Január 1-től bezár a Klub Rádió

ÉÉLJEEEEEN!!! :)))))))))

A módszerrel ugyan nem értek egyet, de azzal igen, hogy ezt a hulladékot eltüntetik; amiben "Drágabógárgyörgyúr" oszthatta az észt és a betelefonáló Kádár-nyugerekkel közösen szíthatta a gyűlöletet. Ahhoz képest, hogy ez a rádió eredetileg a Magyar Autóklub rádiójaként indult, a pöcegödörbe sodródott igen hamar és gyakorlatilag egy szélsőbalos szócső lett.

Vajon ha egy ugyanilyen szélsőséges, de náci irányultságú rádiótól vették volna el a frekvenciát Orbánék, lenne hasonló felhördülés az országban és a fél világon? :)

Hozzászólások

Sose értettem, hogy miért zavar valakit olyasmi, amit nem hallgat, néz, olvas. Pl. engem nem zavar az Index, a pcforum, a haverod blogja, Gy. Feri blogja, O. Viki blogja, a Ballik, meg a Jobbik blogja, a táskás szemű Derrick blogja, mert nem olvasom őket. Tőlem fejre is állhatnak. Ebből kifolyólag semmiféle örömöt sem éreznék, ha teszem azt bezárna a pcforum. Számomra ez érthetetlen.

Azt sem tudtam, hogy ilyen rádió létezik eddig. Számomra a rádiók 99%-a - főleg a hazai rádiók - zavaróállomás. Gyakorlatilag be sincsenek állítva, számomra olyanok, mint a TV-ben a hangyák háborúja. :))

--
trey @ gépház

Csak Neked:
Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatának 19. paragrafusa (1948) szerint a szólásszabadság elidegeníthetetlen jog. „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket”.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”.

Forrás: Wikipédia

Szerintem olvasd el még egyszer. Itt a szólás szabadságáról van szó, nem a tettekéről. Tehát vagy mondhatok bármit (én is, Te is, ő is), vagy nem. És nem mondhatok bármit. Ergó, nincs szólásszabadság. És még csak meg sem védheted magad. Ha kimondtad becsuknak. Legalább a máglya már nincs divatban. Különben Husznak lennének követői...

Igen, de ennek semmi köze a Klub rádióhoz.

Kicsit olyan mintha arról vitáznának, hogy Magyarország nyugat-ellenes mert nem a Strabag nyerte az útépítési tendert, pedig eddig mindig ők nyertek.

A tender nem arról szól, hogy demokratikusan a Klub rádiónak kell nyernie akármekkora ökörséggel pályázik.

nem akarlak elkeseríteni, de az emberi méltósághoz való jog, - egyszerűen fogalmazva - nem csak azt jelenti, hogy valakit nem szabad összeverni, mert van/nincs rajta sapka.

ráadásul, ha - mint az szokás egyes értelmezések szerint - rangsorolják a jogokat, annak felsorolásának sorrendjében, akkor azt kell hogy mondjam, hogy a szólásszabadság csak a 19. v 18. vagymi. ilyeténképp pl. az emberi méltósághoz való jog erősebb, mint a szólásszabadsághoz való jog. vagyis azt sem mondhatod - ezen értelmezés szerint, elvileg - hogy ez egy hülye, mert van/nincs rajta sapka. csak azt mondhatod hogy nem értesz egyet a sapkaviselési szokásaival, mert...

vagyis az, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”. nem azt jelenti hogy mindenkit vérig sérthetsz amikor csak jólesek.

úgy tűnik, hogy a nyilatkozat megfogalmazói feltételezték, - valamilyen előttem ismeretlen okból - hogy a földön csak úriemberek, és úrihölgyek éltek/élnek, akik meg tudják fogalmazni mondandójukat:))

szerintem:)

Tehát vagy mondhatok bármit (én is, Te is, ő is), vagy nem. És nem mondhatok bármit. Ergó, nincs szólásszabadság.

Miert, ki akadalyoz meg abban, hogy barmit mondj? Attol tartok, te osszeteveszted a 'barmit mondhatok' es a 'barmit mondhatok kovetkezmenyek nelkul' dolgot.

Ami pedig a "nem mondhatok barmit" dolgot illeti, Nemetorszagban mostanaban nagyon be akartak tiltani a naci partot, de nem talaltak ra alkotmanyos modot. (Es hogy Merkelek mennyire fenyevekkel orbanek felett allnak, meg egy ilyen szeles tarsadalmi tamogatottsag mellett (=a naci eszme rossz) sem az alkotmanyt akartak modositani, hanem inkabb mas modot keresnek. Itt meg? Ha valaki nem hajol meg, azt a reakcios kormany kicsinalja.) A nemet hazelnok(?) azt mondta, hogy fizikai fajdalmat okoz neki, hogy a naci part allami tamogatasat ala kell irnia, de a torvenyek szerint jar nekik, ezert nem tagadhatja meg. Na ennyit arrol, hogy Europaban nincs szolasszabadsag.

