2023. május elsején leáll az ftp.fsn.hu

Címkék

2023. május elsején leáll az ftp.fsn.hu.

Élt: majdnem 26 (ezen a néven 23) évet. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi.

Az elmúlt időben a család és munka mellett nem sok időm jutott már rá, ahhoz meg, hogy továbbra is (valami) értelme legyen, jelentősen több időt (és pénzt) kellett volna befektetni, egyre kisebb "megtérülés" mellett. Elszállt felette az idő, úgymond.

A végső szög a koporsóban a hosting-költségek folyamatos emelése mellett az lett, hogy a szolgáltató a nagy forgalomra hivatkozva lekorlátozta a gép sávszélességét -volt már ilyen-, a magasabb "csomagért" kért díj a korábbi emelésekkel együtt pedig már átlépte azt a fájdalomküszöböt, amit még elviseltem.

Rövid nekrológ:

'97-ben kezdtem a főiskolát, ott csapott meg az internetes szolgáltatások szele. Jó érzés volt működtetni valamit, amit mások használnak, így került hozzám az iskola pár unixos/linuxos szervere, többek közt egy kis FTP szerver, amiről valamiért elég sokan húzták a fent lévő anyagot. 64 kibps-es bérelt vonalon. :D
A site ekkor egy Sun SPARCstation 5-ös gépen ketyegett, amely egyebek mellett "hallgatói szerver" is volt.

Nagy harcok árán sikerült ezt a sávszélességet 2 Mibps-re feltornázni (még ez is elég szánalmas volt az akkori egyetemek 10-es és 100-as (vagy 155! ATM rulez) értékeihez képest, de a 64k-hoz mérten óriási előrelépés volt), mindenesetre ez hatalmas lökést adott a site "élvezeti értékének". Annyira, hogy 99-re már az idő 100%-ában kitömte a felfelé menő csövet. Ekkor már ftp.kando.hu néven futott, és a kor szellemének megfelelő, nagyteljesítményű (dual P2 350, 512MiB RAM és 36G HDD) hajtogatott hullámbádog (hello ratman^CJ!) PC-n pörgött a (talán) ProFTPD. Jól meg is zúzták egyszer, ez volt az első -és szerencsére azóta utolsó- ilyen általam is ismert eset :). Jó lecke volt.

Mivel a konstans 2 Mibps felfelé kezdett tarthatatlanná válni, 99 végén a szolgáltatást lehetőségem volt bevinni a SZTAKI Victor Hugo utcai géptermébe, ahol már 100 megás switchportra került. Ez a gép már saját tulajdon volt, kb. 120 GiB tárhellyel.

2000 májusában a domain liberalizációnak és Willynek köszönhetően létrejött az fsn.hu domain, amely alatt azóta is fut a site. Az év végére annyira felfutott a kihasználtsága -nem csak Magyarországból, de a régióból is-, hogy teljesen kitömte a Hungarnet nemzetközi sávszélességét, emiatt 10 megásra rakták a portot.

Akkoriban elég nagy megmozdulás volt ezután, először felháborodás, majd sokan ajánlkoztak a site hostolására, amely végül az akkor induló MATÁVNet Petőfi Sándor utcai géptermébe (IDC) került, elsőként, még a piaci indulást megelőzően. Hatalmas érzés volt az épülő gépterem kialakulását végigkövetni (teljesen kívülállóként, köszönöm András!), és újfent elnézést kérek, hogy leejtettem a C6k5 Supervisor kártyáját, szerencsére nem lett baja, sokáig dolgozott még hibátlanul (ha kevésbé szerencsés kimenetelű lett volna a mutatvány, valószínűleg mostanában szabadultam volna az adósok börtönéből).

Az IDC (műszaki) indulásának csúszása miatt végül 2001 januárban tudott költözni a gép, amely időponttól újra 100 Mibps-en (pár évvel később már Gigabiten) tudta ontani magából a szabad szoftvereket. 2001-től számítva így bő 22 évig volt az ftp.fsn.hu a MATÁVNet adatközpontjának (és annak jogutódjainak) a "vendége". A szolgáltatás végigkísérte a gépterem többszöri költözését, és bővülését, először az -akkor már- Adatparkban, a Petőfi Sándor utcában, majd később a Dataplexben, ahol végső sírhelye is nyugszik majd hamarosan. :)
Volt nagy dolgok szomszédja, és ezen szolgáltatások terjedésének fizikai gátja (értsd: útban volt). Lakott a Freemail mellett, az Akamai CDN-je alatt figyelte a felette elsurranó biteket, és néha folyt mellette szaftos felnőtt tartalom is, míg az ki nem nőtte a hazai ISP-ket, és indult világkörüli útjára.

