Gsm repeater/signal booster-->[SOLVED]

Van-e valakinek gyakorlati tapasztalata a fent említett eszközöket illetően?

Szándékomban áll a közeljövőben vásárolni egy ilyen berendezést, mivel mióta szolgáltatót váltottam nem tudok sehonnan telefonálni a házon belül, ki kell mennem a teraszra...
Itthon nem találtam egyáltalán ilyet.
Külföldről rendelhető ugyan, de csak a kínai van megfizethető áron, tapasztalatok meg nem igazán olvashatók ezekről.
Ha nem találok jobb értékarányú terméket és marad az olcsó kínai piszok akkor egy ilyenre gondoltam. Esetleg egy ilyenre.

Update:
A témát pihentettem egy ideig idő hiányában és csak nemrég kezdtem el foglalkozni vele ismét.
Első felvonásként megvalósítottam a passzív megoldást amit többen ajánlottatok.
Sajnos csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel csak a belső antenna közvetlen környezetében segített a helyzeten, attól néhány méterre eltávolodva a jelenség továbbra is fennállt. Végül megkértem azt a személyt akinek a nevén van a készülék, hogy zaklassa az ügyfélszolgákat addig, míg nem hajlandók tenni valamit a megoldásért.
Majd egyszer (több hét után) csörög a telefonom (az én számom lett megadva), hogy másnap küldenek a címemre egy femtocellát. Bingó! A cucc meg is érkezett benne a számla (43k Huf).
Pár órával a kütyü megérkezését követően egy "műszakis" is felhívott, hogy eljönne beüzemelni a vasat, valamint megcsinálná a kötelező méréseket. Így is történt, a figura méregette a tornyok erejét házon belül és kívül, majd beregisztrálta a készüléket a központnál és már vette is a kabátját. Az Alcatel márkájú femtocella az elvárásokon felül teljesít a házat gyakorlatilag teljes egészében beszórja. Sávszélesség igénye 64kb/s ami szintén nagyon kevés, ennek ellenére semmilyen minőségi változást nem tapasztalok. Később a szolgáltató felhívott, hogy a "műszakis kollega" által elkészített mérési jegyzőkönyv alapján a panasz jogos volt, így a 43k HuF összeget nem kell kifizetni. I'm happy :)

Hozzászólások

A berendezés használhatóságával és az üzemeltetés technikai és jogi kereteivel kapcsolatban kérdezze meg erre szakosodott ügyvédjét vagy szolgáltatóját. (Röviden: nem véletlenül nem találtál itthon ilyen berendezést kereskedelmi forgalomban...)

HA a GSM-sávban működik, akkor a forgalmazása, telepítése és használata nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolod. Ha valaki ki akar velet ...ni, akkor felnyom a szolgáltatónál, illetve a hírközlési hatóságnál, vagy egyszerűen csak kimennek mérni a környékre, mert más panaszt tesz, hogy nem tud telefonálni (mert nála nincs meg a szükséges térerő), és a mérésekből kibukik, hogy nálad megy egy adóberendezés, akkor elég szomorú vége lehet a történetnek.

Ha a szomszéd nem tud telefonálni és bejelentést tesz, akkor nem történik semmi :)

Van egy ügyvéd ismerősöm, aki épp emiatt fogja beperelni (vagy már beperelte, kb fél éve volt hogy beszéltem vele ..) a szolgáltatóját, mert fizeti az előfizetést, de nem tud telefonálni a házon belül. Mondta hogy nincsen térerő, de a szolgáltató azt mondja menjen ki a házból :D Az persze nem zavarja, hogy így hívást sem tud fogadni és minden hangpostára megy. Az előfizetése hűségét persze nem engedték felbontani.

De ez kb olyan mintha azt mondanánk egy belső wifi zavarja a szomszédot. Hogyan zavarná már?? Mire eljut hozzá az X.fal csillapításán + X méter free space losson keresztül már pikowatt nagyságrendekről beszélünk..

Ráadásul mobilhálózatnál X időnként meg van mondva, hogy milyen adóteljesítménnyel adjon a terminál. Ez akár másodpercenként 1500-szor(!) is lehet például UMTS esetén. Gondold el, ha ez nem lenne akkor a CDMA miatt "túlüvöltenénk" a többieket. GSM-ben ez kicsit más (2s) , de ott nem is kell ilyen pontos szabályozás a TDMA miatt.

