[Frissítve] Változások az "Állást kínál" fórumszekció működésében

Címkék

Az "Állást kínál" fórumtopik a HUP-on annak idején azért jött létre, hogy a HUP-os közösség tagjai - ha a szükség úgy hozza - megfelelő munkatársat találjanak. Az elképzelés az volt, hogy egy bizonyos szűk területre fókuszáló közösségből könnyebben lehet képzett, jó munkaerőt - ha úgy tetszik csapattagot - találni. Az elképzelés működött és számos pozitív visszajelzés igazolta a létjogosultságát.

Frissítés: figyelembe véve a konstruktív hozzászólásokat átértékeltük az "Állást kínál" topik jövőbeli működésére született tervet. A holnapi nap folyamán előállunk az új konstrukcióval. Az új bejelentésig az "Állást kínál" topik addig nyitva marad.

Sajnos, ahogy az gyakran előfordul az ingyenes szolgáltatásoknál, a szekció kinőtte magát, ugyanakkor célt is tévesztett. A tömegesen kikerülő állásajánlatok, a nagyszámban megjelenő fejvadász és munkaerő-közvetítő cégek, a spam határát surló vagy kimerítő hirdetések egy egészen más mederbe terelték a szekciót. A lehetőségeket megvizsgálva arra jutottunk, hogy korlátozással vagy szűréssel a probléma nem orvosolható, hiszen sem lehetőségünk, sem erőforrásunk nincs arra, hogy a hirdetés és hirdetés között különbséget tegyünk.

A szekcióban minden hirdetés közvetve vagy közvetlenül üzleti tevékenységet fed, ezért a szolgáltatást szeptember 1-től üzleti alapokra helyezzük. A legjobb megoldásnak azt találtuk, ha a felületek kezelését egy külső, álláshirdetési piacon nagy gyakorlattal rendelkező cégre bízzuk.

Szeptember 1-től az "Állást kínál" fórumszekciót lezárjuk, onnantól csak az álláshirdetésekre szakosodott Profession.hu ügyfélszolgálatán keresztül lehet majd álláshirdetést feladni a szekcióba. Hogy ez a leendő hirdetőknek is vonzó legyen, kedvező feltételekkel lehet majd álláshirdetést feladni a szekcióba. Hiszünk benne, hogy az ingyenesség megszűnésével minőségbeli javulás is érzékelhető lesz a feladott hirdetésekben, amivel viszont azok járnak jól, akik éppen álláskeresésben vannak.

Hozzászólások

Hát, ez azért fordítva is elsülhet. Én is itt találtam új munkahelyet, de abban egész biztos vagyok, hogy ha fizetős lett volna a hely, akkor nem rakták volna ki. Cserébe vettem huptéglát, mikor még azt volt a trendi..

a mostani munkahelymet (ahol több, mint 5 éve dolgozom) is a hup állást kínál fórumán találtam.

Egyetértek azokkal a nézetekkel, hogy ha a P. fogja végezni az állások felhelyését, akkor ez lesz a pusz egyedik hely, ahol bullshit hirdetéseket látni, szerintem előbb-utóbb el is hal majd.

A HUP-on volt az egyetlen közvetlen munkaadó-munkavállaló fórum, aminek előnyei és hátrányai is megvoltak.

Most, a közvetlen kapcsolat megszűnésével egyidőben megszűnnek az előnyei és a hátrányai is. Ki tudja, jobb lesz-e, de ugyanilyan közvetlen, mint most, már nem lesz.

Szórakoztató olvasmány volt így korán reggel egy internetes pornósztártól. Pedig ha tudná a szerzője, hogy hány ponton téved, akkor mindjárt írhatna szösszenetet arról, hogy "legközelebb elvégzem rendesen a házi feladatomat, mielőtt rantot írok".

Viszont kiderült - mint az elmúlt években annyiszor már - hogy a HUP halott.

--
trey @ gépház

> Szórakoztató olvasmány volt így korán reggel egy internetes pornósztártól.

En inkabb elszomorodtam.

(...mivel a linkelt (hup.hu-s) cikkeket is visszaolvastam.)

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Semmi gond ezzel. Ez is egy vélemény, ami ott megfogalmazódott. Mindenkinek joga van véleményt írni. Persze, jól mutat az egyoldalúan összeállított vélemény azoknak, akiknek esetleg érdekeik (pláne, ha üzleti érdekeik) sérülnek egy bizonyos lépés kapcsán. Nekem mindenesetre fura az olyan mérlegkészítés, aminek csak a követel oldala van kitöltve, de a kiadás oldala nincs.

--
trey @ gépház

Engem konkretan ezek szomoritottak el:


2.) Eladjuk az egészet, és a pénzből egy kis szigetre költözünk, ahol életünk végéig nyugalomban élhetünk.

3.) Az egyes részeit (mondjuk középső blokk) reklámhelyként értékesítjük, ahol hímtag hosszabbító készülékeket, szexuális teljesítményfokozókat, és egyéb hasznos dolgokat hirdetünk. Pánikra semmi ok, a két oldalsó blokkban továbbra is megjelenhetnek a hírek.

Ugy nezem, mind a 2-es, mind a 3-as opciot megceloztad.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Jaja, jo volt. Erdekes, hoyg a tenyeket is lehet mas-mas szemszogbol nezni. igaza lehetett a gorog csokanak azzal a biztos ponttal meg a sarkaibol kiforgatott vilaggal.

De azert kivancsi lennek, a kissrac mennyi penzt kapott Tomcat "kigyomerget gyujtok Ausztraliaban" bacsitol, hiszen azt egyutt jatszottak el...

--
http://www.micros~1

Végigolvastam, elég gáz. Persze simán igaz, de miért baj? Kicsit olyanok vagytok, mint a nemzeti radikálisok (sokat mozgok a köreikben), aki letesz valamit az asztalra, de hibázik egy kicsit, az zsidó :)

Szerintem elég lenne egy grafikusnak megmutatni az oldalt: tele lenne piros "húzd ide" és margin kockákkal, de én is tudnék mutatni 3-4 Drupal modult, ami kényelmesebbé tenné az oldal használatát és ezáltal megkétszerezné a látogatók számát (De minek)

--
http://sandor.czettner.hu

Hát minimum egy normális szintaxiskiemelő (pl geshifilter) kellene ide és valami, amivel kényelmesen lehetne követni a tartalmakat (mondjuk flag, watcher).

A hírek pedig így ömlesztve a főoldalon egy személyes blognak megfelel, de itt igénytelen. Szívesen adnék pár 1000 Ft-ot arra, hogy egy profi designer átnézze az oldalt és javaslatokat tegyen, meg csináljon pár látványtervet, de ilyen célra sajnos nem tudok adományozni, merthogy nincs ilyen cél.

--
http://sandor.czettner.hu

Itt inkabb arrol van szo hogy a profession.hu tejel a feluletert. De fonleg az zavaro a dologban hogy sok ember nem kis osszeggel tamogatta az oldalt amikor szukseg volt ra es most annyit nem erdemelnek meg hogy nehany dontesben benne legyenek. Szerintem mindekinek jok voltak az allashirdetesek es pont azokra nem jelentkezett senki amit a fejvadasz cegek (koztuk a profession.hu is felrakott) hiszen azok csak a szokasos HR bullshittel voltak tele, amit a profession.hu -n is el lehet olvasni.

Szerintem egyebkent nagyon egyszeru a helyzet miert szurta a Profession szemet: tul sok ITs ceg kezdett itt hirdetni ingyen, akik elotte akar rajtuk keresztul is hirdetettek. Ezert megerti megvenni a helyet, igy jobbara megint nincs ingyenes szakami hely ahol lehet hirdetni.

--
http://bsdbased.com

Ez miért is zavaró? A támogatás ÖNKÉNTES dolog, mindenféle elvárás nélkül. Senki sem mondta, hogy adj pénzt, és akkor részvényessé válsz, szavazati joggal. ELég érdekes lenne, ha Pistike, aki írni-olvasni csak nehezen tud, viszont remekül kezeli a papa számláját netbankon keresztül, átzúzna két milla támogatást, cserébe holnaptól megmondaná, merre menjen a HUP.

---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

Az akkor befolyt támogatások az FSN alapítványhoz kerültek. Az adományoknak jelenleg is az alapítványnál kell lenniük, tekintve, hogy annak idején nem kerültek felhasználásra. Az adakozók, akik becsapva érzik magukat, esetleg vegyék fel a kapcsolatot az alapítvánnyal, hogy megtudhassák, hogy hova tudnák az adományaikat megfelelőbb helyre eljuttatni vagy hogyan tudná azt a közösség méltóbban felhasználni.

Az adományozóknak köszönöm - immár századszor, hogy adakoztak -, de azért azt szeretném itt megemlíteni, hogy szép az adományozás, annyira nem szép felhánytorgatni, de ha már megtörtént, akkor hadd jegyezzem meg, hogy néhány (tíz)ezer forintos adományért cserébe nem vállaltam, hogy életem végéig szolgálok évi 365 napot minden évben. Azt hiszem, hogy az adományok fejében az elmúlt 10 évben becsülettel megdolgoztam még úgy is, hogy azok fel sem lettek használva.

A forkolni kívánóknak sok szerencsét, remélem méltó versenytárs tud a HUP maradni.

--
trey @ gépház

szerintem aki anno adomanyozott jogosan erzi becsapva magat .. mert nem profession.hu hwsw stb berenc oldalnak akarta adni az adomanyt hanem a hupnak..

az a te szemelyes problemad hogy nem tudom mien okbol nem hasznaltad fel a penzt illetve olyan onzo/onfeju/stb vagy hogy nem fogadol el segittseget az oldal uzemeltetesevel kapcsolatban pl: moderatorok

Nyilvan nem, de ott nem is a jelenleted miatt lesz egyaltalan uzleti erteke a Heim Pal Gyermekkorhaznak.
A HUP egy alapvetoen jo hely, lehet eszmet cserelni, blogot irni, kommentelni, hireket bekuldeni es olvasni, tanulni. Ez aktivva is tette a kozonseget, ami ujabb embereket vonzott s.i.t. De valaki pont annak a farvizen akar penzt keresni (es itt most nem trey, hanem hwsw, profession), hogy a felhasznalok itt toltik az idejuket. Ugymond a HUP kozossege es kozonsege ugy lett piaci aru (amit ha kell eladnak egy cegnek), hogy nem akart azza valni. Ez az, ami az embereket bosszantja.

Almat kortevel hasonlitgatunk. Azert lett eladva a profession.hu-nak a szekcio, mert ertekes lett. Es azert lett ertekes, mert a HUP mint portal, ertekes. Azonban ezt az erteket nem egyedul trey, hanem az egesz HUP kozosseg csinalta. trey affele benevolent dictator for life szerepben terelte a kozosseget egy iranyba. Azonban ettol meg azok, akik az erteket adtak ahhoz, hogy a HUP piaci szereplo lett az allasajanlatok piacan, jogosan erzik magukat ugy, hogy a beleszolasuk nelkul dontottek a fejuk folott olyanrol, ami nem tetszik neki. A korhazas pelda: nem a korhaztulajdnos es az igazgato tehet rola egyedul, ha egy korhaznak orszagos jo hire van, az orvosok, a noverek, a konyhasok, a takaritok, mindenki, aki tesz a korhazert. Jogos a felhaborodas, ha esetleg megkerdezesuk kiszervezik ilyenkor foluluk a korhaz egyes reszeit.

A facebookon is a közösség az érték, mégsem kérdeznek meg senkit, hogy ezt vagy azt a szolgáltatást kinek szervezhetik ki.
"A korhazas pelda: nem a korhaztulajdnos es az igazgato tehet rola egyedul, ha egy korhaznak orszagos jo hire van, az orvosok, a noverek, a konyhasok, a takaritok, mindenki, aki tesz a korhazert. Jogos a felhaborodas, ha esetleg megkerdezesuk kiszervezik ilyenkor foluluk a korhaz egyes reszeit."
A kórházban megkérdezik a takarítókat arról hogy mit melyik külső cég csinálhat?

Ha a takaritok miatt jo hiru a korhaz, akkor igen. Ha az orvosok miatt jo hiru a korhaz, akkor oket fogjak megkerdezni az oket erinto kerdesekben. Mindig a dolgozok kozul az un. "rocksztarok" hangulata elegge donto tud lenni az egesz cegre nezve. Lasd Oracletol tavozo sztar Sun-alkalmazottak (fokepp Gosling) miatt mekkorat esett a megitelese az Oraclenek.
"A facebookon is a közösség az érték, mégsem kérdeznek meg senkit, hogy ezt vagy azt a szolgáltatást kinek szervezhetik ki."
Ja, nyilvan ezert modositgatjak allandoan a privacy dolgokat es adnak nagyobb kontrollt a usereknek (az mas kerdes, hogy a default beallitasok milyenek). Mert senki nem panaszkodott soha. Nyilvan. Elegge sokszor lehetett hallani, hogy a facebook visszakozott, vagy modositotta az eredeti elkepzeleseit, mert nyomas alatt volt.

"Ha a takaritok miatt jo hiru a korhaz, akkor igen."
Én eddig úgy tudtam, hogy a kórházakban vannak gazdasági igazgatók. Ha nem lennének, akkor se hiszem hogy a takarítók jobban döntenének pénzügyi kérdésekben, mint az pénzügyi képesítéssel rendelkező szakemberek, hiába mosnak fel szépen.

Tehat azt allitod, hogy itt a HUP-on is penzugyi kerdes az allashirdetesek megjeleneitese? Eveken az nem volt penzugyi kerdes, most meg azza tettek. A korhazakban a takaritok tudjak, hogy mifele suroloszer kell nekik. Nem a gazdasagi igazgato fogja eldonteni, hogy Cifet vagy Domestost hasznalnak. Van ra x penz, ebbol meg kell oldanotok a problemat. Ha pedig megis a gadasagi igazgato dont, jobb helyeken megkerdezi, hogy melyikkel lehet jobban dolgozni, melyiknek mi az ar/teljesitmeny aranya. Itt az allaskeresok szerintem tudjak, kell-e nekik a profession.hu, vagy nem. A kommentek alapjan itelve nem kell nekik. Megis kenyszeritve/korlatozva vannak a professionre. Kerdes nelkul. A HWSW migracio nem zavart senkit, hiszen az oldal napi eletebe nem szolt bele. Ez meg beleszol.

Nem arrol van szo, hogy KOTELEZVE vannak allashirdetes feladasara. Hanem arra, hogy nem kerulhetik ki a professiont. Ezentul nem lehetsz benne biztos, hogy HUP-os illeto jelentkezett vagy random profession.hu olvaso, es ilyenek, de ezt mar masok leirtak a topikban. Osszefoglalva: a valasztas szabadsaga esik ki. Mind allashirdetoi, mind allashirdetes-fogyasztoi oldalrol. Fogyasztoi oldalrol esetleg engedjek be ide penzert a tobbi IT fejvadaszt is. Ne csak a professiont. Van meg sok mas. A profession valoszinuleg nem fog lekozolni egy IT-fejvadaszceg hirdeteset, mert konkurrencia. A valodi allashirdetot meg esetleg szerzodes koti ahhoz a fejvadaszhoz (mert mondjuk ki vna szervezve a HR). Igy neki aztan a HUP kiesik, mint celkozonseg. A Professionon hirdetni nem fog (szerzodes koti), a HUP-ra nem engedik be a konkurrens fejvadaszceget, igy aztan hopp, egy szakmai kozosseg kiesik. Ez se a hirdetonek, se az allaskeresonek nem jo.

Az allaskeresook a HUP reszei. Ha nekik jo, a HUPnak is jo. Az mas kerdes, hogy trey, a HWSW, a Profession stb. ebbol profital-e. El kene donteni, hogy ez most kozosseg (ala HUP sorozesek, felhivasok, wiki), celkozonsege reklamoknak, piackutatasoknak (lesznek szponzoralt szavazasok, kerdoivek is esetleg?) egy IT, politikai, egyeb kibeszelo forum, tudasmegoszto oldal, szemelyes blogok gyujtemenye, vagy micsoda.