2002-ben pár levedlett adomány-gépen sikerült újraépíteni, "modernizálni" és bővíteni a szolgáltatásokat, illetve 2003-ban történt -az Axelero és korábban az LME támogatásával- egy nagyobb tárhelybővítés, ekkor lépte át először a TiB-os határt. 2002-ben alakult meg az alapítvány is, amely feltétele volt ezen támogatásoknak, és onnantól kezdve -jópár éven át- az abban felhalmozott tőkéből működött az oldal, és a sokáig mellette lakó HUP is, amelyet Győrből költöztettünk fel. Jó móka volt. :)

2004-ben indult az FSN tégla projekt, amelyben rengetegen segítettetek "összekalapozni" a vasbővítésre a pénzt, amely olyan szerencsésnek és sikeresnek bizonyult, hogy az akkor vásárolt gép -folyamatos karbantartás és cserék mellett- egészen a 2010-es évek derekáig kitartott, persze a végén már kb. csak a keret volt ugyanaz. :)

Érdekesség: a célösszeg (ha jól emlékszem nagyságrendileg) 2/3-át, mindenesetre igen jelentős részét egyetlen ember adta, állítólag részegen utalva azt, de ennek ellenére nem kérte vissza. Köszi. :)

Sajnos 2006 körül már újfent "szemet szúrt" a sarokban lévő, de egyre jobban terpeszkedő (FSN, HUP) géppark, amely addig mindig szóbeli ígérvények alapján volt ott, ahol, így valamikor azidőtájt hosszas egyeztetés után hivatalos úton is megerősítésre került a hostingszolgáltatás ténye, amely dátumtól kezdve az alapítvány már fizetett az igénybe vett szolgáltatásért.

Nagyjából ekkor volt a csúcson az egész, több szerverrel, szolgáltatással, de mivel a munka is egyre több lett, ezekből nem igazán lett világmegváltás.

A HUP elköltözése után lassan elcsendesedtek a dolgok, jött a család, a munka és a (site szempontjából) vegetálás. A költségek ettől persze megmaradtak, így szép lassan visszakonvertálódott hobbiprojektté, vissza kellett fogni a dolgokat, fontossá vált pld. az áramfogyasztás, az elfoglalt hely stb, amelyek a még nagyobb költségek elkerülése érdekében maguk is költéssel jártak.

A legutóbbi két ilyen költségemelkedés után már erősen elgondolkoztam az egész értelmén, illetve jelentőségén -főleg a befektetett egyre kevesebb energia tükrében, de a sávszélesség-korlátozás volt az utolsó csepp a pohárban, be kellett látnom, hogy hiába a site-tal eltöltött 26 szép év, ilyen kevés szabadidővel, ennyi kiadás mellett 2023-ban már semmi értelme tovább finanszírozni azt.

Köszönöm mindenkinek a támogatást, remélem volt haszna ennek a sok időnek.

RIP FSN!

Hozzászólások

Szerkesztve: 2023. 04. 25., k – 08:05

😢

Köszönjük a negyed életnyi munkát, bra! Egy élmény volt az együtt eltöltött idő!

a sokáig mellette lakó HUP is, amelyet Győrből költöztettünk fel. Jó móka volt. :)

Emlékszem, amikor megjelentetek a munkahelyemen, hogy viszitek. :D A dual Pentium Pro alaplapot és a két Pentum Pro CPU-t kérem vissza, ha megvan még!!!! 🤣🤣🤣

Érdekesség: a célösszeg (ha jól emlékszem nagyságrendileg) 2/3-át, mindenesetre igen jelentős részét egyetlen ember adta, állítólag részegen utalva azt, de ennek ellenére nem kérte vissza. Köszi. :)

Utána pedig megjelent egy konferencián, ahol összefutottunk vele és ittunk vele rá egy kólát az egészre :D

trey @ gépház

Egyetértek, nagyon szép emlékeim vannak azokról az időkről. :)

Az volt abban a házban, aminek a tápkábel kilógott a seggén? Nem is tudom mi lett vele, de nincs már meg. :(

Egyszer mi is söröztünk Hungerrel hármasban. Szerencsére fényképek nem készültek ezekről, most jókat röhöghetnénk.

