Betiltották az Uber önkéntes taxi-szolgáltatás működését Németországban

http://itcafe.hu/hir/uber_nemetorszag.html

Az önkéntes taxisokra építő vállalkozás képviselője szerint az övék a jövő, és ezt illene Európa egyik legfejlettebb gazdaságában is észrevenni. A nyomásnak pedig nem engednek – közölte a szóvivő.

A frankfurti tartományi bíróság elfogadta Taxi Deutschland német taxistársaság kifogásait, és ideiglenesen megtiltotta az USA-ból indult globális cég, az Uber működését Németországban, arra hivatkozva, hogy megítélésük szerint a vállalkozás önkéntes sofőrjei nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel és biztosítással, így, amíg a teljes eljárás le nem zajlik és nem tisztázzák pontosan az Uber tevékenységének körülményeit, addig nem kínálhatják szolgáltatásukat – írta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Hozzászólások

Természetes a taxis biztosítója.
Csak neki más biztosítása van, mint -ahogy lentebb írták- Sanyi bácsinak. És kb itt van az eb elhantolva.

Nekem volt ismerősöm, akit baleset ért. Egy ismerőse vezetett.
~5 év múlva lett kártérítés az egész történetből. Mármint akkor kapta kézhez bíróság által már rég megítélt összeget.

KÖZLEKEDÉSI BALESET KÁRTÉRÍTÉSE

Közlekedési balesetnek nevezzük azokat a baleseteket, amelyek egy mozgó jármű vagy egy részvételével történnek, a kár a közlekedési szabályok megsértésének következményeképp és a jármű mozgásából eredően történik, illetve okozati összefüggés áll fenn a jármű mozgása és a bekövetkezett kár között. Ha a közlekedési baleset során személyi sérülés vagy más jellegű kár keletkezik, minden vétlen felet kártérítés illet meg. Vétlen félnek számít a vétkes autóvezetőn kívül mindenki, tehát a vétkes és a vétlen vezető utasai, illetve a baleset pillanatában a helyszínen tartózkodó, megsérült gyalogosok is.
Ha a vétkes járművezető elismeri a felelősségét, ki kell tölteni egy bármely biztosítótársaságtól ingyenesen beszerezhető baleseti bejelentő nyomtatványt, majd azt mindkét félnek alá kell írnia. Ha a felek nem jutnak dűlőre a felelősséget illetően, azt rendőri intézkedés során lehet megállapítani. A vétlen felek vagyoni és nem vagyoni kártérítésre jogosultak, amelyet általában a vétkes sofőr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának terhére fedeznek.

"A vétlen felek vagyoni és nem vagyoni kártérítésre jogosultak, amelyet általában a vétkes sofőr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának terhére fedeznek."

Ha biztosító nem fizet a hibás sofőr kgfb-je után akkor következő lépésben beperelheted a biztosítót vagy a sofőrt polgári peres eljárásban amihez sok sikert és türelmet kívánok.

bárki köthet biztosítást magának. Mitöbb olyan biztosítást kötsz, amilyet akatsz. Inkább arról van itt szó, hogy féltik a szaros üzletüket (ez érthető), de tudomásul kell venni, hogy azé kell legyen a válaszás egy szolgáltatás megvásárlása esetén, akinél a pénz van. Ez a bajom egy csomó más hasonló dologgal is. Persze hogy ez valakinek szúrja aszemét, volt és lesz ez így még ebben a világban.
Képmutató dolog nem a profitra hivatkozni.

Van abban igazság amit írsz, de szerintem annyira nem fekete-fehér a történet mint gondolod.
Önkéntes taxi? A következő mi lesz? Önkéntes sebész? Attól, hogy Sanyi bá azt hiszi hogy tud vezetni még nem biztos, alkalmas taxisnak.
Érdekes módon az önkéntes tevékenységek is köthetőek képzéshez, pl a tűzoltómunka erre jó példa.
Nem olvastam el a cikket, de a taxi pénzért szokott menni. Hogy van ennek itt az adóvonzata?
Meg ezen kívül is van pár érdekes kérdés a dologban.
- - - - - - - - - - - -
Magyar égre, magyar ufót.
300hsz feletti topicot nem olvasok.

Bár érdekes módon egyre jószívűbb a NAV ezzel kapcsolatban, viszont a platformot használók 90%-a még mindig szürkében jár, mivel bár meggazdagodni nem akarnak, de nem is eseti tevékenységként űzik.
http://blog.oszkar.com/ujabb-fejlemeny-a-telekocsizas-adozas-kapcsan/

Utaztam olyan jól menő üzletemberrel luxuskocsiban aki csak azért keresett útitársat mivel a napi 400-500km ingázáson unatkozik (kiköltözött vidékre és budapesti a székhelye). Ingyen nem ajánlhatja fel, mivel hajléktalannal mégsem szeretné magát órákra összezárni. Viszont napi 2 utazás már nem számít esetinek sajnos, így neki is abba kellett hagynia, mivel nem érte meg a kockázatot. Talán azóta inkább filmezik vezetés közben, ezzel is javítva a közbiztonságot...

