Az EU értesítette a Google-t, hogy az Android miatt vizsgálatot indított ellene

 ( trey | 2016. április 20., szerda - 18:18 )

EU antitröszt vizsgálat a Google ellen az Android miatt

Az Európai Bizottság ma sajtóhírben közölte, hogy kifogási nyilatkozatot (Statement of Objections) küldött a Google-nek az Android operációs rendszerrel és alkalmazásaival kapcsolatban. A bizottság arról informálta a Google-t, hogy előzetes véleménye szerint az sérti az Európai Unió trösztellenes szabályait, illetve visszaél(t) erőfölényével azáltal, hogy korlátozásokat emel(t) az Android készülékgyártókkal és mobilhálózati szolgáltatókkal szemben. Az EU sajtóhíre itt olvasható.

A Google blogbejegyzéssel válaszolt az EU lépésére. A Google azt írta, hogy nagyon komolyan veszi az EU vizsgálatát, de hiszi, hogy az Androiddal kapcsolatos üzleti modellje lehetővé teszi a készülékgyártók számára a költségek alacsonyan tartását, a magas szintű rugalmasságot, ugyanakkor az ügyfeleknek példa nélkül álló kontrollt biztosít a mobil készülékük felett. A Google együttműködéséről biztosította az EU-t. A blogbejegyzés itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nagy kópé ez az EU. Amikor olvastam, rágondoltam az Apple walled garden-jére és először felkacagtam, majd utána elmorzsoltam egy könnycseppet. ;)

--
trey @ gépház

Olyan gyorsan mukodik az EU burokraciaja, hogy ha a GOOG kicsit huzza az idot, elobb szetesik az egesz. Lehet, hogy a csonakazok miatt plusz idohuzas nelkul is.
Olyan nagyon nem aggodnek a ceg helyeben.

--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.

De amúgy most ez az előtelepített browseres cég jobbarc lett, mint a másik amelyik már korábban elvesztett egy ilyet?
Nálam semmivel nem jobb mint az ablakgyártó.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

De én ezt nem értem. Volt Samsung S3 telefonom, most Samsung S5 van. A feleségemnek htc valami. Ezek egyikén sem volt Chrome alapból. A Nexus tabletemen igen, de hát az ugye Nexus.

Vagy én értem félre, hogy miről szól ez?

OK, keresés az Google mindenhol. Szerencsére :-)
Ahogy nézem, utólag lehet más keresőt is telepíteni. Azt nem tudom, van-e olyan készülék, ami helyből úgy jön, hogy más keresőt használ. Ha nem, és ebbe kötnek bele, akkor OK, ezt értem.

A default-Chrome csak egy a sok közül. (egyébként noname telefon [Navon], soha nem léptem be kugli fiókkal, mert kb. addig használhatók, onnantól jönnek naponta a platformfrissítések meg a "most éppen ezt a jól működő appot fogom neked lecserélni a legújabb retkünkre", ott figyel a kugli play, a tecső és a Chrome... szerencsére az AOSP browsert nem szedték le [bár lehet, hogy a play indítása után azt is leszedné] és ott van a Firefox...)

De van ott még más is a fenti képen :) Pl. az Open Handset Alliance-be lépés (azt hiszem ez feltétele, hogy felrakhasd a play-t a telefonodra, mint gyártó) feltétele, hogy nem forkolhatod az Android-ot.

Nálam az Android azóta működik kényelmesen, mióta Amazon Store-al használom, nem lépek be vele a G fiókomba és keresőmotornak mindenhol a Bing van beállítva.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nekem még egy appomat sem szúrta el a frissítés. Bár ha ettől tartanék, akkor az adott appra vagy akár globálisan letiltanám az automatikus frissítést. A Play-ben mindkettőre van lehetőség és ekkor te választod ki, hogy mi frissülhet.

Az AOSP böngésző legfontosabb hátulütője az, hogy a biztonsági frissítéseket sem kapod meg, ha nem tolnak OS frissítést. A másik, kevésbé fontos az, hogy a weblap fejlesztők a legújabb böngészőkkel tesztelnek és simán berakják a csupán pár hónapos HTML5 dolgokat.

Az Amazon Store és a Bing érdekes ötlet, magadra szabadítasz +2 kémplatformot.

ellenpelda: vuze
Megjelent az in-app purchase funkcio egyik verzional. (nem tudom azota is benne van-e, mert nem frissitettem).

---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ez pont nem ellenpélda. Ami többlet jogot igényel, az alapvetően nem frissül be.