A nem tud telefonálni (nem megfelelő a szolgáltatás) kontra illegális RF eszköz üzemeltetése egészen más téma. Mint ahogy a szabadon használható frekvenciasávokban dolgozó berendezések birtoklása és üzemeltetése is egészen más, mint a GSM szolgáltatásra fenntartott tartományban működő berendezéseké.

Arra gondolj, hogy ha a szomszed emiatt nem tud majd segelyhivast inditani, akkor rohadt szarul fogod magad erezni. Nem jo jatek.

Csak a telefon a lenyeg? Vehetsz olyan eszkozt amibe at tudod rakni a SIM karyat es vezetekes telefont tudsz bele kotni. Persze, maceras, de egy vezeteknelkuli vezetekes (lol) keszulek igy megoldana a lakason beluli telefonos igenyeidet.

> Az eszközt amit írtál pedig GSM terminálnak hívják és nem erre szokták használni (hanem PBX-re kötik).

Leteznek otthoni felhasznalasra szant eszkozok is olyan teruletekre ahol valodi vezetekes szolgaltatast nyujtani nem gazdasagos. Tovabba ket olyan 3G Wi-Fi routert is hasznaltam ami szinten kepes volt erre.

Mikor láttál te mérőkocsit kimenni?
Max ha nagyon nyaggatják őket kijön egy ember egy notira kötött mobillal és ez a "mérés" :)
Egy T61-be épített Ericsson modemmel engineering módban lemérem ugyanazt..

De mint korábban írtam, én is a legális femtocellát ajánlottam egyébként.

Nem tudom, de szerintem a terjedés szempontjából a fizika pont leszarja hogy GSM vagy WIFI az adott frekvencián lévő protokoll, ha beülök a routered mellé egy kis teljesítményű, kínai lószarral ami ontja magából a delejt ész nélkül, az ugyanúgy leülteti a vevő oldalt. Az esetünkben lévő állapot meg főként nincs tekintettel a protokollra, őt a frekvencia fogja érdekelni, az eszközön eső késleltetés, ami a szomszédhoz már csak egy halk, ám annál idegesítőbb zaj formájában fog megjelenni ami tökéletes interferenciát fog okozni.

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

"Zajként", ami ismétlődik és interferenciát képes okozni. Nincs ismert protokoll fix frekvencián történő adásmódra ami interferencia tűrő. Szort spektrum már megint más kategória, az zavartűrőbb (nem véletlenűl). A katonaság meg köszöni, de nincs bajban, mivel ők DS-SST-t használnak (régen FH-SST), lényegesen nagyobb spektrumba (akár GHz tartományban is) amit azért elég nehéz lezavarni (de ez sem lehetetlen). A CDMA jó dolog, viszont ha abban a szűk spektrumban (nem vagyok benne biztos, de talán 800MHz-en 5, 900-on pedig 10) van ott az interferenciát okozó eszköz, akkor elég problémás helyzetek alakulhatnak ki. A probléma amire próbáltam rávilágítani az az, hogy az ilyen repeaterek akkor működnek jól, ha a késleltetés lényegesen kissebb mint 1/4 lambda, illetve az eszköz által kisugárzott teljesítmény sokkal nagyobb a vételi oldalon mint az eredeti jel. Mivel feltételezhetjük, hogy a szomszédnak sincs sokkal jobb térereje, illetve hogy a kínai dzsunka repeater nem teljesíti a latency szempontjából elvárhatóakat, jó esélyel lényegesen nagy hibaarányt tud okozni a vételi oldalon.

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

A femtocella ha jól tudom nem provider free.
A 3 szolgáltató közül egynek (pont amelyik most elsődleges használatban lenne) szinte egyáltalán nincs térereje bent, másik két esetben pedig vannak olyan varázslatos helyek ahol szerencsés esetben lehet telefonálni (ablaknak dőlve, szoborrá meredve). Ha már költök erre, akkor nem szeretném csak az egyik szolgáltató térerő problémáit megoldani.