Az volt abban a házban, aminek a tápkábel kilógott a seggén?

Azaz! :D 

Nem is tudom mi lett vele, de nincs már meg. :(

Nem gond, max. nosztalgia miatt lett volna érdemes újra látni!

Egyszer mi is söröztünk Hungerrel hármasban.

Arra emlékszem, hogy magyarázta, hogy matt részegen utalt vagy ilyesmi :D

trey @ gépház

Hálásan köszönjük mindenkinek, akinek "köze volt" a host működtetéséhez!

Köszönjük szépen, jó volt!

Gábriel Ákos

Köszönöm én is. Az egyik gépemen még mindig az ftp.hu.debian.org a beállított tükör, úgy látszik, más mirrorra kell átállnom.

Szerkesztve: 2023. 04. 25., k – 08:48

bra már biztos nem emlékszik, de Ő 'adta' az kando-s email címement, az Ő általa felügyelt és működtetett gépterembe jártam 'levelezni', Ő töltötte le az első G.N.O.M.E. CD-t, amikor az még nem volt része a legtöbb disztribóciónak sem, és mellesleg bra sem tudta hogy ez micsoda és mire való :D

A szolgáltatás pedig hűen tükrözte a szabad szoftver szellemiséget, és ahogy akkoriban ~minden hasonló projekt, adományokból, kunyerálásokból, és privát hobbi kiadásként finanszrozva létezhetett...

Köszönjük!

R.I.P.

Köszönjük, használtam én is időről időre. Nyugodjék békében az örök bitmezőkön.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Mindig csodálkoztam, hogy miként működhet egy ilyen szolgáltatás kishazánkban...mint most kiderült: csodák nincsenek.

Köszi a beletolt, nem kevés munkát!

"The only valid measurement of code quality: WTFs/min"

Csak kérdem, mennyi az annyi havi szinten? Nem volna érdemes némi donációt gyűjteni rá? 

Ha jól látom nincsenek publikus árak, így -a múltbéli rossz tapasztalatokra tekintettel- inkább nem írnék semmit, de érdemes megnézni egy másik ajánlatot:

https://rackforest.com/szolgaltatasok/szerver-hosting/

Egy 3U-s rackmount gép jelenleg az ftp.fsn.hu, gigabites nettel, távmenedzsment-lehetőséggel a (régen) Dataplexben (most nem tudom minek hívják, Asztalos Sándor utca).

Szolgáltatója válogatja, van, ahol a teljes áramfogyasztást ki kell fizetni, máshol (pld. a fentinél) egy limitig tartalmazza, felette fizetni kell (ez a gép olyan 2-300W körül lehet, vsz. inkább kevesebb, mint több, de sosem mértem, illetve saját maga sem ad ilyen lehetőséget).
És ugye ott az áramot nem 36 forintért mérik (165 Ft/kWh-t írnak lejjebb)...

Plusz volt olyan hónap, hogy tele volt a Gigabit, szóval a fenti ajánlat ott is szorítana...

Nem igazán hiszem, hogy 2023-ban már sok értelme lenne. Nyilván nekem is az életem fontos része volt, nehéz is elengedni, de annak nincs értelme, hogy 10 év alatt kifizessem egy használható autó árát olyanra, amire egyrészt nincs időm, hogy teljes odaadással csináljam, másrészt annyi hasonló lehetőség van, illetve ma már a külföldi sávszélesség is ritkán okoz problémát.

hosting esetében én mindíg a pontos (áram)elszámolás híve voltam. A szolgáltató úgy rendezkedik be, mint a kaszinóban a bank - Ő nem fog veszíteni.
(nyilván amikor 150W-os limittel beteszik a gépet 2 éves szerződéssel (ténylegesen 100W fogyasztással) majd 60Ft-ról 260Ft-ra emelkedik az áramdíj - akkor megindul a fejvakarás, hogyan lehetne kibújni a szerződésből)

1G belföldi forgalom ~10k-30k HUF volumen kérdése - a külföld nyilván többe fáj, de ha jól gondolom, akkor jellemzően kimenő a forgalom, és főleg belföld, azzal sem lenne gond, ha csak ~10% külföldet kap.

