SysAdminDay 2012-n jártunk

Címkék

Pénteken ünnepeltük a SysAdminDay-t, nemzetközi szinten immáron 13. alkalommal. Itthon is megemlékeztünk a jeles napról. A Margitszigeten gyűltünk össze egy délután erejéig. Ott jártam, söröztem, bámészkodtam, játszottam, nevettem. Én jól éreztem magam. De lássuk szépen sorban...

Spal kollégámmal 13 óra után indultunk Győrből. Mindenképpen mentünk volna, de az külön jól esett, amikor a vezérigazgatónk egy levélben - magától! tőlem nem hallott róla - buzdította a cég rendszerközeli dolgozóit, hogy vegyenek részt a rendezvényen. Az út eseménytelen volt. Parkolni is tudtunk a Margit híd budai hídfőjénél levő ingyenes parkolóban, így tényleg nem lehetett panaszunk. A parkolóból egy könnyed 10-15 perces sétával megérkeztünk a helyszínre, ahol már javában folyt a buli.

SysAdminDay 2012 #3
A bejáratnál kellemes meglepetéskét fogadott a HUP molinó

SysAdminDay 2012 #4
Az érkezőket csinos hostessek igazították útba

SysAdminDay 2012 #21
Annak ellenére, hogy a hangsúly a szórakozáson, bulizáson volt, szép számmal érdeklődtek a résztvevők a kiállítók portékái, játékai, ajándékai után. Több helyen is komoly szakmai beszélgetések alakultak ki. Volt olyan látogató, aki termékkel kapcsolatos kérdéslistával - nem vicc - érkezett az egyik kiállító rendszermérnökéhez.

SysAdminDay 2012 #22
A kemény munkából jövők egy frissítő masszázst vehettek igénybe. Elég népszerű helyszín volt, amikor mi jártunk arra, sorba kellett állni...

SysAdminDay 2012 #23
A kerthelységben kényelmesen elfértünk. Középen volt a büfé, mögötte az egyik bár (a három vagy négy? közül).

SysAdminDay 2012 #20
Spallal kipróbáltunk mindent. Szerencsekerék az ESET-nél...

SysAdminDay 2012 #21
Spal egy tanfolyamot nyert, de pont vele egy időben egy fiatalember egy 1 éves licenccel lett gazdagabb. Mindjárt ellenőriztette is, hogy _biztosan jó__ e-mail címet adott-e meg ;) a regisztrációkor...

SysAdminDay 2012 #19
Közben be-benéztünk a középen álló árnyas bárpultba, ahol beválthattuk a sörjegyeinket. Becks-t mértek. Kértünk.

SysAdminDay 2012 #25
Jártunk a Balabit-nél, ahol tesztet töltve kiderült, hogy milyen típusok vagyunk: geek, dweeb, dork, nerd.

SysAdminDay 2012 #8
A Balabit sátrában a lányokra marcona emberek vigyáztak. Fő a biztonság!

SysAdminDay 2012 #26
Ha már ott voltunk, dartsoztunk egyet...

SysAdminDay 2012 #11
Ide kellett célozni...

SysAdminDay 2012 #7
Ilyen oklevelem van a Balabit-től, ami igazolja, hogy geek vagyok. Immár hivatalosan is. Legalábbis a Balabit szerint. ;)

SysAdminDay 2012 #24
Miközben csellengtünk, a színpadon is folytak az események. Például a kvíz, ahol tárgynyereményekért küzdöttek a résztvevők...

SysAdminDay 2012 #6
Különböző kérdésekre kellett minél gyorsabban pontos választ adni...

SysAdminDay 2012 #5
...

A második helyezett úriember egy 120GB-os Intel SSD-vel, az első helyezett pedig - ha jól emlékszem - egy 400+ ezer forint értékű NetAcademia tanfolyamkuponnal lett gazdagabb.

SysAdminDay 2012 #9
A komolyabb témára vágyók egy kerekasztal-beszélgetést láthattak, hallhattak "Hogyan lesz ebből jövőre is munkahely? - Kevesebb emberrel ugyanazt – ezt üzeni a marketing, amely a cloud-alapú rendszereket fényezi. Valós veszélyt jelent e a cloud?" témakörben. A képen éppen mrceeka beszél a Microsoft képviseletében.

SysAdminDay 2012 #18
Később Aranyosi Péter szerzett vidám perceket a kilátogató közönségnek.

SysAdminDay 2012 #13
Azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, hogy majdnem beszartunk a röhögéstől...

SysAdminDay 2012 #1
Az FSF.hu és a BSD.hu képviselői hűs sátor alatt várták az érdeklődőket...

SysAdminDay 2012 #14
...

SysAdminDay 2012 #15
...

SysAdminDay 2012 #2
néha be kellett nézni a bárba...

SysAdminDay 2012 #16
Később befutott volt kollégám, a Bp-re igazolt barang is. Elütöttük az időt... Spal, Guska, mauzi, toros és párja, atya, Sziszi, RGeri és családja gyerkőcökkel...

SysAdminDay 2012 #17
csoki és sör mellett az élet nagy dolgairól beszélgetve...

Rettentő hamar elfutott az az öt-hat óra, amit ott töltöttünk. Este 8 körül el kellett sajnos indulnunk, mert nekem másnap hajnalban már programom volt, viszont Spallal azt beszéltük, hogy jövőre úgy készülünk, hogy fenn is alszunk. Akkor tovább tudunk maradni. Barang azt ígérete, hogy csövezhetünk nála... Úgy legyen!

Hozzászólások

Nem volt rossz, teny es valo, a vattacukor megjobban kihozta belollem a szokasost, fokent, hogy hetkoznapokon kerulom a direkt cukor hasznalatot. Bevoltam love szepen.

Aranyosibol sikeresen elohoztam a "humorista simogatos" jelenetet a feltartott telefonnal ;D
EPIC, ezt mindig belovi ha ugytunik valaki veszi a musort.

Aki meg elvitte az egyik ajandekszatyrot, annak uzennem, hogy sose legyen neki tobb.
Szerencsere nem a tombolas nyeremenyek es a balabit okmanyos volt szimpatikus neki, igy csak egy takaroval meg nemi szoroanyaggal lett szegenyebb a kollega aki rambizta.

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Az én voltam :) Mivel kb mindegyik poént hallottam, kissé interaktívabbá tettem én is a műsort :) Gondoltam ez feldobja, csak dob rá valami kis poént :) Hm, én csak 3x emlékszem rá, de ez nem jelent semmit, mert másnap találtam a hűtőben 1 literes narancslevet, de nincs meg, hogy hol vásároltam... Viszont életmentő volt. Egyébként valóban jó volt a fogyasztás, 7 sör + 3 zubrowka volt úgy kb 3 óra alatt :) Ki kellett ereszteni a fáradt gőzt, sikerült, igaz, a szombat délelőttömet előtte a mutatvány. De megérte, mert az alkohol, ha nem is adja meg a választ, de a kérdést elfelejted :) Csak arra figyeltem, hogy a kvízig még egyben maradjak.

"Rajos" a hup molinó. :)
A "Hogy lesz ebből munkahely" előadást nem szándékoztok feltolni?

ez igy igaz

tényleg a tombolával mi lett? szétszéledtek az emberek, a srácok meg töketlenkedtek kicsit a végén...

--
Tényleg melot keresek... aki lát szolhatna.
nem értek semmihez és sokat akarok keresni.
/most a szitázok,de infos munkát keresek egyetemi tanulmányok mellé.. /