Egyebkent (imho) - altalaban veve - nem a frekvenciaengedely megvonasa, betiltas, stb. a megfelelo modszer a destruktiv eszmek ellen, hanem az, ha a tarsadalom hatat fordit nekik. Nekem ugyan nem lenne ellenemre, ha pl. itthon betiltanak a naci partot, a honlapjukat vagy a radiojukat. Csak amig azzal kell szembesulunk, hogy a fidesz kutyaja (=a szalacsiannamarcsa bizottsag) a betiltasoknal meg az objektivitas latszataval sem torodik, addig ez a modszer nem a destruktiv kepzodmenyek ellen iranyul, hanem a kritikak ellen. Ami szepen illik a fidesz-gepezet eddigi gyalazatos tenykedeseinek soraba.

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

A Jobbik 25%-a nem annak köszönhető, hogy a magyar buta és nem tudja, hogy demokráciában a liberálisokra kell szavazni.

Inkább annak tudható be, hogy a nácikban jobban bíznak jelenleg, mint a liberálisokban.

Nyilván nem megoldás a Jobbik betiltása, mert azonnal megjelenne a Mégjobbik nevű párt és 25%-ot kapna.

Ha elgondolkoznának hogy miért bíznak a itthon a nácikban jobban, tán előrébb jutnának. Nyilván nem azért mert válság van, a nép meg ostoba...

Kar, hogy tevedsz. A Jobbik 25%-a annak koszonheto, hogy az emberek kiabrandultak a kommunistakbol is meg a liberalisokbol is, most mar valami mast akarnak. Nacikat, fasisztakat, barkit csak ez a ket brancs tunjon mar el a balfeneken.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

Kar, hogy a "jobban biznak" es a "mast akarnak" nem szinonimak. En pl. ugyanilyen megfontolasbol az LMP-re fogok szavazni, azzal egyutt, hogy nem bizom jobban bennuk, mint akarmelyik masban.

A masik: az a gond, hogy akinek egy potty esze van, tudhatja, hogy bar a Vona Gaborrol nem lehet tudni hogy ki (vo'na), azt lehet tudni, hogy nem jobb a tobbinel. Ez is csak igerget, es ha a kezebe lesz a bot, ez is csak utni fog vele.

Itthon az a legnagyobb gond, hogy nincs alternativa, kesz, elfogyott, sosem volt. Mar nincs kire szavazni. A "tartozkodom" pedig nem ervenyes szavazat. Ennyi.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. | Gentoo Portal 

A jobbik is egy gyűjtőpárt.

A náciktól kezdve a vidéki szegények, akiknek rendszeresen viszik a terményeit, meg a Fideszben csalódottak, meg a radikálisok. Az ország jobb és baloldala (sok a szociális és a nemzeti elem a programjában, azért nácizzák, mert nemzeti és szocialista egyszerre).

Az igazi nácik aránya a pártban 15%-nál nem lehet több szerintem.

Te nem aludtad ki magad! Pontosan azt jelenti, hogy következmények nélkül elmondhatom a véleményemet.
Milyen szólásszabadság az, hogy bármit mondhatsz, de kivégezhetnek érte? Nooormális vagy?
Nálad a szólásszabadság az, hogy képes vagyok mozgatni a számat?

Németországban pedig több ember is több éves börtönbüntetését tölti mert nem hajtott fejet a dogmáknak.
A német házelnöknek nem kellett volna semmit sem kommentálnia, mert 1) nem ez a dolga (a wc-s néni sem mondja minden wc-nél, hogy az sz*ros, de kitakarítja, mert ki kell, de legalábbis ebből nem lesz sajtóhír; 2)ezzel kritizálta a törvényeiket. Aztán hogyan tovább? Megadom a szót AB-nak, de nem szívesen, mert ő a Dortmundnak szurkol? Vagy CD-nek, de nem szívesen, mert dugja a barátnőmet? Ha liberális, mondhatja, ha reakciós, nem (Nálad ez a kettő létezik, nyilván).

Az ellenféllel úgy a legegyszerűbb leszámolni, hogy lekommunistázod, lenácizod és betiltod. Lehetőleg akadályozd meg a véleménye kifejtésében/védekezésben is, mert úgy könnyebb legyőzni (ld. BBC vs BNP). Még Husz is elmondhatta a véleményét, mielőtt máglyára küldték! A demokrácia úgy látszik addig terjed, hogy szavazhatsz azokra a pártokra akik betiltották a riválisaikat. Ennek diktatúra a neve és nem a 18. lépése a szólásszabadság korlátozása...

ha a tarsadalom hatat fordit nekik, meg a politika is....
F*sza. Struccpolitika a köbön. Ne foglalkozzunk a problémákkal, ne is nevezzük őket nevükön. És akkor majd jól megszűnnek? Vagy jól megszülnek egy 25%-os pártot, mert az hajlandó ezzel foglalkozni?

És mi van, ha egyszer ez a párt eléri az 51%-ot? Betiltjuk, pedig a többség őket akarja? Az lesz ám a demokrácia csúcsa!

Az Alkotmány miért lenne módosíthatatlan? Hány kiegészítése is van az amcsiknál? Csak azért nem módosították a németeknél, mert nem voltak elegen, de még ahhoz is besz*riak voltak, hogy ezt elismerjék.