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Ha már költök erre, akkor nem szeretném csak az egyik szolgáltató térerő problémáit megoldani.
Vilagos, persze, de ha nincs ma's alternativa...? Ugy tudom (fel+ e'ves info) hogy egy szolgaltato kivetelevel van femtocella, tehat joesellyel na'lad is ;) Azota vagy javult az ara'ny, de az is lehet hogy romlott (teszkos, olajos szolgaltatok miatt).

Viszont van pa'r megkotes, a piros szolgaltato honlapjan (anno legalabbis) eleg jol leirtak hogy hogysmint van ez. a kek propelleres az kevesse volt informativ. a t-rex az passz, az fel+ e've nem szolgaltatott ilyet.

"Ennyit nem ér nekem a történet."
Ezt te tudod.
Ez egy 3 sávos berendezés , és mint látod ez egy csarnok lefedésére is elég.
Ott megérte , a szolgáltató 2,9M HUF-os ajánlatot adott.
Vannak egyszerűbbek is , kisebb lefedett területtel , olcsóbban.
http://www.myamplifiers.com/?gclid=CLvakor_pboCFcmV3god3h8Abw

NMHH (vagy most éppen hogy hívják, nem tudom, már pár éve nem követem a változásokat) oldalán keress frekvencia gazdálkodásra. Ott részletesen le van írva, hogy milyen frekvencián ki és milyen eszközzel jogosult adni (illetve linkelve vannak a részletesebb szabályozások / kivételek).

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Ott lesz az pedig, mégpedig itt: http://nmhh.hu/dokumentum/324/radioalkalmazasi_tablazat.pdf
Idézve: "A sáv csak szolgáltatás céljára használható. Frekvenciaelosztás módja: pályázat. Frekvenciakijelölés csak a rendelet hatálybalépésekor frekvencia-használati jogosultsággal rendelkező részére adható. A végfelhasználói állomás egyedi engedélyezési kötelezettség alól mentesítve.
Az EU harmonizációs feltételeket a 4. melléklet tartalmazza.
A GSM 2+ fázisú alkalmazások is megengedettek. "
A repeater aktív eszköz (és nem végfelhasználói állomás)

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

A videón látható interferencia valószínűleg azért alakult ki, mert az emberke nem rakta ki a külső antennát, valamint olyan helyen használta a berendezést, ahol fullon volt a szolgáltató térereje...
Nálam egyik eset se állna fenn... Erősen hiszek a 60cm-es vályogfalamban, ami nagy eséllyel nem fogja engedni hogy az erősített jel kimenjen a házból. Ha tévedek akkor is megvan a lehetőségem, hogy kicseréljem az antennát gyengébbre, vagy ha működik, akkor akár antenna nélkül használjam a készüléket. Ebben az esetben (eredetileg is így gondoltam megvalósítani) semmiféle problémát nem okozok a szomszédomnak...

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Az a baj, hogy konkrét tudás nélkűl az ebben a fórumban elhangzott dolgokat büfögöd vissza úgy, hogy az neked jó legyen és alátámaszd az igazadat. De megsúgom:
1. Attól, hogy megpróbálsz okosan visszaszolni az itt gyűjtött tudás alapján még nem lesz igazad (és nem is tűnsz okosabbnak)
2. Szabálytalan marad amit csinálsz

Igazából: azt csinálsz amit akarsz, mi elmondtuk hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban, a maradék meg rád van bízva, de csak ismételni tudom magamat: kár volt ezért topicot nyitnod.

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Igen valóban nem értek hozzá és csakugyan a fórumokon olvasottakat idézem, mivel ezek használatáról más forrásból nem találtam infókat.
1. Nem célom hogy okosnak tűnjek
2. Tisztában vagyok vele

Kár azért nem volt, mert még nem vettem semmit. Az itt elhangzottak alapján, már világosabb hogy mire számíthatok...

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Egyébiránt, a plusz információ, miszert 60cm-es vályog falak vannak, jó esélyel az eszi meg az összes teljesítményt, így szerintem elegendő egy passzív megoldás is. A passzív megoldás áll egy nagy nyereségű yagi antennából (20+ dBi), egy kis veszteségű kábelből illetve egy beltéri, low gain antennából. A yagi-t jól beállítva (telibe a tornyot) átszökik annyi teljesítmény hogy pofás kis térerőt tud teremteni a lakáson belül.
Ez az itthoni körülmények között teljesen legális megoldás lehet a számodra

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Legális és szinte teljesen kivitelezhetetlen.
Ahhoz hogy a yagi antennám optikailag rálásson a toronyra kellene legalább egy 15 méteres vascső (mindkét szomszéd háza elég magas). Gondolom a megoldás hatékonysága jelentőset csökkenne ha nem tudnám pontosan ráirányozni a toronyra...

