cPanelre vált a DotRoll (kevéssé méltányos eljárással)

Sajnos billentyűzetet kell ragadnom, mivel úgy érzem, hogy sokakat érinthet itt a történet. A DotRoll úgy döntött, hogy minden tárhelyet és e-mailt cPanel stackre költöztet. A döntés okairól nem szeretnék filozofálni, viszont sajnos az eljárás ami keretében ez megtörténik nem feltétlenül mondható méltányosnak.

Először is jön egy levél, kb a következő tartalommal:

Tisztelt Pásztor János!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy weboldalait egy új, nagyobb kapacitású és tudású szerverre költöztetjük.

Tárhelyének technikai beállításait a népszerű cPanel felületen, a domainneve.hu/cpanel címen érheti majd el. Ehhez a felülethez a felhasználónevét és jelszavát a költöztetés után e-mailben küldjük el Önnek.

A régi FTP hozzáférései megszűnnek. Helyettük az új felületen pár kattintással létre tud hozni újakat. Alapértelmezésben azonnal elérhető lesz Önnek a fő FTP fiókja.
Hozzáférések:
Szerver: ftp.domainneve.hu
Felhasználó: *****
Jelszó: E-mailben megküldött jelszava

Amennyiben MySQL adatbázist használ, fontos tudnia, hogy az adatbázis nevei, felhasználói és jelszavai nem változnak, viszont a MySQL kiszolgáló az 5.5-ös verzióra frissül.

A kvótázási szabályok is változnak. Az eddigi levelezéséhez és a tárhelyéhez külön számított limitek ezentúl közösen kerülnek figyelésre. Így szabadon döntheti el, milyen arányban szeretné ezeket megosztani az egyes szolgáltatásai között.

Változnak az abszolút elérési utak is (/var/www/users/*****/wwwroot helyett /home/*****/wwwroot lesz, kivéve a fődomaint, ami a /home/*****/public_html).

Az elérhető PHP verziók listája kibővült: 4.4, 5.2, 5.3, 5.4, 5.5.

A változás miatt a weboldalai kódjában szükséges a fent jelzett módosítások elvégzése, amit természetesem végrehajtunk Ön helyett.

Ha nem engedélyezi számunkra a módosítást, a weboldalai költöztetését Önnek kell elvégeznie, amihez természetesen segítséget nyújtunk. Kérjük, ez esetben lépjen kapcsolatba velünk a domreg@dotroll.com címen legkésőbb 2013.09.04-ig.

A weboldal költöztetése várhatólag 10 perc kieséssel jár.

Ha ettől eltérőt tapasztalna, kérjük keresse ügyfélszolgálatunkat!

Kérjük, az értesítés előtt NE állítsa át a klienseit!

A levelezését a későbbiekben fogjuk költöztetni, amelyről külön e-mailben fogjuk tájékoztatni.
Kérjük, hogy levelezését, az eddig megszokott módon a DotRoll Online felületén kezelje, a cPanel felületen ne hozzon létre postafiókot, különben a levelezését nem tudjuk költöztetni.

Köszönjük megértését!

Üdvözlettel,
DotRoll Kft.

Amennyiben kérdése van a levélben leírtakkal kapcsolatban, kérjük keresse munkatársunkat! Felmerülő kérdéseire szívesen válaszolunk!

Ebből kiemelném a következő pontokat:

  • A költöztetés (pontosabban az ezzel kapcsolatos kommunikáció) határideje az én esetemben szeptember 4, tehát 5 nap (!). Ha én véletlenül nem vagyok internet előtt ezen 5 nap alatt és utána nem működik az oldalam, a jelek szerint így jártam.
  • A DotRoll alapértelmezetten belenyúl a kódomba és átírja a MySQL kapcsolódási adatokat, illetve (talán) a bekonfigurált útvonalakat.
  • Megváltozik az alkalmazás abszolut útvonalának elérhetősége, tehát ha egy legacy alkalmazásom fix útvonalakkal dolgozik, az ezután már nem fog működni.
  • Lesz egy fődomain (?) ami útvonala alatt minden fog lakni. Nem tudom, ez mennyiben befolyásolja a biztonságot, de érdekes konstrukció egy olyan szolgáltatásnál, ahol eddig lehetett egymástól tök független tárhelyeket kezelni.
  • Létrejön egy ftp. aldomain a domained alatt, ami az FTP hozzáférésként fog szolgálni (és talán SSH-ként is?).
  • A költöztetés úgy zajlik, hogy átrakják az adatokat, majd kap egy ideiglenes címet az oldal amin lehet tesztelni. A DNS átállítás csak ezután történik.

Összefoglalva: kedves DotRoll tárhely tulajdonosok, figyeljétek a maileteket és ha a fenti változások nem tetszenek, nézzetek körül idejekorán alternatív megoldás után, hacsak nem akarjátok mindezt 5 napos határidővel megcsinálni. Én írtam egy levelet ezzel kapcsolatban a DotRollnak, ha válaszolnak, frissítem a blogpostot.

Disclaimer: A DotRoll a volt munkaadóm és náluk bérlek több tárhelyet.

Update 1: az erről szóló Weblaboros topic
Update 2: Tények pontosítva
Update 3: Beszéltem a DotRollal, nekem sikerült hónap végéig feltartóztatni a költözést, addig remélhetőleg sikerül átköltözni saját szerverre. Ezen felül azt a tájékoztatást kaptam, hogy átköltöztetnek és kap egy ideiglenes címet az oldal, ahol lehet tesztelni hogy minden rendben ment-e, utána lesz csak átállítva maga a domain.

Hozzászólások

Megelőztél... Tegnap olvastam az utódod írását valahol (linkedinen talál?), hogy ő intézi a belső fejlesztésről való átállást a cPanelre. Mocorgott bennem a kisördög, hogy belinkeljem őt és a pár héttel ezelőtti morgolódásokat.
Egyébként ez az egész kísértetiesen emlékeztet arra, amikor az utolsó munkahelyemről 10+ éve kirúgták az akkori IT igazgatót.
Ott is az volt az első, hogy a belső fejlesztésekkel leállni, mert drága és nem elég hatékony. Kollégák szerintem azóta is szopnak, mint ama bizonyos torkosborz... :(

Nincs ezzel semmi baj, erre is lehet üzletet építeni, csak éppen célszerű volna a meglevő lojális ügyfeleket nem szivatni. Én a DotRoll Plus tárhelyemet arra használom, hogy néhány random, kis websiteot hostoljak, amit eddig nem éreztem szükséges átköltöztetni, mivel az volt a legkissebb ellenállás iránya. Magyarán nettó kerestek rajtam, mert semmit nem terhelt az egész. Így viszont meg fogom szűntetni azt a néhány tárhelyet amit náluk tartok és az eljárásra való tekintettel (költöztetünk 5 nap határidővel, apelláta nincs) elgondolkozom azon a nem kevés domainen is, ami náluk van.

„A változás miatt a weboldalai kódjában szükséges a fent jelzett módosítások elvégzése, amit természetesem végrehajtunk Ön helyett.”