Tehát nem rakta fel neked a Hangouts-ot, nem nevezte át már N+1 alkalommal a Play Store-t/Play Áruház-at/Áruház-at/Play!-t/biztosan kihagytam egy-kettőt, nem dobálja fel a kiváló platform-frissítéseit stb.

Ha muszáj lenne választanom aközött, hogy nem frissített AOSP vagy a Chrome (de nem muszáj: lásd Firefox), akkor is a frissítetlen AOSP, mert az nem kémkedik. És ezzel elértünk a harmadik pontra: igen, a különbség a kettő között, hogy annál a kettőnél (a piaci részesedésük miatt) nem kell aktívan tennem azért, hogy ne kövessék minden oldalletöltésemet.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Nem rakta fel a Hangoutsot soha egyik kütyümre sem. Meg a Play-t sem nagyon nevezte át. Mondjuk ennek az is lehetett az oka, hogy ICS-en kezdtem.

A Firefox nagyon jó böngésző lenne, jók a pluginjei is, csak néha elképesztően rosszul renderel pl. betűket.

Egy alapvetoen olvasasra kitalalt platform eseten ez kicsit fura...

Először egy iPad-os ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, amikor a Galaxy Tab-omat nézte döbbenten, hogy nála nem ilyen olvashatatlanok az oldalak. Aztán a telefonjaimon is hasonlókat tapasztaltam. Megnéztem Operában, Chrome-ban és ott nem láttam ilyen gondot u.a. oldalakon.

Én sem értem. A Play cert feltétele a teljes Google suit használata. Ha ez nem tetszik egy gyártónak, nem kell belépni az OHA-ba. A piaci erőfölény meg pont abból adódik, hogy mindenki ezeket használja. Ha szar lenne és lenne jobb, mindenki azokat használná. De nincs.
Nem tudom, hogy miért kéne a Play Store-t odaadniuk minden jöttment OEM-nek minden feltétel nélkül csak azért, mert a Google nagy.

Én sem értem. Ha van egy termékem, miért kéne nekem by default a saját termékemben egy olyan másik terméket használnom, ami ugyan nekem is van, de mégis a konkurenciának a sajátja. Ha van cipőm, akkor inkább valaki máséban járjak?

--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

böngésző választó képernyő, meg a köcsögmsvisszaélveleésígytönkretesziakicsitket buli megvan?

Az is jó nagy marhaság volt...

Ave, Saabi.

Miért is volt az?

Mert szerintem aki ír egy desktop operációs rendszert, az olyan komponenseket tesz bele, amilyet akar. Ha akarja, lehetővé teszi, hogy más software is telepíthető legyen, ha nem akarja, akkor nem. De kötelezővég tenni, hogy felajánlja más gyártók termékeit, szerintem totál igazságtalan és aljas húzás volt. Nem mellékesen majdnem minden más OS is hozott magával alapértelmezett böngészőt, azokat mégsem kötelezték ilyesmire. Azt felhozni erre indokként, hogy a Windows piacvezető, nettó baromság. Ráadásul csak a böngészőknél jött ez elő, de nem volt például kötelező szövegszerkesztő választás, nem volt kötelező shell választás, nem volt kötelező file-kezelő választás. Ez nem arról szólt, hogy a vásárlók jogai meg ilyen baromságok. Ez arról szólt, hogy az ócska böngészőgyártók nem voltak képesek olyan böngészőt alkotni, amire a többségnek megérte volna átállni, ezért kellett egy kis hátszél...
Akinek meg nem felelt meg az IE, az amúgy is lecserélte, kb. azonnal, ilyen hülyeség nélkül is.

Ave, Saabi.

Elvileg igazad van.
Gyakorlatilag anno voltak a böngészők, mint "fizetős" sw-ek, majd a piacvezető ms _ingyen_ az OS-be csomagolt egyet, ezzel az egész böngészőpiacot kvázi megsemmisítette. (És igen, a kezdetek kezdetén az IE nem volt rossza konkurenciához képest.)
Ez kezdte el az EU vizsgálni, és erre maga a ms jött azzal, hogy megcsinálnák a browser choice vackot.
Szóval nem kötelezték rá, ezt a ms vállalta - a büntetés elkerülése miatt.

És mire ez az egész életbe lépett, addigra már megváltozott a böngészőpiac, a mozilla és a chrome szépen átrendezte az erőviszonyokat, szóval az ócska böngészőgyártók lenyomták a mamutot - a gugli pénzén.

"Gyakorlatilag anno voltak a böngészők, mint "fizetős" sw-ek, majd a piacvezető ms _ingyen_ az OS-be csomagolt egyet, ezzel az egész böngészőpiacot kvázi megsemmisítette."