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Biztosra veheted, hogy körbe vagy véve tornyokkal, neked nem kell feltétlenül a legközelebbire irányoznod az antennát. Mert lehet, h a szektora nem is feléd áll, hanem egy benyúló másik torony szektorán lógsz, és azon is van egy másiknak fedése. Eeeez nagyon trükkös dolog ám! Privátban lehet, h tudok adni pontosabb infót is.

Persze, elnézést, igazatok is van:) Csak amit néztem az egyik külföldi beszállítónk árlistáján volt és nem forgalmazzák itthon.
Amit viszont itthon találtam és olcsó:

Tetőre:

- http://www.ostelsat.hu/antenna_atk-log_gsm-dcs-umts-hsdpa_5m_kabel_sma_…
A kérdéses frekvencián 7-8 dBi nyereséggel, 5 méter kábellel (br. 5690 ft)
- http://www.ostelsat.hu/gsm_antenna_20_elemes_atk_20-850-960_mhz_10m_kab…
16.5 dBi nyereséggel, 10 méter kábellel (br. 7720 ft)

Beltérre:

- http://www.ostelsat.hu/belteri_antenna_trans-data_gsm-dcs-umts_dw3-b_A7…
Szép dizájnos plafon dome: 3 dBi nyereség (br. 6190 ft)

- http://www.ostelsat.hu/trans-data_gsm-dcs-umts_kpv7_5-10_antenna_A74102…
Kevésbé dizájnos, falra: 7.5 dBi (br. 9830 ft)

A kábeleket a lehető legrövidebben vezetve (és lehetőség szerint csatlakozó mentesen) jó eredményt lehet elérni,
Viszont: Ugyanúgy semmi sem garantálja a tökéletes működést, próbálkozásnak meg drága mulatság és egykönnyen a nyakadon maradhat, mert nem egy sűrűn keresett antennák ezek. Ha falun laksz, beszéljetek össze pár szomszéddal, osszátok el a költségeket a próbára (ha nem jön be akkor mindenki csak a maga részét bukja), az antennát meg egy közös szalonnasütésen nyársnak használhatjátok:)

// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)

Mint már írtam, ha van otthon egy uhf sávos tv antennád, akkor GSM sávon ki is próbálhatod vele jó eséllyel. Nagyjából valamelyik torony felé forgatod ideiglenesen... a végén egy kb 7-8 cm-es részt felpucolsz-vagyis az árnyékolást levágod vagy visszahajtod- (a középső ér látsszon ki a koaxból- ezen szigetelés rajta is maradhat, nem lényeg) és megnézed a térerőt a telefonodon. Ha irányban állsz, akkor 1-2 pálcikát emelkedni fog a szint.
Kb 8 Ft -10 centi koax ára- és félóra alatt jó esetben örülhetsz az eredménynek. Ha más szolgáltató tornyára állsz rá az nem jó :), forgasd tovább az antennát!

Melyik szolgáltató ez? csak nem a kedves telenor ?

--
openSUSE 12.2 x86_64

Valahogy sejtettem, hogy látatlanba is nekiállhattam volna szidni.. :)

Én szerencsére Vodafone párti vagyok. De fél évig volt telenor is (mondjuk még most is megvan, csak nincs már feltöltve), a rokonságom egy részével akartam családi csomagon tartani a kapcsolatot. De kapcsolattartás helyett folyamatos sistergés, recsegés, sípolás, akadozás beszélgetés alatt / helyett. 10 perces beszélgetésbe 4x-5x szakad bele a vonal (és persze a kapcsolási díj levonásra került minden alkalommal) Az ügyfélszolágat természetesen hülyének nézett, hogy biztos az én készülékemben van a hiba. Biztos 3 eltérő gyártó 4 készülékével is ugyanez volt a helyzet. sőt egyik alkalommal az ügyfélszolgálattal beszélgetés közben is beleszakadt a vonal. szóval khm..

