv innen is

--------
HOWTO: Zentyal+Zarafa+Setup+Outlook+Thunderbird+mobilephone sync

Jo reggelt!

Ahogy korabban jeleztem egy masik threadben lenne egy elfekvo IBM x330.
Sot, korulneztem es lett meg par dolog, ami nalam mar csak a port fogja, viszont mukodnek:

IBM x330 (2xPIII-S 1.26G, 4x512M RAM, 2x36G/10k HDD, ServeRAID-4L, Intel PRO/1000XT, CDRW/DVD-ROM, C2T break-out kabel)
IBM x220 (2xPIII-S 1.4G, 4x512M RAM, 2x36G/10k HDD, ServeRAID-4Lx, 3Com 3C996-T, DVD-ROM)

Van meg hozzajuk egy csomo mindenfele is, de azokat meg nem astam elo (VRM-ek, RAM-ok, ServeRAID-4Lx es Mx RAID kartyak, elvileg vannak 18.2-36.4G-s vinyok elvileg Compaq/HP keretben), hasonlo koru Compaq/HP RAID kartyak.
PIII kaliberu desktop/POS vasak is akadnak (elvileg komplett, mukodo gep mindegyik), es P4/AthlonXP kaliberu alaplapok (CPU-val, RAM-mal), ha van ra igeny.

Ismert hibajuk: videken talalhatoak (Fejer megye), es a szallitast nem tudom megoldani.
(nehany alaplap kondis, de azokat megcsinalom ha tudjatok hasznalni)

Egy Táphibás P4+ RS6000 -el tudnátok mit kezdeni? Van hozzá AIX, de lehet rá Fedorát telelpíteni.
LOAD "http://digx.hu",8,1

Ez nem "verseny" volt. A kollega 2014.12.24.-én elkérte az iskola részére, csak most jutottam el oda, hogy kiírtam ide is mivel mi is kaptuk ezeket.
Amennyiben lenne más/mások által felajánlott Cisco átadom a részetekre.

http://elütöttek.hu/

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Üdv,

van egy ilyenem, szüleim használták kb. 13-14 évig, de még ma is hibátlan:
Compaq Evo D500 fekvőházas gép.
Kora ellenére tökéletes állapotban.
P4 1500Mhz, 768MB ram, cdrom. floppy.
ATI 9200se 64B vga AGP, USB 2.0 PCI kártya.
Ventik, táp rendben.
CPU, VGA frissen zsírozva.
Pata hdd kell bele, ill egy 30GB-s tudok rakni bele, de azért az igen "komoly" teljesítményét érezhetően csökkenti.
plusz egy 32GB Nvidia MX2 AGP passzív kártyát.
Kell?

Olyan apróságokat mint:

- laptop vinyó SATA 120Gb (elvileg hibátlan)
- laptop DDR2 SODIMM 2x 512MB (elvileg hibátlan)
- néhány ősrégi 30 Gb v. kisebb PATA HDD (10+ éve nem voltak beindítva)
- Új Alaplap újság archivum CD-vel (v. floppival! :D) (visszamenőleg 90-es évek elejétől hiányosan, de az utolsó évfolyamok teljes)
- +néhány régi CHIP magazin a 2000-es évek környékéről, PC-X magazin néhány szám, Magyar PC magazin stb.

hova lehet vinni Bp-en belül?

Lakos György faxen mint "felelős állatartó" aki túlvan 7X-en és szinte egész nap menti az állatokat.
Herend ÖTE Állatvédelmi Szolgálat nevében kért és kapott eszközöket amik Devecser Meggyeserdői telphelyen lennének beüzemelve és II kerületi lakásán.
Aki véletlenül a közelben lakna és vagy tudna segíteni nekik azt megköszönnék.
Szerver üzembe helyezés, munka állomásokkal, hálózati nyomtató telepítés és hasonlók.

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Az alapítványnak (is) volt egy "díjmentes" e-mail és tárhelye Sopronban.
A "cégcsoport" tulajdonos változások miatt ez egyik napról a másikra úgy megszűnt, hogy még mentést sem kaptunk semmiről és a szerver fizikai helyét sem lehet kideríteni amin a levelezés és az adataink voltak.
Szükség lenne egy "szabad" tárhely/levelező szerverrel rendelkezőre.

http://eluottek.hu/

Ment pü.
Remélem működik a hup-on megadott email címed :)

Van egy IBM x335 1U -s szerverem.
Sok évvel ezelőtt vettem, de nem kezdtem vele semmit. (amúgy is manapság már menőbb a VPS sokszor mint a valódi vas, meg nem is használnám ki)

Szerintem a benne lévő memóriákkal lehet gond, mert a memtest elhasal vele. Ebay-ról vettem (mármint a memóriát), de szerintem átcsesztek. mind1. rég volt.. (a szerverrel is átcsesztek, de az már egy külön sztori:) )

Az is lehet, hogy azért száll el a memória mert alaplaphibás, de nem tuti, csak egy gyenge tipp. Én inkább a memóriára gyanakszom.

