A D2-nek legalább valamiféle hangulata volt, monoton volt (menj és kattintgass), nagyon hamar meg lehetett unni, de volt egyféle komoly hangulata.
A D3-ban ez az egész nem áll össze, nem lehet komolyan venni, és még csak nem is igyekeztek változatossá tenni.
Ja meg, hogy internetjáték, szóval nincs több offline játéklehetőség, maradsz a seggeden a szélessávú internetkapcsolatod mellett ha játszani akarsz.
Ez az egész Diablo széria agyhalottaknak készülhetett (mész, kattintgatsz és közben folyik a nyálad a szádból), de nem kétséges, hogy a Blizzard kaszálni fog vele, egyrészt mert alapból marhára sokba kerül, másrészt meg jóféle üzleti modellt ültettek rá.
Ez persze csak egy magánvélemény, nem kell megsértődni rajta, én ilyen Baldur's Gate-eken nőttem fel, a közösségi élmény meg nem azt jelenti számomra, hogy buta arccal kattintgatok ide-oda naphosszat online a virtuális barátaimmal, szóval meg lehet érteni a szkepticizmusomat ezzel az egész Diablo jelenséggel kapcsolatban.
- Zokomov blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
A vicc az, hogy meg akartam venni a battle.net-en, mert máshol nem kapható. Számomra már ez is egy nagy vicc. De az, hogy elektronikus formában sem érhető el, az még nagyobb. Szépen megadtam a VISA adatokat a weboldalon, majd kiírta, hogy a fogalma sincs milyen hiba keletkezett, lépjek kapcsolatba a céggel. Aztán mindössze a link egy általános FAQ oldalra. Nevetséges ez 2012-ben, kérem szépen!
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
what? máshol nem kapható? :) 576, cdgalaxis, társai nem játszanak? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a a hosszú hétvége előtt volt. Csak előrendelni lehetett, nem volt belőle itthon egy darab sem. CD Galaxis:
Fontos tudni:A játék 2012. május 15-én megjelent, elfogyott. Az utánpótlás érkezése a kiadó információi szerint június folyamán várható, erre lehet most előjegyzést leadni.
Állítólag alig volt belőle, sorba kellett állni.
576:
Második előrendelői forduló lezárult!! Az utánpótlás várható beérkezése jövő hét eleje.
Nekem nem kell doboz. Teljesen megfelelt volna a digitális is (még azzal együtt is, hogy 2-3 ezerrel drágább, de legalább nem kell elautózni utána).
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
FYI, en online vettem, battle.net -en, hasonlo okokbol: nem akartam dobozt, es plane nem akartam utazgatni erte.
Gond nelkul megvolt, igaz, meg release elott preorder, de nem hiszem, hogy release utan barmi valtozott volna eteren.
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom valami hiba csak volt, hogy nem sikerült. Ezerszer vettem már játékot az Apple-től, a Steam-en keresztül. Sose volt semmilyen problémám. Érthető okból nem próbálkoztam addig újra, amíg ki nem derül, hogy levették-e a lóvét vagy sem. Majd megnézem újra, ha el nem felejtem. Igazából a hosszú hétvégén lett volna időm játszani vele, akkor lett volna az igazi.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, CD Galaxis? Ott előfordult, hogy meg akartam venni egy játékot, és láttam a polcon a dobozát, mire a srác szemrebbenés nélkül közölte: "Az félre van téve. Nekem." :D
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods
Get dropbox account now!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
MasterCard-dal ismerősömnek sikerült a vásárlás, azóta is rajta röhögök. Kiperkált egy rakás pénzt, aztán csak porosodik a játék, néha-néha elindítja.
(D2-be rengeteg időt ölt, a rengeteget pedig szó szerint értem.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most Hetfon este vettem meg onla`jn.
Wine 1.5.4 megfeleloen patchelve teljesen jol viszi.
Fizetessel annyi gondom volt, hogy paypal mogotti szamlan nem volt eleg penz elsore, es miutan utaltam ra akkor sem fogadta el, ezert a net bank kartyammal fizettem.
Mostansag eleg gyakran betegek a szerverek, de azert ma 2AM kor kivegeztem normalon a fogonoszt.
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hmm, lehet, hoyg elokaparom a 2-t. Van egy olyan erzesem, hoyg az akkori wine gyatra teljesitmenye (kis ablak, ha nagyitottam, szaggatott) is belejatszott, hoyg annyira nem tetszett...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/me szajabol csopog a nyal, es mindenfele allatias hangot hallatt, amit kis joindulattal nevetes-szerusegnek is lehetne nevezni
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sok játék arra épít, hogy újraéled a múltat. Mint, ahogy a házasság is. :)
Kétlem hogy csak a D3-ba beleszeret valaki. De az D1-be igen, a D2-t márcsak azért is végigtolod, mert hű vagy, a D3 meg emlékeztet arra, amibe beleszerettél (D1) és végigküzdötted (D2). :)
Házasság első 10, második 10 és az utolsó n éve. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en D1-gyel soha nem is jatszottam, ugy szerettem bele a D2-be.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dettó, de pár évre rá végigvittem a D1-et is, kíváncsiságból. Abba már nem szerettem bele.
D3-hoz van egy guest pass, de még nem töltöttem le. Tartok tőle, hogy az olvasottak szerint számomra is csalódás lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szinte. D1 tenyleg nagy volt. D2-vel jatszogattam, de szamomra eleg unalmas volt, a D1-hez kepest (oke, hogy valtozatosabb, de szamomra akkor is unalmas volt :)
Ennek neki sem allok, van eleg elmaradasom jatek teren :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Dio3 a Dio2 és 1 fanoknak készült egyértelműen. Elegen vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem nekem, ez nyilvánvaló. D1-el eljutottam a Butcherig, azt lenyomtam, és addigra meguntam. D2-vel azt hiszem, az Act1-et csináltam meg, aztán elfelejtettem újra elővenni. Ha kapok vendégkódot, a D3 Starterre majd lehet, hogy ránézek, de alig hiszem, hogy valódi vásárlás lenne belőle. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods
Get dropbox account now!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sosem Diabloztam elotte, de mindjart level 60, es inferno :]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A D2-nek legalább valamiféle hangulata volt, monoton volt (menj és kattintgass), nagyon hamar meg lehetett unni, de volt egyféle komoly hangulata."
