Bern a nyílt forrásra szavazott

Címkék

A svájci Bern város tanácsa egyértelmű többséggel megszavazta a város szabad és nyílt forrású szoftverekre váltását. Utasította a város IT osztályát, hogy a város jövőbeli IT beszerzéseit tegye platform- és gyártófüggetlenné, valamint részesítse előnyben a nyílt forrású megoldásokat. A tanács ezzel a lépéssel kíván megszabadulni a "vendor lock-in"-től.

A szavazást decemberben tartották, amikor is az új IT stratégia mellett 36, ellene 20 szavazat érkezett. Erről Matthias Stürmer, a városi tanács egyik tagja számolt be, aki a tervet úttörőnek nevezte. Egy évvel ezelőtt a tanács már elfogadott egy indítványt attól, hogy a város dolgozzon ki egy nyílt forrás stratégiát. Most egy lépéssel továbbhaladva, alkalmaztatja a kidolgozott stratégiát, annak érdekében, hogy hosszabb távon az költségmegtakarításhoz vezessen.

Részletek az Európai Bizottság Joinup blogján olvashatók (németül itt).

Hozzászólások

A hazai közigazgatásban ez éppen fordítva van. A járási hivatalok kialakításával nálunk az eddig működő linux szervert cserélik le hamarosan WIN-re, az eddigi Asterisk telefonközpontot (linux alatt) tegnap állítottam le, mert egy hagyományos analóg központ lett beüzemelve helyette :)

+1

Van ismerősöm a közigazgatásban és azt meséte, hogy sok esetben nem szándékosság / összeesküvés elmélet miatt olyan amilyen a közigazgatás, hanem azért mert inkompetens kretének vannak döntéshozó pozíciókban. Sajnos ilyen képességű emberek irányítják / dolgoznak a közszférában. Aki a képességei miatt nem felel meg a versenyszférában az (esetleg ismerős által) bekerül a közszférába és ott kamatoztatja tudását.

--
maszili

"esetben nem szándékosság / összeesküvés elmélet miatt olyan amilyen a közigazgatás, hanem azért mert inkompetens kretének vannak döntéshozó pozíciókban."

hat ja.
akinek van egy kis esze, az elmegy nyugatra, es innentol kezdve valik ordogi korre, aki marad, azok kozul kerul ki a donteshozo, aki aztan az idiotasagaval eluldozi azt, akinek van egy kis esze...

ezt én is alá tudom írni

pl:
katasztrófavédelem informatikusi nem képesek hp print servert beállítani

rendelnek analóg tel központot invitel p2p vonalhoz

járási kirendelt informatikus nem tud beállítani egy routert...

lehetne még sorolni, állami szférában sajnos a döntéshozók és kivitelezők valahol leragadtak nagyon nagyon messze a verseny szférától...

de nem lehet őket hibáztatni, sajnos a politikai döntéshozók sincsenek toppon.

+1
Dettó ... egy közeli ismerősöm több mint 20 évet húzott le a közszférában és sajnos valóban "kretének" ülnek igen magas pozíciókban ... de nem csak informatikailag azok, hanem mindenféle egyéb téren is :-(
Jómagam is szereztem már némi tapasztalatot etéren és sajnos nem tudom cáfolni a már-már közhellyé vált képet az állami szektorról. Vannak ott értelmes emberek is, de csak rövid ideig. Ráadásul a "kretének" hatalmas rutinnal rendelkeznek a hivatali nyomulás/áskálódás/fúrások terén és mivel veszélyeztetve érzik magukat az értelmesebbek által, ezért amint ilyennel találkoznak, rögtön elkezdik ásni a másik sírját. Egyszerűen nincs jobb dolguk ennél ... ezért élnek. Szörnyű. :-(

Sajnos ismertem ilyet.
Egy ismerősöm megörökölt egy kb 20 óvodai linux desktoppal feltelepített rendszert, mert az előző üzemeltető srác jó haverja volt és tartósan külföldre készült. Mivel az ismerősőm a linuxot egyáltalán nem ismerte, ezért első dolga volt a linux gépeket az úgynevezett tiszta szoftver program keretében windowsra áttelepíteni.