Természetesen? Szerintem nem az.

Tanulsagkent:

http://www.lb.hu/hu/joghat/12012-szamu-bje-hatarozat

"A Btk. 177/A. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulatába ütköző személyes adattal visszaélés vétségének az elkövetője nemcsak az adatvédelmi jogszabályok szerinti adatkezelő, hanem bárki lehet."

"A bíróságnak a bűncselekményre vonatkozó elkövetési magatartás tekintetében a jogi álláspontja az volt, hogy a fenti törvényi definíció erejénél fogva bárki lehet adatkezelő, aki e fogalom-meghatározás körébe tartozó bármely tevékenységet végez. Így azáltal, hogy a vádlott - saját maga által sem vitatottan - adatokat törölt, vagy módosított, - mely tevékenységére szándéka kiterjedt - adatkezelőnek tekinthető . Miután az Avtv. 5. § (1), (2) és (4) bekezdésére tekintettel a vádlott sem törvényi felhatalmazással, sem az érintett személyek írásbeli hozzájárulásával nem rendelkezett, az adatbázisban szereplő személyek személyes, illetve különleges adatait jogellenesen kezelte, megvalósítva ezzel a terhére rótt - a Btk. 177/A. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő - bűncselekményt."

De ugye abban megegyezhetünk, hogy mindez (már úgy értem: hogy valószínűleg senki sem tesz miatta feljelentést) nem azért van mert jogszerű az effajta ténykedés, hanem azért, mert a dotroll valószínűleg jobb ügyvédet tud megfizetni, mint az ügyfelei? ;)

Nem bíróságra fognak a normális üf.-ek rohangálni, hanem otthagyják a céget a 3.14csába. Nekem két domainem van ott, tárhelyem csak a hozzájuk kapcsolt free 50M, úgyhogy nem vagyok érintett -az viszont tuti, hogy az eljárás miatti negatív véleményem megmarad, amit ha tanácsot kérnek tőlem, nem fogok eltitkolni. És gondolom, más sem.

Nem ismerem a dotroll ügyfélkörét (bennem csak a livejasmin kapcsolat hagyott mély nyomokat ;)) ), de ha komolyabb ügyfelük is van, akkor még ez is megtörténhet, ha kérdés nélkül hozzányúlnak az adataikhoz, szoftvereikhez.
(mivel az illetékes erre a kérdésemre nem válaszolt, hogy komolyan belenyúlnak-e... Na mindegy, én eleve bizalmatlanul állok minden szolgáltatóhoz)

"2. személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;"

A forraskod valtoztatasaval valtozhat az erintettre vonatkozo ismeretet, kovetkeztetest.

A kenyszeru migracio (mysql 5.1->5.5 amely soha nem tokeletes) megvaltoztatja az adatokat.

A forraskod valtoztatasaval valtozhat az erintettre vonatkozo ismeretet, kovetkeztetest.

Bullshit, a Sorstalanság sem személyes adat.

A kenyszeru migracio (mysql 5.1->5.5 amely soha nem tokeletes) megvaltoztatja az adatokat.

-hatja. Az ügyfél felhasználóinak adatait. Amik vagy személyesek vagy nem. Valamilyen párhuzamos elvi univerzumban.

Ezt szándékosan csinálod vagy tényleg nem érted? (kissé meginogtam a hitemben... eddig azt hittem, szándékos)

A forráskód mitől személyes adat? Feltéve, hogy nincs beledrótozva pár valóban személyes adatnak számító információ.

Migráció szerintem csak metaadatokat változtat (pont MySQL-t nem ismerem, de Oracle-lel dolgoztam pár évig, ott nem találkoztam olyannal, hogy felhasználói adat módosult volna)

A szemelyre levonhato kovetkeztetes is szemelyes adat, ha valtozik a szoftver mukodese, valtozhat a szemelyre levonhato kovetkeztetes is. Ezen valtoztatasnak pedig nincs semmi jogalapja.

Alapvetoen nincs gond vele - viszont lenyeges elteres van a nagy valoszinuleg ugyanazokat az adatokat tartalmazza es a garantaltan ugyanazokat az adatokat tartalmazza kozott (ide ertve a 59111 bejelentett hibakbol a relevans hibak vizsgalatat is)

https://dev.mysql.com/doc/refman/5.5/en/upgrading-from-previous-series…
https://dev.mysql.com/doc/relnotes/mysql/5.5/en/news-5-5-8.html
[..]
https://dev.mysql.com/doc/relnotes/mysql/5.5/en/news-5-5-33.html

Keresztkérdés: Ha a postás átírja a képeslapon a szöveget, akkor jogszerűen járt el, vagy sem? Ha a mail szolgáltatód fogja magát, és átírja a neked küldött levél tartalmát, mert neki nem tetszik benne pl. egy link, akkor jogszerűen járt el, vagy sem? Ha egy közösségi oldalra feltöltött képeden a szolgáltató átrajzolja a lefotózótt bolt nevét, akkor jogszerűen járt el, vagy sem? Ha a dropboxra feltöltött binárisodba a dropbox belemászik, és átírja, az jogszerű vagy sem? Ha kezembe nyomsz egy paksaméta papírt, hogy őrizzem meg, és én abban néhány oldalt átírok, ahogy nekem tetszik, az jogszerű vagy sem?

Nem, viszont a szerzői jog vonatkozik rá, és mint ilyenre csak a jogtulajdonostól lehet a módosítására (származtatott mű készítése) engedélyt kapni. Jelen esetben persze érdekes a dolog, hiszen egy gpl-es vagy más szabad felhasználású forráskód esetén lehet vitázni azon, hogy szabadon módosítható-e a forrás - azonban a probléma ott van, hogy adatkezelőként jogosult-e egyáltalán elolvasni és értelmezni azt az adatot, amit rábíztam? Ráadásul a beállítások NEM részei a gpl-es forrásnak, azt már a felhasználó hozta létre, ergo az az ő szellemi terméke(!), így ebből az irányból sem módosíthatja a szolgáltató a beállításokat a felhasználó hozzájárulása nélkül.

Az első két kérdésedre a válasz nem, de nem a szerzői jog, hanem a levéltitok miatt. A többire a válasz az, hogy attól függ, hogy utána közzé lesz-e téve a megváltozott mű.

De mindennek semmi köze a személyes adatokhoz, úgyhogy nem értem, miért ide érkezett a válasz.

Valamennyi esetben jogot sért az, aki a rábízott adatot megváltoztatja. Ugyanis nem az a lényeg, hogy a kezelésére bízott adat milyen (személyes adat, szerzői joggal védett tartalom, etc.), hanem az, hogy van-e joga a módosításra. Egyik esetben sincs, mivel explicit nem kapott rá felhatalmazást. Ha azzal nyomsz a kezembe egy paksaméta papírt, hogy őrizzem meg, akkor szerintem egyértelmű, hogy annak átírását, módosítását nem engeded meg nekem - márpedig hasonló a reláció az üf. és a tárhelyszolgáltató között is. Nincs a szerződésben explicit módon semmilyen jog biztosítva a szolgáltatónak az adatok módosítására - ergo NEM módosíthatja.