Egy rendes infrastruktúrán egy rendes VPS-t 15 ezer Ft-ért lehet adni hogy valamicske kis nyereség is legyen. (Tehát nem dzsunkapc -n, hanem rendes, server-grade hardweren, rendes storage, stb.)
Ehhez képest jön itt a digitaocean és tsai, akik 1-5 dollárért meg ingyen is adnak VPS-t.

A magyar VPS szolgáltatóknak egyöntetűen kéne lázadni ezen analógia alapján...

Majd, ha az internetdíj mellé ingyen kap mindenki vps-t. Persze csak látszólag ingyen, hisz be van építve az ára egy másik termékbe/szolgáltatásba. A verseny az, amikor hasonló szolgáltatások közt különböző minőségi és költségbeli szempontok alapján lehet választani. Az pedig, ha keresztfinanszírozással fizetteted ki a termékedet/szolgáltatásodat, miközben ingyenesnek állítod be, ezzel tönkretéve a konkurneciát, az nem verseny.

"Egy rendes infrastruktúrán egy rendes VPS-t 15 ezer Ft-ért lehet adni hogy valamicske kis nyereség is legyen. (Tehát nem dzsunkapc -n, hanem rendes, server-grade hardweren, rendes storage, stb.)
Ehhez képest jön itt a digitaocean és tsai, akik 1-5 dollárért meg ingyen is adnak VPS-t.
A magyar VPS szolgáltatóknak egyöntetűen kéne lázadni ezen analógia alapján..."

Ez csak azért baromság, mert adott magyar szolgáltató a "kis" vps-ét kb. 3k-ért adja, ami kb. 10 dodó, a digitaloceané pedig 5 dodó.
Szóval a 15k-s ár nem "valamicske kis nyereséget" jelentene, hanem bődületes profitot. :)

És onnan kezdve is sántít a mese, hogy - ha jól tudom - a do nem a más piacon szerzett nyereségéből finanszírozza a konkurens vps szolgáltatók kivéreztetését.

Tényleg, végül megbüntették az MS-t azért, mert az általa vállalt határidő előtt egy évvel "véletlenül" inaktívvá vált a böngészőválasztó egy "technikai hiba" miatt? Vagy még mindig folyamatban van az ügy?
http://www.hwsw.hu/hirek/49073/microsoft-internet-explorer-bongeszo-europai-bizottsag-jog.html

Mondjuk már az megért volna egy misét, hogy a böngészőválasztó megjelenésekor föléugrott egy ablak, az internet explorer első indításakor megjelenő (annak a motorjával megy a választó), amely rögtön rá is kérdez, hogy alapértelmezett legyen-e. Nem tudnak tisztán játszani.

> Mondjuk már az megért volna egy misét, hogy a böngészőválasztó megjelenésekor föléugrott egy ablak, az internet explorer első indításakor megjelenő (annak a motorjával megy a választó), amely rögtön rá is kérdez, hogy alapértelmezett legyen-e.

én láttam böngészőválasztó képernyőt, de ezt pont nem.
--
blogom

ezzel egyetértek, de akkor ez az érvelés nem volt olyan népszerű.

Most sem az.

Ennek semmi köze az elvekhez. Egyszerűen pénzt akarnak egy nagy amerikai cégtől. Elég rossz mostanában a viszony az EU és az USA között.

Ippeg ezt akartam mondani. Az EU szetosztja a penzt kertvegi stadionokra es vasutakra, meg golfpalyakra minden masodik faluban Liszabontol Zahonyig. Igy viszont ures a kassza. Hat szerezzunk cegektol.

Ez olyan, mintha en az ablakon szornam ki a penzt, majd elmennek megzsarolni boltosokat a sarokra, hogy de adjanak penzt, kulonben felgyujtom a viragboltot. :D

Es en meg EU parti vagyok. :D

Speciel a stadionok nem EU-pénzből épülnek.

Ez 3 ír stadion. A magyar stadionok nem EU-pénzből épülnek. Nyugodtan nézz utána.

Minek? Senki nem beszelt _magyar_ stadionokrol. Nyugodtan nezz utana :)

Akkor miből? :P
EU projekt -> nyertes cég -> TA(H)Ó -> Stadion ?

"Liszabontol Zahonyig" - oke hogy valaki nagymagyarorszagban gondolkodik, de ennyire???? :D

Gyakorlatilag évek óta gazdasági háború van az EU és az USA között, úgyhogy ez nem annyira meglepő.
Az EURÓ vs USD igen-igen-igen jelentős dolog, emiatt folyik főként a gazdasági háború.