--
openSUSE 12.2 x86_64

Előtte én is vodás voltam azzal nem volt ilyen gond. Arról se volt elmondható ugyan hogy a ház minden pontjáról lehet telefonálni, de legalább nem kellett kimenni és nem szakadt meg 20x...
Ez igaz a Trémobilra is.

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Ha nem akarsz túl sokat költeni, akkor akad még egy megoldás. Passzív átjátszó.
Egy nagyobb nyereségű antenna a mobil torony felé, egy koax kábellel bevezeted a laskásba, ahol csak egy bot antenna van a kábel másik végén. teljesen jó eredményt lehet vele elérni.
Próbából egy lepke antenna is megtenné, a gsm sávon még éppen van nyeresége.
De most nézem, van erre aktív eszköz is amivel meg lehet oldani..
http://www.antennak.hu/index.php?kat=6&id=1011
és
http://www.macrobudapest.hu/webset32.cgi?MacroBudapest@@HU@@14@@GOOGLEB…

Probáltam már a szolgáltatótnál hibaként bejelenteni, hogy nem tudsz telefonálni?

Igen.
Azt mondták majd küldik a munkatársakat akik idejönnek és méregetnek.
De ez kb a 20x panaszra.

A munkatársak nem jöttek és eltelt már x hét. Telefon az ügyfélszolgáknak.
Azt mondja az ügyfélszolga, hogy azért nem jöttek a kollégák mert a telefon nem az én nevemen van és a tulajdonos nem köthető össze ezzel a címmel. Hát igen mondom ez flotta és csakugyan nem a én nevemen, de akkor most mit lehet tenni?
Azt mondta, hogy a kártyatulajdonosnak meg kell keresnie azt a képviselőt akinél ezek a szerződések lettek kötve és csak az ő kezdeményezésére indulhat el a folyamat. Hát mondom frankó mert én azt se tudom ki az ipse, csak kaptam egy kártyát egy telefonnal... De persze elindultam ezen a vonal. A képviselőt egyelőre nem sikerült utolérnem és eldöntöttem megoldom a dolgot más úton, mert tiszta vicc, hogy nem tudnak elérni telefonon....

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

nem fogja oket erdekelni. a budai varban az MTA epuleteben is alig mukodik a telenor, a folyosokon gyakorlatilag sehol, mashol is eppenhogy nehaneha.
bejelentettek, azt mondtak gyujtsunk 20 alairast meg telefonszamot, akkor megoldjak. gyujtottunk 1 nap alatt vagy 50-et, de azota se oldottak meg...

A'rpi

A lefedettség ha jól tévedek kültéren értendő. Az, hogy neked 60cm-es vályogtégla házad van, az vis-major. A régi vályogtéglák rengeteg fémsót tartalmaznak, ezért rendesen árnyékolnak. Voltam ilyen hibán. A toronytól 1km re légvonalban a ház elől lehetett telefonálni rendes térerővel. A lakásban 2 lépéssel beljebb -99 és 104dBm volt a szint 77 helyett.

Biztosan nincsen csirkeháló, idén lett leverve kopaszra majd újravakolva az összes fal.
A probléma kiterjed a falu majdnem minden házára(legalábbis akiket ismerek hasonló cipőben járnak), tehát a szolgáltató a ludas. Több helyi reklamált már, de sajnos süket fülekre talált a panasz...

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

Hasonló problémával küzdöttem 2-3 éven keresztül, igaz másik szolgáltatónál.
Miután nem csak szóban és személyesen jeleztem többször, hanem leadtam írásban is, akkor kezdett jó irányba haladni a megoldás.
A megoldást jelentette a femtocella (Minibázis néven fut), ami pár kör telefonbeszélgetés után 30e->"1" Ft lett.
1 hét volt szerintem valami tanulási időszak az eszköznek, azóta az udvaron is ezen keresztül telefonálok.

Örülünk, h sikerült megoldani a problémát.
Bennem az alábbi kérdések merültek fel:
1) melyik szolgáltató volt?
2) a térkép szerint van beltéri lefedettség?

Nekem is lesz hasonló meccsem a szolgáltatóval. Sok reményt nem fűzök hozzá, hogy sikerülne bármit is elérni.