Ami pedig a mi "reakciós" kormányunkat illeti: minősített, 2/3-os többséget kaptak és az istenadta azért döntött így, mert változtatásokat akar(t). És "ha holnap lennének a választások", akkor nagyon úgy áll, hogy megint megkapnák. Az már közröhej, hogy állandóan a (valamiben) kisebbségben lévők akarnak diktálni a többségnek.

És még egy: nagyon úgy néz ki, hogy a Klub Rádiósok szándékosan adtak be pocsék pályázatot (é: provokációról van szó), az összes objektívan pontozott kérdésre, amik ismertek voltak előre(!!!) betliztek, a szubjektíveknél hiába kaptak maximumot. De Te csak kenj rá mindent a (=a szalacsiannamarcsa bizottsag)-ra, ne zavarjanak a tények!
(Az origo-n is megtalálod, pedig az aligha "reakciós")

Milyen szólásszabadság az, hogy bármit mondhatsz, de kivégezhetnek érte? Nooormális vagy?

OK, csakhogy a magad fajta kiscsikok is megertsek: az, hogy a velemeny szabad (vagy legalabbis az kellene, hogy legyen), az nem jelenti azt, hogy pl. barkit szabadon fikazhatsz, mert a torvenyek nagyon helyesen szankcionaljak, ha pl. valakinek a becsuletebe gazolsz. Ez csak egy pelda, hogy bizonyos dolgok nem fernek bele az "azt mondok, amit akarok, meghozza buntetlenul!" kategoriaba. De a mindenkori rendszer kritikaja bele kell, hogy ferjen, es ahol ezert szankciok, borton vagy kivegzes jar, na ott pl. nincs szolasszabadsag.

A nemet hazelnok meg nyugodtan moroghat a hivatkozott 'incidens' kozben. A felhozott ellenerveid meg meg csak a kozeleben sincsenek a helyzet realis ertekelesenek.

Ha liberális, mondhatja, ha reakciós, nem (Nálad ez a kettő létezik, nyilván).

Koszonom, hogy felvilagositottal, hogy az nalam mi letezik. Ehhh, nagyon gyerek vagy meg...

Az ellenféllel úgy a legegyszerűbb leszámolni, hogy lekommunistázod, lenácizod és betiltod.

Ez igaz. A legegyszerubb, de nem a legjobb.

Még Husz is elmondhatta a véleményét, mielőtt máglyára küldték!

Jan Husz tortenete egy kicsit mas. Nem tudom, ismered-e a tortenetet...

F*sza. Struccpolitika a köbön. Ne foglalkozzunk a problémákkal, ne is nevezzük őket nevükön. És akkor majd jól megszűnnek?

Nem, de en egyaltalan nem ezt mondtam. Hogy egy HUP-jelenseget hozzak a szemlelteteshez, vegyunk egy trollt, akinek a tenykedese nem elfogadhato. Ha leallsz vele vitazni, nemelyek ezt etetesnek hivjak, akkor azzal pont nem oldod meg a problemat, sot. Ehelyett el kell tole fordulni, aztan majd rajon, hogy problemas a viselkedese, es jobb esetben felszivodik.

Az Alkotmány miért lenne módosíthatatlan? Hány kiegészítése is van az amcsiknál? Csak azért nem módosították a németeknél, mert nem voltak elegen, de még ahhoz is besz*riak voltak, hogy ezt elismerjék.

En nem allitom, hogy politikailag analfabeta vagy, de majdnem. Az amerikai alkotmany kiegesziteseit tekintsd ugy, mint patch-eket. A patch-ek is jo esetben bug-okat javitanak. Mielott pedig nagyon belemelegednel a nemetek fikazasaba, talan jo, ha tudod, hogy nem a batorsagbol volt hiany (ld. a hazelnokot, aki ki merte mondani, amit), hanem a nemetek - a fidesz gepezettel ellentetben - komolyan veszik az alkotmanyukat, es egyreszt fontosabb nekik a szolasszabadsag, megha ez azt is jelenti, hogy egy undorito eszmet is el kell turni egy darabig, egy hatarig; masreszt valoszinuleg ott ertik, hogy milyen lavinat inditana el, ha az alkotmanyt - a magyarhoz hasonloan - napi piti ugyek miatt igazitanak a kormanyzo tobbseg szaja ize szerint.

2/3-os többséget kaptak és az istenadta azért döntött így, mert változtatásokat akar(t).

korrekt. De kerdezd csak meg oket, hogy erre gondoltak-e? Erosen ketlem.

És "ha holnap lennének a választások", akkor nagyon úgy áll, hogy megint megkapnák.

most, hogy nyilvanvalova lett, mit is tudnak/kepesek vele csinalni, aligha lenne ujra 2/3-a...

Az már közröhej, hogy állandóan a (valamiben) kisebbségben lévők akarnak diktálni a többségnek.

fail. De az epic fajtabol. A II. Orban kormany minden csoportnak olyan szintu serelmeket okozott, hogy gyakorlatilag az egesz orszagot megharagitotta. Azt azert el kell ismerni, hogy a kaka valoban honalig ert, amikor atvettek a stafetabotot, es ezert a megoldasnak bizony fajnia kell. De azert mashogy all az ember a keseru pirulahoz, ha tudja, hogy a vegen meggyogyul. Na ez nem latszik, az annal inkabb, hogy ez a keseru materia bizony mereg. Az meg mar csak hab a tortan, hogy az EU, meg ugy a civilizaltabb nyugati vilag a fejet fogja, hogy nem igaz, hogy ezek ilyen boszmek...

ne zavarjanak a tények!