A németek nagyon kemények, nehezen adják a bőrüket. Az USA-nak volt több csapása az EU ellen. Már 2000-ben kezdődött, amikor véletlenül leégett a Philips egyik gyára az USA-ban, és a vége az lett, hogy az Ericsson csődbe ment. Azt a Nokia még megúszta. Aztán biztos voltak még más csapások, de a következő, amire emlékszem, az a 2008-as válság, amit szintén az USA robbantott ki. Annak is az volt a célja, hogy Görögország bedőljön, és vigye magával az eurózónát. A németek rengeteg pénzt toltak bele, de egyelőre megúszták a görög csődöt. Aztán jött a Nokia elfoglalása. A Nokia-t nagyon fontos volt szétverni, mert az egyetlen komoly nem amerikai szereplő volt az okostelefon piacon, volt potenciálisan veszélyes okostelefon terméke (N9) és akkoriban a butatelefonokkal még piacvezető volt. Aztán volt valami kisebb csapás a Deutsche Bank ellen, de arról nem sok derült ki, meg nem is emlékszem a részletekre. Aztán jött az ukrán válság és az Oroszország elleni embargók, amikkel az USA elég jól keres. Valamikor közben volt az arab tavasz is, ami szintén egyértelműen az EU ellen ment. Ha megnézzük a térképet, az EU most háborúkkal, vagy háborús tűzfészkekkel van körülvéve Tunéziától Ukrajnáig. Aztán jött a VW elleni kampány. A VW persze csalt, és évek óta csalt, de nem akkor büntették meg, amikor kiderült a csalás, hanem évekkel később, hogy jó sokat kelljen fizetnie.
Ez most egyfajta válaszcsapás az EU részéről. A VW fizetett az USA-ban, most azt szeretnék, ha a Google meg fizetne az EU-ban.

(OFF
Évek óta dúl a háború az EU és az USA között, de szerintem az USA-nak nem érdeke az EU felszámolása, mert az EU után jövő káosz is sokba kerülne nekik. Arra viszont nagyon kell vigyázniuk, hogy az USA-nál nagyobb, és sok tekintetben versenyképesebb EU nehogy a világ vezető gazdasági hatalma legyen, nehogy az euró legyen a világ tartalékvalutája a dollár helyett. Szóval szerintem (sok más politikussal, pl. Orbánnal ellentétben) nincs terv arra, hogy az EU-t szétverjék, csak arra, hogy állandóan újabb problémákkal terheljék, hogy ne tudjon fejlődni. Ha ezeken a problémákon az USA jól is keres, az non plus ultra.)

Az USA-nak nem Kínától kellene inkább tartania?

Kínától is tartanak. A kínaiak szerint a néhány hónappal ezelőtti részvénypiaci esést külföldi spekulánsok okozták.

Jaham, meg az El Nino.
Inkább az a helyzet, hogy Kínában az amerikai subprime bulihoz hasonló méretű lufit fújtak (és jelenleg is próbálják fújni, de legalábbis szinten tartani)...

"és a vége az lett, hogy az Ericsson csődbe ment" -- bassza meg, akkor én hol dolgozom most? :)

Hat ennek azert gyorsan jarj utana :)

végülis még utalnak, csak lehet szólnom kéne, hogy csődbe vagyunk menve, uh hülyeség ilyen mindenféle business igények miatt melózni, csak vegyük fel a zsét, azt jó.

Bár pongyolán fogalmaztam, mert technikailag nem ment csődbe, azért nem kellene hasogatni a szőrszálat. 2001 körül 2 év alatt kb. 50e embert küldtek el, a mobil üzletágukat gyakorlatilag átvette a Sony (a Sony Ericsson név még 2012-ig megmaradt), a félvezető üzletágukat pedig eladták a Siemens-nek. A lényeg, hogy az Ericsson mobiltelefon megszűnt.

Nem hasogatom, akkor valóban volt egy elég nagy bukta, nem csak itt. De az ericsson mindig is egy hmm, kissé több volt mint egy készülékgyártó, mobilhálózatokban még mindig csak kapálózás van a többiek részéről, ráadásul úgy, hogy az akkori versenytársakat azóta megették a kínaiak reggelire, akik az ezredforduló környékén még sehol nem voltak. A mobil üzletágat meg annyira vette át a sony, hogy emlékeim szerint kb 50-50 részesedéses joint venture volt, a mobil részt az E csinálta, az intefacet meg a sony (ami egy jó döntés volt, mert olyat sose tudtunk). Aztán mikor 2012ben végre elkezdett pénzt hozni megint, kiszálltunk belőle :)

Ugyanezért az Apple-t is cseszegethetnék. Ők még az operációs rendszerüket sem teszik elérhetővé más gyártók számára. A mögé állított infrastruktúra meg eléggé hasonló.
De talán még a Microsoftot is, igaz arra mondhatják, hogy kicsi a súlya a mobilok esetében.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Najo, de az Apple nem dominalja a smartphone piacot. Vagy most ebben az esetben az Android megse nyomta le?