De. Egy szóbeli megállapodás is elegendő lehet, szerződések kötelező írásba foglalása nevesített eseteket kivéve nem kötelező. Ha nincs, vagy nem bizonyítható az, hogy meg lettél bízva az adott paksaméta megőrzésével, akkor rád húzható, te elloptad, úgyhogy neked is érdeked hitelt érdemlően bizonyítani, hogy jogszerűen _birtoklod_ a tulajdonomat képező dolgokat. Ha ezen (birtoklás) túlmenően szeretnél jogot formálni rá (módosítás), akkor arra vonatkozóan szintén kell, hogy legyen engedélyed tőlem, az adatok tulajdonosától. Ha ilyennel nem rendelkezel, és mégis módosítod, akkor első körben a szerződést szeged meg ("megőrzés"), második körben, mivel vélhetően az adatokba való betekintésre sem kaptál jogosultságot, akár magántitok megsértése is citálható.

A tipikus szerzodesek kb felet csuklomozdulattal ki lehet huzni, mert ahogy van, torvenytelen - meglevo torvenyt vagy jogszabalyt probal felulirni.
Az, hogy nehany ugyfel azt gondolja, a szerzodesben szereplo vegtelenul egyoldalu szoveg szentiras es ezt be is szandekozik tartani, az legyen a sajat baja - mas meg szepen kigyomlalja ezeket a tulkapasokat belole, mert van jopar nemzetkozi szerzodes, alkotmanybirosagi vegzes, jogegysegi hatarozat a hatalyos torvenyeken tul is...

En el szoktam olvasni a szerzodes szoveget - es szinte soha nem volt meg olyan, hogy ne akartak volna tulterjeszkedni - szoval igen, sajat empirikus eredmeny. Lehet ragaszkodni ezekhez a torvenytelen reszekhez, arra valo a kozerdeku kereset - de olyankor mar soksok szerzodes lesz erintett...

"Lesz egy fődomain (?) ami útvonala alatt minden fog lakni. Nem tudom, ez mennyiben befolyásolja a biztonságot, de érdekes konstrukció egy olyan szolgáltatásnál, ahol eddig lehetett egymástól tök független tárhelyeket kezelni."

Ez a DotRollnál nem így van, oda és olyan mappába állítod a documentrootot ahová akarod.

Ja! Te voltál, akiről fentebb megemlékeztem! Érdemes megnézni a janoszen által linkelt weblaboros téma ontopic részeit!

Egyébként az komoly, hogy "természetesen" módosítjátok az ügyfelek kódját/paramétereit az új rendszernek megfelelően?
Én nem tartozom közéjük, de ha ezt velem tenné egy szolgáltató, másnap érzékeny búcsút vennék tőle, bármilyen jó teljesítményt nyújtott addig.

Ok, és ha én offline vagyok 5 napig? Ha konkrétan egy héttel korábban külditek a mailt, simán nem tudtam volna válaszolni időben mert telefonálni sem volt elég térerőm. Arról nem beszélve, hogy ellenkező tájékoztatás hiányában abból indulok ki, hogy azért ez a határidő mert akkor lesz a költöztetés. A legszebb pedig az, hogy augusztus elején külön szóltam is telefonon, hogy nem leszek elérhető, ezért lehetőleg időben szóljatok.

A korrekt megoldás itt az lett volna, hogy a) minimum 30 napot hagytok b) aki nem akar költözni azt hagyjátok a jelenlegi tárhelyen kifutni.

Persze azt is tudom, hogy pont nulla beleszólásod van a dolgokba, de az ilyen amatőr balmadárkodásokkal a cég sok lojális ügyfél bizalmát veszti el, többek között az enyémet is, pedig a DotRoll iránt nálam elfogultabb ember kevés van.

Mersekelten celszeru eljaras:

"Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás

375. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett információs rendszerbe adatot bevisz, az abban kezelt adatot megváltoztatja, törli, vagy hozzáférhetetlenné teszi, illetve egyéb művelet végzésével az információs rendszer működését befolyásolja, és ezzel kárt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás jelentős kárt okoz, vagy

b) a nagyobb kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás különösen nagy kárt okoz, vagy

b) a jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.

(4) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás különösen jelentős kárt okoz, vagy

b) a különösen nagy kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.

(5) Az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendő, aki hamis, hamisított vagy jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával vagy az ilyen eszközzel történő fizetés elfogadásával okoz kárt.

(6) Az (5) bekezdés alkalmazásában a külföldön kibocsátott elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a belföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel azonos védelemben részesül."

Az onkenyes mysql 5.1(?) -> 5.5 migracioval igen konnyen megvalosulhatnak a fent emlitett, kezelt adatok modositasa, torlese...

"Információs rendszer vagy adat megsértése

423. § (1) Aki

a) információs rendszerbe az információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve vagy azt megsértve bent marad,

b) az információs rendszer működését jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve akadályozza, vagy

c) információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdés b)-c) pontjában meghatározott bűncselekmény jelentős számú információs rendszert érint.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt közérdekű üzem ellen követik el.

(4) E § alkalmazásában adat: információs rendszerben tárolt, kezelt, feldolgozott vagy továbbított tények, információk vagy fogalmak minden olyan formában való megjelenése, amely információs rendszer általi feldolgozásra alkalmas, ideértve azon programot is, amely valamely funkciónak az információs rendszer által való végrehajtását biztosítja."

"Információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása

424. § (1) Aki a 375. vagy a 423. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő

a) jelszót vagy számítástechnikai programot készít, átad, hozzáférhetővé tesz, megszerez, vagy forgalomba hoz, illetve

b) jelszó vagy számítástechnikai program készítésére vonatkozó gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit más rendelkezésére bocsátja,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Nem büntethető az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha - mielőtt a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges vagy ezt megkönnyítő jelszó vagy számítástechnikai program készítése a büntető ügyekben eljáró hatóság tudomására jutott volna - tevékenységét a hatóság előtt felfedi, az elkészített dolgot a hatóságnak átadja, és lehetővé teszi a készítésben részt vevő más személy kilétének megállapítását.

(3) E § alkalmazásában jelszó: az információs rendszerbe vagy annak egy részébe való belépést lehetővé tevő, számokból, betűkből, jelekből, biometrikus adatokból vagy ezek kombinációjából álló bármely azonosító."

"219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva

a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy

b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,

vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.

(3)27 A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges adatra követik el.

(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el."

Ennyi talan eleg is lesz bemelegitesnek - szerzoi jogrol, iparjogvedelemrol, uzleti titokrol meg szo sem esett. Meg mindig jo otletnek tunik mas szoftverebe belepiszkalni ?