Ezentul nem lehetsz benne biztos, hogy HUP-os illeto jelentkezett vagy random profession.hu olvaso

Anyam borogass! Ki a faszt erdekel, h ki jelentkezik egy allasra, ha el tudja vegezni a munkat? Ugyanugy egy nem regisztralt tag is kuldhetett CV-t a hupos hirdetesben megadott cimre, ez megvan, ugye? Akkor mit er a hup tagsag?

A szegeny fejvadaszokrol pedig - akik ezentul nem hirdethetnek tobbet ingyen - annyit, h ha eszukbe jutott volna MAGUKTOL, h csengessenek egy-egy hirdetes utan, lehet most nem ez lenne a helyzet!

de látom write-only módban vagy, lentebb látod, hogy ez a thread nem a személyed megbástyázása miatt indult, csupán az adományozási rendszer és a cserébe elvárható dolgokból, de mint említetted, az adomány nem lett felhasználva, akkor nem értem miért érzed személyes támadásnak.

Hagyjatok mar abba ezt az adomany dolgot.
Kulonben is mennyit adtatok???
Meg regen, amikor kint volt fooldalon az adomanygyujtes befejezese vagy elszamolas vagy ilyesmi, ott lattam, hogy ilyen 1024 Ft-okat, meg ilyeneket adtak az emberek.
Hat LOL!!!
Ezekre az ezer ft-okra akartok ti elvarni barmit is????
Ha legalabb havonta adnatok ennyit, akkor esetleg lehetne beszelni arrol, hogy rendszeresen ennyi-es-ennyi osszeget ad ossze a kozosseg, vegyuk figyelembe, amit akarnak.
De baszki, miota van hup? Ez alatt a sok ev alatt aki adott egyszer 1000 ft-ot, maris elvarja, hogy ha lehajol, akkor trey tisztara nyalja a segget??
LOL es LOL!

Ahhoz, hogy a HUP-nak piaci erteke is legyen, nem csak forintokkal lehet hozzajarulni: szabadidoben cikket bekuldeni, blogot irni, forumokban kerdesre valaszolni, egymast segiteni es hasonlok. Szerintem nem csak egyedul trey tehet rola, hogy a HUP piaci erteket kepvisel. Ennek a piaci erteknek az allashirdeteses szeletet most eladtak a Professionnek. Ez nem tetszik azoknak, akik esetleg tettek azert, hogy a HUP piaci erteket kepviseljen. Ilyen teren ok is "stakeholderek", es nemhogy dontesi (ez nem is baj, hogy nincs), de meg beleszolasi lehetoseguk sem volt ennel a dontesnel. Annak ellenere, hogy tettek azert, hogy legyen piaci erteke a HUP-nak. Ezert egy ilyen hordereju kerdes elott talan illett volna legalabb egy szavazast megtenni. A HUP nem kizarolag trey befektetett munkaja miatt lett a magyarorszagi IT-tarsadalom egyik rangosabb portalja, de o nagyon sokat tett hozza. Ezert van nala a dontesi jog mindenben. De sokakat az zavar, hogy igy kb. semmibe veszik az altalauk hozzatett erteket a HUP-hoz. Ez olyan lenne, mintha te egy autos portalon adnal tanacsokat, tippeket, idodet nem sajnalva (ahogyan itt is teszed, a kozosseg ebbol profital), emiatt a portal latogatottsaga megno, aztan egyszercsak dontenek a fejed felett, figyelembe nem veve, hogy tettel-e a portalert.
Engem nem erint a dolog, nem keresek vagy kinalok allast, nem is tettem sokat hozza a portal nepszerusegehez, csak meg tudom erteni a masik felet is.

Ez már ilyen kerülőszöveg.

Azon sírtak it fentebb egyesek, hogy "jaaj, de hát erre adtunk mi adományt?!"
LOL.

" Szerintem nem csak egyedul trey tehet rola, hogy a HUP piaci erteket kepvisel."
"egy ilyen hordereju kerdes elott talan illett volna legalabb egy szavazast megtenni."
Hallod, ez trey oldala.
Ha az egészet eladja a francba, az az ő dolga.

" A HUP nem kizarolag trey befektetett munkaja miatt lett a magyarorszagi IT-tarsadalom egyik rangosabb portalja, de o nagyon sokat tett hozza. Ezert van nala a dontesi jog mindenben."
Az odlal az ő tulajdona.
Ezért van nála a döntési jog.
Senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinál.

" adnal tanacsokat, tippeket, idodet nem sajnalva (ahogyan itt is teszed, a kozosseg ebbol profital), emiatt a portal latogatottsaga megno, aztan egyszercsak dontenek a fejed felett, figyelembe nem veve, hogy tettel-e a portalert."
Jaj ne.
Jaj nee.

Egyébként pl. az OTP sem csak az ott dolgozók miatt termeli a milliárdnyi profitot (tehát piaci értéket képvisel), hanem az ügyfelek, betétesek, stb. miatt.
Mégis, a tulajdonosok bárikor eladhatják, senkinek semmi köze hozzá.

Na látod, itt válik el a szar a víztől. A gond pont az, hogy láttunk már nagyon sok projektet aki vezető híján szépen eltűnik a süllyesztőben.
Az nem projekt, amikor tessék-lássék csinálsz valamit. A projekt azért tart itt mert kitartó ember _vezeti_.
Nem látok bele Trey fejébe -- bár nem is akarok --, így nem tudom mi lesz a jövő, sajnálnám ha jelentősen megváltozna az oldal.
Amit te írtál arról akinek incifinci tapasztalata van ilyen téren az tudja, hogy felhasználó szempontú és nem a szolgáltató szempontú verzió.
A közösség mindenhol meglehet, ami összefogja azon szokott múlni.

Ha annak a projectnek az alapjait rendesen megtervezték, akkor csak akkor tűnik el, ha nem
életképes, nem érdekeli a kutyát sem.
Ami az adományt illeti, vegyétek le a szemüveget, ugyanis bármilyen szempontból is nézzük,
azt figyelembe kellett volna venni, hogy emberek vannak mögötte, érzelmekkel, akik, lehet hogy
csak pár forintot dobtak be, de azt azért, hogy valami "jót" csináljanak, ami "jó" nem csak muguknak,
hanem egy közösségnek.
Szerintem egyik oldalt sem kellene hánytorgatni.. se azt, hogy volt, se azt hogy ki mennyit adott, mert
mind a kettő kicsit szánalmas.

"akkor elkezdek gyűjteni a rákos gyerekek javára, majd veszek belőle egy mercit"
Nem vett belőle semmit, mert meg se kapta. Már itt sántít az egész. Mellesleg az adományozásnál arra a külön célra adtad az adományodat hogy ingyenes maradjon az álláshirdetés?
Ha egyszer adok valahova, akkor örökre szavazatelsőbbségi részvényem van?

Csomoan csinalnak bizniszt a rakos gyerekekbol (vagy etkeztetesukbol). Ilyen az elet. A pelda akkor se jo ide.

Most mondhatnam hogy ismerek olyat aki tenylegesen ebbol vette a mercedes-et...

Szerintem a legtobb alapitvany kokemeny penzmosoda/adooptimalizalas. De ez maganvelemeny.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Csaphatsz ahova akarsz, en csak megemlitettem, hogy szerintem a rakos gyerekek alapitvannyal peldalozni nagyon rossz. Foleg azert, mert ezeknek az alapitvanyoknak a jo resze kb. ugyanolyan erkolcsileg, mint a kocsisor kozott keregeto fel labu gyerekeket futtato stricik.

Nekem mindosszesen a "rakos gyerekeket segito alapitvannyal", mint peldaval volt bajom. Nehogy azt higgyuk mar hogy ezek szent non-profit szervezetek. Mert a legtobb ilyen alapitvany vezetoseget a nyeresegvagy hajtja, es ha maholnap az AIDS-esek jobban fizetnek, akkor AIDS-es alapitvanyba csapnak at, csak a PR anyagukat kell atszerkeszteniuk...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Gyűjtés indult valamire, amiből nem lett semmi (egyesek szerint). A gyűjtést nem a HUP végezte, hanem a HUP kérésére egy harmadik jogi személy (alapítvány). A HUP nem vette igénybe a gyűjtésből összejött pénzt (nem is jött össze annyi amennyi kellett volna egyébként), magyarul az adományozás a HUP részére nem jött létre.

Remélem ez segít. Csak hogy ne sántítson ez az adományozás történet.

--
trey @ gépház

Azert az mindenkeppen erdekelne engem is, hogy miert jobb uzleti alapokra helyezni az oldal egy reszenek uzemelteteset, ahelyett, hogy segitseget fogadnal el az uzemeltetesben. Tisztaban vagyok vele, hogy ez nem lenne konnyu dontes, am amennyiben tenyleg elsosorban az ido a gond (eddigi nyilatkozataidbol ez derul ki), es nem az, hogy egyszeruen elvesztetted az erdeklodesedet az oldal irant, es mar inkabb nyug az adminisztracio, mintsem orom, szoval ebben a kontextusban keves ertelme van annak, amit csinalsz.

Nezd, en tudom, hogy egy ilyen oldal uzemeltetesenek koltsegei vannak, amit valakinek ki kell fizetnie. De erre a celra volt az FSN alapitvany az oldal mogott, nem (most tekintsunk el a mondat kisse durva megfogalmazasatol)?
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Bár az adományozás idején még csak regisztrálatlan olvasó voltam, de gondolom ennek ellenére lehet véleményem adományozási ügyben:
Ha adok pénzt az árvízkárosultaknak, egy hajléktalannak, vagy akárki másnak, akkor nem gondolom úgy, hogy a későbbiekben bármilyen beleszólásom is lehetne az életükbe. Az adomány nem jogosít semmire. Legfeljebb jó érzést ad, hogy segíthettem valami számomra fontos dologban.

-----
"Fontosabb egy jó szomszéd, mint egy távoli rokon." (Árvízkárosult, 2010)

:fejvakar: Ebbe megint mindenki bele fog kotni, de asszem valahol mindenkinek igaza van.

Sietnek leszogezni: jogod valoban nincs arra, hogy az adomanyt fogado eletebe beleszolj, ezt nem cafolja senki.
Am a HUP eseteben egy kicsit specialis esetrol beszelgetunk, hiszen mig a Heim Pal korhaz, illetve az arvizkarosultak eseteben egyertelmuen kulso adomanyozokrol beszelunk, akik szemelyesen nem, vagy csak kozvetve erintettek az adomany felhasznalasaban (nem a beteg gyerekek illetve maguk a karosultak adomanyoznak), addig a HUP adomanyait maguk a felhasznalok adtak ossze, tehat bizony-bizony kozvetlenul erintettek a HUP tovabbi sorsaban.

Az adomanyozas felhanytorgatasa nem epp a legszebb dolog, ezt is elfogadom, sot mi tobb, en is ezt vallom. Ugyanakkor ha valaki az adomannyal tamogatott dologbol kesobb penzt akar csinalni, az mar mindenkeppen egy erdekes kerdes - foleg az elobbieket figyelembe veve -, es szerintem joga van bizonyos kenyes kerdesek feltetelere.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Szívesen megbeszélem privátban bármikor a csalódott adományozókkal, akik annak idején adtak, hogy mi legyen az általuk befizetett, de a HUP-hoz soha el nem jutott pénz sorsa. Nyugodtan lehet keresni privátban. Azt hiszem, hogy a sztori ezen részéhez rajtuk kívül a HUP nem adakozó "közösségének" semmi köze sincs. Még ha egyesek szeretnék ezt a közösség érdemeként is beállítani, szó nincs ilyenről. Egyének vannak, akiknek a neve megtalálható a "támogatók" link alatt.

--
trey @ gépház

Probaltad ertelmezni is, amit irtam? Foleg, amit egy szallal feljebb, kifejezetten neked irtam? Vagy megint csak a grep mukodott?

Nem arrol van szo, hogy az adomanyozok visszakovetelnek a penzuket, hanem arrol, hogy egyszemelyben dontesz olyan dolgokrol, ami nem csak teged erint. Mint oldal admin ezt persze megteheted, csak kerdes, hogy ez mennyire fair az oldal felhasznaloival szemben.
No es persze arrol, hogy ha valaki kerdez egy kenyeset, inkabb terelsz. Ennel meg az is jobb lenne, ha azt mondanad, hogy 'Nem nyilatkozom'.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Bocsánat, de itt ebben a szálban arra válaszoltam amit írtál. Feljebb pedig nem válaszoltam, mert már belefáradtam a sok okosodásba, ami azzal kapcsolatos, hogy hogyan kell(ene) egy oldalt vezetni és abba, hogy hosszasan magyarázzak el újra és újra olyan dolgokat, amelyek már milliószor végigrágtunk.

--
trey @ gépház

"hosszasan magyarázzak el újra és újra olyan dolgokat, amelyek már milliószor végigrágtunk."

Végigolvastam az összes hozzászólásodat, de egyedül a támogatásra válaszoltál.
Az összes többi kérdésre, felvetésre nem reagáltál.
Igazából nem is várok válaszokat, mert nem hiszem, hogy lehetne ezekre vállalható választ adni.

Gondolom a 3 éves regisztrációddal nem követtél végig minden egyes hasonló drámát itt a HUP-on. Körülbelül 2 évente visszatérő dolog ez. Minden egyes változásnál előjön. Legyen az nagyobb, vagy hangyafasznyi. Megvolt a PHPNuke alapértelmezett skinváltásnál, a PHPNuke-ról Drupal-ra váltásnál, megvolt amikor lehetett volna az oldalt Paypal-on keresztül támogatni, megvolt, amikor... sorolhatnám. Azokat a hozzászólásaimat is végig kellett volna olvasnod.

Az emberek szeretnek drámázni. És megszakérteni mindent.

--
trey @ gépház

Te el vagy tevedve, en nem vagyok felhaborodva, es nem is akarok beleszolasi jogot, de gondolom az oldal felhasznalojakent jogom van talan ahhoz, hogy egy dontes okait megkerdezzem/megkerdojelezzem, es nemtetszesemet fejezzem ki.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

"Senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinál."
Igen, ebbol ereztem ki, hogy akar el is lehet menni, mert ez az oldal Trey magantulajdona, es azt csinal vele, amit akar.

Csakhogy ez boven nem igy van, az, hogy az oldal erteket kepvisel, nem kizarolagosan Trey erdeme, noha elismerem, eleg sokkal jarult hozza. Itt most nem arrol van szo, hogy piros lesz egy gomb, hanem egy komplett szekcioja az oldalnak zarul be, csorbitva ezzel a felhasznalok jogait. Marpedig ha nekem, mint felhasznalonak csorbulnak a jogaim, ahhoz bizony kozom van, mert en ezt ki nem erdemeltem semmivel (noch dazu nem en offoltam szet az Allast keres szekciot), meg az oldal sok felhasznaloja hasonlokepp. Ha mas nem, a kerdezes joga illessen mar meg engem.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Pedig több üzemeltetési kérdés van itt, mint azt te kívülről látod. Biztos fasza, hogy megy az oldal minden nap. De emögött pénz és munka van. Fizetünk a hostingért immár két éve. Havonta. Igyekszünk díjazni rendszergazdai feladatok ellátását, hogy az oldal minden nap menjen. Igyekszünk magunkat is ösztönözni, hogy az oldal menjen. Gondolom ezeket a dolgokat te majd a saját zsebedből megfinanszírozod.

Értem én, hogy a "közösség" majd ezt megcsinálná. Nem akarok személyeskedni, mert nem kenyerem, de pont a te és/vagy az ismeretségi köröd voltál az, aki többször is magyarázkodásra kényszerült bizonyos oldalak üzemelésével (pontosabb nem üzemelésével) kapcsolatban.

Számos oldal megszűnt már azelőtt, hogy a "közösség" a kezébe vette volna, számos meg azután, hogy a közösség a kezébe vette.