Mindenki saját felelősségére ül be egy Uber v. Wundercarba.
Én a wundercarról hallottam ismerősöktől. Ott lehet értékelni az utast is és a sofőrt is.
Aki rossz értékelést kap sofőrként (mert nem biztonságosan vezet,műszakilag nem megfelelő az autója, stb ...) az mellé nem fog beülni senki, aki utasként kap rosszat (mert büdös, részeg, nem fizet, stb... ) azt pedig nem fogja elvinni senki.
Persze ennek lesznek elszenvedői, de a közösség gyorsan kidobja magából a nem oda illő elemeket.

Wundercarnál nem fizetsz a sofőrnek közvetlenül, hanem az alkalmazáson keresztül tudsz (ha szeretnél) egy kis borravalót adni, amit a wundercar kap meg. Gondolom számlát nem utasszállításról kapsz tőlük, mert ők nem azt biztosítottak neked, ők csak információt szolgáltattak. A sofőr pedig hetente kapja meg a jutalékát. Ezt gondolom az adóbevallásában fel kell majd tüntetnie, de erről egy könyvelő tudna többet mondani.

Tehát eléggé jól ki van találva. Nehéz lesz olyan törvényt hozni amivel ezt tudják szüntetni teljesen.
Egy hatásos módja lenne, ha a taxi olcsóbb lenne a wundercarnál.

____________________________
www.szerverplex.hu

Na igen, a területi versenyek amiknek akkora híre megy, hogy majdnem órás humorműsor készül róla (IHM) simán árformáló hatásúak is lehetnek.
Igaz, hogy a trükköstaxiban nem kell eltartani az apparátust, és nagyobb lehet a haszon, vagy alacsonyabb az ár, nem kell hozzá a taxisvizsga mint a Taxi 1 elején a főhősnek, de nem tudom.
Nekem pl az utolsó dolog lenne, hogy egy appból rendelt ismeretlen által vezetett autóba ülök be hajnal 4 körül hazafele menetben valami buliból. Főleg, hogy általában megyeszékhelyről megyek vidékre. Fővárosi viszonylatban nem sok km, (20 alatt valamivel) de felénk pislogás van miatta. Nekem nem igazán hiányzik hogy félrerakjanak az út mellé egy kamu nickkel... Nekem megéri azt a pluszt az ellenőrzött fuvar...
Az hogy értékelhető a sofőr a vatera világa óta sokadlagos dolog... Ott pl egyes esetekben simán jól megy a körbeminősítés...
- - - - - - - - - - - -
Magyar égre, magyar ufót.
300hsz feletti topicot nem olvasok.

OK akkor most fus ennek neki megegyszer.

Wundercar:

"Az értékeléseken felül minden fuvart GPS-en keresztül nyomon követünk. Ezen felül minden sofőr alapos biztonsági háttérátvilágításon megy keresztül, csak ezután kezdhet el fuvarozni. Ha értékelései alapján rossz közösségi sofőrnek bizonyul, eltávolításra kerül a rendszerből, és nem fuvarozhat tovább."

Taxitarsasag, mint garancia? Elarulom, par hete rendeltem taxit egy nevesebb tarsasagtol. Amikor a sofor kiszallt es meglattam, inkabb mas nevet mondtam neki, minthogy beuljek melle, kifejezett halalfelelmem lett, pedig nem vagyok egy ijedos tipus.

--
L

Önkéntes taxi? A következő mi lesz? Önkéntes sebész? Attól, hogy Sanyi bá azt hiszi hogy tud vezetni még nem biztos, alkalmas taxisnak.
Akkor nem Sanyi bá't hívom, hanem továbbra is egy "valódi" taxitársaságot, pénztárcám függvényében szabadon döntök.

Hogy van ennek itt az adóvonzata?
Attól én nem félek, hogy ha ez tömegessé válik, pont nálunk nem találnak rá valami külön adónemet. :)

----------
rohamkocka

"Önkéntes taxi? A következő mi lesz? Önkéntes sebész? Attól, hogy Sanyi bá azt hiszi hogy tud vezetni még nem biztos, alkalmas taxisnak."

Ez a példa nem kicsit sántít.
Ha Sanyi bá naponta műti családtagjait akkor van sebész gyakorlata. Ez esetben valódi sebész aki érti a dolgát.
Akinek van jogosítványa annak van papírja és képzettsége a vezetéshez.

Ebben az esetben (legalábbis Magyarországon 100%) úgy sem kapnál 10ede akkora kártérítést sem mint, ami a minimálisan csak gyógyszerek felére elegendő lenne. Persze ennek nem kéne így lenni, de ez a realitás. Másrészt nekem az a tapasztalatom, hogy a taxis egy picivel sem jobb sofőr, mint a nagy átlag. Sőt a sok-sok év "tapasztalat" miatt még sokszor figyelmetlenebbek is egy normál sofőrnél (ezt gyalogosként kellett átélnem nem egyszer).
Amúgy meg amiről itt szó van azt én inkább stoppos közvetítésnek hívnám.