Sikerult elerni valamit?
Mi nemreg koltoztunk egy is faluba, es benn a hazban szinte nulla a terero. Kinn hasznalhato a dolog.
Irtam Telekomnak emailt (naluk vagyok) hogy ez igy nem okes. Erre kaptam toluk postan egy levelet amiben szabvany hulyesegek vannak azzan a konkluzioval hogy igazabol fel is mondhatom a szolgaltatast.
Nemreg talaltam egy andoidos appot ami megnezi a telefon tamogatja-e a Wifi callt es ha igen be lehet kapcsolni.
Ez nalam elvileg mehetne is (Samsung S9) aktivaltam, a Phone app settingjeben ott is van hogy preferred Wifi de sajnos nem ugy tunik mintha mukodne.
A kerdese az lenne hogy eloszor is a Wifi callal lehet valamit kezdeni? Nekem tokeletesen megfelelne mint megoldas, netemnek boven birnia kell.
A masik kerdes ha az elozore nem a valasz hogy mit tudok tenni Tcomnal?

------------------
http://www.youtube.com/watch?v=xnJwT_30p6k

Nekem csak a másik 2 szolgáltatóval van tapasztalatom.
A Telenor kiküldött egy kollégát, aki egy laptoppal körbejárta a házat, majd kivett a kocsijából egy femtocellát, beállította(összedugta), majd elköszönt. Tökéletesen működött.
Később szolgáltatóváltás történt Vodára. Felhívtam az ügyfélszolgákat, elmondtam a bajomat. Meg kellett adnom pár időpontot amikor a hiba fennállt, illetve további egy időpontot, amikor fel fognak hívni és mérni fogják a jelszintet. Meg is történt a dolog, pár nap múlva futárral küldtek egy femtocellát. Összedugtam, működik, minden happy.
Ha a problémáddal nem foglalkozik a szolgáltató, akkor érdemes lehet elgondolkodni a váltáson.

--------------
„If there were no hell, we would be like the animals. No hell, no dignity.”

nekem kb 10 éve a telenornál volt olyan tapasztalat, hogy beszóltam az ügyfélszolgálatra, hogy van 3 előfizetésünk, használnánk a rendszert, de a házban nem tudjuk.
Kijött egy mérnök, mért pár helyen, majd elment.

Arrébb állítottak a tornyon egy sugárzót (vagy nem tudom mi lett) és megoldódott.

Gondolom ahány hely, annyi féle megoldás.

Sziasztok,

Több helyszínre, ügyfélnek is keresek "GSM" térerő növelőt beltérbe, legális, bevált módszer érdekelne, illetve ezeknek a berendezéseknek az elve. Ezek adott frekvenciatartományt erősítenek tovább, vagy adott szolgáltatóhoz kell bekonfigurálni?  Csak hangkommunikációra érdekel, nyilván nem baj, ha mobilnet is működik,de ez abszolút nem szempont. A helyszínek változatosak, van, ahol új üvegportált kapott az intézmény és teljesen leárnyékolja a wifi/gsm jeleket, máshol egy pincehelységben lévő vendéglátó helyre kell megoldást találnom.

hálásan köszönöm a tippeket..:)

Ahol csak az a lényeg, hogy mobil előfizetéssel egyvalaki tudjon telefonálni, oda egy GSM átjáró lenne a legkézenfekvőbb, szerintem használtan régi Nokia is beszerezhető, ahogy egy sima vezetékes készülék is hozzá. Már csak egy kültéri antennát kell csak hozzácsapni, vagy jó helyre elhelyezni.

Az hogy minden odatérőnek legyen térereje, femtocella, bár nem tudom, hogy minden szolgáltatónak kellene egy vagy itthon is megy valami roaming féleség ilyen esetben (gondolom, nem vagy épp attól függ...)

A másik, hogy had gonoszkodjak már, itt úgy is szokás. Mi a lófüttynek költöznek olyan helyre, ahol ilyen vacak az infrastruktúra? :D

Láttam már ipari létesítményeknél többször, hogy odaköltöztek, mert sok szempontból tényleg kedvező volt a hely, de azt nem nézték meg, hogy szélessávú (értsd 100M+) internet elérhető-e ott, hanem már csak utólag jött az igény, hogy be kéne kötni az optikát... ...a pusztában :D

azért lássuk be, hogy optikai kapcsolattal szinte egyenértékű mikróval (és itt nem a 20 000Ft-is wifire gondolok) simán lehet 99.9% SLA-val adni adatkapcsolatot több 10km távolságra is. Egy olyan cégnél/üzemnél aki havi szinten több milliót takarít meg azzal, h ide költözött, nem szabadna, hogy az legyen a fejvakarás tárgya, hogy 10 000Ft-ért kapják-e a 98%-os SLA-val bíró párszáz mbites közületi netet, vagy 100-200k/hó környékén a bérelt vonalat!