És emlékezzünk meg arról a tényről is, hogy egy évtizednyi munkámat nem akarom a "közösség" kezébe kerülve az enyészetben látni.

Kérlek próbáljunk meg a realitások talaján maradni ha egy mód van rá.

--
trey @ gépház

nem feltétlen kéne a közösségre bízni az egészet, de szerintem bizonyos feladatok átterhelése (legyen az egy fórum témára egyetlen egy embert kinevezni) még megoldható.
Hidd el, átérzem én is, mert hasonlóan hozzád, én is közel 12 éve üzemeltetek egy közösségi oldalt (nem, nem fogok linkelni), a főbb szálak továbbra is nálam vannak, azonban bizonyos dolgokat átadtam olyan felhasználóknak, akik hosszú éve tagok voltak és a tagságuk 3-4-5 évében igen aktívak, normálisak illetve hozzátettek ahhoz, amihez nekem már nem volt időm/türelmem/lehetőségem.

Egy kicsit féloff:
Igen, sajnos egy másik szálon elragadtattam magamat bizonyos szempontból amit támadásnak véltél, pedig csak általánosságban firtattam egy dolgot.
Én segítő szándékkal fordulok feléd, lásd, az előbb említett thread előtt, lentébb van egy hozzászólásom egy bizonyos ötlettel. Szóval ha esetleg személyesre vetted, sajnálom, mert nem volt célom.
Ha esetlegesen tudok segíteni bármiben, a segítségemet már felajánlottam.

(Itt nem neked válaszoltam, szóval a benne olvashatók nem rád vonatkoztak)

Ha én meghozok egy döntést, akkor azért én elviszem a balhét. Viszont nem akarok más döntései miatti veszekedéseket. Ezért nem kell ide moderátor, vagy moderátorcsoport. Tfh. egy megbízott moderátor kitöröl valamit. Erre számon kérik, hogy miért. Most én egyezkedjek, vagy tegyek igazságot két fél közt arról, hogy mi miért történt? És ha nem értek egyet a törléssel?

Ez több konfliktust szül, mint amennyit megold. Ha pedig előtte egyeztetek a moderátorokkal, akkor meg hol a segítség? Az erőforrást éppen úgy elviszi.

Egyelőre még nincs szeptember 1. A fórum is nyitva. De már előre látják sokan, hogy mi lesz.

--
trey @ gépház

én nem látnám ilyen borúsan a helyzetet. Egyébként meg azon az elven, hogy mindenki saját magáért felel, általában rend szokott lenni. Egy moderátornak kitüntetés hogy egy ilyen volumenü oldalon moderátor lehet, ha nem objektíven közelíti meg a problémákat, mennie kell. Másrészt, ha x törli (bár értelmetlen törölni, unpublish nincs?), akkor focizza le ő az adott emberrel a köröket, hogy mit-miért.

sok ember nem kis osszeggel tamogatta az oldalt amikor szukseg volt ra es most annyit nem erdemelnek meg hogy nehany dontesben benne legyenek

Ez a hozzaszolas elegge LOL / SZANALOM kategoria, ha figyelembe vesszuk, h:

1. A Tamogatok alatt a Te neved nem szerepel! De kedves toled, h szoszoloja vagy a tobbi elesettnek!

2. En minden OpenBSD kiadast megvasarolok, hasznalom, szeretem, tamogatom a projektet, megse kerdeztek meg, merre vegyetek az iranyt! WTF?

De légyszi, ha már darabonként eladod az oldalt, legalább annyit tégy meg a blogodon, hogy ne az évi 5000 Ft-os Flickr accountodra töltsd fel a képeket, hanem egészíttesd ki a Profession.hu szerződést, és fizessenek már egy normális tartalomszolgáltatóért. Mert ez így k*rva gáz.

Köszi.

--
Elder Scrolls

Off: Amugy itt miert nincs sajat keptar a tagok (ill. blogok, cikkek) reszere? Tul sok helyet venne igenybe? Vagy azert, mert az meg tobb munkat adna uzemeltetoi oldalrol (raadasul kulon terulet)? Esetleg mert nincs ra szukseg/igeny?

Szerk.: Kuldtem be egy szavazast, ha kikerul majd talan tobbet tudok errol.

Nem lett volna elég egy "Légyszi, ezt ne itt"?

Egy kicsit több energiabefektetéssel akár még egy linket is ki lehetett volna rakni szabályként, valahogy így: "Itt csak HUP tagok hirdessenek, a cégeknek ott vannak jobb oldalt a Profession.hu linkjei.".

Persze az URL már megvan, de most így néz ki: "Ide csak a fizető emberek jöjjenek, illetve ha ez itt fent nem lenne elég, akkor ott vannak jobb oldalt a Profession.hu linkjei."

--
Elder Scrolls

Én sem értek egyet a döntéssel (szerintem ilyen nem volt az elmúlt 8 évben). Ezzel pont az veszik el, ami miatt érdemes volt a HUP-on állást hirdetni: szakember hirdethetett szakembernek. Mindez jól látszott a topicokban kialakuló, esetenként hasznos vitában. (Nyilván, mint minden topicban, itt is előfordult haszontalan flame.)

Ezután csak standard, HR-kompatibilis hirdetések lesznek, cégmegnevezés nélkül, aminek sok értelme nincs. Aki ilyeneket akar nézegetni, talál 1001-et a neten, pl. pont a profession.hu-n.

Az, hogy pár HR-es nekiállt spammelni, szerintem kezelhető volt, nem volt nehezebb kikerülni, mint a különböző értelmetlen flame-eket.

A HR cégek kiszorítása rendkívül egyszerűen megoldható lett volna: kötelező cégmegnevezés a hirdetésben.

Üdv,
Gergely

Über Off

Na gratulálok a profession.hu -hoz, nem is tudom hogy miért nem csodálkozom!
Az egyetlen "HR" oldal, mely lopja és magáévá teszi a hirdetéseket, és begyűjti a CV-ket!

Volt olyan kinek valaha az életben visszajeleztek a profession.hu e-mail címre küldött e-mailjére?????

automatizált irodamentes az egész portál, telefonon sem tudnak tájékoztatást adni semmiről!

Üdv P.

Epp azt eredmenyezi a lepes, mint amit a cikkben problemanak allitasz be.
Ket lehetoseg van:
a) penzt akarsz vele keresni, ami teljesen oke reszemrol, de akkor miert kell ez a kamu
b) tenyleg ugy gondolod, hogy ez az egyetlen megoldas, akkor csak siman nem ertelek

Annyival meg lehetett volna oldani a dolgot, hogy kiirod, hogy fejvadaszok, HR cegek kozvetlenul ne reklamozzanak (vagy csak penzert). Fura modon a Hardverapron ez jol mukodik -- maganszemelyeknek ingyenes, cegek fizetnek.

Trey, rosszul menedzseled a hupot, szerintem. A tied, nyilvan, de akkor is. Sajnalom.

----------------------
while (!sleep) sheep++;

> Trey, rosszul menedzseled a hupot, szerintem. A tied, nyilvan, de akkor is. Sajnalom.

'Ami a Gamekapcsot illeti, nos elárulok egy titkot: a Gamekapocs a HWSW tulajdona, a HWSW lapcsalád része, akárcsak a HUP. :)'

Meg lehet nezni, hogy mi lett a HWSW-bol az elmult ot evben (egy zsak tragya, az uzemelteto/tulajdonos magasrol szarik a felhasznalokra (nagyreszt errol szol a thread, amiben a linkelt idezet is olvashato), kitalal valami faszsagot, es vegig is viszi, kicsit Terminal szagu a tortenet, csak a HWSW egyelore tulelte, amiben valoszinuleg nagy szerepet jatszik, hogy nincs/nem volt hova menni, a Terminalrol pedig a juzerek 90+%-a azonnal lepattant az akkoriban indulo kisebb-nagyobb oldalakra, forumokra, tobbek kozott a HWSW-re)

Kulon gaz, hogy a valtozasok nagy resze olyan 'csakazert is megcsinaljuk, le vagytok szarva' jellegu dolog volt, pl. a design valtas (a regi, barnas, orakon at kivaloan olvashato tema (amugy a HUP-hoz hasonlit, csak sotetebb:) le lett valtva egy feher szarra, amitol a legtobb ember szeme 10 perc alatt kifolyik, aztan kb. masfel ev folyamatos panaszkodas/anyazas utan valaszthato lett a regi barna skin is, a vilagos pedig maradt a default. Volt ertelme az egesz faszkodasnak? Nem, csak a kemenymag jo resze lelepett, a tobbit meg kitiltottak.)

Legalabb lassan a HUP is a HWSW lapcsalad melto tagjava valik, ha ez igy megy tovabb.

Nem lehetett volna inkább kettébontani két altopicra, hogy
1 Állást kínál: ügynökség
2 Állást kínál: nem ügynökség

Ha az ügynökségek a nem nekik megfelelőbe szemetelnek, akkor meg kivágni őket a fenébe. Így mindenki azt nézte volna meg amelyiket akarta volna, s jól el lettek volna szeparálva...

Üdv: Tamaas

Sohasem hirdetnék a profession.hu -n IT-s állást, mert csak magamat szopatnám azzal, hogy minden féllábú és félkegyelmű jelentkezik rá.
A hup.hu valamilyen szinten egy HR capcha, ha szakemberre van szüksége valakinek. Ez lett most elkúrva.

TREY:
a blogomban megemlíthetem-e, hogy éppen embert keresünk és mennyit szívok vele? :) Vagy ez is tilos lesz? :)

Pont ezen filóztam én is - akkor innentől mi akadályozza meg a cégeket, hogy blogban hírdessenek? Mondhatjuk, hogy a blogjuk lesz a saját "channeljük" ( amolyan tecsősen :))) Aztán meg ugyan ott vagyunk, csak a magánszemélyek meg véletlenül se tudnak normális helyen hírdetni majd ( nekik is marad majd a blog ).
____________________________________
Az embert 2 éven át arra tanítják hogyan álljon meg a 2 lábán, és hogyan beszéljen... Aztán azt mondják neki: -"Ülj le és kuss legyen!"..

Szerintem is nagyon rossz lépés.
Három dolgozónkat is a Hupon keresztül találtuk.
Fejvadász cégen keresztül eddig sem, eztán sem kívánunk állást hirdetni.
Sajnálom, hogy ez a remek lehetőség megszűnik :-(

Nem ertem a sirast. Eddig mindig az volt a baj, mekkora hulladekok az allashirdetesek, miert csak ennyit kinalnak, minek az adott munkakorhoz annyi kovetelmeny stb. Most nem marad mit fikazni? Lehet inkabb eddig kellett volna megbecsulni...

--
[citation needed]

Hat, ezt azert illett volna megszavaztatni, vagy valami. En sem tartom jo dontesnek, akkor sem, ha nem is komaltam kulonoskeppen a fejvadaszokat.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

sokan mondják, hogy a hup így szar, úgy szar, azoknak mondom, hogy akkor csináljunk jót.
amúgy nekem hulla mindegy. ;)
szakmai téma már úgyis kevés van fennt, ami nyílik is, annak is nagy részét valami lámer pistike nyitja mert warezszervert kar összerakni, csak nem tudja, mit hogyan kéne.
halott már az oldal ilyen szempontból, csak a flame tartja már életben.

"HUP az az oldal"
ahol több időt tölt az IT mag, mint máshol.
nekem nem érvágás ha egy májvip, iviv, fészbúk stb összehánnya magát, de ha pl a hup eccercsak nincs, vagy "törlődne" az accountom, akkor valszeg kissé depi lennék, némi letargiával fűszerezve.

ettől a közösségtől kap is valamit az ember, teljesen más, mint egy "közösségi portál". ez annál több. igaz 1-2 éve hiányérzetem van az előtte lévő évekhez képest, de jelenleg nem tudnám értelmesen megfogalmazni, hogy pontosan mi is hiányzik.
a sok rohadt flém, egymás b*szogatása pl abszurdum. véleményem szerint ezek megszüntetése az itteni közösség dolga lehetne, de az van, hogy a többség inkább kimarad belőle, a maradék meg fűti.
hogy a topik témájában mi lett volna jó/helyes/célszerű? fingom nincs. de ha már itt tartunk, hogy néhányan javasolnak valamit, egyesek fikáznak, mások meg "okoskodnak", akkor ez kérem a széthúzás.
ez a fogalom -véleményem szerint- itt nem volt divat, csak az elmúlt 1-2 évben erősödött fel, csak tudnám minek?

--
blackPanther 10.1.1

Kalifornia állam alaphelyzetben beletartozik abba az érdekkörbe (cia, fbi, nsa, stb.) és abba a szövetségi törvénykezési rendszerbe, amibe mi nem. És nem is akarok beletartozni. Ezért szerintem nem ugyanaz, hogy Kalifornia bizonyos dolgokat rátett önként és dalolva a facebookra vagy nekem kell odamennem nem önként.

+1

Nekem is egyből a szavazás jutott az eszembe. Nagyon elkeserítőnek tartom, hogy egy ilyen jó lehetőségtől fosztják meg a közösséget, mert valljuk be ezután már nem olyanok lesznek a hirdetések. Nem szeretném ha itt IS azt kapnánk vissza az arcunkba, hogy ha nem tetszik akkor el lehet innen menni, pedig valószínűleg ez lesz... :(

Összegezve: Nagy szívás ez az állást kínálóknak és a keresőknek is.

Én meg jónak gondolom az ötletet, annyi kifogásolni valóm van, hogy pont a profession.hu.
Ha egy fejvadász pénzt keres vagy takarít meg azzal, hogy a hupról toboroz, az adjon jutalékot a pénzügyi eredményéből. Talán helyesebb lett volna az itt szakosodott fejvadászként hirdetőktől pénzt kérni, nem odaadni egy (censored) cégnek az egészet.

Sic transit gloria mundi.

Tovabbi kreativ otletek:
-Hardware adasvetel szekcio kiszervezese pl. Vaterara.
-Polidili rovat bevezetese (flamegenerator, sok plusz oldalletoltes).
-Este 10 es reggel 6 kozt 18+ hirdetesek az oldalsavon
-Uj kategoriak megnyitasa: torrent, film, zene, xxx, warez, jatekok.
-Ha mar az allashirdetes es a hardware adasvetel meg van oldva, randivonalas hirdetesek atvetele (mondjuk a blog szekcio helyen).
-Uj BBCODE a Maunika Show aktualis epizodjanak beagyazasara (blogba/forumba/kommentbe).
-A blog es a forum fizetosse tetele (ez majd elrettenti a trollokat, mindenkinek elonyos lesz)
-Minden vasarnap uj szavazas: "A het trollja" cimert.
-IE6-kompatibilis HUP toolbar fejlesztese, az informacioszerzes gyorsitasara, beepitett trollszurovel.
-Ironiadetektor FF extension azok szamara, akik azt hiszik, az ironia "vastartalmut" jelent.

--
Always remember - correlation does not imply causation.
Since realising this, my life has been so much better.

Celeb/bulvar hirek eddig is voltak, bar kulon kategoria nelkul.
Az SMS szavazas jo otlet, de nem tudom lenne-e letjogosultsaga. A Linuxadminok mind lepukkant hippik, csorok ahhoz, hogy emelt dijas SMS-t irjanak. A mobiljuk (mar ha egyaltalan van ilyen) messze van a billentyutol, es kulonben se megy meg az SMS driver, mert bugzik az OpenMoKo. Applefanboyok nem szavaznanak - terero hianyaban, egyedul a kereskedelmi Unix adminok szamara meg nem lenne koltseghatekony a bevezetese (no meg melyik disztrora szavaznanak?).

--
Always remember - correlation does not imply causation.
Since realising this, my life has been so much better.

Ezzel csak azkövetkezik be, hogy aki eddig ide posztolta a tudomására jutott állásokat a cégnél ahol dolgozik, az többé nemfogja tenni (többek között én sem), maradnak a fejvadászok, nemlesz segítség, belső infó, semmi. Gratulálok.