En ugy ismerem a "tenyeket", hogy egy alapvetoen beszelgetos adotol eleve unfair x% magyar zenet kerni...

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

Kiscsik? Nem mintha mondtam volna, hogy hívhatsz így, de legyen. Amúgy lövésem nincs, mit jelent. Én azért udvariasabb leszek és megkérdezem hívhatlak-e ... Nem kérdezek semmit.

Olvasd már el figyelmesen és próbálj meg pontot elképzelni a pont helyére és nem értelmezni:
http://hup.hu/node/109990#comment-1393175

Ki dönti el hol ér véget a 'rendszer' kritikája?

Reális helyzetértékelés + német házelnök morgása: az egyiknek ez a munkája, a másiknak az. Kivéve ha vannak egyenlőbbek az egyenlőknél. De a lényeg, most már tudjuk mi a frankó, végre megmondtad. Remélem Gaudi vagy Vona vagy Morvai is moroghat majd, ha akar. Ja! Ők nem, mert hiszen ők ....

Jan Husz: hidd el, ismerem.

Struccpolitika: meg is ideologizálod, hogy az a jó, és milyen jó nem ütköztetni az érveket! Grat!

Az Alkotmány meg a patch-ek:
ez hülye geek-duma; bármilyen hihetetlen, nem minden számítógép. A németeket nem fikáztam, sőt sok dologban nagyra tartom őket, csak egy példa: nem köpték le a keletnémeteket, akármekkora áldozattal is járt. Te szavaztál 2004 december 5-én? Ahhoz meg nem kell nagy bátorság, hogy valaki a mainstream-véleményt ismételgesse.

2/3 holnap: Téged tényleg nem zavarnak a tények.

epic fail: a Nyugat meg a civilizáció nyílegyenesen belegaloppírozott a sz*rba és azóta is lötyögtetik. Fogalmuk sincs a megoldásról, de ha még lenne is ötletük, az a hülye, aki elhiszi, hogy a probléma okozója fogja megoldani azt. Orbán nem a bevett módszereket alkalmazza, tény. Néha próbálj meg elsőkézből információhoz jutni, mondjuk olvasd el az Orbán-interjút kommentek nélkül az mno-n. Van élet az origo/index/nol-on kívül is.

X%: bizonyára az össz-zene vonatkozásában kérték, de ez ne zavarjon!

Ui: "a magad fajta kiscsikok", "nagyon gyerek vagy meg", "nem allitom, hogy politikailag analfabeta vagy, de majdnem", ezek gondolom elfogadhatóak a törvény előtt ha Te mondod rám, hiszen nyilvánvalóan igazak? Vajon ha fordítva történik, mi lenne a reakciód?

Ja és tudod mi a leges-leges-legkirályabb? Lehetek akármilyen analfabéta politikailag, a Te szavazatod pontosan annyit ér, mint az enyém! Vagy bármelyik félidiótáé! Mekkora szívás Neked, a politika zsenijének! Ráadásul Őlángelmesége egy politikai majdnem analfabétával vitatkozik a politikáról és észre se veszi!

Kiscsik? Nem mintha mondtam volna, hogy hívhatsz így, de legyen. [...] Én azért udvariasabb leszek és megkérdezem hívhatlak-e ...

Miutan a normalis voltomat feszegetted, (meg fentebb hulyenek, vaknak es hazugnak tartottad, aki nem ert egyet veled), hagyjuk ezt a mufelhaborodast. De most javithatsz egy kicsit.

Remélem Gaudi vagy Vona vagy Morvai is moroghat majd, ha akar.

Dehogynem, csak ki nem **rja le?

Struccpolitika: meg is ideologizálod, hogy az a jó, és milyen jó nem ütköztetni az érveket! Grat!

Latom, meg mindig nem erted. Nem arrol van szo, hogy soporjunk a szonyeg ala kellemetlen problemakat (pl. (allitolagos) magas bunelkovetes a ciganyok kozott), hanem hogy a szalonkeptelen megoldasokat javaslo szalonkeptelen formacioktol forduljunk el (pl. jobbik).

Az Alkotmány meg a patch-ek: ez hülye geek-duma; bármilyen hihetetlen, nem minden számítógép.

Valoban nem minden szamitogep, de a hasonlat megis korrekt. De majd csak elmagyarazod, hogy miert tevedek.

A németeket nem fikáztam, sőt vo. de még ahhoz is besz*riak voltak, hogy ezt elismerjék.

Aha, tenyleg nem.

2/3 holnap: Téged tényleg nem zavarnak a tények.

OMFI...

Orbán nem a bevett módszereket alkalmazza, tény.

Ha az eredmenyek ot igazolnak, akkor azt mondom, essunk tul rajta. De tavolrol sem errol van szo.