Gagyi képet lőttem róla:
http://kepfeltoltes.hu/150327/2015-03-27_19.34.26_www.kepfeltoltes.hu_…

Ha eljöttök érte Zugló-ba, akkor odaadom. (Rákosfalva hévtől pár utca)

Remélem jó lesz hozzá, vagyis együtt jók lesznek.
Majd egyeztessünk amikor jönnétek erre.

Változó, de sok hétköznap is itt vagyok egész nap, este se para.

Jövő héten hétvégén valszeg csak vasárnap este leszek, mert szombat reggel vidékre megyünk.
Amúgy helyileg merrefele laktok kb? (kíváncsiság, hátha útba eső hely)

Ez ma félig összejött, köszönet a támogatásért :)

A szerver memória hibájáról mesélj már egy kicsit, mert nálam lefutott a memteszt hiba nélkül. Sem a Biosban sem az alaplapi kijelzőn nincs hiba. Egyedül az elem volt xar(eddig).

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Lehet, hogy a csillagok állása javította meg :)

Ez volt annó a téma, igaz ez még a kisebb 256MB-osokkal:
http://hup.hu/node/94833

De az 1GB-osokkal is pirosozott nekem.
Futtattam rajta, modulonként, emlékeim szerint. Nem azonnal dobálta, de dobálta. ECC valszeg ki volt kapcsolva benne (ha jól rémlik, hogy ki lehet..)

Teszteltem annó file másolgatásokkal, futott az ubi is ide-oda rajta, azzal nem volt gond, csak a memtesttel.

Mindenesetre ha kiderül, hogy jó, akkor annak csak örülök, mert akkor konyhakészen használható. (de a vinyókat csekkold le benne, foggalmam nincs, hogy azok milyen állapotban vannak, azzal együtt vettem.)

Szimpatikus ember, helyén az esze és a szíve, tessék szépen adományozni! :)

Régebbi SCSI alapú sajnos hiányos szerverek lennének iskolák részére elvihetők támogatási szerződés keretében. Klebersberg intézményt fenntartó iskola kizárva (technikai okok) itt egy iskolát támogató alapítvány szükséges.
Az alkatrészek nehezen jönnek össze, mivel sokan csak pénzért akarnak megválni tőlük és az Alapítványnak erre(sem) nem áll rendelkezésre pénze.

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Lenne pár szerver Non profit - iskolák - körben , sajnos nem mind komplett. Alapítvány pénzt nem kezel Én meg venni nem tudok hozzá semmit csak HA valaki díjmentesen fel nem ajánl alkatrészeket.
Amit átnéztem eddig :

Intel SE7520BD2 Xeon 800 2,8 2x, Ecc Reg 512 6x, táp, szerverház.
Nincs procihűtő, házhűtő, odd, hdd.

Hp Ml330 G3 Xeon 533 2,4 2x, Ecc Reg 512 4x, táp, ház,
Nncs odd, hdd.

IBM 8488 Opteron248 2200Ghz - 2db
SCSI 80pin 36Gb 2db Hdd
Memória az nincs ECC Reg 400-as jó csak bele.

IBM Eserver 342 Tualatin 1,2Ghz 2db
4 Gb ram
SCSI 6x 18 Gb 80pin Hdd

2 db Compaq DL380 Rack Tualatin 1,1Ghz 2db
2 Gb ram
SCSI 6x 18 Gb 80pin Hdd

2 db Compaq Dl380 Rack Xeon 2,4 Ghz 2db
3,5 Gb ram
SCSI 6x 36 Gb 80 pin

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Videken van nehany nagyobb es par kisebb periferia, alkatresz. 95% mukodnek a tobbi javitas vagy javithatatlan.
Ami biztos van, 2 monitor, 1 lezer nyomtato, nehany koros videokartya, halokartya, kabelek + (talan, ez meg kerdes targya) 1 tv.

Kapcsolat menupontban vagy itt valaszolok ha erdekel es vinned. (bar az email biztosabb)
Adas/vetel kategoriaban is szerepel a felajanlasom kicsit reszletesebben.