Figyelj, kb ertelmetlen emiatt barmifele eljarast inditani. Vagy az van, hogy a kedves ugyfelek elmennek mashova, vagy az van, hogy benyelik a bekat. A DotRoll meg utana eldontheti, hogy megerte-e neki a valtozas. Baromi kivancsi lennek a koltseg-bevetel aranyra az atallas elott es utan. Gyanitom, hogy senki nem fogja a cegnel megnezni, de ne legyen igazam.

Miert ertelmetlen? Miert kizarolag ez a ketfele megoldas letezik? Miert nyelne be minden ugyfel egy tetszolegesen nagy meretu bekat? Miert gondolja barki is azt, hogy mas jogszerutlen tettei miatt majd barki onkent es dalolva fog bortonbe vonulni, vagy tetszolegesen nagy osszeget fizet karteriteskent?

De igen, ugyanis a tárhelyen elhelyezett adatok, forráskód módosítására, de még csak az elolvasására sincs joga a tárhelyszolgáltatónak, csak olyan mértékben, ami az adatok vállalt rendelkezésre állásához (pl. mentés) kell. Tehát nem sedelheti végig a forrást azért, mert a /foo/bar/baz útvonalból /foo/baz/bar/moo lesz néhány napon belül.

Ugye, ugye ... a szolgaltato megsem irja felul sem bunteto torvenykonyvet, sem a szerzoi jogi torvenyt, sem mas torvenyeket, akkor sem, ha beleirta a szerzodesbe ...

Az a kerdes viszont megmaradt, hogy ha a szolgaltato nem irhatja ezeket a torvenyeket felul - akkor mi a jogalapja, hogy ezen torvenyek altal vedett, mas szerzoi jogvedett alkotasaiba, szemelyes adatokat tartalmazo adatbazisba, uzleti titkaiba egyaltalan belenezzen, sot, modositsa azokat?

Ha viszont nincs jogalapja, akkor mit kovethet el igy a szolgaltato? :]

A szerzodes szabadsaga c. paragraf lehetove teszi, hogy a szerzodes tetszoleges tartalommal rendelkezhessen. Es?

Attol mas szerzoi jogvedett alkotasat tovabbra is vedi a szerzoi jogi torveny, es tovabbra is engedely (jogalap) kell ahhoz, hogy ehhez hozzapiszkalj.

Ha majd az a szerzodes tartalmazza a szerzoi jogvedett alkotas modositasanak jogalapjat (erre engedelyt kell kerni a szerzotol - de ovatosan, mert feltetelkent tamasztva maga a felteteltamasztas is buncselekmeny lehet), akkor a szolgaltato teljesitett egy szukseges, de az eles rendszer piszkalasahoz meg nem elegseges feltetelt.

Szabalyozza a hozzapiszkalast is:

"96. § (1)248 A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a jogkezelési adat jogosulatlan eltávolítására vagy megváltoztatására, továbbá olyan művek jogosulatlan terjesztésére, terjesztés céljából történő behozatalára, sugárzására vagy a nyilvánossághoz másként történő közvetítésére, amelyekről eltávolították vagy amelyeken megváltoztatták a jogkezelési adatot, feltéve, hogy a felsorolt cselekmények bármelyikét elkövető személy tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett e személynek tudnia kellene, hogy cselekményével lehetővé teszi, megkönnyíti vagy leplezi a szerzői jog megsértését, vagy mást arra indít.

(2) Jogkezelési adat a jogosultaktól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt vagy a műre vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztat, ideértve az ilyen adatokat megjelenítő számokat vagy jelzéseket is, feltéve, hogy az adatokat a mű példányához kapcsolják, illetve a mű nyilvánossághoz történő közvetítésével összefüggésben jelenítik meg."

59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi.

Jelen esetben a szolgaltato se nem szerzo, se nem a szoftvert jogszeruen megszerzo szemely...

A forraskod tartalmazhat jogkezelesi adatokat, amelyet ha megvaltoztat, akkor lasd fenti jogkovetkezmenyeket.

59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi.

Amint latod a szoftver barmely mas modositasara - ide ertve a hiba kijavitasat - jogalapja az alabbi ket szereplonek van:

1) Szerzo
2) Ha eltero megallapodas nincs, akkor a szoftvert jogszeruen megszerzo szemely a szoftver rendeltetesevel osszhangban torteno modositasa

A szolgaltato se nem 1), se nem 2). Tehat hol a szolgaltato jogalapja a szoftver megvaltoztatasara?

Illuzioja senkinek ne legyen - a szerzoi jog meglehetosen szilard, nemzetkozi szerzodeses alapokon nyugszik - es ha egyetlen vitathato pont lesz a szolgaltato altal felepitett ervrendszerben, az egeszen biztosan darabokra lesz tepkedve ...

Tehat tovabbra is varjuk a jogalapot/jogalapokat, es a teljes ervrendszert, ami alapjan a szolgaltato jogszeruen jar el a topicnyito altal leirt cselekmenyekkel.

A szerzői jog továbbra sem vonatkozik arra, hogy ki és mit művel egy mások számára hozzá nem férhető szerveren, akármilyen irreleváns szakaszt idézel az Szjt.-ből.

Most komolyan, mondd már el, a hangulatkeltésen kívül mi értelme a jogkezelési adatok megváltoztatására vonatkozó részekkel dobálózni, amikor szó sincs ilyesmiről (és most arról nem is beszélünk, hogy nem nyilvános példányról van szó)? Aztán meg hozzáteszed, hogy a forráskód tartalmazhat jogkezelési adatokat. Igen, tartalmazhat, de hogy jön ez most ide?

Mondtam már, egy nem nyilvános szerveren én olyan alkotást barmolok szét, amilyet akarok, szerzői jogot nem sértek.

A jogalkotasrol szolo torvenyben te sem szerepelsz mint jogalkoto - ezert jelen pillanatban nulla jogalapod van mas szerzoi jogvedett muvenek megvaltoztatasara.
Aruld mar el, milyen ervrendszer alapjan nem vonatkozik ra a szerzoi jogi torveny (azt a nyilvanos kozkincs mantrat ne eroltesd - egy legfeljebb torveny indoklasaban szereplo cel es a torveny szovegeben szereplo feltetel nem ugyanaz) ? De olyan legyen, amivel az ugyeszt, es a birot is meg tudod majd gyozni! :]

Az, hogy te mibe mit rajzolsz, az hogy jon ahhoz, hogy megvaltoztatsz egy altalad kezelt adatot?

A szolgaltato nagyon sok esetben nem csak egy peldanyt kap a mubol, hanem az egyetlen peldany kezeloje. Emiatt nagyon ovatosan kell kezelni ezt a dolgot, hiszen ilyen esetben bizony felmerul a szerzoi jog es kornyeke.

De az a problema, hogy te viszont nem hozakodsz elo semmilyen jogi alappal ahhoz, hogy mi hatalmaz fel teged a radbizott adat megvaltoztatasara. Egyaltalan meg sem probalod megerteni a problemat.

De ha meg jogilag lenne is jogod - ami szerintem sincs -, erkolcsileg is melyen elitelendo az ilyen gyakorlat. Es tevedes ne essek: nem a valtoztatas tenyerol van szo, hanem az egyoldalu, onhatalmulag eldontott valtoztatasrol.

