Egy véletlennek köszönhetően megkerült a Prince of Persia eredeti forráskódja

Címkék

Talán befejeződhet a Prince of Persia (POP) portolása C64-re. Egy Mr Sid nicknevű fejlesztő portolta Jordan Mechner művét C64/C128-ra. A munka két és fél évig tartott. Mivel az eredeti forráskód nem állt rendelkezésre, így Mr Sid rev. eng. módszerrel dolgozott. Mr Sid szerint feltehetően ez volt a legnagyobb puzzle, amit valaha kirakott. Tavaly ősszel, amikor bejelentette a munkát, azt nyilatkozta, hogy biztosan nem tökéletes, maradtak számára számára szürke területek. Az eredeti forráskód birtokában biztosan egyszerűbb dolga lett volna. De akkor még úgy volt, hogy az eredeti kód örökre elveszett.

Jordan Mechner 1989-ben írta assembly-ben a legendás Prince of Persia játékot Apple II-re. Sokáig elveszettnek hitte a forráskódot, de egy véletlennek köszönhetően nemrég előkerült. Egy nagytakarítás során New York-ban került elő egy doboz, amelyben egy floppy lemezen ott lapult a forráskód. A kód átutazta az Egyesült Államokat, majd óvatos munka során egy speciális felszereléssel sikerült megmenteni.

A forráskód elérhető a github-on.

Hozzászólások

CGA monitoron játszottuk. Vagyis inkább az öcsém kedvenc játéka volt ez. :)

Kár, hogy a commentelés még nem volt divat akkoriban :(

Nagyban hasonlít a C64-es ASM-jéhez. :)

A ratyipédia szerint: Subsequent revisions of the "G5" processor have included IBM's PowerPC 970FX (same basic design on a 90 nm process), and the PowerPC 970MP (essentially two 970FX cores on one die). Apple refers to the dual-core PowerPC 970MP processors as either the "G5 Dual" (for single-socket, dual-core configurations), or Power Mac G5 Quad (for dual-socket, four-core configurations). Mondjuk ez nem kifejezetten válasz a kérdésedre, de igen használják-használták máshol is.

en ezt DOS alatt jatszottam bitang sokat. Nincs belole *X port? most csak ezert se dosemu/dosbox, se c64 emulator nem kene. De anno imadtam, mikor a meregpohar utan fejreallt a kep. Fejjel lefele forditottuk a monitort, es ugy ment tovabb. Munkahelyen imadtak ezt.

Mennyit játszottam ezt még AT-n, Hercules monitoron...

Jóis az, örülünk. :)

Egyébként nekem megvan ps3-ra hd felbontásban. :)

De amúgy c64-re mi értelme portolni? :S

>>: sys-admin.hu :<<

Vajon mi a jogi feltétele, hogy ezek a régi források felkerüljenek az internetre?

Igen. Amit én nem értek, hogy miért ülnek sok régi játék forrásán, mint a kotlósok?
De komolyan! Tudnék mondani olyan címeket, amit már rég nem árulnak, 100 éves játékok, semmit nem veszítenének, ha adnának forrást, de közösség még van hozzájuk, akik meg tudnák hasznásítani.

Tényleg nem értem. :(

>>: sys-admin.hu :<<

Nagyon sok fejlesztő azért nem adja ki a régi játékokat a kezéből, mert ezek felmelegíthetőek. Gondolj csak pont erre a brandre, hogy mekkora üzlet a Prince of Persia manapság is. Ha pedig a jogtulajdonos nem egy személy, vagy az érdekek ellenkezőek, akkor nem olyan könnyű ezt megoldani.

Egy kis történeti érdekesség, aki nem ismeri: a Pinball Dreams a sorozat első része (további részek: Pinball Fantasies, Pinball Illusions, stb.). Eredetileg ezt a The Silents nevű Amigás demócsapat tagjai készítették Digital Illusions CE néven. Ez pedig a nem más, mint a DICE, akiket manapság a Battlefield kapcsán sokan ismernek. Mindenesetre a Pinball Dreams sorozatuk alap minden pinball őrültnek. Ami viszont sokak szerint - szerintem is - lenyomta őket, az a Slam Tilt volt Amigán. Remélem kiadják valaha iOS-re, vagy Androidra!

Pinball Dreams:
http://www.youtube.com/watch?v=r1PczA5o9bE

Slam Tilt:
http://www.youtube.com/watch?v=aRmdzdlqPxc