Néha próbálj meg elsőkézből információhoz jutni, mondjuk olvasd el az Orbán-interjút kommentek nélkül az mno-n. Van élet az origo/index/nol-on kívül is.

epic fail. Az 'magyar nemzet' (sic!) koztudottan a part lapja, ahol zero kritikaval irjak le a kedves vezeto kinyilatkoztatasait. Aki viszont nem ezt a beszukult tudatallapotu mediat veszi keszpenznek, az tudja, hogy viktor _egeszen_ mast mond a hazai kozonsegnek, mint amit nyugaton eload, es egeszen mashogy talalja a kinti kalandjait (pl. ki adott kinek kokit, sallert, ...), mint ahogy azok valojaban tortentek. Btw. egy jo tanacs: nehogy beleolvass a kulfoldi lapokba, mert a vegen meg leeseik a szemellenzod...

X%: bizonyára az össz-zene vonatkozásában kérték, de ez ne zavarjon!

ez teny?

Lehetek akármilyen analfabéta politikailag, a Te szavazatod pontosan annyit ér, mint az enyém!

megprobalok vele egyuttelni.

Mekkora szívás Neked, a politika zsenijének! Ráadásul Őlángelmesége egy politikai majdnem analfabétával vitatkozik a politikáról és észre se veszi!

Szerintem te nem vetted eszre, hogy ha le is irtam, akkor csak eszre kellett vennem, nem? Inkabb amolyan 'made my day' filing volt ez igy kora reggel.

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

A Magyar Nemzet (így!) nem a párt lapja, de ez ne zavarjon! Az a Magyar Hírlap, csak úgy látszik a nol ezt (sem) tudja. A többi újság pedig független, ugye? Meg a külföldiek is azok? Álmodj királylány a rózsaszín tangácskádban! Nehogy elolvasd az mno-t, ahol semmit nem rágnak a szádba, hanem szó szerint leadnak egy interjút és még gondolkodnod kelljen a végén. Vagy esetleg utána elolvasnod az origón vagy az indexen, hogy mi is a saját véleményed.

Orbán már bizonyított egyszer négy éven át a magadfajták ellenszelében, és remélem most is így lesz. Neked is jobb lesz, de megprobalok vele egyuttelni. Te persze azt várnád, hogy az előző évek böszmeségeit tegye helyre két év alatt, dehát Ő sajnos nem érhet fel Hozzád, aki kívülről fújja a csődhöz vezető összes utat.

trey, a hátteret nem ismerem, de sokat elárul, hogy mindössze 5000 ember tüntetett a bezárása ellen.

A frekvenciákat nem életreszólóan adják, hanem időnként meg kell újítani.
Ez természetesen 98% korrupció, 2% szerencse. Minden kormány alatt így ment, most sem más. A Klubrádió valószínűleg keveset tejelt, vagy nincsenek haverok.

Bár igazából Orbánt sem értem, mert akit lát, annak osztja a pofonokat. Demján pénzelte a választási kampányukat, most meg bejelentette, hogy a Tri-Gránit más országokban fog építkezni a plázastop miatt. De a CBA-val, a másik támogatójával is kicseszett, a válságadók bevezetésénél.

Úgy gondolnám, hogy normális ember először szövetségeseket keres, őket hagyja élni, a többieknek meg osztja a frászokat, mert a kocsmai bunyóban sem az számít, hogy milyen bicepsze van Orbánnak, hanem, hogy hányan pofozkodnak vele együtt. Jelenleg Orbán a kocsmában vesztésre áll, mert akik neki szeretnének egy hatalmas frászt lekeverni, szépen lassan többségbe kerülnek...

Nem tudom miről beszélsz itt. Valami politikai blabla, amit nem olvasok. Én nem a Klub Rádió mellett beszéltem, hanem egy érdekes emberi viselkedést elemeztem, miszerint ha valakit valami nem érdekel, akkor mégis miért foglalkozik vele. Esetleg erről a viselkedésről valami véleményed?

--
trey @ gépház

Nekem van véleményem. ;)
Szerintem ez egyszerűen nem arról szól neki személyesen mi tetszik és mi nem, ő mit tehet és mit nem, hanem a mások feletti kontroll lehetőségéről: annak örül, hogy bizonyos, számára unszimpatikus, emberek - a klub rádió hallgatók - többé nem tehetnek meg egy számára unszimpatikus cselekedetet ami - most jön a meglepetés: a klub rádió hallgatása ;)

Valahogy így gondolkoznak:
"A szabadság szörnyű, mert akkor az emberek olyan dolgokat csinálhatnak (csinálnak is) ami nekem nem tetszik, esetleg megbotránkoztat! Milyen jóleső érzés viszont amikor felülről terelik a népet abba az irányba, hogy csak a szerintem is értékes, az én ízlésemnek megfelelő dolgokkal foglalkozhassanak."

Ma is tanultam valamit: - ezek szerint az Anonymous egy szélsőbalos krekkerszervezet :) Eddig egyikről sem hallottam szinte semmit...

Ne kattints ide!

én meglehetősen ritkán hallgattam, abból a kevésből az jött le, hogy Bolgár úr magában röhög, hogy mennyire meg van feszülve az összes betelefonáló, és még egy kicsit hergeli is őket, ha ellaposodott a dolog. ami nem volt túl szép tőle ;)

Ideje volt!