Egyebkent a "senki altal hozza nem ferheto szerver" rettenetesen vicces volt. Technikailag hogy oldod meg?
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

Tévedés: tárhelyet szolgáltat, az oda feltöltött adatok változtatás nélküli megőrzését vállalta. Pont. Nem az xyz bété által írt, vagy a drupalorgról letöltött vagy a jó ég tudja milyen webes alkalmazás üzemeltetését. Ha ugyanis az üzemeltetést is vállalta, akkor azzal együtt jár a sw frissítése, ezeket megelőzően a frissítésnek az adott konfigurációban való tesztelése - az üf. közreműködésével, a rendszer teljes karbantartása és felügyelete.
Az adat, attól, hogy csak elektronikus bithalmaz, ugyanúgy vagyoni értékkel bír, hiszen levesztése, megváltoztatása (rongálás), rendelkezésre nem állása kimutatható vagyoni hátrányt okoz a tulajdonosának.

Nem hiszem, hogy épeszű "dinamikus webhosting" cég vállalja az adatok sértetlen megőrzését; azok ugyanis egy szoftver részének tekinthetők, a szoftver alkotója pedig nem vállal efféle garanciákat felé. Mutass nekem egy szerződést, ahol a szolgáltató az adatok változtatás nélküli megőrzését vállalja, feltételek nélkül.

Hogy mit kell üzemeltetés alatt érteni, az teljes mértékben szerződés kérdése, erről törvény nem rendelkezik.

Rengeteg dolog rongálása okoz vagyoni hátrányt, de ettől nem lesz mind vagyontárgy.

A birtoklás és a tulajdon közötti különbséget kéne első körben megérteni. A második kör az adatok megőrzésével, illetve megváltozásával kapcsolatban a szándékosság kontra harmadik félnek felróható adatvesztés/változás különbsége. Itt kizárólag a szolgáltató érdekkörében merült fel olyan körülmény (vélhetően anyagi előnye származik a változtatásból), ami miatt a rá bízott adatokat módosítani szeretné, illetve módosítja is.
Érdekes kérdés az is, hogy én, mint üf. csináltam egy mentést, és nem módosítottam a szolgáltatónál elhelyezett adatokat. Ha én ebből a mentésből folytatom a fejlesztést, és az így összerakott cuccot felpakolva nem fog működni, akkor ki lesz a hibás? Kin lehet leverni a szolgáltatói módosításnak a nálam lévő verziókezelőben található kódba történeő belapátolását, tesztelését, nem beszélve az így kieső működési időről?

A buncselekmenyekrol nem is beszelve - tegyuk fel a modositasok miatt publikusna elerhetove valnak most vagy kesobb nagy nyilvanossag szamara szemelyes adatok, kulonleges szemelyes adatok, uzleti titkok, adotitkok. Az ugyfel ugyfele feljelentest tesz.

Tenyleg azt gondolja valaki, a szolgaltato jogalap nelkuli modositasaert fogja az ugyfel (vagy barki) buncselekmenyben tartani a hatat? Teljesen mindegy, hogy mennyibe kerul a szolgaltatonal tarhely - ha jogalap nelkul modosit felel erte. Es buncselekmenynel szemelyesen felelnek azok a szemelyek is akik vegrehajtottak - a sajat maganvagyonukkal is.

Mint emlitettem, hiaba van barmilyen barmilyen szerzodese a webhosting cegnek a torvenyeket nem fogja felulirni. Legfeljebb nehany naiv ugyfel elhiszi, hogy a szerzodesuk szentiras, de nem mindenki...

Nem nyert - amennyiben teljesiti az onallo mu / gyujtemenyes mu feltetelt az adatbazisra is vonatkoznak a szerzoi jogok.

"ADATBÁZIS
60/A. §147 (1) E törvény alkalmazásában adatbázis: önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez - számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon - egyedileg hozzá lehet férni."

"61. § (1)148 Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes műnek (7. §) minősülő adatbázis."

Valaminek az ara es az erteke nem feltetlen ugyanaz. Felosseg kerdeseben az eredeti allapot visszaallithatosaga, reparalhatosaga sokat szamit...

Adatbazis konzisztencia es az adatok hitelessegenek megorzese irto draga mulatsag tud lenni. Tegyuk fel 100k oldal uzleti informacio / szerzodes szoveges atirata, amelyet feldolgozaskor harom szemely ellenorzott le.
Aztan jon a szolgaltato es jogalap nelkul modosit a szoftverben es adatbazisban.
Az adatok konzisztenciaja es hitelessege igy megkerdojelezheto, az adatok konzisztenciajanak hitelessegenek visszaallitasa nehany szazezer munkaorat fog igenyelni - ez lesz bevasalva a szolgaltaton.

Ha esetleg valaki webaruhazat vagy barmilyen mas uzleti tranzakciokat bonyolito szoftvert is hasznal figyeljen,
mert a szolgaltato modositasaival belefuthat az alabbiakba (ezert ugyanis sajat maga felel a hatosagok fele):

"A GAZDÁLKODÁS RENDJÉT SÉRTŐ BŰNCSELEKMÉNYEK

A számvitel rendjének megsértése

403. § (1) Aki a számvitelről szóló törvényben vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt bizonylati rendet megsérti vagy könyvvezetési, beszámoló készítési kötelezettségét megszegi, és ezzel

a)43 a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát idéz elő, vagy

b) az adott üzleti évet érintően vagyoni helyzete áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az egyéni vállalkozó, valamint a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó más gazdálkodó is, aki jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettségét megszegi, és ezzel vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja.

(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény vagy szabályozott ingatlanbefektetési társaság körében követik el.

(4)44 E § alkalmazásában a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló a hiba, ha egy adott üzleti évet érintően feltárt hibák és hibahatások - eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő - értékének együttes, előjeltől független összege meghaladja a hiba elkövetésének üzleti évére vonatkozó számviteli beszámolóban kimutatott nettó árbevétel húsz százalékát és mérlegfőösszeg húsz százalékát is. Minden esetben megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló a hiba, ha egy adott üzleti évet érintően feltárt hibák és hibahatások - eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő - értékének együttes, előjeltől független összege meghaladja az ötszázmillió forintot."

Mint korabban kifejtettem a szoftvert mas vedelem illeti meg, mint egy irodalmi muvet. Az irodalmi muveket bizonyos korulmenyek kozott magancelra hasznalhatod - ha pl.: megfizetted az adathordozo retrografiai jogdijait, es nincs haszonszerzes, de a szoftvert semmilyen formaban.

"A Btk. értelmező rendelkezése szerint: Haszonszerzési célból elkövetettnek kell értékelni valamennyi olyan jellegű bűncselekményt, melynek célja bármilyen vagyoni előny megszerzése."

Kerlek fejtsd ki, hogy milyen jogalapon van nalad (vagy birtokodban) a konyv, es azt is, mi a jogalapod arra, hogy modosits rajta?

