Troll on Bürgermeister :)

Megunva az évek óta áldatlan állapotokat, ma ezt küldtem el városunk polgármesterének:
...kíváncsi vagyok a válaszra :)

Tisztelt X.Y. polgármester Úr!

1941. november 27-én, a Moszkva elleni utolsó támadás előestéjén Eduard Wagner tábornok, a német hadsereg főszállásmestere jelentette: „Erőink végére érkeztünk személyi és anyagi vonatkozásban.

Bizony, bizony esős napokon és az azt követő néhány napban azt gondolom xxx városa kitűnően tudná hasznosítani az iskolások történelem tanulása kapcsán Galagonyás VI. dűlőt.
A második világháborúban az orosz fronton előrenyomuló német csapatok viszontagságairól sokat szólnak a tankönyvek, de nehéz lehet elképzelni milyenek is lehettek valójában azok a rossz útviszonyok, ahol rendszeresen elakadtak. Ennek bemutatására tökéletesen alkalmas a hatodik dűlő, ahol igazából már a szó klasszikus értelmében útnak se nevezném azt a keréknyomot, amin mi itt nap mint nap közlekedünk. ...és néha elakadunk, nem véletlen hogy előfordult már az is, hogy tavasszal kellett felrakni a hóláncot az autóra, akkora volt a sár.
A fentieken túl, az út maga a járművekre és a közlekedőkre nézve is veszélyes, a helyenként 30 cm mély gödreivel, amiket gyakran ki sem lehet kerülni, illetve a bakhát már olyan magas, hogy egy átlagos autó húzza a hasát rajta.
Engedje meg, hogy pár kép segítségével megmutassam mi is van itt:

https://drive.google.com/folderview?id=0B0xD0LhjP8lfNzM4bTVZTFZDRDA&usp…

Azt gondolom a képek önmagukért beszélnek. Kérem, amennyiben nem kívánják történelmi tanösvényként hasznosítani a környéket, hanem eredeti céljának megfelelően útként megtartani, úgy kérem szíves intézkedését, hogy a közlekedési viszonyok elfogadható szinte emelkedjenek.

xxx, 2014.08.07

Köszönettel: Rózsár Gábor

Hozzászólások

Jol ertem ez egy dullo? Pontosan mire gondoltal hogy hogyan tehetnek jarhatobba ezt a felenk foldutnak hivott valamit?! Leaszfaltozzak?!

Nalunk itt kecskemeten, belteruleten(boven!) tudok olyan utcat ahol a helyzet roszabb, nem 30 hanem majd felmeteres godrok alakulnak ki egy egy nagyobb esos idoszak utan.(raadasul arok is van es az eso megall benne, osszefuggoen az "ut" kozepen a 3x3x0.50m-es godorrel....volt mar aki idegen kiakarta kerulni es az arokban kotott ki..lefuladt auto felig elmerulve...tuzoltok rangattak ki..) Es ez csaladihazas ovezet vegig beepitve, kozmuvesitve, kabeltv, viz-gaz-villany term. Most "csinaltak meg", leszortak kohosalakot meg apro zuzalekot, de mar megint alakulnak ki a godrok...mert 5 centi salak semmit nem er!

ez ilyen hobbykertes/telkes terulet?
https://www.google.hu/maps/@47.5024904,18.6510474,2499m/data=!3m1!1e3

Nem akarlak bantani, biztos marha bosszanto ilyen uton hazamenni meg kijonni onnan, ha az ember ott el, de szerintem az orszagban mashol se jobb ilyen helyen a helyzet.

Aszfalt se rossz, 2x2 sávban elválasztósövénnyel. :):):)

Nos elég lenne, ha kőzúzalékot szórnának ki, mondjuk a keréknyomba hogy ne legyen olyan mély. Egyénként az 1-5 dűlőt anno sok éve leszórták kaviccsal, az járható is, ellenben ide már nem jött a gép. Sőt más helyekre is nemrég tettek le mart aszfaltot.

Afrikában meg még rosszabb a helyzet... Engem nem az érdekel máshol mi van, én itt fizetek építményadót a hatos dűlőben lévő házamra, itt fizetek gépjárműadót a motorra és a kocsira, amikkel a hatos dűlőből járok ki és mivel 2 napja ez a vállalkozásom telephelye, így ha úgy alakul a bevétel akkor iparűzési adót is. Kérdés mit kapok cserébe? Ha semmit akkor minek fizessek? Akkor fogom és feltöltetem magam, de a következő 10 évben egy kanyit nem látnak tőlem. Pl.

Rózsár Gábor (muszashi)

First world problem. Mit vársz egy kiskertes, hétvégi házas, külterületi utcától? Aszfaltozott négysávost jelzőlámpával?

Amúgy, ha nagyon zavar, akkor meg lehet proaktívan közelíteni a problémát, csak szólni kell valamelyik helyi földmunkagépesnek, hogy terítse le a kátyúkat. Ha nagyon vonakodik csúsztatsz egy ötöst neki a zsebébe és már meg is van oldva a probléma. Kipróbált, bevált módszer már évtizedek óta csináljuk a családban. Ha kicsit tartósabbra szeretnéd, akkor minden kocsi földbe bele kell rétegezni 4 zsák cementet.
Tudom, nem olyan egyszerű, mint egy levelet írni a polgármesternek.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

A polgármester ezért van, többek között az én alkalmazottam is! Ez a munkája, oldja meg.
Egyébként meg teszek ellene, pl itt előttem összetörtem egy fél teherautónyi cserepet /ingyé volt/ és elterítettem, szóval előttem pont ezért járható. De 800 méternyi utat had ne töltsek már fel...

Rózsár Gábor (muszashi)

Cserép jó választás, a gumisok szeretni fognak.
A polgármester meg épp le fogja szarni a leveled. Ha jó napja van a titkárságról, küld egy szabvány, "a problémájával már foglalkozunk" levelet. Ha egy kicsit matekozik az ember, akkor kiszámolható, hogy a te 800 méteres szakaszod murvázása, elterítése, hengerelése az általad fizetett építményadó és tsai-nak úgy 10-15 éves összege.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

6 éve azon járok, igaz a gumisok szeretnek, de azért mert időnkét vasszeget és acél sorja darabot kellett kiszedni a gumiból. Cserép nem bánt, cserép jó barát. ...amúgy is belesüllyed a földbe és a vastag bramac volt. :)
Természetesen megteheti. Igaz most jön a választás... Lehet emlékeztetnem kell majd rá. :D:P

Rózsár Gábor (muszashi)

Ha már troll: "xxx városa", de xxx megfejtése ottmaradt az aláírásban. ;)

Erdőkertes bizonyos részein sem jobb a helyzet, pedig elég központi helyen van turisztikai szempontból.

-------------
Command line Russian roulette:
[ $[ $RANDOM % 6 ] == 0 ] && rm -rf / || echo *Click*

Winben blogja

Reklámmentes képfelt

Nem az volt pár éve valami riportban, hogy az "öncélű" kátyúzás tulajdonképpen büntetendő.?! A megoldás amúgy az, hogy vonóhorog után kell kötni a felelőst. Vagy tartson ott kampányrendezvényt és mindjárt lesz aszfalt..

God bless you, Captain Hindsight..

Az egy még a csehszlovák Skoda érából származó 1xx kereke? :)

----------
rohamkocka