> BERUS
Motor: Kubuntu Linux 11.10

"Vajon ha egy ugyanilyen szélsőséges, de náci irányultságú rádiótól vették volna el a frekvenciát Orbánék, lenne hasonló felhördülés az országban és a fél világon? :)"

Nem. De talán mert a nácirádió manapság nem számít ellenzékinek. UGYANÚGY senki sem bagózott volna rá ha a szocik alatt szüntetik meg klubrádiót.

Ez elemi logika! Ne légy ilyen buta... Ha a sajtószabadság eszméje jelent neked valamit: akkor természetesen mindig inkább az aktuálisan ellenzéki média állapotára kell figyelned - az jobb fokmérője az állapotoknak.

"Vajon ha egy ugyanilyen szélsőséges, de náci irányultságú rádiótól vették volna el a frekvenciát Orbánék, lenne hasonló felhördülés az országban és a fél világon? :)"

Áh. Meg sem kapták volna, vagy azonnal elvették volna a jogot, aztán még a zugblogokban sem lenne téma, hogy elvették.

ez legyen a legnagyobb oromod az egesz eletedben!

"Vajon ha egy ugyanilyen szélsőséges, de náci irányultságú rádiótól vették volna el a frekvenciát Orbánék, lenne hasonló felhördülés az országban és a fél világon? :)"

Azt sem tudod, mi az a szélsőséges.

Mutasd már meg, hol terjesztett a Klubrádió olyan ideológiát, aminek szerves része valamilyen embercsoport kiírtása, elnyomás, etc.

Zavart a klubrádió, jól van, zavar az élet, az is jól van (ha az öröm, hogy másnak rossz akkor a saját életeddel van baj általában).
A hasonlat nem érthető persze, hogy egy "kádárnyugger" mitől lenne törvénysértő, de ha láttál már echo tv-t, akkor lehet fogalmad a legális hülyeségről a másik irányból.
Tudod, most az történt, hogy a szivárvány egyik színe megszűnt. Senkinek nem kellett szeretni ezt a szint, de megszűnt, ezzel te is szegényebb lettél, majd rájössz egyszer talán milyen szar az egyszínű szivárvány.

Neked többek között azért, mert nem utálhatod azt a színt ami most megszűnt.
(Külön rossz pont az idősek minimális tiszteletének hiánya, amely sajnos általános. Egyre több helyről hallom, hogy a mostani kabinet a kettős beszédével új megosztó taktikát alkalmaz, a generációs különbség mentén. Úgy látom tényleg sikeres.)

Ja igen: soha nem bírtam hallgatni azt a szart amit néha ez az adó nyomott, de ha el kellett volna menni szavazni, egyértelműen a maradására szavaztam volna.

(ha az öröm, hogy másnak rossz akkor a saját életeddel van baj általában).

+1

ezzel te is szegényebb lettél, majd rájössz egyszer talán milyen szar az egyszínű szivárvány.

+1, bar erdemes megnezni 1-2 tudositast az eszak-koreai gyaszolokrol, akik azt a senki Kim Dzsong whatevert sirattak. Szoval van az a beszukult (politikai) tudatallapot, ahol azt sem tudja a joember, hogy a szivarvany, mint jelenseg letezik.

ha el kellett volna menni szavazni, egyértelműen a maradására szavaztam volna.

+1

Mondjuk a topik inditoban kifogasolt musorvezetot meg sosem hallgattam, meg ugy altalaban az egesz adot sem, viszont pl. Kunczet az egyik legertelmesebb (ex-)politikusnak tartom.

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

Ha már örülsz: Még senki nem tudja, hogy mikor fejezi be a működését a Klub Rádió, mert a döntés nem tartalmaz konkrét időpontot. Persze az sem kizárt, hogy van aki már tudja, de még nem árulja el senkinek. A frekvenciát megnyerő, két magánszemély tulajdonában lévő cégnek még ki kell építeni a rádió indításához szükséges infrastruktúrát, ami egyrészt idő, másrészt pénz. Az utóbbiból nem lehet túl sok egy 1 millió jegyzett tőkével rendelkező cég esetén. Tehát a január 1-je csak egy feltételezés.

"A módszerrel ugyan nem értek egyet, de azzal igen, hogy ezt a hulladékot eltüntetik..." Ezt úgy hívják, hogy "a cél szentesíti az eszközt". Ennek a mottónak a jegyében szokás elkövetni a legnagyobb disznóságokat.

Én például nem szeretem a mézet. Tiltsák be! Tűnjön el ez a sz@r a boltokból!

Majd elfelejtettem: Nem hallgattam ezt a rádiót, így nem is zavart a műsora.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

Rendszeresen hallgattam a Klubrádiót és sajnálom, hogy el lehetetlenítik. Az, hogy gyűlöletet keltett volna, enyhe túlzásnak tartom, úgy gondolom nem nagyon hallgattad a műsorait, nem ismered. Ha leveszed belőle a Bolgár féle műsort, akkor egy hallgatható rádió volt. Szerintem elég nagy öngól a médiatanács/fidesz részéről, hogy elveszik a frekvenciát ettől az adótól. Nem szerencsés mindenkit elnyomni, aki nem abból a kottából játszik, ami ki van osztva.