Lenyeges elteres van akozott, hogy boltban megvasaroltad es igy jogszeruen birtoklod a konyvet (=jogalap, hogy jogszeruen van nalad) vagy egy muzeum adta at megorzesre az egyetlen letezo peldanyt.

Tovabba a konyv elejen, vagy vegen ott talalhato a szerzoi jogi informacio (amely szinte mindig "Minden jog fenntartva." kezdetu), a felelos kiadoi es nyomdai adatok mellett.

A 96. § a jogkezelési adatokról szól, pl. mellékelt alkotók listája vagy a licence, semmi köze magához az alkotáshoz; "Jogkezelési adatnak minősül a szerzői jog jogosultjaitól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt, vagy a műre vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztatja"

Egyébként pedig:

59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi. -- SZJT, VI. Fejezet, A SZÁMÍTÓGÉPI PROGRAMALKOTÁS (SZOFTVER)

Ez ami az SZJT hatályán kívül helyezi a szoftver rendeltetésszerű üzemeltetését, karbantartását.

Egyaltalan nem. Szovegertelmezes 1x1:

A kizarolagossag eltunese annyit jelent, hogy nem egy szemely jogosult ra, hanem immar ketto (feltetelekkel).

A szerzon kivul a masodik szemely jogosult a modositasra, ha mindharom feltetel teljesul:
a) nincs eltero megallapodas
b) jogszeruen szerezte meg
c) a rendeltetesevel osszhangban vegzi

A szolgaltato lesz szives igazolni a szoftver jogszeru megszerzeset (jogalapot) ha modositani szeretne...

A "tárhely" a jog szempontjából ismeretlen fogalom és épp az a kulcsa az egésznek, hogy hogy interpretálod a "tárhely" fogalmát a jog nyelvére - amit ebből nem tudtam meg.

Szerintem a (dinamikus) tárhely egy informatikai rendszer, aminek része lesz a szoftver, amit az ügyfél átad a szolgáltatónak azzal a céllal, hogy a rendszer részeként üzemeljen. Ebből mit tudsz megcáfolni?

Polc. A fájlok meg iratkötegek, amiket rábízok a raktárat üzemeltető cég gondjaira, hogy őrizzék meg. A lényeg az, hogy az adatok _nem_ kerülnek a szolgáltató tulajdonába, csak a birtokába, amiből az következik, hogy a tulajdonlással kapcsolatos jogokkal sem rendelkezik, ami például az adatok megváltoztatásához szükséges. Ha rád bíznak egy biciklit "Vigyázz rá légyszíves, amíg bemegyek a boltba", akkor természetes, hogy nem festheted át, nem fűrészelheted téglalap alakra a hátulra szerelt - (szabálytalan) háromszögletű prizmát - ugyanis csak birtoklod a kerékpárt, de nem vagy a tulajdonosa.

Amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalad, a tárhelyszolgáltató futtatja a PHP-idet, a felhasználó pedig megkapja a weboldalt a gépére; itt aztán megadja az adatait, rákattint a küldés gombra, és ezeket az adatokat a tárhelyszolgáltató lementi az adatbázisodba, a felhasználó által feltöltött profilképet pedig elhelyezi az egyik könyvtáradban. Egy polc nem csinál ilyet.

:)

Nem nyert.

1) Vagy megvasarolja / licenseli a szolgaltato, ekkor jogszeruen megszerzi (pl.: egy peldanyban jogalapkent a hasznalati jogot). De ez a sajat peldanya lesz, korantsem biztos, hogy berbe, haszonberbe adhatja azt a szoftvert ahogy van.

2) Vagy az ugyfel megbizasaban, es az ugyfel neveben es erdekeben eljarva, az o utasitasai szerint futtatja / uzemelteti a szoftvert - itt viszont az ugyfel szerezte meg joszeruen, a szolgaltato a megbizassal NEM szerzi meg a szoftver jogait (pl.: egy peldanyban, jogalapkent a hasznalati jogot), az tovabbra is az ugyfel birtokolja.
Modositast a szoftveren (a korlatozasok betartasaval) tovabbra is csak a szerzo / ugyfel (jogtulajdonos) vegezhet, vagy az altaluk erre megbizott szemely.

"Üzleti titok megsértése

418. § Aki jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot jogosulatlanul megszerez, felhasznál, más személy részére hozzáférhetővé tesz vagy nyilvánosságra hoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

"Tiltott adatszerzés

422. § (1) Aki személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából"
[..]
"d) elektronikus hírközlő hálózat - ideértve az információs rendszert is - útján másnak továbbított vagy azon tárolt adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

"Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése

385. § (1) Aki másnak vagy másoknak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát vagy jogait vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[..]
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését nagyobb vagyoni hátrányt okozva követik el.
(4) Ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését
a) jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig,
b) különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés két évtől nyolc évig,
c) különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el, a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
"

"1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.

[..]

(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen:

[..]

c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is,"

"A mű egységének védelme

13. §12 A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása, vagy a mű más olyan megváltoztatása vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélés, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes."

Aruld mar el, mi a szolgaltato jogalapja egy mas szerzoi joggal vedett alkotasanak megvaltoztatasara?

A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása, vagy a mű más olyan megváltoztatása vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélés, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.

És mégis melyik fentit meríti ki a kapcsolódási adatok te érdekedben történő átírása?

A szerzői jog egy mű nyilvánosságra hozatalának feltételeit szabályozza. Nem azt, hogy mi történik a műveddel a fiókban (cf. egy szerveren).

Aruld mar el, mi a szolgaltato jogalapja egy mas szerzoi joggal vedett alkotasanak megvaltoztatasara?

Szerencsére olyan jogrendszerben élünk, ahol azt szabályozzák, mi az, amit nem lehet megtenni, és nem fordítva…

Egyébként nyugodtan vidd bíróságra az ügyet – érintett vagy egyáltalán? –, ahelyett, hogy egy fórumon paragrafusokat ragadsz ki érdemben irreleváns törvényekből, csak ne lepődj meg, ha elhajtanak. Mindenesetre szívesen olvasnám a beszámolót róla.

Orbitalis, cimeres suletlenseg. Latszik, hogy soha nem olvastad meg el a szerzoi jogi torvenyt.

A szerzoi jogi torveny kizarolagos jogokat biztosit a szerzo vagy a jogosult szamara. Es nem csak a mu nyilvanossagra hozatal felteteleihez, hanem mindenhez.

A kizarolagossag azt jelenti, hogy a szerzo/jogosult dont mindenben, es nem Te. Te legfeljebb engedelyt kerhetsz a szerzotol - ha kapsz - ez lesz a jogalap barmilyen szerzoi jogokat erinto tevekenyseged elvegzesere.
Ha nem, akkor szep csendben elkulloghatsz - mert jogalap nelkul mas szerzoi jogvedett alkotasahoz nem nagyon fogsz piszkalni buncselekmeny elkovetese nelkul.
megj: audiovizualis muveknel jogalap lehet a pl.: magancelu hasznalat - de szoftvernel ilyen nincs

Latszik, hogy soha nem olvastad meg el a szerzoi jogi torvenyt.