Attól függ honnan nézzük.
A smartphone piac profitjának több, mint 90%-a állítólag náluk realizálodik.

Miért az számít hogy ki dominálja? Nem annak kellene, hogy ki nem felel meg bizonyos elvárásoknak?

A Microsoft esetében is számított a dominancia. Más rendszerek is érkeztek előtelepített böngészővel (pl. az összes Linux), de csak a MS esetében volt ezzel gond a domináns pozíció miatt.

Van erre valamilyen törvény, hogy aki piacvezető, az köteles megosztani a termékét más gyártókkal? :-O

Ave, Saabi.

Hát, ez egyrészt nem egy komplett opercáiós rendszerről szól, hanem csak egy alkalmazásról, másfelől olyan alkalmazásokról, melyek egyaránt működőképesek az érintett eszközökön. Ugyanakkor az iPhone-okon, iPadokon nem fut más, csak az iOS. És nem mellékesen az iOS csak úgy mint az iPhone vagy az iPad egyaránt az Apple terméke. A számítástechnikában elég sok gyártó készített és készít a mai napig olyan hardware-software párost, melyek olyan mély szimbiózisban vannak, hogy oda harmadik fél nem tud befurakodni.
Ugyanakkor például az Apple lehetővé teszi, segíti, hogy a Macintosh számítógépekre Windowst telepíts.
Fentebb dejo azt hiányolta, hogy az Apple nem teszi elérhetővé az operációs rendszerét más gyártók számára. Hosszasan lehetne sorolni még azon gyártókat, akik ugyanígy tesznek.
Ami az Apple és a Google közt nagy különbség, hogy az Apple mindig is saját felhasználásra, a saját telefonjához készítette az iOS-t, míg a Google eleinte nem is gyártott telefont. Elvárni ezekután, hogy az Apple tegye lehetővé más gyártóknak, hogy az iOS-t telepíthessék a saját telefonjaikra éppolyan ostobaság, mint ennek ellenkezőjét elvárni a Google-tól.

Ave, Saabi.

ott van a kepen, hogy mi a gond, hth

--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability

Nem baj, ussek csak oket, hatha eszhez ternek, mint a Microsoft es elkezdenek hasznalhato termekeket kesziteni. Kezdetnek par (legalabb junior) UX-est felvehetnenek.

Egy csapat designert be kellene juttatni a Microsofthoz is.

"... de hiszi, hogy ... az ügyfeleknek példa nélkül álló kontrollt biztosít a mobil készülékük felett."

Ez megragadt a figyelmemet.
Ez jelentheti azt, hogy Androidon lecserelhetem a Google rendszeret pl barmilyen Linuxra vagy BSD-re?

Maga a kérdés ebben a formájában majdnem teljesen hülyeség.

Az Android maga a rendszer, amit lecserélhetsz. Persze portolnod kellene.

Akkor kerdezem maskepp, pontositok.
Van egy Android keszulekem. Leszedem rola a Google-t es teszek helyere egy Linuxot vagy BSD-t.
Igy az Andoridon mar a sajat magam altal valasztott Linux/BSD fog futni.
Gondolom az Andoridra mar lehet tenni Linuxot/BSD-t.

Igen, ezt meg tudod tenni.
Van is rá több masik rendszer, ha kezelik megfeleloen a hardware-t

Akkor mit akar az EU?

Az EU mi vagyunk. És pl. azt akarjuk, hogy a Play-t megkötés nélkül fel lehessen tenni.

Az nem a Judeai Nepfront?

Én speciel azt, hogy lehessen kapni olyan telefont, amin nincs rajta. :)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Rendelj kínából! Ott bőven van ilyen! A furcsa hieroglifa nevű alkalmazásokat pedig tesztelgesd, lesz mit!

--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Vagyis megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió területén a Google a -- több területen meglevő -- monopóliumával visszaélve pofátlanul árukapcsol?

(és egy kis off-topic: a kínai írás logogramokat használ, nem hieroglifákat, de kicsire nem adunk)

Szerk.: pontosabban nem ő árukapcsol, hanem arra kényszeríti a gyártókat. Így precíz.
Szerk 2.: kvázi-monopóliumával, mert ez lesz a következő, hogy de hát csak 92%

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

"arra kényszeríti a gyártókat"

Miért kényszeríti? Egy gyártónak sem kötelező az androidot a google play suite-tal kiadni, kiadhatják saját megoldással is, ahogy teszi az amazon is, meg sok egyéb gyártó (ha jól tudom).