"A módszerrel ugyan nem értek egyet, de azzal igen, hogy ezt a hulladékot eltüntetik"
Némi anomáliát vélek felfedezni a mondatban. A módszer nem tetszik, viszont a "hulladékot eltüntetik" az okés.

nekem errol az a tanmese ugrott be, hogy amikor elvittek a komcsikat nem szoltam ertuk, mert mi kozom hozzajuk? Amikor elvittek a zsidokat, ertuk sem szoltam, mert mi kozom hozzajuk? [... itt meg elvittek jo nehany csoportot, akikhez szinten nem volt koze ...]. Amikor pedig engem is elvittek, mar senki nem maradt, aki ertem szol.

Ezert is veszelyes, ha az ember politikai analfabeta es/vagy a fejet a homokba dugja...

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

És most kereket szarjak, vagy hosszúkásat? Úgy mégis, miről szólhat tenálad egy rádió?
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

A "nyugerekről": Ha egyszer eljutsz majd oda, hogy az unokáid huszonévesek lesznek, akkor gondolom elvárod majd tőlük, hogy szemét, élősködő "nyuggernek" szólítsanak. Javaslom, hogy ezt megalapozandó, a nagyszüleidről is így nyilatkozz, ha majd nyugdíjasok lesznek. Továbbá a gyermekeidet is ennek szellemében neveld.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

Akár igazad is lehetne.

Viszont: a "nyugger" szó még nem létezett tíz évvel ezelőtt. Generációs ellentétek mindig voltak, de a magyar társadalom inkább szolidáris volt velük. Azért, hogy a "nyugger" szó kialakuljon a köznyelvben, igencsak sokat tettek.

Vehetjük például 2002-t, hogy Medgyessyre kell szavazni, mert akkor kapunk 19.500 Ft-ot, vagy például amikor Gyurcsány Ferenc 5 százalékponttal megemelte a polgárok adóit, akkor ők 2% visszamenőleges nyugdíjemelést harcoltak ki. Vagy mondjuk 2009-et, amikor százezrek munka nélkül, a legnagyobb probléma meg az az országban, hogy a szemét kormány elvette a 13. havi nyugdíjat...

Nem mindenki nyugger, a nyugger az a rétege a társadalomnak, aki életében nem dolgozott semmit, elvárja, hogy mindenütt ingyen utazzon, mindenféle szociális támogatást elvár, sokallja a gyermekeknek juttatott pénzt, mert azt tőle veszik el, emellett hülye mint a segg, mert 50 évesen nyugdíjba ment, nem csinál egész nap semmit és szellemileg 100%-ig leépült. Az egyedüli örömöt életében az adja, ha több van 3000 Ft-tal a borítékban.

Van egy másik idősebb rétege is az országnak, aki normális, csak sajnos ők csöndben vannak.

Kicsit fáradt vagyok, hogy megmondjam tételesen hol a hiba ebben amit leírtál.Azonban az felháborító, hogy egy tojásos seggű 18 éves lekommunistáz egy tisztességben megőszült mamit, mivel az rászólt, hogy hangosan szól a zene. Lehet unszimpatikus a mami, sőt lehet csutkára venni a hangerőt dacból (ez utóbbi pofonért kiált), de azt hogy lekommunistázunk valakit, csak azért mert a tv-be azt látjuk az már nem járja. Ezért kedves regnáló megosztó kormányunk a felelős, bármit mondasz.
A nyugger rétegből pedig ha lehet hozzál már személyi példát, mert nekem nem volt lehetőségem olyannal találkozni aki olyan lenne amit leírtál. Főleg, hogy már 2002-ben is "nyuggernek" kellett lennie :(
Az amit listázol az teljesen gáz, csak tényleg nincs energiám ehhez.

Nézd meg az elkeserítő statisztikákat. Azok kapják a legkevesebb nyugdíjat, akik ledolgoztak 40 évet.

Nézd meg a rokkant nyugdíjasokat!

Bár nem bízok abban, hogy ez a hülye kormány végre eltörli az előnyugdíjat és szigorít a korkedvezményen. Csak ugatnak róla.

Aki tudna dolgozni, mégis nyugdíjba megy 50 évesen az parazita és másokból élősködik. Alig pár százalék, aki nem így ment nyugdíjba! Rá is csesztek, mert lószart sem kapnak a többiekhez képest.

Hát erről rendesen lecsúsztál. Majdnem egy hónappal. :-) Nem csak szigorított a korkedvezményes/korengedményes/... nyugdíjakon, hanem el is törölte azokat. Továbbá a rokkant nyugdíj is megszűnik januártól.

Ui.: Nem szoktam hallgatni a Klub Rádiót, de ott biztos volt erről szó, ha az egy "nyugger" rádió.

-----
A kockás zakók és a mellészabások tekintetében kérdezze meg úri szabóját.