+1, szerintem még mindig járható. Ha Trey szétszedné a szekciót fizetett és nem fizetett részre akkor mindenki boldog lehetne. A hozzászólásokat látva elég lelkiismeretes közösség van itt, aki megszegi a szabályokat azt úgyis feldobná valaki, az pedig megkapná a maga jutalmát.

Ki nem sz*rja le? Majd másik fórumtémába mennek ezek a hirdetések ezentúl. :))

--
Wir sind erfaßt, sind infiziert,
Jedes Gespräch wird kontrolliert.

Annak orulok, hogy igy legalabb a fooldalon lathato forum felet nem HR-esek/fejvadaszok altal odamasolt maszlag alkotja.
Viszont eddig a HUP azon keves weblapok koze tartozott, amire kikapcsoltam az adblockot, ez igy most mar atgondolando...

"A szekcióban minden hirdetés közvetve vagy közvetlenül üzleti tevékenységet fed,"

Az amikor valaki segítséget kér sql-lel, linux-szal, programozással, egzotikus hardverrel kapcsolatban az nem
közvetett üzleti tevékenység? A munkahelyén elakadt, itt megkapja a megoldást, megoldja a munkahelyi feladatát. Ilyen értelemben ez is közvetett üzleti tevékenység, mehetne ez is üzleti alapon.

Persze értem én, hogy a hup az privilege, not a right de a fenti szöveg akkor is bullshit.

-----------
"Generally, Russian technology assumes dumb machines and smart humans, not the other way around." -- The Russian Tea HOWTO

a francba. most akartam feldobni egy "nemertek semmihez, de allast keresek" tipusu hirdetest "fejvadaszok kimeljenek" jeligevel.

Javaslom továbbá az ajándékkiscicaingyen rovat fizetőssé
tételét is továbbá egy rakás egyéb hülyeség eliminálását is.
Idióta indexcikkek analízise, az infantilizmus határát súroló
témák, és még lehetne sorolni. Őrült módon esett a színvonal
az elmúlt 2 évben!

> Sol omnibus lucet.

--- old 2010-08-27 19:43:10.000000000 +0200
+++ new 2010-08-27 19:43:29.000000000 +0200
@@ -2,5 +2,5 @@
tételét is továbbá egy rakás egyéb hülyeség eliminálását is.
Idióta indexcikkek analízise, az infantilizmus határát súroló
témák, és még lehetne sorolni. Őrült módon esett a színvonal
-az elmúlt 2 évben!
+az elmúlt 5+x évben!

Ez azért van, mert a sok fejlesztés beérett és a linuxszal alig van probléma, pörögnek a driveresek, nincs xorg.conf/jött a tft, stb, stb! Nézd meg a fórumot:
http://kephost.hu/image-2F38_4C78097D.jpg
szinte nincs senkinek problémája, vagy olyanok, hogy nem megy a youtube-os hd videó fullscreenben! Ezt is megértük, éljen-éljen!

Ja, a témához annyit, hogy nem valami sikeres az, aki a hupon talál magának állást!!!

Megelőzhető lett volna ez at állapot az általam javasolt,
szabályozott kapacitásbörzével. A felkínált szabad kapacitások
között a cégek válogathattak volna és megkereshették volna a
számukra megfelelő embereket priviben. Lekérhették volna
a hozzászólásaikat és egy kis elemző munkával minden tesztnél
jobban megítélhették volna a jelölt alkalmasségét.

Szerintem...

> Sol omnibus lucet.

A közepes vagy kisebb vidéki cégek nem fognak a profession -n hírdetni állást. :(

:(
broáfffff

p.s.:
( érdekes, hogy eddig semmit nem írt ide trey , feltűnt nektek is?)

Az állás keres kategória attól még nyitva lesz, kedves HUP-olók.

Ritka nagy az egyetértés ebben a témában a közösség tagjai között, csak nekem tűnt fel?!

Tudod, azert ekkora az osszeetartas, mert csak pofazni - anyazni - kopkodni kell. Itt olvastam valakinel: "Gondolkodni nehez, ezert a legtobben itelnek!"

Volt itt mar nem egy topic, h "Jajj, nem fizettek ki a munkamat" meg "Honapok ota futok a penzem utan, mit csinaljak?" es tarsai. Ennek az oldalnak a tulajdonosa 10 eve dolgozik ingyen azert, h informatikusok eszmet csereljenek, informaciohoz, tanacshoz, a munkajukat segito megoldashoz, kvazi havi fizeteshez jussanak. Erre amikor arrol van szo, h o is keressen vele, kapja az ivet, jon az okossag, h hogy is kellett volna.
Korabban senkinek nem jutott eszebe, h penzszerzesi tanacsot adjon? Nem emlekszem tul sok "Hogyan termelhetne penzt a HUP Trey-nek?" topicra.

-1

HUP-közösség romboló, "még több sajt kell" indíttatású dolognak érzem.

Sajnos úgylátom, itt már érdekvezérelt lesz lassan minden.
Azt hiszik ( nem Trey-re gondolok, hanem a másik brigádra), hogy ez egy szép nagy fejős tehén, amit minden ponton le kell "fejni".
Tény és való jó érzékük van a dologhoz, de szarul adják elő.
Ha sérülnek az érdekek, vagy pénzt lehet belőle csinálni, azt fizetőssé teszik.
Van személyes tapasztalatom is,de nem osztanám meg mindenki elött, nem az a típus vagyok aki mocskolódásba, vagdalózásba megy át.
Lassan 1$ lesz, ha az apróba is valaki-valamit árul.

Nem gondolom, hogy ettől az én véleményem többet érne, mint másé, de amikor córesz volt, és kellett, egyáltalán nem visszafogottan segítettem ezt a remek oldalt.

Ez a fajta változás nekem nagyon nem tetszik. Szerettem idejárni, a sok troll, néhány gyengébb képességű, és a pár vadbarom ellenére is, de ezzel véglegesen megcáfolod azt, amiről ez eddig szólt. Tökéletesen megértettem a HWSW-s összeborulást, és sikerült is úgy végrehajtani, hogy egyáltalán ne legyen zavaró, vagy visszatetszést keltő. Pedig Bodnár druszám nem a szívem csücske, pont a szellemi prostitúció magasiskolája miatt, amit elvégzett. Ez az akció is nagyon rá vall.

A profession.hu a magyar IT állásközvetítő piac legalja, ennél több false positive-ot soha senki nem volt képes szállítani. Nem érdekelnek a kozmetikázott kimutatásaik, hogy mekkorák, milyen jók, és mennyire hatékonyak, mert nem azok. Sokszoros tapasztalat.

Az egyetlen magyar fórummal bírni, ahol szakember baráti módon talál szakembert IT-n belül, nem csak valami vakszerencse, vagy áldás, de felelősség is.
Nagyon sajnálom, hogy úgy döntesz, ezentúl egyikből sem szeretnél részesülni.
Egy idő után ez azzal jár, hogy az eddig idelátogató emberek többségének tiszteletét, szeretetét veszted el, és lassan hiteltelenné válsz. Ne akarj egy lenni az IT újságírók közül, annyira nem érdemes.

Végigolvasva bennem is valami hasonló fogalmazódott meg. Főleg a "pénz nem minden" hozzászólás után. Nap mint nap HUP-pólós embereket látok géptermekben, sőt az utcán is, ennek pont az az értéke, amit trey leírt a linkelt topikban.

Kár. :(

suckIT szopás minden nap! kqueue Javához!

az enyemek mar egy ideje a szekrenyben pihennek, lesz*rtam a hwsw osszeborulast es hidegen hagytak a google hirdetesei is mert ugy
gondoltam a cel bizonyos esetekben szentesitheti az eszkozt de szoktak mondani az elet a legjobb dramaturg, ez most sincs maskent.

egyszeruen kepmutatas az amikor valaki az egyik topikban arrol gyozkodi az olvasokat ,hogy a penz nem minden majd masnap eladja az alatala uzemeltetett oldal egy reszet, ha ez a resz az adas-vetel vagy plussz kiraknak egy bannert/kapnak egy blokkot imho senki nem lepodik meg...pont nem az allast kinal szekciot kellet volna elboltolni, persze az aki 10+ eve egy helyen dolgozik lassan elfelejtheti
milyen allastalannak lenni...

azert a minimum az lett volna, hogy ha mar diszeleg a lap aljan a copyright mellet egy nev akkor a nevet viselo embernek van arca arra is, hogy odatuzze ez ala a bullshit ala.

Teljesen egyetertek, tobb mint 7 eve a HUP szinte a napi rutinom resze lett, egy biztos pontott jelentett, egyfajta iranypontot jelentett a napi hirfolyamban. A itteni forum joval kiemelkedobb volt mint a tobbi magyar forum(HWSW, SG). Bar nem tul sokat szoltam hozza a forumokhoz, mert en ugy gondolom amig valaki jobba ert az adott temahoz addig feleslegesen nem szaporiom szot. Ugy latom, az amitol ez a portal kulonleges volt az kezd eltunni, olyan lesz mint a HWSW. Sajnalom pont ezekben a nehez idokben jonne jol, es nagy ertek egy jo szakmai kozosseg, es pont igy lehet tonkretenni.

Engem nem zavar.

Ezután is szarrá lehet majd fikázni az állásajánlatokat? :)

Ez a blőd - politikusokat megszégyenítő, minden szakmaiságot nélkülöző, a tagság véleményét teljesen figyelmen kívül hagyó - magyarázkodás egyértelművé teszi, hogy nyomás gyakorlás hatására kellett megtenni ezt a lépést. Hogy kik nyomtak? Van rá tippem, de azt majd egy másik lapon. Itt vége a HUP-nak. Jól gondolják azok, akik már vizionálják az SMS-es HUP-ot.
Megérett az idő egy HUP alternatívára. Akinek van kedve és ideje, most vágjon bele.

Megérett az idő egy HUP alternatívára. Akinek van kedve és ideje, most vágjon bele.

Emlekszel arra, amikor trey kozolte, hogy egy hataron tul ez mar tul sok ahhoz, hogy valaki "raero felorajaban" menedzselje a ite-ot?

SPAMtelenül - MX spamszűrő szolgáltatás, ahogyan még sosem próbálta

Persze, csak nem tudom ezt miért kérdezed. Trey is egyedül kezdte.
Azzal sincs semmi gond, hogy a befektetett energiáját haszonra akarja váltani. A módszerrel és a választott partnercéggel van gond. Eddig ez itt nem így működött. Nem lett volna nagy erőfeszítés saját berkeken belül fizetőssé megcsinálni az "Álláshirdetés" részt. Az más kérdés, hogy van e értelme. Mindenesetre én nem szívesen etetem a Profession.hu-t. Márpedig azzal hogy ide irkálok és látogatom a HUP-ot ők járnak jól. Azon sem lennék meglepődve ha jobban járnának mint Trey, vagy tudja a fene, hogy most ki üzemelteti a HUP-ot.
Mindegy... nem az én lapom, a gazdái úgy managelik ahogy akarják. Ha túl elüzletiesedik óhatatlanul létre fog jönni a HUP2.

Azért komoly hogy már itt egy páran temetitek az oldalt, kicsit korai nem?

Nézzük egy kicsit másképp az oldalt. A HUP egyre népszerűbb, egyre többen - nagyobb cégek is - figyelnek rá, ez pedig vonz magával dolgokat pl. reklámokat vagy a "hup" user által írt xy által szponzorált cikkeket (amik között akadnak érdekesek is, pl. a múltkori IBM-es nekem tetszett). Ezekből Trey mint oldalgazda kap x összeget, cserébe mert csinálja az oldal tartalmi részét, ez szerintem így fair, nem?

A 4+ éve rendezett gyűjtés alkalmával sokan hozzájárultak az oldalhoz (talán te is), hogy megmaradjon, jobb legyen..stb, szimplán közösségi alapon. Ha a fejvadász cégek vagy más múltik itt reklámoznak a fórumban, akkor ha így nézzük a dolgokat, a hozzájárulók pénzén akarnak élni. Ez szerinted jó így? Mert szerintem nem. Emlegették itt a közösségi álláshírdetést (http://hup.hu/cikkek/20100827/valtozasok_az_allast_kinal_forumszekcio_m…), ez egy jól járható út lehetne és az ingyenélőket is ki lehetne szűrni, majd kiderül hogy lesz.

Attól pedig mentse meg a hazai *Nix-os társadalmat az ég hogy elszaporodjanak a kókány Hup-replacementek. Próbálták "forkolni" az ubuntu.hu -t egy páran, de mindegyik kudarcba fulladt, talán nem megy már egyik se, mert nem volt mögötte kitartás, csak fellángolás.

Dehogy temetem, a HUP még sokáig fog élni. Az a kérdés, hogy milyen értéket képvisel. A közösségi értéke már most lefelé ívelőben van, talán a szakmai is már túl ért a csúcson, a pénzügyi pedig emelkedik.
Ez a sok háborgás pont a közösségi érték semmibe vétele miatt van és ha ez trend folytatódik előbb-utóbb lesz sikeres HUP2.
(Egyébként szabad a hup2.hu domain. Kiváncsi leszek ki fog lecsapni rá :) .)

Számomra kezd egyre lejjeb csúszni a HUP, de csak egy vélemény. Az a lényeg, hogy Profession.hu-nak érték.

A HUP-nak meg van és meg volt a helye.
Nem temetném én sem.. de gondolkozom már pár hónapja, hogy ne indítsak-e el egy szakmai oldalt.
Szerintem nem csak én vagyok vele úgy, hogy csak mint "hír csatorna" érdekes, szakmailag viszont süllyed a nulla felé.
Örülök ennek a döntésnek, meg ha így marad, mert segített döntésre jutnom... a jövőév első félévében kerítek rá sort.

Mutass majd egy skiccet, par tervet (milyen feature-ok lesznek, pl. forum, blog, stb.) a szakmai oldalrol, ill. hogy mi lesz a policy pl. a bajkeverok, kifele mutato linkek, bekuldott hirek, politikai jellegu kommentek, stb. kapcsan. Aztan ha ezek meggyozoek, akkor mar csak azt kell elerni, hogy jojjon letre egy kritikus tomeg. Ez utobbinak egyebkent nem kell "nagyon nagynak" lennie, hiszen tudjuk, hogy altalaban a letszam mindossze 1%-a jarul hozza alkoto modon a kozosseghez.

SPAMtelenül - MX spamszűrő szolgáltatás, ahogyan még sosem próbálta

"Emlekszel arra, amikor trey kozolte, hogy egy hataron tul ez mar tul sok ahhoz, hogy valaki "raero felorajaban" menedzselje a ite-ot?"

Igen és ez a pont, amikor én pont a közösségből hívnék "segítséget" és a külső támogatók szempontjából figyelembe venném a kiszolgálni kívánt közösség érdekét, véleményét is. (Még ha ez erősnek is hangzik.) Sokaknak alapvetően nem azzal lehet a problémája, hogy ilyen formán "money" megy ebbe a vállalkozásba, hisz nyilván jócskán vannak költségei, hanem pont azzal, hogy kitől. Tudod van az a pénz ami büdös. (És általában attól lesz büdös, akitől jön.)

Szerintem nem lett volna túl nehéz saját úton megoldani hogy pénz is legyen belőle, és szűrve is legyen. Főleg mivel nem érkezik több állásajánlat mint beküldött tartalom, és a beküldött ajánlatok várhatnak 1-2 napot kikerülés előtt. Ráadásul egy informatikai szempontból értékes, és üzletileg sikeres dolog is létrejöhetett volna ebből.

osszekene fogjon a kozosseg es csinalni egy uj siteot

Elemezzuk egy kicsit a PR-kozlemenyt!

"működött és számos pozitív visszajelzés igazolta a létjogosultságát." - tehat az Allat kinal forum alapvetoen jo otlet volt.