Az áram olyan 30k (250W és 160Ft díj mellett). Az egésznek havi (nettó) 50k-ből ki bőven ki kéne jönnie, szerintem. Nyilván arra bőven sok, h zsebből fizesd...

majd 60Ft-ról 260Ft-ra emelkedik az áramdíj - akkor megindul a fejvakarás, hogyan lehetne kibújni a szerződésből

Megindult, végül sikerült. :)

Nyilván arra bőven sok, h zsebből fizesd

Egy ideje ez megy, de ennyit már valóban soknak érzek ezért a hobbiért (plusz ugye az egyéb költségek).

Sajnos az áramfogyasztás már olyan komoly tétel, hogy a régebbi szervereket nem éri meg üzemben tartani. Nekünk is van még dataplexben (T-Systems áppen a neve) egy kb. 15 éves IBM x3655 szerverünk (2U rack) (még a régi 195.228.xx.xx címmel), de többet fizetünk a hosting-ra, mint egy másik szolgáltatónak, ahol béreljük a szervert és nem nekünk kell életben tartani és HDD-t cserélgetni a gépben ha éppen tönkrement. Mi is a nyugdíjazás mellett döntöttünk.

amig csak valami egyszeru gep (4-8 mag, 16G ram, 1T ssd) moricka weboldalhoz + levelezeshez, addig nyilvan jobb a berles. aztan amikor jon hogy kene tobb ram, meg 2T ssd raidban, esetleg hozza egy nagyobb adattarolo hdd, akkor mar elszallnak a koltsegek. :(

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Ha publikusak, meg tudod osztani, hogy milyen paraméterekkel működik jelenleg?

 

Milyen konfigurációjú gépek, mekkora a költség, milyen az összetétele, mekkora a sávszélesség fogyasztás?

Jó ideje már csak egy gép, de van itthon hozzá pár tartalék, hogy ha beszarik valami, ne arra kelljen várni, hogy legyen csere.

3U rackmount ház, dupla táp, egy 8 magos CPU, 64G RAM, 8*8T diszk, 1T SSD (cache).

A költségről nem szeretnék írni semmit, mert pld. egy hónapja sem annyit fizettem, mint amennyi a legutolsó számla, és mivel "valahogy kiderült", hogy eddig sem a szolgáltatásparamétereknek megfelelő csomagban volt (net, hely, áram, mittudomén), egymás után jöttek a levelek, hogy a normál emelésen túl még ezért kéne többet fizetni, meg azért, őszintén szólva össze sem adtam ezeket a végén, mert már egyetlen tétel is több volt, mint amennyit az elkövetkező meghatározatlan számú hónapban ki szeretnék érte fizetni.

A sávszélességet mióta szóltak igyekeztem visszafogni, de ez sem volt elég. A grafikonok szerint több hónap is volt, amikor stabilan 900 Mibps felett volt a kimenő forgalom, a bejövő (elvégre alapvetően ez egy mirror) olyan 30 Mibps körül alakult ha jól emlékszem.

Kösz mindent bra :)

Hell is empty and all the devils are here.
-- Wm. Shakespeare, "The Tempest"

akármekkora gebasz volt, az ftp.fsn.hu-ban mindig bíztam

Mivel kb. mindig ezt használtuk, úgy illik ha megköszönjük!

A kezdetektől ftp.fsn.hu-t használtuk debian mirror-ként, kb. mindig ment, soha nem volt vele gond.
 

Köszönjük a belerakott, időt, engergiát, pénzt.
Sajnos ez Magyarország, semmilyen nagyobb hosting szolgáltató nem lát abban fantáziát, hogy ezt felkarolja ...

2023. május elsején leáll az ftp.fsn.hu

Mondjuk, azt nem írtad, hogy végleg :D

trey @ gépház

Kulfoldi hosting a magyar szolgaltatoi savkeskenyseg miatt nem johet szoba, ez vilagos, de ami talan vicces, hogy miert ennyire draga itthon...