Kivéve, amelyik belépett az Open Handset Alliance-be (ha jól emlékszem a Play licenselés feltétele, de javítsatok ki), mert onnantól kezdve vagy az AOSP-t tolják (ami azért lássuk be, a gyári alkalmazásokat tekintve eléggé lemaradt a Play-ból azonnal települő verziókhoz képest), vagy semmit, mert az AOSP-t nem forkolhatják.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Ennyi erővel az XBOX Live store részét én is szeretném Androidon használni.... Csak mi a fenének? Hisz amit letöltenék róla, az nem fog elindulni máson, csak Xboxon. (Most még...)

--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Sajnos ugyanazt a butaságot írod, csak más szavakkal.

Mi ez a leszedem róla a Google-t? A Google egy rakat szolgáltatás az Android rendszer fölött. Egészen más, mint egy Linux vagy egy BSD. Azok lentebbi rétegek.

Azt most is megteheted, hogy magát az Androidot leszeded és teszel helyette mást. L. ubuntus telefonok.

A lenyeg:
Az Android nem hardware.
Az Android nem keszulek.
Az Android egy Linux kernelt használó mobil operációs rendszer.
Igy mar vilagosabb.

Igen, és ezt kb. mindenki tudja, vagy nem?

Persze-persze. Csak a cikkben ez nem volt benne, es nekem ugy remlett, hogy a Google magat a keszuleket hivja Androidnak, nem a rajta futo OS-t.
Ebbol volt a felreertes.

Mondok egy példát, h miben nagyobb a kontroll mint máshol:

Why the iPhone sometimes feels stuck in the past - This isn't just about ringtones but it's also a lot about ringtones

--
trey @ gépház

Ráadásul Apple esetében nem hogy jár az ő böngészőjük, más böngésző az apple szabályozása szerint nem is igazán működhet értelmesen (az apple motorját kell használniuk a renderelésre. Esélye nincs más böngészőgyártóknak értelmes alternatívát csinálni, korlátozzák a mobil web fejlődését, de azért a Google-lel van baj mert egybecsomagolja a play alkalmazásokat...

+1

1./ Kérem szépen, bárki írhat mobil oprendszert, nincs tiltva neki, persze tehetség az kell hozzá.

2./ Vajon az m$-t miért nem darabolták még fel, pedig eddigi tevékenységével sokkal nagyobb kárt okozott a világnak.

Utálom az olyan embereket(cégeket), akik be akarnak ülni a készbe, aztán ha meg nem engedik, akkor meg pofázik és a közjóra hivatkozik!
Addig, amíg az én életemet a tevékenységével és a termékeivel segíti a Google, addig semmi bajom nem lesz azzal, hogy ilyen magas piaci aránya.

Nem a piaci részesedéssel van baj. Nézz rá a képre az OP-ban, és olvasd el a szöveget rajta.

ne faraszd magad! ha 120-as dejavu sansszal lenne szedve akkor sem fogna fel

--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability

"Vajon az m$-t miért nem darabolták még fel"
Ezt konkrétan tudjuk: jött az elnökválasztás és Bush értékelte a kampánytámogatást :)

OMG hülye EU. Nekem az összes androidos eszközön firefox van fenn olyan keresővel amilyet én akarok. (Ok guglival lol...) Egyébként meg mindenki úgy forkolja az androidot ahogy akarja.
Az EU meg szálljon le az M$ pöcséről és írja elő a linux használatát a közszférában és oktatását.

--
GPLv3-as hozzászólás.

A 3 dologból szerintem 2 kapásból bukó:
- nem forkolhatod az androidot OHA tagként. Ahogy a többi mobil OS-t se - ez a megkötés csak azért van, mert az android nyílt forrású.
- az android és a play store két külön dolog. Ha a play store-t telepíteni akarod, akkor 2 app-ot default telepítened kell, ezek a play store használatának feltételei, nem az androidé. Android-ot ugyanis használhatsz play store nélkül is.

Ami csücskös lehet az az, hogy a google fizetett azért, hogy csak goog search legyen telepítve, mert ezzel akadályozhatta a keresőpiaci versenyt.
Pontosabban akadályozhatta volna, ha lenne olyan, mert nincs. Az EU-ban 2014-ben 92%-os részesedése volt a guglinak. És ez nem az android következménye.