Sajnos, ahogy az gyakran előfordul az ingyenes szolgáltatásoknál, a szekció kinőtte magát" - mar miert lenne ez "sajnos"? Az eppen jo, hogy ha valami felfut.

"tömegesen kikerülő állásajánlatok" - bull-shiitake

"nagyszámban megjelenő fejvadász és munkaerő-közvetítő cégek" - ez is csak azt bizonyitja, hogy a forum felfutott, es a hup kozosseg elert egy meretet.

"a spam határát surló vagy kimerítő hirdetések" - az 'allast kinal' szekcioban minden definicio szerint reklam. Van, ahol igy nevezik: "Allas hirdetes". Erted? Hirdetes = reklam. Spam az, ami keretlen. De ez itt aligha all fenn.

"egészen más mederbe terelték a szekciót." - FUD.

"a szolgáltatást szeptember 1-től üzleti alapokra helyezzük" - ez tiszta beszed, a fenti rizsat akar meg is lehetett volna sporolni, mennyivel egyenesebb lenne...

"A legjobb megoldásnak azt találtuk, ha a felületek kezelését egy külső, álláshirdetési piacon nagy gyakorlattal rendelkező cégre bízzuk." - "akik egy meg nem nevezett szazalekot fizetnek"

"Szeptember 1-től az "Állást kínál" fórumszekciót lezárjuk, onnantól csak az álláshirdetésekre szakosodott Profession.hu ügyfélszolgálatán keresztül lehet majd álláshirdetést feladni a szekcióba." - tehat ez a blog szekciot nem erinti, sem az 'allast keresel?' szekciot, ahogy azt masok elmesen megjegyeztek. Egyebkent ha en keresnek embereket, akkor ugy csinalnam, hogy egy megfelelo (java, unix, whatever) forumban, esetleg blogban felvetnek egy beugro szintu problemat, majd 10-20 hsz utan elkezdenek sirni, hogy "en ezt nem ertem, es jojjon mar hozzam dolgozni, aki ezt meg tudja csinalni...."

Azt azert hianyolom, hogy nincs egy egeszen konkret szamadat, hogy mennyivel is kedvezmenyesebben itt (-> profession -> hup) feladni a hirdetest, mint amugy (-> profession)?

"Hiszünk benne, hogy az ingyenesség megszűnésével minőségbeli javulás is érzékelhető lesz" - a sok suska biztos hamar meggyozi az embert

De par kerdes:
- lehet-e kommentelni?
- lehet-e infokat cserelni akar a hirdeto ceggel (=nem a profession, hanem akinel majd dolgozni lehet) kozvetlenul?
- ha hirdetni akarok, es tejelek a profession-nek a hirdetesert, akkor kell-e meg akkor is tejelni, ha meg lesz az ember?
- lehet-e a'la "csak jelentesd meg a hirdetesem, aztan en kozvetlenul beszelgetek itt az erdeklodokkel, es nincs tobbe szuksegem rad, profession" modon is embert keresni?

SPAMtelenül - MX spamszűrő szolgáltatás, ahogyan még sosem próbálta*

*: disclaimer: ez nem allas-, hanem szolgaltatas hirdetes

En a magam reszerol elkeseritonek tartom a dolgot.
Eddig mar tobbszor sikerult az oldalon keresztul allast kapnom.
Hozzateszem fejvadasz cegen keresztul meg soha nem sikerult allast szereznem, mert ok altalaban mindig jobban tudtak mi kell a megbizonak, mint maga a megbizo, igy magaval a megbizoval mar soha nem is talalkozhattam. Asszem ezzel a nem en vagyok igy egyedul.

Volt egyszer egy root.hu. Egykor ok is sok latogatoval rendelkeztek. Aztan eltuntek, talan a hup.hu miatt (is). A baj az, hogy ezek alapjan ugy tunik, ez az oldal sem az mar, mint amit annak idejen megkedveltem.

Na a nagy sírásrívásra reagálnék.

Mikor legutóbb kerestünk embert, a profession.hu-n nekünk valami minimális összegbe került a hirdetésünk (talán 1-2 napi bruttó fizetésnyi).

Én személy szerint semmiképp nem mennék el olyan céghez dolgozni, ami erre is sajnálja a pénzt, de ti tudjátok...

fentebb valakinek ketsege volt a profession szallitotta emberanyag minosegevel. Ill. az "erre is sajnalja a penzt" nem biztos, hogy a megfelelo ertekeles, hiszen ha egy HR-es jon ide, azt aligha a penzsajnalat miatt teszi (ez is penzbe kerul egyebkent), sokkal inkabb a fentebb emlitett 'egy helyen sok professional' miatt.

SPAMtelenül - MX spamszűrő szolgáltatás, ahogyan még sosem próbálta

"fentebb valakinek ketsege volt a profession szallitotta emberanyag minosegevel"

Igen, ezért az árért ezt kapod. Nálunk talán a jelentkezők 5%-a volt olyan, hogy be is hívtuk felvételizni.

Egy profi fejvadász (nagyon ritka az ilyen) helyetted csinálja ezt a szűrést eleve csak olyanokat szállít, akik megfelelnek a feltételeknek és nem kell heteken keresztül interjúztatni sem. Viszont egy ilyen fejvadász meg 2-3 havi bruttó bérnyi honoráriumot is képes elkérni. Mindennek megvan az ára.

Az utóbbi időben pedig ráadásul leginkább fejvadászok hirdettek itt teljesen nyíltan, gyakran teljesen telespammelve a főoldali fórumdobozt. Én azt mondom, hogy teljesen etikus tőlük sápot szedni, mert egyébként igen komoly pénzeket kapnak egy-egy emberért. Ezek az fejvadászok szerintem eddig teljesen tetű módon élősködtek itt a HUP-on.

"Igen, ezért az árért ezt kapod."
És? A HUP közössége ezentúl pénzért lesz a fejvadászcégek lehetséges vadászterülete, eddig ingyen volt az. Azaz a cégek szempontjából ez mindegy. A HUP közössége sír itt, akik itt találtak állást, nem azok, akik itt kerestek munkásokat. Te pont a másik oldalról, a munkaadó oldaláról nézed a dolgot. Neked most pluszkiadásod lesz, ha direktben a HUPon akarsz hirdetni (0 helyett x), míg a HUP munkakeresők számára ez semmi pluszt nem ad a profession.hu-hoz képest. Eddig adott, mert esetleg itt olyanok kerestek munkásokat, akik nem bíztak a profession által szállított emberanyagban. Ők most ezentúl, ha megvesznek, akkor sem tudják kikerülni a professiont ezek után.

Mikor legutóbb itt hirdettem, belinkeltem a profession.hu-s hirdetést.
Azt gondoltam, így látszik, hogy komolyan gondoljuk és nem valami zugcég vagyunk.
Jöttek is jelentkezők rendesen. Én csak örültem volna, ha magától megjelenik itt a hirdetésünk.

Másik dolog: régebben sokszor előfordult, hogy álláskeresőként jelentkeztem anonim ingyenes hirdetésekre és ismeretlen fejvadászokhoz. Kizárólag az időm pazarlására volt jó csak. Fejvadásszal találkoztam profival is, de az profession.hu-n hirdetett és ismertebb cég.

Harmadik dolog: Létezik olyan jól működő és, kifejezetten IT-s álláskereső portál, ahol az álláskeresők ingyen regisztrálhatnak és kis cégek is ingyenesen használhatják munkatárs-keresésre. Persze fejvadászoknak ez is pénzes.

Igazabol ha Treynek egy kis esze lett volna maga folozi le a hasznot. Ehelyett eladta a piacot a legnagyobb emberkereskedo cegnek...

Kene csinalni egy szavazast, hogy hanyan *talaltak* az allast keres/kinal forumon keresztul uj munkahelyet.

Nem kell egy nagy matektudas beszorozni a fenti szavazas eredmenyet 2 napi berrel. (ami min. 6eFt (a minimalberbol kiindulva), de inkabb 13eFt).

Dehat igy jar az, aki csak blogol...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

meg az jutott eszembe, hogyha Treynek ennyire nem volt lovese, hogy hogyan csinaljon penzt a hupbol, akkor csinalhatott volna egy szavazast:
"Hogyan vegyem ki a legtobb penzt a HUPbol?"
1. Eladom az Allast kinal topikot
2. Eladom az Allast keres topikot
3. Meg tobb hirdetest teszek ki
4. A 3-as, csak +szex.
5. Tiltogassak le nehany veletlen accountot, amit aztan penzert oldok fel. (aka. paypal)
6. Egyeb (leirom a hozzaszolasban)
7. Csak az eredmeny erdekel/Uccse fizetek.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

( khiraly | 2010. augusztus 27., péntek - 23:48 )

"Az a fajta ficko vagyok, aki elvarja, h ne kelljen fizetnie egy esetleges supportert, hanem ingyen kapjon a munkajat segito szakmai tanacsot, friss hireket leforditva magyarra, mellekelve az eredeti forrast, mindezt az ev 365 napjan, tekintet nelkul a szabadnapokra, unnepnapokra, nyaralasokra! Most meg, h az oldal uzemeltetoje es tulajdonosa szeretne profitalni az evtizedes munkajabol, faj nekem, h ezt a megkerdezesem nelkul teszi, mikozben en a jelenletemmel emeltem az oldal fenyet, faj, h nincs mar ingyen egy rovat az oldalon, pokoli kinok emesztenek, mert valaki megerdemelten jut anyagi javakhoz!"

Gondoltam bekapcsolom a forditogepet! :D

de miért csak a szád, pardon, a billentyűzeted jár?
találd meg a szavazás beküldése gombot és küldd be.

Az pedig egy közgazdasági vita tárgya lehetne, hogy annak van több esze, aki eladja azon értékeit, amik nem az alap képességeihez tartoznak, vagy annak, aki inkább küzd egy számára idegen piacon. Itt esetünkben az első történt, helyesen.

De o mar eddig is kuzdott a szamara idegen piacon (raadasul tul sok plusz idot nem is igenyelt), es nem is rosszul, mert - a fenti hosszaszolasok szerint - tobb szempontbol verte a piacvezetot.

--
Always remember - correlation does not imply causation.
Since realising this, my life has been so much better.

Bár én sem számítok itt régi motorosnak, szerintem ez nem valami íó húzás.
Gondolom Trey-nek meg van rá az oka, amiért így döntött...
Valószínű, hogy a leleményesség majd szül egy köztes megoldást előbb-utóbb.

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773

"annak van több esze, aki eladja azon értékeit, amik nem az alap képességeihez tartoznak, vagy annak, aki inkább küzd egy számára idegen piacon"

Az első gondolatom nem volt ellenséges az változással kapcsolatban (hasonlóan tiedhez), de ezzel vitatkoznék :) És nem közgazdaságilag, hanem informatikai szempontból. Lehetett volna belőle egy allas.hup.hu, úgy megoldva hogy a káposzta is jól lakjon. Spiller László ájtí fejvadász hirdetésdömpingje nyilván más elbírálás alá kell hogy essen, mint egy olyan ajánlat, amit igaziból meg sem hirdetnének, hanem ismerősök ismerősei közül kerülne oda valaki. Így most ki lett dobva a gyerek a fürdővízzel együtt. És hát ráadásul pont a profession.hu.

Nem igazán "lájkolom" az ötletet.
Aki Profession.hu-ra meg hasonló fizetős helyekre akarja felrakni a hirdetést az úgy is fel fogja rakni.
Itt viszont ugyanezt ingyenesen tehette meg és egy szűk kört célozhatott meg benne.

Az viszont tény, hogy az elmúlt időszakban elburjánzott a fejvadász hirdetések száma
illetve néhányunk nem kimondottan építő jellegű üzeneteivel rontotta a fényét a topicnak.

Én is ezen a fórumon találtam magamnak állást így nem örülnék neki ha megszünne vagy ilyen mértékben alakulna át.

Itt viszont ugyanezt ingyenesen tehette meg és egy szűk kört célozhatott meg benne.

Szerinted ha egy Unix/Linux szakember munkat keres, a Profession-t nem nezi meg, csak a hup-ot? OMFG
Persze, tudom, vannak olyanok, akik egyszer attevednek egy masik forumra, ugyanazokat a nickeket latjak viszont, es bamulnak, mint a hulye, h "Ti nem csak a HUP-on vagytok fenn?", viszont a tobbseg azt hiszem nem ilyen "egyszeru".

A kulcsszo itt az ingyenesen . Mert minek fizetni valamiert, amire itt ez a fasza kis oldal, tele olvasokkal, nyomassuk oda a hirdetest, talaljunk embert, gyujtsunk CV-t, ingyenesen .

Azt mennyire lajkolnad, ha 10 evnyi 24/7 ingyenmunkad utan CSAK masnak hajtana hasznot az oldalad???

Szerintem marha egyszerűen meg lehetett volna oldani ezt a kérdést:

Vagy legyen fizetős a cégeknek, mint ahogy ezt sokan javasolták, vagy legyen fizetős mindenkinek. Lehet hogy kevesebb pénz/több munka lett volna így, mint a Profession dealel, de az egész oldalt és közösséget nézve szerintem üzletileg is rossz lépés a P deal.

te írtad: "nincs más dolgod, mint létrehozni egy álláskereső portált(esetleg, ha van egy létezőt bevetni)"

most nem arról van szó hogy "dumálni könnyű, szal csináljál egy állásportált és győzd le a profession.hu-t", hanem arról, hogy hogyan lehetett _volna_ másképp, elfogadhatóbban csinálni.

meglehetne fontolni azt is, hogy az adott fórumba emelt díjas sms formájában lehetne csak új topicot nyitni.
Így trey-nek is van pénze belőle, egy 250ft-os sms-t meg bármelyik cég kibír. Igaz, ez nem feltétlen oldja meg a fejvadászok problémáját, de a témaindításban szereplő indokról mindenki jól tudja, hogy nem feltétlen fedi azt, amiről itt most szó van.

Ha meg nagyon nem boldogulnak vele, örömmel segítek a kivitelezésében, leprogramozásában (fontos szempontként díjmentesen:D);)

Engem a dologban az zavar, hogy a lényeg tűnik el ebből a dologból.

Kezdetben elég jellemző volt, hogy itt elsősorban linux/unix/programozás témakörben jelentek meg állás/munka lehetőségek. Az utóbbi időben viszont felszaporodtak a windows stb. hirdetések is. Ezt meg kellett volna valahogy állítani, mert szerintem nem tartozik ide.

Amitől az eddigi hup/állás rovat számomra lényegesen eltért a fejvadász dolgoktól az pont egyfajta szűrés volt. Nem jelentek meg véletlenszerűen - beállítások ellenére - takarítónő, MLM, stb hirdetések.

A jelenlegi ötlet, irány nekem nem tetszik.

Nem értek egyet, de ez az én véleményem.
Majd megszokjuk.
Ha a professionon keresztül jobban el lehet mondani valamit, mint natívan, akkor biztosan így van.
Egy biztos, a profession segítségével én még nem találtam állást, s ezzel sokan vagyunk így.
Aztán: Mi lesz igy azokkal, akik pusztán egy projekt erejéig keresnek munkatársat (pl. 1hét-1hónap határidővel)?

'lekene sslje'

azenoldalamponthu

Szerintem teljesen jogos a dolog, a szakmai fórum része elvégre elérhető marad.

Egyébként a hozzászólásokból megint csak az jó ősmagyar mentalitás világlik ki: ha egy akármit - jelen esetben hirdetést -, de mindenképpen hasznot hozó dolgot akar a jóember, akkor a külföldi azt kérdezi: mibe kerül ez nekem?, a magyar meg felhördül: még fizessek is érte, hö?

---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

voltak azert paran itt fenn, akik hozzatettek, hogy jobban bejott nekik a szakember keresi leendo kollegajat hozzaallas, mint a HR altal osszerakott sablon fejvadasz szovegek :)
korabbi munkahelyeim egyiken pl mi is inkabb ide raktunk ki allashirdetest, mert az innen erkezo emberekkel pozitivabb volt a tapasztalat, mint a fejvadaszokon keresztul jovokkel.