És a legfontosabb, hogy a jelenlegi (magyarországi) szabályozás mellett, hogy az amúgy drága taxi (na ne már, hogy 1 liter benzinért vigyenek egy kilométerre, mert ugye ezt akarták, ha nem is kapták meg teljesen) sajnos nem a taxisnak fizet (bár ki tudja, amilyen bunkó némelyik tőlem éhen is halhatna), hanem az utazásszervezőnek, amellyel szerződésben áll. És itt nekem ugyanaz a bajom, mint a zeneiparban. A zenész menjen szépen koncertezni, abból éljen meg, a kiadó meg szépen találja ki, hogyan lehet egy cd árát megjelenéskor max 2 eurós árér gazdaságosan kihozni és éljen meg abból. Ha meg nem tud, hát csináljon mást.

Nekem nagyon szimpatikus a rendszer, persze lehet azért, mert én amúgy végigstoppoltam már fél európát, és minden esetben jobb volt, mint a taxik, amiket eddig használtam.

FathoM

Nem más ez, mint fapados taxi, és a képlet is ugyanaz, mint az ilyen repülőknél.
Amíg minden klappol, minden megspórolt eurora úgy néz az ember, mint lottóötösre - amikor nem egészen klappol minden, és az utas egymásra mutogatók között találja magát, akkor fennen kezdi hirdetni, hogy az egész világot be kéne tiltani.

Talán a mosógépeket is be kellene tiltani, juj mi lesz szegény mosónőkkel.
Mondjuk az én csőrömet már Gutenberg is piszkálta, szegény kódexmásoló szerzeteseknek át kellett térni a sajtkészítésre (trappista), nagyon kellemetlen volt az az ügy is.

Összehasonlítás és néhány konkrétum a feltételekről
http://www.bild.de/auto/auto-news/taxi/fahrdienst-app-test-studie-finan…

Bár a legtöbb hírnél mindenki megpróbálja kitalálni, hogyan működik, mivel a cikkeben sem mindig írják le korrektül.
Elvileg az adott várossal is egyeztetnek a feltételekről, szóval akár hivatásos taxisokat is megkövetelhetnek. Persze ettől rettegnek a mostani taxitársaságok, hiszen nem szeretnék, ha máshoz pártolnának át a sofőrök. A független taxisok helyzetbe kerülnének a mostani szervezetekkel szemben.

A taxisokat sem értem miért sírnak, hiszen ha jobb ajánlatai vannak az uber-nek, akkor átpártolhatnak hozzá. Bár akkor mindenről lenne számla és adózni kéne.
Egy ponton látok problémát: az uber "taxióra" lehet nem felel meg a magyar szabályozásnak. Bár épp tegnap olvastam egy cikket arról, hogy a taxisokat is szétszívatják a bürokráciával az engedélyek kapcsán.

Ezt viszont semmilyen európai városban nem fogják tudni megakadályozni. Budapesten is van hivatásos taxisokat rendelő mobil app, magyar fejlesztés. Valószínűleg a kezdeti békesség kedvéért taxitársaságokkal állapodtak meg, de idővel vagy ez az app vagy más lehetővé fogja tenni a közvetlenül taxisok számára a belépést. Onnantól pedig zuhanni fog a taxitársaságok csillaga mert egy telefonos diszpécserszolgáltatáson kívül semmilyen hasznos dolgot nem csinálnak, csak kihasználják a taxisaikat. Autót egyik sem rak a taxis vállalkozója alá.
Az árak Budapesten fixek, ezért minőségi különbség csak az útvonal hosszában és idejében lehet. Erre pedig a mobil app értékeléses rendszere sokkal inkább garancia az utas számára mint egy taxitársaság neve.

"Onnantól pedig zuhanni fog a taxitársaságok csillaga mert egy telefonos diszpécserszolgáltatáson kívül semmilyen hasznos dolgot nem csinálnak, csak kihasználják a taxisaikat."

azert ez nem igaz. a legfontosabb, amit a fuvarkozvetitoktol kap a taxis az a sok fuvar. a kozvetito leszerzodik egy rakat ceggel hogy ok szallitsak a dolgozoikat, vendegeiket, es igy folyamatosan van munka, nem csak pentek meg szombat ejjel... nem beszelve a marketingrol, taxikartya bankkartya stb kezeleserol es meg sorolhatnam.

az uber jo az olcsojanosok fuvarozasara, de a cegek premium igenyeit aligha fogja kielegiteni.

A'rpi

> az uber jo az olcsojanosok fuvarozasara, de a cegek premium igenyeit aligha fogja kielegiteni.