1230*, 16G, 4x12T, 1G Unmetered 80€ afaval szamlaval / hó

2x2620v4, 128G, 2x480G + 10x12TB, 10G, 100TB (out) 280 € / hó Fizetek 139€ / hó kedvezménnyel.

Hogy érheti meg nekik, emberek fizetese is Nx tobb mint itthon...

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Elcsépelt formulának tűnhet, de komolyan: hálás köszönet bra (és persze mindenki aki ilyen-olyan módon de hozzájárult)!

Külön köszönet a részletes történeti visszatekintésért..

Hogyne lett volna értelme megírni. És köszönjük az elmúlt negyed évszázados üzemeltetést. Sokszor vettem én is hasznát az általad üzemeltetett szervernek.
Közben (tőled függetlenül) én is lassan zárom az interneten a szintén negyed évszázada üzemeltetett rádióamatőröknek szóló dolgokat. Szintén hasonló okokból, bár itt a téma iránti kereslet elkopása is benne van.
De hogy pozitív legyen a vége, tényleg rengeteg szép dolgot sikerült megélni a hazai internet kezdetétől napjainkig. Szép korszakban nőttünk fel.

és azt sem tudják, hogy pl. milyen lehet internet vagy mobiltelefon nélkül élni. :)

El kell vinni őket a természetbe 10-12 napra(ez a minimum kevesebbre nincs értelme). Telefonokat és egyéb kütyüket hátra hagyni. 7-8ik nap végére tényleg ki fogsz/fognak tudni kapcsolni. Nevezhetnénk digitális detoxnak is. Fákat ölelgetni azért nem kötelező =), de egy felhőmentes nyári estén szabad ég alatt aludni: érdemes felvenni a programba..

Pont tegnap kellett lehuznom egy debian imaget, automatikusan fsn.hu-ra mentem, es onnan huztam le. /testfiles/ konyvtar is hasznos volt, rengetegszer teszteltem letoltest ezzel.

Nagyon sajnalom, hogy vege. Eddigieket kosz.

Úgy rémlik, hogy az ftp.kando.hu-t is használtam , és talán még téglát is vettem anno -  bár lehet, hogy ha összeadnánk, hogy most ki nyilatkozik úgy hogy vett téglát, akkor abból egy racknyi vas is kijönne így utólag.

respect, hogy eddig is bírtad, és köszi. Egy intézmény volt(ál)...

Wow köszi, nem is emlékeztem, hogy ennyit adtam bele. :)

@bra, nagyon köszönöm én is Neked a sok évnyi üzemeltetést.

Azt hiszem egyszer még a Kandón találkoztunk valamilyen Linuxhoz kapcsolódó ügyben, de a konkrét témára már nem emlékszem...talán Debiant warezoltunk, de már biztos elévült. :)

Manapság, amikor egy sz*ros netes üzenőfalért havi 8 dollárt legombolnak, úgy válik egyre egyértelművé, hogy minden pénzbe kerül valakinek, az is, amit ingyen biztosítanak.

Pár év és megéljük, hogy a gmail is fizetős lesz mezitlábas embereknek...

 

Köszönöm a munkádat, könnyen megjegyezhető domain volt. Kár érte.

De havi 50k mínusz mellett (+szabadidő) ez az egyetlen értelmes lépés.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Bra, nagyon köszönjük a kitartó munkádat. Csak én vagy száz CD-t és megszámlálhatatlan frissítést húztam le erről a gépről. Örök hálám :)

 

ftp.fsn.hu 🖤

be kene tolni valamelyik egyetem szerverszobajaba :)

Szerkesztve: 2023. 04. 25., k – 16:54

koszi bra, es bar szorit az ido, de remelem itt is meglesz az, mint a hupnal:)

Sajnálattal olvasom, hogy mi történik. Köszönöm a több mint negyed évszázados kitartásodat és munkádat. Ha ma forgatnák a Brian élete filmet, Te is belekerülhetnél a felsorolásba hogy "... és mit adtak nekünk mindezért cserébe? ...".

A NAGY Magyar Internet Szolgáltatók és Magyarország kormánya pedig szégyellhetik magukat. Hajbókolva kellene köszönetet mondaniuk az ilyen áldozatos munkáért @bra előtt. Egységbe tömörülve közös kasszából kellene finanszírozniuk cégenként, pár tízezer forintot összedobva, az ilyen nagyforgalmú szolgáltatásokat. A gerinchálózatra kötve "Nemzeti kincs" néven kellene működnie.