Egy picit felreerted a dolgot. Ez az oldal eddig nem volt penzorientalt, hanem elsosorban a kozossegert volt. Gyanitom, hogy kulfoldon se orulnenek ha egy oldal egy nagyon hasznos szekcioja hirtelen fizetosse valna, es nagyjabol mindenki ki lenne csapkodva onnet.

Csak pelda: innentol most mar nem adhatok fel olyan hirdetest, hogy penzert segitseget keresek egy szoba kitapetazasanak ugyeben, pedig ez elsosorban az 'Allast kinal' rovatba illik. Mielott kerded, hogy miert nem az expresszben hirdetek: nem a hirdetes ara a gond, hanem a megbizhatosag. A jelentkezoket vissza tudom vezetni az oldal felhasznaloihoz, meg tudom mondani, hogy a viselkedese alapjan en meg tudok-e bizni benne, es az alapjan donteni. Ugyanezert nem hirdetnek a tobbi nagy aprohirdetesi oldalon se.

Persze innentol a gyeplo el fog szakadni, es majd mas forumokban/blogokban fognak hirdetesek felbukkanni, szoval ez az intezkedes megint loszart se ert, de ez megint eg mas tema.
--


Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Bocsi, hogy gyökér leszek, de a "tapétázásra keresek szakit" típusú hirdetés max. csak a jóindulattal megtűrt kategória volt eddig is. Az "Állást kínál" leírása - amit a megfelelő helyen el tudsz olvasni - a következő:

"Ebben a fórumba lehet postázni az "Állást kínálok" típusú hirdetéseket. FIGYELEM: csak szorosan az oldal profiljába vágó álláshirdetésekről lehet szó! Más jellegű hirdetések törlésre kerülnek!"

Ez így van, amióta a topik létezik (IIRC).

--
trey @ gépház

Az a baj, hogy ugyan sokak szerint a közösséggel már nem foglalkoznak, de félek tőle, hogy ha indítanék egy tisztán közösségi oldalt, amit magam finanszíroznék, ott elszabadulna a pokol. Ha komoly igény van rá, felőlem mehet, de szerintem 10 perc anyázáson túl holnaptól is ugyanúgy mindenki a HUP-on lesz fent.

Jobban örültem volna, ha inkább a hup.hu minősége javul ahelyett, hogy bezártok egy olyan topicot, amire heti rendszerességgel jártam.

Sajnos az oldal a kezdeti hobbi projekt minőségéből nem tud kinőni, pedig a felhasználók száma és a látogatottság egy professzionális oldal szintjén áll.

És ez pontosan az ilyen döntések miatt van. Nem is értem, hogyan van itt ennyi látogató és jó szakember. Több munkát is itt találtam, ezentúl szelektálhatok a drupal.hu, weblabor hozzászólásai, meg a többi minőségtelen szemét közül.

--
http://sandor.czettner.hu

:)

akár házon belül is lehet megkerülni ezt pl külön topikba az off szekcióban... :P

No rainbow, no sugar

Meg kintrol olvastam a levelet, es a repulon gondolkoztam, hogy ez most kinek lehet jo. Most nincs erom / idom minden kommentet elirni, s nem hinnem, hogy trey magatol talalta volna ki (no meg azert Neki ennel jobb a helyesirasa), legalabbis amikor a topicot olvastam, az elso 50 hozzaszolas kozott az O neve nem szerepelt. Nem tudom, hogy azota irt- e, de majd megnezem.

En december elejei kezdessel szerettem volna valamikor november meghirdetni 4 python fejlesztoi poziciot itt, de ha ez tenyleg bekovetkezik, nem fogom. Gondolom nem nehez kitalalni, hogy nem amiatt a nem tudom hany forint miatt, amibe kerulne... . Ennek inkabb elvi okai vannak.

En sem orulok Neki, hogy pl. neha a pannonjob vagy az slsoftware (utobbinal sajnos dolgoztam is) beszabadul, es 20 perc alatt a kint levo 20 topic felet betoltik. Legalabb egy topicba raknak az osszeset, altalaban ugyis hasonlo munkakat hirdetnek. No mindegy, szerintem egy sokkal jobb megoldas lenne, hogy az ilyen usereket _konyortelenul_ kitiltani, es megirni Nekik, hogy ez nem idevalo, vagy ezt a topicot moderalni. Tudom, tudom, utobbi penzbe kerul, vagyis valakinek az idejebe, de el tudom kepzelni, hogy valaki szivesen raaldozna napi 20 percet a szabadidejebol, hogy az aznapi hirdeteseket szelektalja. Persze ekkor a hirdetesek kesnenek, de meg talan az is jobb megoldas lenne.

Csak ennyit akartam.

Jo kerdes, nem repulgetek annyit, bar ez a ~16 repules 10 honap alatt... . Egyszer- ketszer mondjuk tenyleg jo, amikor egyedul van az ember, demanagyon tele volt. Remelem a nyar miatt, es visszaall az a rend, hogy a szarnyon lehet egyedul egy harmasom :- ). Igen, az elet nagy problemai. Bar csak ez lenne a legnagyobb :- ).

Ez kb. olyan, amikor az apuka penzt szed a furdoszoba ablaka elott amikor a lanya zuhanyozik.

Persze o csinalta, meg a furdoszoba is az ove, sot meg lehet, hoyg a jarda is, de valahol azert visszataszito.

Meg akkor is az, hogyha tortenetesen az apukanak anyagi gondjai vannak (pl. iskolakezdes kiadasai).

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

:-)

Szerintem talalj jobb peldat, es irdd ide.
Tul sokat olvastal ki a hozzaszolasbol.

Egy hatarozott pelda sokszor jobb, mint a rabeszeles/meggyozes.

A gyerekeim meg, koszonom, jol vannak. Kozosseg resze meg sose legy, ugyis csak csalodsz bennuk.

Egy Brian eletes jelenet jut eszembe, de nem hiszem, hogy nekunk beszelgetnunk kellene.

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

2 éves regisztrációmmal nem akarok túlzottan beleszólni Trey dolgába, csak egy személyes tapasztalatot szeretnék megosztani veletek.

Még tavaly találtam itt munkát. Egyszerűen beszélgettünk valamiről (már nem emlékszem, túrni meg nem szeretnék), csak mellékesen megemlítettem, hogy munkát keresek, vhogy szóba került.

Ezek után a későbbi főnököm pm-ben megkeresett, h konkrétan milyen munkát keresek, pár levélváltás után behívott interjúra, nem sokkal később pedig már ott dolgoztam. Nem volt álláshirdetés, semmi.

Ennek a lehetősége a továbbiakban sem vész el.

________________________________________________________
"I do not fear computers. I fear the lack of them."
/ Isaac Asimov /

"A lehetőségeket megvizsgálva arra jutottunk, hogy korlátozással vagy szűréssel a probléma nem orvosolható, hiszen sem lehetőségünk, sem erőforrásunk nincs arra, hogy a hirdetés és hirdetés között különbséget tegyünk."

Ez most akkor mit jelent? Továbbra is lehet "spam határát surló" hirdetéseket beküldeni az offtopikba, stb, vagy mi?
Vagy 09. 01-től majd mégis ki lesznek szűrve üzleti alapon?
Szerintem egy kiemelt boxba nyomhatnád a "profi" fizetős cuccot, a "csóróbbja" meg folytathatná ugyanott.
Szóval valahogy úgy kéne megmaradnia a káposztának, hogy tisztázod a profi pénzeszsákkal a fenti idézetben lévőket, és nem kezd el hirtelen mégis "erőforrás" lenni arra, amire "nincs lehetőség".
Jó sok irigyed lett hirtelen, nem lennék most a helyedben!!!

Az adományozós szál az nagyon felesleges volt az elején, teljesen nyilvánvaló, hogy semmi köze ehhez, hozzátéve, hogy egyszeri alkalomról volt szó és jelentéktelen összegről, ami felhasználásra sem került, nem mellesleg az FSF alapítványhoz.

Ahhoz sem férhet kétség, hogy Trey tetszőleges döntést hozhat a HUP-al kapcsolatban, meg is szüntetheti, ebbe senkinek semmilyen joga, lehetősége nincs beleszólni.

Az lenne a legmegfelelőbb ha Trey együttműködne, együttműködött volna a közösséggel többek között a moderálás, kiszervezés stb. kérdésében is, de Trey alapvetően nem csapatjátékos, ahogy azt sem ismeri fel, hogy önmagában nem az ő tevékenysége (hírek szerkesztése, moderáció stb.) teszik azzá a HUP-ot ami (gyk. közösségi oldallá).

Én sem tartom megfelelő döntésnek a kiszervezést, még kevésbé a Profession.hu-t a sokak által felsorolt okok miatt, de nem esek abba az illúzióba, hogy nekem itt bármilyen beleszólási jogom van a dologba, legfeljebb közösségként kéréseket fogalmazhatunk meg Trey felé, az, hogy figyelembe veszi vagy sem már teljesen az ő dolga.

Szerintem Trey azért hozta létre a hupot, hogy valamilyen szinten örömét lelje az oldallal járó munkában. Ha számára megterhelő és kellemetlen feladat az álláshirdetések szűrése, senki nem várhatja tőle hogy vállalja. Igaz hogy többen felajánlották a segítségüket, de így, hogy egy ingyenes szolgáltatást kötelezettség nélkül használó emberek is keresetlen szavakkal kérik ki maguknak egy-egy döntését(Mi lenne ha itt még valaki moderátor, segédadminisztrátor vagy bármi más lenne?), nem csodálom, hogy nem kér belőle. A kiszervezés szerintem a legjobb megoldás, mert így megtarthatja a változtatás jogát és pénzt is kereshet vele.
De ez csak a saját véleményem.

+1, az olyan közös dolgokban, ahol a demokrácia az irányadó, előbb-utóbb széthullik/eltöketlenedik minden. Egy fórumon ne legyen demokrácia, akkor hosszú életű lesz. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor meg el lehet menni:)

---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

>Ahhoz sem férhet kétség, hogy Trey tetszőleges döntést hozhat a HUP-al kapcsolatban, meg is szüntetheti, ebbe senkinek semmilyen joga, lehetősége nincs beleszólni.

ez mind igaz lenne ha nem hasznalta volna a kozosseg szot a hirben...
ha erdekelte volna a kozosseg akkor azt csinalta pl hogy: "****k ha nem adomanyoztok nekem (az en szamlamra, nem az fsvalami szamlajara) x osszeget honaponta akkor ez es ez fog tortenni"

ertem en hogy trey oldala de ha mar bele van keverve a "kozosseg" egy oldal eletebe nincs (erkolcsi) joga az "adminnak" egyik naprol a masikra onkenyesen akarmit csinalnia ami negativan befolyasolja a kozossegi eletet

> Nevezzük nyugodtan az "admin"-t az oldal _tulajdonosának_. Köszi.

Nevezzuk nyugodtan az "admin"-t az oldal _tulajdonosanak_, akit szerzodesek kotnek, es ugy tancol, ahogy masok futyulnek.

Csak, hogy teljes legyen a kep...

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Aruld mar el, mi faj neked ezen ennyire, kisember? A te penzed es munkad fekszik ebben az oldalban?

Mert miota ez a topic beindult akkora pofaval nyomatod a gyomorforgato beszolasaidat a szeptemberi iskolakezdesrol es a helyes penzszerzesrol, h neked tuti tudnod kell a frankot!

Csak azt sugd mar meg kerlek, amikor pl Trey elment egy hetvegere kikapcsolodni es nem voltak friss hirek, szemely szerint TE hany cikket, linket, forditast postoltal?
Amugy milyen gyakran is kuldesz be forditast? Sajat cikket? Linket?

Volt mar eszedben, h az adminnak otletet adj, hogyan vegyen ki penzt az oldalbol? Megvan a topic, amit nyitottal? Esetleg egy mail amit errol neki kuldtel?

Esetleg neked is van hasonlo 10 eves projekted?

Valaszt varok minden kerdesemre!

> Esetleg neked is van hasonlo 10 eves projekted?

Van. Es nagyon sok penzt elvitt/elvisz. Vegulis mi vegre vagyunk a vilagon?
((Hogy valamit alkossunk.))

> Valaszt varok minden kerdesemre!

En is sok mindent varok.:-)

Nekem az a bajom a mostani lepessel, hogy teljesen kisstilu, technikailag visszalepes, es anyagilag majd' a legrosszabb.

Ha tenyleg elolvastad a hozzaszolasaimat, akkor talan leszurodhetett volna, hogy mindenki jobban jart volna, ha:
1. trey maga szedi be a sapot, es nem etet egy mafiat meg pluszba
2. a jelenlegi problemat (fejvadaszok spamjei) is meg lehetett volna oldani, amivel kb. ugyanannyi penz johetne be, mint ezzel a profession.hu-s deallel (bar itt a konkret szerzodest kellene latni)
3. Erkolcsileg es technikailag is rossz lepes.

Bizony mondom neked a valot h1n1, midon kijovek vala az mennyeknek kapujan igy szolanek vala:

"A te lenezo stilusod semmivel se jobb, mint az enyem."

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Trey, egy picit ezt tenyleg gondoljuk at.

Azt gondolom, a kozosse reszerol ez eleg osztatlan nemtetszest aratott.

mielott egy szot szolna barki, ez egy kozossegi oldal, ez attol mukodik, hogy itt van egy csomo mas ember, ellentetben a hwsw-vel, vagy indexszel, origoval, ahol nincsenek.

Az is nyilvanvalo, hogy ez most egy uzleti vallalkozas, trey masodallasa, amiben nem egyedul reszesedik.

Teli vagyunk HR hirdetesekkel, spillerek (kelly's), pannonjob, oke, ertem.

De az ilyeneket egyszeru megkulonboztetni: ok csak oda postolnak!

Szurni egyszeru, csak karmarendszert kell bevezetni: ha valaki mar evek ota hup tag es van tobbszaz nem allashirdetos kommentje, valoszinutlen, hogy fejvadasz lenne. Ez egy egyszeru select, naponta, hetente futtathato. Megirom, vagy vmelyik drupalos megirja, ha ez kell.

Ha a profession kulcsszot akar kivezetni ide, ezt most felejtsuk el, eleg egyertelmu, hogy nem fogunk ranezni. Az adsense-t is tiszteletbol kattintgatjuk - en legalabbis neha - nem azert, mert erdekel, mi van a reklam tuloldalan, betolt, bezarom, 20 ft a hupnak.

Ha page valtas van, az eletbe nem hozza be a presztizsveszteseg arat! Nem resze az oldalnak, egy furan elhelyezett ad, nem fogunk ra kattintani.

Ha a profession itt announce-ol, a kommenteles ettol meg szinten nem fog mukodni, meg annyira se, amikor a spillerek kuzdenek itt.

En siman befizetnek paypalon mondjuk 250-et (ez egy szep ar) egy allashirdetesert, ha tudnam, hogy ez exkluziv allashirdetes, nem keveredik azzal a szemettel, ami a profession.hu-ra felkerul, es nem jelentkezik ra minden idiota, aki az informatika kulcsszot kepes begepelni a keresobe.

De az eredeti formajaban akik ezt kitalaltak, max "magyar szinten profik" - ez nem fog mukodni:

Azoktol az emberektol, akik itt kommentelnek, hogy nem kene, komolyan azt varjuk, hogy majd ha lesz, atkattintanak?

Tanultam szociologiat, tdk-ra keszultem belole, dolgoztam szociologia tanszeken egy evet, csinaltam kozossegi szolgaltatast (ami, amennyire akartuk, bejott, tobbre nem volt eronk sajnos), ismerem a nema tomegek elmeletet, de ez nem az a hely! Itt nem ervenyesek az altalanos szabalyok, nem azonos a konverzios fuggveny!

Ez a hirdetonek se jo, hiszen az osszes idiota hr-essel, aki azt se tudja, mi az a unix, csak van egy keretszerzodese a professionnel, versenyzik, ahelyett, hogy csak azokkal tenne, akik szakmabeliek.