> nem szabadna, hogy az legyen a fejvakarás tárgya

es megis az. vagy meg az se. volt olyan ugyfelunk, aki eu regionalis eloszto kozpont, sok milliardos forgalommal, 1 ora net kieses is tobbmillios kart okoz nekik, de egy havi 10k-s t-home kabelneten logtak es nem voltak hajlandok megfontolni se valtast komolyabb szolgaltatasra... ehelyett minden net-elmulas eseten orditottak az it uzemeltetovel majd vegul meguntak es kirugtak az it csapatot :)

> 100-200k/hó környékén a bérelt vonalat!

de mikor azt latja a fonok hogy neki otthon 8000ft/ho-ert gigabites optikan szolgaltatnak atomstabil netet, akkor nem hajlando 200k fizetni egy kb 100mbites berelt vonalert...

ehelyett minden net-elmulas eseten orditottak az it uzemeltetovel majd vegul meguntak es kirugtak az it csapatot :)

ROTFL

Nekem is volt hasonló Ügyfelem: ritkán, de leszakadt a bolt a (koaxos) netről (és nem érte el a központ telephelyen - bérelt vonalon - üzemelő servert) akkor felhívtak, leadtam hibára, pár órán belül megoldódott, és mindíg elmondtam, hogy a jelenlegi szolgáltatás vállalása éves 98% - amit bőven túlteljesít és ~10k alatt lehetne oda egy teljesen független mobilnet.

Végül 2x annyiért beköttettek - mással - egy bérelt vonalat 99.5% SLA-val...

de mikor azt latja a fonok hogy neki otthon 8000ft/ho-ert gigabites optikan szolgaltatnak atomstabil netet, akkor nem hajlando 200k fizetni egy kb 100mbites berelt vonalert...

ha nem érti meg, hogy az olcsó optikai internet (FTTH) leginkább ott van (jelenleg) ahol nagy a népsűrűség - nem pedig az iparterületen - akkor meg is érdemli...

amugy a berelt vonalak iszonyuan tularazaottak...  oke hogy papiron kicsit jobb sla-t irnak, de a gyakorlatban ugyanazon a kabelen/infran megy az is mint az olcso net... ha meg nem fert bele az sla-ba akkor fizet par 10k kotbert, amivel az ugyfel kitorolheti, hisz fizet egy 10k erteku szolgaltatasert 100k-t amibol mondjuk egyszer visszakap 50k kotbert...

de a gyakorlatban ugyanazon a kabelen/infran megy az is mint az olcso net...

Es akor eljutottunk a server proci vs. desktop proci, ami nagysagrendileg ugyanazon a szilikonon fut :) A berelt vonalnal sem maga az alap net a draga, hanem a hozza adott szolgaltatas, es jogi korites (SLA, kotber, garancia vallalas, stb.).

a kötbér - mondjuk úgy - motiválja a szolgáltatót a hibajavítás el-nem-sunnyogására.
Az éves SLA pedig arra, hogyha ezt nem tartja, akkor az Ügyfél joggal mondja fel a szerződést idő előtt.
Természetesen olyan helyzetről beszélünk amikor van versenyhelyzet adott területen a szolgáltatók között...

csak az archivum kedvéért írom, hogy pl a Telekomnak van uazon az FTTH hálózaton közületi 1/1G szolgáltatása (na jó, 300/50 a garantált) éves 98%-os SLA-val és 3 napos hibaelhárítással ~10k HUF, valamint (max) 100/100 bérelt vonali szolgáltatása 99.5% SLA-val és 8 órás hibaelhárítással kb 10x ennyiért.

Lehet választani!

(hasonlóan anno a UPC-nél is van/volt szimmetrikus internet hozzáférés -uazon a koax hálózaton- jóval magasabb SLA-val (és gyorsabb hibaelhárítással) mint a Business fiber power)