Azt se felejtsük el, hogy amit a vidékiektől elvettek a jószág és egyebek kötelező leadása, tiltott disznóvágások és bortermelés idején, azt odaadták a pestieknek és a többi nagyvárosinak. Meg lehet nézni, hogy az ország melyik részén nagyobb a szocialistákra/liberálisakra szavazók aránya. Természetesen személy, neveltetés és környezet kérdése is, de nem véletlenül alakultak ki a sztereotípiák a fővárosban élőkkel szemben. Van olyan barátom, aki elpestiesedett és van olyan, aki még jobban vidéki lett, mióta a fővárosba költözött. Itt falun a nyugdíjasok közül sokan nem „nyuggerek”. Tudják, hova tartoznak, tudják, honnan jöttek és vannak elveik.

Igen, de teljesen más okból kifolyólag.

A falusi idősembereknek nem az az életvitelük, hogy felkelnek reggel 8-kor nézik Alekoszt és a Való Világ után lefekszenek aludni.
A kaját az önkormányzat automatikusan kihozza, nincs más dolguk, mint felvenni az ételhordót az ajtó elől és odarakni az üreset.
Ma Budapesten öregként meg lehet úgy élni, hogy 10 évig ki sem dugod az orrod a lakásból. Ebbe az emberek 99%-a belehülyülne. Ha kipróbálod, pár év után már te is ugyanígy viselkednél.

A falusi öregek gondozzák a növényeiket, eladnak a piacon almát, körtét,...

Dolgoznak, nem pedig megbolondulnak a 4 fal között és a körúton 80 évesen meztelenül kiülnek az ablakba (számukra a valóság az, amit a TV-ben látnak, mert a külvilágról fogalmuk sincs, évek óta nem látták).

Hát senki nem válaszol a kérdésemre? :) Így föl vagytok háborodva, ejnye! Senki sem adakozott eközül a sok demokráciahuszár közül, amikor a Pannon Rádió anyagi problémákkal küzdött?! Vagy nektek a kiegyensúlyozott tájékoztatás már nem is fontos, hogy a politikai spektrum hiánytalan legyen a médiapiacon? :))

--
Java apps are nothing more than sophisticated XML-to-exception converters.

csak hogy te is tisztan lass: nem attol/akkor van demokracia, hogy boldog-boldogtalan adakozni kezd, ha egy kereskedelmi/part/whatever adonak anyagi problemai vannak. Ezt az adott radio tulajdonosainak, a hallgatoknak, a szponzoroknak, stb. kell megoldaniuk. Hanem akkor nincs demokracia, ha elhallgattatjak a rezsimnek nem tetszo hangokat. Nem tudom, erted-e, hogy mi a ketto kozott a kulonbseg...

Ne bohockodjatok nagyapaval! Avagy az alkotmicsoda asztalara

Nem ertem. Inditsanak net streamet kulfoldrol kb.mint napiszar meg kuruc, szt jonapot. Ha valami kozolni valo van,
amit a rendszer titkol, ott leadhato.

Hát ez az. Leginkább az fáj nekik, hogy nem sokakat érdekel, amit mondanak.

A kurucot és társait nem szabad alulértékelni. Nem véletlenül a legolvasottabb jobboldali médium.

A jobbikos Pörzse Sándor például a HírTV alapítója volt, csak kiszállt. Pampog a Jobbik, hogy nincs médiaszereplésük, de internetes médiabirodalmat építettek ki. Nem amatőr forradalmárok helyi weblapját...

Média nélkül nincs életképes párt. Ez a legnagyobb különbség az LMP és a Jobbik között.

Tudod attól, hogy te csak azt tudod elképzelni, hogy egy vitában kizárólag neked lehet igazad és ehhez így fogsz hozzá, még nem minden ember ilyen (határozott véleményű ember). Nem minden "párt" attól "párt" mert meghatározott céllal mindenkinek ugyanaz a véleménye, és pláne nem azért, hogy hatalomra törjön, és elképzelhetetlen hogy diktatórikus eszközökhöz nyúljon (még akkor sem, ha csak ezt látod egy ideje). Abszolút nincs közöm az LMP-hez és nem is csápolnék mögöttük. Nem is várható, hogy hatalmas bázisuk lenne a homályos irányvonaluk miatt, de ők a tipikus korrekt hozzáállással se ide se oda nem álltak. Tőlük kaphatod az értékeket egy színes rendszerben. Az egy torz felfogás, hogy a döntéseknek vita nélkül kell létrejönniük (bekiabálom melyik gomb a megnyomandó)

Gondolom lesz internetes adás, de azt már nehezebb lesz eltartani ugyanezen a színvonalon. A baj itt 2 rétegű
1, A döntés rossz, mert nem vett figyelembe olyan körülményeket amelyeket kötelessége lett volna vizsgálni még a pályázat előtt
2, A frekvencia szűkös erőforrás, nem lehet kisajátítani saját elképzeléssel elfogadott célokra
3, A nyertes pályázó részéről egyelőre az alkalmasság minimális jele sem mutatható fel (tőke, elérhetőség). Hogyan vállalható egy ilyen pályázó?

"A módszerrel ugyan nem értek egyet"
Miért, mi kivetnivalót találtál a módszerben?
És mi lett volna a helyes módszer szerinted?
(Vigyázz, beugratós kérdések...)

Bírom a komcsikat: imádják a szólásszabadságot és tiltják a holokauszt tagadást. Nahát.