Lásd a repülős hasonlatot, amit írtam. Ha az a cél, hogy first class-en repülj, akkor pont jó. De sok cégnek nem ez a célja, hanem hogy optimálisan költse el a pénzét.

Amikor az USA-ban jártam, a cégeknek (nyilván, akikkel érintkeztem) úgy tűnt, nincs baja az Uberrel.

"azert ez nem igaz. a legfontosabb, amit a fuvarkozvetitoktol kap a taxis az a sok fuvar. a kozvetito leszerzodik egy rakat ceggel hogy ok szallitsak a dolgozoikat, vendegeiket, es igy folyamatosan van munka, nem csak pentek meg szombat ejjel... nem beszelve a marketingrol, taxikartya bankkartya stb kezeleserol es meg sorolhatnam."

Szerintem ez leginkább addig volt igaz, amíg a cégek egyedi szerződésekkel sokkal jobb árat kaphattak. Viszont ma már egységár van, azóta pedig minimális előnyt jelent ez a cégeknek.

Amúgy Magyarországon a taxisok szerintem simán ott hagynák a fuvarközvetítőket egy über-ért, amitől megkapnák kb. ugyanazt, csak nem kellene ezért havonta soktízezret becsengetniük, sok esetben a semmiért.

Ilyenek a törvények. Nem csak az elvárt működésről, hanem az állam bevételeiről is gondoskodnak. Csak gyakran le vannak maradva pár évtizeddel a hétköznapoktól, mert olyanok hozzák, akik nem az átlagemberek közt mozognak.
Taxis esetben szerintem a számlázásra vonatkozó szabályok és a központilag meghatározott árak nagyban akadályozhatják az életképesebb megoldások bevezetését. Például a német cikkben látva az utazási időben való különbséget, kicsit elgondolkodtam, hogy miért lehet gyorsabb az utazás az uberrel. Biztos nem száguldozik a telekocsi... ellenben nem kell a kp vagy kártyás fizetéssel és a számlaadással tölteni az időt, mert azt az app oldalán két kattintással elintézték elektronikusan. Na ez a taxaméteres szabályozás miatt lehetetlen itthon, mert úgy tudom nem fogadják el a gps alapú mérést és az árazás sem lehet rugalmas.

A fene tudja.

Tavasszal beültem egy taxiba, ~10 év után. A cég a Főtaxi, "Meglepetések helyett!", a fuvar Bp. XI.->XIV. viszonylatban történt. A fuvardíj valamivel több, mint 5000 forint volt. Az utazás egy tiszta, ám némiképp fingszagú kocsival történt. Eszembe nem jutott volna taxit hívni, ha nem egy eszméletlen ~15 kg. súlyú professzionális képmagnót cipeltem volna, este.

Naszóval,a konkurenciának mármint a most már szabályozott árakkal dolgozó, egységesített taxitársaságok konkurenciájának bőven van mozgástere. Mind árban, mind minőségben. Szeretném látni, ki hívna egy Wundercar-t akkor, ha látja az értékelésekben, hogy a feléje cirkáló kocsi fingszagú.

20 év után nagyjából sikerült a taxis hiénákat nagyjából eltüntetni, bár a taxismaffia továbbra is létezik. SZVSZ ezeket az anomáliákat egy teljesen kontrollált, - jelenleg technikailag, remélhetőleg előbb-utóbb jogszabályokkal is! - új rendszerben ki lehetne iktatni. Hiszen GPS pozícióval van minden naplózva, hívás, haladás, érkezés, stb. taxi, utas pozíciói, számlázás keretrendszerben történik, független a sofőrtől, nincsenek leosztott, megvett helyek, droszt rangsorok.

Biztonságos is a full visszakövethetőség révén.. Pletyka, de komolyan hangzik, hogy egy részeg kis tizenéves pi**a, ha leint egy taxit hajnali háromkor buli után, nem biztos, hogy hazajut, ha alvilághoz kötődő sofőrt fog ki, lehet, hogy hamarosan külföldön találja magát a szexiparban, akarata ellenére.

SZVSZ, ha jól csinálják, a közösségi taxival mindenki nyer!!!

Well, én azt vettem észre, hogy ami korábban, a "jó irányba tett lépés" előtt került nekem 2000 Ft-ba az most 3200, ugyanannál a taxicégnél, ugyanannál a taxisnál.

Mert az állam (önkormányzat, taplópista, bkk, dávidka, stb., nem kívánt rész törlendő) elintézte, hogy ne legyen verseny. Szóval jelentem: ha át nem is basztak, de hogy kibasztak velem az biztos. És nem a taxisok...

"Nem feltétlen", de kb. annyira reális, mintha betiltanák az economy és az economy plus osztályokat a repülőkön, cserébe viszont mindenki first class-en utazhat. Ha úgy nézed, ez jó dolog, mert a first class királyság, de az néhány embert zavarni fog, hogy háromszor annyiba kerül egy út. :)

"van verseny, csak most nem azon versenyeznek, hogy melyik tarsasag tudja _a taxis karara_ lejjebb nyomni az arakat, hanem hogy ki tud jobb szolgaltatast nyujtani... ami nem feltetlen rossz."