Szar hogy bejon a pannonjob, de a pannonjobnak nem fog megerni egy relativ magas osszeget hogy itt hirdethessen, mig szakmabelinek igen. Ha meg megeri, egeszsegere.

Viszont ha minden hirdeto aki fizet, bejohet, a rovat szinvonala esik, es ez most is latszik, mar en is ritkabban kattintok az allast kinal forumtopicokra.

Lehet duhvel reagalni, sokan a penyuket kovetelik vissza, masok forkolnanak, ertem, ha ez bant valakit, de inkabb inni kene egy vorosbort, lefekudni aludni, es ujragondolni.

Ha ez a szerzodes meg nem rogzitett, ennek a felteteleit meg kene valtoztatni, mert ez a meccs igy hosszutavon veszteseges, ebbol ezzel a megoldassal nem lehet jol kijonni, es nem csak a negativ kommentelok miatt - ha ezt a cikket nem kommentalna senki, akkor is meghalna az allast kinal rovat ettol, nem lenne uzletileg ertelme.

Persze lehet azt mondani, ez bulk szerzodes, kifizetnek x evet, hatha bejon, es bar tudjuk hogy nem fog, de adnak lovet, igy hol szarom le, de nem igy kene hozzaallni, ha nem muszaj. Talan meg szeretjuk ennyire ezt az oldalt.

Kikerem magamnak hogy nem relevans :) par evet eltoltottem azert a kozossegi mediaban, meg tudom mondani neked, mitol mukodik vagy nem valami.

A vilag legfontosabb konyve a Biblia, 1200 oldal. De a design patterns se fer el egy sms-ben.

Szoval a fontos dolgokat hosszan irjuk. Get used to it.

(igen, akinek ehhez nincs turelme, hulyen fog meghalni, ez van.)

Magyar web. Itt szoktak borulni szerzodesek napokkal bevezetesi hatarido elott, sajnos ezt a keseru oldalan tanultam meg, de volt, hogy orultem neki.

Es ettol ez meg lose-lose szituacio, hacsak a profession.hu nem azert fizet, hogy elhallgatasson egy konkurenciat - legalabbis ha ez lesz, mindenkeppen: http://hup.hu/allasajanlatok

Nem értetted meg, az írásbeliség nem a szavak leírásából áll. Azaz beszédanalizátor leírja a kiejtett szavaidat abból még nem lesz post:) Amit te írtál ilyen, és az ilyet _nehéz_ olvasni nem az a baj vele, hogy hosszú. Ezt jeleztem.
A világ legfontosabb könyve szekcióról szinte minden embernek más fogalma van. Ezt a könyvet amit felhoztál kb. 1milliárd tartja fontosnak(a 6-ból), javaslom ne hozd fel máskor, mert esetenként kulturálisan megrekedhetsz :). Nem mellesleg több "könyvből" áll, és a mondanivalója lényeges. Szóval kicsit erős a hasonlat.
A tartalomra: Szerepet tévesztettél, senki nem kérdezte te hogy gondolod miként kellene.

Nem szeretek szemelyeskedesbe belemenni, de most az egyszer megteszem.

A senki nem kerdeztere annyi lenne a reakciom, hogy valoszinuleg nem veletlenul van ott a "hozzaszolas" gomb, mint ahogy ugy latszik, te is megtalaltad a "valasz" gombot,bar az incentiva nem teljesen vilagos elottem, de nem baj.

Kozossegi mediaval foglalkozom, megegyszer elmondom. Amikor a hup eladasarol szolo hirek felreppentek, aznap este tudtam, kinek, mert csak korbe kellett kerdeznem az aktualis buli konyhajaban, es aki nem mert valaszolni, annal volt.

A kulonbozo irasi stilusokrol szinten vitatkozhatnank, azert hasznalom altalaban a 20. szazad elejere jellemzo novellastilust hozzaszolasokban, mert meg olvasmanyos, es meg ertheto a logikai vonulata.

Azert vicces amikor engem akar valaki kioktatni a webes irasrol :) Evek ota irok, sot, tanitok ra embereket, neha iskolaban, treningeken.

Teny, hogy ez egy filteriras: a nep 70%-a skippeli, tipikusan az a 70, aki nem tudja,miert merem ezt megtenni.

Mar csak az a kerdesem, te mit keresel a masik 30ban, latvanyosan nem neked szol.

"Kozossegi mediaval foglalkozom, megegyszer elmondom. Amikor a hup eladasarol szolo hirek felreppentek, aznap este tudtam, kinek, mert csak korbe kellett kerdeznem az aktualis buli konyhajaban, es aki nem mert valaszolni, annal volt."

ilyen belterjes webkettes bulikra csak szabi jar a hwsw-től. :)

Nem azt írta senki se, hogy hosszú, én is finoman csak azt írtam _sz@r_. Nem érthető, gondolathányás. Én is szoktam ilyet, de ha van erőm kijavítom te meg büszke vagy rá. Nofene.
Persze csodálatos és követendő is lehet ezért a gyöngyszemeket kiemelem:

"Azt gondolom, a kozosse reszerol ez eleg osztatlan nemtetszest aratott."

"ez attol mukodik, hogy itt van egy csomo mas ember,"

"Ha page valtas van, az eletbe nem hozza be a presztizsveszteseg arat! Nem resze az oldalnak, egy furan elhelyezett ad, nem fogunk ra kattintani."

"Ha a profession itt announce-ol, a kommenteles ettol meg szinten nem fog mukodni, meg annyira se, amikor a spillerek kuzdenek itt."

"Azoktol az emberektol, akik itt kommentelnek, hogy nem kene, komolyan azt varjuk, hogy majd ha lesz, atkattintanak?"

Megirigyelheti bátran bárki. Na ne...

Igen, tudod, egy iPadrol egy nappalibol nehez gyorsan osszeszedni a gondolataidat, de akkor kedvedert...:

  • A HUP kozossegi oldal
    • Ezzel tobb a szokasosnal
      • Itthon ritka
      • Magyar webmarketingesek nem ertenek hozza (meg mindig)
        • Mert specialis itthoni korulmenyek ezeknel (kulfoldi minta nem alkalmazhato konnyen)
        • Itthoni piac 95%-ahoz nem kell ez a tudas (azokra igen)
        • A HWSW es a Profession-hez se!
    • A negativ feedback egyertelmu
      • Szociologia matek: Nem fog mukodni
      • A hozzaszolasok, hozzaszolok, velemenyek, olvasasmennyiseg alapjan itt
      • A pontos modszertan tul hosszu es matekos ide.
  • Reklamlink ne ugorjon ki hupbol
  • A HUP ne legyen elerheto atlag profession ugyfelnek
    • A HUP exkluziv felulet
    • Sem az atlag profession jelentkezo, sem az atlag profession hirdeto nem azonos a celkozonseggel
    • Az osszemosasa egyenlo a megszuntetessel
  • Filterezni egyszeru lenne
    • Reputacios metrikak
    • Tagsag hossza
    • Hozzaszolasok merteke, helye
    • Mar megvan, csak hasznalni kene
  • Exkluziv felulet
    • Szakmabelinek (nem HR) kell megerje
    • 1 EUR pl. realis ar
    • Professionnel csak a pannonjob szaporodik fel, a szakmabeli hirdeto eltunik
  • Ezt penz hoz a konyhara, teny, DE:
    • Megszunik egy kozossegi felulet
    • Megszunik az exkluzivitas
    • A hatekonysaga kozel zerus igy, nem eri meg
  • Javaslat
    • Kozossegi feluletkent megtartani, ES
    • Exkluzivitast pofatlanul kihasznalni (csillagaszati aru hirdetesi hely pl. IBM-nek, Morgan Stanleynek)
    • Reputacios modszerekkel szurni, ki tag, ki HR-es

Roviden: professionnek kidobott penz, hupnak kidobott reputacio, lehetne ezt jobban is.

A hozzászólásaid közül valamelyik korábbiban volt, amikor nem szerény arcmérettel kifejtetted, hogy vicces az, ha valaki téged akar kioktatni a webes írásról. Ez az "öndicséret mindig büdös" kategória nálam. Ez a legfőbb baj.

A következő baj, hogy itt felsoroltál kb. annyi fejlesztési igényt a szoftverrel kapcsolatban, aminek a költségét, szerintem, 20 év alatt sem termelné ki a portál. B kérdés: vajon van-e ideje Treynek ilyeneket fejleszteni? Az ő megkérdezése nélkül én a nem válaszra tippelek.

Én nem tanultam szociológiát, bár csoportok viselkedését igen, nekem csak a kb. 17 év ilyen irányú tapasztalatom van, erre támaszkodva tudom megjósolni, hogy mi fog itt változni. SEMMI.

De nyugodtan irogasd a kilométeres hozzászólásaidat, eddig is elolvastam, ezután is el fogom, csak azt nem látom benne, hogy fedné a valóságot a tartalma...

Ondicseret? Bocs, a srac elkezdett ismeretlenul anyazni :)

Fejlesztesi koltseg: nem ertek egyet, ennek a fejlesztesi koltsege (modszertan):

  • 1 db background service, amely megnezi, a user hany eve volt regelve, es
    • Iden volt-e mar nyito hozzaszolasa allaskinaloba (lent javasolta vki)
    • Legalabb 1 eve tag-e es evente legalabb x kommentet ir-e nem allaskinalos rovatba
    • Nem admin-e

    Ez alapjan engedi a hozzaszolast
    ez 1 EX + 3 ILS

  • 1 db uzenetkuldo modul valamely e-mail cimre (drupal default)
  • 1 db paypal firewall a fenti modulhoz - legyen, kedvedert, 4 EX
  • Egy nagyon elnagyolt kalkulacioval: 1 EX az 16 munkaora, 1 ILS pedig 14 - ez szumma 120 ora, 3 het fejlesztesi ido. (Igen, hasznaljuk. Igen, mukodik. Evek ota. Valtozo teamekkel, valtozo ugyfelekkel. Leszarom hogy a tobbi hasraut, egymilliard legy tevedhet.)

    Ha nem akarsz ebbol penzt szerezni az 60 ora, masfel het. Ha le mered kerni az infot live akkor siman 3 ILS, 1 het - a gyakorlatban azert lassuk be, ezt a hetet egy drupal hookra, meg egy SELECT queryre mondjuk, es azert 3 ILS, mert 3 tablat (user, profil, node) kell csesztetni.

    Ezek a PM-szintu kalkulaciok, relativ hulye programozokra (2 ora egy FPU, ne vicceljunk)

    Most mit csinalnak? Legjobb esetben is admin announce van (ami kb. ugyanaz, csak valszeg beepitett feature), vagy RSS.

    Ne aggodj, en se vagyok idealista, de birtam mar jobb belatasra embereket. En vagyok az a geci architekt, aki az ugyfel kepebe mondja, hogy "neked erre nincs szukseged". Nem mindig szoktak erte szeretni, teny.

    De vannak elonyei, ha valaki megse sodrodik az arral. Az hogy ebben az orszagban ez van 20 eve... ez csak az esetek donto tobbsege, nem mind.

    Oké, tehát a fullextrás megoldás 120 óra fejlesztést igényel szerinted. Vegyük sorba:
    - Trey felújít, vagy nemrég fejezhette be. tehát ha nem azt csinálja, amiért a fizetését kapja, akkor van rá reális esély, hogy a konyhában fúr-farag.
    - Trey most vett biciklit, napi 10 kilométert akar tekerni vele.
    - írta, hogy időnként beülnek sörözni egy meccs bámulása erejéig valahova.
    - van családja
    - végül és utolsó sorban akár napi 6-7 órát is babusgatja a hupot.

    Szerinted mennyi idő alatt tudna erre 120 órát szánni? 240 nap alatt? És egy eurós árral, napi 2-3 fizetett álláshirdetéssel számolva, mennyi bevétele van ebből? Napi egy ezres bruttó?

    És ilyen gazdasági paraméterek között, te, kedves architekt, miért nem kiabálsz ezerrel, hogy "neked erre nincs szükséged?"

    Igen, a hup ennyire nem egyszemelyes projekt, egyfelol.

    Masfelol a 14es szorzo az enterprise kornyezetre jellemzo kavezgatos, nem motivalt, lassu vilage. Ez kb az az ido, hogyha meg akarod csinalni, ennyi ido alatt leszel kesz vele (az enterprise programozo legnagyobb hibaja, hogy o nem akarja, o csak a penzert jott. Szegeny epp ezert otvarlassu, es a kodjahoz is eros kontroll kell)

    Szoval ez a 120 ora nem netto, hanem brutto, es kozel se 25% a ketto kozt a kulonbozet, inkabb 100-150.

    Vegezetul: azert lettem architect, mert nem engedtem ki soha sz.rt a kezembol, akkor se, ha fizettek erte. Marpedig ez nem tunik jobbnak, mint ami most van, sot: hatranyait megtartva dobja el az elonyeit. Profession.hu-n a pannonjob fog hirdetni, nem a komoly ceg, es minden idiota jekentkezik ra, nem (csak) a hupper.

    Kiabalok: az is fejlesztes, ami most tortenik, csak rossz iranyba.

    >Szerinted mennyi idő alatt tudna erre 120 órát szánni?

    Ezt ugy mondod, mintha Trey tudna programozni, vagy legalabbis 1000 sornal tobbet irt volna eleteben...

    ---
    Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

    Köszi, hogy vetted a fáradtságot.
    Hogy az én hozzáállásomat is értsd (30%?):
    1, Nagyon nehezen olvasható volt az előző bejegyzésed (csak vegyük a fent kiemelt részeket, és máris lehet tényként kezelni), de más volt mint amit csak úgy hagysz a fenébe, mondom szólok: ez nem az a fórum.
    2, Beszólásnak vetted, "segghülyének" néztél (nem olvasom el mert "hosszú").
    3, Mikor tisztán leírtam még egyszer mi a baj, "ismeretlenül" elkezdted fényezni magad: Neked lehet, és direkt így kell.
    4, Nálam ez nem ad vitára okot, ha így gondolod, hát a szál zárva.
    5, Szólt más is, arra is azt reagáltad, máshogy nem lehet, és csak hosszan lehet.
    6, Alpári bunkó formában kiemeltem mire gondolok, erre bemutattad tudod máshogy. Kiváló. Ez sokkal olvashatóbb, és ha ez születik soha nem szól meg senki érte, a formázást elhagyva még sokkal több időt sem vesz igénybe mint az eredeti.

    Örülök, hogy változtattál az eredeti elképzelésen.
    A tartalomról: Trey döntött. A véleményed, hogy "kellett volna" van helye. Hogy "kellene"-nek nincs helye.

    Nezd, a ket bejegyzes kozott akkora az informacioveszteseg, hogyha linkelnem kene, meg mindig inkabb az elsot linkelnem.

    Nincs uteme, nincsenek hattertonusai, konnyebben olvashato, de pont a lenyeg veszik ki belole.

    Amikor mar nagy volt az ellenallas, irtam be a "tartalomjegyzeket". Ahogy mondani szoktuk: a terkep nem a taj.

    Az infosok jelentos resze keptelen sorok kozt jol olvasni, igy nem veszi eszre a kulonbseget, pedig van.

    A fenyezes elsosorban arrol szolt: koszi, tudom mit csinalok. Lehet faradt voltam es visszaszoltam, ne haragudj.

    Nem gondolom, hogy mult idoben kene beszelnunk egy ertelmes emberek altal vezetett szervezetnel egy rossz dontes meghozatala es bejelentese utan, de bevezetese elott az alternativakrol.

    Ennel sokkal jobban hiszek ezekben az emberekben.

    Te mit hadoválsz itt magyar ékezet nélkül az ütemről meg a tónusról?

    ha te komoly architekt lennél, tudnád, mi az, hogy aláírt szerződés. Nem hiszed, hogy múlt időben kell beszélni? Azt sem látod, hogy kivel akarsz beszélni (v.ö: ertelmes emberek altal vezetett szervezet, mint a te álmod és a valóság: Trey, 1 darab ember).