Igen ám, de annyira idegen volt tőle bármi újnak a megtanulása, hogy még az adatokat sem tudta linux alatt kimásolni pendrávjra. Ezért felhívott, hogy mondjam el most pontosan hová kell kattintani. Persze nem ment minden magától és elhangzottak a szokásos mondatok:
"nem történt semmi, most mit csináljak",
"nem látok semmit a képernyőn",
stb. Mint egy totál laikus.

Minden egyes esetben amikor linux elé kellett állnia azonnal csörgött a telefonom, hogy most rögtön segítsek. Az első egy-két esetben még elmegy alapon segítettem, de jeleztem, hogy fel kellene írni a lépéseket, mert munkaidőben (csak ilyenkor hívott) nem mindig alkalmas időpontban hív. Aztán felmerült az is, hogy szaladjak el most rögtön (munkaidőben, ellenszolgáltatás nélkül) segíteni neki. Nem tettem. Aztán fel sem mindig vettem a telefont, egyszerűen ezt a munkát nem én vállaltam és nem kaptam érte fizetést sem. Amit vállaltam és amiért a fizetésemet kaptam nyilván elsőbbséget élvezett.

Néha rámásolt linux alatt a pendrájvra, majd kirántotta a gépből be a másik windowsos gépbe és csodálkozott, hogy nincs rajta az adat. Még jó, hogy nem sérült meg a pendrive fájlrendszere. Megkérdeztem, hogy windows alatt is csak így ki szokta rántani? Erre legnagyobb megdöbbenésemre igennel válaszolt. És ebből az derült ki számára, hogy a windows tényleg jobb...

Végül az összes linux géptől megszabadult és áttelepítette windowsra, még akkor is, ha emiatt erősebbre kellett a gépet az ügyfél pénztárcája rovására cserélnie. Arra is volt példa, hogy a linuxhoz nem értése miatt a router cserélte le.

Így lett egy szerintem egyébként jól összerakott és jól üzemelő linux rendszerből windows rendszer. Az, hogy az óvodáknak megfelelt-e így nem tudom, de gondolom tettszett nekik, hogy a korábbitól eltérően most már játszhattak a gépekkel amikor csak akartak. Tovább nem követtem a történetet. Nem akartam tudni. Hozzá nem értés, dolgozni és tanulni nem akarás, ettől olyan drága ez a fajta üzemeltetés.

Körmenden a gyerekek után iskolába, óvodába nem tudom átutalással befizetni a kajapénzt! Minden hónapban menjek be befizetni, a saját munkaidőm rovására? Ez a mai Magyarország. Mégis mit várunk milyen legyen az informatikai háttér?
Persze a készpénzes fizetésnek lehet más okai is vannak.

Ma fizettem ebédpénzt a suliban. Nyitáskor egy fillér váltópénze nem volt a pénztárban lévő csajnak, pedig számíthatott arra, hogy lesznek, akik mennek menzát fizetni, hiszen a múlt héten ő írta ki az időpontokat, és ő gondoskodott arról, hogy a gyerekekhez oda kerüljön az erre a célra rendszeresített karton boríték, rajta a fizetendő összeggel.

Az átutalással az a gondjuk, hogy az önkormányzatnál nem vállalták fel (mert 2-3 ember munkája kéne hozzá), hogy összevezessék a két listát (kinek mennyit kell fizetni a beérkező utalásokkal). Gondolom a GESZ papír-ceruza módszerrel csinálná :-D

Ezt én sem fogom megérteni: ahol árut cserélnek pénzre (bolt), miért nincsen aprópénz? Miért nem tudnak visszaadni?
A húszezresre meg úgy néznek, mintha nem is volna törvényes fizetőeszköz.
Külföldön (ahol eddig jártam) még sosem volt abból gond, ha 100€-val fizettem, és nem tudott visszaadni, átszaladt a szomszéd boltba, felváltatta, és nem morgott egy cseppet sem. Ha Magyarországon akarok 20.000 Ft-ost adni, mindig megkérdezik: Kisebb nincs??? Nem hogy örülne, hogy nála költöm a pénzemet.

Fuszenecker_Róbert

A suliban az a "szokásos" módja a kaja befizetésének, hogy a gyerek megkapja a kartonból készült borítékot, ráírva a fizetendő összeg, ezt hazaviszi, a szülő belerakja vagy a kiszámolt pénzt, vagy többet, és a gyerek viszi be, oszifő szedi össze és viszi be a gazdaságiba. Ott kibontják, megszámolják, akinél több volt, annak visszaadnak, és a számlával együtt belekerül a borítékba, amit a befizetési időszak (2-3 napról van szó) után kiosztanak, és a gyerek hazaviszi, apuci-anyuci kiszedi a visszajárót+számlát, és a boríték megy vissza a suliba. Tehát a normál folyamatban van idejük megcsinálni a visszajáróra a pénznemezést (melyik címletből mennyi kell), és annak megfelelően váltani.