Ez bullshit. Ha van is verseny az is csak minimális. Árban nincs verseny, a jobb szolgáltatással pedig nem tudsz több pénzt beszedni, de legalább többe kerül. Ráadásul egy nagyon komoly koncentráció ment végbe a taxiscégek között, szerintem a piac 80-90%-a 2-3 cég kezében van, és nem igazán van köztük öldöklő verseny...

És hamarosan várhatóan még annyi megkülönböztetési lehetőség se lesz, mint ma, hogy egy Skoda vagy egy Mercedes viszi a seggedet. Szerintem a pár éven belül lezajló kocsicsérénél majd jön kb. a Dacia és ajánl majd volumenben egy jóárasított, gyárilag taxisárga olcsó fost, amit persze meg fog venni a taxisok nagy része, mert ha drágább és jobb kocsit vesz akkor is csak ugyanannyit kérhet érte...

Szóval ennyit a versenyről.

"a jobb szolgáltatással pedig nem tudsz több pénzt beszedni, de legalább többe kerül"

de tobb nagy ceges ugyfelet tudsz leszerzodni, es azok hozzak a sok fuvart es igy penzt, nem a reszeg bulizok... hidd el hogy megterul.

"a piac 80-90%-a 2-3 cég kezében van"
ez igy van

"nem igazán van köztük öldöklő verseny..."
na ez nem igaz, verre menoen harcolnak 1-1 nagyobb ugyfelert (multik, bankok, tv-k), kozben meg folyton feljelentgetik egymast. amig szabad aras volt addig se a legolcsobbal szerzodott le egy sok milliard forgalmu ceg, hanem azzal aki jobban kinyalta a segget, aki garantalt nekik 3-5 perces kierest (nagyon durva kotberrel), luxus szinvonalu kocsikkal es sok nyelven beszelo kulturalt soforokkel etc. az informatikai hatterrol (ehhez van nemi kozom, ezert ismerem belulrol a mukodesuket) nem is beszelve. egy multinak pl fontos hogy online nezhesse melyik munkatarsuk mikor hova ment taxival, ilyet nem mindegyik tudott, es ez csak 1 a sok innovacio kozul amivel meg tudjak nyerni a penzes ugyfeleket.

hidd el, az uber csak arra lesz jo, hogy a reszeg bulizokat lenyulja a tarsasagoktol, de a nagyoknak ez csak a forgalom kis hanyadat teszi ki most is.

a kocsirol szolva pedig, most epp az a trend hogy zoldulnek, elektromos kocsik etc. es hidd el erre harapnak a magukat zoldnek hirdeto multik, hogy oket zold taxik vigyek.

"de tobb nagy ceges ugyfelet tudsz leszerzodni, es azok hozzak a sok fuvart es igy penzt, nem a reszeg bulizok... hidd el hogy megterul."

és hány ilyen nagy ügyfél van? 50? 100? Lehet hogy értük megy a verseny, de mindenki más meg szarul járt. De valójában ezek a cégek is...

"na ez nem igaz, verre menoen harcolnak 1-1 nagyobb ugyfelert (multik, bankok, tv-k), kozben meg folyton feljelentgetik egymast. amig szabad aras volt addig se a legolcsobbal szerzodott le egy sok milliard forgalmu ceg, hanem azzal aki jobban kinyalta a segget, aki garantalt nekik 3-5 perces kierest (nagyon durva kotberrel), luxus szinvonalu kocsikkal es sok nyelven beszelo kulturalt soforokkel etc."

Hát igen, vagyis akikért korábban is ment a komoly verseny azokért most is megy, a többiekért meg megszűnt a verseny. És mindenki többet fizet. Hát gratulálunk...

"az informatikai hatterrol (ehhez van nemi kozom, ezert ismerem belulrol a mukodesuket) nem is beszelve. egy multinak pl fontos hogy online nezhesse melyik munkatarsuk mikor hova ment taxival, ilyet nem mindegyik tudott, es ez csak 1 a sok innovacio kozul amivel meg tudjak nyerni a penzes ugyfeleket."

Na látod, ez a pótcselekvés. És megértem, hogy ennek Te a nyertese vagy, de valójában ezek kurvára nem fontos dolgok, csak valamivel meg kell különböztetnie magát a taxis cégnek, valami látható extrát (is) kell nyújtania a tender megnyeréséhet, mert ugye 10 forinttal olcsóbb árat nem ajánlhat.
Szóval ezért kell ilyen online bohóckodással szórakozniuk, hogy legalább valamire ki lehessen írni a tendert és le lehessen pontozni. Mert amúgy úgyis azon dől el a tender, hogy melyik taxiscég viszi el a multis döntéshozókat egy olyan jacht-ra, ahol vödrökben áll a kokain és sorban állnak a nagymellű luxuskurvák. (True story.)