A D2 vegtelenul jo volt, nem volt konnyu megunni (sokan (n+1)x vegigvittek evek alatt), igaz nagyon fiatal voltam akkoriban, semmi mas dolgom nem volt, de vegul minden karakterrel el akartam vinni olyan level 35-40ig mert kivancsi voltam a skillekre, a felevel ez sikerult is anno
De a D3-nak en is neztem eloszor a grafikajat (HD videokon) hogy ez most mi akart lenni. Meg hallottam azt is, hogy nem en osztom szet szabadon a skilleket, ezzel eppen csak a jatek legnagyobb elmenyet vettek el (szamomra).
Masik ilyen a Heroes 3 es a Heroes 5 volt (a 4 mas volt, vagy jo vagy nem, ne keverjuk ide): a 3-ban vehettel 2 nap alat citadelt majd castle-t (ha az kellett a vedelemhez es ez sulyos taktikai elem), Strongholdban 2. vagy 3. nap Behemotot ha volt ra kereted (kiralyno nehezsegen jatszogattam a vegen, es ugy mar nem volt, de ez most mindegy), es a Heroes 5-ot szerintem total elrontottak ezzel a "town level" dologgal, legjobb lenygyarat, vagy legjobb gazdasagi/vedelmi epuletet akkor vehetsz meg, ha mar elotte vettel n*3 masik (neked akar felesleges) epuletet. Ezzel a jatek lenyeget es szabadsagat vettek el.
Roviden: a legtobb jatekot (illetve nemelyik jatek ujabb kiadasat) az rontja el, hogy lekorlatozzak a felhasznalot, extrem esetben meg hulyenek is nezik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Meg hallottam azt is, hogy nem en osztom szet szabadon a skilleket, ezzel eppen csak a jatek legnagyobb elmenyet vettek el (szamomra).
Ooo. A D3-as skill rendszer messze elvezetesebb, mint a korabbi D1/D2-s marhasag. Valoban nem kell pontokat teszegetni, de TE valasztod ki, hogy mely skilleket hasznalod, es milyen runaval. Teljesen szabadon osztod szet, hogy mit hasznalsz.
Annyi a kulonbseg korabbi diablokhoz kepest, hogy nem szintjei vannak az egyes skilleknek, hanem runai. Abbol picit kevesebb, cserebe sokkal jobban lehet kombinalni a dolgokat.
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Blizzard soha nem alkalmaz mega-giga csúcs szuper grafikákat a játékaiban, inkább a hangulatra megy, ami minden játékukban remek! Valamint, így még az ócskább gépeken is elfut a játék.
Mi az, hogy nincs történet??? Millió könyvet fel lehet venni a játékban amit el lehet olvasni, meg lehet hallgatni. Ott van a sok párbeszéd a questeknél, és a rajzos átvezető animációk a fontosabb questek után, ACT-ok végen peddig a gyönyörű renderelt videók. És ott van a háromféle követő a monológjaikkal, és még sorolhatnám!
A karakterfejlesztésre ott van a végtelen sok tárgy, amik ugye random statokkal generálódnak. Nézz csak körbe AH-n milyen sok a választék különböző statokkal! Valamint ott a rúna rendszer, amivel nem is tudom hány száz különböző kombináció érhető el.
Nem tudom melyik fokozaton játszottál vele, de a Normál, Nightmare csak egy kis rávezető a játékra. Az igazi kihívás Hellen kezdődik. Ott már nem csak eszement kattintgatásokról szól, hanem a megfelelő skill és runa páros kiválasztásáról is az adott helyzetre. Infernoról meg ne is beszéljünk, az az igazán skillezet játékosoknak való!
Szóval nem tudom mennyit játszottál vele, de nagy rálátásod még nincs.
De ha már unlockoltad Infernót, akkor bocsi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nyugi, csak trollkodik :)
lasd meg: http://hup.hu/node/114543
(a masik sajnos mar nem talalhato)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Az igazi kihívás Hellen kezdődik
Ooo, nem. Infernon. Hellen volt par nagyon genyo elit pack (vampiric extra healt arcane enhanced jailer... a jo edes anyukadat), de ettol fuggetlenul nem volt nehez. Kellett vennem egy uj mighty weapont AH-bol, hogy legyen eleg damagem, es kb ennyi. Oke, nem volt mar teljesen klikk klikk loot, neha ki kellett mar maszni a tuzbol es egyeb fajo dolgokbol, de az nem egy nagy kunszt.
Inferno... Na az mar mas teszta. Eddig sikerult 2(!) elit packet megolnom :P
--
|8]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hmmm én beszereztem a "szegények" "diablóját" torchlight 2-őt. Játszottam a bétával és jó volt.
Kemény 5e forint volt és még az 1et is hozzá csapták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már kész a 2? Megyek, meg is lesem... a Torchlight a legjobb játék volt ebben a kategóriában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van preorder. Azt szereztem be. Majd valamikor feloldják.
Bétája nem volt bugos. Részt vettem benne. Nem voltak eget verő bugok. És a lapin amin az 1 futott pont ugyan úgy futott a 2 is. Csak szebb volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is megveszem majd a napokban, kettő darabot méghozzá. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hopp dupla post
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni