LGee/MTB #5 - EOL

21:30 körül találkoztunk vmiklossal a Szentlélek téren, ahol erőteljes vonulást lehetett megfigyelni a Sziget irányába, még a HÉVen is külföldiek ordítoztak.

Rég kiszemeltem már magamnak a Táborhegyi utat, amit kis kerülővel közelítettünk meg. Az út az alsó szakaszon 12%-os emelkedésű, ez feljebb a Széphegy utcán 15%-ra változik, ha a táblák igazat mondanak. Az első két kanyar után visszatekintve már látványos a panoráma, a széles, jó állapotú aszfalton egykettőre fel lehet tekerni a hegyen szintben végigvezető Erdőalja útra.

Az aszfaltút végétől a Jánosbogár utca nevű széles földúton tekertünk fel a Virágos-nyeregbe. Itt már az erdő miatt elég sötét volt, de meglepő módon a gombelemmel működő Sigma Micro W villogóm állandó fényre kapcsolva elegendőnek bizonyult kb 5-10 m bevilágítására, habár elég kis szögben.

A túloldalon eredetileg a vitorlázó-repülőtér felé terveztem az utat, de véletlenül a Máriahegy útra tévedtünk (érdemes megnézni, a Google Maps mennyire rosszul rajzolja fel a térképre), és mivel visszatekerni kár lett volna, legurultunk egy keréknyomos földúton a Paprikás-patakhoz (amiben nem tudom, jelenleg folyik-e víz), itt találkoztunk három lóval és egy kis sárral is. A keréknyomokban egyszer-kétszer meg is akadtam, ami annak is volt köszönhető, hogy nem láttam túl sokat belőlük... Innen csak egy dombot kellett megmászni, és begurultunk Pesthidegkútra.

Különösebben nem lepett meg, hogy az 1.6"-os WTB külsőre laza talajon kevésbé lehet számítani, tehát például kavicson az eleje hajlamos kicsúszni, a kövekről időnként leugrik, de ettől függetlenül jól, kiszámíthatóan teljesített. Gördülési ellenállása alacsony, terepen mászáskor jól tapad, és elég vastag ahhoz, hogy a felnit megvédje a felütéstől, főleg ha a nyomás is megfelelő.

Hűvösvölgybe aszfalton jutottunk el, legalább a gumik leszórták a sár nagy részét (ezen segítettem is a cipőmmel). Az erdőn át a Szipka utcán (ami nevével ellentétben egy erdei ösvény) jutottunk át a Zuhatag sorra, onnan pedig a Pasaréti tér felé egészen a Moszkva térre. Útközben megmutattam az Apáthy-sziklától levezető lépcsőt, amin múltkor ledöcögtem. Ehhez még fel kellett tekerni a Battai úton, hogy ne legyen hiány emelkedőkben...

A Moszkva térről a Váron át jutottunk a Tabánba. A bicikliúton három turista(nő) a kb 30 km/h-s tempónk ellenére 'Excuse me...'-vel próbált megállásra bírni minket. Mivel jó gyereknek neveltek, visszafordultam, és a kérdésükre válaszolva megnyugtattam őket, hogy jó irányban haladnak a Mercure felé. A Tabánból a korábbi sportpálya helyén épülő új fitnesscentrum mellett tekertünk fel a Nap-hegyre. A Sánc utcán szeretek kiállva felsprintelni az egyirányú részig, valamiért az az emelkedő ideális erre. A Gellért-hegyen sok turista volt még éjjel is. Kristálytiszta idő volt, messzire el lehetett látni. A felűjítások eredményeként a homokkő[1] oromfalról eltűntek az 50-60 éve a magyarok és a megszállók által odavésett feliratok is. Kíváncsi lennék, vajon archiválták-e ezeket, vagy örökre odavesztek-e...

Lefelé gyors és eseménytelen utunk volt. Budáról hazafelé az Erzsébet-híd lábánál, a Rudas mellett a munkanap ellenére éktelen tömeg tipródott valami zenés mulató[2] mellett. A belvárosban nyugalom volt. Ma 1 órára már otthon is voltam.

---

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi értelme vaksötétben tekerni. Nekem a hétvégéket leszámítva nincs időm elmenni otthonról, este viszont azzal se kell különösebben törődni, hogy mikorra érek haza. Sötétben ügyesebbnek kell lenni, ez kihívást is jelent, bár én igyekszem a józan ész határain belül maradni.
A sötétben az ember jobban hagyatkozik a többi érzékére is. Bizonyos sebesség felett az az érzésem támad, mintha alagútban mennék, a szemnek nincs sok esélye arra, hogy a látványt időben feldolgozza. Igen, elméletben az előbbiek miatt nagyo(bba)t lehet esni, de érdekes módon ilyesmi még nem történt velem.

[1] jav.: durva mészkő (sóskúti)
[2] szerk.: Rudas Romkert, my ass...