"hidd el, az uber csak arra lesz jo, hogy a reszeg bulizokat lenyulja a tarsasagoktol, de a nagyoknak ez csak a forgalom kis hanyadat teszi ki most is."

Most igen. De korábban volt azért más volt az arány. Én az egyik fuvarszervező emberével dumáltam, ő annyit mondott, hogy a taxisok kb. ugyanannyit keresnek, mint korábban, csak kevesebb fuvarral. Ebben nem tudom mennyi a mundér becsületének a védelme, mert a taxisoktól meg olyat hallok, hogy "de jó hogy jött, 7 óta kint vagyok és még nem volt fuvarom", mindez 11 után...

"a kocsirol szolva pedig, most epp az a trend hogy zoldulnek, elektromos kocsik etc. es hidd el erre harapnak a magukat zoldnek hirdeto multik, hogy oket zold taxik vigyek."

Csakhogy a "zöld" kocsi kurva drága, a dacia meg kurva olcsó. És a kocsit a taxis veszi (vagy bérli), és nem a taxiscég. És biztos lehetsz benne, hogy ha lecseréli a kocsiját, akkor nem Leaf-et fog választani, hanem, ugye.

"hogy ennek Te a nyertese vagy"
nem vagyok, ugyanannyit fizetnek mint regen. az is igaz, hogy az ugyfelunk mar sok eve elkezdte az informatikai innovaciot, joval megelozve a tobbieket akik most kapkodnak hogy hasonlo szolgaltatasokat vezessenek be...
es nem csak az online bohockodasrol van szo, hanem olyan alap dolgokrol mint bankkartyas fizetes vagy feltoltheto taxikartya (csekkfuzet helyett).
de a gps-es kovetes es pozicio alapjan torteno cimkiadas, ami ugye mar 1 eve kotelezo, naluk mar 5 eve le volt fejlesztve, csak a taxisok tiltakozasa miatt nem vezettek be akkor.

"a taxisok kb. ugyanannyit keresnek, mint korábban, csak kevesebb fuvarral. "
ez tenyleg igy van. ok jol jartak, pedig eleinte nagyon tudtak sirni.
annyira jol jartak hogy csucsidoben pl karacsony meg ujev korul amikor regen minden kocsi kint volt egyszerre, most a 2/3-uk b@szik dolgozni, mert 2 het alatt megkereste december elejen azt a penzt amiert regen egesz honapig gurcolt.
a fuvarszervezo meg szop, mert nem tudja teljesiteni a fuvarok igen jelentos reszet emiatt...

"es nem csak az online bohockodasrol van szo, hanem olyan alap dolgokrol mint bankkartyas fizetes vagy feltoltheto taxikartya (csekkfuzet helyett)."

Amiből a kártyás fizetést minden egyéb mókolás nélkül kötelezővé lehetett volna tenni, a prepaid taxikártya pedig továbbra sem a proletariátus itala...

"a gps-es kovetes es pozicio alapjan torteno cimkiadas, ami ugye mar 1 eve kotelezo, naluk mar 5 eve le volt fejlesztve, csak a taxisok tiltakozasa miatt nem vezettek be akkor."

A taxisok ma is fújnak erre amúgy. Az egyik sofőr anno elmesélte nekem, hogy szar a rendszer, mert nem azt a kocsit küldi amit reálisan kellene, de ő talált egy olyan helyet, ahonnan mégis őt küldi, pedig - saját bevallása szerint - sem optimális a hely.

""a taxisok kb. ugyanannyit keresnek, mint korábban, csak kevesebb fuvarral. ""
"ez tenyleg igy van. ok jol jartak, pedig eleinte nagyon tudtak sirni."

Azt azért tegyük hozzá, hogy ezt nekem nem egy taxis mondta, hanem egy taxiscég embere, az egyik haverom haverja. Nem esküdnék meg rá, hogy így is van.
De TFH így van, ők jól jártak, ez akkor is azt jelenti, hogy a "vevők" harmada kikopott a piacról. Szóval a nagy rendszabályozás közben sikerült kibaszni azokkal az emberekkel, akik amúgy utaznának taxival...

"annyira jol jartak hogy csucsidoben pl karacsony meg ujev korul amikor regen minden kocsi kint volt egyszerre, most a 2/3-uk b@szik dolgozni, mert 2 het alatt megkereste december elejen azt a penzt amiert regen egesz honapig gurcolt.
a fuvarszervezo meg szop, mert nem tudja teljesiteni a fuvarok igen jelentos reszet emiatt..."