Van egy 15"-os régebbi lcd (azt hiszem max 1024x768 felbontás). Kicsit viseltes, de ebben még van anyag és nem romlik el:)
Olyan helyre tudom elképzelni ahol mostohábbak a körülmények, pont a robosztussága miatt. Kidobni sajnálom, így ha kell, eljuttatom valahogy

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Az alapítványom kapott egy megkeresést, Krokos Csaba Fészeklakó Alapítvány
elnökétől - http://kacs.hu/ - , hogy esetleg, ha lenne "felesleges" eszköz amit feltudnánk ajánlani lenne helye. Poszt -> http://hup.hu/node/147063

Itt (is)szeretném megköszöni azoknak akik az elmúlt időben "eszköz" felajánlást tettek mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, hogy utólagos engedelmükkel egy-két eszközt átadtam az alapítványnak.

6 db Del torony P4 3ghz 800 Mhz 1 gb ram 40 hdd
6 db 15" Tft
Xerox Phaser 6125 szines A4 laser
Hp K6800 A4 nyomtató
Hp Multi L7580 nyomtató
8 port switch
Egér, billentyű, tápkábelek

Szükség lenne valaki(k)re aki a helyszínen beüzemelnék az eszközöket (díjmentesen).

A csaladban hasznalaton kivulre kerult egy kis meretu, IBM ThinkCentre (P4, 3GHz, HT) 1GB DDR1 rammal, 160GB SATA HDD-vel, floppyval, ODD-vel, DVI kimenettel. Massziv, hibatlan kis gep, de mar nincs ra szukseg. Szivesen rakok ra egy linuxot vagy barmit, ha valaki ugy vinne el. Budapest, X. ker kornyeken tudom atadni.
kb ilyen

Ha van 1-2 régebbi alaplapom és gépházam, akkor azt hol tudom leadni az Alapítvány részére?

____________________________________
Ha vita van, számoljanak órajelciklusokat. Egyesével.

Van néhány vasam amit szívesen felajánlanék hasznosításra:

1db.:
HP DL360 G4p (1 unit rack server)
CPU: 2 x Intel Xeon 3.4 GHz/800MHz
RAM: 4GB (4 x 1GB - PC2-3200 DDR2)
NIC: Dual NC7782 Gigabit NICs
Raid kartya: 3ware 8006-2
HDD: 2 x 500Gb SATA (HP-tol)
VGA: ATI Rage XL video 8 MB
LSI Logic 7202XP Fibre Channel PCI-x Card
Redundant PSU
iLO remote management
Rack Mount kit

(A raid jelenleg féllábú, de működik w2003 van rajta)

2db.:
Infortrend ES-A16F-G2422
0DB. HDD
BBU (halott, de cserélhető csak horror drága)
Redundant PSU
Rack Mount kit
Kabelek

A vasak működnek.

A gond, hogy érte kell jönni (Tiszaújváros), esetleg Miskolcra megutaztatom...
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Hármas........alá............kettes.........................egyest írtam be.

Nyíregyházáról pont útba esik Tiszaújváros. Ha nem akar a kolléga kóvályogni, akkor az autópálya lehajtóhoz odaviszem, és már tud is továbbmenni. ----------------------------------------------------------------------------------------------------
Hármas........alá............kettes.........................egyest írtam be.

Hp Torony és nehéz 370 G3 szerver 6x73 Gb Uw80 3 ghz Xeon 1 db Dlt 15/30 szalagos meghajtó 2 db táppal iskolák oktatási intézmények etc részére díjmentesen elvihető. Támogatási szerződés kötése szükséges .

A szeptemberi selejtezésekből kapott és újra használhatóvá tett és kiadott eszközök:
65 db P4/Lga775 gép 15" TFT monitorokkal és 15 db lézer nyomtató.
Ezzel megint elfogytak a kiadható eszközök.
Van pár szerver/gép ami alkatrész pótlásra várna, de ehhez felajánló kellene vagy fizetőeszköz amiből meglehetne venni. Ide szoktam kirni amit keresek : http://hup.hu/node/115566

Az Alapítvány működne viszont az elmúlt években alig kapott olyan eszközöket amit kilehetne adni.
Az 1% gyűjtésre továbbra sem jogosult mivel a tevékenységi köre -> eszközkihelyezés a jelenlegi törvények értelmében nem közhasznú vagy kiemelten közhasznú. Az alapító okiratot kellene "átszabni" de nincs olyan jogász vagy ügyvéd aki ezt díjmentesen elvégezné és miután az alapítvány pénz nem kezel,nem kap nincs miből kifizetni.

--

Sosem az a probléma amivel szembe tudsz nézni, hanem az amire vársz, hogy majd megoldódik..
Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090
http://elütöttek.hu/

http://hup.hu/node/99539
http://hup.hu/node/128597

Ügyvédi munkával próbálj segítséget kérni rajtuk keresztül:

http://probonougyved.hu/

Nem volt még velük dolgom, de több ügyvéd is a hálózatuk tagja. 

...úgyis jönnek...