Nagy címlet... Anno volt szerencsém az USA-ban egy tanfolyam első napján az ebédért százassal fizetni. A pénztáros hölgy szó szerint majdnem kiszédült a kasszából. Mondjuk arrafelé tényleg nem volt már akkor (1998-ban) sem szokás ekkora címlettel szaladgálni, úgyhogy érthető volt a dolog.

Főnökömnek nagyon tetszett, mikor a biztonsági, tartalék és az új dolgokat elsőre a selejezésre váró gépeken csináltam meg. Ami fontossá vált, az alá elintézte a megbízható és jó minőségű gépeket(itt léptek be az említettek hardwer oldalról). Ami meg nem volt olyan fontos, de jobb volt, mintha nem lett volna, az maradt a selejezésre váró gépeken. Néha persze átkerült egy jobb selejtre.

Azon kerekedett nagyot a szeme, mikor az egyik gépet erősebbre cseréltem. A hónom alatt átsétáltam vele, majd néhány drót igazításával már az új monitorozó rendszer is készen lett a régi gépből. No meg amikor jöttek üzembe helyezni egy új szekrényt. Reggel áttelefonált. Megkérdeztem a pontos típust, majd nekiültem a netnek és délután már én is adtam egy-két tippet a szakinak.

Mindez nyílt forrású rendszereken valósult meg. Csak sajnos kevesen vannak, akik értenek hozzá. Lehet, hogy az ovisoknak pont az általad említett eset adta meg a kezdő lökést a nyílt rendszerek felé, hogy ilyennel is találkoztak. Jobb mint a semmi.

A járások semmi más mint fideszes kádertemető. Oda fogják besuvasztani a csökkentett parlamenti létszámból kieső emberkéket. Remélem a következő kormánynak első dolga lesz ezeket a felesleges intézményeket felszámolni és az ott dolgozó pártkatonákat elküldeni a versenyszférába dolgozni. Mondjuk egy multihoz szalag mellé, 2 műszakba.

Nagyon egyszerű:

hogy elinduljanak a járások összekukázták az eszközöket az önkormányzatoktól, mivel azok sincsenek eleresztve selejtezés előtt álló cuccokat adtak át.

Ezt mindenki tudta, készült sok szép kimutatás.

Majd fél év múlva, persze le fogják cserélni az egészet közpénzből, lehetőleg sok egyéni akcióval, nem központi beszerzéssel csilliárd összegért.

Idén januártól az általános iskolák is állami fenntartásúak.
Kíváncsi vagy a tavaly elrendelt majd gyorsan visszavont szabad szoftveres átállást most az egységesített irányítás alatt meglépik-e?
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Csóró ország, csóróbb fővárosa.
Tudom, ez már szinte közhely.

Én is úgy látom, hogy nem a nagy cégek összeesküvése áll ezen jelenségek mögött.
A közigazgatás legjobb leírása talán "maszili"-től származik:

"Sajnos ilyen képességű emberek irányítják / dolgoznak a közszférában. Aki a képességei miatt nem felel meg a versenyszférában az (esetleg ismerős által) bekerül a közszférába és ott kamatoztatja tudását."

Valami ilyesmi van tényleg, de ez még önmagában nem vezetne ahhoz, hogy az "ms/avaya,panasonic" legyen a nyerő. Van jó nagy szakmai féltékenység is a háttérben, nyilván a rokonok és ismerősök sem az IT szakma legjobbjait vonultatják fel, így vagy megbíznak külső céget egy adott feladat végrehajtására, vagy összehoznak házon belül valami "point and click" megoldást amihez értenek, bármibe is kerüljön az. Tapasztalataim szerint a jól működő open rendszereket gyakorlatilag indok nélkül is felrúgják, a legkevésbé sem számít az, hogy mibe kerül a váltás, és hogy funkcionalitásban, megbízhatóságban gyengébb lesz-e az új megoldás vagy sem.

De hát magyarországon vagyunk, mit várunk igazából?
Ez egy "gazdag ország" :)