Szegény fuvarszervező, mindjárt könnyet is ejtek érte...
Amúgy december első két hete a céges bulik miatt eddig is nagy kasza volt, simán voltak 15-20 perces érkezési idők, mert olyankor vannak ezek az események.
És hogy most a fuvarszervező szopik? Hát ilyen ez a szakma, néha nekik is kell, rájuk is fér ha már a maradék 50 hétben szarrá szopatták az alvállalkozóikat...

"A taxisok ma is fújnak erre amúgy. Az egyik sofőr anno elmesélte nekem, hogy szar a rendszer"

igen, szar, bar sokat fejlodnek. meg tarsasaga valogatja, kinel mennyire szar, erdemes olvasni az errol szolo topicot a hellotaxi-n (mar akit melysegeben erdekel es/vagy erinti a dolog)

csak 3 pelda, ami miatt gaz volt, foleg az indulaskor:
- utas bemondja hogy x es y utca sarkan all. na jo de a diszpinek ebbol gps koordinatat vagy cimet (irsz+utca+hazszam) kene varazsolnia, vagy hasonlokepp bemond valami olyan ettermet szorakozohelyet etc ami meg nincs benne a POI adatbazisban (a taxisok hiaba tudjak hol van, de a gps cimtervezeshez akkor is kell a pontos helye mar a cimfelvetelkor) - korabban a taxisoknak kellett a helyismeret, most a diszpik csinaljak ezt...
- a taxis all valami nagy fouton, de mivel all, a gps nem tudja melyik iranyban. ratervezi az utat o meg mehet 10km-t mire meg tud (szabalyosan) fordulni (hasonlokepp problemak az utlezarasok etc amirol a tervezo program nem tud)
- ez mondjuk a terkep szolgaltato hibaja volt, egy ideig kamionra terveztek az utvonalat (osszekevertek az e-utdijas adatbazissal :)) es igy a belvarosban egyik utcabol a masikba az M0-n tervezte az utvonalat, a taxis meg csak lesett hogy wtf

A'rpi

Világosítsatok fel, mert én valamit tökre nem értek ezeknél az appoknál. Kb. minden városban van rá szabályozás, milyen feltételekkel lehet taxizni. Engedély, sárga kocsi, taxióra, stb. 1. Ezt hogy a tökbe akarják megkerülni ezek az alkalmazások? Attól még, hogy valaki az alkalmazást használja, miért gondolja, hogy rá nem vonatkoznak a jogszabályok? 2. Mi tartja vissza a jelenlegi taxisokat, hogy ezeket az alkalmazásokat használják?

1. Minden épeszű ember tudja, hogy a taxizáshoz taxi kell és jogosítvány, nem sárga matrica, meg a többi szarság. Innentől kezdve működik az összes geolokáció alapú taxis-alkalmazás.
2. Na ez tényleg jó kérdés! Mi lenne, ha a jelenlegi "legális" taxisok sírdogálás helyett beszállnának a versenybe, és például kitakarítanák a fingszagú autóikat? Ja, nyekeregni sokkal kényelmesebb...

"a taxizáshoz taxi kell és jogosítvány, nem sárga matrica, meg a többi szarság."

Á, minek jogsi? Nem elég, ha tud vezetni az ember? De ezt bármilyen munkáról elmondhatjuk, nem? Minek papír, tudás kell csak... A probléma az, hogy nem tudjuk, kinek van meg a megfelelő tudása, ami pl. taxizásnál messze túlmutat a B kategóriás jogsi követelményeinél. Helyismeret, pszichológiai alkalmasság, mélyebb műszaki ismeret, jobb vezetői tudás (pl. csúszós úton) mind fontos. És utasként hogyan győződhetsz meg ezekről? Pl. ha megvannak a megfelelő engedélyei (azaz szerződhetett taxitársasággal).

Nézz csak körül az ismerőseid között, hányan vezetnek sok éve balesetmentesen úgy, hogy csak a csodán múlt, hogy nem történt még velük semmi, olyan gyatrák. Nem feltétlenül jó ötlet még jobban rászabadítani őket az utakra.

Az általad felvetett problémákra sokkal inkább megoldás a Uber minősítős/visszajelzős rendszere, semmint a hagyományos taxiscégekkel szemben alkalmazott bürokratikus (és megvesztegetésekkel teli) szabályrendszer. De nem ez a legfontosabb, hanem:
- hadd döntsem el én, hogy tudok-e személyszállítási szolgáltatást végezni (mint Uber-es sofőr)
- hadd döntsék el az utasaim, hogy én tudok-e személyszállítási szolgáltatást végezni (minősítés)
- hadd döntse már el az utas szabadon, hogy melyik autóval viteti magát (szabad választás - szabad verseny)

Gyűlölöm, amikor a politikusok és jogász csicskásaik felülről (próbálják) osztani az észt.

Igen, lehet így is hozzáállni, és elképzelhető, hogy működne is. Ugyanez alkalmazható lehet élelmiszer- meg gyógyszergyártókra, óvónénikre, programozókra is.