    Nem kellene legalább a vita kiindulási alapját figyelembe venni?

    Bambano, tovabbra is felhivnam a figyelmed, hogy ez itt Magyarorszag :)

    Egy ceghez cimzett [nyilt] levelet valszeg ugy kezdesz, hogy Tisztelt Igazgato Ur/ Asszony, itt se teszunk maskepp. :)

    Mit hadovalok ekezet nelkul: nem szukseges hozza. Sot, szandekos nyelvtani hibat is szoktam ejteni, ha epp ugy hozza a helyzet, hogy tudom, hogy amiatt megakad a szon a szemed :)

    Azt pedig nem gondolom, hogy Trey egyedul dontott volna igy, s a cikk se igy volt megfogalmazva.

    Esetleg nezd meg a linkedin profilomat, ha ennyire nehez elhinni, hogy ez a titulusom.

    "Szurni egyszeru, csak karmarendszert kell bevezetni: ha valaki mar evek ota hup tag es van tobbszaz nem allashirdetos kommentje, valoszinutlen, hogy fejvadasz lenne. Ez egy egyszeru select, naponta, hetente futtathato."

    Vagy esetleg pl. évi 1 db hirdetés ingyenes, így az alkalmankénti ajánlatok lehetősége mindenki számára megmarad, a pannonjobnak és társainak viszont ez nyilván nem elég.

    Siralmas ez a rinyahegy a HUP végéről. Akit nem érdekelnek az álláshirdetések, az ne olvassa azokat. Ha pedig az egész nem tetszik, nos a HUP-ot olvasni se kötelező.

    Nem értem a felháborodást.

    A komoly álláskínálók valószínűleg eddig is hirdettek valamelyik fizetős oldalon, vagyis nekik annyira nem fog fájni a dolog.
    Az alláskeresők pedig ugyanúgy meg fogják találni itt azt, amit eddig.

    Trey szempontjából pedig tökéletesen érthető a dolog. A HUP-al munka van (gondolom nem kevés), ha pedig az ember ezt ingyen vagy mogyoróért csinálja, akkor egy idő után simán elveszítheti a motivációjat.
    Jó lenne ez nekünk?
    Na ugye.

    Vagyis ha ez kell ahhoz, hogy a HUP megmaradjon annak ami, akkor részemről welcome.

    A felhaborodas annyibol jogos, hogy tobbszorosen fel lett ajanlva, hogy segitenek emberek az oldal moderaciojaban, karbantartasaban, ez sorozatosan el lett utasitva. Ilyenforman egy kicsit furcsa ez az egesz.

    Kezd a HUP tulsagosan penzorientaltta valni, noha ez eddig egyaltalan nem volt jellemzo. Hogy is fejezzem ki finoman: igen, volt arrol szo, hogy ez valtozni fog, csak arrol nem volt szo, hogy ekkorat fog valtozni. A kovetkezo a tagdij lesz?
    --

    
    Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
    

    Rohadtul fordítva ülünk a lovon.
    Az oldal tulajdonosa azt tesz az oldallal, amit akar. Ha tagdíjat akar bevezetni, akkor bevezeti. Ha ki akarja húzni a szervert a konnektorból, akkor kihúzhatja. Senki nem kérheti tőle ezt számon.
    Ha én úgy döntök, hogy mától belépődíjat szedek a házam kapujában, az rohadtul az én dolgom. Más kérdés, hogy a kutya nem fogja rám nyitni az ajtót.
    Nyilván itt sem fognak öntökönszúrást elkövetni, úgyhogy teljesen fölösleges a hiszti.

    Amig más munkájának az eredményét valaki ellenszolgáltatás nélkül élvezi, addig szerintem maximum köszönetet mondhat. Nem arról van szó, hogy ne legyenek észrevételei vagy ne kritikzáljon - tegye. Hogy a tulajdonos ezt meghallgatja vagy nem, vagy hogy erre hogy reagál - az szintén teljesen az ő döntése. Ismét egy olyan dolog, amit senki nem kérhet számon rajta.

    Egyébként az "állást kínál" hirdetések fizetőssé tétele viszonylag kevés embert érint, azokat sem érzékenyen. Biztos vagyok benne, hogy az itt cirkuszolók 90%-a soha nem adott fel álláshirdetést, és soha nem is fog.

    - trey, sok sikert, és anyagi sikert is kívánok a változáshoz
    - a közösség, ami a hup körül szerveződött, remélem nem csak kéthete-fan-linugzról-már-hallottam-pistike, ez esetben megérti, hogy egy iszonyúan komoly dolog minden nap tucatnyi friss hírt összevadászni, site-ot karbantartani, moderálni az év 365 napján.
    - Ez legalább 3 ember munkája, de trey ezt főként szerelemből végzi.
    - Ostoba / kommunista az, aki szerint a szerelemből végzett munkáért nem kell pénz. Az embernek egy élete van, és amit fizetés nélkül tölt el, azzal a családjától és a saját életétől veszi el az időt.

    - Ha még ez sem győztem meg őket, akkor kérek megoldást a hőbörgőktől a topicban vázolt problémára, úgy, hogy az jól működjön, és trey-nek ne kerüljön több idejébe. Vegyétek észre, hogy pont ez a lényeg: most plusz ember csinálja a site egy részét pénzért, trey pedig végre a sok év munka után valamennyi pénzt visszakap a rengeteg munkájáért.

    Remelem azert vegig is gondolod amit irsz.
    Mert ez igy blodseg ugy ahogy van.

    1. Ha treynek penzre van szuksege, akkor nem eladni kellett volna a piacot, hanem o maganak beszedni a sapot. (ezt mar tobben, tobbfelekeppen kifejtettek)
    2. A forum allast-kinal rovat kb. 5%-a sincs a teljes site uzemeltetesenek. Es konnyeden alabb viheto (pl. 2 ingyenes hirdetes/ember es akkor a fejvadasz cegek akik itt eloskodnek, legalabb fizettek volna).
    3. A profession.hu a legszarabb technikai megoldas, es erkolcsileg is finoman szolva kifogasolhato.
    4. Nagyon sokan (a multban) ezen a forumon keresztul talaltak munkat, ami ezekutan igencsak ketseges.

    Ahhoz nem kell atomfizikusnak lenni, hogy belasd, a hup uzemeltetesenek a 60-90%-a az cikkforditas.

    Tehat most egy alforum kiszervezese az kb. a szarnak egy pofon. *Minimalis* haszonert.

    Olvasd vegig az osszes hozzaszolast, a talpnyalas helyett. Es vagy u-w, vagy pedig u+r.

    Khiraly

    ---
    Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

    "Ahhoz nem kell atomfizikusnak lenni, hogy belasd, a hup uzemeltetesenek a 60-90%-a az cikkforditas"

    Mondanivalómnak a kapacitás hiánya volt a lényege, de erre pont egy szót sem vesztegettél.
    Treynek erre már nincs ideje.
    Választania kellett aközt, hogy bezárja, vagy hogy kiadja.
    Tehát te mostantól ezt elvállalod ingyen, legalább évi 360 napon át? ez egy megoldás lenne, mehet?

    Fikázás, észosztás könnyű. Dolgozni mindennap nehéz.

    "talpnyalas"
    karma -1

    Friss hus vagyok read only modban leginkabb, de azert nem artana pontositani a "hasonlo rovat" megnevezest.

    a tenyek: Az ominozus "allast kinal" rovat 6 ev 40 het azaz cirka 2400 nap alatt termelt 2100 temat ami akarhogy is szamolom napi nem egeszen 1 uj allashirdetes
    Ha maga az allashirdetes atment az admin szuron, azaz megjelenhet miert nincs joga pl a hirdetonek moderalni, vagy legyen nehany alfejezet, hard-soft-firm satobbi es azoknak fejezetmodija, de napi 1 hirdetesbe azert nem igen szokas belehalni.

    Egy napi rendszeressegu allast kinal topic olvaso :)

    "640 kbyte mindenre elég kell hogy legyen" - B. Gates

    Sejtettem, hogy ebből nagy flém lesz.
    Sebaj. Nekem az azért rémlik, hogy a hup egy ideje for profit szervezet, kvázi nem meglepő.

    Csak a minőség aggasztó a profession miatt.
    Egyébként a tranzakcióból lesz valami haszna amúgy a hupnak?

    >>: sys-admin.hu :<<

    A HUP az ördög műve, és csak viszályt szül!
    Kérjünk pápai állásfoglalást az "Állást kínál" ügyben és ördögűzést is, azért mindennek van határa! Remélem Treyt kiátkozza Benedek bácsi!

    Ez nemjó lépés.
    Ez az egyetlen jó dolog is eladásra került. Jó volt ide látogatni és örömmel néztem hogy vannak olyan állások amelyeket mások véleményeztek hozzátettek commentekkel tapasztalatokkal.

    Hol van/volt még egy ilyen a neten?

    Ideje lesz nyitni a Faceboookon egy "beszuntetem a HUP-tagsagomat, mert az allashirdeteseket egy ceg fogja feladni"-csoportot.

    --
    http://www.micros~1

    Ezt most en is egy rossz dontesnek erzem.
    BTW az allasom a HUP-on keresztul talaltam.

    Szerintem a hup-ban az "Állást kínál" fórumtopik az egyetlen érték a közösség számára, a többi csak maszlag. a hirek csak utánközlések több-kevesebb pontatlansággal, a többi fórumok a közösség munkája. Addig kell eladni mindent amíg fizetnek érte...

    Mindjárt itt az április 1, vagy nem?

    Szerintem sokféle módon meg lehetett volna oldani a problémát, de a cikk (vsz.) PR-p.csa szerzője (többes szám első személy? wtf?!) által leírt megoldás talán a legrosszabb.

    Talán a legegyszerűbb az lett volna, hogy min. 1 éves regisztrációhoz kötni az új téma indítást, és kiírni a tetejére, hogy "Eseti álláshirdetésre használható, az állást kínáló cég megnevezésével." Aki meg nagyon nem tartja magát hozzá, azt alkalomadtán bannolni, csókolom. Önkéntes erkölcsrendészek "Bant neki!" hozzászólásokkal javíthatnák az esélyét annak, hogy Trey random kattingatással tudomást szerezzen az ilyenről, és lustaságától függően kigyomlálja a gazt.

    Ha meg Trey-nek lóvéra kellett, akkor sokkal kisebb erőfeszítéssel ("HUP needs your help" banner kirakása) sokkal több összejöhetett volna, és mindenki örülne, hogy segíthetett.

    Az itteni álláshirdetés a fizetős, de nem működő Profession alternatívája volt, és egész jól működött is. Mostantól fizetős is lesz, meg nem is fog működni (ha eddig nem működött a Profession, akkor ezentúl sem fog), ez van. Részemről ezzel a döntéssel megszűnt az értéke a HUP.hu-nak, persze 99.9% tutira maradni fog, szóval hótmindegy. Remélem legalább Trey-nek bejön ez a lépés.

    -boogie-

    "szakmailag továbbra is jó lesz ez a portál,"

    Hát szerintem meg csúszik folyamatosan egyre lejjebb. A főoldalon kiemelt új hozzászólások többsége álltalában állást kinál, adásvétel vagy offtopic. (Vagy linux kezdő, amiben n+1-edjére kérdi valaki, hogy melyik a legüberkirályabb disztró...)

    Én a linux-flame-en is szerepelek kb. alapítása óta, ami nem ma volt :)
    Tudni kell kérdezni, és a del gombot nyomogatni is persze :)
    Tény hogy sok szemét van, de hol nincs?
    A lényeg az, hogy az esetek igen nagy részében megvan a válasz. Az tény, hogy a linux-flame a legjobb ilyen szempontból, de másodiknak lenni se gyenge... :)

    --
    Gábriel Ákos

    Kár hogy pont a profession-re bíztad és ezt kis is írtad.

    Én saját cégben tartottam volna (felveszek egy embert rá), vagy egy normális cégre bízom. De ha már profession, akkor legalább nem írom ki...

    --
    Gábriel Ákos

    Röviden, nem ragoznám túl: Nyilvánvaló, hogy a HUP "Állást kínál" rovat változása egy űrt hagy maga után, amelyet legjobb tudásom szerint szeretnék betölteni. Villámgyorsan összeállítottunk egy siteot amelyet a holnapi nap folyamán elindítunk valamikor 00:00 és 23:59 között.

    • Kizárólag IT állás és munka ajánlatokat lehet beküldeni.
    • Magánszemélyek ingyen hirdethetnek, és ez a jövőben soha nem fog megváltozni.
    • Cégek számára a hirdetés fizetős lesz.

    Az idő rövidsége miatt még elég kezdetleges állapotban fog elindulni az site, de a jövőben folyamatosan fejlesztem majd. Nem titkolt célom, hogy a Ti igényeiteket elégítse ki az oldal, ezért nagyon fogok örülni minden ötletnek vagy éppen kritikának.

    Az oldal címe: http://allas.it/

    Ez a hozzászólás egy kéretlen reklámnak is tekinthető, elnézést azoktól akiket zavart.

    És ez volt már?
    "Mar megkezdodtek az adas-vetel szekcio eladasarol a targyalasok a vateraval?" :)
    Egyebbkent, tenyleg el lehet menni. Van itt egy csomo it-s arc, mi akadalyozza mek oket, hogy azt tegyek, mint a origo - index valtasnal volt? Majd a tortenelem igazol, ha igazol...

    --
    "Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

    Na azért az hozzátenném, hogy a profession.hu-n meghirdetett állásainkra, régebben boldog boldogtalan jelentkezett!
    az eredmény, boltostól kezdve kőművesig több száz használhatatlan CV! Igen ezek a portálok "irodamentes" kizárólag média ajánlatokból hatalmas nyereséget termelnek (lásd vatera, nemrég egy profession alapú weboldalt árultak nem olcsóért, 1év alatti megtérüléssel kb: 80milliós ajánlat, válság idején mindenki állást keres vagy nem, hát nagyszerű befektetés, csak épp költséghatékony CV továbbító rendszerek vannak mögöttük )

    Amit én pozitívnak tartottam eddig úgy cakkunk pakk:
    1. A korrekt cégek felvállalják nevüket, kit keresnek és miért!
    2. Célzott szakmai közönségnek hirdettek (hup.hu,prog.hu,prohardver.hu stb...)
    3. A jelentkező tisztában volt mire jelentkezik
    4. A fejvadászok szerintem haszontalanok, fölöslegesek nem beszélve a HR-ről, mely válság idején csak ők tudják megvédeni magukat :), persze az adminisztratív feladatuk abszolút elengedhetetlen. (nagyobb cégre gondolok, nagyobb KKVk)

    Ma már az összes CV/HR/Fejvadász portálok nagyrészt eszerint működik + SEO
    és a pén, hogy nemlétező állásra rákeresel vagy kitalálsz és jól keresel rá, néhány CV oldal legenerálja a keresendő állásod :)

    UI: A profession.hu-val meg kifejezetten van tapasztalatom mindkét szemszögből.

    kb ennyi részemről!

    nem :)
    nem adnak ki ilyen információt, mert nem tudják ki az :) a robotok pásztázzák a neten a hirdetéseket, berakják a CV-t az oldalukra, létrehoznak hozzá e-mailt (az eredetit törlik), a munkanélküli meg b@s...ja, az oldal látogatottsága óriási, tehát magas médiaajánlattal óriási pénzeket raknak zsebre. Ez az egyik vége mely általában jellemző!

    Aztán van a másik vége, mely viszonylag korrekt lásd: Spíler urat :), ezt azért mondom, mert jelentkezés után általában felhív az úriember :)
    De az a gyanum, hogy ez is inkább kezd a személyes adatok begyűjtése felé mozogni.

    Sajnos HR/Fejvadász/álláshirdetős oldalak ügyében abszolút negatív a véleményem és tapasztalatom!

    Üdv Péter