Csak három-négyszer, elejétől a végéig, meg néha szakaszokat, amikor trollokat etetek a fórumokon.

Es nem csak a mu nyilvanossagra hozatal felteteleihez, hanem mindenhez.

Milyen érdekes, hogy ennek a mindennek mind előfeltétele, hogy a mű nyilvánosságra kerüljön, merthogy a szerzői jogok védelmének célja mindig is az volt, hogy a szerzők nyilvánosságra hozhassák műveiket, és ebből a társadalom profitáljon. Tényleg nem értelmezed, amit olvasol.

Ez nem egyszerusites - a konyv ugyanis nem szoftver.

Csinald meg ugyanezt a muveletet a windows/ios boot kepernyojenek es hatterkepenek lecserelesevel - es tedd kozze nagy nyilvanossag elott (az internet annak szamit).

Ennyi erovel a szoftver aktivacio/license megkerulese is semmi mas, csak kis modositassal futtathatova teszed a gepeden a szoftvert, mert uj gepen / uj gepre atrakva nem jol mukodott. Nincs ezzel semmi gond. :]

Engedelmeddel maradnek a torveny szovegenel - a szamitogepes programalkotas es egy irodalmi mu ket kulonbozo tipusu alkotas.

Miert nem egy epulet, repulogep, vonat muszaki tervere rajzolod alkotasod? Az epitesnel csodalkoznak, de ez a terv, te is megerositetted / nem is tudnak a modositasodrol - igy ahogy van, megepitik. Tomegkatasztrofa tortenik - ami ok-okozati osszefuggesbe hozhato a rajzoddal - mennyit fogsz ulni?

Engedelmeddel maradnek a torveny szovegenel - a szamitogepes programalkotas es egy irodalmi mu ket kulonbozo tipusu alkotas.

És azon jogok tekintetében, amelyekre hivatkozol, a törvény szövege hol tesz különbséget az alkotások típusa szerint?

Tomegkatasztrofa tortenik - ami ok-okozati osszefuggesbe hozhato a rajzoddal - mennyit fogsz ulni?

És te tényleg úgy gondolod, hogy a szerzői jogok megsértése miatt fognak leültetni? o.O

Belepiszkalnal-e eletmento es eletben tarto szoftverbe? pl.: szivritmusszabalyzas, vagy egy reaktor iranyito szoftverebe. Elvegre: "Ebből a szempontból ugyanis a forráskód pont ugyanolyan mű, mint a könyv."

Azt az esetet ugy hivjak, halmazati buntetes - es ne becsuld le a szerzoi jogsertest, gyakran csunyabb buntetesi teteletk szuletnek mint eletellenes buncselekmenynel...

"A halmazati büntetés

81. § (1) Bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni.

(2) A halmazati büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekményekre megállapított büntetési nemek, illetve büntetési tételek közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.
[..]
"

"Csakhogy a forráskódod nincs közzétéve."

Kohhm. Ez igy ebben a formaban nem igaz.

Eloszor is, a mu forrasanak egy resze igenis kozze van teve, megpedig a HTML, JavaScript es CSS kodok implicite kozzetetelre kerultek azaltal, hogy a szerverre felmasoltattak.

Ami a PHP kodot illeti, valoban nincs szo kozzetetelrol, azonban amennyiben hozzanyultok a szoftverhez, a szoftver mukodese implicite megvaltozik, vagyis a mu megvaltozik.

Mivel egy weboldal eseteben maga a mu nem a webbongeszoben lathato oldal, hanem a szerveren talalhato allomanyok osszessege, igy azok megvaltoztatasa magat a muvet valtoztatja meg. A weboldal raadasul egy masik szempontbol is egyedi, es elter egy irodalmi mutol: csak egyetlen olyan peldany letezik belole, mely a nagykozonseg altal megtekintheto. Itt hibas a Sorstalansaggal eroltetett parhuzam: az a Sorstalansag, amit te a boltban megveszel, egy reprodukcio, van meg belole ketszazezer darab. De a http://www.dotroll.hu oldalbol nincs tobb, mint egy darab, ha vannak reprodukciok, akkor azok vagy a) a szerzo elozetes/utolagos engedelyevel jottek letre, vagy b) illegalis masolatok.

--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

"És mégis melyik fentit meríti ki a kapcsolódási adatok te érdekedben történő átírása?"

A mondatnak nincs ertelme. A szerzoi jog nem ertelmezi azt, hogy a modositas milyen indittatassal, arto vagy segito szandekkal tortent. Lenyegtelen, es totalisan irrelevans. Nem modosithatod a szerzo beleegyezese nelkul, akkor sem, ha a szezonek ettol jobb lesz. Akkor sem, ha a szezonek ettol konkretan orgazmusa lesz.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

A webmail-t meg valami 2096-os portra tették, ami azért vicces, mert a webmail-nek pont az a lényege, hogy egy sima böngészőből bárhonnan elérhető.

Nem ismerem a cpanel-t, de ha az alkalmazáson belül nem is módosítható ez a port, akkor is megoldható, akár egy reverse proxyval. Ha proxy mögül netezik valaki, akkor kb esélytelen, hogy engedélyezve lesz a 2096-os port https forgalomra. Nekünk pl a vállalati policy miatt elég nagy tortúra volt engedélyezni egyetlen külsős usernek, hogy elérje a dotrollos webmailjét, de meg kellett csinálni, mert az atyaúristentől kezdve már mindenkinek eszkalálta a hibát. Amúgy utána jártam egy kicsit és másoknak sikerült megoldani ezt a rendkívül bonyolult feladatot.

Meg lehetne oldani, de a legtobben nem oldjak meg, mert a) nem ertenek hozza vagy b) nem eri el a kritikus tomeget a panaszkodo ugyfelek mennyisege.

Valahol meg is ertem a dolgot. Nezd masik szemszogbol: ha egy cegnek a dotrollnal van a levelezese, akkor automatikusan ki fogjak nyitni a portot amint ertesulnek a valtozasrol. Amennyiben egy/tobb dolgozo maganlevelezese van a dotrollnal, ugy a ceg belso szabalyzata dont arrol, hogy lehet-e ilyet egyaltalan, vagy mar eddig is a szabalyzat elleneben nezegette munkaidoben a maganlevelezeset.