A probléma az, hogy nem feltétlenül tökéletes a rendszer. Pl. túrórudit gyártasz, 999 túrórudid jó, minden ezrediket kakival vonsz be. Milyen lesz az értékelésed? És milyen, ha taxisként minden ezredik fuvarnál idegrohamot kapsz a dugótól? A hagyományos rendszerben elveszted az engedélyed. A csillagozósban mi lesz? Muti az algoritmust!

"miben több, mint egy mezei sofőr?"

A mezei sofőrök több mint fele, bele értve a totymorgókat, gyorshajtókat és HUP olvasókat is, bődületesen gyatra vezető. Nézd meg, hányan képesek minden rossz indulat nélkül is egy egyszerű jobbkezes utcát elrontani, nem tudnak jobboldali járda mellé leparkolni, nem beszélve arról, hogy ha valamit nem látnak (bukkanó, kanyar, takaró autó miatt), akkor azt hiszik, hogy nincs is ott semmi. Éppen ezért különböztetik meg a profi és koca autósokat. Aki sokat van az utakon, az legyen profi. És ha nem bizonyul profinak, akkor ugorjon a papírja, ne csak egy fél csillag.

"élelmiszerbiztonságról van szó"

A taxinál meg életbiztonságról. Amire válaszoltam, ott alapvetően arról volt szó, hogy minek bármiféle papír. Csak hoztam rá egy másik példát.

Szerintem a taxisoknak sem tanítanak más KRESZT mint másnak. Sima B jogsi meg egy taxis vizsga, ami olyanokból áll, hogy utasfelvétel, meg taxis eszközök használata, meg helyismeret stb. De attól, hogy valaki leteszi a taxis vizsgát nem lesz jobb sofőr, és nem fogja jobban tudni a KRESZT, mint előtte.

Ahhoz kepest, hogy van kresz vizsgajuk meg pavjuk meg minden, lattam mar taxist, aki:
-bringauton parkolt
-ut kozepen megallt (ezt epp tegnap este), pedig epp egy parkolo volt mellette, tele ures helyekkel
-az Oktogonon a szuk atvezeto utcacskan elozott (1 sav), utana atment az Andrassyn a zarovonalon, es balra kanyarodva tovabbment az Oktogon fele
-A Frangepan utcarol kanyarodtam jobbra a Teve utcaba, o balrol jott (stoptabla mogul). Szep nagy ivben megelozott (a keresztezodesen is a szembe savban haladt at), es vegig gyorsitva nem sokon mult, hogy frontalisan utkozzon a vele szemben jovovel.

Az ilyenek mellett engem nem nyugtat meg, ha napi 8 orat az utakon toltenek.

--
Why did the chicken cross the road?
It was trying to get a signal on its iPhone 4.

Én úgy érzem, normális taxisra nehezebb példát találni, mint öntelt idiótára. Helyből egy tucat esetet tudnék felsorolni csak a múlt hétről, amikért az én jogsimat elvennék ha látná rendőr, a taxisoknak meg elnézik, még ha látják is.

Órákig (napokig?) tudnánk sorolni, melyik taxis milyen őrületet hajtott végre. Ilyen után nem értem, egyesek miért védik a taxisokat, hogy "dehát páv 2 meg fasztudjamilyen vizsga"... az egy vizsga. Vizsgán kell tudást reprezentálni, egy fecniért. Utána meg...

Én pedig leginkább normális taxisokkal utaztam amikor arra került sor.

Amúgy ma Magyarországon a sofőrök 80%-ától simán el lehetne venni a jogsit, 50%-ától pedig el is kellene, szerintem taxisok között is hasonló az arány. A kocsik feléről is le kellene venni a rendszámot...

A rendőrök meg, ugyanmár. Traffipax, semmi több.

Ha drogdíler lennék, csak ilyennel szállítanám az árut.

--
trey @ gépház

A taxisok bekaphatják. Ez a szolgáltatás kb. olyan, mint az Oszkár telekocsi. Ilyen alapon azt is tiltsák be, hiszen nyilvánvaló módon utasokat szipkáz el a vasúttól meg a Volántól. Ja, hogy olcsóbb, megbízhatóbb és gyorsabb? Az ki f.szt érdekel? Évek óta csak Oszkárral utazom mindenhová az országban, és valszeg ezt az alternatív taxis szolgáltatást is ki fogom próbálni. Abban az esetben, ha sikeres a dolog, akkor talán itt is a taxivállalatoknak kéne magukba nézni, hogy mit és hol cseszerintenek el, amiért az emberek ezt az alternatív megoldást választják.

--------------------------

Csak a viták elkerülése végett. Ha nem használok ékezetet, mobiltelefonról írok.

várhatóan itthon is hasonló sorsa lesz...

Romaniaban a stoppolast mar torveny tiltja. Az Uber most keszulodik indulni, lattam igazgatoi allashirdetest a neten. Kivancsi vagyok mennyi ido alatt tiltjak be.

--
FeZo