Ui. (itt látom értelmét a "Nemzeti" szónak, és nem akartam a "FOSS" rövidítést használni :-) )

Szerkesztve: 2023. 04. 25., k – 19:11

Köszönjük az eddigieket!

Egységbe tömörülve közös kasszából kellene finanszírozniuk cégenként, pár tízezer forintot összedobva, az ilyen nagyforgalmú szolgáltatásokat. A gerinchálózatra kötve "Nemzeti kincs" néven kellene működnie.

Így. Azok, akik a szolgáltatást anno csak hobbiból, szakmai önfejlesztésként használták, ma nagy eséllyel menő IT cégeket vezetnek, és abból a tudásból és tapasztalatból élnek, aminek a megszerzéséhez ez a szerver is hozzájárult. Utóbbi kijelentés rám is igaz. Megszámolni nem tudom, hányszor húztam le én is iso-t innen, még benne van az ujjamban.

Először is köszönjük az áldozatos munkát!

A leállás után a domain-t is leadod?

Azon gondolkozom, ha a domain-t is visszaadnád, ahelyett, hogy pusztán eladósorba kerülne, talán úgy lenne stílusos, ha ezután a www.fsn.hu ide a hup.hu-ra (ha szabad ilyet egyáltalán javasolni, vagy akár csak erre a cikkre) mutasson, vagy az fsf.hu-ra, ezzel is emléket állítva a hazai unix/linux történet eme meghatározó fejezetének.

Nagyon sokszor teszteltem letöltési sebességet az ftp.fsn.hu-ról, nem beszélve az egyes Linux disztribúciók telepítőinek letöltéséről. Köszönjük, hogy negyed évszázadon keresztül működött.

Köszönet és hála a sokéves áldozatos munkáért!

(+ az ftp.kando.hu oldalért is!)

"Share what you know. Learn what you don't."

Köszi!

('Kicsit' szomorkás a hangulatom máma..)

Köszönet érte bra!

Kandósként én is onnan töltöttem Debian Slink és Potato image-eket, ha jól emlékszem :)

Pár hete a linux flame lista, most meg ez :( Triplán is szomorú, mert azt is éreztetik ezek az események bitangul, hogy öregszem :)

Hálás köszönet az eddigiekért bra!

Pár hete a linux flame lista

Az is bezárt? 

trey @ gépház

Túl rövid az élet ahhoz, hogy az ember kiválasszon a több száz Linux disztribúcióból 1-et, amelyik azt csinálja, amit ígér. Tanácsot pedig még nehezebb kérni, mert az első válasz az az, hogy ne azt a sz@r Linuxot használd, hanem ezt a Linuxot, mert ez a tuti. A szex egyszerűbb.

Ez van sajnos a közösségi, videómegosztó, stream oldalak (Facebook, Twitter, YouTube, Amazon, Netflix, stb.) öl meg mindent, csak ezek a nagy centralizált oldalak tudnak népszerűek maradni, a többi hal ki fokozatosan, a kisebbek nem maradnak fent. Már azon is csodálkozok, hogy a HUP még megy, tolod bele a pénz és a munkát. Nem csak a mirrorok, blogok, fórumok, stb. is halnak kifelé látogatottság okán, ezt már egy jó évtizede érezni mindenhol, nem csak IT és FOSS/Unix témakörben.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Köszönöm bra az eddigi munkád, 1 téglával én is hozzájárultam a projekthez. És azt is köszönöm, hogy amikor szükségem volt egy ftp tárhelyre az iso fájlomhoz, biztosítottál nekem.

Köszi mindent! Egy biztos pont tűnik kibertérből!

Szomorú... Szép korszak volt.

Hátha lesz még tovább valahogy...

"Sose a gép a hülye."

Picsogott? Rendszerint ti hozzátok fel ezt a témát. Az elmúlt hetekben is ez történt. Aztán, amikor megkapjátok a csattanós választ, akkor meg bedurcáztok, hogy embereknek elmegy a kedve attól, hogy nektek ingyen (vagy rosszabb esetben saját költségen) a munkát hozzáadva valamit nyújtson.

Az ilyen arrogáns bohócok miatt kaptok aztán arrogáns válaszokat, meg EOL bejelentéseket.