És találkozol a többi keresővel bárhol? Egyáltalán kipróbáltál bármennyit belőlük? Láttál már bármilyen új funkciót a szokásosnál?
Ott volt pl. a legjobb kereső, a Yauba. Először ők használták a tematikus keresést, a continous scrollt mint a legjobb funkciót amit valaha egy ilyen használt, az előnézeti képet, a private searchinget, mivel nem tudták magukat mindenhova benyomni, nem volt pénzük reklámra sem, végül eltűntek.
A fentieket a többi keresőnek részben sikerült volt átvenni, de a gigaóriás valahogy egyikre sem képes, csak profilgyűjtésre, meg ezek alapján összeállított totálfals találatok adására, illetve ugyenezt szereti reklámra fordítani.

A continous scroll nem használata meg az egyik legnagyobb szemétség amit elkövethet egy mai kereső. Az első oldali pár találat ritkán hoz érdemi infót, (ennek a fele reklám) de az emberek nem szeretnek tovább kattintani, így az ismeretlenebb, esélyesen hasznosabb kis oldalak eltűnnek, eltűntek a süllyesztőbe. A continous scroll ezt úgy ahogy van azonnal megszűntetné, ha tudtak reltime keresést felmutatni, ez sem okozna nehézséget. Okosan akár nyereséget is hozna. De nem, mert elvannak így is a 92%-kal, az innováció máshová került, ott nem fontos az ahonnan a legnagyobb bevétele van az Alphabetnek.

Szóval ez itt a gond, ma már ők is egy nagy dinoszaurusz lettek. A monopolhelyzetben kényelmesen elvannak, évekig visszafogva a fejlődést. Magukhoz láncoltak emberek tömegeit, megkerülhetetlenek lettek. Láttunk már ilyet korábban, akkor is mindenki későn kapcsolt.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

A keperesojuk tud continous scrollt, a Play keresoje szinten, nincs kizarva, hogy tesztelik, es ha bejon az embereknek, aktivaljak a webes keresoben is. Szemely szerint nem kellett elmennem a 2. oldalig a kozelmultban (meg az 1. lap aljaig sem), mindent az elso par talalatban megtalaltam mostanaban. Gondolom kepre nehez ilyen pontossaggal ratalalni, ott muszaj. Ha weboldalnal sokan tovabbkattintanak, gondolom bevezetik ott is, biztos figyelik a statisztikat.

Yauba-t nem ismertem, de a tobbi - ismertebb - konkurens nekem pl. nem hozott jobb talalatokat, ha ez altalanos, nem csoda, ha nem allnak at masra az emberek. Egy keresomotort lenne a legegyszerubb lecserelni, sokkal konnyebben, mint egy OS-t/IM rendszert/kozossegi oldalt. Aztan valami miatt megse cserelik le.

--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.

Nem tudom mit kell tesztelni egy hosszú évek óta használt, bevált dolgon. A képkeresőjük más tészta, a play szintén. A 'megtalálok mindent ami nekem kell' pedig pont a profilozott keresés okán jön elő, ez meg sajnos nem sokat segít akkor, ha valami olyan érdekelne ami kicsit kilép a megszokott komfortzónából. Mondjuk általában képkeretekre keresek rá, mert mondjuk az a munkám része, de egyszer mégis bicikliváz, szemüveg után akarok nézni, esetleg a hatvannegyedik találat talán az lesz, mert ugye frame mindegyik. Magyarul mégrosszabb helyzetek jöhetnek elő.
Az is igaz, hogy a többi kereső kb. nem tud magyarul, de sosem értettem mi az amit nem találnak meg. Mindegyik egy kicsit más algoritmust használ ez igaz, egykor szokni kellett. Legtöbben teljesen hozzá szoktak a kacifántos gógel algoritmusához, nem is veszik észre. De egy olyan ember akinek nem elsődleges az Alphabet keresője, annak szörnyen szarul tud működni. Sajnos tapasztalom én is. Nincs ilyen, hogy általánosan nem ad találatot a többi. Nem tudom ott van -e még az az ordas nagy kamu, hogy xmillió találat van xy kifejezésre. Egyszer végigkattintottam..volna, a tizedik oldal után abszolút asságokat, a huszadik után meg konkrétan semmit nem adott ki a keresett dologra, a sok oooo betű kb. négyötöde csak dísznek volt ott.
Abból a 92% felhasználóból talán ha két százalék tudja, hogy létezik másik kereső, A kétezertizes évek kék 'e' betűje a hétszínű felirat, ami gyárilag ott van a telefonján, a böngészőjében, az oldalak keresőboxában (itt a HUPon is) gyakorlatilag mindenhol ahol elérhető a net. Szinte kizárt, hogy valakinek saját magának kelljen feltenni. Nincs átállás gógelre, nem kell. Eleve ott van. Ez meg nem feltétlen jó.
Ez is olyan Stockholm-szindróma féle, hozzászoktunk a rosszhoz, már szeretjük is.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Nem, ne haragudj, nem értek veled egyet.