Es innentol elfogytak a lehetosegek. A legtobb esetben egyebkent az jon ki, hogy munkaidoben a munkaval foglalkozunk, meg esetleg rekrealodunk, a maganlevelezes meg munkaidon kivul olvasando. Ez az attitud drasztikusan csokkenti a szolgaltatohoz eljuto panaszok mennyiseget.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

És amikor a dotroll átír a weboldal kódjában adatokat, akkor vállalja az érintett funkciók alapos tesztelését is? Esetleg a javításokat a fejlesztői kódtárolóba is bekommitolja, nehogy a következő frissítésnél felülírják?
Ha az általuk végzett módosítás után valami eltörik az oldalon, ami (bevétel)kiesést vagy egyéb problémát okoz, akkor a dotroll megtéríti a keletkezett kárt?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
rand() a lelke mindennek! :)

Azért álljon meg a huszáros gyászmenet, olyan embereknek van ez, akiknek valaki 5 éve összekalapált valami oldalt, aztán azt se tudja, hogy a html-t meg a php-t azt eszik e vagy isszák.
Az ilyen ember örülni fog, hogy neki nem kell semmit hozzányúlnia, mert nem is akar, vagy nem is tud.

Aki meg nem akar, visszajelez, aztán magának megoldja ahogy ő szereti.

„Aki meg nem akar, visszajelez, aztán magának megoldja ahogy ő szereti.”

Feltéve, ha vissza tud idejében jelezni, lásd fent. :)

Ettől függetlenül, ha valami eltörik (és csak később derül ki), az kinek a felelőssége?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
rand() a lelke mindennek! :)

Attól aztán marhára el tud törni valami, hogy átírják a mysql jelszót a mysql_connect() függvényben (gondolom (és remélem) van annyi eszük, hogy ha webszerverre ki nem tett mappából fileIO-zzák be, akkor az adott fájlban írják át a jelszót).

Az egyetlen gond a verziókezelőben a commit, de gondolom azért ment ki ez a mail, hogy azt megbeszéljék az ügyfelekkel.

Ez a level nem azert ment ki, hogy barkivel barmit megbeszeljenek, hanem hogy bejelentsek, hogy ok igy dontottek. Eleg nagy kulonbseg.

Egyebkent nem a mysql jelszot irjak at, hanem a fajl utvonalakat - es attol eleg csunyan el is tud torni egy alkalmazas.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

Van egy ennél durvább átállításos emlékem, de nem voltunk ilyen erőszakosak, durvák, és cinikusak.
Természetesen -és egyértelműen- nem nyúltunk senki cuccához, csak ha kifejezetten ezt kérte.
Nem lehet feltételezni, általánosítani az ügyfélről, hogy hülye. Ha valaki így áll hozzá, az nyugodtan bezárhat akár ma. Nem kell addig a kis ideig sem sennyvednie, amíg érdeklődés híján úgyis abba kell majd hagyni.
Láttunk már sok ilyet.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Amit írtam, az is a valós élet. Nem véletlenül nem mentem bele a jogszabályosdiba, engem továbbra is csak az érdekel, hogy
a.) a kódmódosításnál a cég végez-e valami tesztelést, vagy „úgyis jó lesz, max. szólnak, ha nem”
b.) amennyiben a kódmódosítás után valami hiba lép fel és az ügyfelet anyagi kár éri, akkor a szolgáltató fizet-e kártérítést az ügyfélnek?

Félreértések elkerülése végett nem vagyok a dotRoll ügyfele, véleményt sem tudok mondani a szolgáltatásukról, csak erős a gyanúm, itt az egyszerű, átlátható kódoktól kezdve a PHP Pistikék által írt kódgányoláson át az összetettebb webalkalmazásokig (kb. Joomla, Drupal, Wordpress összetettségig) minden van, ami nem csökkenti le a hibázás valószínűségét, sőt.

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
rand() a lelke mindennek! :)

A problema nem ott van, hogy a DotRoll segit atallni (ha nem tenne, akkor kb 10 ugyfelet tudna attenni a cPanelre). A problema ott van, hogy 5 nap hataridovel (amibol 2 nap hetvege amikor nincs ugyfelszolgalat) bekozlik, hogy koltoztetve leszel es ha nem szolsz, bele is nyulunk a kododba. Ha nem vagy 24/7 online, akkor igy jartal. Ha nem akarsz cPanelt, igy jartal. Hiaba fizetted ki a szolgaltatas dijat egy evre elore, menet kozben valtozik a szolgaltatas es ha nem tetszik, buktad a penzedet.

Az ember azert ker elore teszt tarhelyet, hogy megbizonyosodjon rola, hogy azt kapja, amit szeretne es minden mukodik. Azutan pedig azert fizet a szolgaltatonak, hogy ne kelljen az egesszel a szoftveres reszenel tobbet foglalkozni, plane nem 5 nap 3 nap hataridovel foglalkozni egy migracios tervvel es az egyeb jarulekos dolgokkal mert a szolgaltato egyszer csak ugy dontott, hogy aki bujt aki nem, technologiat valt az elore kifizetett szolgaltatas alatt. (Azt ugye senki nem gondolja, hogy a ket rendszer 100%-ban kompatibilis egymassal, akkor nem kellene a configban atirogadni mindenfelet.)

" menet kozben valtozik a szolgaltatas es ha nem tetszik, buktad a penzedet."

Na ez a legcsunyabb az egeszben. Egyoldalu szerzodesmodositaskent is felfoghato, ha ugy tetszik, es abba mar naluk nagyobb cegek is buktak bele.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

- Nem gazdaságos saját admin, kell egy jobb(?), karbantartott. (Nem akarok hitvitát szülni, csak csöndben, zárójelben megjegyzem, hogy szerintem még ingyenesből is van jobb, és egyszerűbben használható mint a cPanel). De végső soron elfogadható érv, OK!
- Természetesen felajánlják segítségüket, sőt, én felfogásom alapján ez mondhatni kötelességük is. Függetlenül attól, hogy ez jogszabályilag, etikailag milyen dolog... ha egy ilyen váltást végig akarnak vinni, akkor ez kell. - Az, hogy a szolgáltatónál mi a default döntés ("belenyúlunk, ha nem szólsz" vs "belenyúlunk, ha külön kéred"), részben az ügyfelek nemtörődömsége és lustasága befolyásolja, kár is ezen háborogni. Egy hosting cég ügyfélköre általában nem a HUP userekre épül, ne innen induljunk ki... Ha tetszik, ha nem. Még ezt is meg lehet érteni.
- De az a 3-5 nap az veri (verné, ha DotRoll ügyfél lennék) a biztosítékot rendesen. Mi a legalapabb apró módosítás esetén is legalább 1 hónapot hagyunk (kivéve, ha pl valami váratlan technikai probléma miatt kell gyökeres változtatás). Teszem azt nyáron nem volt lehetőségem elmenni nyaralni és most megyek 1-2 hét last minutere!? Azon kívül, miért kell kapkodni ennyire? Ennyire pontosan átgondolták és kiszámolták a folyamatokat, vagy pont ellenkezőleg...!?

"van jobb, és egyszerűbben használható mint a cPanel"

Ez igy ebben a formaban nem igaz. Csak az egyik valaszthato opcio.

"Természetesen felajánlják segítségüket"

Ez nem errol szolt. Nem felajanlottak a segitseget, hanem kozoltek, hogy segitenek, akar akarod, akar nem. Ha a segitseguket ajanlottak volna fel, senki nem haborodott volna fel.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

Ok. Határidő rövid, ezenkívül szerintem korrekt.