Maximálisan megértek mindenkit, aki valaha is belekezdett ilyenbe, majd utána elment tőle a kedve.

trey @ gépház

A nekem privátban küldött levele arra utalt, hogy van összefüggés ezen bejelentés és a pár nappal azelőtt felbukkant gyökérkedés közt. Hogy az lehetett az utolsó csepp a pohárban.

Az összes támogatást ő kezelte, beleértve a HUP részére küldötteket is. Ha megkérdőjelezitek a felhasználást, akkor tulajdonképpen az ő munkáját kérdőjelezitek meg.

trey @ gépház

Talán már leírtam (sokan kérdeztek privátban is), van egy nagyon régi szerződés, ami igazából másról szól, mint ami a valóság, ezért ettől -úgy érzem, erős jelzések alapján- szabadulna a szolgáltató.

Hogy mi lenne helyette (milyen konstrukcióban, miért kellene fizetni), azt részleteiben nem ismerette, csak a várható árat (több részletben, amolyan "ja és még ezért is ennyi" tálalásban), ami viszont számomra már finanszírozhatatlan.

Vagy marad a "normál" áremelés, és a szolgáltatásparaméterek szinkronizálása, aminek a vége meg úgyis az lesz, hogy értelmét veszti az egész => szerződésbontás, új szerződés.

Azokra a hozzászólásokra gondoltam, amelyek szerint kb. mindenki abban a hiszemben volt, hogy egy (valójában több) szerver üzemeltetése/internet-kapcsolata/forgalma stb nem kerül semmibe.

Egyfelől ez, másfelől vicces volt, hogy hónapok (de az is lehet, hogy évek) után először az oldalra tévedve pont ezt látom. Tehát jól rezonál rá, jó volt a ritmusérzéke a szerzőnek. :)

Azokra a hozzászólásokra gondoltam, amelyek szerint kb. mindenki abban a hiszemben volt, hogy egy (valójában több) szerver üzemeltetése/internet-kapcsolata/forgalma stb nem kerül semmibe.

Népszerű misconception olyan kibicektől, akik életükben nem üzemeltettek nem hogy internetes 0-24-ben elérhető szolgáltatásokat, de még talán saját számítógépet sem rendesen. 

trey @ gépház

Köszönöm a munkádat!
Ez az egy debian tükör volt aminek a nevét tudtam fejből.
Nem gondoltam volna, hogy ezért a gépterem pénz kér és nem ingyen adják.

Ha kértél volna megint a projektre pénzt, nem lett volna megoldás?

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓
Most néztem csak a README fájlt:

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
                          _             
                         (_)            
__      ____ _ _ __ _ __  _ _ __   __ _ 
\ \ /\ / / _` | '__| '_ \| | '_ \ / _` |
 \ V  V / (_| | |  | | | | | | | | (_| |
  \_/\_/ \__,_|_|  |_| |_|_|_| |_|\__, |
                                   __/ |
                                  |___/ 
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

On May 1st this mirror will be shut down.

Contact: bra@fsn.hu

trey @ gépház

Számomra némileg váratlan módon többen megkerestek, hogy így, vagy úgy támogatnák a folytatást. Megbeszéljük, aztán meglátjuk.

Szerintem indíthatnál valami "patreon-t" vagy nem tudom (mostanában ez a fedőneve), én is beszállnék valami nevetséges havi 5 dollárral, vagy hasonlók.

Ebből nyilván nem fogsz megélni, de egyrészt ha majd egyszer keresek egy vasat is összességében a mellékállásos rendszergizdulásommal, és nem csak égetem a fizetésem (meg magam) vele, megígérem, hogy emelek. :P, másfelől szerintem biztos lennénk egy páran.

Neque porro quisquam dolorem ipsum, dolor, sit amet, consectetur adipisci velit.

Köszönök mindent bra!

-iNFORMER-

Kedves bra!

 

Köszönjük.

 

Van esetleg info arrol, hogy a ftp.hu.debian.org DNS bejegyzését mikor konfigurálják át? 

Egy érvényes tanúsítvány lenne még jó a(z) ftp.hu.debian.org-ra.

LOL, kevered a szezont a fazonnal.