Ha a sokadik oldalon találsz csak meg valamit, akkor nem a Google a szar, hanem nem írtad meg elég jól azt a keresési feltételt.

Más: Bing születése után arra verte a mellét, hogy több találatot hoz mint a Google. Ezután bebizonyosodott, hogy ezt úgy éri el, hogy előre teszi a saját találatait, majd egy azonos Google keresés eredményeit is hozzáteszi. Elvileg javították a hibát (hiba volt az?), de ezek után elnézést, nem vagyok hajlandó komolyan venni őket!

A Bing maps meg megszólalás után is vidáman Gmaps klón.

Hogy az emberek Google-n kívül ne ismernének más keresőt, az pedig - ne haragudj - blődség. Még egy default chrome is tartalmaz konkrétan Bing kereső beállítást, sőt, a verpisti.hu keresőjét is be lehet állítani alapértelmezettnek.

--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Én is ugyanezt írtam, nem a kereső a szar ha nem találod meg vele amit akarsz. Akkor is így van, ha az a kereső nem gógel.

No meg egy szót nem ejtettem a bingről. Az sem lehet kifogás, ha a másik mégrosszabbul csinálja.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

"A continous scroll nem használata meg az egyik legnagyobb szemétség amit elkövethet egy mai kereső."

LOL :D Made my day!

Gondolod?? :)

--
Where do you want to go today?
[nobody@salcay:~]$_

Kifejtenéd?

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

"És találkozol a többi keresővel bárhol? Egyáltalán kipróbáltál bármennyit belőlük? Láttál már bármilyen új funkciót a szokásosnál?"

Sorrendben: igen, igen és nem.

"Ott volt pl. a legjobb kereső, a Yauba. Először ők használták a tematikus keresést, a continous scrollt mint a legjobb funkciót amit valaha egy ilyen használt, az előnézeti képet, a private searchinget, mivel nem tudták magukat mindenhova benyomni, nem volt pénzük reklámra sem, végül eltűntek."

Soha nem hallottam róluk.
Mindenesetre a continous scroll-tól agyfaszt kapok, szóval lehet hogy találkoztam csak hirtelen felindulásból be is zártam, de előtte blocklist-re tettem. Majd szétnézek a blocklist-en.

"A fentieket a többi keresőnek részben sikerült volt átvenni, de a gigaóriás valahogy egyikre sem képes, csak profilgyűjtésre, meg ezek alapján összeállított totálfals találatok adására, illetve ugyenezt szereti reklámra fordítani."

Blah blah blah.
Az a helyzet, hogy én a google-el megtalálom amit keresek (pl. a legnevetségesebb dolog, hogy a ms download oldalán is google-el tudtam megtalálni amit kerestem), ezekre a funkciókra pedig nincs szükségem _nekem_.
És nem tartom kizártnak, hogy ez a felhasználók többségére igaz, és csak egy elhanyagolható méretű kisebbségnek van erre igénye. (Más szempontból amúgy én vagyok egy elhanyagolható kisebbség része, akit egyszerűen nem szolgálnak ki a nagy mamutok - ilyenkor fakkolok én is.)

Őszintén szólva nekem is blabla amit írsz, alá is támasztottam miért. Hozzászoktál, és most úgy érzed jó. A többi még csak nem is ellenérv.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Hogy mit csináltál?
Volt egy "termék", ami olyan dolgot tudott ami számodra szükséges, másoknak pedig - úgy tűnik - nem. És akkor szerinted fujjgógel csak azért, mert az általad hasznosnak talált termék nem találkozott olyan tömegigénnyel, ami piacon tartotta volna...

Találkozott, rengeteg oldal használja. Olyan apró kis ismeretlen szarok is mint pl. a facebook. A full nonprofit kereső meg sosem volt a piacon, ebből adódóan nem tartotta ott senki. Számomra egyáltalán nem szükséges a profilozás és az ebből jövő személyes találat, de nem is lehet letiltani, max ilyenekkel mint startpage, esetleg valami privacy tool. Olyan ellen érvelsz amit sosem láttál, ezért tartom én is blablának amit írsz.

☆☼♫♪♫♪☼☆
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Ja, meg a google is használja, a képkeresőnél.
Nem arról van szó, hogy _sehol_ nincs rá igény, hanem arról, hogy a web keresőben nincs. (Nekem amúgy a fb is jobban tetszene, ha lehetne "lapozgatni" benne...)

Erre emlékszünk még?