A repo egy pubikus dolog. Attól hogy berakod HTTPS alá rakod még megtudja ha akarja. Megnyitja ő is HTTPS-sel a repót. Vagy elmegy a debian oldalára, és megnézi hogy xy szoftverből melyik épp a latest build... Vagy felrak magának egy debiant... wow mik vannak.

"Sose a gép a hülye."

Attól hogy berakod HTTPS alá rakod még megtudja ha akarja.

Nem hiszem, hogy ez így lenne.

HA azt vesszük alapul, hogy mindenki mindig a legújabb disztrót használja, és automatikusan frissít, annál lehetséges, hogy semmi jelentősége nincsen ennek. De ez nem a valóság. (Most nem szeretnék abba az irányba elmenni, hogy ez jó-e vagy sem, és valaki szerint hogy kellene lennie.)

DE ugye ha egy szerveren van 10-20 disztribúció mirrorja, mindegyiknek 3 verziója (a konvenció végett legyen "stable", "testing", "oldstable"), máris jóval árnyaltabb a helyzet.

Ezzel együtt sem mindegy, hogy azt tudja valaki, hogy egy adott szerverre csatlakozol, azt is leginkább az ALPN server_name "divulgement" miatt, vagy hogy pontosan melyik URL-ről minek a mijét töltöd le, hány óra hány perckor.

Én - pl. - azt sem szeretném, hogy valaki tudja, hogy milyen csomagok vannak nálam és hova felrakva. Okot adhat spekulációra hivatásos, főállású unatkozóknak. Ha érted, hogy mondom. Ha akarod érteni.

EDIT: szomorú, de ezt amúgy a security.debian.org folks sem nagyon akarta megérteni anno.

Neque porro quisquam dolorem ipsum, dolor, sit amet, consectetur adipisci velit.

Egyetértek. A csomagokat nem sok értelme van titkosítani, hiszen úgyis bárki le tudja tölteni, ha meg belenyúl az adatsreambe, akkor meg a GPG fogja meg. Ebben a szerepkörben barom felesleges a https everywhere-t erőltetni. Van annak is előnye, de inkább webes böngészésnél, meg személyes kommunikációnál (chat, VoIP, stb.), a tárolókban csomagok kezelése az nem tartozik ide.

Esetleg tippre még azt mondanám, hogy a GPG ellenőrzés kikapcsolható, és félnek, hogy aki kikapcsolta, az ne essen man in the middle attack áldozatává.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

A GPG nem csak az ellen véd, hogy ha te sérülten töltötted le a fájlt, vagy a repószerver, ahonnan töltöd már eleve hibás. Vagy csak hogy egyszerűen egy viccess kedvű mirror üzemeltető ne tegye be pl. a saját bash csomagját a disztróé helyett.

A GPG nem az adat sérthetetlenségét garantálja, hanem az integritást ellenőrzést. Azt biztosítja, hogy ellenőrizd hogy a csomag valóban az, aminek lennie kell. És ez nem felesleges, és nem kiváltható HTTPS-sel. Nem mindenki közvetlenül a disztró mirrorjáról tölti a csomagokat (sőt, a nagy része nem), hanem másik mirrorról. Honnan tudod, hogy út közben min ment a csomag? Jó eséllyel egy sima rsync, vagy plain FTP. Mi van, ha út közben történik valami a csomaggal?

Szóval aki kikapcsolja, az így járt, megérdemli.

"Sose a gép a hülye."

Ja, ezt írom én is. Manapság kezdődött az a hülye polkorrektségi trend, hogy a biztonsági intézkedéseket kikapcsoló idiótákat is próbálják túlvédeni, bolondbiztos megoldással, amit kikapcsolni a legvégén nem tud. Pedig egyébként az aláírás-ellenőrzést néha hasznos lehet kikapcsolni, pl. régi retró gépeken segíthet valamit, hogy ne legyen ménkő lassú a csomagok telepítése, azok nagyon csúnyán le tudnak térdelni, mikor kititkosítani meg hash-t kell számolni.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

$diff sources.list.old sources.list
5c5
< deb http://ftp.fsn.hu/debian/ bullseye main
---
> deb http://ftp.bme.hu/debian/ bullseye main
13c13
< deb http://ftp.fsn.hu/debian/ bullseye-updates main
---
> deb http://ftp.bme.hu/debian/ bullseye-updates main

:(